ami továbbra is az utcán hever (vagy inkább mozog), és nem tétlenkedik!

Nem vagyok rögeszmés, de úgy érzem nyitvamaradt ez a kérdés, főleg, hogy a fiúk a terepen dolgoznak, zavartalanul. Megjelent az újságban egy jó hónapja, hogy lebuktak, ott az újságos tőlük két méterre, de nekik erről nem szólt senki. Nem értem egyáltalán a rendőrség miért ad ki ilyen közleményt, hogy lelepleződtek, ha nyilvánvaló, mint a nap, hogy a hajszáluk se görbült. Pont ezt elfelejtettem megkérdezni a rendőrségi szóvívőtől, aki különben egy kedves, bűbájos hölgy, el is meséltem neki a saját behuzatásom történetét (javasolta tegyek én is feljelentést, de hol van már az a szerződés, ki találná meg ebben az itthoni dzsungelben?) és a blogot is említettem, meg is dicsért, hogy ha 722-en olvasták, azt jelenti, hogy 722 személyt figyelmeztettem. Igen ám, de mindhiába a figyelmeztetés, és a rendőrségi közlemény (hogy Vigyázat, csalók!), meg az újságcikkek, ha a járókelők továbbra is bedőlnek. Hát akkor azt mondtam én is bedőlök megint, lássam most mivel hülyítenek!

Épp egy fiatal diáklányt próbált meggyőzni az új fiú, amikor a főtérre értem (közben cserélődtek a toborzók, mert nem árt friss lendületet vinni a bizniszbe). Én is odadugtam az orrom, mint egy kotnyeles, kérdi, érdekel engem is a dolog? Mondom persze, sőt még egy nagylányom is van! Egyből felcsillant a szeme, micsoda duplafogás!, gyorsan be is invitált a diáklánnyal együtt. Benn már ült egy idősebb nő az első irodai szobában, és  az “aligazgatónő” javában győzködte (aki szintén újnak tűnt, habár ezek a hölgyek, ahogy ki vannak sminkelve, nem lehet tudni, hogy nem a régi volt-e, csak új szemöldökkel (lásd a korábbi Százlejes belvárosi történet blogbejegyzést). Engem egyenesen a belső irodába terelt a fiatalember, láttam nagyon beindult, gondolta ezt a balfácánt nem szabad várakoztatni túl sokáig. Nehogy meggondolja magát, s a lányát már ne engedje “modellkedni”. Viszont a belső irodai „igazgatónő” nagyon is ismerősnek tűnt, ő volt az, akinél a múltkor a 350 vagy 400 eurót kellett volna befizessem a profi modellképzés és a saját katalógusom ellenösszegeként. Mintha időközben őt is kiképezték volna, mintha sokkal megnyerőbb lenne, mint azelőtt volt, vagy csak a “maszkja” előnyösebb, nem tudom, de már nem olyan bamba piaci kofa tekintete volt, és az arca is sokkal kifürkészhetetlenebb lett. A múltkor tisztán láttam a csalódást rajta (kiült az arcára, és nem tudta leplezni), amikor kiderült, hogy minden jóindulat mellett se tudok 350 eurót összekaparni a jövendőbeli modellkarrieremre. Most én is eljátszottam a hülyét (könnyű, amikor tudod pontosan, hogy mi a rezgés): komolyan figyeltem arra, amit mond, pislogtam közben, bólogattam okosan, közbeszóltam néha, hogy értem!

Most már ők is többet ígérnek, azzal kezdik, hogy meghívnak egy ingyenes szépítkezésre a Mallba, mert az úgy jobban hangzik, aztán amikor beljebb kerülsz, akkor világosítanak csak fel: ahhoz, hogy az “ingyenes” fodrászati és kozmetikai szolgáltatásokban részed lehessen, be kell fizetned előbb azt a bizonyos „minimális” száz lejt. És a termeket is próbálták barátságosabbá tenni: halk, kellemes zene, diszítések a falon, poszterek, mackók meg ilyesmi. Megemlítettem a nyájas igazgatónőnek, hogy egy nagyon közeli barátnőm már járt itt a múltkorában, kb nyolc hónappal ezelőtt,  befizetett, és azóta sem hívták fel. (Féltem, hogy ő is rámismer, rájön, hogy magamról beszélek, de vagy nem jött rá, vagy játszta a hülyét ő is). Szemrebbenés, gondolkodás nélkül válaszolt a kérdésemre: Hát mert még nem került sorra, ők 3 éves modelljelöltekkel is foglalkoznak, ki kell várni, amíg a korosztálya sorra kerül. Na ez az a rutin, amiben én nem vagyok jártas: azt kellett volna feleljem, hogy a barátnőm 3 éves kislánya számára is befizetett. Ehelyett kértem, mutasson egy szerződésmodellt, lássam pontosan, mit ajánlanak. Oda is dugta az orrom elé, elő volt készítve egy mintapéldány, a fiók tetejéről rántotta elő, kicsit össze is volt firkálva, gyűrött volt egy kicsit, valószínű a szkeptikusabb kliensek számára tartják kéznél (ahogy az ilyen gyors válaszokat is). Próbáltam megjegyezni a honlap nevét, még hangosan betűztem is, gondolhatta, na ez aztán a legbunkóbb fajtából való!

