Author Archives: ludasmanyi

About ludasmanyi

A valóvilágban az a legrosszabb, hogy az ember egy csomó időt és energiát elfecsérel azzal, hogy mérlegeli: mit mondhat és mit nem, és amit igen, azt hogyan!? Na, ez nem az az eset…

Mert olvasni (és hazudni) jó! …

olvasom az egyik ismerősöm oldalán, hogy milyen borzasztó dolog esett meg vele az egyik nagyáruházban! Hogy kiejtette a kezéből a 200 lejest, amikor éppen fizetni akart, az előtte levő vevő, aki már túlvolt a pénztárnál a kifizetésen, lehajolt a bankjegyért, és felvette. Ismerősöm már éppen elkönyvelte magában, hogy a férfi milyen udvarias, azonban az ahelyett, hogy a pénzt visszaadta volna jogos tulajdonosának, unzsenír zsebrevágta, és kisétált az üzletből. Az én ismerősöm, aki távoli rokonom is egyben, kétségbeesetten szaladt a pasi után (kártya nem lévén nála, és több készpénze sem lévén meg amúgyis, hisz nem egylejesről lévén szó!), a pénzét azonban nem szerezte vissza, de a végén mégis ő járt jól, mert a “tolvaj”, aki szokatlan gesztusát társadalmilag elfogadhatónak találta (ami a földön van, az azé, aki hamarabb utánanyúl!! – alapon), az is elkövetett egy végzetes hibát: letette két szatyornyi vásárfiát a földre, a kocsija mellé, amíg a kocsikulcsát a zsebében keresgélte. Ezt a pillanatot hölgyrokonom kihasználva, felkapta a zsacskókat, és a vetélytárs vagy ellenfél (vagy minek nevezzem, mert bűnözőnek nem lehet, az ő elmélete szerint) által hangoztatott “játékszabály” értelmében, ő is elszaladt a zsákmánnyal.

Ez egy oldal a 2020-as hatáidőnaplómból, amit nyilván 2019 végén vásároltam, ilyen és ehhez hasonló idézetek vannak benne minden hónap lejártakor, van még érdekesebb is, mindjárt következik 😀

A végén azt írja facebook ismerősöm: evidens, hogy ez a sztori nem igaz, de ezzel olvasásra ösztökélt most minden kedves követőjét, mert olvasni ugyebár mennyire jó!

Na ettől felment a cukrom, bosszús lettem, hogy ilyen baromságra pazaroltam a drága időmet, mert én nem akarnék olvasásra ösztönözni senkit ilyen rablómesékkel, viszont engem ez a facebook bejegyzés arra késztet most, hogy én is elmeséljem a magam igaz történetét, levezetve ezáltal a sok frusztrációt, ami felgyűlt bennem az utóbbi időben…

És kezdeném egy tegnapi sztorival: Lacipárom online is árusítja a kiadványait, és mindenféle kifizetési lehetőség szóbajöhet nála, paypal-lal, számlára, kifizetési kérelemmel, és még van egy pár modernkori praktika. Egy londoni tiszteletreméltó hölgy igényelte a legutóbbi kiadványunkat, várunk, várunk, de a pénzátutalás nem történik meg, a kifizetés elmarad, semmilyen pénz nem jön be a cég számlájára. A szerzővel egyeztetve, Laci úgy dönt, hogy mégis elküldi a kötetet a kedves vásárlónak Angliába, az “egyszerű” embertársunk iránti bizalomra hagyatkozva. A könyv meg is érkezik szerencsésen annak rendje és módja szerint, mire a nő nemvárt módon reagál: Megkaptam a könyvet, de már nem tartok rá igényt, mert közben kiolvastam! És egy emotikon mosolyt is odabiggyeszt a kijelentése után, mintha ez olyan jó móka volna 🤣

Találó kis idézet egy 2020-as határidőnaplóban! De ki emlékszik már a wuhan-i denevérre, és arra az időre, amikor a szegény kínaiakat sajnáltuk, hogy rombadől a gazdaságuk, mert a multik visszavonulnak az országukból! Mintha csak évtizedekkel ezelőtt lett volna…

Úgy hogy most Laci fizetsd ki a postaköltséget oda s vissza, és maradj a bosszúsággal, nyeld le a galuskát! Mert igazságot senki nem fog szolgáltatni! Nem nagy összegről van szó, de akkor is bosszúság, és ha azt vesszük, hogy az illető hölgy ott Angliában, ezen az aprópénzen vesz egy kiló almát, mondjuk, vagy mit tudom én mit, valami csekélységet (de egy könyvre semmi esetre sem telik belőle, mert Nyugat Európában drágák ám a könyvek), akkor még felháborítóbb!

Az este mérgemben írni akartam ennek a tiszteletreméltó úrinőnek egy “szép” levelet, amit nem tett volna ki az ablakba (mert megtaláltam, fenn van a közösségi oldalon, ma már nagyon nehéz elbújni, ezzel neki is tisztában kellene lennie), hogy megkérdezzem tőle: Londonban ez a legújabb divat? Ott Nyugaton így szokás eljárni? Ez a legmenőbb átveréses játszma? Vagy hogyan értelmezzük a “bohókás” gesztusát? És valljam be neki, hogy én magam is önérzetemben sérültem, mert az én munkám is bennevan ebben a könyvben, korrektorként egy hetet dolgoztam rajta!? Megfogalmaztam szépen, udvariasan, “illedelmesen”, aztán úgy döntöttem mégsem küldöm el a felhánytorgató levelet, azonban az egerem nem így gondolta, egy véletlen mozdulat kellett csak, és a szöveg sunyi módon átment, átsuhant a túloldalra, mint a gondolat.

Mutatom Lacinak, hogy Na nézd te meg! Átment a levél, pedig nem akartam, akkor most veszekedhetek vele egész este! És ezt szerettem volna elkerülni, ezért mondtam le, mert az esti vitáim (és újabban már a nappaliak is) kíméletlenül álmatlan éjszakát generálnak! Párom gyakorlatias, és azt tanácsolta, ha a címzett még nem látta, töröljem az üzenetet, amit meg is tettem, de a hölgy később észrevette, bár nem vagyunk FB ismerősök, hogy üzenete érkezett egy ismeretlen személytől, azonban érthető módon a szövegét már nem tudta elolvasni, csak azt, hogy utóbb az “üzi” e személy által kitörlésre került. Visszaír egy óra múlva, hogy Igen! Jó estét kívánok! Amire persze én már nem válaszoltam. Mit mondjak, hogy le akartam teremteni magát, meg akartam leckéztetni verbálisan (mert másképpen nem áll módomban!), de meggondoltam magam?! Kicsit el is csodálkoztam, hogy ez a nő nem látja, hogy én kinek a kije vagyok? Hogy a kiadóval ő milyen témában levelezett, és akkor nem találja ki, hogy annak a kiadónak a párja, az élettársa most vajon mit nem akar vele közölni?! Még lezserül párbeszédet kezdeményez velem ezek után?! Én a helyében nem tettem volna, ha “ilyen” vajas a fejem!

Megvádolhatnak azzal, hogy veszekszem, mint egy sátorosné, hogy néha nagyon ingerült tudok lenni, de azzal nem, hogy tisztességtelen vagyok! Vagy valakinek valamikoris hazudtam! Ami ma már, úgy tűnik, annyira természetes dolognak számít! Nemhiába írta meg egy másik ismerősöm, ugyancsak a facebookon, hogy az erkölcstelenség a világban, az utóbbi időben, exponenciálisan növekszik.

Szóval nem írhatom meg, hogy mennyi mindenről nem írhatok most, per pillanat, de legalább ezt a dolgot megírtam! 😋

A kis jövevény,

vagy inkább hívatlan vendég. Hihetetlen dolog történt velünk. Laci hazahozott egy kiscicát. Erre egy barátnőm, amikor kezdtem neki újságolni, szavambavágott, hogy: ilyenbe többet nem szabad belemenni! Nem, nem, persze hogy nem mennék bele! A világért sem! Csakhogy ő nem jószántából hozta haza, mert van nekünk éppen elég állatunk (ezidáig három kutya és két macska), és ha valaki azt hiszi, hogy azért történnek velünk dolgok, hogy én azokat megírhassam (habár a nagy Rendező, a rugók mozgatója mindig tudja, mit miért tesz!), akkor azt a valakit ki kell ábrándítanom, mert ez az utóbbi eset egyáltalán nem volt betervezve!

