Monthly Archives: March 2020

Milyen boldog …

aki mejen az utcán! – mondogatta régen Bözsi béna nagynéném az ablakából a járókelőket nézve, s nem is sejtette, hogy egyszer majd milyen nagy aktualitása lesz ennek! Persze, nem biztos, hogy mindenki boldog, aki most közlekedik!  És nem is vagyok benne olyan biztos, hogy mindenki, aki itt elhaladt tegnap előttünk, teljes legalitásban tette. Délután 5 óra 10 perc és 6 óra között pontosan 50 autót számoltunk össze. Tehát minden percre jutott egy autó. Az volt a játék lényege, hogy a város felé haladó kocsikkal Laci nyer pontot, a Szentkirály felé haladókkal meg én. Szoros volt a mezőny, 24/25-re álltunk, már úgy nézett ki, hogy megnyerem a versenyt, de amikor csak pár másodperc hiányzott, hogy a falióra elüsse a 6-ot, a Laci 25-dik autója is elhúzott a házunk előtt. A játszma döntetlenül végződött. Szombaton délután, teljes karantén idején! 

Pénteken mi is legálisan jártunk a városban, bevittem a műsoraimat, amelyeket most itthon gyártok. Laci elvitt kocsival a stúdióközeli kisállatkereskedésig, onnan visszafordult, és a könyvesboltban várt meg. Olyan hangulata volt a városnak, mint egy álmos (és szomorú) vasárnap  délután. Ritkán jött egy-egy autó, és hébe-hóba egy-egy gyalogos. A Gecse utcában az ismerős nénike a két öreg kutyáját sétáltatta, elment egy maszkos nő mellettem, aztán egy maszk nélküli férfivel találkoztam. Én is viseltem a rádiótól kapott maszkot, úgy éreztem, most ez a trend. Egészségesebb, ha viselem, habár a felhívásban az áll, hogy csak betegség esetén kell feltenni. A rádióban pangás és fásultság. Múlt szombaton a kapus be sem akart engedni, most rám se nézett. Kérdem, nem ellenőrzi, hogy jogom van-e ma belépni az épületbe? Biztos rajta vagyok a listán, másképp nem jöttem volna be! – vágja rá. Ez logikus! – válaszolom, s indulok az irodámba a dolgomra.  Valahogy már nem is esik jól benn dolgozni, annyira megszoktam az itthoni munkát. Itthon megvan a saját munkamódszerem, a telefoninterjús telefonom, a laptopom, amin vágok, a másik teló, amire a what’s up-ot telepítettem, azon kommunikálok a kollegákkal. Ez így tökéletes. És nincs az a stressz, a negatív energia, amit a személyes kontaktussal óhatatlanul egymásfelé sugárzunk, valahogy ezt a chat kiszűri. Olyan leszek lassan, mint anyám, aki egyszer egy hónapban jár(t) bevásárolni a városba, egy hétig készülődik/ött, és előtte való éjszaka az izgalomtól nem tud(ott) aludni. Olyan nagy dolog lesz nekem is lassan ez a városba-munkábamenés egyszer egy héten. 

Laci engem fényképez, ahogy közeledem az üzlet felé. Én vagyok az egyetlen járókelő abban a pillanatban

Közben azon gondolkodom, hogy Müller Cecilia országos tiszti főorvosnak ki rendezi a frizuráját, no meg az összes tévébemondónak, milyen gondjaim vannak nekem! 🤣 Mindjárt megnő a hajunk, és nem mehetünk fodrászhoz! Nem mintha engem ez annyira izgatna, csak úgy feltettem magamban a kérdést. És a manikűr is fontos a közszereplőknek, mármint azoknak, akik a képernyőn megjelennek. Mert nekem eddig se volt az. A tegnap elültettem a dughagymákat, de van egy kis üreglakónk, aki mindent leesz, és fogalmam sincs, hogy ijesszem el. Minden este betömöm a kijáratát, és minden reggel szépen ki van takarítva, már mind leette a tavalyi foghagymáim szárát, amit nagyon sajnálok, mert szegények átvészelték a telet, kibújtak ügyesen, ahhoz hogy most egy pimasz kis rágcsáló elpusztítsa őket. Már a Cicát is rászabadítottam, de semmi eredmény. Igaz, azóta nem történt több pusztítás a kiskertemben. Úgy látszik, a dughagymát nem kedveli!

 

A Cica segít kertészkedni, itt az amarilliszt ültetem át, soha nem virágzik nekem, valami nem tetszik neki!

A Felsőutcán a tegnap az egyik szomszéd, akinek kereszt van a háza előtt, jól összeveszett egy ATV-ssel, hogy miért veri fel a port az utcában, fél órát legalább veszekedtek, szerintem örömmel tették, mint a keleti kereskedők az alkudozást, boldogsággal töltötte el őket, hogy végre van valami akció! Lehet hangoskodni valakivel! Mi meg az Alsóutcából a kerítés mögül néztük, hogy végre! Történik valami izgis! Aztán az ATV-s, miútán jól kiveszekedték magukat, elrobogott, és még jött pár nagy kamion, még nagyobb port verve fel, de azokat a felső szomszéd már nem kérte számon. Ezt a fiút is csak azért, mert egyedül volt, gondolom. Megörült neki, hogy jaj de jó, egy magányos motoros, akit le lehet támadni! Úgy volt vele, mint én a kerti rejtélyes rágcsálóval: bosszant, hogy ott van, de ha egyik napról a másikra eltűnne, sajnálnám, mert akkor megszünne a titokzatosság az életemben.

A Cicának nem nagyon akaródzik foglalkozni az én rejtélyes üreglakómmal, inkább hátat fordít!

A pénteki kimerészkedésem kapcsán azt a következtetést vontam le, hogy van két valóság: az itthonülők valósága, akik a tévéből, rádióból, internetről tájékozódnak, és nem látják, mi van a városban, és van a munkábajárók, valamint császkálók, flangálók valósága, akik azt tapasztalják, hogy azért mégiscsak járkálnak emberek az utcán, még ha ritkán is, és nem állt le az élet! Habár a főtér annyira futurisztikusnak tűnt, mintha az emberiség nagyrésze tényleg kihalt volna, mintha a jövőbe csöppentünk volna, egy apokaliptiszus film kellős közepébe. A virágomat hazahoztam a stúdióból, mert sajnáltam, hogy ott elárvultan, kiszolgáltatottan, nélkülem sínylődik, kinn van hátul most a teraszon, karanténban. Lehet furán hangzik, hogy ennyire aggódom, és a lelkemen viselem egy cserepesvirág sorsát, de ha valaki ezt nem érti, megértem.😊 Én tényleg az apró örömök világában élek/vagyok otthon/itthon!

Laci tegnap elment vásárolni, nem csak ürügy volt, hanem mert elfogyott a cigije, és ez nála vészhelyzet! (mint tudjuk), beírta a nyilatkozatába, hogy Remeteszeg-Csángó utca és retur, aztán hazajött csalódottan, hogy nincs cigi a remeteszegi üzletben, kijavította a nyilatkozatot, hogy Csángó utca-Szentkirály. Szerencsére a szentkirályi üzletben volt piros LM. És bicajjal ment, ez is újdonságnak számít. Még mindig fél kicsit a mellette elhúzó autóktól, pedig három autónál többel nem hiszem, hogy találkozott volna útja során. Habár, ha a szombat esti játékunkat veszem alapul, akkor lehet, hogy nincs igazam! 

Azt ajánlják a pszichológusok, ne nézzünk híreket túl gyakran, vagy egésznap, mert búskomorságba eshetünk, utolér a szorongás, de informálódni csak kell, főleg nekem, aki a sajtóban dolgozom. Olyan tájékoztató promót is láttam már a magyar tévében, hogy “Nem az a kérdés, hogy elkapjuk-e a vírust, hanem az, hogy mikor kapjuk el!” Ennek a lényege magyarán az: ne higyjük, hogy megúszhatjuk, hogy ez csak a másik utcában történhet meg, hogy csak az ismerősünk ismerőse betegedhet meg! Lacipárom ezt azzal magyarázza: azért ilyen félelmetesek a felhívások, hogy vegyék komolyan azok is, akik most jóidőben a barátokkal piknikeznek! 

Tegnap kinyílt az első gyermekláncfű virág!

Csak úgy mellékesen megjegyzem: közben előrevittük az órát, de ennek szinte semmi jelentősége nincs. Csak annyi, hogy át kell állítsam a sportórámat, mert csak félokos-domokos, nem tud magától átállni! Most a legnagyobb gondunk az lett, hogy ha véletlenül korán megébredünk, akkor nem tudunk visszaaludni! Jaj de kár! Az álmaim pedig egyre érdekesebbé válnak. A héten valamelyik reggel azt álmodtam, hogy autót vezettem – én, akinek 13 éve lejárt a jogosítványom, és nincs is szándékomban felújítani – egy nagyon széles kanyarban haladtam felfelé, mintha a Kolozs megyei Pusztatopa előtti kaptatón lettem volna, és a mezőről, balfelőlről, egy csapat barna ló elkezdett szaladni felém. Gyors döntést kellett hoznom, hogy most fékezzek, vagy tapossak bele a gázba, hogy elkerüljem az ütközést. Utóbbit választottam, és egy lovat sikerült elkerülnöm, de már ott is volt a következő a kocsim előtt. Ijedtemben felébredtem. Krúdy álmoskönyve szerint a barna ló jót jelent, de hogy mit jelent a lóval való ütközéses balesetveszély, azt ki tudná nekem megfejteni? 😂 Ez most a nagy dilemmám!

És kézzel mosok, a mosógép beadta a kulcsot, nem bánom, mert terápiás hatása van, de erről majd máskor bővebben!

2020. március 24.

Nem merem like-olni az ismerőseim régi fotóit, mert engem is provokálnak, hogy folytassam a játékot. Nincs időm, és kedvem se ilyen folytatásos játékokra. Egyelőre. Már kaptam egy felkérést, még nem válaszoltam. Nem is fogok már.

Születnek a karanténversek, írások, nagy irodalma lesz ennek, ha túléljük.

Ledöbbentett, hogy milyen kihaltak a városok, a metropoliszok, tényleg olyan apokaliptikus képeket láthattunk a tévében. Ha valaki fentről figyelne minket, tényleg azt hihetné, hogy az emberi faj kipusztult, csak néhány egyed élte túl a kataklizmát, a járőröző rendőrök meg az a néhány személy, aki kimerészkedik, vagy munkábajár.

Tegnap az unokám szülinapja volt, ma a kalotaszegi nagyapámé, most lenne 110 éves, el se hiszem, hogy egy évszázad meg egy évtized eltelt már csak a nagyapám születése óta. Ha Blanka még vár egy napot, akkor Vanessza unokám pont ezen a napon született volna.

A szomszédokhoz jönnek a rendelések, már két háznál is megállt a GLS futárszolgálat kocsija. Most azt figyelem, hogy kinek van pénze ilyenkor rendelni dolgokat. Sokan a szorongás miatt tesznek olyasmit, terveznek mindenfélét, amit amúgy nem tettek/terveztek volna. Ezzel dacolnak a körülmények ellen. Mások most hozakodnak elő nagy horderejű projektekkel. Ismerem ezt a jelenséget, a nagyfokú szorongásban, amikor nagyon magunk alatt vagyunk, az ilyen ábrándok szolgáltatják a menekvés illuzióját. Éltem már át ilyet párszor.

Születtek jó viccek, vírusos lett 2020, installáljuk újra, a hajótörött elbújik a lakatlan szigeten, az egyetlen pálmafája mögé, amikor a luxushajó elhúz mellette, és Shiva panaszkodik, hogy már elege van a kézmosásból, a sok kezét nem győzi mosni. És Mona Lisa végre relaxál, mert üres a Louvre!

Aztán mindenkiből előjön az önzés, a keserűség, sokan lázadoznak, a 65 év fölöttiek nem fogadják el, hogy esetükben miért komolyabbak a megszorítások, pedig sokan közülük voltak katonák, még a nők is, akik egyetemet végeztek! Hol itt a katonai fegyelem? Egy pszichológus mondta ma a tévében, hogy a frusztrációs toleranciánk nagyon alacsony! Szerintem is!

