Monthly Archives: April 2021

Veres Mariska

Egyszer beszélgettem egy barátnőmmel arról, hogy a származás mennyire befolyásolhatja az ember életpályáját. Ő akkor azt mondta, hogy minden attól függ, hogy honnan indulsz, és kik a szüleid. Persze nem volt tökéletesen igaza, mert van amikor az embert pont az ambicionálja, hogy nem előnyös a származása, és bizonyítani akar. Veres Mariska is az előbbiek közé tartozott, mármint azok közé, akik jó felmenőkkel rendelkeztek: az apja a híres cigányzenész Veres Lajos volt, anyja pedig félig német, félig orosz, ő maga pedig Hágában született, ami cseppet sem egy rossz hely. Hozta magával a zenészgént, és a több nemzet keveredéséből adódó előnyöket. Hogy magyarul tudott-e, arról fogalmam sincs, a vele készült tévéinterjúkban mindig hollanddul beszélt. És a Shocking Blue zenekar szólóénekese lett, 1968-ban. Én csak a Vénusz című számukat ismertem, itt inkább ez vált slágerré.

Nem tudom miért kattanok rá mostanában elhunyt sztárokra, úgy látszik, valamilyen spirituális csatornán megtalálnak engem, és szeretnék, ha írnék/beszélnék róluk. Mariskát inkább Cher-hez hasonlítják, a kinézete vagy talán az erélyes, érces hangja miatt, de engem inkább Kleopátrára emlékeztet. És főleg amióta olvastam azt is, hogy a hosszú fekete haja paróka volt, méginkább egyiptomi kiránynénak tűnik. Láttam vele későbbi felvételeket is, ahol elhízott, asszonyos, és arra gondoltam, hogy frusztrált lehetett, mert nem tudta megtartani a régi, vékony alakját. 59 évesen eperákban hunyt el. Ebből arra következtettem, hogy biztos fogyókúrázott, és sehogyse jött össze neki, a koplalás, önsanyargatás megkínozta a szervezetét, s megbetegedett, belehalt. Csak angol nyelvű wikipédia oldalt szerkesztettek az életéről, de az is rövid. Közben felfedeztem, hogy van magyar nyelvű oldala is, de itt is csak mindössze pár sorban ismertetik a karrierjét. (Valamikor a télen, decemberben, kezdtem el írni ezt a blogbejegyzést, de abbahagytam, mert nem tudtam, mivel folytassam. Most jött meg az ihlet!) Így hát sokat nem tudtam meg róla. És a holland tévéinterjúk szövegét persze nem fordították le, angolra sem.

Azt gondolom észrevettétek már, hogy mindig magamról írok, bármilyen tőlem semleges téma mögé próbálom elrejteni önmagamat, csak kibújik a szög a zsákból. Igen, be szeretném vallani, hogy számomra nagyon veszélyes zenét hallgatni, mert a jó zene rám erős tudatmódosító szerként hat. Meg tudok őrülni a kedvenc slágereimtől. Akikkel volt szerencsém együtt bulizni, azok tudják, hogy csak az elején ülök szépen, illedelmesen az asztalnál, azonban ahogy a tánc elkezdődik, és jönnek a nekem tetsző számok, máris lázbajövök, kifordulok önmagamból, és táncolok, csak táncolok, mint egy eszelős.

2013-as rádiós buli, egy kollega felvétele, elnézést, hogy most hirtelen nem tudom kideríteni, ki fotózott azon a bulin.

Hát az biztos, hogy nem kell megigyak egyetlen deci Jack Daniels-t sem, hogy megrészegedjek a jó zenétől! A lányom, aki szintén (zenész, így van a vicc, nem?) nagy táncos, táncházas (nem mondom, hogy volt, mert e szenvedélyből soha nem lehet kigyógyulni), panaszkodik, hogy ott Ausztriában sincs semmi összejövetel, se játszóház gyerekeknek, se mama-baba jóga, se uszoda, se Sound of Music rendezvény (mert hát Salzburg az Sound of Music-város!). Azt is lemondták, rendszerint úgy zajlott, hogy a gyerekek körbeültek, és a filmzene egy-egy részletét tanulták kívülről. Kedves kis program lehetett. Megszűnt. Remélem, azért változik a t/rend, jön majd a várva várt fordulat, és a világ nagyurai nem akarják teljesen megnyomorítani a fiatal generációt. Mert annak könnyű, aki munkába jár, középkorű, nem vágyik már társaságra, van életepárja, férje, felesége, aki hazavárja, annak az embernek a mindennapjai a megszokott kerékvágásban haladnak tovább. De teljesen elszigetelni a fiatalokat a közösségi élettől, sokak szerint kegyetlenség, embertelenség és alattomosság!

