Végre igazi tél! Nem indul az autó, de annyi baj legyen! Kárpótol érte a frissss levegő és a patyolattiszta világ! Lehet mire befejezem ezt a blogot, már el is olvad a hó. Mert kisütött a nap, és csepeg az eresz (január 23. vagy 24. lehetett?, már nem is emlékszem pontosan, mikor kezdtem el írni ezt a bejegyzést…). Gyűjtöttem esővizet a szobanövényeknek. Lehet, hogy most hibernálniuk kellene, de ők ezt nem tudják.😃 Télen is nehezen viselik, ha nem öntözöm őket, lekókadnak, egy csomó levelük leszárad. Biztos nagyon száraz a levegő a házban, és nemigazán tolerálják a gázfűtést sem. Csodás a Maros, be van fagyva, mint a Temze a XVII-dik században. Különleges élmény volt ma járkálni a jégen, felért egy holdbéli sétával! A kutyák már nem élvezték annyira, csúszkáltak, és mindegyre ellógtak a mezőre.

Eddig mindig csak a túloldalról fényképeztem a nádast, most volt alkalmam az innenső oldalról szemlélni. Csak egy órát töltöttünk el a Maroson, de az is elég volt arra, hogy átvegyük a jégvilág hangulatát. Eszembejutott a gyerekkorom. Igaz, a Kraszna sose volt befagyva, vagy nem is tudom, nem emlékszem. Mi télen csak szánkózni jártunk, előbb a szilvásunkba, aztán ahogy nőttünk, a templom melletti kis-sikátorba. Hókirálynő birodalma mindenütt lenyűgöző: az erdőben is, a vízparton, a jégen méginkább. 😊

Lehet jobb volna otthagyni csapot-papot, és élni a kis minivilágom nyújtotta boldog, nyugodt, stresszmentes életét. Azt mondja Valaki, hogy az nem lenne jó (mert talán egy idő után üresnek érezném)! Dehogynem, nagyon is jó lenne, elfordulnék a materiális valóságtól, csak olvasnék, rendezgetném a könyveket, írnék, és rengeteg nekemvaló filmet megnéznék. Sose unatkoznék, annyi megismernivaló arca van a Nagyvilágnak! Nem kommunikálnék senkivel, aki engem kizökkenthet ebből a zen állapotból. Mert nem lennék rákényszerülve! 😉

A madaraim (értsd a majorság), nappal a teraszon melegednek, oda vittem a vizes edényüket is, ott kapnak enni, este pedig megindulnak, migrálnak a tyúkudvar felé, mert csak a házuk tetején tudnak aludni! Ott a hálószobájuk. Akármilyen fagyos az éjszaka, nem tágítanak. A három tyúkanyó pedig felváltva tojik egy-egy tojást. Azért szép teljesítmény tőlük ebben a farkasordító hidegben! Nagyon hálás vagyok nekik, megérdemlik a gondoskodást! Nem hagynak élelem nélkül. Számomra most már a házitojás lételemmé vált. Minden harmadik nap főzök magamnak egy zöldséglevest, és házitojásos galuskát szaggatok belé, de jó sokat. Az konszisztenssé teszi, jóllakom vele, annyira megszoktam, hogy nincs is szükségem más kajára. Most mindjárt kimegyek, rendezzem el őket éjszakára, és majd készítek egy fotót is róluk. Fehérke nem csatlakozik a többiekhez, mert tojótársai bántják (érdekes ellenben, hogy a kakasok egészen jól megférnek egymással!). Inkább az udvar fedett tetején alszik a kis különc, ezért megemeltem a polipropilén fedőt, hogy bújjon be alája, és én, a balga mérnök, csak most a tél közepén jöttem rá, hogyan szigeteljem le a lakosztályát, hogy ne fújjon rajta keresztül a szél! Megmutatom nemsokára. Leírhatatlanul relaxál, amikor etetem őket, s amikor látom, hogy a vizüket is megtalálják, és jóizűen kortyolgatják. Nem tudom megmagyarázni, mi olyan csodás benne, de ha a felnőtteket is képes volt elszórakoztatni egy Tamagotchi kütyü, egy virtuális lény, “akit” gondozni kellett, akkor ha mindez élőben történik, a hatás, higyjétek el, százszoros! Megnéztem, hogyan írják helyesen a japán játék nevét, s kiderült, hogy reneszánszát éli éppen, már van smart verziója is. Köszönöm, nem kérem, maradok a live változatnál!