Ma reggel a szemetesek közül az egyik kesztyű nélkül dolgozott, megfogta a kukánkat, hogy kiürítse, aztán Laci kiment, és ugyancsak puszta kézzel behozta az udvarra. Közben olvasom, hogy még a kinti ruháinkat is kinn kellene hagynunk az ajtó előtt. Hát még a cipőt, amelyiknek a talpán minden létező vírust behordozhatunk a házba. Itt halomra dőlnek ki az orvosok. Adrian Paunescu verse mindjárt beigazolódik. “Și ce-ar fi dacă Într-o zi blestemată Ne-am îmbolnăvi cu toții Deodată, Și medici, și pacienți, Și părinți ,și copii…”/Mi lenne, ha egy átkozott napon mind megbetegednénk egyszerre/Orvosok, páciensek, szülők és gyerekek... Rákerestem megint, csak a facebookon van már meg, sok oldalról leszedték, ne riogassák az amúgyis babonás románokat. Fontosnak tartom tisztázni, még mielőtt megvádolnának: a köztisztasági vállalat emberével nincs semmi bajom, ez nem diszkrimináció (mert egy kisebbséghez tartozik), hanem az van, hogy ő végigmegy az egész városon, és hordozza a kezén a fertőzésveszélyt. Mi meg elbagatellizáljuk a problémát, hogy nagyobb a tömeghisztéria! Az amerikai ismerősöm kitette, hogy Hello people, 3%-a a lakosságnak érintett csak, ne túlozzuk el! Közben jár a tengerpartra, s jacht-on szórakozik a haverináival! Valahogy Noé legendája jut eszembe, amely minden vallásban állítólag megjelenik, az özönvíz legendája (azok számára használom a legenda szót, akik mostanában megkérdőjelezik az Isten létezését!). Noét is kiröhögte a környezete, amikor kitartóan építette a bárkáját. Most ezek a veszélytagadók is ilyen Nóé-korabeli hitetleneknek tűnnek nekem.

A szomszéd napszámost fogadott fel, hogy felásassa a kertjét, kávét, sört hozott ki neki. Tán még kezet is fogott vele. Akkor hogy is állunk az óvintézkedésekkel? Még egy újságíró kollegám is letácsolt, hogy ő is kertészt hívott, és pepszivel kínálta meg, de nem ölelkeztek. Nem kell ahhoz ölelkezés, hogy a kór átadódjon, elég a fél méter távolság! Én már nem értek semmit. Várjuk, hogy itt is a katonai teherautók szállítsák a halottakat, és ha az utcánkban is áthalad a konvoly, akkor majd komolyan vessszük! Ha ezt szóváteszem a kedves kollegámnak, akkor rámfogja, hogy pánikolok! Gondolom, mondanom sem kell, hogy a gyorsfutár, aki a szomszédasszonyomnál járt a tegnap, az sem viselt kesztyűt, és ezt csak úgy elvicceljük!

Párom megjött a bevásárlással, vett két sört!

Lacit ma felhívta (már szerda van, március 25-dike) egy kliens, hogy eljönne a könyvért, amiért nem méltóztatott sem hétfőn, sem kedden eljönni, pedig Lackó csak miatta nyitotta meg az üzletet. Emiatt is felment a cukrom, mondom, jó, csinálj, amit akarsz, de ha így viselkedsz, maradj inkább anyádéknál, én itt hatodmagamért felelős vagyok (bármennyire is nevetségesen hangzik a nemállatbarátoknak!), igenis felelős vagyok 5 darab házikedvenc életéért. Ha mind a ketten lebetegszünk vagy neadjisten elpatkolunk, akkor kire marad ez a sok állat???!!!

Közben azt is látom, hogy a politikusok magas szinten paroláznak egymással, Szijjártó Péter a kínai nagykövettel kezetfognak, leülnek tárgyalni. És a bombahír is megjött, hogy Charles herceg tesztje pozitív lett!

Laci mérgesen elviharzott, azóta sem jelentkezett, az ő baja. Én biztos nem kérek bocsánatot! Azt is tisztáztam vele, hogy ha megbüntetik az utcántartózkodásért, magára vessen, én nem fizetem ki a büntetését, oldja meg!

Az egyetlen hozadéka ennek a helyzetnek, hogy most minden jó darabját a marosvásárhelyi színháznak megnézhetem. (Feltéve, ha lesz időm rá! Mert még idő is kell hozzá, bármennyire is ítéletnapokat élünk, a nap még mindig csak 24 órából áll, még akkor is, ha a munkábajárás időintervallumát ajándékba kaptuk). Miközben a szabadúszó színészek munka nélkül maradtak! Sokan poénkodnak a lisztfelvásárlókkal, egy kollegina kitette, hogy a Kauflandban feltöltötték a tartós élelmiszerek részlegét, ő mindet nekünk hagyja! Az összes lisztet! Mások, hogy a lemezboltban van Liszt, ne aggódjunk! Ez utóbbi poén jobban tetszett. De én látok logikát abban, hogy ha sok tartós élelmiszert veszünk egyszerre, akkor nem kell gyakran boltba járnunk. Ezt miért nem fogadjuk el, mint egy lehetséges biztonsági óvintézkedést, amit a saját magunk védelmében meghozhatunk?

Időközben írtam a kedves páromnak, hogy küldjön egy fotót a városról, hogy csatolhassam a blogomhoz. Látom, jónéven vette, hogy mégis kommunikálok vele. Most mindannyian hiperérzékenyek vagyunk, és vágyunk a megértésre, a szeretetre. Úgy hogy ezennel elkönyveltem, hogy kibékültünk! Szeretném, ha ő is naplót írna, hogy az ő szemszögéből is képet kapjak erről a helyzetről, megígérte, de egyelőre nem fogott neki.

Ezt a fotót küldte, itt nem látszik semmi, semmi járőröző katonaság az első karanténnapon, az autók eddigis így parkoltak, csak a járókelők hiányoznak. Itt Remeteszegen is percenként elhúz a házunk előtt egy autó! Mintha nem történt volna semmi…

Eldöntöttem, hogy többet nem rugózok se azon, hogy moss kezet, se azon, hogy vesd le a cipőd, se azon, hogy a szomszéd miért érintkezik idegenekkel, és a köztisztasági vállalat alkalmazottja miért puszta kézzel dolgozik. Mert még rámfogják, hogy pánikolok, és ez nekem most fontos, hogy ne tartsanak pánikbetegnek! Épp van elég bajom így is! Isten kezében vagyunk! Remélem, kesztyűs kézzel bánik velünk! 😊

Luciférj hazaért, és egyetlen filterrel sem találkozott. Kijelentette, hogy itt nálunk a városban nincs veszély! Megértettem, ahhoz tartom magam! A családi béke kedvéért.

Beszámolt arról is, hogy az egyik homeless ismerősünk ott ül nagy szomorúan a Kossuth utcában a rendőrség előtt, ők hova meneküljenek? Számukra milyen házikarantén van érvénybe, ha nekik nincs is lakásuk? Ez egy másik nagy kérdés!

A tengerentúlon pedig már működik a fake news alert. Végre valami jó is! Kiposztolt egy amerikai ismerősöm egy hírt, hogy az olasz államfő könnyekkel a szemében szól a néphez, és a fotó le volt takarva, amikor pedig rámentem, megmutatta a képet, alatta pedig pirossal írta, hogy ezen a fényképen nem az olasz államelnök látható! Laci kapott olyan üzit, hogy hamarosan leáll a net, és biztos még sok ilyen baromság kering. És megint előjöttek az olyan körüzenetek, hogy ha nem küldöd tovább minden kontaktodnak, leáll a facebook! Hárman is elküldték, mindenkinek szépen türelmesen megválaszoltam, hogy kamu, nem szabad bedőlni! Erre kaptam mindenkitől egy kék like-ot. Imádom, amikor minden körüzire egyénileg válaszolok, s csak like-okat kapok válaszul!

Ne feledjem a felhívást sem, amit most láttam két híradó között a Digi-n, hogy oltassuk be magunkat influenzajárvány ellen! Valahogy olyan cinikusan és nevetségesen hangzik ez most!

Járványnapló márc 23.

Ma van az unokám szülinapja, egy évet tölt, de nem tudják megünnepelni, úgyse érti ő még, mi az. Maradjanak otthon, és legyenek egészségesek, legyenek biztonságban, most ez a fontos. Reggelre jó kis hó hullott le, az udvar átváltozott mesevilággá. A szomszédasszonyom hőbörög, hogy nuku udvar, de ne legyünk egoisták, millió embernek nincs udvara, és ráadásul ez most jóljön, mert megszünteti a kirándulási kedvet. A házba parancsolja az embereket. Talán.

Kilenckor elkezdődött az online munkám, nem tudom, mi lesz, de nagyon nehezemre esik a Laci lelkét is putyukálni, olyan érzékeny, hozzá se lehet szólni, minden sérti, mindent magáravesz, nekem meg közben itt dolgoznom kell, ha kérdek tőle valamit, amikor elakadok, nagyon flegmán válaszol, gúnyorosan, hogy vagyok ilyen balfék, hogy ezt se tudom, nem hittem volna, hogy ennyire “dificil” (nehéz eset) krízishelyzetben. Kértem, vesse le azt a mocskos nadrágot, amivel vásárolni volt, meg dolgozott is itthon a kertben, tegye a szennyesbe, tutti, hogy ugyanazt vette fel ma reggel is. Legalább nagyívben el fogják kerülni az emberek, ha kimegy az utcára. Miközben interjúztam, a Milo a hálószobaágyon rágta szét a macskák aufóliás kajájának csomagolását, aztán kiszedte a szemétből a kutyás nedvestáp dobozt, de kedves párom még azt se vette észre, interjúzás közben nekem kellett kiráncigálnom a kutya szájából az alufóliát meg elvennem tőle a dobozt. De közben vigyáznom is kellett, hogy ne csapjak zajt. Miközben a szerződésemben leszögezték, hogy munkaidőben nem szabad mást csinálnom vagy házimunkát végeznem. Laciférj semmit észre se vett, ő elvolt a saját nyomoruságával. Most nagy drámát él meg, hogy nem megy az üzlete, abban reménykedik, hogy az esküvői meghívórendelések hamarosan folytatódnak. Úgy látom, most ő is ugyanazt produkálja, mint az összes vállalkozó (tisztelet a kivételnek), aki nem érti meg, hogy az egészség és az emberi élet fontosabb a cég túlélésénél. Mint amikor valaki autóbalesetet szenved egy modern luxusautóval, és a bámészkodók a ripityára zúzódott autót sajnálják, és nem az utast, aki benne ül! Eszméletlen, hogy mennyire ragaszkodunk az anyagiakhoz!! Ha a világ helyrejön, akkor a nulláról megint fel lehet építeni azt a nyavalyás céget, de ha megbetegszünk és meghalunk, azt a vállalkozás sem éli túl! Mint ahogy anyám mondta: 38 éves volt, amikor nagyapám öngyilkos lett, és akkor megtanulta, hogy mindent helyre lehet hozni, csak a halált nem! De muszáj hallgassak, mert ha felhergelem, csak nekem lesz rosszabb! És az ő lelkiállapotát is súlyosbítom! Most látom, hogy tényleg igaz, hogy a nők többet bírnak. Azt mesélte egy régi interjúalanyom, a turisztikai műsoromban, anno, hogy Szentpéterváron a nagy éhinség idején a 40-es nők esetében volt a legmagasabb a túlélési arány. Ők bizonyultak a legszívósabbaknak. Most nincs éhinség, habár a vásárlási pánik erre utalna egy ufo számára, aki történetesen felülről figyel minket, de a legnagyobb veszélyt most mégis a lelki összeomlás jelenti, mondom én, a közismerten labilis 🤣 De úgy látszik, hogy eddig sikerült helytállnom, mint a lovastúrán, mégha le is estem a lóról. Kétszer.