Van egy régi, román nyelvű felvétel a világhálón, azzal kezdődik, hogy “A gazdagok azt szeretnék, hogy kevesebben legyünk!”, ez egy Antenna 3 televizíóban 2000 valahányban leadott hír arról, hogy (a napjainkban filantrópnak nevezett) Tudjukki! oltásokról beszél, amelyekkel 10-15 százalékkal csökkenthető a populáció. Ő és Rochefelller. Ez persze még abból az időből származik, amikor a mainstream média is bedőlt a konteóknak! Mert mi más lehetne ez, ha nem egy összeesküvéselmélet, és ezt összefüggésbe hozni azzal, hogy 5 évvel később ugyanaz a Tudjukki előrelátott, megjósolt egy világjárványt, tiszta badarság! Hát nem? Az ilyen félrevezető videókat meg sem szabad nézni!!

De miért is foglalkozom én ilyen baromságokkal, miért pocsékolom a drága időm ilyen rég lecsengett, hiteltelen, újvilágot aláásó híradók meghallgatásával? Inkább zsibbasszam le magam egy jó kis Veres Mariska dallal! Ide is posztolom nektek a blogom végére, de lehet ti rég ismeritek, csak én fedezem fel, kis naivaként, újra és újra a régi világot 😁

Engem itt Liza Minnellire emlékeztet. Idén lesz halálának 15-dik évfordulója. Miért kell egy ilyen jóhangú, szexis, tehetséges énekesnek olyan fiatalon elmennie? Ki tudná erre a választ? Talán Tudjukki, a világ megváltója, majd tesz azért, hogy mi jó öregen haljunk meg! 😀

A nemlétező bolt

Azt mondtam magamban, nem is írok többet semmit, ha arról nem írhatok, ami bosszant, akkor miről írjak? A csicsergő madarakról? Szerencsére van itt elég, a múltkor egy sárgarigóféleséget is megfigyeltem, meglátogatta az etetőnket! Aztán ma mégiscsak történt valami különös. A furaságok már tegnap elkezdődtek, ha úgy vesszük, ezzel a fotóval:

Bemutatom a háromszemű cicát! Azzal magyarázzák ezt a jelenséget, hogy aki mozgásban van, annak megcsúszik a képe, de hát, amint látható, Kicsicsica nem is volt mozgásban! Pózol szépen a cserépedény tetején! Az amfora az oka, ezt tegnap kaptam ajándékba, és nagyon megörültem neki, s ő, ez az ősedény utánzat, ezzel hálálta meg, vagy jelezte a maga “tárgyias” módján, hogy ő is örül annak, hogy az enyém lehet. A cicák pedig misztikus lények, azt tudjuk, hát könnyű volt jelezni a Kicsivel a hátán.

Akkor hát térjünk vissza a mába. Ma egy sajtótájékoztatón jártam, nem árulom, hogy hol, de nagyon jó benyomást tett rám az illető személy, rég találkoztam ilyen nyílt és őszinte közéleti személyiséggel. Ha felfedném a kilétét, akkor máris politizálnék, és ezt mindenképpen el akarom kerülni! Maradjunk csak annyiban, hogy egész jó hangulatban jöttem el onnan, a vársétányon megálltam lángost venni, egy lélek sem járt arra, csak a sok bódé, meg az üres asztalok.

Csendélet piros autóval és asztalokkal 😀

Felhívtam Lacit, ő is kért tejfeles, sajtos, foghagymás lángost, megkérdeztem a fiatal hölgytől, aki sütötte, hogy a covid-tájékoztatás miért csak román nyelven van? Azt válaszolta, csak ilyen nyomtatványt kaptak, persze magyarul beszéltünk minderről. S hallottam, hogy az Orange is inkább csak angolul kommunikál, mert most már ez a trendi, és a fiatalokat ez cseppet sem zavarja, sőt. Nyílt egy pláza, a Sepsi Value Center, és a helyiek elnevezték Vályunak. Megyünk a Vályuba! – mondják viccesen, és szerintem jogosan! A folyamat elkezdődött, a lokalitást legyőzi a globalitás, a harmadik generáció már azt sem fogja tudni, mi a népdal, és ha tudja is, nem fogja különösebben érdekelni. Mert hej! már nem Dunáról fúj a szél!