Ez a hívatlan vendég pedig a kiskertemben nőtt, pontosabban a paradicsomos cserépben, miatta el is maradt nővésben ez a paradicsomtő, és az a gyanum, hogy ez valami indiai növény lehet, onnan keveredhetett a magja a magok közé. Bevallom töredelmesen, hogy a tilalom ellenére, 2018 decemberében hoztam Keletről pár zöld kávémagot, de azok közül egy sem bújt ki, mert a kávécserjének nem ilyen a levele, az hosszúkás és recés és fényes, ez meg annyira selymes, és este leereszti leveleit, mintha mimóza volna. Ha ismeritek, akkor kérlek, világosítsatok fel, hogy mi lesz ebből?! Mert télire az a szándékom, hogy beköltöztetem a nappaliba.

Laci hazaért a szokásos időben, úgy értem a poszt-szükségállatot óta szokásosban, kb hat óra felé, és minden a menetrend szerint alakult: vacsoráztunk, leültünk egyet relaxálni, kávézni, cigizni, narancsleves fagyasztott gyümölcsöt enni (ez is az egyik magyarázata a járványalatti súlygyarapodásomnak, hogy elegánsan fogalmazzak 😅). Megnéztük a kedvenc sorozatát, utána kimentünk az udvarra felkötni az egyik kertihajnalkát, meg az ereszt megreparálni, a vihar által megtépázott csatornákat ismét összeilleszteni. Pontosabban ő tette mindezt, én meg követtem mindenhová, javít ki Lackó – mert “visszapörgettük” a filmet. Aztán sikerült meggyőznöm, hogy röplabdázzunk egy kicsit, már egyszer csináltuk, és nagyon jóléreztük magunkat utána. Az ütőkön azt írja, hogy beach nemtommi, mindegy, a turiból vettük, rövidszárúak, mint a teniszütők, és a röplabdát nem is lehet velük ütni, ezért egy rendes, félig kipukkadt labdát püfölünk, és élvezzük, úgyis olyan keveset mozgunk mostanában. Beach ball – basszus, nehéz volt kitalálni, megnéztem utólag 🤣

A bicajom már ilyen fázisban volt, de múlt hét végén leoperáltam róla a futót, és elkarikáztam Szabadiba 😀. Csak ide, a Szabadi utcába. 😂

Már a csatornajavítás alatt hallottam egy halk nyávogást a kocsi irányából, de azt hittem az enyéim kényeskednek, kérik a figyelmet. Nem törődtem különösebben vele. A sajátságos röplabdázásunk alatt viszont arra lettem figyelmes (ezt a kifejezést mindig elröhögjük mi ketten, mert a Polgárjenős sztorira emlékeztet: “Mire lettek figyelmesek? Hogy repedezik a tető…”), hogy a Maci nagyon szaglászik a kocsi motorháza körül, fut az elejére, próbál bebújni alá, fut a másik oldalára, aztán meg gyorsan vissza. Mondom: Te Laci, itt kell legyen valami! Remélem, nem megint egy kisegér! A kisegér ugyanis kb tíz napig volt a vendégünk, az autó lakója, kajával próbáltuk távozásra bírni, minden este ki volt téve a kocsi ablaka mellé a szék egy kis dióval, aztán meg egy szeletke sajttal. Egy éjjel kamerán is figyeltük, kimerészkedett, gyorsan megfogta a dióbelet, és visszamenekült vele a kocsiba. Egyszer csak, amikor már kezdtük feladni, eltűnt. Azóta is próbálunk vigyázni, hogy ne maradjon morzsa, ételmaradék az utastérben, és bármilyen fülledtség is volna, az ablakot soha nem hagyjuk nyitva.

Laci kihozza a telefonját világítani, felnyitjuk a motorház fedelét, és mit látunk? A csövek közül két nagy szem néz fel ránk! Atyaég! Vedd ki gyorsan, még meleg az egész autó! Azt se tudtam, hogy nyúljak be, hogy férjek hozzá! Egy cirmos kiscica próbált menekülni a kezem elől, a nyakánál akartam a bőrt megfogni, ahogy az anyaállat szokta, de a hátát sikerült csak elkapnom, lett belőle egy éktelen nyávogás, de nem eresztettem el, és nagy nehezen, bajosan ki tudtam húzni, biztos itt-ott még kicsit odavertem. A mellemre szorítottam, hogy nyugtassam meg. Nem is volt annyira kicsi, és bűzlött a motorinagőztől. Te jó Isten! Ez hogy bírta ki itt végig? Az egész utat a központból Remeteszegig, most az legalább félórás út, a híd előtti dugó miatt. Első dolgom volt, hogy megkínáltam vízzel, de az nem kellett neki, hanem amikor odatettem a macskatál elé, nekiesett, mint az öngyilkos, úgy elkezdte enni a nedvestápot! Laci máris Mondikának keresztelte, merthogy a Mondeo-ban utazott.

Ez lett a kedvenc helye, a plüssmaci az új anyukája

Reggel első utunk a rendelőbe vezetett, egy fiatal kedves doki fogadott, hangosan beszélt, és mindent szépen elmagyarázott. Megosztottam vele a félelmemet, hogy a vadsága és a nagy fülei miatt azt hittem, vadmacskakölyök, hisz közel az erdő! Megnyugtatott, hogy ez nem igaz, felsorolta a vadmacska ismérveit (amiket már elfelejtettem 😀), és említette, tud olyan esetről, amikor valaki Ausztriáig utaztatta, tudta nélkül persze, a saját macskáját, ugyancsak a motorházban. Ezek a kis szőrmókok sokmindent kibírnak, és ha a cica rásimul egy csőre, nem történik baja, most már minden alkatrész be van vonva, dobozban van, nem úgy mint régen, amikor lógtak ki a szálak mindehonnan az autóból. Biztos most hagyta el az almot, most merészkedett ki először a nagyvilágba, megijedt a kocsiktól, az utca zajától, és beugrott az első biztonságosnak tűnő búvóhelyre. Hát eléggé biztonságban van itt nálunk, most mit mondjak?! Olyan mindegy már! Ahol elfér öt állat, ott akad hely a hatodiknak is. Arra tippeltem, hogy megvan úgy három hónapos, csak alultáplált, soványkának látszik. Ezt a feltételezésem is megcáfolta a nagyhangú dokibácsi: ilyen csontosnak kell lennie az ő korában, ami a fogaiból ítélve, két teljes hónap. Be is írta a frissen kiállított könyvébe, hogy május 20-dikán született. Még egy bika a családban 🙂 . Bolhája egy se, se semmilyen betegsége, eleven kis macskakölyöklány. Ami ki is derült az elmúlt két napban, mert azóta hajnali fél 6-kor indul az élet, úgyhogy szabadságom henyélős napjainak ezzel végeszakadt. A Pici már elfogadta, a kutyák már nem vadásszák, csak a Cicát kell kiengesztelnem, mert ő sértődött azóta is, és olyan undorodva nézi a kis jövevényt, mintha valami csúszómászó lenne.

Pici (áll) és Cica (ül): így figyelik a hűtő tetejéről minden mozdulatát, de legalább most barátságot kötöttek, szövetségre léptek az ellenség ellen

De nem is untatnám tovább a macskanemkedvelők díszes társaságát a pisiszagú, füstös kis házunktájával, inkább megmutatom, hogy voltam a városban, egy kolozsvári barátnőm meglátogatott, megpusziltuk egymást a viszontlátás örömére (és a kovidhelyzet ellenére 🤔), de mielőtt a busza megérkezett volna, előtte megkértem a kedves párom, hogy készítsen rólam egy városi fotót, ha már kimozdultam, és ez lett belőle:

Olyan, mintha odafotoshoppolta volna azt a madarat fölém, amit elsőre észre se vettem, mert haragudtam, hogy levágta a lábomfejét! Milyen fotós vagy te, hogy lehet így fényképezni?! S most, amikor meg akarom itt osztani, veszem csak észre azt a széttárt szárnyú galambot! A madarakat mindig jól elkapjuk! S úgy tűnik a cicákkal is boldogulunk!

Éld az életed, amíg az izoleta el nem visz! – vallja Laci, merthogy haladni kell korral!

Mamámék szobája

“Arra se tudod rávenni, hogy kiszálljon a kocsiból, nemhogy donor legyen!”