Pár autó azért ma reggel is parkolt a főtér közelében. Laci bement elhozni a felszerelését, hogy berendezkedjen ő is a home office-ra

Reggelre szép havas tájra ébredtünk, meséltem már, csak azóta annyi minden történt, három interjút is lekevertem, egyet a Tündérkertnek magamnak, és kettőt az aktualitás műsornak, mindenki osztogatta a hólepte utakat, házakat, mezőket ábrázoló képeket. És már a poénos versek is megjelentek, számonkérik Sándort és Józsefet, hogy havat hoztak a meleg idő helyett, mások meg karácsonyi ünneplést ajánlottak, ha már úgyis otthon a család. Sokan bosszankodtak, mint mondam, hogy akkor most az udvaron se lehet üldögélni, és akinek amúgyse volt udvara, az most min bosszankodjon? Vagy inkább örüljön, hogy neki most nincs oka bosszankodni!?😂 Talán ez a télies idő meggátolja a felelőtlenül flangálókat, hogy császkáljanak jobbra-balra. Viszont láttam, hogy az idős szomszéd házaspár ma reggel is elment valahova, valószínű vásárolni, ha nem orvoshoz, az öreg kihúzta a kocsit, és mind a ketten beültek. Ezt nem nagyon értem, dacolnak a szabályokkal vagy nem tudják elfogadni, hogy rájuk is érvényesek a korlátozások? Szeretnék belátni a fejükbe, de nem rendelkezem mindig ezzel a képességgel, van amikor sikerül, logika és sok háttérinfó is kell hozzá. Lacipárom esetében sokszor működik a dolog. Ma estére sikerült apámékkal beszélnem messenger videochat-tel, jó volt látni, hogy jólvannak és informáltak. Az a rossz ebben az itthondolgozásban, a sok jó mellett, hogy a munka és a munkahelyi kommunikáció egésznap folyik. De érdekes módon, nem zavar annyira, mint amikor a rádióból hazajöttem a régi szép időkben, amikor még a globális felmelegedés és a medvekérdés volt a legfőbb gondunk, , és utána hívtak fel munkaügyben. És most az állataim mindig, minden percben velem vannak, valósággal csüngenek rajtam, a nappaliban rendeztem be az irodámat, a régi íróasztalon, amelynek felét a virágok foglalják el, szép a kilátás, a mosatlan ablakot leszámítva, de amikor telefoninterjút készítek, akkor bevonulok a hálószobába, ennek az ablaka termopán, és nem szűrődnek be annyira a kinti zajok. Viszont ilyenkor az egész banda, a két macsek és a Milo vonulnak utánam, mint egy kíséret, vagy udvartartás, a Cica még az ölembe is felkérezkedik. Ma is miközben beszélgettem egy politikussal a lehetséges gazdasági intézkedéscsomagról, a Cica úgy dorombolt a mellemen, hogy attól féltem, behallatszik a felvételre. Aztán megmondják benn, hogy milyen alapzaja van az interjúmnak 😂.

Nem tudom a macskák mit éreznek, de Cica nem akar elengedni, feszt az ölemben ül, soha nem csinált még ilyet. És a nővérkéjével, a Picivel is kibékültek, egyre közelebb alszanak, ők a nagy riválosok, a tegnap mind a ketten rajtam: a Cica a felpolcolt lábamon, a Pici meg a hasamon. Így könnyű zen-nek lenni, ha valami jót hozott számomra ez a helyzet, hát ez az itthoni munka biztos, hogy az! Körül vagyok véve állatokkal, a virágaimmal, a ház védelmében vagyok, és a negatív energiák a messengeren nem jönnek át. Vagy ha konfliktushelyzet van, azt könnyebb kezelni, mert az ember tíz másodperc alatt felmérheti, hogy mit válaszoljon a főnökének, hogy a válasz a lehető legdiplomatikusabb legyen.

Olvasom, hogy Húsvét után fog tetőzni a járvány, és juniusig lecseng, aztán nyáron kicsit fellélegezhetünk, és ősszel várhatjuk az újabb hullámot, a szakemberek azzal biztatnak, hogy az valószínűleg enyhébb lesz! A kilátások nem valami rózsásak, ezek szerint, Laci a bizniszét félti az élete helyett. Nem értette meg a hasonlatomat, a balesetet szenvedett luxusautó hasonlatot. Majd ha teljes kijárási tilalom lesz, akkor talán megérti…

Járványnapló, március 22.

Az este bejelentették a szigorításokat, kijárási tilalom 22 és 6 óra között, nappal is, csak akinek muszáj, az hagyja el a lakását, járőröznek majd, igazolvánnyal lehet menni munkába, mint OLaszországban. És bevásárolni is csak kétszer egy héten, hát nekünk most akkor ez az első alkalom. Elküldtem Lacit, vagyis ő akart menni, volt még a kártyámon 200 lej, és itthon 150. Meg maradt a legutóbbi máltai utunk után 20 euró és 10 dollár. Ennyi az összes tőkénk, de remélhetőleg 28-dikán kapok fizut. Ha nem omlik össze addig a rendszer. De miért omlana össze, Kínában is túlélték! Csak a telefon aplikációm tartson ki, hogy dolgozhassak itthonról. Mert csütörtökön már vacakolt. Nagyon kell imádkoznom ezért is.

Tegnap sokat jegyzeteltem, de csak papír alapon, mert volt energiám leülni a gép elé. Bementem reggel a rádióhoz, a kapura kifüggesztették, hogy csak az alkalmazottak járhatnak be. A második meglepetés a fertőtlenítőszer volt, amit a bejárati ajtó mellé helyeztek ki, azzal a felhívással, hogy aki belép az ajtón, előbb fertőtlenítse a kezét. A kapus a fülkében ült, kivételes módon, és megkérdezte a nevem, ránézett a listára, és plépofával kijelentette: Csütörtökön és pénteken léphetek be az intézménybe! Poftiti acasa! Mondom: Hogy hogy, mikor a főnök tud róla, hogy ma bejöhetek, rajta kell lennem a listán! Hívjam fel akkor a főnököt! Felhívom, persze, hogy rajtavoltam, csak a hétvégi különlistán. Na ezt letudtuk, és mehettem a stúdióba, megkönnyebültem, nem mintha olyan létfontosságú lenne most az a műsor. Mit számít most egy műsor, ha elmarad, s milyen jólenne most ha csak ennyi probléma lenne, meg a globális felmelegedés és a medvekérdés. Ez volt az a kapus, akivel tavaly volt egy kis afférem, amiért nem csuktam be magam után az ajtót, valamiért nagyon nagy lovon ül ez az ember, és hallottam, hogy a főnökkel is tegezőben van. Az ajtót pdig nem szándékosan hagytam nyitva, csak nem csuktam be elég erélyesen, és kinyílt utánam. Akkor nagyon felháborodtam a stílusán, hogy engem felszólít és pontra mer tenni, most meg olyan mellékes volt, hogy nem akar beengedni, egészen pitiáner ügyként kezeltem volna, ha vissza is kell forduljak.

Laci küldte, a sor a Kaufland előtt

Az éjjel elkezdett esni az eső, fuccs a szépidőnek is. De nem baj, csak annyiban érint, hogy a kutyák lábát meg kell töröljem, mielőtt a házba belépnének. A tegnap délután sétálni is voltunk, egy árva lélekkel nem találkoztunk a dombon. Csak a fehér ló legelt békésen, mint mindig. Nem tudom kié, ki csapja ki a mezőre felügyelet nélkül, mert még béklyója sincs, asszem így mondják, amikor az eslő két lábát összekötik, hogy ne tudjon elszaladni. A lovastúrás társaim ezelőtt két évvel csodálkoztak, hogy én ismerem a kifejezést. Hát csak az olvasmányaimból 🙂

Laciférj tegnap kétszer rugott be, nézem, amikor kimenni készültünk a kutyákkal: mondom, te piás vagy! Mire ő: hagyjad, most kiszellőzik a fejem a séta alatt, de csak azért szellőztette ki, hogy megint bepiálhasson! a dombon, a szociális távolságtartás állapotában (kb 20 méterre egymástól szoktunk vonulni, én a Macival, ő meg a Néróval, s Milo szabadon), meg mertem jegyezni, hogy ezt abba kéne hagyja, nem vezet jóra. Visszakiabálta nekem, hogy mi van? terrorizálta a családját ittas állapotban? Hagyjam őt békén! Na jól van kisfiam, békén hagylak, de úgy képzeltem, olyan, mint anno Néró első férjem. Ő 25 évesen még a delirium tremens határát is súrolta, mégis él, és kvázi egészséges, most 57 évesen is. Ezek szerint van remény! Így hát elhallgattam, és elfogadtam, hogy nekem kell az ő lelkét is putyukálni, amellett, hogy dolgozom, józan ésszel racionálisan be kell osztanom a féljövedelmet, amiből most kénytelenek leszünk gazdálkodni, Ó végre egy kis fogyasztóvédelem-ellenes időszak! Lehet még a kajaadagomat is le kell csökkentenem, hogy neki jusson pálinkára és dohányra! Nem baj, ez is egy kihívás számomra! Van honnan fogynom. Apropó, amikor tegnap délután a sáncparton gyomláltam, vannak virágok, amelyek kibújtak a kerítés alatt és tobávv terjeszkednek, a harmadik szomszéd kiköszönt az autóból, és láttam, hogy a csomagtartóból egy nagy hűtőt vesznek ki, meeg is jegyeztem magamban, hogy ezekneek ilyen ínséges időkben jut pénzük hűtőre, nekünk mosógépjavításra nem jut! És most esik le, biztos nem a régi jégyszekrényük romlott el, hanem azért vesznek újat, mert azt is meg akarják tömni dugig kajával. Eszméletlen! Tényleg eljöttek a zsigeri idők!

Arra is rájöttem, hogy már képtelen leszek bentről dolgozni, annyira stresszes az a benti világ, szaladj ide, fuss oda, a nyomtató az egyik teremben, a gépeem a másikban, a stúdió megint máshol, sorba kell állni, nem, én ha ez a bolondulás lejár, ha túlélem, fogom kérvényezni, hogy továbbra is itthonról dolgozhassak. És az ottani körülmények annyira leszívják az energiámat, meg a sok negatív határ, ami ér, hogy képtelen vagyok itthon átállni alkotói üzemmódba, még akkor sem, ha próbálok nem gondolni arra, ami ott történt velem. Csak a virágomat sajnálom, haza akartam hozni, de valamiért mégse tettem. Hátha a bejáró kollegák megöntözik, már meg se merem kérni őket. Világégés van, s én a futómmal foglalkozom?!

Lacinak éjfélre megint sikerült berúgnia, meg se lepődtem, nem tudom, hogy magyarázzam. Van neki jó oldala is, szereti az állatokat, legalább tőlük nem fogja félteni a kaját. Hátul a mezőn él egy kis tarkakutya, több szomszéd is eteti, én is adtam neki párszor, ma reggel is itt volt a kerítés mellett, de ma nem adtam, inkább lakjon az öreg Sanyi bácsi kertje mögött, neki nincs kutyája. Nekem van három, végülis csoportosítsuk ez erőforrásokat, nem fösvénységből mondom. Csúnyakutya, de mosolyog, fordított harapással, ez a szakszó arra, amikor a kutyának az alsó állkapcsa van kinnebb, mint a felső. Ha neki vannak más lehetőségei, akkor hagyjam, hogy azokat használja ki elsődlegesen. Aztán majd tőlem is kap, ha bajba kerül.

Említettem a mosógépet, hát nem javult meg magától, hiába reménykedtem, azzal rontottam el, hogy kiszedtem a kicentrifugázatlan ruhákat, és leeresztettem a bennemaradt vizet, aztán visszatettem a kimosott ruhákat, és a programot visszavitteem a centrifugáláshoz. Többet nem indult el, csak kínlódott, de a dob képtelen volt már forogni. Abban reménykedtem, hogy ha kicsit hagyom pihenni, újra elindul, de a tegnapi szennyest már neem tudta kimosni. Hát mosónői üzemmódra váltottam, nem is olyan nehéz! Élveztem, felelevenedett újra a gyerekkorom, és az egyetemi évek. Habár gyerekkoromban nem mostam, de mégis látta magam előtt az udvart, ahogy anyum teríti a ruhákat. Aztán én is csak mentem, és teregettem némán…

Amíg szépidő volt, és a kútban víz van, addig kellemes kinn még a mosás is! A búvárpompa csodával határos módon elindult a téli pihenőszabadsága után, ez most fontosabb volt nekem, mint a mosógép. És a kiskertben felfedeztem a lila ibolyákat is. Én tényleg képes vagyok arra, hogy az apró dolgok örömmel töltsenek el. És addig nincs baj!