Még készítettem pár képet a Vársétányról, és most jöttem rá, hogy milyen szögből látszik jobban, igaz a kép kicsit homályos, lehet megint elkaptam túl gyorsan a telefont, mielőtt még ideje lett volna rendesen lementeni. Laci mindig kritizál emiatt.

Aztán lementem a Rákóczi lépcsőn, és megintcsak elámultam azon, hogy milyen kihalt a város, az eső miatt is, meg a járványhelyzet miatt is. Vannak kiadó helyiségek (a mi üzletünkről is azt hitték sokan, hogy kiadó! mivelhogy kiadó is … működik benne!), de a fogadóirodák egész jól megvannak, úgy értem sportfogadások, stb. Kettőt is láttam, ki is írták az ajtóra, hogy Nyitva tartunk! Nehogy valaki tévedésbe essen, félreértse a pandémia miatt a helyzetet, s bepánikoljon, hogy nem tudja megkötni a soron következő fogadását!

Rákóczi lépcső! Sose sikerült nekem így önmagában csak a puszta lépcsőfokokat lefotóznom. Sehol egy ember. Még kolozsvári rádiós koromban, annak is a kezdetén, volt egy álmom, hogy egy meredek lépcsőn ülök, valahol Németországban, egy keresztúri volt kolleganőmmel. Ez akkor volt, amikor még nem reméltem, hogy Nyugat-Európába valaha is eljutok, hiszen akkoriban még Budapesten is csak egyszer fordultam meg. Aztán eljutottam Belgiumba, Liege-be, és ott van egy ehhez hasonló lépcső, de sokkal meredekebb és hosszabb. Akkor azt hittem, azt álmodtam meg, utána pedig, jó pár évre rá, ideköltöztem Vásárhelyre, és most meg vagyok győződve, hogy ez volt az az álombeli lépcső!

Lacinál leadtam emailben a “sajtótájon” készített rádiós interjúm, és eldöntöttem, hogy elkutyagolok a Novi 7 negyedbe egy bio fogkrémért, amelyet nemrégiben véletlenül fedeztem fel, amikor szintén sajtótájékoztatóról jöttem, a GoKart-tól gyalog. Átmentem az úton, és haladtam szépen Régen felé, jól emlékeztem, hogy a volt állami fodrászat közelében találtam egy nagyobbacska élelmiszerüzletet, és ott vásároltam a zöld fogkrémet, nemtomhány héttel ezelőtt, és pont most fogyott ki. Utamba esett egy szupermarket, csodálkoztam, hogy milyen hamar meg is találtam, bemegyek, mondom, mit keresek, olyan nekik nincs. Kérdem, van még itt a közelben egy ilyen hasonlóan nagyobb bolt, azt válaszolja az főnöknő, aki az egyik alkalmazottnak mutogatta éppen, hogyan rendezze át a polcokat, hogy igen, menjek csak előre, mindjárt itt lesz! Ráhallgattam, a kijáratnál aztán láttam, hogy egy Profi -ban jártam. Megyek tovább, hamarosan megtaláltam a másik nagyáruházat, csakhogy az is Profi volt, és én jól emlékeztem, hogy amit én keresek, az valami noname bolt. De azért betértem, mondom, hogy mi járatban vagyok, persze, hogy nem volt ott sem, amit kerestem. Nem is hallottak róla. Leforrázva kijöttem onnan is, de nem adtam még fel. Találkoztam egy idősebb nénivel, kérdem tőle: itt lakik, nincs itt errefelé egy élelmiszerüzlet? De van, csak a másik oldalon. Biztosan nem a másik oldalon volt a múltkor, hanem egészen biztosan ezen! Nagyon elbizonytalanodtam, befordultam a piactérre, ott is vannak üzletek, piperecikkek, mosópor, beléptem egy ilyenbe, azt ajánlotta az eladó, egy pasas, hogy a sor végén kell legyen az az én üzletem. Odasiettem, de az elárusítónő nem is hallott a bio fogkrémemről. Már nem tudtam visszafogni magam! Ez tiszta Kafka! Vagy valami szűrreális film, honnan vásároltam én azt az olasz feliratú, több gyógynövényt ábrázoló, tiszta bio fogkrémet? Kérdem, nem szűnt meg közben egy élelmiszerbolt, és nem jött helyébe a Profi? Nem, a Profik már régóta itt vannak! Tényleg Kafka! – jegyezte meg ő is. Végül vettem egy bio fogkrémet, jó drágán, egy utamba eső gyógyszertárból, annak a réginek, ha jól emlékszem, tíz lej körül volt az ára. Ezen viszont azt írja, hogy no fluor! Mit mind rugózom én ezen a fluoridon? Hát mert ezen a drágán az áll, hogy terhes nőknek ajánlott! Ha a terhes nőket védeni kell a fluortól, akkor a közönséges, nem terhes embereket, miért ne kéne? Közben meg itt van ez – most akkor hol az igazság? És mi ez a nagy harc a fluorid ellen? És miért olyan drága a Splat? Mert kevesen veszik, vagy mert minden drága kell legyen, ami bio? És lehet, hogy az a régi fogpaszta kamu volt? Hamisítvány? Azért volt olcsó? 😎