A rendőrségi szóvívő megerősítette, amit az újságokban is olvashattunk, hogy Szilágy megyei a tulaj, földim, szégyenkezhetek. És több megyében működteti az üzletet, de ezt már minden lap megírta. Az ügyet átadták az ügyészségnek. De melyiknek? Mert három is van Vásárhelyen (törvényszéki és még kettő, nem jegyeztem meg csak ezt az egyet). Mind a hármat felhívtam, egyik passzolt át a másikhoz, aztán mikor visszahívtam az elsőt, akkor már egészen hivatalosan beszéltek velem, feljegyezték a nevem, és közölték, hogy a gazdasági csalásokat vizsgáló rendőrséghez került a dosszié (de a cég nevét nem árulhatják el, amíg a kivizsgálás tart). Kerestem a neten a gazdasági rendőrséget, bukaresti telefonszámot találtam csak, és szóvívőnek szintén az én rendőrségi szóvívőmet jelölték meg, akivel már egész jó kapcsolatot ápolok. Újra felhívtam telefonon, azt mondta, hogy ez bizony lehetséges, és hogy majd még érdeklődjek, egyelőre semmi eredmény nincs. Ami pedig a cég zavartalan működését illeti, hát ha az ügyészség úgy döntött, hogy a kivizsgálás idejére nem függeszti fel a tevékenységüket, akkor tevékenykedhetnek továbbra is.  És ők azt is teszik. És semmi okuk az aggodalomra, hiszen megtaláltam egy 2016-os újságcikket is, ahol szintén egy ilyen szenzációs hírt osztottak meg az olvasókkal, hogy lebukott a fantom modellügynökség! De ha keresgélünk, találunk 2011-es cikket is, hasonló témában, és a szomszédasszonyom ennek kapcsán elmesélte, hogy őket ezelőtt 20 évvel állították meg, ugyancsak Vásárhely főterén, és azzal kecsegtették, hogy az akkor alíg hároméves kislányából fotómodellt faragnak. És ha azt vesszük, hogy fantom utazási irodák is vannak, főleg a világhálón működnek, mert a valóságban nemigazán, féláron kínálják az üdülési jegyeket, aztán a félárért az ember a nagy semmit kapja cserébe, akkor száz lej ahhoz képest már meg se kottyan a hiszékeny, naiv közönségnek, amelynek népes táborát jómagam is gyarapítottam.

Arról már nem is érdemes szólnom, hogy rejtett mikrofonnal felfegyverkezve mentem, mintha azzal valamit is elérnék, felvettem a teljes beszélgetést, s mivel először csináltam ilyet  (ne kérdezzétek hova rejtettem a magnót, a ruházatomba, de olyan helyre, ahonnan nem eshetett ki, és a felvétel is elfogadható minőségű lett), amikor kijöttem az illuziókat áruló fantomügynökségtől, egész testemben reszkettem. Tapasztalatnak jó volt, de másra nem hiszem, hogy tudnám használni a rögzített anyagot.

Jobbnak láttam hát, ha fogom magam és szétnézek egy másik párhuzamos világban, a napipiacon. Itt aztán megtudtam, hogy nem volt diótermés az idén, ezért 40 lej a dióbél kilója, hogy a csemegekukoricacső ára 2 lej, mert ez már a második termés az idén (hogy örülne a lányom, ha itthon lenne, imádja), hogy létezik még “rendes” hazai fokhagyma, nemcsak  felduzzasztott török, hogy nem járt le a zakuszkaszezon, de csak holland vinettát lehet kapni, hogy az asztali szőlőfajták ideje viszont leáldozott, s ami még van, az mind hibás. Vettem két fej fokhagymát mérgemben s három birsalmát, hazaérve pedig felfedeztem a mikró tetején a múlt vasárnapi babgulyást! “Előrehaladott” állapotban… Welcome to the real world. Haha.

Percheziţii la reprezentanţii firmei „de modelling” din Târgu-Mureş care „recrutau” modele în plină stradă

http://www.graiulsalajului.ro/stai-frumos-in-poza-ti-se-da-teapa-a-24151

Minden este, na jó, majdnem minden este karikázok egyet a szomszédos faluban, mert kell a mozgás. Csendes kis falu, gondolhatnánk, nyugalom, tiszta levegő, de amikor kilépsz az úttestre, akkor tapasztalod meg, hogy nem így van, mert azért 3 percenként jön egy-egy autó és nem is kis sebességgel. Ezt Remeteszegen is észrevettem, ahol lakunk, hogy főleg este, azt hiszi egy-egy autós, hogy joga van száz kilométeres sebességgel száguldani, úgyse látja már senki. De nem számít arra, hogy esetleg az úttesten találkozik egy bringással, vagy egy gyalogossal, aki épp át szeretne kelni, legjobb esetben csak egy szegény macskát üt el, de aki százassal tépi, azt nem érdeklik a négylábúak.