Járványnapló márc.17.-18.

Már megint írok, nem bírok magammal, pedig a hátam alig szünetelt valamit, bevettem egy gyulladáscsökkentőt, és Diclofenac-kal is megmaszírozott Laci. A patikus azt kérdezte Lacitól, amikor a gyógyszereket megvette nekem, hogy a hasam nem megy? Ha nem, akkor az jó! Ezt nem nagyon értem, de ki tudja milyen tünetek ezek, ha társulnak, milyen betegséget jelentenek.

A legjobban engem viszont az szomorít el, hogy ma este is kedves párom a pápás sorozatot nézi inkább, mint velem együtt, mondjuk egy élő színházi közvetítést.

……………………………………..

Reggelre elmúlt a hátfájásom, nem tudom miből vagyok én gyúrva, de nagyon sok ilyen csodálatos gyógyulásom volt már életem során. Soha eddig nem tapasztalt égő hátfájás kínzott még késő este, ami egy éjszaka alatt teljesen megszűnt. Most viszont ismét vacakol a gyomrom, de estére ez is elmúlni látszik. És már holnap van, ugyanis tegnap, szerdán, amikor ezeket a sorokat írtam, közben annyit dolgoztam, hogy nem volt erőm még a naplót is folytatni, viszont este írtam egy másik blogbejegyzést a hivatalos munkahelyi oldalamon. Azt is kell frissítenem néhanapján. Lacipáromnak egy Olaszországba-szakadt unokabátyja hívott fel, és jól elbeszélgettünk, kedélyes, jókedvű beszélgetés volt, most nem részletezem, ő is egy egyszerű ember, aki a maga módján dolgozza fel az eseményeket. Mert mindenkinek muszáj valahogy feldolgoznia. Engem például a legjobban az zavar, hogy anyám olyan távolságtartó lett velem szemben, mintha nem tudom, mit vétettem volna neki. Csak azért, mert figyelmeztettem és kértem, hogy ne menjen még bevásárolni sem, inkább főzzön abból, amije van, és süssön kenyeret. És az istenért, ne fogjanak neki a házfelújításnak! De az amúgyis csak két hét múlva esedékes, addig ki tudja, mi történik még. Lehet itt is bevezetik a kijárási tilalmat.

Laci vett magának két liter pálinkát, feltankolt, minden este sörözik most már, és hozzá páleszt iszik, és nincs tudatában annak, hogy csak az alkoholizmus hiányzik most, nincs elég bajunk a nikotinfüggőségével, adjunk hozzá még egy kis alkoholizmust is! Szerencsére mostanában nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, amiket írok, hát kihasználom a lehetőséget, hogy jól lefessem itt nektek. Ahogy itt írok benn a szobában (mert “Írj a szobában!” volt a rejtélyes utasítás, lásd A Ház fogságában c. bejegyzésemet), hallom, amint összegyűri a következő sörösdobozt is, ez már a harmadik ezek szerint, én dobtam el a másodikat. Azt tartja a népi mondás, hogy rossz a rosszal élni, de a rossz nélkül még rosszabb. Hát nem is tudom, hogy nyilatkozzak e témában, azt hiszem igazat adok, nem szeretnék egyedül lenni, még akkor sem, ha nem a legideálisabb a kapcsolatunk. Jó, ha van az embernek egy társa, akivel két szót tud váltani, még akkor is, ha sose talál a szó. A saját ellentmondásomba fogok belebonyolodni. 😜

Mindenki ötleteket ad most, hogy mivel foglaljuk le magunkat, nekem meg annyi a dolgom, hogy azt se tudom, hogy relaxáljak egy kicsit, csak úgy özönlenek what.s up-on a rádiós témák, amelyeket itthonról készítek el. Exférjem mondogatta mindig, hogy aki nem tudja a négy fal között lefoglalni magát, az nagyon boldogtalan ember! Valami ilyesmi, és asszem Pascal-t idézte, de ennek utána kell néznem, nagyon aktuális most. Ilyenkor derül ki, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni magukkal, csak ha utasítást kapnak, sok robotember él ezen a világon, ahelyett, hogy örülnénk, hogy végre itthon ülhetünk! És még azzal se vádolhatnak meg, hogy naplopó vagy!

“A hátunk mögött lévő évszázadok Isten kegyelméről beszélnek. Nem érdemelte az emberiség, Isten mégis megtartotta, hordozta, védte. Mi sem èrdemeljük, Jézus Krisztus által azonban ma sem hagy magunkra bennünket.” Azon gondolkozom, hogy lehet ezt leírni es elhinni, miközben Olaszországban katonai járművekkel hordják a halottakat. Hol van az Isten, aki nem hagy magunkra? Hol hordoz? Hol véd? – ezt az üzenetet kaptam most. Mit válaszoljak erre? Hogy kedves barátnőm nézze meg A Mester és Margarita film változatát? Két olyan ember, aki teljesen ellentétes elveket vall, soha nem fogja megérteni egymást. Egyszer, amikor otthon voltam 2007-ben, az évre biztosan emlékszem, elmentem a szomszédba anyuval, és az anyu barátnője kijelentette ápertén, hogy a halál után nincs semmi, semmi de semmi, meghalunk, és megsemmisülünk, mintha sose lettünk volna! És emlékszem, hogy ez nekem annyira rosszul esett, annyira fájt, mintha fizikai fájdalmat éreztem volna. Miért mondja ezt? Én hinni akarok az élet utáni életben! Most meg az én barátnőm vitatkozik velem a messengeren, hogy vagy nincs Isten vagy ha van, akkor egy bosszúálló, gonosz Isten. Na tessék, erre tényleg csak azt kell mondanom, hogy Igazad van, mindenre csak azt, bármit is mond, ahogy a keleti bölcs vallja. Miért akarja most a hitemet elvenni tőlem ez a nő? Jogom van hozzá, hogy higyjek! Igen, krízishelyzetekben jön elő az emberekből az igazi énük, mint a részegek esetében, ha jó és jámbor ember, akkor részegen is jámbor, ha meg rossz és agresszív, akkor agresszív ittason is. Ahogy T.B. honatya, akit gyorshajtásért megállítottak, dacolt a rendőrökkel, kijelentette, hogy siet, mert elkapta a vírust! Hogy lehet ilyet mondani, hogy mert ilyet mondani? Mert ő fölötte áll a törvénynek, valószínűleg … vagy azt hiszi, hogy fölötte áll. Egy egyszerű polgárt ezért megbüntettek volna, ez a hatóságok félrevezetése!

Ez a barátnőm meg csak folytatja a fröcskölődést, nem akar leállni az istenkáromlással, ontja magából a vádaskodást, kéri számon a Fennvalót, meg az álszent papokat, de már nagyon agresszív módon, és attól félek, hogy megint nem fogok tudni elaludni, mert ő is az a tipusú ember, akivel, ha este beszélgetek, utána nem jön álom a szememre. És most már tisztán látom a barátságunk lényegét, hogy mindig kritikusan viszonyult a világhoz, meg hozzám is, mindig ilyen negatív ember volt, soha nem várt semmi jót az emberek részéről, mindent önerőből próbált elérni, mert senkire nem lehet számítani ugyebár, és Isten sincs, akitől a segítséget várhatnánk, és amikor a fura, apokaliptikus álmaim próbáltam elmesélni neki, letácsolt, hogy bolond lyukból bolond szél fúj! Ezt képtelen vagyok elfelejteni! Elnyomott, ledominált, ahol és amikor csak tehette. És a filmet se akarja megnézni, azzal mentegetőzik, nincs ideje, pedig megtalálná a válaszokat, főleg, ami a túlvilágot illeti. Woland, a Sátán mondja, az ateista Berlioz főszerkesztő fejét a kezében tartva: Mindenki azt kapja, amiben hisz! De ezt most hogy magyarázzam el neki? Olyan istenkáromló érveket sorakoztatott fel, nem vagyok bigott, de megbotránkoztatott! Hova süllyed az ember, ha elveszíti a hatalmát, a biztonságát, és az igazgatói székét, főleg. Mert a kisember szerintem nem háborog ennyire, a kisember megszokta, hogy irányítják és parancsolgatnak neki. Belenyugszik könnyebben a sorsába. De ő igazgató, akinek az a természetes, hogy mindig, minden úgy van, ahogy ő elképzeli!

Elmeséltem neki Kelemen pápa orvosának esetét, a pestisjárvány idején, és azzal is letácsolt. Mondom: Én elmesélem neked, hogy mennyire elérzékenyültem ezen a csodálatos gyógyuláson, és te kigúnyolsz? Erre ő: Én azon érzékenyülök el, hogy annyi ember most meghal! Olyan övönalúli volt, még akkor is, ha most talán tényleg nincs jogom elérzékenyülni a pestisjárvány hős doktorán! Aki megbetegedett, de annyira akart gyógyítani, hogy az Isten erőt adott neki, és megtartotta a pokol bugyraiban is. Igenis az Isten! Nem tudok érvelni, olyan emberrel nem lehet azonos szinten párbeszédet folytatni, aki csak a maga szempontját hajlandó elfogadni. Mára született meg bennem a válasz (mert én ilyen lassú vagyok), hogy ha nincs Isten, akkor nincs miről beszélni, nincs kit számonkérni, legfeljebb az embereket, amiért ilyen nehézkesen fejlődik a tudomány, és még mindig nincs meg rá a logisztika, hogy egy ilyen kaliberű járványt megfékezzenek. Pedig csak “egyszerű” vírusról van szó, nem olyan súlyos kór ez, mint a pestis vagy a kolera. Tegyük azért egyelőre az egyszerű szót idézőjelbe!

De nem akarom többet mérgezni magam ilyen párbeszéddel, már bánom, hogy egyáltalán válaszoltam neki. Nem vagyok én ebben jó vitapartner. A nagyemberekkel az a helyzet, ami a dinókkal volt a meteor becsapódásakor, a nagyok nem birták ki, kipusztultak, a nagyemberek is hamarabb összeomlanak, mert nem tudják elviselni, hogy ilyenkor mindenki egyenlő, és tudjuk: a kisemlősök egészen jól átvészelték a 65 millió évvel ezelőtti kataklizmát. És mi, emberek vagyunk, állítólag, az ő leszármazottaik.

Próbáljuk meg ilyenkor is a szépet meglátni, az apró örömök időszaka ez!

Legújabb “művem” 🙂 Érdekes, hogy amióta karantén van, ha horgoltbabákról beszélgetek, eszembejut a gyerekkorom, ha meg kézműveskedem, a régi templomunk jelenik meg lelki szemeim előtt, mert ez volt az első műemlék kőépület, amivel életemben találkoztam. Jönnek elő az első emlékek, vajon mit jelent? 🙂

Járványnapló márc 16-17

Laci ma árult 35 lejt, olyan hepi, gyorsan elújságolta. Mert ilyen az emberi természet, ha semmire nem számítasz, akkor milyen jólesik, ha mégis kapsz valamit.

Elküldték az itthoni munkára vonatkozó szerződésemet, vagyis a kiegészítő cikkelyt, ami lehetővé teszi, hogy legálisan dolgozhassak a hálószobából. Kicsit nevetséges dolgok voltak benne, ami a munkavédelmi szabályokat illeti, például, hogy ne üljek mozgó, instabil tárgyak alá, amelyek a fejemre eshetnek. A “drobul de sare” esete jutott eszembe, a sótömb, van erről egy román mondás, ha tehetetlenül nézed, hogy megtörténhet egy tragédia, de nem teszel semmit ellene, mint amikor a gyermek bölcsője fölött ott lóg a sótömb, amely bármikor ráeshet, és a szülők karbatett kézzel sopánkodnak mellette.