És érdekes, csak olaszul írja rajta az összetevőket, habár a dobozán nem tudom mit írt, mert eldobtam még akkor. Nem gondoltam volna, hogy olyan nehéz másikat találni.

Aztán egy kapualjból felhívtam anyámat, nagyon esett, és én utálok ernyővel járni, de most kénytelen voltam. Az ernyő tényleg csak annak való, akinek három keze van. Lehet majd a jövőben ilyen emberek is lesznek, hála a géntechnológiának! Kérdem, megkapták-e a csomagot a hallókészülékbe való elemmel? Persze, ma jött meg! De jó az elem, mert Laci azt hiszem, nem azt vette, amit kellett volna. Nem, nem, pont jó! Biztos nem azért mondjátok, hogy ne bosszankodjunk? Mert most itt vagyok a városban, veszek más méretet! Nem, nem kell, ez nagyon is jó! S közben én nagyonis jól tudtam, hogy Laci milyen elemet vett, azt a kisebbet, amelyik pont nem talál. Ott milyen az idő? Ott is esik? Igen, esik itt is, ernyővel vagyok, le kell tennem! Na, mennyi furaság! Csak álltam ott a kapualjban hüledezve, egy hipertérben vagyok/voltam ezelőtt pár héttel, amikor abban a nemlétező boltban jártam, vagy mi a csuda történik? De még mindig nem értettem, hova tűnt a régi üzlet, és én tulajdonképpen honnan is szereztem ezt a ritka, sehol nem található fogkrémet? Ha valaki tudja, hol találok ilyet, lécci, nekem is árulja el!

A visszafele úton sikerült lefotóznom egy fás kamiont, csak most látom, az a lány milyen csúnyán, szinte felháborodva néz rám, sehogyse tetszik neki, hogy fényképezem. Pedig én, esküszöm, akkor, abban a pillanatban nem is láttam őt (ha láttam volna, a cipőjét nem vágtam volna le), a kamiont is csak úgy kaptam el, hogy már a telefonom fényképezésre volt állítva. Hát egy biztos: a fakitermelés, az nem állt le! Az teljes gőzzel üzemel a pandémia alatt is!!

Visszamentem bosszúsan a Laci boltjába, elpanaszolni, hogy dolgom végezetlenül kellett visszajönnöm a nagy esőben, ernyővel!!, de Laci rám se figyelt, mással volt elfoglalva. Így hát kutakodtam kicsit a régi könyvek között, és kezembe került egy kínai népről szóló vaskos néprajzi kiadvány, még a múlt rendszerben adták ki, a Román Népköztársaság idején, de nagyon sok értékes illusztrációval. S találtam benne egy fotót, egy népviseletről, amely hasonlít a kalotaszegihez, legalábbis azok a pántlikák olyan kispetriesen csüngenek a két lány hátán. Aztán felfedeztem egy kínai mesekönyvecskét, újrakötötték, ezért nem találtam meg a címét, rövidebb és hosszabb meséket tartalmaz, és van egy mese benne az idő relativitásáról. Honnan tudott erről a régi keleti ember? Szerintem sokkal többet tudtak ők, mint amit mi sejteni merünk! De a lámpások ünnepéről és Wang-Csih szegény parasztember különös történetéről egy következő bejegyzésben! 😊

Tudom, semmiség!

(Ezt Berenice mondta Aurelien-nek, amikor eltalálta a golyó a Sziget a Szajna c. regényben)

Két nap leforgása alatt már másodjára hallottam azt a szót, hogy felelőtlen, két hozzám közel álló ember szájából, és teljesen kibuktam. Utóbbi kijelentése pont rólam szólt, és nagyon felbosszantott. Nem részletezem, nem aktuális téma, csak az én minivilágom aktualitása. Kutyaügy!

