Tudtam, hogy valaki a családban február 17-dikén született. Már akkor biztos voltam benne, amikor első éves egyetemista koromban az egyik szobatársnőm, Eliza ezen a napon ünnepelte a szülinapját. Akkor még nem létezett a Facebukk, hogy bejelöljük egymást megismerkedésünk első órájában, és a névjegyzékből minden adatot kiolvassunk a másik személyről. Biztos a kezembe kerültek gyerekkoromban ezek a keresztlevél kivonatok, és megjegyeztem néhány adatot. Sokszor megtörténik velem, hogy valamit bizonyossággal tudni vélek, csak éppen nem tudom, honnan származik az infóm. Mindig nagy fontosságot tulajdonítottam a dátumoknak, jelzésnek vettem, ha valaki szintén a szülinapomon született, vagy jeles napon halt meg. Még azt is, ha egy könyvben egy számomra fontos dátumot emlegettek. A tegnap például újranéztem Lacival a Taxisofőrt, és Robert de Niro alias Travis, május 10-dikén kezdi el írni a naplóját, vagy inkább mi, nézők, ezen a napon csatlakozhatunk a történetéhez. Szinte ujjongtam! A szülinapomon!! De szuper!! Egyik kedvenc filmem, csak hát Lacival ezt nem lehet élvezni, mert látom rajta, hogy unja, hogy túl lassúnak tartja a ritmusát, és ez az érzés rám is rámragad, és nyugtalanságot kezdek érezni. 😏

Azért jó tudni, hogy hogy is hívták a szépapádat és neki az édesapját, aki ha már ifj. Nagy Ferenc, akkor az apja is Ferenc, kétségtelenül. 😀 És jó tudni, ki volt a bábaasszony abban a korszakban és ki a tiszteletes. Előbbi lehet nem is újlaki volt, mert olyan szokatlan nevet viselt: Parajkó Juli. Mintha művésznév lenne, vándorszínész neve. Lehet a szomszéd faluból hívták septiben világra segíteni az újszülöttet. Sok mindenről tanuskodik egy ilyen “ősrégi” nyomtatvány, pl. arról, hogy abban az időben négynaposan megkeresztelték a csecsemőket, hogy ha Istenments, nem marad meg, keresztyénként távozzon e világból. A keresztszülők neve alapján is talán valaki a falumbeliek közül az őseire ismer itt most.

Szabadságon vagyok és járom az erdőt, reggel másfél órát csellengek a kutyákkal. Tegnap őzeket is láttunk. Előbb elfutottak, aztán amikor már biztonságban érezték magukat, és látták, hogy mi sem mozdulunk, ők is megálltak, szimatoltak, nézelődtek felénk, kíváncsian fürkésztek.

Tudnak ezek az idős hölgyek valamit, nekünk minden családi fotónk a Facebook-ra van mentve, ha most Európában megszüntetik, akkor nézhetjük magunkat! Nem is a kommunikáció a fontosabb, hanem az emlékek megörökítése, ami egyre nehezebb, mert a számítástechnika fejlődésével a régi hordozók sorra avulnak el, floppy, CD, stick (pendrive), leéghet a gépünk, stb. Nem mondom, hogy a kommunikáció nem lényeges, hiszen a messengeren szoktunk a családdal videókonferenciát indítani. Majd visszatérünk megint a jó öreg Skype-hoz. 😁 De ez a veszély is, úgy tűnik, elvonult lassan a fejünk felől. Mindig valamivel riogatnak, esetszámok, korlátozások, maszkkötelezettség, csillagászati számlák, orosz-ukrán háború, most meg hallom, hogy Orbán kijelenti a magyar iparkamara gazdasági évnyitóján, hogy 2030-ra nagy átrendeződések lesznek a világon, sok minden fog történni Amerikában és az Eu-ban egyaránt, ennél a mostani pandémiánál sokkal nagyobb megpróbáltatások jönnek. Ott van fenn a youtube-on, meg lehet nézni.

