Category Archives: Uncategorized

Veres Mariska

Egyszer beszélgettem egy barátnőmmel arról, hogy a származás mennyire befolyásolhatja az ember életpályáját. Ő akkor azt mondta, hogy minden attól függ, hogy honnan indulsz, és kik a szüleid. Persze nem volt tökéletesen igaza, mert van amikor az embert pont az ambicionálja, hogy nem előnyös a származása, és bizonyítani akar. Veres Mariska is az előbbiek közé tartozott, mármint azok közé, akik jó felmenőkkel rendelkeztek: az apja a híres cigányzenész Veres Lajos volt, anyja pedig félig német, félig orosz, ő maga pedig Hágában született. Hozta magával a zenész gént, és a több nemzet keveredéséből adódó előnyöket. Hogy magyarul tudott-e, arról fogalmam sincs, a vele készült tévéinterjúkban mindig hollanddul beszél. És a Shocking Blue zenekar szólóénekese lett, 1968-ban. Én csak a Vénusz című számukat ismertem, itt inkább ez vált slágerré.

Nem tudom miért kattanok rá mostanában elhunyt sztárokra, úgy látszik, valamilyen spirituális csatornán megtalálnak engem, és szeretnék, ha írnék róluk. Mariskát inkább Cherhez hasonlítják, a kinézete vagy talán az erélyes, érces hangja miatt, de engem inkább Kleopátrára emlékeztet. És főleg amióta olvastam azt is, hogy a hosszú fekete haja paróka volt, méginkább egyiptomi kiránynénak tűnik. Láttam vele későbbi felvételeket is, ahol elhízott, asszonyos, és arra gondoltam, hogy frusztrált, mert nem tudta megtartani a régi, vékony alakját. 59 évesen eperákban hunyt el. Ebből arra következtettem, hogy biztos fogyókúrázott, és sehogyse jött össze neki, a koplalás, önsanyargatás megkínozta a szervezetét, s megbetegedett, belehalt. Csak angol nyelvű wikipédia oldalt szerkesztettek az életéről, de az is rövid. Közben felfedeztem, hogy van magyar nyelvű oldala is, de itt is csak mindössze pár sorban ismertetik a karrierjét. (Valamikor a télen, decemberben, kezdtem el írni ezt a blogbejegyzést, de abbahagytam, mert nem tudtam, mivel folytassam. Most jött meg az ihlet!) Így hát sokat nem tudtam meg róla. És a holland tévéinterjúk szövegét persze nem fordították le, angolra sem.

Azt gondolom észrevettétek már, hogy mindig magamról írok, bármilyen tőlem semleges téma mögé próbálom elrejteni önmagamat, csak kibújik a szög a zsákból. Igen, be szeretném vallani, hogy számomra nagyon veszélyes zenét hallgatni, mert a jó zene rám erős tudatmódosító szerként hat. Meg tudok őrülni a kedvenc slágereimtől. Akikkel volt szerencsém együtt bulizni, azok tudják, hogy csak az elején ülök szépen, illedelmesen az asztalnál, ahogy a tánc elkezdődik, jönnek a nekem tetsző számok, máris lázbajövök, kifordulok önmagamból, és táncolok, csak táncolok, mint egy eszelős.

2013-as rádiós buli, egy kollega felvétele, elnézést, hogy most hirtelen nem tudom kideríteni, ki fotózott azon a bulin.

Hát az biztos, hogy nem kell megigyak egyetlen deci Jack Daniels-t sem, hogy megrészegedjek a jó zenétől! A lányom, aki szintén (zenész, így van a vicc, nem?) nagy táncos, táncházas (nem mondom, hogy volt, mert e szenvedélyből soha nem lehet kigyógyulni), panaszkodik, hogy ott Ausztriában sincs semmi összejövetel, se játszóház gyerekeknek, se mama-baba jóga, se uszoda, se Sound of Music rendezvény (mert hát Salzburgban az Sound of Music-város). Azt is lemondták, rendszerint úgy zajlott, hogy a gyerekek körbeültek, és a filmzene egy-egy részletét tanulták. Kedves kis program lehetett. Megszűnt. Remélem, azért változik a t/rend, jön majd a várva várt fordulat, és a világ nagyurai nem akarják teljesen megnyomorítani a fiatal generációt. Mert annak könnyű, aki munkába jár, középkorű, nem vágyik már társaságra, van párja, férje, felesége, aki hazavárja, annak az élete a megszokott kerékvágásban halad tovább. De teljesen elszigetelni a fiatalokat a közösségi élettől, sokak szerint kegyetlenség, embertelenség és alattomosság. Van egy régi, román nyelvű felvétel a világhálón, azzal kezdődik, hogy “A gazdagok azt szeretnék, hogy kevesebben legyünk!”, ez egy Antenna 3-an leadott hír arról, hogy (a napjainkban filantrópnak nevezett) Tudjukki! oltásokról beszél, amelyekkel 10-15 százalékkal csökkenthető a populáció. Ő és Rochefelller. Ez persze még abból az időből származik, amikor a mainstream média is bedőlt a konteóknak. Mert mi más lehetne ez, ha nem egy összeesküvéselmélet, és ezt összefüggésbe hozni azzal, hogy 5 évvel később ugyanaz a Tudjukki előrelátott, megjósolt egy világjárványt, tiszta badarság! Hát nem? Az ilyen félrevezető videókat meg sem szabad nézni!!

De miért is foglalkozom én ilyen baromságokkal, miért pocsékolom a drága időm ilyen rég lecsengett, hiteltelen, újvilágot aláásó híradók meghallgatásával? Inkább zsibbasszam le magam egy jó kis Veres Mariska dallal! Ide is posztolom nektek, de lehet ti rég ismeritek, csak én fedezem fel, kis naivaként, újra és újra a régi világot 😁

Engem itt Liza Minnellire emlékeztet. Idén lesz halálának 15-dik évfordulója. Miért kell egy ilyen jóhangú, szexis, tehetséges énekesnek olyan fiatalon elmennie? Ki tudná erre a választ? Talán Tudjukki, a világ megváltója, majd tesz azért, hogy mi jó öregen haljunk meg! 😀

A nemlétező bolt

Azt mondtam magamban, nem is írok többet semmit, ha arról nem írhatok, ami bosszant, akkor miről írjak? A csicsergő madarakról? Szerencsére van itt elég, a múltkor egy sárgarigóféleséget is megfigyeltem, meglátogatta az etetőnket! Aztán ma mégiscsak történt valami különös. A furaságok már tegnap elkezdődtek, ha úgy vesszük, ezzel a fotóval:

Bemutatom a háromszemű cicát! Azzal magyarázzák ezt a jelenséget, hogy aki mozgásban van, annak megcsúszik a képe, de hát, amint látható, Kicsicsica nem is volt mozgásban! Pózol szépen a cserépedény tetején! Az amfora az oka, ezt tegnap kaptam ajándékba, és nagyon megörültem neki, s ő, ez az ősedény utánzat, ezzel hálálta meg, vagy jelezte a maga “tárgyias” módján, hogy ő is örül annak, hogy az enyém lehet. A cicák pedig misztikus lények, azt tudjuk, hát könnyű volt jelezni a Kicsivel a hátán.

Akkor hát térjünk vissza a mába. Ma egy sajtótájékoztatón jártam, nem árulom, hogy hol, de nagyon jó benyomást tett rám az illető személy, rég találkoztam ilyen nyílt és őszinte közéleti személyiséggel. Ha felfedném a kilétét, akkor máris politizálnék, és ezt mindenképpen el akarom kerülni! Maradjunk csak annyiban, hogy egész jó hangulatban jöttem el onnan, a vársétányon megálltam lángost venni, egy lélek sem járt arra, csak a sok bódé, meg az üres asztalok.

Csendélet piros autóval és asztalokkal 😀

Felhívtam Lacit, ő is kért tejfeles, sajtos, foghagymás lángost, megkérdeztem a fiatal hölgytől, aki sütötte, hogy a covid-tájékoztatás miért csak román nyelven van? Azt válaszolta, csak ilyen nyomtatványt kaptak, persze magyarul beszéltünk minderről. S hallottam, hogy az Orange is inkább csak angolul kommunikál, mert most már ez a trendi, és a fiatalokat ez cseppet sem zavarja, sőt. Nyílt egy pláza, a Sepsi Value Center, és a helyiek elnevezték Vályunak. Megyünk a Vályuba! – mondják viccesen, és szerintem jogosan! A folyamat elkezdődött, a lokalitást legyőzi a globalitás, a harmadik generáció már azt sem fogja tudni, mi a népdal, és ha tudja is, nem fogja különösebben érdekelni. Mert hej! már nem Dunáról fúj a szél!

Még készítettem pár képet a Vársétányról, és most jöttem rá, hogy milyen szögből látszik jobban, igaz a kép kicsit homályos, lehet megint elkaptam túl gyorsan a telefont, mielőtt még ideje lett volna rendesen lementeni. Laci mindig kritizál emiatt.

Aztán lementem a Rákóczi lépcsőn, és megintcsak elámultam azon, hogy milyen kihalt a város, az eső miatt is, meg a járványhelyzet miatt is. Vannak kiadó helyiségek (a mi üzletünkről is azt hitték sokan, hogy kiadó! mivelhogy kiadó is … működik benne!), de a fogadóirodák egész jól megvannak, úgy értem sportfogadások, stb. Kettőt is láttam, ki is írták az ajtóra, hogy Nyitva tartunk! Nehogy valaki tévedésbe essen, félreértse a pandémia miatt a helyzetet, s bepánikoljon, hogy nem tudja megkötni a soron következő fogadását!

Rákóczi lépcső! Sose sikerült nekem így önmagában csak a puszta lépcsőfokokat lefotóznom. Sehol egy ember. Még kolozsvári rádiós koromban, annak is a kezdetén, volt egy álmom, hogy egy meredek lépcsőn ülök, valahol Németországban, egy keresztúri volt kolleganőmmel. Ez akkor volt, amikor még nem reméltem, hogy Nyugat-Európába valaha is eljutok, hiszen akkoriban még Budapesten is csak egyszer fordultam meg. Aztán eljutottam Belgiumba, Liege-be, és ott van egy ehhez hasonló lépcső, de sokkal meredekebb és hosszabb. Akkor azt hittem, azt álmodtam meg, utána pedig, jó pár évre rá, ideköltöztem Vásárhelyre, és most meg vagyok győződve, hogy ez volt az az álombeli lépcső!