Mondd meg minek örülsz, és megmondom ki vagy! – ezen az aranymondáson egy jót vitatkoztam Lacival az este. Mert himnuszokat zengett arról, hogy csak a pénz boldogít! Ő most már megbizonyosodott efelől, és úgy kezdi érezni magát, mint egy volt munkanélküli szomszédunk, aki naphosszat csak sétált le s fel az utcában. Elmeséltem neki a cigisnénit, akivel a Maros Mallban megismerkedtem, és akiről itt a blogon is írtam, aki elmondta, hogy van nagy lakása, jó nyugdíja, értékei, de magányos, és szorong és depressziós, ajánlottam neki egy kedves doromboló macskát, nem lehet, mert tisztaságmániás, vegyen fel albérlőt, egy kedves kis diáklányt, jaj nem, mert félti tőle az értékeit, nem bíz senkiben, de fél attól is, hogy meghal, és csak hetek múlva veszik észre a szomszédok a hiányát. Akkor hát ezek után meg lehet a boldogságot vásárolni? Szerintem nem! És van, aki pénz nélkül is boldog, az elvadult virágoskertjében gyönyörködve!

Mondom neki elalvás előtt, a barátaimra, ismerőseimre gondolok, akik lehet elvesztik a munkahelyüket. Mire ő: és ránk nem gondolsz? Mi is egy fizetésből fogunk élni? Igen, de nekünk legalább lesz egy fizetésünk, mivelhogy zsurnalistákra egyelőre szükség van. De mi lesz a kolozsvári Lumival, akinek egy szerény kis mindenes üzlete van, és az nem élelmiszerüzlet, hanem papírbolt, fénymásolóval és spirálozógéppel. Ki fog most spiráloztatni? Ilyenkor kezdték a dolgozataikat kinyomtattatni a diákok. És mi lesz a londoni barátnőmmel, akinek a munkája a vendéglőkhöz, cukrászdákhoz kötött? Mi lesz a határmenti barátnőmmel, aki építkezési vállalatnál dolgozik? Ki fog most lakást venni? Minden leáll. A hugom átment a rendőrséghez, úgy értem ezt, hogy az osztályt, ahol dolgozik a városházán, áthelyezték a rendőrség fennhatósága alá, a polgárőröket pedig a katonaság fennhatósága alá helyezték. Kikérdezték, hogy nem szenved-e krónikus betegségben. Tehát ő nem mehet el szabadságra, kényszerszabadságra sem, ami a kisgyerekes szülőknek jár, amíg le nem jár a válság. Elmesélte ezt, aztán hozzátette, ő nem pánikol. Nagyon büszke vagyok rá. Én sem pánikolok, még a tavaszi, szokásos gyomorégésem is elmúlt, valószínű azért, mert itthonról dolgozom. Mindig a rádiónál vesz elő. Csak a hátfájásom súlyosbodott. Ma el is küldtem Lacit a gyógyszertárba, hogy vegyen Diclofenac kenőcsöt és gyulladáscsökkentő gyógyszert is. Még hogy feleslegesnek érzi magát!! Ma reggel megjavította a laptopom, nem akart beindulni, eléggé megijedtem, mert most nekem a laptop és a telefon lényeges munkaeszköz! A wavosaur-t, a hangvágó programot nem zártam le az este, úgy kapcsoltam ki, és ez nem tetszett a gépnek. Ezután odafigyelek erre is. A hátfájásom miatt lehet, hogy kevesebbet írok, vagy rövidebben foglalom össze az eseményeket, de nagyon remélem, hogy ez a gyógyszer, amit most Laci hamarosan hozni fog, segít majd. Egyelőre egy Antinevralgic-ot vettem be, de nem érzek javulást. Ilyen erős izom vagy csont vagy izületi vagy milyen fájdalmat még nem éreztem.

Aki nekem a legkedvesebb azt mondta, addig nincs baj, amíg meccseket szerveznek, de mintha azt láttam volna, hogy hamarosan azokat is leállítják. Remélem azért eligazodik az életben, ahogy ezelőtt is mindig eligazodott. Isten segítse! Tirolban most teljes zárlat van. Istenem, ott is több kedves ismerősöm dolgozik. Mi meg itt viccelődünk a budipapírral meg a szobabiciklivel. Apropó, végre az este a sztepperen sikerült 33 percet edzenem, közben az egykilós súlyokkal is tornásztattam a karom, mert éreztem, hogy már nagyon hiányzik a mozgás, lehet ezért fáj annyira a hátam, annyira fáj, mintha égne, tutti, hogy gyulladásban van az egész nyakrész. Pedig azt tanácsolják, a mozgás minden bajra jó. Errefel begyulladt a megmozgatott, megtornásztatott testrészem.

Az este Laci megint sörözött, megivott eegy két és félliteres silány minőségű palackos sört, szégyellem is bevallani itt a virtuális térben, hiába egyeztünk meg abban, hogy csak hétvégén “iszunk”. Magamat is beveszem a buliba, pedig én egy ideje képtelen vagyok inni, ahogy iszom egy kicsit, főleg töményre értem ezt, azonnal elkezd fájni a fejem, és ezt kapcsolatba hozom a jógával, a szervezetem érzékenyebbé vált, és tiltakozik a méreg ellen. Már az ágyban voltam, láttam rajta, hogy kicsit spiccesen jön be a hálóba, szóvá is tettem: Te ittál! Részeg vagy! És ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ha ráerősítek (használom most ezt a nem egészen idevaló szót), ráhúzom a vizeslepedőt, vádolom, akkor még részegebbnek mutatja magát. El is hallgattam, és visszaváltottam nemrészeggel beszélő módba, és akkor azt tapasztaltam, hogy ő is ilyen józan üzemmódban kommunikál tovább velem.

Mert szerinte, igaz, hogy nincs hétvége, de világvége van! Még ha ez a tény nem is korelál a maja naptárral. Poénnak megjárós… Laciban ez az egyetlen jódolog, hogy a humora eszméletlenül fejlett! És olyan jóízűeket tud kacagni, még a nemzetközi könyvvásáron is erről ismerik meg.

Még a cicáim is kibékültek, érzik, hogy most egy nem mindennapi időszakot élünk meg

Járványnapló 4

Itthonról dolgozom!

Tegnap végül nem folytattam a naplót, remélem megértitek. Egész nap hulla voltam, mintha az energiámat mind elszívták volna, de azért délután felmentünk a kutyákkal a dombra, érezték, hogy hétvége van, és 5 óra felé már nyugtalankodtak, hogy mi lesz már, mikor indulunk?! Olvastam, hogy egy kutyás csoportban már felmerült a dilemma, mi lesz, ha kijárási tilalom lép érvénybe? A tömbházban lakó gazdik hogy fogják a kedvenceiket sétáltatni? Hát ez elég nagy aggodalomra ad okot. Ha most blokkban laknék, biztos falura vonulnék vissza, anyuékhoz. Én kertes házban lakom, de még így is aggódom kicsit a szigorítások miatt. Egy kolleganőm már pénteken megkérdezte, mit csinálok az állatokkal, ha nem lesz szabad kimenni a házból. Kicsit zokon vettem. Kiéreztem a hangjából egy enyhe rosszindulatot, vagy kárörömet, hogy én, a nagy állatbolond, hamarosan bajban leszek. De ne legyek rossz! Lehet, csak engem érint túl érzékenyen ez a téma.

Az éjjel megint három jóganidrával tudtam csak elaludni, és hajnali 5-kor már ki kellett menjek a mosdóba, de szerencsére visszaaludtam, és csak az óracsörgésre ébredtem meg. Nem érzem magam fáradtnak, de ahogy bombáznak a koronavírusos hírek, megint rámtör a szorongás. Ma itthonról dolgozom, de úgy készültem, mintha munkába igyekeznék, letusoltam, felöltöztem félig kimenő ruhába, azért írom, hogy félig, mert felül kimenőben vagyok, alul pedig tréningnadrágban, hogy mégis kényelmesen ülhessek itt a nappali kanapéján, ahol beüzemeltem a homeoffice-t. Mellettem a telefon, az ölemben a laptop, a hátamat az újratervezett ergonomikus széktámla támasztja. Várom, hogy igényeljenek, de még semmi. Jó lenne, ha hatékonyan tudnék itthonról dolgozni, hogy ebből aztán hagyományt tudjak teremteni. Nem nekem való már ez a komandírozás, ide szaladj, oda fuss, ezt csináld, azt csináld, mintha egy taknyos kezdő lennék. De ez most nem lényeges, ez az én kis magánminidrámám. Senkit nem érdekel rajtam kívül.

Laciférjnek már szólt a könyvelője, hogy fizesse ki a februári könyvelést, és az expertízát is, az nem tudom pontosan micsoda, de utóbbi esetében párom haladékot kért. Az autónk is a szervízben van, azt is valamikor ki kéne venni, és ki kéne fizetni a javítási munkálatokat is. Már jönnek a számlák mindenfelől, anyáméknak elhozták az őszire esedékes tűzifát, pedig nem is rendelték meg, mondtam is nekik, ajánlottam, hogy ne mind költekezzenek feleslegesen, mert nem lehet tudni mi jön, nem árt takarékoskodni a pénzzel. Ma megjelent, először a facebookon, hogy adakozzunk a koronavírus elleni erőfeszítésekre, egyelőre Noelnek adakoztam, és adakoznék továbbra is, mert ő is most egy kényes helyzetbe került, ez a vírusválsághelyzet nem biztos, hogy segít összegyűjteni az óriási kezelési összeget a ritka SMA betegségére.

Ma van az első itthonról dolgozós napom, szokatlan, még szokom 🙂 (Közben tartottam egy szünetet, lezajlott whats up-on a reggeli szerkesztőségi megbeszélés, és már le is gyártottam az első interjúm!). Az első interjúm jól sikerült, és viszonylag hamar meg is szerkesztettem, habár a vágóprogramom egy ingyenesen letölthető, elég lassú, nehezen bánok még vele. Remélem, jól tudok teljesíteni, mert abban reménykedem, ha ez lejár, itthonról folytathatom a munkát. (Látom, ezt már írtam fennebb is, bocs!) Nem kell tízórait vinni, ez már egy előny, viszont az utóbbi időben elég sokat zabáltam, alig tudtam tegnap felmenni a dombra a kutyákkal, kész öregnek érzem magam, testileg. Lelkileg visszont abszolút nem, tele vagyok tervekkel.

Most látom a tévében, ami itt a háttérben megy nekem némán, hogy már 158 megbetegedés van Romániában. Tegnap még “csak” 130 volt. Napi hússzal nőne a fertőzöttek száma? Ők fertőzöttek voltak eddig is, gondolom, csak most derült ki róluk, most kerültek be a rendszerbe. Nagyon kell vigyázni a megfázással, mert mindenki gyanus. Én is tegnap este elszopogattam egy trachisant, amit torokfájásra ajánlanak, ez az én csodagyógyszerem, kicsit reszelt a torkom, a hűtőből hidegen ittam a tejet, ennek a következménye. Ilyet többet nem teszek, szerencsére mára elmúlt a torokfájás. Délután 4-től interjút adok a Kolozsvári Rádiónak, a Ludasmanyiról, arra is fel kell készülnöm, mert szinte már el is felejtettem, hogy mit is írtam, s mit is akartam. Elmondom majd, hogy nehéz beszélni közönség előtt, ezt a könyvbemutatók során megtapasztalhattam, de kezdem meegszokni. Mire megszoknám, már nem lesz rá szükség, mert nem lesznek rendezvények, se könyvbemutatók. 😢

Luciférjnek látom, mindent meg kell magyarázni, mint egy kisgyereknek, hogy ha lehet, ne a legdrágább olajbogyót vásárolja, ha valami nincs, akkor improvizáljon, ne jöjjön haza azzal, hogy nem volt olyan kenyér, amilyet én szeretnék, mesélhetnék erről órákat, de látom előre, hogy meg fog rám haragudni. Ajánlottam is neki, hogy kezdjen ő is naplótírni, és írja meg az ő szempontjából a mi kis közös vesztegzárunkat, ami egyelőre csak pénzügyi vesztegzár, hogy úgy mondjam, mert az üzlet természetszerűen most nem megy, milyen hülye kifejezést használok! Habár ma is már reggel rátelefonáltak, érdeklődtek, hogy megvannak-e a meghívók, amiket nála rendeltek, mert a fiatal pár a lagzit márbizony megtartja május elején. Hát kíváncsi vagyok, mi lesz addig. Mert az iskolákat húsvétig nem nyitják meg. Van egy ilyen könyv, hogy Mary és John, és egyik fejezetben felváltva Mary mesél a szerelmi kalandjukról, másik fejezetben pedig John. Érdekes, hogy a két nem mennyire másképp gondolkodik, és ítéli meg a viszonyukat. Az Olcsó könyvtár sorozatban jelent meg Magyarországon, természetesen az antikváriumunkból való. De már nem eladó 😜