Érdekes dologra lettem figyelmes a reggel (ez már a második nap, tegnap kezdtem el írni), eddig is láttam, de csak most jöttem rá, hogy mit jelenthetnek azok a zacskóban kidobott csirketollak az út szélén. Pontosan azt jelentheti az én olvasatomban, hogy valaki tyúkot lopott, megkopasztotta, de nem akarta kidobni a szemétbe a tollakat, hogy ne maradjanak árulkodó jelek, így hát begyömöszölte egy zacskóba, és az út mellett heverő többi szemét közé dobta. Nem is csodálom, mert amit az üzletben lehet vásárolni az hormonos, és mindenféle rendellenességet okoz. Egy ismerősöm bánatosan mesélte, hogy a 8 éves kislányának megjött a menzesze, a gyermek szinte sokkot kapott, a családorvos szerint a növekedési hormontól van, amit a csirkéknek adnak, azért hogy pár hónaposan már le lehessen vágni őket. Ez ellen vajon miért nem hoz semmiféle szabályozást az Unió? Hogy tiltsák be az ilyen szereket a baromfitenyésztésben! Azt olvastam, hogy már nemcsak a húsban van antibiotikum, hanem a tejben is. Elmentem hát a napi piacra házitejet vásárolni, és amikor itthon megkóstoltam, annak is olyan ipari íze volt, mintha felhígították volna valamilyen ronda csapvízzel. Úgy hogy most kissé tanácstalan vagyok, de más megoldás is létezik, vannak helyi termelők, akik kosárban házhoz is szállítják a javakat, csak meg kell rendelni.

Nem valami szép látvány ez a csirke-földimaradvány (egy ragadozó biztos nem csomagolta volna be a tollakat), ahogy az sem, ami a kedvenc tisztásomon fogadott. Előbb csak a szederbokromon vettem észre egy fennakadt nylonzsákot, aztán látom, hogy a távolabbi bokrokon is egy-egy ruhadarab hever. Miféle ember az ilyen, aki ezt teszi? Vagy vihar lehetett, és felkapta a szél a földről az eldobált cuccokat, és azok fennakadtak az ágak hegyén? Ki tudja, egy fát útközben, az erdőben találtam, amelyet a szél gyökerestől kidöntött.

Szép dolgok is akadtak azért ezen a mai hosszabb sétámon, például a domb tetejéről elémtáruló völgy látványa. Imádom ezt a helyet, mesebeli! 🥰

Kissé félhomályban filmeztem, borús volt az ég, felvettem egy videót is, lennebb csatolom, az is elég homályos. Találkoztunk ismét őzekkel, csak sikerült elrejtőzniük előlünk, a felvételen sem látszanak, sajnos. Viszont a juhászkutyák elkísértek egy darabon, most már a haverjeim. 🤣

Jó kis túra volt, kiszellőztettem a fejem, holnap reggelig remélem, kitart. 😀

A magasfeszültségű tápkábelekről és azok “ártalmatlanságáról” a következő blogbejegyzésben mesélek egy-két érdekes dolgot. Addig is álljon itt a legfrissebb videóm:

Vasárnap, Maros-parti kutyasétáltatás, előtte ócskapiacolás. Vettünk egy szánkót, lealkudtam sikeresen 150 lejről 130-ra, és ahogy ott húztuk magunk után körbe-körbe a piacon, ahol a használt ruhákon, elnyűtt bakancsokon és autóalkatrészeken kívül szinte semmi nem volt már, legalább tízen megkérdezték, hogy eladó-e? Laci mindannyiszor nemet mondott, de hozzátette nagy fontoskodva, hogy 200 lejért vette, ami engem módfelett idegesített. Ha mégegyszer hazudik, itthagyom! – jelentettem ki, de őt ez cseppet sem érdekelte. 🤣 Inkább élvezte a helyzetet, és azért is elmondta még vagy háromszor, hogy igenis 200 lejbe került! Nagy keresete van a szánkóknak, ez volt az utolsó az egész ócskán, igaz fél 1-re értünk oda megint, és az eladó azzal dicsekedett, hogy reggeltől legalább egy tucatot eladott. Laci meg azon morfondírozott, mi lenne, ha továbbadná kétszázért, és akkor nyernénk rajta 70 lejt. Persze, csak azért mind hajtogatta ezt az aberációt, hogy engem bosszantson. 😃