Jelentés a Fehérke-alagútból: két napja éjszakára minus 18 fokra hűlt a levegő, ezért sötétedés után, amikor összetömörülnek a házuk tetején, szépen, rendre bepakolom őket a lakásukba, és rájukreteszelem az ajtót. Beleértve Fehérkét is! Mégse hagyhatok mindent a kopasz tarajuk után! Hova vezetne ez? 😀

S akkor álljon itt a legújabb (co-)produkció! Bevontam Lacit is! Kicsit tiltakozott, de aztán megeredt a nyelve…

Valami egészen más témával szerettem volna foglalkozni, amit a cím is sejtet, de úgy döntöttem, mégiscsak pozitív dolgokról írok, mert ha az ember +, akkor csakis jó dolgok történhetnek vele. 😎

“Ez a tartalom egyesek számára kifogásolható lehet! Folytatja?” És ott állnak alatta az opciók: Vissza vagy Tovább. Ezzel kezdődött csodálatos kalandom Shirley Maclaine-nel. Számomra ő egy Jótündér, egy igazi vérbeli hercegnő, mert van, aki hercegnőnek születik, még akkor is, ha nincs pedigréje. Csodálatos utazások léteznek még úgyis, hogy ki se mozdul az ember a lakásból. Vesz pl. egy virtuális szemüveget, csak ne olyat, amit a netről rendel bagóért – mint amilyeneket Laci szokott. Szeretek egy-egy színész pályafutásának nyomvonalán elindulni, hogy a jó filmeket megtaláljam. Így indultam Shelley Duval életrajza kapcsán is, és megnéztem az első Ragyogást, Kubrick filmjét, amelyet egy amerikai vagy angol pasi istenien kielemez, és olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amelyekre a gyanútlan néző soha nem figyelne fel*. És így vettem rá magam, hogy befejezzem az Időbanditákat, ahol a gonoszt a telefonok és a számítástehnika eszközei érdeklik, és lenézi a Jóistent, aki haszontalanságokkal bíbelődik, például azzal, hogy negyvenfajta lepkét teremtsen. A jóságos Öregisten pedig visszatér a teremtéshez, csiszolgatni még pár dolgon, nehogy a végén a hibáit ráfogják az evolúcióra! 🙄 Terry Gilliam az egyik kedvenc rendezőm, mert ő is a képzelet világában kalandozik a legtöbbször, és nem értem magam sem, miért hagytam abba ennek a remek időutazásos filmnek a nézését Napoleon után 😀. Habár azokat a napóleonos jeleneteket valóban nehéz überelni! És Shirley-jel sem foglalkoztam sokat, noha gyerekkorom óta kedveltem, mert olyan kedves, barátságos arca van, (kicsit hasonlít a fiatalkorú petrimamámhoz a mandula szemeivel, és Mihi barátnémhoz a jellemével és kedvességével), de most nemrég megtaláltam a weboldalát, és még a hírlevelére is feliratkoztam. Annyira fontos lett nekem! 🙃