Néró hónapokkal ezelőtt a végelgyengülés stádiumába került, de ki vagyok én, hogy ezt megállapítom, egy pancser újságíró, legjobb esetben, nem tudok semmit a tudományról, főleg az orvostudományról édeskeveset! Mert egy egyszerű, laikus ember nem érthet meg egy folyamatot, még ha utánaolvas sem, még ha próbálja fejleszteni is magát autódidakta módon, de ne menjünk most ebbe bele! Én egyszerű laikusnak tartom magam, és néha (talán jogosan) megkérdőjelezem azt, hogy a tudomány engem, egyszerű embert szolgál-e, és nem pedig magasabbrendű érdekeket és a pénzt valójában?

Szóval Néró! Elvittük a “háziorvosához” a rendelőbe, ahol egy fiatalabb állatorvos fogadott. Amikor meglátta, egyből el akarta altatni, anélkül, hogy megvizsgálta volna. Aztán mégis elővette a sztetoszkópját, és megállapította, hogy súlyos szívelégtelenségben szenved, rendelt egy vetmedin nevű szívgyógyszert. Ezzel haza is jöttünk, lábon. De Néró csak nem akart enni, és fulladásos tüneteket produkált. Beszélgettem egy állatbarát haverinámmal, ő ajánlott egy másik rendelőt, igen, ahol fel kellett tenni a mérlegre, aztán az asztalra, előkerült a sztetoszkóp is, hát a szíve rendben van! – mondja az ugyancsak fiatal állatorvosnő. Ultrahangvizsgálat, vérvizsgálat, félórán belül eredmény, rákos daganatok diagnózissal, infuzió. Kiestünk 300 lejből, de nem bántam egy percig sem, emberi bánásmódban részesültünk, mi is, a kutyánk is. Diétás konzerv, alufóliás vitaminfolyadék, remény és jókedv.

Ez januárban volt, az első hó akkor esett le. Itt még milyen boldogan játszanak mindhárman! Milyen mulandó is a földi lét….

Hazaértünk, Néró nekiesett a vizesedényének, ott is kértünk neki vizet, de valahogy eleresztették a fülük mellett, biztos megvolt rá a nyomós okuk. A házba belépve meglepi! A fürdő és a konyha elázva. Szegény cicák ijedten bújtak elő, arcukra volt írva a rémület: Itt az özönvíz! Megfulladunk! Én vissza is léptem az udvarra, mondom Lacinak valahogy old meg, írtózom az ilyen helyzetektől. Csak röhögött, azt mondja, ha ezt is megírod, senki nem fogja elhinni, hogy velünk ennyi kalamajka történik. Ca la maica! Leállította a vizet, elzárta a főcsapot, a kagylónál a csaptelep ment ki, két éves volt, na ez aztán megvolt tervezve elavulásra keményen! De minden rosszban van egy kis szerencse, még jó, hogy ez nem Húsvétkor történik, amikorra az elutazást fontolgattuk. Szegény Lackó fel is törölte a vizet, persze utána én még finomítottam egy kicsit a sarkokat, de a parkett így is fel fog gyűrődni. Ennyi baj legyen, már hozzászoktam a “katasztrófákhoz”. A régi újlaki családunkban is elhangzott egy párszor az asztal alatti vizesveder kiömlésekor, s máskor is: ez még nem úgy néz ki, mint egy baj! Csak a Néróka állapota javulna! Azt tanácsolták, ha nem eszik, vigyük vissza második infuzióra. De este eszegetett, belediktáltam a vitaminfolyadékot is, reggel is evett elég jól, saját magához képest, ez megnyugtatott, és ezért szombaton mégiscsak úgy döntöttünk, hogy elutazunk. Ki tudja hány ünnepet érhetünk még együtt a szüleimmel? Rám sokkal súlyosabb következményekkel jár az elszigetelődés, mint másegyéb. Én ebbe a nagy kétszínűsködésbe, álszenteskedésbe fogok beleroppanni, de remélem, hogy azért mégsem. 😀 Beszerveztük a rokonságot, hogy etessék a Nérót, no meg a Macit is, kétszer naponta, bevásároltunk, és elhúztunk!

