Ha fiúnak születtem volna, akkor most e név alatt futna a blogom, de mivel nem születtem fiúnak, maradok egyelőre Ludasmanyi. Egy félrehallásból jött ez az ötlet, nem a kútfejemből pattant ki, és egyből annyira megtetszett, ajánlottam Lacimnak, hogy indítson egy ilyen blogsorozatot, de nem volt elragadtatva tőle 😀
Én most már leginkább ebben hiszek… Orbáncfű és tejoltó galaj
Vásárhelyi napok zajlottak a városban, csütörtökön Zorán koncert volt, kis késéssel kezdődött az eső miatt, de nem jutottam el. Sajnálom most már, de annyi dolgom van itthon és a rádiónál is, hogy nem engedhettem meg magamnak az esti kimaradást. A Pici gyengélkedik, olyan mint egy kis mimóza, vagy csak egyszerűen egy vízigényes növény, amely sok gondoskodást feltételez. Ha nem vagyok ittthon, nem eszik, nem iszik, és estére már úgy szédeleg, mint egy őszi légy. Amiután teszek neki ételt, italt, eszik-iszik, akár egy bélpoklos, megelevenedik, és utána lendületesen fel is ugrik a hűtő tetejére, mintha semmi sem történt volna.
Múlt hét végén itt voltak a hugomék, járkáltunk a városban jobbra-balra, megnéztük a Teleki Tékát (végre én is alaposabban!), este, amikor hazaértünk, Pici fel se kelt, azt hittem, végelgyengülésben szenved (ami nincs is kizárva), és hagyni kell őt szépen meghalni, átlényegülni a túloldalra, mint régen az öregeket, a saját ágyukban távozni. Mit rohangáljak most vele állatorvoshoz, ha ugyanaz a vége? Inkább szépen menjen el békésen, gondoltam. De ő nem így gondolta, ő csak öreg, 16 éves lesz, és nagyon igényli a gondoskodást. Lehet csak engem büntet, mert nem foglalkoztam vele az utóbbi napokban. Amiután a hugomék hazautaztak, egyszeriben feltámadt, evett-ivott és használta a macska almot is, és azóta ez a periodicitás folyik: ha nem vagyok itthon, elgyengül, ha itthon vagyok és figyelek rá, hogy rendszeresen táplálkozzon, akkor minden a régi. Laci reggelente megsimogatja, és megkérdi tőle: Pici, hát feltámadtál harmadnapra?
Itt másztam fel az orbáncfűért ezen a farakáson, és szerencsémre megtartott! Ha már ez sincs tiszta helyről szedve, akkor nem tudom, hol a tiszta hely? Az erdő közepén, de ott nincs orbáncfű! Itt se volt tavaly, ez most költözött ide 😀 Eléggé Csipke Józsikának kellett lennem, hogy ezt a műveletet elvégezzem 😂😅🤣
Szóval szkippeltem a koncertet, bánom is természetesen, és szombati (felgyülemlett) teendőim közepette eszembe jutott Zorán dala, az Apám hitte. Mennyire aktuális számomra, te jó Isten!! Másban hittek a szüleink, másban a nagyszüleink, másban hiszünk mi, és a kovid korszakkal lassan felborult minden, fejetetejére állt a világ, megrengett a hitünk. Legalábbis nekem a hitem nagyon is! Most már meghalni se lehet rendesen, 50 évesen illik valamilyen becsöletes krónikus betegséget beszerezni, rendszeresen orvoshoz járni, komoly kezelés alatt állni, a betegségnek egyre súlyosabb formáját magunkra ölteni, aztán, ha az mégse visz el, akkor jön a demencia, meg Alzheimer, meg minden, és öregotthonban illik elpatkolni.