Lacinál leadtam emailben a “sajtótájon” készített rádiós interjúm, és eldöntöttem, hogy elkutyagolok a Novi 7 negyedbe egy bio fogkrémért, amelyet nemrégiben véletlenül fedeztem fel, amikor szintén sajtótájékoztatóról jöttem, a GoKart-tól gyalog. Átmentem az úton, és haladtam szépen Régen felé, jól emlékeztem, hogy a volt állami fodrászat közelében találtam egy nagyobbacska élelmiszerüzletet, és ott vásároltam a zöld fogkrémet, nemtomhány héttel ezelőtt, és pont most fogyott ki. Utamba esett egy szupermarket, csodálkoztam, hogy milyen hamar meg is találtam, bemegyek, mondom, mit keresek, olyan nekik nincs. Kérdem, van még itt a közelben egy ilyen hasonlóan nagyobb bolt, azt válaszolja az főnöknő, aki az egyik alkalmazottnak mutogatta éppen, hogyan rendezze át a polcokat, hogy igen, menjek csak előre, mindjárt itt lesz! Ráhallgattam, a kijáratnál aztán láttam, hogy egy Profi -ban jártam. Megyek tovább, hamarosan megtaláltam a másik nagyáruházat, csakhogy az is Profi volt, és én jól emlékeztem, hogy amit én keresek, az valami noname bolt. De azért betértem, mondom, hogy mi járatban vagyok, persze, hogy nem volt ott sem, amit kerestem. Nem is hallottak róla. Leforrázva kijöttem onnan is, de nem adtam még fel. Találkoztam egy idősebb nénivel, kérdem tőle: itt lakik, nincs itt errefelé egy élelmiszerüzlet? De van, csak a másik oldalon. Biztosan nem a másik oldalon volt a múltkor, hanem egészen biztosan ezen! Nagyon elbizonytalanodtam, befordultam a piactérre, ott is vannak üzletek, piperecikkek, mosópor, beléptem egy ilyenbe, azt ajánlotta az eladó, egy pasas, hogy a sor végén kell legyen az az én üzletem. Odasiettem, de az elárusítónő nem is hallott a bio fogkrémemről. Már nem tudtam visszafogni magam! Ez tiszta Kafka! Vagy valami szűrreális film, honnan vásároltam én azt az olasz feliratú, több gyógynövényt ábrázoló, tiszta bio fogkrémet? Kérdem, nem szűnt meg közben egy élelmiszerbolt, és nem jött helyébe a Profi? Nem, a Profik már régóta itt vannak! Tényleg Kafka! – jegyezte meg ő is. Végül vettem egy bio fogkrémet, jó drágán, egy utamba eső gyógyszertárból, annak a réginek, ha jól emlékszem, tíz lej körül volt az ára. Ezen viszont azt írja, hogy no fluor! Mit mind rugózom én ezen a fluoridon? Hát mert ezen a drágán az áll, hogy terhes nőknek ajánlott! Ha a terhes nőket védeni kell a fluortól, akkor a közönséges, nem terhes embereket, miért ne kéne? Közben meg itt van ez – most akkor hol az igazság? És mi ez a nagy harc a fluorid ellen? És miért olyan drága a Splat? Mert kevesen veszik, vagy mert minden drága kell legyen, ami bio? És lehet, hogy az a régi fogpaszta kamu volt? Hamisítvány? Azért volt olcsó? 😎

És érdekes, csak olaszul írja rajta az összetevőket, habár a dobozán nem tudom mit írt, mert eldobtam még akkor. Nem gondoltam volna, hogy olyan nehéz másikat találni.

Aztán egy kapualjból felhívtam anyámat, nagyon esett, és én utálok ernyővel járni, de most kénytelen voltam. Az ernyő tényleg csak annak való, akinek három keze van. Lehet majd a jövőben ilyen emberek is lesznek, hála a géntechnológiának! Kérdem, megkapták-e a csomagot a hallókészülékbe való elemmel? Persze, ma jött meg! De jó az elem, mert Laci azt hiszem, nem azt vette, amit kellett volna. Nem, nem, pont jó! Biztos nem azért mondjátok, hogy ne bosszankodjunk? Mert most itt vagyok a városban, veszek más méretet! Nem, nem kell, ez nagyon is jó! S közben én nagyonis jól tudtam, hogy Laci milyen elemet vett, azt a kisebbet, amelyik pont nem talál. Ott milyen az idő? Ott is esik? Igen, esik itt is, ernyővel vagyok, le kell tennem! Na, mennyi furaság! Csak álltam ott a kapualjban hüledezve, egy hipertérben vagyok/voltam ezelőtt pár héttel, amikor abban a nemlétező boltban jártam, vagy mi a csuda történik? De még mindig nem értettem, hova tűnt a régi üzlet, és én tulajdonképpen honnan is szereztem ezt a ritka, sehol nem található fogkrémet? Ha valaki tudja, hol találok ilyet, lécci, nekem is árulja el!

A visszafele úton sikerült lefotóznom egy fás kamiont, csak most látom, az a lány milyen csúnyán, szinte felháborodva néz rám, sehogyse tetszik neki, hogy fényképezem. Pedig én, esküszöm, akkor, abban a pillanatban nem is láttam őt (ha láttam volna, a cipőjét nem vágtam volna le), a kamiont is csak úgy kaptam el, hogy már a telefonom fényképezésre volt állítva. Hát egy biztos: a fakitermelés, az nem állt le! Az teljes gőzzel üzemel a pandémia alatt is!!

Visszamentem bosszúsan a Laci boltjába, elpanaszolni, hogy dolgom végezetlenül kellett visszajönnöm a nagy esőben, ernyővel!!, de Laci rám se figyelt, mással volt elfoglalva. Így hát kutakodtam kicsit a régi könyvek között, és kezembe került egy kínai népről szóló vaskos néprajzi kiadvány, még a múlt rendszerben adták ki, a Román Népköztársaság idején, de nagyon sok értékes illusztrációval. S találtam benne egy fotót, egy népviseletről, amely hasonlít a kalotaszegihez, legalábbis azok a pántlikák olyan kispetriesen csüngenek a két lány hátán. Aztán felfedeztem egy kínai mesekönyvecskét, újrakötötték, ezért nem találtam meg a címét, rövidebb és hosszabb meséket tartalmaz, és van egy mese benne az idő relativitásáról. Honnan tudott erről a régi keleti ember? Szerintem sokkal többet tudtak ők, mint amit mi sejteni merünk! De a lámpások ünnepéről és Wang-Csih szegény parasztember különös történetéről egy következő bejegyzésben! 😊

Tudom, semmiség!

(Ezt Berenice mondta Aurelien-nek, amikor eltalálta a golyó a Sziget a Szajna c. regényben)

Két nap leforgása alatt már másodjára hallottam azt a szót, hogy felelőtlen, két hozzám közel álló ember szájából, és teljesen kibuktam. Utóbbi kijelentése pont rólam szólt, és nagyon felbosszantott. Nem részletezem, nem aktuális téma, csak az én minivilágom aktualitása. Kutyaügy!

Néró hónapokkal ezelőtt a végelgyengülés stádiumába került, de ki vagyok én, hogy ezt megállapítom, egy pancser újságíró, legjobb esetben, nem tudok semmit a tudományról, főleg az orvostudományról édeskeveset! Mert egy egyszerű, laikus ember nem érthet meg egy folyamatot, még ha utánaolvas sem, még ha próbálja fejleszteni is magát autódidakta módon, de ne menjünk most ebbe bele! Én egyszerű laikusnak tartom magam, és néha (talán jogosan) megkérdőjelezem azt, hogy a tudomány engem, egyszerű embert szolgál-e, és nem pedig magasabbrendű érdekeket és a pénzt valójában?

Szóval Néró! Elvittük a “háziorvosához” a rendelőbe, ahol egy fiatalabb állatorvos fogadott. Amikor meglátta, egyből el akarta altatni, anélkül, hogy megvizsgálta volna. Aztán mégis elővette a sztetoszkópját, és megállapította, hogy súlyos szívelégtelenségben szenved, rendelt egy vetmedin nevű szívgyógyszert. Ezzel haza is jöttünk, lábon. De Néró csak nem akart enni, és fulladásos tüneteket produkált. Beszélgettem egy állatbarát haverinámmal, ő ajánlott egy másik rendelőt, igen, ahol fel kellett tenni a mérlegre, aztán az asztalra, előkerült a sztetoszkóp is, hát a szíve rendben van! – mondja az ugyancsak fiatal állatorvosnő. Ultrahangvizsgálat, vérvizsgálat, félórán belül eredmény, rákos daganatok diagnózissal, infuzió. Kiestünk 300 lejből, de nem bántam egy percig sem, emberi bánásmódban részesültünk, mi is, a kutyánk is. Diétás konzerv, alufóliás vitaminfolyadék, remény és jókedv.

Ez januárban volt, az első hó akkor esett le. Itt még milyen boldogan játszanak mindhárman! Milyen mulandó is a földi lét….

Hazaértünk, Néró nekiesett a vizesedényének, ott is kértünk neki vizet, de valahogy eleresztették a fülük mellett, biztos megvolt rá a nyomós okuk. A házba belépve meglepi! A fürdő és a konyha elázva. Szegény cicák ijedten bújtak elő, arcukra volt írva a rémület: Itt az özönvíz! Megfulladunk! Én vissza is léptem az udvarra, mondom Lacinak valahogy old meg, írtózom az ilyen helyzetektől. Csak röhögött, azt mondja, ha ezt is megírod, senki nem fogja elhinni, hogy velünk ennyi kalamajka történik. Ca la maica! Leállította a vizet, elzárta a főcsapot, a kagylónál a csaptelep ment ki, két éves volt, na ez aztán megvolt tervezve elavulásra keményen! De minden rosszban van egy kis szerencse, még jó, hogy ez nem Húsvétkor történik, amikorra az elutazást fontolgattuk. Szegény Lackó fel is törölte a vizet, persze utána én még finomítottam egy kicsit a sarkokat, de a parkett így is fel fog gyűrődni. Ennyi baj legyen, már hozzászoktam a “katasztrófákhoz”. A régi újlaki családunkban is elhangzott egy párszor az asztal alatti vizesveder kiömlésekor, s máskor is: ez még nem úgy néz ki, mint egy baj! Csak a Néróka állapota javulna! Azt tanácsolták, ha nem eszik, vigyük vissza második infuzióra. De este eszegetett, belediktáltam a vitaminfolyadékot is, reggel is evett elég jól, saját magához képest, ez megnyugtatott, és ezért szombaton mégiscsak úgy döntöttünk, hogy elutazunk. Ki tudja hány ünnepet érhetünk még együtt a szüleimmel? Rám sokkal súlyosabb következményekkel jár az elszigetelődés, mint másegyéb. Én ebbe a nagy kétszínűsködésbe, álszenteskedésbe fogok beleroppanni, de remélem, hogy azért mégsem. 😀 Beszerveztük a rokonságot, hogy etessék a Nérót, no meg a Macit is, kétszer naponta, bevásároltunk, és elhúztunk!

Vittük a csirkéket is, mert azokat gyakrabban kell etetni. Guruló lakóház 😁 Persze, én szívem szerint Nérót is vittem volna, de Laci nem akarta bevállalni, mert ha történik vele valami az úton… Na, ezért hát megtörtént otthon, hogy ne az úton történjen! 😥

A terráriumot használtuk utazóládának, mert mégiscsak biztonságosabb, hogy ülnek egymás mellett, szépen összetömörülve, mint a heringek, mintha ide-oda dobálóznának a szerpentíneken. S megálltunk pár helyen etetni, itatni. Van egy kedvenc helyem a Kismeszesen, egy kis beugró, de most azt is feltúrták, át kellett ugorjuk a sáncot, hogy lemehessünk a földes úton, gyalog, persze, s onnan be az erdőbe. Laci szerint az éjjeli randikat akarják ezzel a sánccal megszüntetni, de azt hiszem, mégiscsak építkezni fognak, valami csövet akarnak ott átvezetni. Valószínű az orosz gázvezeték fog ott áthaladni 😀😀

Laci megnyírt, mintha tavaly ilyenkor jobban sikerült volna neki. Kezd ő is visszafejlődni. A maszk az oka, nem kap elég oxigént az agya.

Áltudomány ide vagy oda, persze értem az ellenérveket, hogy ezek szövetszálak és “a hőváltozás vagy a statikus elektromosság miatt mozognak, valamint azért, mert a maszk többi részével ellentétben nincsenek rögzítve“, és hogyha a tüdőbe is kerülnek, a szervezet fel tudja velük venni a harcot, mert szokva van ezekkel, minden rendben van, de ekkora mennyiségben, nem lesz kicsit sok azokból a szálakból? Ha naponta 8 órát viseljük a maszkot. És akkor mi a helyzet a kutyaszőrrel, ami ellen annyira kell védekezni? Az is jöhet már orrba-szájba probléma nélkül? (Az egyik közeli rokonom annyira féltette a kisfiát a macskaszőrtől, annak idején. Most már tudom, mit kell mondjak, ha a kutyaszőr kérdés szóba kerül 😀.) Vagy ez utóbbi csak akkor, ha nincs ráragadva a galandféreg tojása? Mert az a veszélyes a tüdőre, ennyit én is megtanultam a 40 éves kutyásmúltam során. Első kutyám Morzsa volt, és kinn lakott. De simogatni őt is simogattam, és a szőre is biztos bekerült legalább a számba, jópárszor. És nem lett semmi következménye, hálistennek!