Vittük a csirkéket is, mert azokat gyakrabban kell etetni. Guruló lakóház 😁 Persze, én szívem szerint Nérót is vittem volna, de Laci nem akarta bevállalni, mert ha történik vele valami az úton… Na, ezért hát megtörtént otthon, hogy ne az úton történjen! 😥

A terráriumot használtuk utazóládának, mert mégiscsak biztonságosabb, hogy ülnek egymás mellett, szépen összetömörülve, mint a heringek, mintha ide-oda dobálóznának a szerpentíneken. S megálltunk pár helyen etetni, itatni. Van egy kedvenc helyem a Kismeszesen, egy kis beugró, de most azt is feltúrták, át kellett ugorjuk a sáncot, hogy lemehessünk a földes úton, gyalog, persze, s onnan be az erdőbe. Laci szerint az éjjeli randikat akarják ezzel a sánccal megszüntetni, de azt hiszem, mégiscsak építkezni fognak, valami csövet akarnak ott átvezetni. Valószínű az orosz gázvezeték fog ott áthaladni 😀😀

Laci megnyírt, mintha tavaly ilyenkor jobban sikerült volna neki. Kezd ő is visszafejlődni. A maszk az oka, nem kap elég oxigént az agya.

Áltudomány ide vagy oda, persze értem az ellenérveket, hogy ezek szövetszálak és “a hőváltozás vagy a statikus elektromosság miatt mozognak, valamint azért, mert a maszk többi részével ellentétben nincsenek rögzítve“, és hogyha a tüdőbe is kerülnek, a szervezet fel tudja velük venni a harcot, mert szokva van ezekkel, minden rendben van, de ekkora mennyiségben, nem lesz kicsit sok azokból a szálakból? Ha naponta 8 órát viseljük a maszkot. És akkor mi a helyzet a kutyaszőrrel, ami ellen annyira kell védekezni? Az is jöhet már orrba-szájba probléma nélkül? (Az egyik közeli rokonom annyira féltette a kisfiát a macskaszőrtől, annak idején. Most már tudom, mit kell mondjak, ha a kutyaszőr kérdés szóba kerül 😀.) Vagy ez utóbbi csak akkor, ha nincs ráragadva a galandféreg tojása? Mert az a veszélyes a tüdőre, ennyit én is megtanultam a 40 éves kutyásmúltam során. Első kutyám Morzsa volt, és kinn lakott. De simogatni őt is simogattam, és a szőre is biztos bekerült legalább a számba, jópárszor. És nem lett semmi következménye, hálistennek!

Most elmesélek valamit, de ne vegyétek úgy, hogy ezzel bármit is meg akarok cáfolni, vagy elültetni a fejekben a kételyeket. És kérlek ne jelentsetek fel, hogy a rendszert akarom aláásni! Mindig de mindig ahányszor a városba megyek, és maszkot viselek, elkezd fájni a torkom. Mondhatjátok azt, hogy frászt, ezt most találtam ki! De én annyira de annyira őszinte vagyok, gondolom ezt már kitapasztaltátok, miért hazudnék most ezzel kapcsolatban? Eddig azt hittem, hogy ez pszichés alapon történik, mert a tudatalattim fél a vírustól, és ezeket a tüneteket produkálom, ahányszor emberek közé megyek. Most pedig a férges konteót olvasva, a torokkaparásom összekapcsoltam a maszkviseléssel, hogy vajon nem emiatt van? Mert én legtöbbször szájon át veszem a levegőt, amikor szaladtam is, mindig ezt műveltem (helytelenül lélegzem na, mert mindent helytelenül csinálok), még a jógaórákon se tudtam erről a rossz beidegződésemről leszokni. Ezekszerint belélegzem a fránya szövetet, és megfájdul a torkom. Le is cseréltem az orvosi maszkot egyszerű bolti, mintásra. De most már, ha csak rágondolok, máris elkezd kaparni a torkom. Ilyen ez! Az agy produkál minden baromságot. 😀

Otthon az erdei utakon sétáltunk, anyuék öreg Bodrijával, no meg Miloval, és anyám megdöbbentett, amikor megkérdezte: Ha meghal a Néró, elviszitek a Bodrit? Nem értem az idős embereknek miért nincs már türelmük az állatokhoz. Pedig az állat annyi szeretetet tud nyújtani. Lehet anyum féltékeny, mert Bodri jobban imád minket, mert finomságokat hozunk neki, visszük sétálni, ők erre képtelenek már. És megsúgok valamit: nem igaz, hogy a kutya hűséges, és kitart a gazdája mellett minden áron, még akkor is, ha az nem törődik vele! A kutya igenis képes egy másik emberhez jobban ragaszkodni, ha az a másik ember jobban szereti! Lásd Nérót, aki sose sírta vissza a régi gazdáját, aki itthagyta nekünk, lásd most már Bodrit, és láss egy régi példát, igazából kettő volt, de ezeket most nem mesélem el, tér- és időszűke miatt.