Laci tegnap a bevásárlást hamar megoldotta, erről el is felejtettem referálni, az Auchanba ment, ahol kevés ember lézengett dél körül, nem is voltak óvintézkedések, mint máshol, távolságot nem kellett tartani, stb. De az elárusítók kesztyűvel dolgoztak, és talán maszkkal, utóbbiban nem vagyok biztos, és a tartós élelmiszereken kívül, liszt, cukor, kukoricaliszt, minden volt, mondjuk a jó minőségű wc papírt leszámítva, és a kékszeszt. (Tegnap én Lacinak: Vegyél egy kékszeszt is! Kicsit gondolkodom: De mire nekünk az? Ezen akkorát röhögtünk, jólesett. Ma reggel pedig egy orvosnő arról beszélt a tévében, hogy azt az egészségügyben fertőtlenítésre nem használják, csak injekvióadáskor. Az csak olyan harmadosztályúféle – mondom én. Különben a takarítónők nálunk profi szert kaptak, amilyet nem árulnak a kereskedelemben). Laci arról is mesélt, hogy a sofőrök napok óta nagyon előzékenyek, már senki sem ingerült a volánnál, ahogy az nálunk megszokott, mintha mindenki átértékelte volna az életet. Ma meg, hogy hétfő van, és dolgozom, noha itthonról, és megváltozott munkarend szerint, már én sem látom olyan sötétnek a jövőt, úgy tűnik a hétvége nem tesz jót ilyen esetekben az embernek. Hát akkor mit mondjanak azok, akik karanténban vannak, vagy ideiglenesen leállt a vállalat, ahol dolgoznak! Még megvágok egy hanganyagot, aztán odateszek egy mosást, lássam, a mosógép milyen hangulatban van, és a ház szellemei lehetővé teszik-e nekem a centrifugálást, megkegyelmeznek-e rajtam? Laci most messengeren arról tudósított, mármint engem, hogy a központban zajlik az élet, az üzletek nyitva vannak, még a parkolóőr is büntet!

Egy Olaszországban élő falumbeli nő nagyon szomorú és megható bejegyzést tett közzé ma reggel, hogy milyen lelkiterrorban élnek ők ott most, min mennek keresztül, csak a nagy csend veszi körül őket, amit gyakran tör meg a mentőautó szirénája, hozzátartozók, akiket elvisznek, korházba szállítanak, és ott úgy kell meghalniuk, hogy nincs lehetőségük elbúcsúzni szeretteiktől. Nagyon megrendített, meg is akartam osztani, de aztán meggondoltam magam, ne keltsek pánikot itthon. Viszont az a bejegyzés inkább azoknak szólt, akik itt poénkodnak, és dacolnak a világgal.

Ez lett a homeoffice-omból!

Járványnapló 3

Laciférj végre megértette, hogy kevesebbet kell szívnia, egyrészt ezzel magát segíti, az egészségét, az immunrendszerét, másrészt pedig engem is, minket, magunkat gazdaságilag, mert ha holnaptól Johannis kihírdeti a szükségállapotot, akkor az üzletét nyílván be kell zárja, és ha nem is zárja be, a kutya se fog oda betérni, és akkor én maradok egyedül a családfenntartó. Az este azt az apokaliptikus félelmemet osztottam meg vele, hogy ha válság lesz, és pénzhiány, akkor ő képes lesz még a házat iss eladni egy kartus cigiért. Nem tudom miért, amikor ezt leírtam, a műszaki egyetem büféje jelent meg előttem, és a nagydarab szőke tulajdonos, akitől azokat a finom szendvicseket vettük. Akkor még, közvetlenül a fordulat után, nem mindenki árult ilyen jól elkészített szendvicset. Sokszor járok így mostanában, hogy valamire gondolok, és azonnal társítom egy képpel a múltból, persze akaratom ellenére. Nem tudom mi ez, hátha erre is rátalálok egyszer a neten, mint ahogy az energiagömb elnevezésére, amit orbnak hívnak, és nem vakot jelent. Az instagramon meg kell legyen a kép, mindjárt előkeresem. De hogy lezárjam a kérdést, Laci meglepő módon, és rá nem jellemzően felnőttesen állt hozzá a problémához, azt felelte, hogy már előkészítette az elektronikus cigit, aamit egyszer régen ajandékba kaptunk a lányomtól, csak elemet kell bele venni, de úgy tudom töltője is van. Ezzel teljesen megnyugtatott, mert én is félig viccesen, de félig komolyan gondoltam a javaknak a függőség oltárán való feláldozásának veszélyét. Ebből is látszik, hogy már vesz elő a szorongás, ja és persze, az éjjel sem tudtam elaludni, két jóganidrát végighallgattam, amielőtt egy csomót imádkoztam, és forgolódtam. Azt hiszem a másodikba aludtam bele, ez egy 20 perces hangfelvételt, egy kissé beszédhibás jógaoktató mondja az utaasításokat. Annyit emlegetem, hogy röviden pár szóval el kell mondanom, mi is ez. Relaxációs gyakorlat, ilyenenk vannak benne, hogy: “Csak a tudatosság mozog, a test teljesen mozdulatlan!” A tudatosség pedig azt jelenti, hogy végigpásztázod az egész tested a figyelmeddel, a kisujjadtól kezdve a fejed búbjáig, aztán van egy kívánság is, amit elhintesz, elültetsz, mint egy magot aaz ellazult tudatban, és az valóra válik, ha háromszor megismétled. Természetesen azt kívántam, hogy vészeljük át épségben a krízist.

Tegnap kifeküdtem a függőágyba, fújt a szél, felöltöztem, de alulról egyy idő után fázni kezdtem, estére már köhécseltem. Eléggé száraz volt, ami azt illeti. Megszidott, vigyáznunk kell magunkra, és egymásra is, mert itt vannak az állatok is. A lányomék is remélem vigyáznak magukra, betartják az óvintézkedéseket, mert itthonról csak imádkozni tudok értük. Nem akarok semmit eldramatizálni (ahogy se elbagatellizálni), de valahogy most nem élvezem koronás poénokat, pedig pont én voltam az, aki azzal búcsúztam pénteken a rádióban a kollegáktól, hogy ha megtiltják, hogy találkozzunk az itézményen belül majd találkát beszélünk meg a sarki kocsmában. A főnök erre szigorúan figyelmeztetett, hogy meg van tiltva! Mire én, hogy poén volt, és ha már humorérzékünk sincs, akkor nagy baj van. Ezt egy másik kollegám is helybenhagyta. Most meg mintha kiveszőfélben lenne bennem e lényeges emberi tulajdonság.

A kezem annyit mostam, hogy teljesen kiszáradt, de olyan unalmas megmosni, bekenni kézkrémmel, tíz perc múlva megint, hogy a krémet inkább kihagyom. Laci tökmagot is vásárolt a cigizés kompenzálására, pótcselekvésként, de az is eléggé rizikós, mert hiába mos kezet előtte, a magot nem tudja megmosni, elpuhul. Mosatlanul kerül a szájába, mert nyilván a fogaival nyitja fel. Apropó, kell szóljak holnap reggel aa fogorvossnaak, hogy kedden nem megyek a megbeszélt időpontra. De biztos vagyok benne, hogy anélkül is tisztában van vele. LAcinak írtam egy vásárlási listát, még alszik, mire felébred az üzleteket már megrohanják. Nem is tudom hova küldjem bevásárolni, hol kisebb a sor. És azt is a lelkére kötöttem, hogy tegyen fel egy maszkot. Persze, lehet az még rosszabb, mert fertőzöttnek nézik majd. Szerintem szégyellni fogja viselni. Igen, lehet hogy igazuk van a szakembereknek, hogy a fertőzés a bevásárló központokban fog terjedni. De az embernek csak meg kell nyugtatnia magát, hogy mindene megvan, ha házikaranténba kerül. Lelkileg tesz jót, hiába hőbörgünk, és tiltakozunk, tüntetünk a vásárlás ellen, és leszóljuk azokat, akik tartalékot halmoznak fel. Mi is itt vagyunk öt állattal, ki fog azokkal törődni, ha mi nem biztosítjuk számukra az élelmet. Lacinak írtam egy listát, rizs is van benne, több csomag, ha kell a kutyáknak főzni, a rizs a legalkalmasabb. Nekem pedig nem árt egy kis fogyókúra, a tartalél zsír rajtam van.

A szomszédból az idős házaspár rendületlenül indul a templomba, jobban félnek az Isten haragjáról, mint a vírus terjedésétől. Végülis semmit nem változtattak az életstílusukon, minden misére elmennek, legyen az hétköznap vagy vasárnap. És joguk van hinni, olvasok sokszor a facebookon ilyen meg olyan vallásellenes bejegyzést. Mintha kicsit az irigység is beszélne ilyenkor az emberekből, tudatalatt persze, mert ha valaki vakon tud hinni, az neki csak jót tesz, a hit bizonyosság, és abba még senki nem betegedett bele, sőt. A sportban is az győz, aki biztos abban, hogy győzni fog, biztosabb, mint a vetélytársa. Aki meg állandóan leszólja a másikat, annak önmagával van baja, mint most nekem is. Nem férek el azoktól, akik szkeptikusan materialisták. Joguk van hozzá. Nekik is! 😊 A tiszteletes a faluban határozottan kijelentette, ő már biza a március 15-dikei ünnepséget a templomban ma megartja. Anyámnak pedig a lelkére kötöttem, hogy az Istenért, neehogy elmenjen. Elhiszem, hogy a megyében egyetlen esetet sem regisztráltak, de akkor is. Viselkedjünk úgy, ahogy elő van írva! Bírom azokat, akik hőbörögnek, hogy a hétfői bizonytalanság miatt most nem tudnak elutazni. Egy meleg szervezet elnöke szitkozódott, felháborodását fejezte ki, szebben fogalmazva, de volt abban nemiszerv is, hogy milyen inkompetens, impotens államaparátus, most akkor vissza kell nekie mondania a törökországi útját, lezárják a határokat vagy sem? A repülőjegyével mi lesz? Stephen King egy repülős horrorfilmben nagyon megfogja ezt a személyiséget, aki a kihalt reptéren veszteglő gépen hisztériás rohamot kap, hogy de neki bizony már estére Bostonban kell lennie egy gazdasági konferencián. Valaki odamegy hozzá, és se szó se beszéd pofonvágja. Ezt tettem én is egyszer Exerr vagy Íróerr férjemmel, aki Liege-ben nem tudott kinyitni este egy sörös üveget, és már már a gutaütés környékezte. Na csak ez hiányzott nekem! De ez más történet…

Nem merek odatenni még egy mosást ma, félek, hogy már megint nem fogja kicentrifugázni a ruhákat a gép, leheet tegnap csak véletlen volt, hogy megtette. És hátha az Isten engem is megbüntet, hogy szent vasárnap napján, és a 48-as forradalom évfordulóján én mosok! Még akkor is, ha ezt a tevékenységet a gépre bízom! Legyünk istenfélők.

