vagy ahogy sikeredik. 🤗

Egy magamfajta rádiós Karácsonya vagy az azt megelőző adventi időszak kötelező módon a kapkodásról, a sietségről, a feladatok torlódásáról szól. Stressz, idegesség, zavarodottság. Ehhez még hozzáadódik a túlérzékenység, és ennek következményeként egy kis sértődöttség is. Voltam egy összejövetelen, ahol számomra egyetlenegy nagyon jó dolog történt, hogy elmesélhettem, hogyan hagytam el a rádiós telefonom, és erre egy kedves kolléga megjegyezte: Na most akkor már meg is írhatod! Tudta, hogy épp feloldozást nyertem, felmentettem magam a zárlat alól. 😁

Hát akkor most elmesélem:

Még lehetett kinn dolgozni a kertben, szóval elég rég volt, őszidőben, szóval elég rég a begyemben van már a sztori. Egy szombaton reggel történt, felkeltem, mint szokásosan, negyed 8-kor, elrendeztem a csirkéket, kiengedtem a kutyákat, aztán beléptem a virágoskertbe gyomlálni kicsit. A két telefonom meg a kocsi tetejére tettem, hogy ne kelljen visszamennem a házba. Laci aznap hivatalos volt a várba egy kirakodó vásárra. Én még a kiskertben szorgoskodtam, amikor ő sebtében távozott, mert akkor is késésben volt, de nemsokára felhívott, hogy van egy kis gond! Houston, we have a problem! Már kezdtem sejteni, hogy mi, mert tulajdonképpen nem mobilon hívott (el is feledkeztem a készülékekről, amikor a kertben dolgozom, mindenről megfeledkezem!), hanem a kinti kamerán szólt hozzám, mint az Atyaisten az égből, az Úr dörgedelmes hangja úgy szállt alá, úgy hatott rám, mintha fejbe kólintottak volna. Azt mondja, véletlenül elment a telefonokkal együtt, és csak az egyik tapadt meg a kocsi tetején, a másik, a rádiós, biztos az első kanyarban lerepült. A sajátomnak olyan tapadósabb tokja lehetett. Próbáljak bicajjal végigmenni az útvonalán, tanácsolta kedves párom, a Penny irányába. Hát én el is indultam, néztem a sáncot mindenfelé, és persze pásztáztam az utat is. A rádiósmobil még kicsengett kb. délig, utána elnémult. Lehet délfelé valaki keresztülment rajta a kocsijával, vagy egyszerűen csak megtalálta. Ezt onnan tudom, mert Laci többször is felhívta a számom. Én nem volt miről hívjam magam útközben, mivel a másik teló, a gondviselésnek hála, estig Lacinál volt biztonságban a várban. Még a nagyáruházba is beléptem, megkértem az egyik őrt, hogy ha valaki esetleg bevinné, értesítsenek. Naiv, hiú reménység! A várig már nem mentem fel, a Penny-nél visszafordultam, addig bárhogy is meghazudtolta volna a fizika törvényét, annyi kanyar meg talán fékezés után biztos nem maradt meg a kocsi tetején. Szombaton a temető (és a Penny) felé vezető úton elég kevesen járnak, akárki észrevehette, egy sofőr is, és ha nem restellte, kiszállt az autóból és magáhozvette. Nem volt egy drága cucc, de új volt, és ez gondolom sokat emelt az értékén.

Nem volt mit tenni, bele kellett nyugodni, hogy elveszett. Még tettem egy kört a kihalt utcán, ahol egy udvarból egy nő érdeklődött, rámkérdezett, hogy mit keresek. Elpanaszoltam neki is, ő is nekem, hogy az övét is nemrég lopták el, a google meg a GPS megmutatta, hol volt utoljára a teló, hol vették ki belőle a kártyát. Mi is próbáltuk megtalálni az enyémet ilyen internetes keresővel, helyazonosító programmal, Laci le is töltött egy aplikációt potom 60 lejért, amely hosszas keresgélés után sikeresen kiderítette, hogy a telefon Romániában van! Megérte azt a 60 lejt, mondhatom! Jó kis poén itt a blogomon 🤣 Minden viccet félretéve, eléggé rossz szájízzel maradtam, mert ki lehet az a gazember a mai modern világban, aki a más telefonját megtartja, kikódoltatja, és lelkiismeret nélkül használja, mintha a sajátja lenne? Manapság, amikor minden fiatal (és idősebb ember is) felhalmozott magának egy csomó kütyüt! Ilyen aljas világban élnénk? Bárcsak ennyi lenne a baj, hogy én elhagyom a fejem… De szerencsére nemsokára jött megint az isteni gondviselés, és takarítás közben megtaláltam a lányomtól örökölt régi Samsungot, csak éppen meg kellett javíttassuk, mert annak meg a képernyője égett ki még a rádiós telós korszakom előtt, azért volt félretéve. Most tehát újra van “vadiúj” telefonom, ezzel készítem a vlogokat is. Tiszta boldogság. 😀