Egy szkeptikus, materialista műsorát néztem a youtube-on, és nem értettem, miért, milyen kontextusban, de megemlítette ezt a filmet, Ég és Föld között a címe, Shirley Találd meg önmagad kötete alapján készült, és az ő spirituális útkereséséről szól. Kétrészes. Ezért jó néha az ellenség boszorlánykonyhájába is bekukkintani, mármint számomra a sivár, materialista világba. Telefonról kezdtem el nézni a filmet, és felidéztem magamban azt a korszakot, amikor Laci Kolozsvárra ingázott hozzám, és a Napsütötte Toszkánát néztük ketten telóról, miközben én teljes szívemből arra vágytam, hogy mindennap mellette lehessek, ne csak hétvégeken. Vasárnap este, miután hazautazott, engem menetrendszerűen elfogott a szorongás, és mindegyre feltört a gyerekkoromból ismert népdal: ” Ej, haj, gyöngyvirág, teljes szekfű, szarkaláb, bimbós majorána! Ha kertedbe mehetnék, és ott kertész lehetnék, mindjárt meggyógyulnék!” A régiek asszem, bizonyos értelemben sokkal többet tudtak az orvoslásról, mint a mai modern orvostudomány. Egy barátnőm reggelenként szédült, elment a szívorvoshoz, aki elküldte az endokrinológushoz, aki szintén a fejét csóválta, és továbbküldte az ideggyógyászhoz, de mindhárman felírtak neki egy-egy receptet, úgyhogy most per pillanat háromféle gyógyszert szed szegény feje. Mindhárom specialista a tüneteket kezeli, egyikük sem a betegség okát vizsgálta, habár magukban, remélem!, el-el tűnődnek rajta. Én pedig akkor hálistennek! a régi nótában bízva, a szívemre hallgatva, fogtam magam és elköltöztem Vásárhelyre, mert itt éppen volt olyan legény, sej, aki nekem kellett! És láss csodát, megszűnt a beteges szorongás! Tíz évet pazaroltam el az életemből, de megérte, mert győztesen kerültem ki ebből a személyes háborúból. És némi plusz adottságokkal, ami szórakoztató is, meg egyben ijesztő is, beszélek erről az első videóban, amit a blog végén csatolok.

Shirley Maclaine negyven évesen jött rá, hogy bár a világ a lábai előtt hever (szerinte olyan kicsi, akár egy golflabda), mégis hiányzik valami az életéből, és keresni kezdi az igaz utat. Errefel a youtube figyelmeztet, hogy vigyázat!, kétes tartalom, lehet félrevezetnek, ha ezt a filmet megnézem! Hova jutottunk! Ez még a kommunizmus cenzurájánál is cudarabb! Egy ilyen szép, nemes küldetésű művészfilmre ráhúzni a vizeslepedőt! De ne törődjünk vele, legyünk pozitívak, mert akkor a világ (bármennyire is újnak mondható), kénytelen lesz a jó oldalát fordítani felénk. 😁 Mint a mesékben. Sokszor, kényes helyzetekben ismételgetem magamban azt a meserészletet, hogy “te csak menj előre, a faluban sok lesz a kutya, mind ugatni fognak, tépnének le, de ne törődj velük, menj a templom felé, a templomban sok lesz a nép, a pap misézik, nem akarnak beengedni, de te csak haladj előre, vágd át magad a tömegen, és a kötőféket vágd a pap fejéhez! Ekkor eltűnik a templom, el a nép, el a falu, és ott áll a három elveszettnek hitt csikó előtted!” Ez nem szó szerint van így, emlékezetből idéztem, a példa pedig nem a legszerencsésebb, csak ez a részlet jut most eszembe a kedvenc magyar népmesémből (három próbátétel van, mint minden mesében, ez az utolsó, és ez a csodás történet egész életemen át elkísért). Amelyet egy orosz mesekönyvben is megtaláltam, kicsit másabb formában**. Érdekes ez is, hogy akkor honnan ered ez a mese, amelyben szintén benne foglaltatik, hogy a világ tetszés szerint megváltoztatható! A képzelet teremti a valóságot, tartják az ezoterikusok, és én hiszek ebben. Ha meggondolom, csak ebben hiszek valójában… 😀 Karácsonykor találtam rá egy régi, 1947-es filmre***, Natalie Wood a gyerekszereplő benne, és bár hihetetlen, de már akkor is az ünnepek tulajdonképpen (csak) a profitról szóltak! És ebben a materialista világban megjelenik az igazi Mikulás, akit elmegyógyintézetbe akarnak csukni (és oda is kerül egy kisidőre), mert ugyebár ő, hivatalosan és a tudomány akkori állása szerint, nem létezik/létezhet. Eszméletlenül jó ifjúsági film a “korához” képest, habár a filmeket inkább Laci ítéli meg az évjáratuk alapján, de ezt még az is meg tudja nézni, aki a mai fantasy movie-k nyújtotta adrenalinhoz szokott.