Felfedeztem itthon, hogy Milo, az erdei sétáink során, felszedett három kullancsot, szerencsére én nagy kullancseltávolító vagyok! Még sose maradt benne a feje annak, amit én kiszedtem. A lányom mesélte, hogy Ausztriában meghűlyítik az embereket a kullancs elleni oltással!! Mindenkinek azt tanácsolják, hogy ne merjen erdőbe menni, ha azelőtt nem oltatta be magát! Hát üzenem az osztrák háziorvosoknak, hogy minden nyáron legalább három-négy kullancsot találok magamban (is), szakszerűen kiszedem őket, és még semmi bajom nem esett. Igen, tudom, az agyam károsult, mert a kullancs arra is hat, ez jól látszik abból, amiket itt összeírok! 🤣

Laci még a temetőben is internetezik.

És lezárult a Néró korszak …

Nem tudok erről most beszélni, szombaton volt egy utolsó fellángolása, mint minden haldoklónak (azt hiszem, ez azért van az embernél is, hogy illendően tudjon elbúcsúzni a szeretteitől, nagyszüleimnél, ismerősöknél, sok eltávozóban lévő embernél tapasztaltam ezt, hogy mintha hirtelen javulás állna be az állapotába, ő is érzi, fel akar kelni, étvágya, kedve van, s aztán visszahanyatlik kis idő múlva, és belerévül az elmúlásba). Azt hittük, hogy jobban lett, a kezelés segített, de vasárnap délután mégis elment… Megvárt minket, amennyi az erejéből kitelt. Én el akartam vinni Újlakra, de Laci ellenezte, mint említettem, így hát itthon maradt, a Maci társaságában. Mindig abban a tudatban élek, hogy szilágysági nagyapám április 5-dikén halt meg, de nem, mindig kijavítanak, hogy hatodikán. Így hát most megvan az április ötödikei halottam is. Ez volt az ő és az én büntetésem, hogy nem tudtunk rendesen egymástól elbúcsúzni. Még mindig ez nyomaszt, de már elsírtam az összes könnyem. Megnyugodtam, van szép sírja. Nem akartam odajutni, hogy el kelljen altatni, hát ez a vágyam teljesült. 🥰

Csak én látom a sírkövén azt a kendős Madonna arcot? Engem ez a kép annyira megnyugtat. Sötét volt, mire eltemettük, meggyújtottunk egy gyertyát a sírján, és az otthonról hozott cserepes virágot ültettük ki rá, kékibolya van benne amúgyis, odahonosodhat. Most már alulról szagolhatja minden tavasszal. Macinak és Milonak is megmutattam, körbeszaglászták, megértették.

Sokszor gondoltam arra régebben, hogy Macilány kutyát feláldoztam azért, hogy a Nérónak társa legyen, ha elutazunk, ők ketten kinn aludtak a nappaliban, mert a hálóban nem fértünk volna el mind a három kedvenccel. Na most ez az áldozati időszak végetért. És a Milot is sokszor rekcumozta, ő lévén a nagyobb, a domináns hím. Milo is most visszanyerte szabadságát, autoritását. De nem hiszem, hogy ettől ők most boldogabbak. Tegnap, és végig Húsvét hétfőjén is, nagyon zaklatott voltam, de most sikerült visszanyernem a nyugalmamat. Volt egy szép álmom az éjjel, néhai Didilány kutyámmal, megjelent, hogy vigasztaljon. Egy nagy vendéglőben ültünk az összes régi kollegával, és a mostaniak közül is egy párral, és ő fiatalka volt, a lábamnál feküdt, az asztal alatt. És el kellett menjek interjúzni, de mindenövé magammal vittem. Kinn a városban szembejött velem egy román kollegám lóháton, szőrén ülte meg a lovat. Kifejeztem elismerésemet, hogy milyen bravúros! Még fel is ágaskodott a ló vele előttünk. Le a kalappal, kiáltottam oda neki, és vidám voltam, mert egy másik összejövetelre igyekeztem, Didivel. Jóérzés volt, hogy újra együtt lehettünk.

Mondhatni extázisban voltam, és az is jó, hogy fejlődök a tudatos álmok terén, mert az este úgy feküdtem le, hogy szeretném, ha álmomban Néró megjelenne nekem, hogy rendesen elbúcsúzhassak tőle. Nem jelent meg, de helyette megjelent a drága Didkó, és egy elhunyt kolleganőm is derüsen jött felém az úton, és én tudatában voltam annak, hogy ez nem a valóság, mert ő már tudjuk, hogy nem él.