Most elmesélek valamit, de ne vegyétek úgy, hogy ezzel bármit is meg akarok cáfolni, vagy elültetni a fejekben a kételyeket. És kérlek ne jelentsetek fel, hogy a rendszert akarom aláásni! Mindig de mindig ahányszor a városba megyek, és maszkot viselek, elkezd fájni a torkom. Mondhatjátok azt, hogy frászt, ezt most találtam ki! De én annyira de annyira őszinte vagyok, gondolom ezt már kitapasztaltátok, miért hazudnék most ezzel kapcsolatban? Eddig azt hittem, hogy ez pszichés alapon történik, mert a tudatalattim fél a vírustól, és ezeket a tüneteket produkálom, ahányszor emberek közé megyek. Most pedig a férges konteót olvasva, a torokkaparásom összekapcsoltam a maszkviseléssel, hogy vajon nem emiatt van? Mert én legtöbbször szájon át veszem a levegőt, amikor szaladtam is, mindig ezt műveltem (helytelenül lélegzem na, mert mindent helytelenül csinálok), még a jógaórákon se tudtam erről a rossz beidegződésemről leszokni. Ezekszerint belélegzem a fránya szövetet, és megfájdul a torkom. Le is cseréltem az orvosi maszkot egyszerű bolti, mintásra. De most már, ha csak rágondolok, máris elkezd kaparni a torkom. Ilyen ez! Az agy produkál minden baromságot. 😀

Otthon az erdei utakon sétáltunk, anyuék öreg Bodrijával, no meg Miloval, és anyám megdöbbentett, amikor megkérdezte: Ha meghal a Néró, elviszitek a Bodrit? Nem értem az idős embereknek miért nincs már türelmük az állatokhoz. Pedig az állat annyi szeretetet tud nyújtani. Lehet anyum féltékeny, mert Bodri jobban imád minket, mert finomságokat hozunk neki, visszük sétálni, ők erre képtelenek már. És megsúgok valamit: nem igaz, hogy a kutya hűséges, és kitart a gazdája mellett minden áron, még akkor is, ha az nem törődik vele! A kutya igenis képes egy másik emberhez jobban ragaszkodni, ha az a másik ember jobban szereti! Lásd Nérót, aki sose sírta vissza a régi gazdáját, aki itthagyta nekünk, lásd most már Bodrit, és láss egy régi példát, igazából kettő volt, de ezeket most nem mesélem el, tér- és időszűke miatt.

Felfedeztem itthon, hogy Milo, az erdei sétáink során, felszedett három kullancsot, szerencsére én nagy kullancseltávolító vagyok! Még sose maradt benne a feje annak, amit én kiszedtem. A lányom mesélte, hogy Ausztriában meghűlyítik az embereket a kullancs elleni oltással!! Mindenkinek azt tanácsolják, hogy ne merjen erdőbe menni, ha azelőtt nem oltatta be magát! Hát üzenem az osztrák háziorvosoknak, hogy minden nyáron legalább három-négy kullancsot találok magamban (is), szakszerűen kiszedem őket, és még semmi bajom nem esett. Igen, tudom, az agyam károsult, mert a kullancs arra is hat, ez jól látszik abból, amiket itt összeírok! 🤣

Laci még a temetőben is internetezik.

És lezárult a Néró korszak …

Nem tudok erről most beszélni, szombaton volt egy utolsó fellángolása, mint minden haldoklónak (azt hiszem, ez azért van az embernél is, hogy illendően tudjon elbúcsúzni a szeretteitől, nagyszüleimnél, ismerősöknél, sok eltávozóban lévő embernél tapasztaltam ezt, hogy mintha hirtelen javulás állna be az állapotába, ő is érzi, fel akar kelni, étvágya, kedve van, s aztán visszahanyatlik kis idő múlva, és belerévül az elmúlásba). Azt hittük, hogy jobban lett, a kezelés segített, de vasárnap délután mégis elment… Megvárt minket, amennyi az erejéből kitelt. Én el akartam vinni Újlakra, de Laci ellenezte, mint említettem, így hát itthon maradt, a Maci társaságában. Mindig abban a tudatban élek, hogy szilágysági nagyapám április 5-dikén halt meg, de nem, mindig kijavítanak, hogy hatodikán. Így hát most megvan az április ötödikei halottam is. Ez volt az ő és az én büntetésem, hogy nem tudtunk rendesen egymástól elbúcsúzni. Még mindig ez nyomaszt, de már elsírtam az összes könnyem. Megnyugodtam, van szép sírja. Nem akartam odajutni, hogy el kelljen altatni, hát ez a vágyam teljesült. 🥰

Csak én látom a sírkövén azt a kendős Madonna arcot? Engem ez a kép annyira megnyugtat. Sötét volt, mire eltemettük, meggyújtottunk egy gyertyát a sírján, és az otthonról hozott cserepes virágot ültettük ki rá, kékibolya van benne amúgyis, odahonosodhat. Most már alulról szagolhatja minden tavasszal. Macinak és Milonak is megmutattam, körbeszaglászták, megértették.

Sokszor gondoltam arra régebben, hogy Macilány kutyát feláldoztam azért, hogy a Nérónak társa legyen, ha elutazunk, ők ketten kinn aludtak a nappaliban, mert a hálóban nem fértünk volna el mind a három kedvenccel. Na most ez az áldozati időszak végetért. És a Milot is sokszor rekcumozta, ő lévén a nagyobb, a domináns hím. Milo is most visszanyerte szabadságát, autoritását. De nem hiszem, hogy ettől ők most boldogabbak. Tegnap, és végig Húsvét hétfőjén is, nagyon zaklatott voltam, de most sikerült visszanyernem a nyugalmamat. Volt egy szép álmom az éjjel, néhai Didilány kutyámmal, megjelent, hogy vigasztaljon. Egy nagy vendéglőben ültünk az összes régi kollegával, és a mostaniak közül is egy párral, és ő fiatalka volt, a lábamnál feküdt, az asztal alatt. És el kellett menjek interjúzni, de mindenövé magammal vittem. Kinn a városban szembejött velem egy román kollegám lóháton, szőrén ülte meg a lovat. Kifejeztem elismerésemet, hogy milyen bravúros! Még fel is ágaskodott a ló vele előttünk. Le a kalappal, kiáltottam oda neki, és vidám voltam, mert egy másik összejövetelre igyekeztem, Didivel. Jóérzés volt, hogy újra együtt lehettünk.

Mondhatni extázisban voltam, és az is jó, hogy fejlődök a tudatos álmok terén, mert az este úgy feküdtem le, hogy szeretném, ha álmomban Néró megjelenne nekem, hogy rendesen elbúcsúzhassak tőle. Nem jelent meg, de helyette megjelent a drága Didkó, és egy elhunyt kolleganőm is derüsen jött felém az úton, és én tudatában voltam annak, hogy ez nem a valóság, mert ő már tudjuk, hogy nem él.

Szóval nagy változások voltak az életemben pár nap leforgása alatt, és ebben nagy szerepet játszott a felelőtlen kifejezés is. Összefügg Néróval is, és másegyébbel is, a mai aktuális trendekkel. De inkább maradok az éber álmaimnál, itt a minivilágomban, a csirkéimmel, akiknek meg se kottyant a 450 km oda s vissza, kertészkedem, ha végre kitavaszodik, és folytatom a kisded játékaimat: Netflix sorozatok, youtube filmek, videók, németlecke, olvasás, és csettelés a családdal. Apropó az elszigetelődés, 2016 augusztusában volt egy ugyancsak nagyon éber, intő álmom Blankucival, hogy örökre elválasztottak minket, sírtam, hogy soha többé nem láthatjuk egymást, csak telefonon beszélhetünk, és a lányom a falon függő fotójáról szólt hozzám, vígasztalt, hogy az is valami, ha legalább tudunk egymásról, hát nem megvalósult?! A mindenit neki!

Azt nem is említettem, hogy ő volt az, aki elsőre megértette, hogy madárkát nem szabad bántani (mert azt, hogy a cicákat nem, az magától érthetődő volt), ő volt az a kutya, akivel telepatikusan tudtam kommunikálni (lásd https://ludasmanyi.blog/2019/05/04/nem-mondhatom-el-senkinek/ ), aki felfogta belső antennáival minden rezdülésemet. Tisztában volt vele, hogy jövevény, ezért próbált alkalmazkodni a házirendhez. És otthonról is hozott szabályokat: egy teljes évig nem merészkedett be a házba, éjjel csak a küszöbön volt hajlandó feküdni. Amikor hazaértem, felugrott a kapura, és finoman harabdálta a kezem, amíg a kaput nyitottam, ez olyan kézcsókféle volt nála, a szeretet jele, és még sorolhatnám, de azt hiszem, nem lenne vége a felsorolásnak! Hát itt most leállok … Azt kívánom, hogy ti is tapasztaljatok meg egy ilyenfajta kutyaszeretetet!

Nagymamám húsvéti levele 1966-ból

(55 éve íródott a levél, édesanyámnak szólt, de Zsuzsimamám akár ma is írhatta volna)

Drága Irmuskám, 1966.IV. hó 8.

A leveledet, amit másodikán írtál, megkaptuk most 6-dikán, elíg sokáig jött. Nem írtam azonnal, mert tudtam, hogy Tőtős bátyád most mejen Húsvít reggelin Váradra, és őtülle fogok küldeni egy kis csomagot is neked. Drága Irmuskám, a leveledbűl megértettünk mindent, írtad, hogy nem engedtek el onnét, ahun most dógozol, és hogy megjavítják a fizetísedet. Jól is teszik, ha megjavítják, és jól is van, ha ott maradsz, mert mán ott meg vagy szokva mindenkivel, de ha megjavítjak, írd meg, hogy megtettík, vagy csak bolondítanak.

Mik jól vagyunk, ez idáig egíszsígesek, csak sajnos ezt a Húsvítot is nálad nélkül kell eltölteni. Már várjuk a május elsejit, hogy legyünk mán együtt egy keveset. Irtad drága gyermekem, hogy vettél magadnak ruhát, kettőt is. Jól tetted, csak szíp is legyen, és jól is álljon neked. Mikor jössz haza, hozzad magaddal, hogy lássuk meg! És ezután, ha több lesz a fizetísed, mindig vegyél magadnak valami érdekes dógokat, mert látod, én nem tudok venni neked semmit. Most is alíg tudtam az ünnepre kicsinálni a pínzt, hogy megvegyem, amit kellett, ilyen bóticikkeket.

A szövíst elvígeztem az ünnep előtt, hála Istennek, ezzel nincs bajom. Itt máma nagyon jó üdő vót, a barackfa szípen kivirágzott, csak ippen meg ne fagyna! Drága Irmuskám, nagyon vigyázz magadra, vigyázz az egíszsígedre, és boldog húsvíti ünnepeket kívánunk! Mán Bözsi is nagyon vár haza, most küldök egy kis kalácsot, egy kis tyúkhúst, egy darab sonkát, meg piros tojást. Nem írom, hogy mennyit, mert most pínteken este van, és hónap kíszitem a csomagot. Most csókolunk mindannyian milliószor, és még égyszer boldog ünnepet! Üdvözöljük Mamit, a házinénit, és az egísz Koncsek családot! Választ várunk minél hamarább! Idesanyád.

Az utolsó csepp tisztavíz

Most tanultam meg, hogy van ilyen, hogy kávépárna, ki is próbáltam, de nem tudtam, főzni kell, vagy csak a forróvizet rátölteni? Hát kiderült, hogy előbbi, mert utóbbiból kávétea lett. Nekem majdnem mindkettő megfelel, mert pont ilyen lájtos kávéra van szükségem. A kicsicica megtanult póráz nélkül is kinn járni az udvaron. Azt úgy kell csinálni, hogy felmászik a fára, leesik, fennakad a pórázon, ami persze a hámra van csatolva, nem a nyakára, és addig fickándozik, amíg kifickándozza magát belőle, leugrik, és beszalad a teraszra. Na innen már simán megy az idomítás: egyet tapsolok, azt jelenti, vissza a teraszra, többet tapsolok és erélyesen, azt jelenti, befelé a házba, a nappali ablakán keresztül! Ajánlom más cicásoknak is a módszert!