Hétvégén Újlakon jártunk, csak mentünk és jöttünk, mégis 24 óra alatt is képes voltam feltöltődni. Már nagyon rámfért ez a kis kiruccanás: amikor álmatlan éjszakákon attól félsz, hogy a tervezett könyvbemutató miatt úgy megbüntetnek (merthogy véletlenül a 21 -dik személy is betéved a terembe!), hogy a házad is el kell adnod, de még attól is, hogy saját hibádon kívül autóbaleset áldozata leszel, és akkor ki viseli majd gondját a hátrahagyott 5 darab állatodnak, akkor nagyon megérett a helyzet arra, hogy szabadságra menj! Elutazol, ott ülsz a szüleidnél kevesebb mint egy napot, és megkönnyebbülve konstatálod, hogy nem is vagy szorongásos, mert már nem izgat a tervezett könyvbemutató, se pedig a hazai veszélyes útviszonyok, és még amiatt sem izgulsz, hogy anyósodék nem fogják tudni ellátni az állataidat, az eljövendő háromnapos üdülésed alatt.

Egyik kedvenc filmem lett…

Sok megható, régi történetet mesélt anyum (e rövidke idő alatt), amiket még soha de soha nem hallottam. Például azt, hogy amikor a hugom megszületett, eljött hozzánk a nagyvárosból látogatóba egy kedves barátjuk, állt a nagyszoba ajtajában, nézte benn a szoba közepén a mózeskosarat, amelyben a kishugom aludt, és megjegyezte: Mit csináltatok, amióta Újlakra költöztetek?? Majd megvetően hozzátette: Gyereket! Mert neki csak egy volt, és azt is soknak tartotta. Aztán elkezdett inni, és az alkoholizmus hamar elvitte.

Aztán a hugom szájpenészt kapott, és csak sírt, fogyott, és nem akart enni. Miközben anyumnak már lejárt a gyes-időszaka, és már az iskolában tanított, a nagyszüleim bevitték a gyerekorvoshoz Somlyóra, aki rózsamézet rendelt. Nagyanyám ezután nem akarta engedni, hogy cumizzon, merthogy ugyebár fertőzött a szájürege, de anyum jól megmártotta a cumit a rózsamézbe, és a bébihugom szájába dugta, hogy né milyen könnyen megy a kezelés! Mamám és nagyapóm nem szóltak semmit, csak elmentek a Külsőhegyre kapálni, és végig sírtak, hogy Gyöngyi most meghal. Egy egyszerű szájpenész miatt? – kérdem én hüledezve. Hát igen, hangzott a válasz, mert az első gyerekük, a nagyobbik nővérem, akit Borinak hívtak, ebbe halt bele!

Mamának viszonylag fiatalon lekapta a tarló a lábaszárán dudorodó visszerét, és lábfekélyes lett a jobblába. Így élt 45 éves korától, pár hónap híján, kb ugyanennyit. Egy éjszaka, amikor anyám még fele-idős terhes volt a hugommal, megindult a lábából a vér. Anyum a nagy kiáltásra ébredt, hogy Végem van! Kiszaladt hozzájuk a konyha- szobába, ahol aludtak, ekkor már egy nagy vértócsa éktelenkedett a mama ágya előtt. Eszébejutott rögtön, mit tanítottak neki annak idején elsősegélyből, lekapott egy háromszögű pelenkámat a kályha fölötti szárítóról, és azzal septében elkötötte a mama lábát, a seb fölött. A körorvos után már apám ment le, az éjszaka közepén, a diszpenszárba, de az nem jött fel, csak valami fehér port küldött, hogy azzal szórják be a vérző fekélyt. Lavorba mosta fel a vért anyum, és a véres vizet kiöntötte a lefolyóba. Reggel a szomszédok a vért látva, azt hitték, hogy elvetélt azon az éjjelen.

Ez a film barátság-teszt lesz ezután számomra, ha nem hat meg, és nem érted meg, akkor semmi értelme…

A harmadik horror sztorija anyumnak az volt, amikor a sarmasági állomáson, a vonatról leszállva, a fáradtságtól elszédült, és fejjel előre a sínre vágódott, eltörve az orrát. Újév lévén, jöttek-mentek az emberek az állomáson, elsétáltak mellette, senki nem segítette fel, hallotta, ahogy megjegyzik: Na ez aztán jól odaverte magát! Azt gondolták talán, hogy részeg. Ment jegyet váltani a hugomnak a szatmári gyorsra. Nagy nehezen feltápászkodott, és félrehúzódva tanakodott magában, mitévő legyen, közben az orrából ömlött a vér, és még zsebkendője sem volt, amit odafogjon. A semmiből egyszercsak megjelent egy volt tanítványa, aki nem restellt odajönni hozzá, és megkérdezni, hogy segíthet-e valamit. Vigyél el fiam az ártézi kútra, mossam le az arcom! – kérte anyum, a diáklány meg is tette, és még egy zsebkendővel is kisegítette. Aztán együtt bekopogtak az impegát (forgalomirányító) irodájába, ahol ellátták a sebét, be is kötözték. Otthon, amikor megkékült szemmel és ragtapasszal a feldagadt orrán anyum megjelent, a család elképedt. A hugom egész este sírt, hogy ő a hibás, amiért nem ő maga ment a jegyét kiváltani.

Ezek után én is meséltem anyumnak róla, hogy milyen megjegyzést tett nekem egy barátom vele kapcsolatban, amikor említettem, hogy Bukarestbe járt egyetemre. Azt kérdezte, hogy hogy volt képes visszaköltözni a főváros után abba a kis istenhátamögötti faluba? Azért, hogy te is a sárból vakard fel magad, ahogy ő tette? – hangzott a kérdés második fele. Mire anyum: Biztos csak viccelt veled! És felszabadultan nevetett! De aztán szóbahozta, hogy volt egy évfolyamtársa, aki minden udvarlóját képbe tette, hogy neki van egy béna nővére, és milyen szegények, nyomorultak otthon, nehogy komolyan udvaroljon valaki neki! De hogy hagytuk volna őket itt magukra, tengődni 350 lejből? Megszakadt volna a szívem!

Nem, nem is lehetett volna! -hagytam rá. Este, itthon végigbőgtem az egész Marvin filmet, és mindent megértettem…

Nagy nevek szerepelnek benne, és Robert de Niro nemcsak játszik benne, hanem egyik producere is. Eddig olyan mácsónak gondoltam.

Fekete vonat, fehér mágia

Feltünősködő, kényeskedő, ellenszenves teremtéseknek tűntek nekem régebben azok az asszonyok, akik a vonatfülkében megkérik a szomszédjukat, vagy felszólítják, hogy húzza már fel az ablakot, mert bántja őket a huzat. Most én is odajutottam, hogy még az ajtórepedésen beszivárgó szellőt is megérzem. De másfél órát valahogy csak kibír az ember, főleg ha falura utazik, friss levegőt szívni. Elégedetten nyugtázom, hogy legalább a derekamból kiállt a reuma.

Kinézem magamnak a középső szerelvényt, hogy a peronon szállhassak le, felkapaszkodom a lépcsőn, és keresek egy töküres kupét. Most a felesleges ismerkedéseket kihagynám. A csendet részesítem előnyben, nézem a tájat, és örülök a derékfájás szünetelésének. Örömöm nem tart sokáig, a fülkébe félénken belép egy 35 év körüli fiatalember, és elhaló hangon megkérdezi: Foglalt? Intek, hogy nem. Leül velem szemben, elhelyezi maga körül a csomagjait, három megrakott szatyrot, kettőt a lába elé, egyet maga mellé vesz az ülésre, az egyik tasakból előkotor egy újságot, és nézegetni kezdi, láthatóan érdektelenül. Az újság egy bulvárlap, tele van filmsztárfotókkal, a színes fényképek alatt egérfaroknyi szövegek. Én magam is olvasok, közben kezd alkonyodni. Szemközti szomszédom egyszercsak megszólal:

-A vízöntő havában tetszett születni? – Rögtön látja az arcomon, hogy bakot lőtt, de nem jön zavarba, nyugodtan leengedi az ölébe a szétnyitott lapot, próbálok elzárkózni a párbeszédtől, de tisztába vagyok vele, hogy ez most lehetetlen.