Még tiszta a hely, de a hátam mögött már vészesen közelít a város! Vajon hova fog átköltözni az orbáncfű? Kitalál az majd valamit! Nem hagy cserben! 😉
Asszem a Pici is már a szenilitás jeleit mutatja, lát, hall, az érzékszerveivel semmi gond, de olykor elfelejti, hova kell pisikálnia, és mikor kell vizet innia, vagy egyáltalán ennie valamit. Csak ha megkínálom kajával, akkor jut eszébe, hogy éhes. És türelmetlen nagyon, hamar felmegy a cukorkája, az idegeivel is baj van, de mit tehetnék? Adjam be a macskaöregotthonba? Nincs is ilyen, és ha lenne se adnám be, inkább elviselem, még ha a kanapéra végzi is a dolgát! Gyakrabban mosok pokrócot, ennyi. S ha valaki ezért elítél, az ő baja! A múltkor a szárítóra pisilt, ami le van terítve egy szőnyeggel, a gond csak az, hogy rajta volt a Laci farmernadrágja, épp be akartam tenni a szennyes ruhák közé, amikor látom, hogy már fel is vette. Mondom: Te Laci, mi még meg se öregedtünk igazán, s már vizeletszagúak vagyunk! 🤣
Öregmama csinált ilyet 89 évesen, mivel ő is inkontinenciában szenvedett (ma már erre is ajánlanak mindenféle “sikeres” műtétet, mint a visszérre!), levetette a bugyogóját, “kimosta” az udvaron a hóban, majd feltette száradni a kályha fölé. A szag meg szépen terjengett az egész házban. Amikor anyu hazajött, egyből azt kérdezte, mitől van itt ilyen büdös? és a szimatja hamar elvezette a szárítón lógó bő bugyogóhoz. Idesanyám, mit csinált maga? Hát kidörzsöltem, fiam, a hóban! Jaj idesanyám, hogy tehet ilyet? Máskor tegye a szennyesruhák közé, s kimossa a gép!
Öregmama megsértődött: Te nem is szeretsz engem! Bori sokkal jobban szereti az anyját! Sose sértené így meg! Szeretem én is magát, Ides, csak ne lenne olyan különleges! Nebántsvirág!- vágott vissza anyám, amit most persze nagyon bán, mert ezzel Öregmama még jobban megbántódott (mert az idősek rendkívül érzékenyek!). De nem annyira, hogy ne jelezzen, amikor Bori nénénk haldoklott. Érthető, hiszen ő volt a legközelebbi rokona, az unokahúga. Kb két héttel nénénk halála előtt, egy este történt, anyu az ágyban volt már, olvasott, de ragadt le a szeme, letette hát a könyvet, és elbóbiskolt. És ahogy elszenderült, ott látta élőben az anyját, mamánkat, Öregmamát, a kis hálóköntösében, ült vele szemben az ágyon, ott ahol a párnája, a feje pihent annak idején. Nem mondott semmit, csak szomorúan nézte anyámat, akinek azonnal kipattant a szeméből az álom, sose történt még ilyen vele, fel is hívott engem, hogy elmesélje e különös esetet. Én meg azt újságoltam el neki, hogy azelőtt éjjel én is Mamával álmodtam. Ültünk ketten egy patak partján, és ő azt mondta nekem (utasított inkább!), hogy Bözsinek (a nagynénémnek, aki 1995-ben halt meg), a halálának a 45-dik évfordulójára meg kell huzatni a harangot! Anyu ebből csak azt értette, hogy Öregmama nem jól beszélt álmomban, nem jól számolta ki (pedig milyen jó fejbenszámoló volt a drága!), mert Bözsi csak 28 éve halt meg! Én meg az évszám kapcsán mindenféle rosszra gondoltam, hogy Laci még nincs 45, ki tudja mi lesz, ha betölti, s ilyenek. Meg hogy a 45-dik évfordulón én pont 72 éves lennék, és egy cigányasszony a konstancai kaszinó előtt, tinédzser koromban azt jósolta nekem, hogy addig fogok élni! Eléggé nyugtalanított engem ez az álom, mit mondjak!
A mező a másik oldalról, itt már az orbáncfűszedési akción túl vagyok, és kissé leizzadtam! 😅
Aztán megértettem: Bori nénit nem a faluban temették el, de a harangot meghuzatták, amikor volt a temetése ott a messzi városban. Hát ezt jelentette, amit Öregmama tolmácsolni akart, nem az évszámon volt a lényeg, hanem a harangozáson! …
Anyu napokig nem tudott belenyugodni, többször elmesélte a látomását, és a jólismert hálókabátkát mindig megemlítette, amit olyan élethűen látott, és hogy amint kinyitotta a szemét, az Idesanyja azonnal köddé vált. Mintha meg se jelent volna, ott se lett volna… Bori néni súlyos betegségéről és haláláról később értesültünk.
Ott ültek kinn apámmal a teraszon mind a ketten azalatt a temetést jelző “harangszózat” alatt, és rá emlékeztek. Döbbenetes, milyen gyorsan átlényegül az ember egyik partról a másikra! Mert arra nem jöttem rá, hogy abban az álomban én vándoroltam át Kháron ladikján a víz másik partjára, vagy mama jött el ide erre, az élők birodalmába, hogy engem meglátogasson! Vagy létezik egy köztes part is, ahova mindkét dimenzióban élő ember eljuthat kis időre, találkozni, üzenni egymásnak…
Végezetül álljon itt Illyés Gyula e gyönyörű verse:
ludasmanyi 