A madáretetőt is meg szokta látogatni, de a verebek és cinegék okosabbak nála, és természetesen csak felügyelettel tartózkodik kinn, hogy kárt ne tegyünk a madárvilágban.

Most mindenféléről írok, hogy kerüljem a témákat, amelyek fejfájást okoznak. Például az óraátállítás! Van ennél fajsúlyosabb is, de maradjunk egyyelőre csak ennél a látszatra banális ügynél. Miért etettek tavaly azzal, hogy az lesz az utolsó, és idén már többet nem viszik előre az órát?? Mert vannak érzékeny emberek, akiknek egy órával hamarabb kelni, igenis nagyfokú stresszt okoz, és igenis megviseli az idegrendszerüket. És nem elhangzott már tavaly is, hogy gazdaságilag nem kifizetődő, az, amit eredetileg ennek érdekében, vagyis a hatékonyság érdekében gondoltak ki?! Ha így van, miért nem hagyják már abba ezt a húzd meg, ereszd meg játékot? És akkor felmerül bennem a gyanu, hogy végtére, lehet nem is erre született ez a döntés, hanem valójában arra, hogy az embereket összezavarják! És ha csak tíz százaléka az embereknek lesz ettől nyugtalan, és nem tud elaludni napokig, arra gondolva, hogy egy órával hamarabb csörög reggel az órája (én is ebbe a kategóriába tartozom!!), akkor már elérték a céljukat! Aztán az ilyen szorongó személy egy hét után elmegy a háziorvoshoz, felirat egy altatót, és már el is kezdődött a személyes kálváriája. És a gyógyszeripar nyert egy újabb pácienst, hosszútávra! Mert onnan már nincs visszaút, tudjuk, hogy az altatók függőséget okoznak, és leszokni róluk nagyon nehéz, és nem is tudom hova vezet, ha egyszer rászokunk. Mind erősebb és erősebb altatóra lesz szükség, mint a drogosok vagy az alkoholisták esetében.

Ez a kaktuszféle tudja, hogy mindig január végén kell nyíljon, a belső biológiai órája óramű pontossággal működik, mint a karácsonyi kaktuszé.

Mindenki csúfot űz azokból, akik félnek az 5G-től, hogy másról ne beszéljünk most. És azt is felhozták ennek kapcsán, hogy bezzeg a villanyhálózatok kiépítésekor is tiltakoztak egyesek, attól is féltek anno, és milyen nevetséges most erről beszélni!! Haha! Csak elfelejtjük, hogy a magasfeszültségű hálózat alatt lakni nem valami szerencsés (film is volt erről), és a transzformátor közelében sem! Persze, tudjuk, mindig az adag, a mennyiség az, ami meghatározó, egy bizonyos szint fölött lehet káros a hatás, mert kicsi adagban elviseli az ember, de kérdés, hogy meddig? És a tévé és a számítógép sugárzása sincs túlságosan jótékony befolyással az emberi szervezetre, eléggé ronthat az alvás minőségén, álmatlansághoz vezethet. Milyen jól aludhattak a középkorban! Drága volt a gyertya is, korán lefeküdtek, nem volt wifi, hát beszélgettek, stb-t csináltak. 😀 Mobiltelefon … megfigyeltem, hogy amióta a messengert, az instant levelezést kitalálták, mennyire neurotikusak lettünk. Legalábbis én, nem akarok más nevében nyilatkozni. Ülök nyugisan a kanapén, s jelez a telóm, üzenet jött, megnézem, válaszolok, két perc múlva megint felhangzik az a tipikus, jólfelismerhető jelzés, amire azonnal de rögtön reagálni kell. Már a filmekben is utálom, odajutottam, ha csörög a telefon, vagy a filmhős sms-t kap, összerezzenek! De ezt a negatív hatást legalább hivatalosan is elismerik. 😀

Ahol mindig 5 óra van! Tea time 😀

És lenne egy csomó kérdésem: miért kell klórt adagolni a csapvízbe, ha a víztisztítóállomás olyan, mint a patika, és a vezetékesvízzel minden rendben van!? Egy szakember szerint, akivel ma interjúztam, a víz minősége egyre romlik és ez a tendencia megmarad a közeljövőben is, 50 év múlva várhatóan nagyon sokba kerül majd a tisztavíz, ami elvileg ingyenes kéne, hogy legyen, hisz a természet ajándéka. És szerinte nem okés, hogy az a víz, amivel a budit lehúzzuk, tulajdonképpen ivóvíz (persze csak akkor okés, ha a kutya a vécékagylóból szokott inni 😀), külön kéne választani a két dolgot, és akkor nem kerülne annyiba a víztisztítás. S a palackozott vízben olyan mikroelemek vannak, amelyek azért felelősek, hogy az ne kotlósodjon meg. Tegyünk csak egyszerű kútvizet vagy forrásvizet egy műanyag palackba, és nézzük meg egy hónap múlva, meg tudjuk inni? Persze, értem én, hogy hermetikusan lezárják a palackot a gyárban, meg minden, de akkor is, miért nem olyan az a borvíz, mint amilyent a székelyföldi borvízkutaknál iszunk? Túl sok bugyuta kérdés! Én vagyok a hülye, hogy mindent megkérdőjelezek.

Csirketáp, utasítás, lennebb elmagyarázom azon blogolvasóknak, akik nem beszélik a román nyelvet!

Szombaton a víz világnapja kapcsán elhangzik majd az interjúm a Marosvásárhelyi Rádióban, eléggé rossz volt a vonal, de próbáltam technikailag felsegíteni a minőségét. Nem én mondom a súlyos tényeket, hanem a szakember, a biológus. Azt is tisztázzuk, hogy a Nyárádmentén a folyó szabályozása apasztotta el a kutakat! Mert ha a folyó nem tud kiönteni a medréből, akkor a víz mélyebbre hatol, és ettől a talajvíz is lejjebb ereszkedik, alsóbb rétegekbe, és így a kutak, amelyek talajvízből táplálkoznak, szépen kiapadnak. S az emberek nem értik, hogy miért. Nem önt ki többet a folyó a medréből, de annak is ára van! Mint az altatószedésnek, gyorsan elalszol, de másnap jó kába vagy egész áldott nap! Hosszútávon pedig a következmények beláthatatlanok.

S hogy a kávépárnához visszatérjek, azt tanácsolják a tea-szakértők, ha lehet ömlesztett teát fogyasszunk, s ne zacskós teát, mert a zacskót fehérítik, és az is káros a szervezetre, hosszú távon. Erről hivatalos cikk is volt. Nem konteó. Gondolom, ez áll fenn a párnás kávé esetében is. És akkor végezetül még két buta kérdés: ha a fluor nem ártalmas, ahogy a szegény összeesküvéselmélethívők tartják, akkor miért írja a fogkrém tubusán, hogy lehetőleg igyekezzünk minél kevesebbet lenyelni a fogpasztából? És a csirketápon nőtt csirkét nem ajánlatos levágni, csak ha előtte megvontuk tőle a génmódosított szóját tartalmazó tápot, legalább 5 napig? Most szereztem én is erről tudomást, amióta majorságot “tartok” 😀 Eszméletlen, mi?

Hát ezek után mindenkinek jóegészséget kívánok! Fogyasszanak pulykát, az legalább nem kapott növekedési hormont, és folyami halat, mert azt nem gyógyszerezik, mint a medencékben összezsúfolt társaikat! Eléggé ingerült vagyok, keveset aludtam, korán felkeltettek a tápos csirkéim, és most hallottam az “utolsó” óraátállításról, ami a tavalyi “utolsó” óraátállítás után következik, és ez volt az utolsó csepp a poharamban 🤣 😂🤣

Két éve Salzburgban, látszik rajtam a mobilozás kártékony hatása

Csirkék valóságshow-ja

“Az univerzum azt adja neked, amire figyelsz, és amikor figyelsz. Amikor nem figyeled meg, akkor nincs feltétlenül ott!” Rick Terrel, a NASA kutatója mondta ezt az Institute of Technologie 1928-as californiai kísérletét elemezve. És pont ez a kijelentés az, amire vágytam! Végre valami kedvemrevaló!

Március 15-dikén szabadnapot vettem ki! De azért reggel 7-kor már ébren voltam, Talpra magyar! felkiáltással kimentem a kiskertjeimbe, körbenézni. Csodás a tavasz! Imádom a telet is, de az, amikor bújnak a tavasz első virágai, a nárcisz, a jácint, a tulipán (végre van nekem is tulipánom, mégpedig nem kevesebb, mint 5 tő!!), ahhoz fogható nincs a világon! Próbálom már most megelőzni a gyomosodást, és kitépegetni a burijánokat, mert azok fejlődnek a leggyorsabban. De a tudatomba óhatatlanul bekúsznak a napi rémhírek, habár a hétvégén igyekeztem nagyon távol tartani magamat tőlük. És mindenféle eszembejutott, egy film, amelyikben üldözik az időseket, az öregembereknek bújkálniuk kell, ha életben akarnak maradni. Bejöttem a házba, utána próbáltam nézni, hát nem Bradbury, hanem Dino Buzzati novella, és nem is készült róla film, legalábbis a gugli nem dobott ki semmit. Ráébredtem, hogy annakidején Íróerr exférjem mesélt nekem erről a novelláról, és úgy emlékeztem, a filmről is, és neki köszönhetem, hogy elolvastam a Tatárpusztát, meg az Egy szerelem történetét, de az olasz író novelláskötete valahogy kimaradt. Feltétlenül be akarom pótolni, úgy hogy most itt üzenek Lacipáromnak, hogy a Hajtóvadászatot öregekre nekem feltétlenül rendelje meg! S még van egy pár ifjúsági regény is, ugyanis anyám nyolcvanévesen elkezdett gyermekirodalmat olvasni, azt mondja, mivelhogy tanárnő volt, nagyon jól tud azonosulni most a tiniszereplőkkel. Este tízkor fekszik, és hajnali 4-kor kell, amikor apám elalszik, és hogy ne zavarja, vettem neki egy kis könyvre kapcsolható olvasólámpát, azóta szuperül megférnek egymással 😀. Két egymás mellett élő embernek, két külön valósága van, amikor egyik kel, a másik fekszik. Más-más szeletét látják a napszaknak.

A mini Truman show-m szereplői

Laci akaratom ellenére beszerzett nekem 11 kiscsirkét, tízet akart venni eredetileg, de rátukmáltak még egyet, ha netán egy sajnálatos módon elpusztul. De nem pusztult el egy sem, fergeteges növekedésnek indultak, és a terráriumot, amit vettünk nekik, hamarosan nagyobb ketreccel kellett lecserélni. Tegnap, vasárnap félnapot dolgozott rajta kedves párom, a végén irtó elégedett volt az alkotásával, és én is! Habár én két vasszékből és egy hálós függőágyból akartam improvizálni nekik új lakosztályt, gyorsabban ment volna. Úgyhogy most ők egy Truman show szereplői, amelynek én vagyok a rendezője. Nézem őket fentről, beadom a kaját, a vizet, és kitisztítom az almot alattuk. Ők pedig meg vannak győződve, hogy ebből áll a világ: négy polipropilén lemezből, bocs 5-ből, mert egy alattuk van, egy dróthálóból, ami a mennyezetüket képezi, vizesedény, etető, és én, az Atyaistenség, a nagy kezeimmel, aki időnként benyúlok szűkös univerzumukba. Kíváncsiak, van köztük vállalkozó szellemű, amelyik mindenáron fel akarja fedezni a kinti, felsőbb világokat is, felugrik a kis szemtelen egészen a dróthálóig. Van egy pingvinmintás kakas, rendkívüli, sose láttam ilyen majorságot életemben: a háta és a feje teteje fekete, az arca és hasa fehér, vagy inkább krémszínű, kis huncut világos pettyekkel a szeme körül. A kopasznyakúakat ministruccoknak neveztük el, a Laci kedvence egy fürjszerű, kicsi, az biztosan tyúk lesz. Négy vagy öt kakasra lehet számítani, nem tudom mi lesz ebből, mert én a tojások miatt tartanám őket, ha már itt vannak.