Megálltunk egy erdőszentgyörgyi standnál, és vettem egy olvasószemüveget 15 lejért, a patikában ugyanaz 28. Szóval csak nyertünk valamit, ha már nyereségről beszélünk! Jó vásár, így is mindig keresem a szemüvegeimet a házban, és van amikor egyet sem találok, pedig legalább négyet felgyűjtöttem már minden eshetőségre: egyet a táskámban hordozok, egy van kéznél a nappaliban, egy a hálószobában az éjjeliszekrényemen, és egy a konyhaszekrényben, a kagyló fölött. Nagyon “hendinek” érzem magam, amiért szemüveggel kell olvasnom, és a tehetetlenség dühe fog el, amikor gyorsan meg kell nézni valamit, és nincs amivel. Úgy hogy a négy mellé, most – a változatosság kedvéért – még vásároltam egyet az ócskáról. Laci jókedvében (a jófogás örömére!) megkért, hogy üljek fel a szánkóra, és úgy vonultunk ki szánkózva, a kezemben (a szemüveget és egy pár kínai zoknit tartalmazó) egylejes “pungával”. A Laci nagy lendületétől és egyre gyorsuló sebességétől az első kanyarban természetesen a zacskót leejtettem, kicsúszott a kezemből a szánkó alá. Kiáltottam rögtön neki, hogy hó!, őkelme meg is állt, felkaptam gyorsan a vásárfiás zacsit, lecsekkoltam, hogy benne van-e minden, úgy láttam, igen, és utaztunk nagy vígan tovább: ő mint igásállat, én pedig mint utasa.

A hídra felérve azonban rájöttem, hogy a szemüveg mégiscsak kiesett a zacskóból, visszamentem letörve, el egészen a néniig, akitől a cirokseprűt vettem. Mert a szánkózás előtt megejtettünk még egy seprűvásárlást is (a sok hósepréstől a régi elkopott), és egy kisebb szóváltás is kerekedett köztünk, hogy gyalogoljunk-e át a Maroson, beszakad-e a jég alattunk vagy sem? , vagy ha beszakad, nekem ott a szánkó, neki meg a seprű (vagy inkább fordítva🤣😂🤣) , nem süllyedünk el semmiképp! De Laci nem ment bele a kalandba. Így hát frusztráltan és bosszúsan visszakullogtam megkeresni a frissen vásárolt szemüveget, és visszafelé jövet meg is találtam! Győzelem! Csakhogy valaki időközben véletlenül rátaposott (ezen nem is csodálkozom, hiszen ott volt az út közepén), szétment teljesen a tokja, de a törlőkendőcskéje megvolt, és az aktív része is sértetlen maradt (mármint a lencsék), csak a két szára tört le, sebaj! Örömujjongással felkaptam, hogy mégse veszett kárba a 15 lejem, majd két dróttal fogom rögzíteni a fülemhez, mint egykor petrinagyapám tette volt, szükség esetén persze. Úgyis csak 5 esetből egyszer kerül rá a sor! Boldoggá tett, hogy megkerült, szinte csodával határos módon.

Ennek ellenére mégiscsak a hídon mentünk át, nem kockáztattunk, habár láttunk egy pozitív (vagy elrettentő?) példát: egy középkorú embert szépen átgyalogolni a jégen. Hazafelé az egész utca tele volt varjúval, olyan Hitchcock hangulat uralta a negyedet, amit én rendkívüli módon izgalmasnak találtam. Készítettem is pár fotót. Lásd fennebb!És este végre megtaláltam, egy román site-on a Bármi megteszi című filmet, Woody Allen alkotását, ami eddig kimaradt a “filmográfiámból”.

Olyan felemás volt ez a vasárnap is, sok minden egyebet szerettünk volna még tenni, amit nem tettünk, a kaja is megfeküdte a gyomrunkat, a szárnyasok jól összepiszkították a teraszt, és a tyúkok mégcsak nem is tojtak. Észrevettem, hogy csak akkor tojnak, ha süt a nap, bármennyire is hideg az idő, mindig találok a fészkükben egy-két tojást. Ha pedig megenyhül, de nem süt ki a nap, akkor hiába is keresgélek, nincs egy fia tojás sem az úgynevezett nyárikonyhában. A napsütés termeli hát a hormonokat (is). 😉 Szóval akkor eldőlt a ki-volt-előbb-vita a hormonok javára: nem győzött sem a tyúk, sem a tojás!

Attól tartok, hogy idén már nem lesz több szánkózás, kitavaszodunk végre valahára (mondom én, aki imádom a telet!), és ezzel az emberi butaság kultúrtörténetének újabb figyelemreméltó fejezetét is lezárhatjuk – Lacipárom szavaival élve – szép lassan …