-Biztos voltam benne pedig! Én ismerem az embereket a kezefejükről. Maga jószívű nő, de gyakran van gyomoridege. Nézzen csak rám erősebben! Magát csalódás érte! Én foglalkozok fehér mágiával is. Tudja, hogy jó fekete macskát tartani a háznál? Van, aki kikerüli még az úton is! Pedig a fekete macska elűzi a rossz szellemet a házbul! Érzi, amikor jönnek a szellemek, apró kis gömbök formájába, odamegy az ajtóhoz, és sziszeg nekik! Azok meg azt se tudják, merre meneküljenek! Mert hiába állítják a doktorok, hogy az vérrák, ezekbül a kis kerek higanycseppekbül kerül a kórság a vérbe! Sorvad, sorvad az ember, oszt nem tudja senki, hogy miért. Miután meghal, és eltemetik, ha nyolc év múlva kiássák, megkapják a csontjába az ezüstszínű gömböt, csak egyetlen egyet, mert az egy helyre gyűl össze az emberi testbe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Feszengek, lassan kezdem érezni, hogy visszatér, beáll megint a reuma az oldalamba, kisugárzik a derekamba, onnan le a jobb lábamba, s a fájdalom lehuzódik a sarkamig. Meleg van! – jegyzem meg, erre ő előzékenyen előkap az egyik lenti szatyorból egy rózsaszínű üdítőitalt. Kínál vele, nem fogadom el, a világért se innék belőle, és nemcsak a fura színe miatt. Elhúzza a száját: –Látom, nem bízik bennem! Adja csak ide a bal kezét! Mit tehetnék, odaadom. Merev arccal, figyelmesen, hosszan nézi a tenyeremet. Nyugtalan pillantást vetek a gyűrűmre. Jócskán szürkülődik. Már félhomály van kinn is és a fülkében is. Személyvonatunk megállt egy nagyobb állomáson, és úgy tűnik, egy ideig itt fog vesztegelni.

-Azt hiszem a nagyváradi gyorsot fogjuk itt bevárni! – próbálom elterelni a témát, de útitársam hajthatatlan:

-Hosszú élete lesz, de sok bajjal, szerencsétlenséggel fűszerezve! Vigyázzon, hogyan közlekedik! Nehogy valami baleset érje! Gondolja meg, mit mondtam most, és vigyázzon az utcán magára! – és jóstehetséggel megáldott, újdonsült barátomat ismét megszállja az adakozó szellem. Ezúttal egy tábla csokit szed elő, megbontja, elém tartja. Nem merem visszautasítani. Lecsípek egy kis kockát, a szemem előtt bontotta ki, tán csak nem kábulok el tőle!? A csoki olvad a melegben, tiszta maszatos lesz tőle a tenyerem. Leplezetlenül mulat rajtam. Elkezdi megint:

-Én megismerem az embert az ábrázatjáról. Magának problémája van az apjával! Fogjuk rá, így vagy úgy mindenkinek gondjai vannak a szüleivel! De magának ez rá van írva az arcára! Keressen egy 66-os férfit, meglátja, minden rendbejön! És jó lesz fekete macskát is beszerezni! – aztán témát vált, az arcáról eltűnik a magabiztosság: Ne haragudjon, nem tudom, hol kell leszálljak, még csak fél éve élek a faluban.

Nyugtalanul kipillant az ablakon, kisiet a folyósóra, visszajön a szatyrokért, búcsút int felém, az ő megállója következik. Aztán hamarosan az enyém. Megkönnyebülve hagyom el a sötét fülkét, leszállok a vonatról, és élvezettel szívom be a falu széna- és tehénillatú levegőjét. Az utcákon csak imitt-amott ég egy-egy lámpa. Igyekszem a szülői ház felé.

A jobb oldalamon és a derekamban apró, ezüstös higanycseppek gyülekeznek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Keresd az oda nem illőt! – postacím kálvária és 36 fokos láz

36 fokos lázban égek, és te nem ápolsz! – de mindennap és minden intézménybe való bebocsátáskor! Pontosan 36 Celsius fok a testhőmérsékletem, se több, se kevesebb! Még egy tized egységgel sem tér el! Még véletlenül sem! Nem is tudtam, hogy ilyen stabil vagyok hőmérsékletileg. 😀 Ha mentálisan is ez lenne rám érvényes, de jó lenne! De utóbbi szempontjából inkább az jellemző rám, hogy többször megy fel a cukrom, mint sem! Laci rá a tanum. Elég baj az neki!

Már nálunk is mérik a lázat az intézmény bejáratánál, a kapus méri meg, amiután a kártyarendszer az ajtón beengedett. Szabálytisztelő, szigorú kollegám előbb leellenőrzi a listán, hogy jogom van-e pénteken a rádióban dolgozni. Mondom neki, dehát én belső munkatárs vagyok! Nem számít, csak akkor mehetek be, ha a listán rajta vagyok! Jó, hát legyen! Figyelmesen áttanulmányozza a névjegyzéket, én közben szépen várakozom, s körbenézek, hol a lázkapu? Az nála van, mármint a műszer, világosít fel, oda akarom tartani a homlokom, de szól, hogy elég, ha csak a csuklóm fölé közelíti. 36 fix! Pont mint a Penny-ben, és a fogorvosnál. Átmentem a teszten, mehetek dolgomra! Mindig az az érzésem, hogy ez az ember a velőmig lát, a kapusok olyan jó pszichológusok, akárcsak a vámosok, nemcsak a testhőmérsékletem ismeri (most már) pontosan, hanem azt is tudja, mi jár a fejemben, hogy éppen ideges, stresszes vagyok-e vagy sem! Olyan hivatalos és méltóságteljes, amilyen én soha nem tudok lenni. Hyppolittól tanulhatott. Mert a tisztelet nemcsak a vezérigazgatóknak jár ki, sokszor egyszerű embereket is tekintély övez, és ezt az ő esetükben (az én esetemben!!!) nehezebb kiérdemelni. Akinek ez sikerül, anélkül, hogy vezető pozicióban lenne, az igazán különleges, figyelemreméltó személy.

Az új postaládánk, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a postásnő is annak ismeri-e el?!

A postacím kálvária a Laci életében már azelőtt elkezdődött, mielőtt ideköltöztünk volna. Mert van két hasonló nevű utca Vásárhelyen: Mácinului, illetve Macinisului. Az utóbbiban lakott a szüleivel Lacikám, de még akkor is, ha nem tévesztették össze a postások a két utcát, soha nem vitték be a levelet vagy csomagot a házukig. Zsákutcáról lévén szó, mindig az utca eleji szomszédhoz dobták be a küldeményeket, értesítést, mindent. Aztán Lacikám vagy megkapta, vagy nem! 2013 telén még az új hajtásiját is csak nagy viszontagságok árán tudta kézbevenni, mert azt meg a Macinului utcába postázták. A hölgy az illető utcából nagyon ingerülten nyitott ajtót neki, amikor kedves párom nála kopogott, hogy megint már mi van??? Az új személyijével az történt, hogy a hibás címet írták be, és majdnem még büntetést is kellett fizetnie, hogy miért nem nézte meg figyelmesen, amikor átvette az okmányát, mert ez kötelessége! Ezt aztán az újságban is megírta (Valami olyan címmel, hogy Kétbetűs buktató egy személyazonosságiban), de azzal sem segített a helyzeten. És a kis naiv azt hitte, hogy az ideköltözéssel megoldódnak a román postával kapcsolatos gondjai. Hát csak bonyolódtak, és azzal is, hogy a Forradalom utca 4 szám alatt bérelt üzlethelyiséget, mert annak meg két címe van, ugyanis a Posta utcához is tartozik az ingatlan (egy nagyobb bérház része, amely beékelődik a két utca találkozásába), és hol ide küldik a csomagokat, hol meg oda, de inkább sehova. Szóval, a szülei címének használata kizárt, a zsákutcahelyzet miatt, a könyvesbolt címe még bizonytalanabb, így hát a saját itthoni postaládánkat kellett láthatóbb, kutyamentesebb helyre tennünk! Na, reménykedjünk, hogy sikerült ez a manőver 🤣

Ezt a képet azért másoltam le a képernyőről, mert mostanában minden áldott este fagyasztott gyümölcsöt eszem narancslével kombinálva, közben az udvaron és a kertben a fák rogyadoznak a meggytől. Hétvégén megyberakás lesz, csak érjek haza holnap a munkából, Lacit is odarakom meggyet szedni, nem ússza meg! Ja és a kép azért van, mert bizonyítja, hogy minden fejben dől el, még az is, hogy megfájul-e a torkunk vagy sem. Ezek a tibeti szerzetesek 5 fokban sem hűlnek meg, sőt képesek megszárítani magukon félóra alatt a hidegvizes lepedőt. Nyugati orvosok tanulmányozták a jelenséget, és tanusíthatják, hogy igaz. Na, és nekem sem lett torokgyulladásom a fagyasztott gyümölcstől, csak kicsit, az első héten, utána, most még jólesik érezni, ahogy a gyomromat betölti a fagyos málna. Licis koromban minden este a kertben egy órát tornásztam, akkor nem tudtam még, hogy közben is kell vizet inni, utána úgy megszomjaztam, hogy alig vártam, felhúzzak a kútból egy veder hidegvizet, és egyenesen a vederből ittam, akár egy ló. Pedig figyelmeztettek a szüleim és nagymamám, hogy nem szabad hideget inni, amiután leizzadtál, de én láttam, és tapasztaltam a saját bőrömön, hogy semmi nem történik, hát nem mondtam le a torna utáni jéghidegvizes szomjúságoltásról. Csak akkor, amikor egyetemre mentem Kolozsvárra, mivelhogy egyúttal sajnos a mozgásról is lemondtam…

Távolságtartás az Európai Parlamentben.