A pingvinem pont elbújt, nem kaptam lencsevégre, de majd legközelebb!

Főztem egy brokkoli levest, mert hát ha enni akarok, főznöm kell, már említettem, és közben meghallgattam két összeállítást Christopher Nolan rendezőről. Eldöntöttem, hogy megnézem még egyszer az Eredet című filmjét, amit tíz évig forgatott, tényleg jó munkához idő kell. Tudjátok, abban a filmben, amelyikben meghajlítják a teret, Párizs utcáit. A Matrix is elég sokáig készült, azt nem ő csinálta, ez csak most úgy eszembejutott. Mivelhogy egyes elméletek szerint egy Matrixban élünk, amit hús-vér emberekként, akik érezzük a fájdalmat és a szomorúságot, meg az örömöt is persze, nagyon nehéz elhinnünk. Ezekután megnéztem egy izgalmas beszélgetést Száraz Györggyel és Horváth Zoltánnal, és rátaláltam egy hivatkozásra is, amire utalnak. Azt hiszem, semmi sem érdekel jobban ennél a témánál. 🤩 Ha van még ilyenszerű film, vagy könyv, ajánljátok, lécci!

De tényleg…

El kell olvasni, meg kell hallgatni, hogyan közelítik a tudományt a spiritualitáshoz. Ha csak ha egy picit is változtatnánk a paramétereken, már nem lenne lehetséges az élet a Földön. Azért ez elgondolkodtató! Ezért tevődik fel a kérdés, hogy valaki mégiscsak megalkotta mindezt, ami minket körülvesz. Hát nem csodálatos? És ha vizsgáljuk az atomrészecskéket, akkor rendezetten viselkednek, difrakciós mintázatot mutatnak, rendezett formára törekednek, ha pedig elfordítjuk a fejünket, akkor meg difúz lesz minden a hátunk mögött. És akkor felvetül az a kérdés is, hogy a tudat hozza létre a valóságot? Mint egy számítógépes játékban? Különben hasonlóról olvastam a kvantumfizika kapcsán is, hogy ugyanaz az elektron lehet itt is, meg ott is, egyidőben.

Néró az az érzésem, hogy sajnos elérkezett élete utolsó stádiumába, csak a nedvestápot hajlandó megenni, egész nap kinn ül az udvaron, és szemléli – mivel tudja, hogy már nem sokáig – ezt a szép világot! (A Szép új világot. Nem kell ide “szóma”, megteszi a jó öreg manipulálás is – különben megy a sorozat a Netflixen, megcsinálták Huxley könyve alapján. Megvolt nekem egy régi kiadásban a kötet, de elajándékoztam. Most már bánom, mert az illető barátom, az az érzésem, nem érti a lényegét.) Tegnap az esőben is végig kinn feküdt, alig lehetett este becsalogatni. Érezni akarja az elemeket, amig még lehet. Meg tudom érteni…

Ez pedig az én világom itt benn. Nekem nem is kell több, egy kollegám pénteken megkérdezte (meséltem, hogy csak hétvégén járok be, a hét folyamán itthonról dolgozom), hogy ismét kibújtam a barlangomból? Igen, nehezen bújok ki, és imádom ezt a kis minivilágot, minden adottságával és hiányosságával együtt. Nem vágyom többre. Az állataim, a kiskertjeim, a virágaim, “az én kis mucskos házam”, ahogy Petrimama mondogatta annak idején …Tele bacilussal s porral. És az internetem meg a tévém meg a könyveim. Néha én is úgy érzem, mint ahogy régebben a szektások hajtogatták, hogy a televizió maga a sátán, de amikor ez a rossz érzésem támad, gyorsan átkapcsolok egy filmre, vagy bemegyek a hálószobába, olvasok. Most pedig, ezen a gyönyörű szabadnapon, brokkolilevesem eszem, és újranézem az Eredetet, hátha megértem végre a lényegét. Esett már meg velem, hogy egy alkotást újranézve-olvasva, felfedeztem dolgokat, amelyeket első látásra-olvasásra nem vettem észre. Hallottam, hogy a japánoknál, amikor sugározták, alul egy keretben mindig feliratozták, hogy most éppen hol tartunk, ez álom vagy valóság. A testelhagyás hívei is szoktak erre a kultikus filmre utalni.
Hogy szeretnék én is a tengerparton ébredni, de ha sokat gyakorolom, talán sikerül 😉

Zűrös út

Számomra már a szülőfalum és a szüleim meglátogatása is nagyutazásnak számít. Persze, hogy az, amikor hetente egyszer látogatok el a városba, és kétszer a Maros-partra. Kimozdulni innen a barlangomból óriási nagykaland. Főleg a mi Mondeónkkal az, most már be kell látnom. A gumidefekt emellett szinte szóra sem érdemes! Arrafelé menet megálltunk a MOL-nál tankolni, mint mindig, és mint általában, én a kocsiban várakoztam. Amíg onnan szemléltem a világot, kijött az épületből egy roma család, három férfi és egy asszony. Megálltak beszélgetni, az asszony közben félrehúzódott, összefogta a kezét, illedelmesen hallgatott. Nem említettem Lacinak, mert akkor rákezdi, hogy ti modern nők vagytok a leghangosabbak, amikor véleményt kell nyilvánítani, a cigányasszony bezzeg milyen szófogadó és hallgatag! Visszafelé jövet, mit ad Isten, alkalmam volt megtapasztalni az ellenkezőjét. Vagyis azt, hogy minden kultúrában ugyanez ugyanígy előfordul, csak nincs definiálva, leszabályozva. Ugyanígy működik a férfi-nő kapcsolat, csak észre se vesszük. Később visszatérek 😀

A Meszesen jó kis köd volt, de hát ez nem meglepő. Laci elnevezte Varázshegynek, mert a szilágysági részen hétágra sütött a nap, míg itt, ezen az oldalon, hazafelé visszakerültünk a zimankós télbe.

Otthon szombat este is, és vasárnap reggel is ellátogattam a temetőbe. Kedvenc helyem (említettem már), sok felfedeznivaló van ott, például meghatott most, hogy élt egy kétszeresen özvegy asszony, aki az első férjét is feliratta a második férjével közös sírkövükre, mert előbbi elesett az első világháborúban, és nem tudni, hol nyugszik. Nagyon tetszett a gesztus, dicséretes, és biztos, hogy nem volt szokványos abban az időben. Különben nem emlékszem az özvegyre, a hetvenes évek elején halt meg. A kereken száz éves néni sírja, aki a temetőkapun belépőt fogadja, mindig elkápráztat, talán nem véletlen, hogy pont a bejárat mellett kapott helyet. Elgondolkoztató, hogy milyen különleges dolgok történtek ebben a faluban, de persze nekünk, akik ott éltünk, fel sem tűnt, mert mindig az a megszokott, amibe éppen beleszületsz. Ha én természetfeletti erővel jövök a világra, azt hiszem, hogy mindenki rendelkezik hasonlóval, és ez a természetes számomra 😁

Jobb oldalon talán kivehető a 100-as szám, s ezen az értendő, hogy pont a századik születésnapján hunyt el! Alul írja, 1875. május 30. – 1975. május 30. Aki nem hiszi, látogasson el Somlyóújlakra, és feltétlenül nézze meg a 700 éves templomot is! Különleges a tornya, a falai, a belső folyósókkal, a története, rejtély övezi, a 2012-es felújítás során pedig előkerült Mária-kép egészen egyedivé teszi, hisz ritkaság egy református templom bejárata fölött egy szentkép.
Mikor ideérünk, már nagyon boldog tudok lenni. Valaki megkérdezte tőlem, mikor folytatom a nagymamás blogot, azt válaszoltam, már gyűjtöm az anyagot, de nem mondtam igazat. Anyukámtól valóban kérdezek időnként ezt-azt, de nem haladok az anyaggyűjtéssel. És azt hiszem, inkább egy sorozatot indítanék előbb, szívem szerint, egy életút ponyvasorozatot (!!), persze, nem az én életutam lenne, dehogyis 😀. Egy fikció, kitaláció lesz, úgymond “fantáziaregény”, de végülis rátok bízom, a kedves olvasó majd eldöntheti, hogy hogyan értelmezi. 😊😉

Szóval, hogy a lényegre térjek, minden szép és jó volt, rendeltünk egy csodálatos tortát, mivel Mama a napokban tölti a 80-at, és annak rendje és módja szerint megünnepeltük. Beszélgettünk arról is, hogy jó lenne egy kedves hölgy, aki elvállalná, hogy hetente kétszer kitakarít nálunk, de ez reménytelen eset, nincs vállalkozó. Így hát addigis én takarítottam, az én felületes stílusomban, vasárnap délelőtt. A hugom ablakot mosott a nyáron, stb. Mert így megy ez most nálunk. Nem számít, a lényeg a belső béke, és ha az megvan, akkor egészség is van, még ha a sarkokban időnként felgyűl is a szemét.

Egy hete szabadságon vagyok, és azon gondolkodtam, hogy amikor az emberben nincs már becsvágy, nem áhitozik szép lakásra, gazdagságra, új autóra, nem szerelmes Isten tudja kibe, nem irigyli a szomszéd vagyonát és a kollegája szakmai sikerét sem, akkor beköszönt az életébe a földi menyország. 😊 Amíg ezt a szintet nem éred el, hidd el, hogy nem lehetsz boldog! Ja és nem nézi meg naponta a facebook hírfolyamát, hogy a cukra felmenjen! Lacipáromnak van egy vadász szerzője, ő említette, hogy régen is bement biza a maci a disznóólba, csak nem írták meg a lapok! Most pedig lehet pont azért van ez a sok medveriogatás, halálos autóbalesetekről, bűncselekményekről részletes tájékoztatás, hogy a figyelmünket eltereljék a lényegesebb dolgokról. Még hidegriadó is van már, olvasom a minap: extrém hideg várható, minusz 10 fok! Spanyolországban napok óta zavargások vannak, valahogy nem tudom elhinni, hogy egy repper ekkora tömegeket mozgósíthat. Láttam egy videón, hullámzik, örvénylik a nép Madrid utcáin. Lehet hogy ő váltotta ki, de most már biztos, hogy nem(csak) róla szól a tüntetés. És a közösségi oldalon a két tábor ócsárolja egymást, vakcinapártiak és vakcinaellenesek vágnak egymás fejéhez borzalmas dolgokat, olvasni is szörnyű! Mindegy, buta vagyok én ehhez! Úgyhogy ha nem like-olok többet semmit, azt jelenti, nem vagyok jelen, és nézzétek el nekem, inkább meditálok és élvezem a csendet, ami olykor hálistennek eláraszt. 🧚‍♀️

A csodaképem, akár az Ébredjetek lap címoldalára is kerülhetne 😀

Apropó, új autó! Azért a mindenről való lemondás mellett elfogadnék, ha nem is egy új autót, de legalább egy használhatót! Röviden szeretném elmesélni, de annyira nehéz összefoglalni … Újlakról visszafelé jövet Laci egy szilágysági falu határában előzött egy hídon, erre én megjegyeztem, hogy tutttommal ez tilos! Erre felment a cukorkája, hogy én neki ne kommentáljak, amikor vezet, mert neki nagyon kell koncentrálnia, főleg előzés közben, egyik tükörbe, másik tükörbe való pillantás, gyors döntés, sebességváltás, gázpedál, és még ki tudja mi! Szóval ez egy megterhelő és kockázatos feladat! Mire én: Persze, érthető, főleg, ha illegális is! Na aztán ebből egy heves szóváltás kerekedett. Egyikünk sem engedett az igazából! Addig-addig veszekedtünk, amíg egyszercsak kigyúlt az akku lámpája, hogy nem kap áramot. De akkor már füstölt a motorház, és égettszag kezdett terjengeni. Sejtettem, hogy negatív hatással vagyok a gépekre, mert minden telóm és laptopom szokatlanul hamar romlott/lik el, de ennyire?🤣 Hogy ha nagyon felmérgelődöm, az alternátor szíjja is képes elszakadni?? Pedig én csak az igazamat akartam bizonyítani (szerencsére mindent próbálok dokumentálni):