Van egy visszatérő vásárlónk, aki Babits köteteket gyűjt, nemrég rábukkantam egy 57-es kiadású verseskötetre (Móra Ferenc kiadvány), Laci félre akarja tenni neki, de én azt hiszem, megtartom magamnak. Mert annyira találóak a versei a mai zűrös időszakra.

Főleg az erdőben szoktam ezt érezni, hogy az Isten egy hatalmas nagy csend és nyugalom, szétárad mindenfelé, pont az a csend, ami a téli erdőben honol… Az ő békéjét a mi harcunk nem zavarja meg, ezt már Babits is megmondta. És ezt a békét mi emberek is elérhetjük, megteremthetjük magunknak, ha nem mindig a negatív dolgokkal foglalkozunk. Az nem képmutatás, ha az ember kizárja az életéből a számára romboló hatású elemeket. Tudomást se vesz róluk. Ez személyes opció, jogunk van hozzá! Viszont az erdő felé vészesen közeledik a zajos civilizáció:

Nem tudok, sajnos, ünnepélyes hangvételű blogot jegyezni. Számomra minden reggel ünnepélyes, ha feljutok az erdőig. És ez a ma reggeli sétánk egy kis töredéke:

A kedvenc “karmesteremmel”, de lehet hajcsár is a foglalkozása, itt éppen vállon vereget. Vagy inkább barátságosan, védelmezően átölel. 😉

Megvolt az első munkanapom az idei utolsó pihenőszabadságom után. 35 napom van összesen, ezt a régiséggel és az újságíróknak járó stresszpótlékkal érdemeltem ki, de néha úgy érzem, sokkal többre lenne szükségem. Mert már rég nem több pénzre vágyom, hanem több időre, mert az idő sokkal de sokkal értékesebb, mint az anyagiak. Talán egyszerű gondolatok ezek, túl banálisak, de nagyon őszinték. Az ember mit is kezdhet a pénzzel, főleg, ha korlátozva van? Nem mehet üdülni vagy külföldre, na jó, lehet hogy van olyan hely, ahova mehetne, de akkor sem teheti meg, mert elkötelezte magát, házikedvenceket tart, családi kutyái, macskái, szárnyasai vannak. És bármennyi lehetősége és pénze is lenne az embernek, ha nem képes örülni a mindennapoknak, akkor meg mit ér az egész? Én pedig azt érzem, hogy most már elértem ezt a szintet, hálistennek, most már jöhet az öregség, felkészültem, mert én attól is boldog tudok lenni, hogy a napi rutin után kimehetek az udvarra, vagy reggelente “felsétálhatok” az erdő aljáig. (Aki hallotta az első videómban a lihegésem, az tudja, milyenek ezek a séták!) Még akkor is, ha nem kedvez az időjárás. Képes vagyok a boldogságra, és ez annyira szuperjó!🤩

Felvettem a következő videómat, és égek a vágytól, hogy megosszam! Az se baj, ha csak a lányom nézi meg, mert talán pont érte csináltam. Egyszer Blankucilányom barátnője megjegyezte, hogy ő olyan boldogtipus, gyerekkorából maradt fenn egy mondása: “Én Újlakon boldog vagyok, Petriben boldog vagyok, Kolozsváron boldog vagyok, a tengeren boldog vagyok, én mindenütt boldog vagyok!” Most már Ausztriában is az! És már azt hiszem, én is az vagyok, vagy az kezdek lenni! Boldogtipus lettem én is! Jöhet már bármi, akármi, engem nem tud letörni! Sok embert idegesítenek a spirituális tanítók, mert azt propagálják, hogy légy elégedett, és fogadj el mindent, és leld örömöd az apró dolgokban, és azt állítják, hogy a boldogság belülről jön. A külvilág kapuja befelé nyílik – csodálatos ellentmondás! Mi ebben olyan rossz? Csak addig tartod ezeket üres szólamoknak, amíg neked is sikerül ezt megtapasztalnod, feltéve, ha akarod! Mindaddig kirekesztve érzed magad, és emiatt a frusztráltság miatt, tagadó álláspontra helyezkedsz. Nem is próbálsz tenni semmit a megtapasztalás érdekében, és egész életedben lebecsmérled az ilyen tanításokat. De a tanítók ettől nem lesznek kevesebbek, őket ezzel nem bünteted, legfeljebb csak magadat…