Igen, nagyutazásokat lehet tenni a négyfal között is, de azért szerencsénkre akadt a hétvégén valódi is. Felruccantunk a hugomékhoz Kolozsvárra, kipróbáltuk az új autópálya szakaszt, amely most már Vásárhelytől Ludasig vezet. Visszafelé láttunk egy nagy balesetet: két autó, valószínű szabálytalan előzés miatt összement, mindkettő a sáncban landolt, az egyikben a légzsák is kinyílt, a másiknak biztos nem volt ilyen, egy régebbi tipusú sportkocsi lévén, a sérülteket már elszállították, mire odaértünk, a rendőrök helyszíneltek. Éppen Aranyosgerend után történt, ahol mindig azzal hergelem Lacit (sose hagyom ki!), hogy innen már csak 500 lejbe kerül az út, ha trailerrel kell hazaszállítsanak. Ha emlékeztek, kedves blogolvasóim, beszámoltam róla ebben a bejegyzésben. Azért most se volt minden rendben a Fordunkkal, mert indulás előtt kénytelenek voltunk a szervízben felfújatni a két első kerekét. Ott ahol a téli gumicserét is megejtettük korábban. Arrafelé menet kicsit havazott, és kinn voltak a rendőrök pár település határában, Laci meg is jegyezte: Basszus, ezek a téli gumit ellenőrzik! Hm, gyanús megjegyzés, de azért nem kommentáltam (mert annak veszekedés lett volna a következménye, ugyanis az “új gumik” elég elhasználtnak bizonyultak)! Hazaérve, fellélegeztem, hogy semmi gond nem történt az úton: nem mentünk össze, nem ütköztünk senkivel, nem állított meg a rendőr, és nem volt szükség a vontatóra. Minden rendben, vagyis Sz.M. – ezt a kódolt üzenetet szoktuk küldeni egymásnak a lányommal, azt jelenti: Szerencsésen megérkeztünk!

Aztán amint kiszálltam a kocsiból, a kabátom zsebéből véletlenül kiesett a telefon a terasz kövezetére, és mert Murphy is rég megmondta, hogy a vajaskenyér mindig a vajas felére esik (az ő idejében még nem voltak mobilok), a telóm tokja kinyílt, a jó öreg bunkófon pedig értelemszerűen a képernyőjével lefelé fordulva ért földet, és jókora nagy léket kapott! De nem számít, a lényeg, hogy Sz.M., és hogy fordítsuk arcunkat a fény felé…

Itt még tavasz van a télben, és még Kubricknál tartok meg a Ragyogásnál…

Ezzel itt véget kellene, hogy érjen a bejegyzés, de ma reggel is felvettem, ezúttal egy havas videót, amely során “élőben” elveszett a Maci! Elengedtem a póráza végét, nyomot fogott, és elkószált pórázostól mindenestől. Nagyon berezeltem, féltem, hogy beakad egy málnabokorba, vagy a sűrű bozótba, már-már kétségbeestem, Milo pedig inkább szaglászott vígan, mintsem, hogy a tesókája keresésére indult volna. De akkor eszembejutott Shirley, amikor a perui szerpentinen a barátjával együtt száguldoznak lefelé az “önvezető” autóban … és megnyugodtam!

*The Invisible Horror of The Shining – ez a youtube videó, ahol a srác részletekbemenően kielemzi a Ragyogást

**Az orosz mese címe egészen eltér a magyar népmese címétől. A magyar változat a Vitéz János és Hollófernyiges nevet viseli, az orosz pedig sehogyse jut eszembe, de amint megtalálom a könyvet, ide beírom, ígérem!

***Csoda a 34. utcában, ez tette híressé Natalie Woodot, aki kislányként önmaga miniatűr változata, jól felismerhető, alig változott valamit felnőtt korára 🙂

(Bosszant ez a mese dolog, de csak előkerül az a könyv, remélhetőleg!)