Na, ennyire megterhelő valakinek a vezetés! Ez a sofőr nagyon feszült és keményen koncentrál, ez abból is látszik, hogy egyik kezével erősen markolja a kormányt, amint a kép is mutatja 😀

Sietve megálltunk egy beugrónál, Aranyosgerendnél tartottunk már, kiszálltunk valamennyien, mármint mi ketten és Milo, mert ő is velünk volt, válltáskát, pénztárcát, telefonokat, minden fontosabbat kimenekítettünk, és néztük, hogy mit lehet most tenni… Még parkolt egy autó a hátunk mögött, egy fiatalember ült a volánnál, amikor látta, hogy füstöl a motorház, Laci meg szedi elő a tűzoltópalackot, beindította az autóját, és amilyen csak gyorsan tehette, elhajtott a helyszínről. Hogy még tanuja se legyen a katasztrófának, ha netán bekövetkezik! Ilyen a mai, 21-ik századi világ! Az utca másik oldalán két idősebb úr beszélgetett, Laci megkérdezte, nincs-e egy rendes kulcsuk, mert a miénkkel sehogyse tudta felnyitni a motorház tetejét. Mivel ők még 20-dik századiak voltak, odajöttek segíteni. Hoztak egy jó hexagon kulcsot is, és sikerült végre felnyitni a motorháztetőt. A szíj cafatokban állt, s én megjegyeztem, hogy a szerelőknek is olyan nagy a felelősségük, mint a sebészorvosoknak, manapság mégsem lehet leellenőrizni, hogy valóban, értik-e a mesterségüket. Ha most történetesen nincs szaglásunk, nem vesszük észre a füstöt, felgyúlunk, meghalunk? A férfiak rám se hederítettek, mérlegelték a lehetőségeket egymás között. És ezért írtam az elején (vagy már nem is emlékszem pontosan, mit írtam, vissza kell pörgessem a sorokat 😀), hogy a női emancipáció a nyugati civilizációban csak papíron valósult meg, mert amikor helyzet van, a férfiak ugyanúgy viselkednek minden kultúrában, mint ott, ahol ez keményen le van szabályozva: nem vesznek tudomást a nőkről! Úgyhogy nekem kuss volt, hát hallgattam, egy szóval sem említettem, hogy gépészmérnökit végeztem, történetesen 😉

Pedig a nők még sírfeliraton is megemlékeznek róluk, még hatvan év elmúltával is!

Lejárt az eszmecsere, kaptunk egy névjegyet, egy vontató telefonszámával. Felhívtuk, és egy órán belül ott is volt. Vásárhelytől 60 km-re fekszik ez a Gerend. Engem a pasi rögtön beültetett volna a kabinba, de mondtam, hogy ha megengedi, megnézném hogyan pakolja fel az autónkat, kíváncsi természetű vagyok, nő létemre, az ilyen technikai dolgok is érdekelnek, merő véletlenségből. Nylon miatt is aggódtam, mostanában így becézzük, szegény kutyának benn kellett maradnia a Mondeóban, nem is mertem kérdezni, hogy felvihetjük-e az utastérbe. Érdekes mesterség ez, és főleg felelősségteljes, pedig sokan azt hiszik, hogy ha jól jövedelmez, az éppen elég is belevágni a vállalkozásba. Igen, de ahhoz érteni is kell ám hozzá, mert ha útközben elveszíted a rádbízott járművet, és ráadásul még egy kutya is utazik benne, akkor bajba kerültél! Felhajtottunk a vadiúj autópályára, a parkolóban megálltunk 5 percre, Dan (így hívták a vállalkozót) meg akart bizonyosodni afelől, hogy hátul minden rendben van, és a szíjak, kötések nem lazultak meg. Kiestünk 450 lejből (mégsem 1000, ha a Meszesen akadunk el, biztos annyi lett volna!), de az én szempontomból megérte. Jó kis beszélgetés volt, és érdekes műveletnek voltam a szemtanuja. Újságíróként most már tudom, hogy ez a vontatás-dolog miként működik, milyen profizmust feltételez, és ez nekem értékes infó. Hogy bír meg egy 15 centis horog egy több tonnás autót? Fogalmam se volt, hogy ilyen horog minden gépkocsiban megtalálható, még a miénkben is! 😀 Emberünk mindent távirányítással végzett, közben kinyitotta a Laci ajtaját, a kormányt úgy mozgatta, hogy a kerekek a felvonó sínek útján haladjanak, és a horogra akasztott kábel húzta szépen, gombnyomásra a kocsit felfelé a platformra. Aztán a két hátsó és a jobb első kerekeket vastag szíjakkal rögzítette. Azt mesélte, legtöbbet külföldiekkel dolgozik, szerepel egy nemzetközi adatbázisban, ha pl. egy német autóst itt baleset ér, őt hívják, hogy vontassa el a kocsiját, parkolóval is rendelkezik. Százezer eurót fektetett háromféle trailerbe. A telefonja mindig él, éjjel-nappal hívható. Ez aztán a megbízható ember! Pislogtam Laci felé, aki középen ült. Hogy hátha a jó példa ragadós lesz 😀

A jobbik telóm sajnos le volt már merülve ekkor, csak ilyen homályos képpel tudok szolgálni. De a FB-on megtalálható a szaki, sok-sok reprezentatív képpel.

Vásárhelyre érve, egyenesen a szervízbe mentünk, a kapus már várt, telefonáltunk előre, letettük az autót, Laci hívott egy taxit a csomagoknak és magának (természetesen), én meg szaladtam hazáig a Nylonnal. Mert húzott, érezte, hogy itthoni szelek fújnak már, és mivel kicsit traumatizálódott a vontatón, le kellett vezetnie a frusztrációját. Hát szaladtam utána megadóan, nekem sem árt a mozgás! Szentkirályon van a szervízünk (a régi, amelyhez nem voltunk hűek, ezért történt meg a baj, gondolom én!), kb 25-30 percre a házunktól gyalog, sétálva, de mi, mondom, hogy szaladtunk, mint a veszettek. A szentkirályi kisüzletnél felmentünk a töltésre, hogy rövidítsünk (párhuzamos út az aszfalttal, csak nem kanyarodik akkorát), de ez nagyon rossz ötletnek bizonyult, mert olyan csúszós volt a földút, hogy az volt az érzésem, vizisízek. Milo húzott, én meg a pórázánál fogva, hátrafeszülve csúszkáltam utána. De lejárt ez is, itt vagyok, élek, élünk, megúsztuk a trailerezést (mindhárman, négyen a Mondeoval, ha őt is családtagnak számítjuk, habár nem érdemli meg!), megismertünk egy dolgos, tisztességes embert (itt a reklám helye), anyukám sikeresen indexet váltott, és még van egy hét a szabimból Hurrá!!

A szubjektív valóság(om)

Szombat lévén, Lacipáromat sikerült végre fél 11 körül felébresztenem, hétvégén 8-kor szokott kelni, de most nehéz hete volt, legalábbis szerinte. Én akkorára már az egész házban kisepregettem, csak a hálószoba maradt ki, így hát kis teketóriázás után mégiscsak benyitottam, s mondom: A szállodában ilyenkor már jön a szobalány! Laci nagy álmos szemekkel megnézett, aztán félálmában dörmögve megjegyezte: Leesett volna az ajtóról a Ne zavarjanak! tábla?! Minden rosszat rá lehet fogni, hogy lassú, aluszékony, figyelmetlen, felületes (ez mind a nikotinfüggőség velejárója, állítom én), de hogy nincs fejlett humorérzéke, azt biztos, hogy nem! És ha egy férfi meg tud nevettetni, akkor már mindent elért, amit egyszer az életben elérhet nálad! Így hát seprűvel a kezemben leültem az ágy szélére, s miután kikacagtam magam, elkomorodtam, mert eszembejutott, hogy szegény Lackó (vagy inkább szegény ügyfél) elveszíti még azt az egyetlen szombati kliensét is, aki azzal szokta kezdeni a mai napját, hogy az antikváriumunkban portyázik, és mindig talál magának legalább három kedvére való kötetet! Micsoda kiábrándulás, pofáraesés lesz ma számára, amikor derűsen fütyörészve odaér az üzlet elé, és egy nagy lakatot talál a rácson. Már csak érte érdemes lenne lelkiismeretesnek és pontosnak lenni! Mert ezzel a pontatlansággal máris egy ember napját elrontottuk! Nagyon át tudom érezni a csalódását ennek a hűséges vásárlónak, mert én is ugyanezt szoktam megélni, ha elvárásokkalteli érzéssel indulok a kedvenc bútorturimba, és ott zárt ajtóval várnak! Nem is szólva arról, hogy megbüntethetnek, ha boltosként az órarendet nem tartod be! Vagy csak én tudom így, ez a törvény csak másokra vonatkozik, és Lacit minden szabály alul felmentettek még mielőtt én megismertem volna?! De milyen alapon? Hát idegalapon, mondaná ő. 😄

A fenevadak így vezetik le a feszültséget, miközben én körbe-körbe járok az udvaron, vagy táncolok egy hosszú munkanap után (de csak a sötétben, így is már azt gondolják rólam a járókelők, hogy bezsongtam 🤣)

Én itt egy mesevilágban élek, mint az öregapó édeslánya, aki útja során leszedi a gyümölcstől roskadozó almafáról az almát, kiszedi a kemencéből a kisült cipókat, és nem tudom mit tesz még meg, de mindenki nagyon hálás neki. Én ma is felkeltem reggel fél nyolckor, szokásom szerint (nekem nincs hétvégi különprogramom, ahogy az állataimnak sincs, szeretek mindig ugyanabban az órában kelni, és nem túl későn feküdni, ezért nem kedveltem soha a szilveszteri bulikat sem, mert az ember az évet azzal kezdi, hogy máris elrontotta, másnapos, álmos, ingerlékeny), kimentem megetetni az ég madarait, összeszedni a kutyagumit, és egyúttal megsétáltatni a négylábúakat (csak itt az udvaron, meg néha hátul a mezőn), beleértve Cicát is, mert ő az egyetlen macskánk, aki a zord téli időszakban kimerészkedik a házból. Kivittem magammal a reggeli kávémat, meg az álomnaplómat, hogy lejegyezzem, mit álmodtam. Elég furi volt a ma hajnali álmom, egy temetésen voltam, vagyis kettőn, de a halott nem is volt halott, és tanácstalanok voltunk vele kapcsolatban, mert nem tudtuk, hogyan világosítsuk fel, hogyan adjuk tudtára, hogy ő a főszereplője ennek a gyászos összejövetelnek. És mindenki fehérben volt, de csak azért mert a fehérgyásszal és a fekete menyasszonyi ruhával kapcsolatban olvastam kommenteket a közösségi oldalon. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem egy üzenethordozó álom volt, ahogy az ezotériában nevezik (habár érdekes, hogy az ember miért bizonyos napi témákkal foglalkozik altában), mert visszavezethető arra is, hogy az este belenéztem kicsit egy sorozatba, aminek az volt a címe, hogy Négy esküvő és egy temetés, és azt hittem, hogy az az egyik régebbi, kedvenc filmem remake-je! Hát csalódnom kellett, mert közben kihoztak egy ilyen nevű sorozatot is, és én általában nem kedvelem a sorozatokat. Mindegyik olyan sokatígérően kezdődik, aztán a közepe felé, amikor beleélnéd magad, szépen ellaposodik, mert próbálják nyújtani minél hosszabbra, és ezért, minden logikát mellőzve, csűrik-csavarják az eseményeket. És a végén rájössz, hogy csak az idődet pocsékoltad!