S ha eddig eljutottatok, és nem küldtetek el a jó büdös francba a spirituális “zagyvaságaimmal” együtt, akkor most meséljek a csúnya esztétikájáról. A héten csetteltem egy kicsit egy kolleganőmmel, megkérdeztem, mi újság a szerkiben, ahol már több mint két hete nem jártam. S amikor válaszára válaszoltam volna, a telefonom megkergült, és elkezdett magától írni egy szöveget, ami így nézett ki: “- gazdalkodni A Molyon is irta A Molyon is irta A Molyon is irta A Molyon is irta A Molyon is irta A Molyon”. Persze, nem küldtem át neki, amikor leállt ez a titkos üzenetfolyam (féltem, hogy még bolondnak néz), hanem csak a lányomnak és Lacipáromnak copy-paste-eltem át, hogy maradjon meg, örökítsem meg, és ők is törjék a fejüket, vajon mi lehet ez a kódolt szöveg, és honnan a csudából, melyik távoli galaxisból érkezett? Először a Könyvmolyra gondoltam, hogy ott kéne lecsekkoljak valamit, de ott nem találtam hirtelen semmi érdemlegeset. Titokban, bevallom, kicsit reménykedtem (mert még nem sikerült eljutnom a “teljes” megvilágosodásig 🤣 ), hogy talán valaki írt a Ludasmanyi kötetemről, de nem, ki is írhatna, ez egy pongyola könyv, amit három nap alatt korrektúráztam (pedig három hét se lett volna elég rá), a kedves párom pedig, “személyes kiadóm”, kissé hányaveti módon adott ki. De nem számít, mert mindennek, ami ezen a világon történik, pontosan úgy kell történnie! Aztán jött ez a Zarathustra kötet:

Takarítottam ugyanis az íróasztalomban, és majdnem minden keménykötésű könyv alján molylepkelárvákat találtam. Eléggé megviselt a dolog, be kell vallanom, nem is tartok többet ott könyveket, vagy legalábbis keménykötésűeket nem, és remélem, hogy ezután a takarítás után most már jövő tavasszal a molylepke populáció jócskán megcsappan. Közben a rejtély kulcsának keresését sem hagytam abba, mert most akkor felvetődik a probléma, hogy azokban a könyvekben van-e a válasz, ahova a molyocskáim a tojásaikat lerakták!? Volt olyan könyv, hogy a lapok között is találtam lárvákat, na szóval, azokat át kell olvasni, újraértelmezni, mert ilyen vagyok én, mindig a csodák és a titkok után kutatok. Lehet nekem is egy fura hobbim, vagy nem? 😅 Ezt nem veheti el tőlem senki! A gyakorlatias tanulság pedig az, hogy sose takaríts a molylepkék őszi eltűnése után, közvetlenül azután, hogy téli álomra szenderülnek, vagy átadják a helyüket a következő generációnak, mert a tojásokat nehezebb felfedezni, mint a lárvákat, és tavasszal az a meglepetés érhet, hogy újszülött ivadékok bújnak elő a megmaradt, jól rejtőzködő, kifejlett lárvákból. Ezért kell megvárni a nagytakarítással az adventi időszakot. Tanácsolja egy “igazi” háziasszony 🤣

Ja és ne feledjem a videót, hisz ezért írtam az egész szöveget! Az a Helló az elején elég idétlenre sikeredett! 😀 Tálán mert idegen tőlem, nem szoktam így beköszönni. Ezért kell mindig csak önmagunkat adnunk, és ne próbáljunk meg azok lenni, amik nem vagyunk…