Keresd az oda nem illőt! – tartja egy keleti mondás. Hát ez nagyon nem illik oda, milyen példát mutatnak nekünk ezek a drága politikus asszonyok, ott az Európai Parlamentben? Rájuk nem érvényesek a mostani szabályok? Vagy a szerb elnökre, aki most a választásokat megnyerte? A választók az urnák előtt tartsák csak szépen a távolságot, lépjenek be a terembe maszkkal, de ők ott ujjonganak, tömörülnek, ünnepelnek, kiállnak a nép elé a tévében egymásbabújva? Mit higgyen az olyan együgyű ember, mint amilyen én vagyok? Akkor most kinek a példáját kell követni? Vagy kiknek szólnak ezek a korlátozások és szigorú szabályok? A vendéglősöknek, akiknek nálunk továbbra sem szabad nyitniuk! Apropó, voltam a várban, kiültünk egy teraszra egy barátnőmmel, üdítőt ittunk, és nem kellett leadnunk az adatainkat, csak később nekem a fogorvosnál. De ott aztán mindent! Milyen betegségben szenvedek, találkoztam-e kovidossal, voltam-e karanténban, vannak-e tüneteim, ismerek-e olyan személyt, aki karanténban volt, stb. Aztán miután kitöltöttem a tipusnyomtatványt a váróteremben, kiadtak egy fehér köpenyt, nyloncipőt, be kellett öltöznöm, és utána volt csak szabad belépnem a rendelőbe. És a kedvenc fogorvosom is tetőtől-talpig védőruhában fogadott. Maszkot azelőtt is viselt, és kesztyűt is, ebből a szempontból nála semmi nem változott. És röhögtük, hogy most maszkon keresztül kezeli meg a koronámat, úgy értem, azt ami a fogamon van! 😂🤣😂

Ez a kép mindent elárul a mostani erőnlétemről és mozgáskultúrámról. Sajnálom, de az az érzésem, hogy én körforgásban élek. Középiskolás koromban naponta egy órát keményen tornásztam a kertben minden este, igaz amatőr módon, de még kézenjárni is tanulgattam. Aztán következett a sokéves nemmozgás, gyereknevelés, egyetemi évek alatt, utána már rádiós koromban, Kolozsváron, kisebb-nagyobb megszakításokkal, konditerembe jártam meg szaladtam. Amikor ideköltöztem, megint elkezdtem szaladni meg bicajozni, és most tessék, a kerti hajnalka fut fel a kerekemre! Majd megvárom, hogy virágozzon, s ősszel aztán elmozdítom a helyéről a bringát is. Ígérem! Vagy tereljem el most a virágom útját, amíg nem késő?

Fizikai és testenkívüli utazás

Végre utazunk! Olyan nagy előkészület előzte meg a szombati indulást, hogy szinte már képtelen voltam örülni annak, hogy kimozdulunk három hosszú hónap bezártság után.

Mintha csak Key West felé mennénk a Hétmérföldes Hídon át! Csak a méretektől kell eltekinteni. 😁

Megcsodáltam a zöldes-sárgás mezőket (megkérdeztem magamtól, Milyen volt szőkesége? de már nem tudtam megválaszolni 😃), megállapítottuk, hogy máshol is csonkítják a fákat, nemcsak Vásárhelyen, és kifogtunk pár zuhét, de ebben már semmi szokatlan nincs, gondolom, ti is elfogadtátok, hogy Indiában élünk a monszun ideje alatt éppen. Jó kis tapasztalat, lehet soha nem lesz több ilyen, miért ne élveznénk ki? Ilyen még nem volt, az én életemben legalábbis, és nem tudom, hogy Médárd nap-e az oka vagy sem, mert nekem úgy rémlik, hogy azon a napon, junius 8-dikán, itt nálunk pont nem esett.

Ufók Hollywood egén – ez valahol Kolozsvár és Zilah között van, egy Harmónia nevű panzió és környéke. Egy kis fantáziával akár Hollywood-ot is odaképzelhetjük az én ufóim alá 😁

Kolozsváron meglátogattuk a húgomékat, a kis 5 éves unokaöcsém már legómester, nem akartak az esőben elengedni, főleg amikor megtudták, hogy nincs nálunk a motorház kulcsa. Miért nincs? Mert Laci a napokban megmosta a kocsit, és a kulcsot a mellénye zsebében felejtette. Ja, és a víz kifogyott a tartályból. Csak akkor lett volna baj, ha nem esik az eső, és egy előttünk levő autó felpriccolja a sarat a szélvédőnkre. De hálistennek, ez nem történt meg.

Itt vannak az útszéli megnyírbált fák, kb. Maros és Kolozs megye határában.

Topán megálltunk lángost venni, ott van a világ legfinomabb lángosa, egy ideje. Minden asztal foglalt, bömbölt a mulatós zene, semmi távolságtartás, da-i sa mearga! Balkánon vagyunk, itt a vírusnak sincs ereje! A maszk viselése különben a benzinkutaknál sem volt feltétel. Vidéken nem számít …

Apám vett magának valamilyen járgányt, kapagép, de utazni is lehet vele, a boltig meg vissza! Nagyon büszke rá, én meg örülök annak, hogy 78-dik évében is gyerek maradt, és csillog a szeme, ha a masinájáról mesél. Persze, nem engedte, hogy Laci kipróbálja, mert tollat és autót kölcsönadni nem szabad ám! Ez Újlakon most talán a legújabb divat, erdei sétánk során találkoztunk egy másik kapagép-motor-kistraktorral.

Most pedig jöjjön a képzeletbeli utazás! Elmesélek egy érdekes szubjektív élményt. Ne nevessetek ki, de ha kinevettek is elmesélem! 😊 Laci hamarosan kiad egy különleges kézikönyvet, Testelhagyás a címe, én vagyok az első olvasója, és már napok óta próbálom megtapasztalni, kipróbálni, de eddig sehogysem sikerült. Van még egy másik módszer, a tudatos álmodás, a kettő nagyon hasonló. Habár szombaton későn feküdtünk le, reggel mégis 6 után megébredtem, gondoltam, na itt a pompás alkalom, most nyugis körülmények között, míg az egész ház alszik, újra próbálkozom a testelhagyással, lehet tudatos álom is, nem számít, ami összejön. Nem görcsöltem rá, mint eddig, hanem kezdtem a lazítással, ezt ajánlja a könyv írója is. Minden testrészünket el kell lazítani. És láss csodát, szinte azonnal sikerült felemelkednem, mert elképzeltem (én, a mérnöki agyammal), hogy most nem vízszintesen fekszem, hanem merőlegesen állok, és onnan már könnyű volt elindulni. Kicsit vacilláltam, hogy most merre menjek, mert időben-térben, mindenféle utazás lehetséges. Kolozsvár mellett döntöttem, és máris a főtér egyik mellékutcájában találtam magam, egy régi barátnőmmel, akinek hosszú fekete haja volt. Ebből megállapítottam, hogy a múltban vagyunk, mert rég rövid hajat visel már. Aztán tömegek vonultak az utcán, és megkérdeztem tőle, ez miféle felvonulás? Azt válaszolta, hogy a NU szervezet tüntet, és a válasza által számomra beigazodott másodjára is, hogy a múltban vagyunk, mert eszembejutott egy évfolyamtársam, L. Man, ő alapított egy NU nevű lapot annak idején, legalábbis így emlékeztem álmomban. Nem maradtam a tüntetők között, a Monostor felé vettem az utam, a régi lakásom felé, és bevillant, hogy most ki kell próbálnom feltétlenül a falon való átkelést. A könyvben többször említi a szerző, hogy a testelhagyásban az a legcsodálatosabb. Szinte már ujjongtam az izgalomtól, hogy ez milyen csudajó dolog lesz, de amikor felcihelődtem, hogy na most itt van ez a tűzfal, ezen szépen átvágok, mintha csak egy lepedő lenne, mint ahogy a láthatatlan ember tette, akkor hallom a határozott utasítást: Gyere vissza! Kétszer is. Óh, basszus, kelletlenül állapítom meg, ez nem az álomban van, ez az anyám hangja! Én viszont úgy reagáltam, mint amikor valakit hipnózisból hoznak vissza, visszatértem a testembe, felébredtem bossszúsan, és igazat adtam apámnak, aki mindig elpanaszolja, hogy amikor a legérdekesebb hírről számolnak be a tévében, anyám pont akkor kell belépjen a szobába, hogy Hallod, Pista, én azt gondoltam… és jön valami ötlettel, hogy ezt meg azt kéne csinálni, ami igazán várhatott volna még két percet! Vagy amikor a golt rugják a focimeccsen, odaáll a tévé elé, és ott matat valamit, hogy apám a legfontosabb momentumot elszalassza! Na ennyi volt nekem is a testen kívüli élményem, anyám meghiúsította a tervem, a legérdekesebb pillanatban közbelépett!