“Ez most komoly? Te tényleg képes vagy ezt a baromságot végignézni?? ” 👎😸

Odapakoltam egy mosást, ez is a hétvégi rutinhoz tartozik, ugyanis két mosásravaló szokott felgyűlni, és az én ócska, rekondicionált gépem alig bírja az iramot. Olyan csúnyán szuszog az elején, amíg beindul, mint Nero kutyánk, akit nehéz légzése miatt, Darth Vadernek neveztünk el. A szerelőnk minden tőle telhetőt megtett, hogy megmentse ezt a masinát, a kikopott csapágyakat autócsapággyal helyettesítette, mert mint tudjuk, a tervezett elavulás törvényének agyafurt továbbfejlesztése óta, a régi gépekbe már nem lehet alkatrészt találni, az újak meg úgy vannak megkoncipiálva, hogy a szavatossági idő lejárta után, azonnal ki is lehessen dobni őket. De nem kell aggódnunk, mert azok ott fenn megoldják ezt a kérdést is, nincs semmi pazarlás, jön az újrahasznosítás! És a kis lelkiismeretes, nyájszellemmel (nemsokára pedig nyájimmunitással) rendelkező, apró emberkék szelektálnak és gyűjtögetnek szorgosan, nehogy valami kárbavesszen ezen a világon! Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy elhigyjem, a világot kormányzó Feketeöltönyösök (netán titkos társaságok 😎 ) a javunkat akarják! De persze, mivel ők nem léteznek, a piacgazdaság és a szabadverseny kénytelen mindent irányítani, még a tervezett elavulást is 😀 A húszéves mosógép (négyszer volt javítva, és ez csak azért volt lehetséges, mert nem újabb generációs) közben fújtat, nyikorog, brüng, mint egy ócska trabant, fáradozik helyettem, a konok autócsapágyak hajtják előre, ösztökélik, nem engedik, hogy feladja. Hála a drága szerelőnek, annak a becsületes, igazszívű embernek! 🤗

A Paradicsom, ahol élek 😁

Azt hiszem, amiatt látom ilyen ferdén tökéletes univerzumunkat, mert elzárva élek, és csak ritkán hagyom el a házat, és mint a vakoknak, kiéleződött a szimatom. Apropó szimat! A múltkor említettem, hogy Laci vett egy csodálatos tulajdonsággal rendelkező szappant nekem (akkor amikor még teljes húsz másodpercig mostuk a kezünket), és kellemes meglepetésemre, a csodaszappan Petrimama szagú volt! Most pedig olyat vásárolt, Ciel márka (amit általában szeretek), hogy büdösbogár “illata” van. Vagy már a szaglásom is elvesztettem volna itthoni magányomban? Először nem tudtam, hogy honnan olyan ismerős ez a csípős, átható szag, előbb valami gyomra, bürökfélére tippeltem, aztán pár kézmosás után megvilágosodtam. Hogy lehet ilyen tisztálkodószert forgalomba hozni? Valami fehér virág volt a csomagolásán, kicsomagoláskor eldobtam sajnos a papírját. Lehet a gyártócéget a jószándék vezérelte, ezt nem vitatom, de nagyon mellékfogtak, nagyon rosszul kombinálták össze a szintetikus anyagokat, vagy pedig nekem ferdült a szaglásom. Kettő közül az egyik. De mindenesetre Lacinak a lelkére kötöttem, hogy nehogy mégegyszer ilyet merjen venni! Vagy ha vesz, akkor csakis magának az üzletbe 😀 De mégiscsak velem lehet a baj, mert a drága mosószer is büdösnek tűnik! (Ez már a kovid tünete lenne!?) Állítólag illatosító is van benne, de amikor a kimosott holmikat kiszedegettem a gépből, s kiteregettem, a napokig beáztatva hagyott, állott ruhák orrfacsaró bűzére emlékeztettek. Ez nem lehet más, csakis olfaktív úton keletkezett halucináció! Azért használok idegen szót, hogy bizonyítsam: intelligens vagyok, képes vagyok felfogni az ilyen bonyolult orvosi szakszöveget. A vakcinaháború kitörése óta már sokat tanultam (én, a balga!😎 ), mint például anafilaxiás sokk, amire epinefrin injekciót (adrenalint) kell adni, meg szemiparézis, meg adenovírus, amit állítólag kínai betegekben fedeztek fel még a pandémia kezdetén, ami arra utal, hogy mégiscsak laborból szabadult ki a vírus, hiába tiltotta le a twitter a tudóst, aki már tavaly ősszel ezt merte állítani. Itt van egy hiteles tanulmány is, de beismerem, ez meghaladja értelmi szintemet. Annyira még nem okosodtam ki, hogy ezen a terjedelmes pdf dokumentumon képes legyek átrágni magam, mint a mesehőst üldöző boszorka a sűrű erdőn: https://zenodo.org/record/4477081#.YB-2C-gzZPZ

Amikor kiszabadulok a barlangomból, buszozok egyet a rádióig. 😉

Az itthonülésnek még van egy másik “hátulütője” is, mondaná egy olyan személy, aki munkába jár: hogyha megéhezel, muszáj főzzél magadnak! Erre mondta régebben a főnököm (amikor még napi szinten találkoztunk 🤣): keress annyi pénzt, hogy megengedhesd magadnak, hogy ebédet vásárolj! Sose kerestem annyit (legfeljebb 12 lejes napimenüt rendeltem néha), de most már nem is szeretnék! Mert rájöttem, hogy már képtelen vagyok megenni a vendéglői kaját. Ha egy évig folyamatosan a saját főztödet fogyasztod, akkor valami nagyon szokatlan ízt érzel minden idegen ételen, és már nincs ínyedre. S most nem akarom a vendéglősöket megsérteni, de ez az én szubjektív valóságom. A külvilágot egy materiális, idegen, önző univerzumként fogod fel, a szintetikus illatokban megérzed a poloskaszagot, ennek következtében a vendéglői kosztnak is kezd számodra kellemetlen íze lenni. Egy idős, falusi nénit kínáltam egyszer régen Fantával, és elképedve tiltakozott: ő ezt nem tudja meginni, érzi rajta a vegyszert!

Az érzékelés szintjén sok változáson mentem keresztül. Talán azért, mert folyamatos kontaktusban élek a természettel, és kevésbé érintkezem a civilizációval, kialakult volna a hetedik érzékem?! 😅. Például az emberi természetbe is jobban belelátok. Akikkel a legtöbbször csak telefonon kommunikálok, sokukról megsejtem, észreveszem, ha jópofáskodnak, hogy közben keserűség van a lelkükben, rájövök, ha nem teljesen őszinték, ha megjátszák magukat, ha eltitkolnak valamit, ha keménykednek, de közben bizonytalanok … De ez már egy másik történet!

A szőke nős menet s a dobozolt madarak

Annyi világvégés filmet láttunk az utóbbi időben, a Netflix-nek nem tudom mi a szándéka, vagy mire megy ez ki, mire akarnak rávezetni?! 😀 A legutóbbi, a Madarak a dobozban, arról szól, hogy öngyilkosságra késztető vírus terjed, (ez a második, kimondottan ilyen témájú alkotás, az elsőnek nem emlékszem a címére), amely kinyír mindenkit, aki szemtanuja egy öngyilkos tettnek. Lavinaszerűen terjed kór, és az elhalálozások száma exponenciálisan nő. A túlélők között, az etnikumokra való tekintettel, van egy kínai, egy afro-amerikai, egy idős nő, egy fiatal pár (az apokalipszis hozta őket össze), két terhes asszony, és egy alkoholista John Malkovich. A hősnő természetesen Sandra Bullock, aki még bekötött szemmel is képes evezni a zajló folyón, vízesésben, két kicsi, pokróc alá bújtatott gyerekkel. Három éves, 2018-as produkció, de már pár éve annyira ügyelnek arra, hogy minden kategória reprezentálva legyen, indiai, túlsúlyos személy, csontsovány, piercing-es hippi, transznemű, hogy lehetőleg senkinek a jogai ne sérüljenek. Laci erre helyretesz: Te csupa szőke nős filmet szeretnél látni? Még Malkovich is szőke nő legyen benne!? Nem, dehogy szeretnék én szőke nős menetet, csak mulattat, hogy mennyire kínosan és szigorúan tiszteletben tartják az arányokat. Persze, egy doomsday tematikájú filmben ez érthető. A John Malkovich menet pedig egyik kedvencem 😁

Itt egy szőke nős menet! 😀 Jobb oldalt egy lerobbant postahivatal, annak idején ezt szerette volna Laci kibérelni könyvesboltnak. Hát lett volna mit javítani rajta!

Kaptam egy emailt a héten, felszólítanak benne, hogy harcoljak a szőrmeállatok megmentéséért! Aláírtam a peticiót persze, de nem tudom, mennyit segít ez! Amikor még a Minority Safepack se jött össze! Safeback lett belőle. És most érezzük igazán a bőrünkön, hogy milyen hátrányos kisebbségben élni! Még az ilyen polkorrekt csatornák is, mint a Netflix vagy HBO Go se tiszteli a jogainkat! Hol kell bepanaszolni, hogy számunkra nem elérhető a magyar szinkron? Mert kedves párom már írt nekik, vagyis csettelt az egyik adminnal, a válasz pedig: Az HBO minden országban független vállalkozás, és a Romániában hatályban lévő szabályok szerint román vagy angol feliratozás van érvényben. Elég flegma, arrogáns hozzáállás azért a pénzért, de mit is érdekli őket, ha egy frusztrált kisebbségi ügyféllel több lesz vagy kevesebb!? Kvázi monopolhelyzetben vannak. És mi pedig visszakerültünk pont oda, ahonnan elindultunk a kilencvenes években, amikor harcolni kellett azért, hogy a szolgáltatók betegyék a csomagba a magyar adókat. Mindegy, fejlesszük az angol tudásunkat! Ez is egy előny, ha úgy vesszük, de kár azokért a szellemes poénokért, amiket elsütnek a magyar szinkronos filmekben! Innen azt a konklúziót szűröm le, én feszélyezett rommagyar, hogy az etnikai reprenzentálás csak kirakat, csak a szabályok betartása, no meg a megbírságolás elkerülése végett van, nem pedig azért, mert számítanak a filmiparban az indiánok vagy az eszkimók vagy a maurok, és azoknak jogai! Ilyen ez a mai képmutató világ! 😖

Laci itt elég szerényen teszi fel a kérdést, meg se meri pedzeni, hogy magyar szinkront preferálna. Még folytatta volna a csevegést, de bejött egy kliens az üzletbe, és mire visszatért volna a beszélgetéshez, már el volt tűnve a csettablak és azzal együtt a párbeszéd is. De újra meg lehet kérdezni szerintem, és talán ha sokan kérdezzük meg, és vonjuk őket felelősségre 😀, akkor talán, idővel történik valami. Már azon is gondolkodtunk, hogy nem lehetne-e Magyarországról bejelentkezni a Netflixre is és ide is? De nem hiszem, hogy elfogadnák, mert értelemszerűen a romániai címünk is megjelenik ilyenkor.😄

És valószínű ez van a szőrmékkel is. A kicsi nyuszikák csak írogassák alá szépen a peticiókat, aztán ez az adatbázis majd jó lesz később valamire! De ne legyek ilyen pesszimista és paranójás! Azt már nem bírtam megnézni, hogy hogyan nyúzzák meg a nutriákat, tehát én is menekülök, és dugom a fejem a homokba! Aznap előttem haladt az utcán egy középkorú hölgy, valódi nyércbundában, s megfordult a fejemben, hogy az lenne az igazi, ha odalépnék hozzá, és elmagyaráznám, milyen keserves(en rövid) életet éltek ezek az aranyoskák itt rajta, és milyen kínhalált szenvedtek! Csupán azért, hogy ő végigflangáljon a főtéren, télvíz idején, egyszer, legfeljebb kétszer egy évben, hiszen globális felmelegedés van! De persze ilyen állatvédelmi partizánakcióra én sem vagyok képes! És egy fecske úgysem hozza el a tavaszt, mint tudjuk! Talán majd az éghajlatváltozás menti meg azt az élővilágot, amit a szőrmeipar tönkretett…

Igen, a tél sajnos elment, pedig imádtam azokon a reggeleken az ajtómon, a dimenziókapun kilépni, és egy csodavilágba csöppenni. Olyan volt ez számomra, mint a Széttáncolt cipellők című mesében a királykisasszonyok titkos találkozása, akik éjfélkor hálószobájukból egy rejtett csapóajtón keresztül leereszkedtek, átlopakodtak egy ezüstös, majd egy aranyos birodalomba, hogy ott a hercegeikkel mulassanak.