Szeretem az esőt, minden természeti elemet szeretek, a tenger hullámait, a havazást, a szélben lengedező faágakat, persze a fákat kicsavaró és tetőt lerepítő viharos szeleket nem, sem a lavinát, mondjuk egyikben sem volt részem még. De szeretem az ilyen kis nyugis sötét délutánokat, hallgatni a kopogó esőcseppeket, kinézni az ablakon a szobanövényeim szerteágazó levelei között, és egyszerűen csak meditatív állapotban leledzeni a kutyáim, macskáim, szárnyasaim, téli álmot alvó legyeim, kaszáspókjaim, molylepkéim, teraszon bújkáló idei egérfiókáim, párnáimban megbúvó poratkáim (jó na, leállok!) társaságában.

😀 Mindig is szerettem a négy fal között biztonságban lenni, főleg mostanában, mert néha foglalkoztat egy esetleges kataklizma gondolata (Elon Musk is meteorit becsapódással fenyeget!), hogy ha a házban ér, mégiscsak több esély van a túlélésre. 😉

“Ideje, hogy összeállíts egy túlélő felszerelést!”

“Mire akarsz felkészülni, hogy vége lesz a civilizációnak?”

“Nem árt az óvatosság!” Ez egy párbeszéd egy kedvenc filmemből. Eltaláltátok, csak Woody Allen írhat ilyet! December elseje ugyanis arról (is) nevezetes, hogy ezen a napon született nagy kedvencem (írtam róla egy blogbejegyzést, de még mindig ott vár rám a draft-ban, ott dekkol a piszkozatok között, hogy finalizáljam), ő mondja ezeket ebben a 2003-as filmjében (Csak az a szex/Anything else), amikoris egy üldözési mániás öreg viccfaragót alakít, aki túlélő csomagot tart a hálószobájában, mindig kéznél van csőretöltve a fegyvere, és sötétben is össze tudja rakni a puskáját. Erre jegyzi meg Jerry, a fiatal, szintén viccgyáros barátja: Maga eszelős! Mire ő: Tényleg? A háború előtt is azt hitték! Még egy olyan csoport is létezett a németeknél, hogy Zsidók Hitlerért! Egy csomóan áltatták magukat, hogy, megússzák! Hittek a pucér buszvezetőnek! Sose higgy a pucér buszvezetőnek! Döbbenetes! Nem kell mindjárt a mai időkre asszociálni, szó sincs erről, ez csak arról szól, hogy bármilyen idők is jönnek, ha behódolsz a rendszernek, a hatalomnak (bárki is légy, kutató, feltaláló, politikus, médiasztár, netán író), és nem vagy eléggé értékes, hogy megtartsanak, nem biztos, hogy a végén felkarolnak, és nem áldoznak fel, ha a helyzet megköveteli. Érdemesebb tehát hű maradni önmagunkhoz, ha úgysincs vesztenivalónk. Már csak a lelkiismeretünk miatt is!

Apropó vesztenivaló, elkezdtem videóbloggerkedni, létrehoztam egy youtube csatornát, és mivel a legjobb ötletek, mindig azok, amelyeket valaki már bejáratott, hát úgy gondoltam, mivel minden reggel az erdőt járom, készítek egy erdei sétás sorozatot, sétáltatom a kutyáimat, mesélek, elmondom, mit álmodtam, megosztom a követőimmel az élményeimet, véleményemet, stb. Van egy népszerű TikToker, aki ugyanezt teszi, csakhogy ő ufókra és szellemekre vadászik éjjel. Az éjszakai műszakot egyelőre nem vállalom be, csak ha esetleg Lacipárom is elkísérne, és legalább tartaná a kamerát, no meg a lámpát. De mivel csak telefonnal filmezek, és az se valami performáns, hát maradok a nappali fénynél. Tegnap felvettem az első sétámról tíz percet, de itthon visszanézve a felvételt, rájöttem, rengeteg baj van vele: rázkódik a kamera, mivel a kutyák rángatják a kezem, lihegek, mert mire felérünk a dombra, kifulladok a Milo diktálta tempó miatt, és ami a legrosszabb, vízszintesen tartom a telefont, amely így függőleges képet hoz létre.

Ha nem restellitek, nézzétek meg! Állok elébe a kritikának, ki fogom bírni! 😊