Szóval nagy változások voltak az életemben pár nap leforgása alatt, és ebben nagy szerepet játszott a felelőtlen kifejezés is. Összefügg Néróval is, és másegyébbel is, a mai aktuális trendekkel. De inkább maradok az éber álmaimnál, itt a minivilágomban, a csirkéimmel, akiknek meg se kottyant a 450 km oda s vissza, kertészkedem, ha végre kitavaszodik, és folytatom a kisded játékaimat: Netflix sorozatok, youtube filmek, videók, németlecke, olvasás, és csettelés a családdal. Apropó az elszigetelődés, 2016 augusztusában volt egy ugyancsak nagyon éber, intő álmom Blankucival, hogy örökre elválasztottak minket, sírtam, hogy soha többé nem láthatjuk egymást, csak telefonon beszélhetünk, és a lányom a falon függő fotójáról szólt hozzám, vígasztalt, hogy az is valami, ha legalább tudunk egymásról, hát nem megvalósult?! A mindenit neki!

Azt nem is említettem, hogy ő volt az, aki elsőre megértette, hogy madárkát nem szabad bántani (mert azt, hogy a cicákat nem, az magától érthetődő volt), ő volt az a kutya, akivel telepatikusan tudtam kommunikálni (lásd https://ludasmanyi.blog/2019/05/04/nem-mondhatom-el-senkinek/ ), aki felfogta belső antennáival minden rezdülésemet. Tisztában volt vele, hogy jövevény, ezért próbált alkalmazkodni a házirendhez. És otthonról is hozott szabályokat: egy teljes évig nem merészkedett be a házba, éjjel csak a küszöbön volt hajlandó feküdni. Amikor hazaértem, felugrott a kapura, és finoman harabdálta a kezem, amíg a kaput nyitottam, ez olyan kézcsókféle volt nála, a szeretet jele, és még sorolhatnám, de azt hiszem, nem lenne vége a felsorolásnak! Hát itt most leállok … Azt kívánom, hogy ti is tapasztaljatok meg egy ilyenfajta kutyaszeretetet!

Nagymamám húsvéti levele 1966-ból

(55 éve íródott a levél, édesanyámnak szólt, de Zsuzsimamám akár ma is írhatta volna)

Drága Irmuskám, 1966.IV. hó 8.

A leveledet, amit másodikán írtál, megkaptuk most 6-dikán, elíg sokáig jött. Nem írtam azonnal, mert tudtam, hogy Tőtős bátyád most mejen Húsvít reggelin Váradra, és őtülle fogok küldeni egy kis csomagot is neked. Drága Irmuskám, a leveledbűl megértettünk mindent, írtad, hogy nem engedtek el onnét, ahun most dógozol, és hogy megjavítják a fizetísedet. Jól is teszik, ha megjavítják, és jól is van, ha ott maradsz, mert mán ott meg vagy szokva mindenkivel, de ha megjavítjak, írd meg, hogy megtettík, vagy csak bolondítanak.

Mik jól vagyunk, ez idáig egíszsígesek, csak sajnos ezt a Húsvítot is nálad nélkül kell eltölteni. Már várjuk a május elsejit, hogy legyünk mán együtt egy keveset. Irtad drága gyermekem, hogy vettél magadnak ruhát, kettőt is. Jól tetted, csak szíp is legyen, és jól is álljon neked. Mikor jössz haza, hozzad magaddal, hogy lássuk meg! És ezután, ha több lesz a fizetísed, mindig vegyél magadnak valami érdekes dógokat, mert látod, én nem tudok venni neked semmit. Most is alíg tudtam az ünnepre kicsinálni a pínzt, hogy megvegyem, amit kellett, ilyen bóticikkeket.

A szövíst elvígeztem az ünnep előtt, hála Istennek, ezzel nincs bajom. Itt máma nagyon jó üdő vót, a barackfa szípen kivirágzott, csak ippen meg ne fagyna! Drága Irmuskám, nagyon vigyázz magadra, vigyázz az egíszsígedre, és boldog húsvíti ünnepeket kívánunk! Mán Bözsi is nagyon vár haza, most küldök egy kis kalácsot, egy kis tyúkhúst, egy darab sonkát, meg piros tojást. Nem írom, hogy mennyit, mert most pínteken este van, és hónap kíszitem a csomagot. Most csókolunk mindannyian milliószor, és még égyszer boldog ünnepet! Üdvözöljük Mamit, a házinénit, és az egísz Koncsek családot! Választ várunk minél hamarább! Idesanyád.