A csodavilág itt volt az udvaromon, ideköltözött a Hókirálynő birodalma! 🥰 Csupán annyit kellett tennem, hogy kinyitom a bejárati ajtót, kisétálok, és azon nyomban elém tárult egy díszbe, csipkébe öltözött világ! Ahol nincs többé szürkeség, nincs rendetlenség, farakás, cserépkupacok, csak csillogás van, fényesség, tiszta, hegyi levegő, még akkor is, ha csak itt lakunk a domb aljában, és a kerítésen túl sűrű az autóforgalom. A kutyák fürödtek a hóban, játszadoztak, kergetőztek, vidáman szaladgáltak körbe-körbe. És a házunk ajtaja igazi, varászlatos, világok közötti átjáróvá lényegült!

Egyszer leestem a lóról (kétszer estem le tulajdonképpen, de csak másodjára akaratomon kívül), és az is ilyen dimenzióugrásnak tűnt: egyik pillanatban még fenn ültem peckesen, magasan a Doina hátán, ügettünk szépen az erdei úton, aztán hallottam a túravezetőt kiáltani, hogy álljunk félre, mert valami történik mögöttünk, s mire hátrafordultam volna, hogy mi van, a másik pillanatban már az oldalamon feküdtem lenn a földön, szépen magzatpózba összegömbölyödve. Semmire nem emlékszem, hogy mikor eresztettem el a kantárt, vagy a lábomat hogy húztam ki a kengyelből, a pillanat töredéke alatt zajlott le az átváltozás. A lovam meg, egy idős tapasztalt kanca (aki, mint utóbb mesélték, nyugis természetét meghazudtolva, hirtelen felágaskodott, és levetett magáról), ott állt mellettem higgadtan, mintha ő semmiről nem tehetne!

Ez egy tíz éves fotó, Didilány kutyámról, akivel a kolozsvári Bükkben sétáltunk a havas erdőben. Ahol még a madár sem járt akkor 😊.

De az utolsó, esős januári napon nem mondhatom, hogy nem vagyok elégedett a sorsommal. Még az eső is elállt délre, a verebek az etetőn csipegetnek, csicseregnek, már a gerlék és a cinegék is idekaptak, változatos a program, a cicák Netflix-je ki van fizetve előre: három zacskó kanári mix magot vásárolt Laci most hétvégén a Kauflandból. A filmbéli madaraknak a dobozból a jelző szerep jutott: amikor közel volt a veszély, nyugtalanul repdesni kezdtek. Vajon milyen szerepük lesz az igazi végítélet során? A galambok hírnökök voltak az özönvíz idején, no meg a Bibliában, a szentlélek galamb formájában ereszkedett le, és Süskind Galambja, meg a Hitchcock madarai, meg Szilágyi Erzsébet, amikor a levelét megírta, meg a Hess madár!, és ne feledjük Edgar Allan Poe Hollóját sem! “Sohamár!” A minap még a kábeltévé is akadozott, megörültem erősen! Végre nincs tévé, beszélgethetünk! Erre Laci: De van wifi! Internetezhetünk!! A mélyreható beszélgetést tehát elhalasztottuk a végítélet napjaira 🤣

De vele is kitolt a Cica (ez a mágikus, diabolikus lény!), amikor végre olvasni akart! A bal oldali szöveget még mindig problémamentesen elolvashatja! 🤣

S most hogy így odamondtam a fizetett filmcsatornáknak, látom, hogy este lesz egy vadonatúj, jó kis madaras “mozgókép” az HBO-n! Valószínű, csak holnap reggel szereznek tudomást a kritikámról (milyen optimista vagyok!), úgy hogy ezt még nyugodt lelkiismerettel megnézhetjük:

Én, a barlanglakó

Ma van nagymamám születésnapja (vagyis volt a tegnapelőtt), pontosan 110 éve született. Gondoltam írok egy kis humoros szösszenetet a Nagymama-interjú kötetem kapcsán, behelyettesítem például a kötényt a szájkosárral valahogy így: “Ides, akinek a maszkja olyan tiszta vót mindig, mind a patyolat!” – elég hihetőnek hangzik, nem? Meg hogy “Ides a kezit a kis rozsdás lavorjába húsz másodpercig csak mosta, mosta… És amikor a bótba ment, szípen illedelmesen megvárta, ameddig kijött egy vevő, s csak azután lípett bé, hogy tarccsa a távolságot!” Annyira hihető, hogy pár év múlva már fel se tűnik, hogy volt kovidkorszak előtti idő is! Hisz Streinu-Cercel atyánk megmondta: oltással is még 2023-ig kell hordanunk a maszkot! S amit ő kijelent, azt nem árt komolyan venni!

Hétvégén kétszer voltunk a Maros-parton sétálni.

A nap tükröződött a híd fölött, aztán meg a híd alatt, a halászok hibernálnak ilyenkor, hát birtokba vehettük az ő területüket is, ott haladtunk közvetlenül a vízpart mellett, annyira felüdítő érzés volt! Főleg számomra, aki csak egyszer egy héten hagyom el a házat. Max kétszer, ha van valami esemény a városban, amelyre pont engem, szerencsétlen fejemet, küldenek el. S ott ülök a sajtótájékoztatón, amelyet nem is az a személy tart, aki meghirdette, és csak egyetlen dologra tudok gondolni: mi a fenét keresek én itt? Olyan idegen ez a világ nekem! Nem is értem, miről van szó! Szerencsére, ettől a ténytől nem rémülök meg már annyira, mint régebben szoktam volt, amikor lázasan jegyzeteltem, és fogalmam se volt, hogy mit. Valahogy bennem a rádiós kezd eltompulni, és kezdek átlényegülni bloggerré. Rádiósként pedig azért imádkozom, hogy lehetőleg csakis olyan interjúk jussanak nekem osztályrészül, amelyeknek indítókérdése megfelel a “Mire lettek figyelmesek?” sémának! Végülis ezzel az új világgal, így vagy úgy mindannyian átváltozunk. Ki ilyenné, ki olyanná, beolvadunk, vagy ellenállunk, és a szakadék köztünk egyre csak mélyül és mélyül… S ki tudja, hol áll meg!? Apropó, mélység! Olvasom, hogy Olaszországban beszakadt egy Covid-kórház parkolója. Csak úgy, minden előjel nélkül! Intő jel! 😀 A norvégmintás esetet meg se merem említeni! Különböző effektusokról vagy jót, vagy semmit!!

Azt hittem a macskás gépelést nem lehet már fokozni! Hát tessék! 😀

És nem igaz, hogy nem járok ki, (majdnem) minden második nap elmegyek Szentkirályra (bicajjal!), a forráshoz vízért, mint a mesében, csak énutánam nem jön el a hercegem, hogy kimenekítsen a Hétfejű sárkány karmai közül. Mert a rutin is lehet egy tűzokádó sárkány, hát nem? Aztán hétvégén próbálunk a Maros-parton sétálni, amint említettem, s amint azt a fenti kép is illusztrálja. Most szombaton történt egy egészen szokatlan esemény is! Alig fordultunk ki az Aladdin bútorturi utcájából jobbra, előttünk feltűnt egy rendőrautó. Mondom Lacinak, ne előzd meg! Erre a rendőrkocsi lelassított, és a Tempo hotel előtt közvetlenül megállt, és elkezdte vadul villogtatni a fényeit, meg szirénázott, olyan csúnyán, ahogy mostanában szokott, fülsüketítően, félreismerhetetlenül. Lehúztunk hát mi is előtte jobbra. Kiszáll egy kékszemű pufi (így hívjuk mi a fiatalokat), odajön az ablakhoz, és elkéri a Laci meg az autó aktáit. Hálistennek, minden megvolt, még a talon is, utolsó percben előkerült a kesztyűtartó aljából, még én se estem pánikba, és a bundás népség se mukkant/vakkant egyet sem! Csodálkoztam ezen, hisz ha néhai Didilány kutyámmal történik ez, ahogy az ablakot lehúztuk volna, azon nyomban a rend emberére vicsorította volna fogait, és rendesen megugatta volna, mi meg csúnyán bevettük volna a kefét! De a rendőrnek tetszettek a négylábúak, megdicsérte őket, erre Laci egyből témába tette: Merem pe malul Muresului la plimbare! Én meg odasúgom: Remélem, nem ittál! Erre kedves párom jó szigorúan megnézett, hogy merek ilyet kérdezni, egy ilyen komoly ellenőrzés alatt!? De a közlekedési rendőr nem hallotta a kérdésem, megvizsgálta az aktákat ott helyben, az ablakunk előtt, nem vitte el a kocsihoz, hogy a rendszerben lefutassa őket, visszaadta, majd udvariasan elköszönt. Azóta se értünk semmit, (“s az orvosok a halált” – Csík Zenekar).

Körforgalom Remeteszegen, ezután még kell egy kicsit menni az Aladdinig!

Mit akarhatott tőlünk a hivatalos “szerv”? Miért váltunk hirtelen gyanussá? Mert nem előztük meg a rendőrkocsit, és lelassítottunk? Mr. Bean amerikai útja óta tudjuk, hogy nem szabad a rendőrök előtt gyanusan viselkedni! Vagy látták, hogy három kutya van hátul, és azt hitték, hogy ki tudja milyen alantos célból szállítjuk őket? A kutyák miatt aggódtak volna, ezt nehezen tudom elhinni! Bár örülnék neki! Laci azt is feltételezi, hogy a maszk miatt őt nagyon fiatalnak nézték (egyfolytában hordja, ha kell, ha nem!). Ki ez a hülyegyerek a volánnál, lehet nincs is hajtásija! S ráadásul, azt írja az álarcán, hogy tikk-tokk! Sok variáns felmerült a fejünkben, de semmi elfogadható magyarázat. 😐

A Maros-part egy csodálatos hely, és jaj! Nem indokoltam még meg a címet. Erről már többször akartam írni, hogy én évtizedek óta érzem azt, amikor az otthonom elhagyom, hogy egy anyafarkas vagyok, aki portyázni indul, kimerészkedik a félelmetes, veszélyekkel teli külvilágba, hogy megpróbáljon élelmet szerezni magának és otthonmaradt kicsinyeinek. Aztán minden délután, hazatértemkor hálás voltam a fennvalónak, hogy sikeresen letudtam ezt a napot is, a portyázás sikerrel jár, az anyaggyűjtésből megélek, ügyes-bajos dolgaimat is elintéztem, hátradőlhetek! Most 2020 tavasza óta méginkább ilyen portyázásnak tűnik a lakáselhagyás, úgy érzem magam, mint egy vad, hisz a legtöbb vadállat is csak vadászni, élelemgyűjtés céljából hagyja el barlangját, búvóhelyét. És minden alkalommal, amikor a forrásról hazafelé tekerek, dülöngélve, próbálva tartani az egyensúlyt a kétliteres palack súlya alatt, miközben szűk kis utcánkban az autók kerülgetnek, akkor is olyan érzésem támad, mintha egy hős lennék, aki sok próbatétel után, végre megszerezte az életvizét!

Maci kemény iramot diktál néha. A vadkacsák is portyáznak, csapatokba verődve, most fedeztem fel, hogy vannak láthatatlan szigetecskék a folyón (legalábbis most, gondolom alacsonyabb a víz szintje), ahol lábon állva pihenhetnek.