Kedves párom az este hajlandó volt velem megnézni A Mester és Margarita orosz filmet, szerinte elavult, és most sokkal látványosabban meg lehetni csinálni. Mert véleeménye szerint minden tíz évnél régebbi film nézhetetlen. Ő már ahhoz a generációhoz tartozik, aki ha nem kap 7 másodpercen belül választ az üzenetére, akkor ideges lesz, és azt feltételezi a másikról, hogy nem akar kommunikálni vele. A játékfilmekben is szerinte a képkockák gyorsabban kell peregjenek, kevesebb dialógussal, és több akcióval. Láttam ahogy időnként a telefonjára pillant, türelmeetleenül és nyugtalanul, és nagyomn elszomorodtam. Nem partnerem ebben a kultúrafogyasztásban, és ez olyan kiábrándító. De nem mondtam semmit. A végén megkérdezte: Ennyi volt? Mondom, nem még van két része, négy-négy fejezetet töltöttek fel a videára, illetve az utolsó rész két fejezetből áll. Ajajaj, mondja, és látom, attól fél, hogy a másik két részét sem ússza meg. Nem fogom erőltetni. Pedig még lenne egy érdekes film, amit ajánlanék neki, A filozófus a címe, az emberiség csak egy kis csoportja élheti túl az apokalipszist, és kiválasztják az erre érdemes egyéneket, a költőt az első két forgatókönyv alapján startból lepuffantják, aztán rájönnek, hogy nagyon nagy szükség van rá a bunker hosszú és unalmas napjaiban. Valami ilyesmi történik most a színházakkal, ugye milyen jó online nézni egy-egy darabot. Alakult is egy facebook csoport, online közvetítésekkel. És a könyvek, és a házimozi, minden nagyon hasznos. Kimenekülni is segít a valóságból. Én különben azelőtt is kimenekültem, amikor csak tudtam. Rájöttem, hogy igazából unom a valóvilágot, csak a filmekben és a könyvekben és a színdarabok világában szeretnék élni. Ezt vágta a fejemhez az első Néró férjem, azt mondta nem tud velem kommunikálni, mert én a fellegekben járok, tu traiesti in cartile pe care le-ai citit si in filmele pe care le-ai vazut! De mi ebben a rossz?! Persze, lehet egy hátrány, amikor az aktualitás részlegen dolgozol, és nem tudod, hogy mit jelent, ha a nép ügyvédje beadványára az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy nem lesz előrehozott választás. Hol vagyunk már attól!!

Újlakon, a falumban, a szomszéd fiú után a múlt éjjel kijöttek, hogy azonnal menjen be dolgozni, mert meghozták az új árut és ki kell pakolni a polcokra. Egy szupermárketben dolgozik. Azt mondja, Karácsony előtt nem volt ilyen tömeg. De ezt láttuk a tévében is, sőt Ausztráliában is ugyanígy visselkednek az emberek, sőt még össsze is balhéztak a budipapír miatt, akkor ezek szerint mi még nem tartunk itt. Amerikában már racionalizálták, hogy mindenki csak egy köteg wc papírt vehet. Ha itthon kell ülni, valamit enni is kell, és unalmában vagy a stressz miatt az ember hajlamos zabálni és nassolni. Úgy hogy nem a lefogyás veszélye fenyeget, hanem inkább az elhízásé. A bevásárlólistára még ilyen bolticikkeket is felírtam, mint a tejpor, keksz, aszaltszilva, ezek tudtommal tartósak, ha nem lesz tej, legalább tejpor legyen. A tej a sámánok itala, és én imádom a tejet 🙂 Sámánság és vegaság ide vagy oda :)) Láttam, ugyancsak a neten, hogy diótejet, mandulatejet és még nem tudom milyen növénytejet tanítanak meeg készíteni, de ehhez is el kell menni valahova, nem értettem miért szervezik, ha nem ajánlott találkozni. Azt is elkezdtem számolgatni, hogy ha egy intézményben csak 50 ember tartózkodhat egyszerre, akkor hányan mehetünk munkába? Takarítónő, kapus, három tehnikus, igazgató, két riporter, két hírszerkesztő, két ember a könyvelőségen, az még nem olyan sok. De az is lehet, hogy bizonyos sajtóorgánumokat ideiglenesen betiltanak. Hogy csak hivatalos nyilatkozatok kerüljenek ki a nagyközönsség elé, gondolom.

Szegény gerániumom, a nagyokos kertész szakértő kollegám tanácsára megnyírtam, erre elpusztult, de legalább most nem kell vízhiány miatt haldokolnia. Mert ha már hétfőn se megy be senki a kollegák közül, akkor csak a takarítónőre számíthatok, ha ő egyáltalán még bemegy. De ne vetítsek elő ilyen sötét forgatókönyvet!

Reggel a kávéfőző mellett megpillantottam az ottfelejtett mustáros üveget, és eszembejutott, hogy MArgit néni mesélte, a volt házinénim, hogy a forradalom előtt járt egy családnál, és megfigyelte, hogy a kislányuk hazajött az iskolából, és mustáros kenyeret evett. Nem tudnám megenni, vagy mégis? Estee még írok, most felébresztem ezta hétalvó Luciférjet, hogy menjen bevásárolni, vagy legalább nézzen körül, mi a helyzet a city-ben, tömeg van, vagy mindeki megértette, hogy inkább maradjon otthon!

Említettem az előző bejegyzésben, hogy kertészkedtem, van kiskertem is, nemcsak virágoskertem, és anyám tanácsára szétültettem a tavalyi foghagymákat, szépen kibújtak. Most kimentem, gyönyörködjek egy kicsit bennük, hát nem le vannak rágva, vagy vágva, nem értem. Ki jön ide be éjjel, vagy milyen állat szereti a foghagymaszárat?! Egy szár ott is volt hagyva mellette, mintha lenyisszantották volna. Azt a levágott szárat vettem észre előbb, aztán a többi csonkot. És azt is megfigyeltem, hogy csak azok a szárak vannak levágva, amelyeket szétültettem, a bokrosok, amelyekhez nem nyúltam, érintetlenül maradtak. Ugye mondom, hogy potterség van itt jelen, és látom, nemcsak a házban, a kertben is! Este még írok, lássuk mi újság a negyedben.

Járványnapló 2

Most gyakrabban írok, ha tehetem, mindennap, mert most rohamosan változnak a dolgok. Ma éjjel végre kialudtam magam, este kicsit jóganidráztam, abba is belealudtam, ez egy mélyrelaxáció, legtöbbször nem tudom végigcsinálni, elalszom az irányító-oktató hangjára. Végülis megteszi a magáét, álombaringat. Az most nagyon fontos, sokunknak, akik talán nem is vagyunk tudatában annak, hogy ott legbelül stresszeljük magunkat, még ha nem is mutatjuk. Szóval 8-kor alig tudtam kikecmeregni az ágyból, félkor csörgött a telefon, s félórát még lustálkodtam. Gyönyörű idő van, engem is a napsütés szedett ki az ágyból, sokan fel is hívják rá a figyelmet, hogy itt a tavasz. Sokan meg tömeghisztériának nevezik pl azt is, hogy a rádiósok Maradj otthon kerettel/szalaggal módosították a profilképüket, ahogy én is. Miért ne legyek szolidáris? Csak azért, mert a főnök azt kéri, hogy az legyek? Rebellis lehetek máskor is. Nem életcélom a rebellitás, és ezt a lépést most nagyon is fontosnak tartom. Lehet vitatni. Egy ismert színész is megosztotta magasröptű gondolatát ennek apropójára, hogy ha most mindenki otthon marad, és mossa a kezét, akkor ki vásárol be? Volt egy olyan késztetésem, hogy odaírjam: mosom kezeimet, de ez most nem poénos. Szerintem. Se az, amit ő írt. A stratégiai intézmények dolgoznak, pl. a köztisztasági vállalat, a rendőrség, az élelmiszeripar, és a sajtó.

A tévét nem kapcsoltam még be, és látom, hogy Luciférj se igyekezett bekapcsolni, ráér lehangolódni este is. Most tényleg, örüljünk a tavasznak. Kinyíltak a nárciszok. Kicsit kertészkedtem. Azt hiszem, most ez az egyetlen tevékenység, amely teljesen kikapcsol, és az időt is megállítja. Kimész 9-kor a kiskertbe, babrálgatsz, gyomlálgatsz, babusgatod a leveleit-szirmait bontogató virágaidat, és amikor már a hátad belegörnyedt, és azt hiszed, hogy dél van, megnézed az órát, és csekény félórácska, ha eltelt. A kertészkedés, esküszöm, képes lelassítani az időt. Idődilatációra vágysz? Menj a természetbe!

Az ibolyáim is nyílnak. Amikor ideköltöztünk, elszontyolódtam, hogy csak fehér ibolyám van, mert én a lilát imádom, mert annak olyan jó az illata, de most ebben a fehér változatban, mintha a tisztaság szimbólumát látnám, nem tudom kifejezni milyen jólesett ma reggel megpillantani ezeket a szerény kis méltóságteljes virágokat. Mintha szóltak volna hozzám: Ugye most már szépeknek találsz minket? Ugye milyen fontos lett ez a szín a világban?

De több csoda is történt a mai napon, pedig még csak 12 óra múlt. 🙂 Félve odatettem egy mosást, mert a gépem hetek óta vacakol, de halogattuk, hogy szerelőt hívjunk, egyrészt attól féltünk, hogy túl drága lesz a javítás, vagy hogy azt fogja ajánlani, vegyünk új gépet, amire most persze nincs pénzünk, végül pedig: ide nem jöhet senki a kutyák miatt, és a rendetlenség se kutya 😜, pedig Isten látja a lelkem, mindennap takarítok, csak kéne egy gardrób, ahova a ruhákat be lehessen hányni, főleg, ha vendég érkezik. És ez soha nem lesz meg, mert nincs hogy meglegyen, úgy hogy más megoldás után kell néznem! Ahogy a ruháinkat, semmit nem tudok rendszerezni, ezért kell időnként a bejegyzéseimet is könyv formájában megjelentessem, mert nem vagyok képes kategorizálni őket. Óh micsoda nagy baj! 😂 Bárcsak ennyi problémám lenne a világon! Visszatérve a mosásra, az utóbbi három vagy négy mosás úgy zajlott, hogy a kicentrifugázatlan ruhát kiszedegettem a dobból egy lavorba, és kinn kicsavartam kézzel, ahogy tudtam, és kiterítettem, szerencsére a teraszon van ruhaszárító, ott aztán kedvére kicsepeghette magát. Lacit kapacitáltam, hogy nézze meg már azt az ócska gépet, apám is adott tanácsot telefonon, szerinte hol kéne távozzon a víz, és mi akadályozza, mert a centrufuga funkció működik (vagy működött akkor is), csak a víz nem tudott kiürülni. Erre ma reggel mi történik, a Jóisten velem tartott, és csodák-csodája, a ruhák ki voltak facsarva, mint azelőtt, vígan kiteríthettem őket. Így jártunk a hűtőszekrénnyel is. Amiután elromlott a régi, amit még Kolozsvárról hoztam magammal az ottani lakásból, innen az Unirii negyedből vettünk egy bútorturis “űjat”. Bosch, jó márka, kipróbálták nekünk, beindult, tisztajó állapotban volt, és csak 500 lejbe került. Boldogan hoztuk haza, ezek a németek tudnak vigyázni a dolgaikra, mondtuk, és be is állítottuk a régi jégszekrény helyére. Megpakoltuk élelemmel. Egy nap után az ajtaja magától kezdett kinyílni, kinyílogatni. Akkor még nem voltam tudatában, hogy mi történik, most már tudom, de akkor nagyon bosszantó volt, mindig eléje kellett tenni egy fotelt, mert a hokedlitől még lezserül kitárult az ajtó, félrenyomta a széket is. Már-már ott tartottunk, hogy visszavisszük, de akkor egyszercsak nem történt meg többé. Nem is tudom, hogy volt, egy reggelen elfelejtettük a fotelt odanyomni, és pár nap után Laci megállapította: Észrevetted, hogy a hűtő már nem bolondoskodik? Olyan természetes volt, hogy észre se vettem. A Potterek voltak akkor is, mondanám most, így hívjuk mi ketten a párommal a Poltergeist jelenséget, mert kopogó szellemekből nálunk nincs hiányt. Ezt meséltem a szomszédasszonyomnak is, hogy nálunk csak úgy széttörik a konyhában egy pohár magától, miközben mi a nappaliban tévézünk, megmozdul az ergonomikus szék támpája, majd lefényképezem, mit értek ez alatt. Erre ő elképedve: Jaj, ha nálam ilyenek lennének, el is futnék otthonról! Egyedül él, amióta meghalt rákban a férje, és panaszkodik, hogy érzi a betegszagát néha, pedig azóta eltelt egy év, kicserélte a bútort a szobájukban, és még meszelt is. Azt ajánlottam, csináltassa meg a sírkövét. Én is, a nagy okos, úgy beszéltem, mint egy sámán 😜, pedig talán hasznosabb lett volna, ha ajándékozok neki egy füstölőt, van elég, még indiai is. Az biztos elnyomná a kellemetlen szagot. Az agresszív kopogó szellemekről majd még írok, most tanultam meg én is a youtube-ról, hogy azok agresszívek, amelyek vagy akik (jaj, nehogy megsértsem őket!) mozgatnak tárgyakat, törnek-zúznak, még ha csak poharat is pattintanak el. Végülis érthető, mármint az elnevezés. De fényképeztem már energiagömböt a Macikutyánk feje fölött, nagyon fura volt, és egyszer egy kispetrii bálon, amikor a Zurboló fellépett ott a helyi kultúrházban, egy képet se tudtam használni, mind tele voltak fehér pettyekkel, mintha vízcseppek lettek volna az objektumon, pedig digitális géppel fotóztam, amely elég jó képeket készített addig.