És ki másra szólt volna rá, mint a Milo-ra! Milo, aki még a pincetetőre is felmászott!

Visszafelé olyan köd volt a Meszesen, hogy alig láttunk haladni, és természetesen az eső ismétcsak kitartóan esett.

Van egy videóm is, de ide sajnos nem tudom feltölteni. Buta ez a felület, na.

Sikerült meggyőznöm végre Lacipárom, hogy egy emlékműnél álljunk meg. Évek óta kíváncsi vagyok, mi lehet ott. Egy pásztorkutya is ül az aljban, a turistáktól kéri az alamizsnát, egy szelet kalácsot tőlünk is kapott.

Ez az odavezető út, Milo inkább visszafelé jön, neki még mindig az van a fejében, hogy Gyere vissza! Ami nekem is különben, mert nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lett volna, ha nem hangzik el a kijózanító parancs!

Különben egy Simion Barnutiu idézet van a talapzaton, és ott egy kereszt meg egy szétszakadt trikolór, meg egy ló vagy inkább kecske állkapocs, és egy kút, de le van fedve, és csappal vagy kivezető csővel sincs ellátva. Arra a következtetésre jutottunk, hogy egy pihenőhelyet akartak a turistáknak létesíteni, de aztán ennyivel maradtak. A Kismeszes után van, ha emlékezetem nem csal.

Elég korán visszaindultunk vasárnap, korán ebédeltünk, és különben is végig folyt a zaba, ez az egyetlen dolog, amit nem szeretek otthon. Hogy úgy eszünk, mint a lagziban. A facebook is segít az időutazásban, feldobta ezt a 8 éves képet, ez az első közös képünk Lackóval, nagyon szeretem, pedig a bal felső sarokban a fényképésznek is bennemaradt az ujjbegye. Na, majd valamivel kitakarjuk!

A parókánk

Kúrva nehéz hetem volt, segítettem Lacinak egy könyvet szerkeszteni, mindennap dolgoztam valamit az aktualitás műsornak, kétszer felvettük a gombászszakértővel ugyanazt a beszélgetést a gombaszezon apropóján, mind a kétszer elment a búsba, nem rögzítette a telefonom ACR programja, pedig már a prémiumra is befizettem. Végül a kolleganőm kisegített, és sűrű bocsánatkérések mellett, harmadjára is felhívta az idős bácsit, és sokkal faszább interjút hozott össze nálamnál. A Szentábrahámi csodakert működtetőjével is beszélgettem, hosszan, de abból meg csak másfél percet használhattam, olyan rossz volt a jele ott kinn, alig lehetett érteni, amit mond. A könyv, amit szerkesztettem, vagy inkább a szerzővel közösen átnéztünk és átjavítottunk, teljesen felkavart, képtelen voltam másra koncentrálni, lefoglalta minden gondolatomat.

Egy jóismerősöm hiányolta a blogbejegyzéseket, és rámkérdezett, hogy netán alkotói válsággal küszködöm, hát nem is tudom, … lehet. Ez az esős idő is bekavart itt nekünk, ez a kitakaríthatatlan ház még kitakaríthatatlanabbá vált, a kutyák megint disznóólat csináltak a nappaliból, nagyon lehangoló. Ma egész nap sepregettem, törölgettem, szerencsére nem esett. Este pedig a motor- és bicikliszakértő szomszédunk rendbetette a bicajomat, csak a kerekei voltak kicsit leereszkedve, más baját nem talált, pedig két kört is tett vele itt az utcában, de az általam észlelt “biciklibrekegést” nem hallotta.

Maci néha kimerészkedik, hogy messzebbre ellásson…

Laci harmadjára nézi az Elton John életéről szóló filmet (Rocketman), engem is lekötött, de felénél otthagytam, mert nem akarok egy filmet háromszor megnézni, még akkor sem, ha a szövegírót játszó színész (Bernie) a kedvenc sztárom lett. És azt is vonakodva írom le, hogy megint gondunk van, ezúttal nem a mosógép adta be a kulcsot, az jól mos, amióta a szerelő barátunk megjavította, most a csövek dugultak el, és sajnos a falban lehet a gond, mert Laci már megvette a kidugaszoló spirált (a Mr. Muscolo és társai után), de az sem segít. Nem értjük, hogy lehet az, hogy a konyhából is, és a fürdőszoba kagylójából is lefele mennek, lejtenek a csövek, a fal belsejében V alakban találkoz(hat)nak, és a V alja dugulhatott el. De hogy lehet így egy csőrendszert megtervezni, ez ellentmond a fizikának!? Várható volt tehát, hogy egyszer csak ott az alja megtelik, és eltorlaszolja a víz áramlását. Úgy hogy szégyellem is mondani, de a kád fölött mosogatunk. A mosogatógépet kellene valahova máshova bekötni, hogy ne árassza el a konyhát.

Itt látszik, hogy a bringám régóta nem volt elmozdítva a helyéről, a futó már birtokba vette.

Ma délután, amikor átmentünk a szemközti szomszédhoz, és ránéztem a házunkra, nagyon elszomorodtam, annyira siralmas ez a ház, a cserepei ócskák, sok helyen egy-egy meg is van csúszva, a fal lyukas elől, nem is csoda, hogy lenéznek minket, mert itt a negyedben a házad alapján ítélnek meg. Pedig én a karantén alatt annyira elégedett voltam az életünkkel, hogy van udvarunk, van mit ennünk, a számláinkat is ki tudjuk fizetni, és a többi extráról meg simán le tudtunk mondani, fodrász, kozmetikus, ruhavásárlás, ilyesmi.

Hát nem bájos? 🤣

Apropó a fodrászat! Amikor még nem sejtettem, hogy Laci ilyen profi módon tud nyírni, rendeltem a neten egy parókát, kínai és műhajból készült, de nagyon jól mutatott a képen, és az ára is csak 18 dollár volt, plusz a postaköltség. Meg is jött a héten, kedves párom egy hosszú sort állt ki, hogy kivehesse. Persze, nem éppen olyan, mint a fotón, nem is úgy áll, nem is olyan a tartása, de azért örültem neki, fel is tettem azon nyomban, és úgy mentünk bevásárolni a Penny-be. Furán néztek rám, de nem érdekelt, annyira feldobott a viselére, és akkor jöttem rá, hogy mennyire sokat számít egy jó frizura! Rengeteget! Egy lédinek éreztem magam 😁 Amikor Blanka lányomnak megdicsértem a haját, megjegyezte, hogy azért a séróért meg is kell ám dolgozni, hajápoló szereket kell használni, stb. Én pedig semmit nem költöttem magamra az utóbbi időben, mondom, csak kajára és számlákra jutott. De hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen életem van. Itthonról akartam dolgozni, ez volt a leghőbb vágyam, és ez megvalósult. És a házamat is rendben tarthatom egy kis plusz erőfeszítéssel. Most a bicajom is megvan. Yuppii! A kiskertjeimben nőnek – a gyomok mellett – a zöldségek és a virágok. Ma vasárnap ellenére, még gyomláltam is az egyikben. Nem kell kapkodni, lassan járj, tovább érsz! Mindig ezt mondogatom magamnak, de nem mindig sikerül betartani!