Elindultam, és azt mondtam, hogy körülnézek, kicsit jobban, kicsit riporter-szemmel, milyen az élet este 9 után Szentkirályon. Nem mintha nem tudtam volna, de lássuk mi érdekeset rögzíthet a telefonom kamerája.

Mindig a református templom felé tekerek, sose láttam még belülről, de nagyon szeretném, sokszor eldöntöm, hogy vasárnap elmegyek egy istentiszteletre, de sose teszem. Mert vannak dolgok, amelyek csak terv formájában élnek bennünk. Sötétben is szép, ki is van világítva, tábla jelzi, hogy három parkolóhellyel rendelkezik, és sajnos a szemét se hiányzik a kerítés mellől.

 A szemetet nem fotóztam le, mert nem szeretem a kellemetlen, visszataszító látványt. Ahogy nem szeretem a közösségi oldalon az agyonkínzott állatok fotóit sem.

A templom után jön egy útkereszteződés, és jobbra felfelé egy kis utca, ami aztán kivezet egy kis kanyarulattal a főútra, vagy egyik mellékágára, nem tudom pontosan, mert onnan mindig visszafordulok. De a kisutca azért fontos, mert van egy kisüzlet is benne, egészen picike, egy háznak az utca felőli szobáját alakították át bolttá, és este 9 után is nyitva tart, úgy hogy kedves szomszédasszonyok, ha kifogy a cukor vagy a só, elfelejtettetek olajat venni, nem kell aggódni, én minden este arra járok, nyugodtan megkérhettek. És ott biztos nem kell sorbaállni!

Elgondolkodom a későesti bevásárláson és majdnem belemegyek egy kátyuba, jó az út elismerem, de azért ilyen kis apróságok előfordulnak. Gyönyörű házak, luxusvillák, egy-egy üres telken pedig kukoricás, must-illat (most van szezonja) és tehénszag. Utóbbit is imádom, nosztalgiával tölt el, nem is inkább a szilágysági falumra, hanem a kalotaszegire emlékeztet, és a nyári estékre, amikor Petri-mamával a kapuban, pardon, utcaajtóban, a félelmetes bivalyokat vártuk.

Tekerek-tekerek, és sajnálom, hogy még egy bozontos kutya se jön szembe velem (van amikor megugatnak, de én mindig szót értek velük, jól működik köztünk a metakommunikáció). Szerettem volna egy cuki kis állatfotót készíteni, ehelyett csak ezzel a kőoroszlánossal tudok szolgálni 🙂

 

Meg is láttak a szomszédból, ahogy a biciklivel megálltam, és fényképeztem, kicsit megijedtem, hogy szól a tulajdonosnak, most utánamszaladnak, mit akarok én a házukkal?  Gyorsan el is húztam onnan.

Visszafelé is békés esti csend, egy fekete macska ül az úton (mégiscsak van itt élő állat is), de mire a közelébe érnék, felugrik a kerítésre, és eltűnik a szemem elől. Babonás az nem vagyok, de sikerült bebizonyítania, hogy nincs szerencsém, nem tudom lencsevégre kapni.

Aztán jött a mesevilágbaillő kocsmaterasz, olyan strasbourgosnak tűnt most, meg mintha kissé karácsonyi hangulata is lenne, sose figyeltem meg. Világosban eléggé lehangoló szokott lenni, talán azért, mert takarásban van, az alkoholisták eltakarják a lényegét. Olyan, mintha két arca lenne, egy éjszakai meg egy nappali. Most a mesterséges fény, ami megvilágítja, és a csend, ami körülveszi, annyira elvarázsol. Szinte leszállok a kerékpárról, hogy kicsit megpihenjek a teraszon. Csodálkoztam, hogy teljesen néptelen, meg is feledkeztem arról, hogy talán azért van, mert lehűlt az idő. Van egy barátom, amikor nevet, és jókedvű, annyira más, mint amikor mérges, és veszekszik. Mintha két ember lakna benne: ha mosolyog, fiatalabbnak tűnik, és egészen jóképű, ha meg komoly és rosszkedvű, akkor mintha csúnya is lenne. Na ilyen ez a kiskocsma is: nappal siralmas, közönséges lebúj, esti fényben pedig átváltozik, csalogató lesz, és rejtélyes.

A falu határában a kombájnok, aratógépek is alusznak (Laci kijavít, hogy ezek hókotrógépek, fura, hogy itt parkolják őket), álmukban nem csöngetnek egy picit sem, elhúzok mellettük, és mielőtt bekanyarodnék az utcánkba, amely már Vásárhelyhez tartozik, eszembejút a templom parkolója, hogy ott három autónak van csak helye, itt meg a mi utcánkban egy családnak van három kocsija, ha ezek a templomba mennek, elfoglalják az összes helyet.

Végül elhaladok ma este is, mint annyiszor, a szentkirályi csorgó mellett, ahonnan ma sem hozok forrásvizet. Azt mondják, egészen más íze van a levesnek, de még a kávénak is, ha abból a vízből főzöd. Egy ok plusszban, hogy Szentkirályra látogassatok!