Ez az itthoni irodám, ez az eltörött ergonomikus szék támlája, amelyet fentebb említettem, leszereltem, s megfordítva használom a kanapén, nagyon kényelmes rajta az ülés! Laci meg ki akarta dobni!

Jaj, és a szomszédasszony, ma még nem láttam, pedig ilyen szép időben hétvégenként, szombaton délelőtt sepri az udvart, délfelé meg hátul a műhelyében dolgozik. Vajon elutazott volna? És még szokatlanabb, hogy a kutyája sincs kinn, nem is hallom a hangját. Pedig az állatok most olyan boldogok, hogy végre süt a nap, az én négylábúim is ilyenkor általában napfürdőt vesznek. Az igazság az, hogy Sz.A. szeretne felcsípni egy pasit, de ebben a korban már komoly pasikra kevés az esély, csak egyéjszakás kalandra vágynak, nem akarják és nem is képesek már lekötni magukat, főleg, ha megszokták a szingliséget, és szegény nő csak ámítja magát. Már párszor megjárta, balul ütött ki a barátkozás, de még mindig nem adta fel. És most arra tippelek, hogy ilyen ügyben van távol, remélhetőleg. Csak nehogy a vírust is hazahozza. Neheztel is rám kicsit, mert nem szocializálok vele mostanában, nemcsak a járványveszély miatt, hanem mert minden percemet a munkám köti le, és ez nem feltétlenül rádiós munka, hanem írás, filmek, olvasás, stb. Olyan rövid az élet, nem akarom értelmetlen fecsegésre pazarolni! Ez van…

Anyámmal is beszéltem, azt mondta bevásárolt, jó sok mindent vett, és a falusi bolt tulajdonosa még csak most hozat magának gumikesztyűt! Eddig kesztyű nélkül fogta meg a kenyeret is, gondolom. Reménykedjünk, anyuékat féltem kicsit, mert ők olyan öregek, és hamar elkapnak mindenfajta hűlést. A lányommal is beszéltem, ők is jól vannak, de a nagymamája (anyám) hiába figyelmeztette tegnap, ne menjen fodrászhoz, most ez nem olyan életbevégóan fontos, mégis elment. Reménykedjünk megintcsak, hogy nem lesz baj. Ha ez a sok korlátozás elmúlik, annyi rendezvény lesz, hogy csak kapkodjuk majd a fejünket! Egyelőre most tetőzik. Még mindig nem jutott eszembe annak a piros koporsószerűségnek a neve, amiben a fertőzötteket szállítják, feltéve, ha nem befolyásos politikusok! 😂🤣 Majd, ha bekapcsolom a tévét, azonnal megmondják, már az első két percben. Nem kell izgulni!

Közben Laci hazajött a városból, azt mondja szélcsend van, az ETV filmezi a központban azt a kevés járókelőt, az autóalkatrészes üzletben gyorsan kiszolgálták megint, soron kívül (igaz, nem jó alkatrészt rendeltek neki, most cserélték ki a jóra), mintha félnének, hogy terjeszti a betegséget. Mondom, nem is csoda ilyen poros bakanccsal és kutyaszőrös kabáttal jelensz meg, hómlesznek néznek, aki az autójában alszik 🙂 A Tudor negyedben kígyózik a kenyérsor a Timkó előtt, a Pallasban pedig elfogyott a hús. A.E újságíró haverinám pedig úgy tűnik, még egy ideig külföldön kénytelen vendégeskedni. Most pedig kiülök én is napfürdőzni! Habár nincs nagy meleg, tíz fok lehet Laciférjem szerint.

!

Járványnapló 1

Az éjjel nem tudtam elaludni, vagyis szépen spontánul elszundikáltam fél egy után, de amiután elcsendesedtünk, Laciférj/Luciférj (most már hiába is tiltakozik), felkelt, mert a sok esti sör hatására még egyszer ki kellett mennie a fürdőbe. Mivel én még csak a felületes álom fázisában voltam, felébredtem, felmérgelődtem, és a negatív hipnózis tüneteit produkáltam. Az meg abban áll, hogy bekattan, mint egy vezényszóra: Nem fogok tudni visszaaludni! És lőn! Legalább háromig forgolódtam, és mérgelődtem magamban, és jártam a mosdót, mert ezt csinálom, tízpercenként éreztem, hogy pisilnem kell, ez valami borzalom. Nem kívánom senkinek! Az idegbajnál minden jobb, lábtörés, kéztörés, hátfájás (ez utóbbival ismerkedem már vagy másfél éve, de nem megyek orvosshoz, mert akkor kitalálják, hogy szpondilózis vagy porckopás vagy mit tudom én milyen nyomoruság. Inkább jógagyakorlatokat végzek, de azokat is csak elméletben, mert este körémgyűl az összes állat, és nem hagynak mozogni. Na ilyen kialvatlanul megyek már harmadik napja munkába, s akkor csodálkozom, hogy ingerült vagyok!?

A reggeli tusolás valamennyire felébresztett, most mindent olyan tudatosan csinálok, főleg ami a tisztálkodást illeti, olyan aprólékosan, módszeresen, és tudatában annak, hogy ez mennyire fontos. A Lacicégtől a gyaloglás mégjobban esett, habár ma is kicsit késve érkeztem, de ilyenkor van időm gondolkodni, és a legtöbbször hangoskönyvet hallgatni. Most Márai naplóját hallgattam, az utolsó éveiből, most jutottam el oda, hogy meghalt Lola, a felesége, akit hónapokig ápolt, majd a korházban látogatta, ahol két nörsz vigyázott rá éjjel-nappal. Azt éreztem, hogy annyira illik ez a szöveg a mostani krízishelyzethez, habár számomra még nem krízis, csak ami a rádiós témákat illeti, de ahogy az a 85 éves öreg író látja a világot, az életfilozófiája nagyon hasznos vagy gondolkodásra készteti az embert, hogy mi is az élet, és melyek az igazi értékei.

A tegnap reggel a főtéren mentem végig, a ruhásüzlet alkalmazottja akkor tette ki a lábtörlőt, és én arra gondoltam, hogy ime, nem állt meg az élet. Ma a Sáros utcán mentem fel, a Bolyai téren át, majd végig a Gecse utcán. Már szinte alig közlekedett egy-egy autó, az utca közepéről lehetett fotózni. Érdekes, fura érzés volt. És mintha már nem is Mácsai Pál, a színész olvasta volna a naplót, hanem maga a szerző, Márai.

A rádiónál két aktuális interjút gyártottam, a főszerkesztő reklamált, hogy a patikus ahelyett, hogy megnyugtatott volna, csak panaszkodott. A patikusok kamarájának egyik székelyföldi elnöke, nekem fel sem tűnt, hogy panaszkodik, inkább csak megállapította a tényeket szerintem. Inkább az volt kicsit ijesztő számomra, hogy krákogott és köhécselt, és a végén bevallotta, hogy beteg. Persze semmi komoly, csak megfázás, mentegetőzött. Sose lehet tudni…

A szerdán összeállított turisztikai műsoromban egy csomó elem már módosult, ki kellett vágjak belőle részeket, még így is elavultnak tűnt három nap után. Olyan rohamosan változnak itt a dolgok. Lehet elővesznek ezért is. De nem akartam kidobni teljesen a turisztikai szakember eszmefuttatását. Nem jó ez a szó, de most nincs időm meg kedvem gondolkodni. Így is csodálkozom, hogy mennyire jól működöm napi 4 óra alvással. Remélem, azért az éjjel már kicsit nyugodalmasabb lesz.

A zenei szerkesztő olyan számokat választott a műsoromhoz, hogy majdnem mindet ki kellett dobnom, Gyönyörűm, már nem tudom ki énekli, de tele van ilyenekkel, hogy én őrködöm a biztonságod felett, ebben a válságos időben, ilyesmik, ráadásul a dal is pocsék. Queen, It.s a hard life, tiszta poénszámok, nem szeretem, amikor a dal úgy passzol a szöveghez, mint egy amatőr youtube videón a szívecskék meg a kézfogás ott, ahol jön a szövegben, hogy “szorítsd a kezem” :)) Ez utóbbit asszem, mégis bennehagytam, mert legalább ez egy komoly alkotás.

A körforgalom, ahol senki nem forgott ma reggel körbe…

Ma délután engem is elkapott a gépszíj, Laci itthon bekapcsolta a tévét, s úgy maradt, megtudtam, hogy nálunk 79 eset van már, a reggeli 61-hez képest, hogy a brazil elnök is megbetegedett, hogy a parlament is karanténba került, stb, és van egy pár új szó is már, amelyeket még nem sikerült meegjegyeznem, a fertőzöttek biztonságos szállítása nemtommivel történik, ma egy politikussal kivételeztek, és ez nem fog büntetlenül maradni, mondták a szakemberek. Olaszországban már több mint ezren meghaltak, Kína segélyt küld az olaszoknak, szakértőket is. Vajon Trump is elkapja? A brazíl elnökkel találkozott nemrég. A Copy shop három embert meneszteni akar, nem megy az üzlet, a diákok nem spiráloztatnak, pecsétgyártásra sincs már szükség, nem kell már színes fénymásolás sem, csak kaja, tartalékolni minél többet. Csak az élelmiszerüzletek mennek meg a gyógyszertárak, s gondolom a kocsmák, de a felelősek otthon isznak, a dohányboltok élnek meg válság idején még, de cigi itt nálunk a nagyáruházakban is kapható. A Maros Művészegyüttes minden koncertet lemondott, turnékat, a szállásuk már megvolt, vissza kell igényeljék a foglalási pénzt.

Lacira ma rászólt egy nő az autóalkatrész üzletben, hogy ne álljon olyan közel hozzá, igaza volt. A kocsink a szervízben, a két bicajom lerobbant a télen, mind a kettő nyekereg, vajon a bicajos üzlet működik a jövő héten? A fogorvosi rendelőket is be akarják zárni, kedd reggelre van időpontom, de amúgyse mennék.

Eszembe jutott a spanyolnátha, persze azóta sok minden változott, csak az emberi természet nem. Eszembejutott megint Petrimama, hogy mesélte, hogy ő a nagynénje házában nőtt fel, mert annak az egész családját elvitte a vírus, ezért őket “örökbefogadta”, mert az anyja is özvegy volt már, petrimamának már nem élt az apja, és akkor átköltöztek negyedmagukkal a nagynénjéhez, mama, a két fiútestvére, és az én öregmamám, akivel van valahol egy kép, látom magam előtt, de a képet nem találom. Aztán a kisebbik bátyja odaveszett a második világháborúba. A nagynénje bába volt, Hajni barátnőm azt mondta, szintén ezotériával foglalkozik, hogy ez egy nagy adottság, ha volt a családban bába, az rám is kihatott. Lehet, ma megéreztem, hogy Laci eltitkol előttem valamit, szóvátettem, és akkor bevallotta, nem volt nagy dolog, de örültem, hogy érzem, amikor valaki hazudik, vagy erőfeszítést tesz arra, hogy ne mondjon el valamit. Mert hazudni is erőfeszítés, ezért érzem ezt a két dolgot. Na ennyi mára. Végig akarom nézni a Mester és Margaritát, megvan a Videán a sorozat, és a Sirályt is, mert csak a végét láttam. Szuper ötlet ez az online színház.