Lacinak, esküszöm, jobban áll, mint nekem, de így is megdobta a hangulatom. Nemhiába tartja az amerikai barátnőm, hogy a haj a nőnek az ékessége, az mindig szép és hosszú kell ám legyen!

Zöld ablak és zöld udvar

Erre mifelénk úgy tűnik, a rendőr is kétszer csenget. Írtam a múltkorában, hogy a postás ajánlott levelet hozott, amiben nagy megrőkönyödésemre egy régi ki nem fizetett parkolási bírság volt. Lezajlott a velejáró veszekedés meg cirkusz Lacival, fizetéskor pedig első dolgom volt, hogy interneten keresztül utaljam a pénzt a városháza számlájára. Múlt héten ülünk kinn a teraszon, még jóidő volt, amikor látom, hogy egy sötét kocsi, benne egy kékinges fazonnal megáll a kapunk előtt. Felhívom rá kedves párom figyelmét, éreztem, hogy ez csakis valamilyen hivatalos szerv lehet, és azt is gyanítottam, hogy hozzánk jött, mert ki máshoz? Laci azzal nyugtatgatott, hogy nem, mert a szomszédhoz, és mi van, ha kék az inge? Bárki viselhet kéket! Ott ülünk, és próbálunk naporendre térni a dolog fölött, de a kocsi csak ott áll kitartóan, és nem akar elmenni. Laci nézd már meg! Kiszáll a pasi az autóból, te ez hozzánk jött!, végre ráeszmél, kimegy elé, és kiderül, hogy jött behajtani a büntetést! Miket kell nekem megérnem! Életemben soha nem tartoztam se az államnak, se magánszemélyeknek, most meg csengetnek a behajtók a kapunkban! És a tavalyi házadóval is el vagyunk maradva! Basszus!

Igen, úgy van, eltaláltátok kedveseim, a rendőrségnek nincs világos, egyértemű adatbázisa, nekik nem jelent meg a számítógéprendszerükben, hogy mi azt a bírságot jó pár hete már kifizettük. Küldtek egy ügynököt, hogy még egyszer jól ránk, vagy inkábbcsak rám ijesszen! Szerencsére Lacinak elég okos a telefonja ahhoz, hogy meg tudta neki mutatni virtuálisan, hogy értesítést kapott, visszaigazolást, hogy bement az összeg a néptanács számlájára. Na még ilyet!!

Mert hiába mozdította előre a covid járvány a bürokrácia digitalizációját, és állítólag az ANAF már beéri a profit elektronikus lejelentésével, úgy látszik az a szerv amelyiknek a legprofibb adatbázisa kellene, hogy legyen, annak nincs, vagy lehet, hogy van, de munkát kell adni a beosztottaknak. És azok meg szeretnek házhoz menni, miért is ne szeretnének fölényeskedni egy kicsit a nyomorult polgárokkal. Ha a postás is megteheti, ők miért ne tennék meg?

A világ közben két táborra szakadt, eddig is tátongott egy mély szakadék a szkeptikus materialista ateista emberek és a többiek, a spirituálisak, az alternatív tudományokban hívők között, de most még jobban fokozódott az ellentét. Én csak azt látom, hogy egyre több az ellentmondás, és a bizonytalanság, meg a baklövés az egészségügy és a politikum részéről. Olvasom, hogy a Maros megyei Gyermekvédelmi Hivatal bepereli az államot, mert az alkalmazottaknál vírusfertőzést állapítottak meg, és beutalták őket a valódi fertőzöttek közé, egy szalonban ültek napokig velük, aztán kiderült a második tesztelésnél, hogy mégse betegedtek meg. Aki meg május elsején utazott Magyarországra, megúszta a karantént, aki meg rá tíz napra ugyanott lépte át a magyar határt, annak meg szigorúan karanténba kellett vonulnia. Hol itt a logika? Vírustagadók vagy kovid-hívők ide vagy oda, a lényeg, hogy inkább ne legyen fele se igaz az egész kálváriának, mint hogy az emberiség nagyrésze elpusztuljon, mint a 12 majom (hadserege) című filmben. Most néztem újra, elképesztő, hogy mennyi hasonlóságot találni! A rendezők is gyakran vizionáriusok. A különbség csak az, hogy nem kell a föld alatti bunkerekben élnünk. Egyelőre. Különben Terry Gilliam-nek a Brazil című filmje is ráillik a mai helyzetre. Egyre jobban imádom ezt a rendezőt!

Én a Brazilt laptopról, Laci a fantasy filmjét nézi a tévében. “Fantasy hülyeséget” akartam írni, de tiszteletben tartom az ízlését, néha én is elbambulok a sorozatjain, akarva akaratlanul. És van amelyik nem is rossz, vagy felismerhető egy-egy jelenetben a mitoszok világa.

Az öregedésemet a covid 19 megjelenésétől számolom. Amióta itthon dolgozom mindenem fáj, hiába polcolom fel a hátam, teszem a lehető legkényelmesebbé az ülésem, a munkakörülményeim mondhatni ideálisak, mégis dél körül már annyira fáj a hátam, hogy alig bírok megmozdulni. Így remélem megértitek, miért jelentkezem most, kéthetes kihagyás után. A héten kétszer voltam a városban, meg falun egy kedves kollegámnál, és estére, mire hazaértünk, annyira fáradtnak éreztem magam, hogy ágyba kellett bújnom. Laci még azt is megkérdezte, hogy vajon az 5G az oka, hogy ennyire fáradunk? Ha gyomlálok a veteményeskertben, lehajolok, utána meg felegyenesedek, szédülni kezd a fejem, lehet kellene magnéziumot szednem, de attól még jobban híznék, így hát inkább maradok a szédüléssel. Még a nemrég kapott B12-es rádiós ajándékcsomag is ott melegszik a kocsiajtóban. Most akkor paranójás az, aki fél a gyógyszerektől, a kajákban a tartósítószertől, no meg attól, hogy fb-on keresztül megfigyelik? Az 5G káros hatásától meg a mérges permetektől? Haarp és társai. Beteges rögeszme, téveszme, ugye? Laci azt mondja, neki az üzletben írja a wifi routerjén, hogy 5G technológia. Nemrég tért át az orange-ra, és az már 5G.

Kezdem érezni magamon a hatását annak, hogy ritkán hagyom el a házat, kezdek hasonlítani azokra a nyugdíjas pasasokra, akik nézik a tévét, és sörrel a kezükben a fotelből szidják a rendszert, meg hőbörögnek, de senki nem figyel rájuk. Még a saját feleségük sem. Most ez az Elfújta a szél igenis felhergelt engem is! Pedig aki ismer, az jól tudja, hogy se rasszista nem vagyok, sőt mindig a lehető legnagyobb empátiával viszonyultam a mássághoz. De miért akarják elvenni a tinikori kedvenc könyvemet vagy a gyerekkori dalaimat, mert már nem felelnek meg a mostani normáknak? S egy neves román aktivista még meg is írja, hogy ez lenne most a legnagyobb problémánk? Nem érti ezt a pátoszt? Hát ha nem érzi, azt jelenti, hogy neki nem voltak kedvenc könyvei, kedvenc dalai, filmjei, filmsztárjai soha! És érzelmei sincsenek! Nekem igenis fáj, mert mindenre emlékszem abból a könyvből, arra is, hogy sajnáltam, amikor befejeztem, hogy vége lett, és a filmbeli Butler kapitány volt az egyik nagy szerelmem! Igenis, érzékenyen érint. Remélem, nem jutnak oda, hogy bezuzzák és elégessék a meglévő példányokat!

Amikor 2011-ben Amerikában jártam, annyira meghatott, hogy a Miami reptéren kétnyelven üdvözlik az érkezőt, spanyolul és angolul, és büszke voltam az engem vendégül látó barátnőmre, aki megtanult spanyolul, csak azért, mert a barna bőre miatt mindig mexikóinak hittek, és spanyolul szólítottak meg az üzletekben, és bárhol, ahol megjelent. És az volt az első lecke, amit meg kellett tanulnom tőle, hogy azt a szót, hogy néger nem szabad kiejteni, magyarul sem! És ez is teljesen normálisnak tűnt, és örültem, hogy a klubokba, ahova magával cipelt, mindig vegyes volt a társaság. És örültem, hogy íme, megszűnt a szegregáció és a faji megkülönböztetés. Nagyon drukkoltam tiszta szívemből a színesbőrüeknek, hogy a társadalom minden területén képviseltessék magukat, legyenek ügyvédek, bírák, orvosok, rendőrfőnökök, úgy mint a mostani filmekben, és ne csak házvezetőnők, elárusítók, és teremőrök.

Én továbbra is szeretem a Cifra palotát, amelynek zöld az ablaka, és minden gyerekmondókát, amelyeket életem első éveiben tanultam, amelyekről most kiderítik, hogy nem polkorrektek, és Katát is szeretem, még akkor is, ha elveszik, és este megverik!

A zöld udvarunk frissen lekaszálva…

Hova tűnt a Hold?

Végre összehoztam én is egy természetfotót. De csak azért, mert ez az éjjelilepke nappal olyan gyenge, mint egy őszilégy, nem érzékelte a közelségem, nem tudott elrepülni. Ott fogózkodott azon a fűszálon, és én egészen közelről lekaptam.

Biztos nem is lát nappal, csak a nagy műszemei vannak ott a szárnyain álcának.

Előkerült az üreglakónk is, a Cica elkapta. Bár a tarkójánál csípte el a kis hörcsögöt, féltem, nehogy megharapja egyik a másikat, és valószínű Cica is félt, túl nagy zsákmány volt ez neki, gyorsan odahozta nekem, épp a kiskertben gyomláltam. Izgalmas pillanat volt! Kitessékeltem a mezőre, vegye úgy: ki van lakoltatva, remélem, nem jön vissza! A kutyák is sokáig szaglásztak a kerítés mellett, azon a helyen, ahol elengedtem.

Ugye ez hörcsög? Ha patkány lenne, hosszabb lenne a farka. Kicsit szorítottam a nyakánál, féltem, nehogy megforduljon, és az ujjamba harapjon. De ahogy a művészfilmek végén írni szokták: a filmezés során egyetlen állat sem sérült meg! Még én sem!

Közben lecsekkoltam a neten, hát biza, ahogy elnézem, a wikipédiára feltöltött mezei hörcsög nem nagyon hasonlít a mi kis rágcsálónkra. Vagyis a lába igen, de a színe egyáltalán nem, lehet ez inkábbcsak pocok. Azt hiszem, az utóbbi, mert a “lakásának” a bejárata is ugyanilyen.

Másolva a Szabadföld, Gazdanetről

A múltkori posztom után nemcsak a pocokkal, de a párommal is volt egy meccsem, nem szabad többet Luciférjként említenem, nem tudom miért sérti annyira a fülét vagy szemét vagy személyiségét, én nagyon jópofa névnek találom, még akkor is, ha nem az én ötletem volt, és ha kicsit negatív töltetű. Hiába na, mindenkinek megvan a maga érzékenysége. A munkám sem osztom többé meg a közösségi oldalon, bármilyen témáról is lenne szó. Számomra a Facebook a relaxálást, a lazulást jelenti, nincs kedvem többé virtuális csatákat vívni. Ahogy Valaki megjegyezte, én csak a kutyákért vagyok képes harcolni. Hozzáteszem, már értük sem! Nyugisan akarom leélni hátralevő életemet. Úgyis azt mondta már Platón is, hogy a világ csak a képzeletünk játéka, az égbolt egy kivetített kép, a csillagok és más égitestek rajta csak díszlet. A híres barlanghasonlatára utaltam, kicsit másképp van, de na. Apropó, amikor éjjel teljesen tiszta az ég, ott ragyog rajta minden csillag, és a Hold nincs sehol, akkor hol tartózkodik? Meg tudná nekem valaki mondani? Egy hivatásos csillagász vagy amatőr, bárki. És olyan tapasztalatom is volt, hogy este tízkor már a felső utcai házak fölött járt, ahol a Nap szokott lenyugodni, máskor meg 11 óra után, majdnem éjfélhez közeledve, még csak a Nap delelő helyére érkezett el? Ennek a logikáját magyarázzátok el nekem? Kérem szépen, homályosítsatok fel! Mert lassan áttérek a laposföldesekhez! 🤣

Ez a Truman show című film (kedvencem) egy képkockája, amikor a Hold elkezdi pásztázni a hatalmas stúdiót, ahol Truman úgy él, mint a többi hétköznapi ember, és fogalma sincs róla, hogy egy reality show főszereplője. Imádom ezt a filmet, Jim Carrey az egyik kedvenc színészem, senki nem tud úgy ripacskodni, mint ő, amikor ripacskodik.
Ez a film elején van, amikor egyszer csak nagy robajjal leesik a Szíriusz nevű csillag, ami semmi más, csak egy kelléke a stúdiónak. Fel is van címkézve nagybetükkel, hogy Szíriusz!

Titkon én is várom az ufókat, de annak is örülnék, ha egy ilyen “csillag” landolna az udvarunkon. Jobban el tudnám fogadni, mint a politikai csatározásokat, vagy a verbális agressziót, amelynek nagy ritkán, akaratom ellenére áldozatává válok, pl. egy naiv és jóhiszemű riport miatt. Amikor két és fél éves voltam, kinn Újlakon az udvaron este apámnak az öléből kémleltem az eget (már akkor nagyon érdekelt, hogy mi van ott fenn), apám a Holdra mutatva, megkérdezte, mi az a fényes ott felettünk? És én gondolkodás nélkül rávágtam, hogy lámpa! Trumannak harminc évébe került, hogy erre rájöjjön! Ha én lettem volna a valóság show-ban, ott a fikcióban, nehéz helyzetbe hoztam volna a filmbeli rendezőt. 🤣

Platón barlangmítoszában “a tűz a Napot jelképezi, a barlang a látható világot, a felmenetel a lélek felszállását az ideák világába … a világ dolgai – akárcsak a barlang falára vetített árnyékképek – csupán csak az ideák hasonmásai, árnyékképei. A felemelkedést elősegítő út a nevelés: a lelket el kell fordítani az ideák birodalma, a felé.” – ide copy-paste-eltem a wikipédiát, mert annyira tetszik! 😀

És ha már a fénynél tartunk, az áramkiesések sorozata nem ért véget. Csak én hittem, hogy megúsztuk, az Elektrika munkálatai a héten is sunyiban folytatódtak. Laci a múltkori panaszlevelére azt a választ kapta, hogy meg volt hirdetve a sajtóban, még a Marosvásárhelyi Rádió román adásában is, úgyhogy ők sajnálják, ha mi nem tájékozódunk e téren. Errefel most pénteken reggel is arra ébredtünk, teljes tájékozatlanságunkban, hogy ismét nem lehet bekapcsolni a kávégépet, mert nincs áram, de még őrölt kávénk sincs egy gramm se, hogy a kotyogóson főzzük meg a reggeli adagunkat. De Lacipárom feltalálta magát most is:

Kávédarálás hagyományos módon. Én még emlékszem, amikor Újlakon a Felszegen egy barátnőmnél az udvaron, vagyis a fészerben láttam régi malomkövet, kb egy méternyi volt az átmérője. Ugyanilyet láttam Tunéziában a berbereknél a sivatagban, csak sokkal kisebbet, olyat, ami befért a berber asszony ölébe, törökülésben, kézzel őrölte a lisztet. Képem is van vele, egy dinárért odaülhettem mellé egy fotóra.
Nem valami éles kép, de szép emlék. Mindig meglepődöm azon, hogy nem is voltam csúnya ifjúkoromban. Mégsem tudtam kihasználni az adottságaimat. Apropó fiatalság, most hogy Szijjártó Péter itthon is a sajtó kereszttüzében volt, így magunkközt megállapítottuk, hogy milyen fiatal! Mondom, nem lehet több 42 évesnél! Hát pont annyi, megnéztük a neten az adatait. Erre Laci megjegyzi: Ez is ilyen fiatalon hogy tönkretette az életét! Nézőpont kérdése, én inkább azt mondtam volna, hogy milyen fényes karriert futott be, és még milyen ragyogó pálya áll előtte! Mondom, hogy Laci, bocsánat László egészen másképp fogja fel a világot, mint én.
Mégiscsak én vagyok a barlanglakó, aki csak az árnyakat látom, és még nem jutottam fel a fénybe!