2024. május 10. Akár május 35 is lehetne. Álmodtam ezzel a nappal gyerekkoromban, Kästner megidézte magát bennem. Szóval tegnapelőtt: 6 óra húszkor (még jó, hogy nem 3:20-kor!) arra riadtam fel, hogy Istenem, nem zártam be a majorságot!, ami mára már csak két egyeddé zsugorodott, egy szem tyúk- és az egy szem kakasból áll. Rohantam ki pizsamában, hogy vajon megvannak-e még, nem vitte-e el őket a róka az éj leple alatt?! Megvoltak, el voltak indulva, reggeli körútjukat rótták már az udvaron. De ettől aztán felbolydult az egész állatállomány, akkor már a macskák követelték a kaját, a kutyákat muszáj volt kiengedni, itt már nem volt mese, elkezdődött a napi rutin. Hat óra alvás nekem pedig nem igazán elég, minimum hetet kellene aludjak, hogy normálisan létezni tudjak.
Kedves párom csíkszeredai könyvvásáron, szóval mindent magamnak kellett megoldanom. A városba való utazást is. Támadt egy nagy ötletem, elbiciklizek a hídig, a közelben leparkolom a bringát, mondjuk a nagyáruház előtt, ott van kerékpár parkoló is, és busszal megyek be a rádióhoz. Mert már nem nekem való a nagyvárosi dugó, ráadásul kialvatlan is vagyok. A biciklizésben az a jó, hogy bármennyire is fáradt vagy, muszáj koncentrálnod, mert nagy a tét, mondjuk az életed, ha a közúti forgalomban tekersz. Az Egyesülés/Unirii negyedben, ahol mi lakunk, délelőtt viszonylag gyér a forgalom, de nem biztonságos, mert itt mindenki sebesen hajt, és nem számol azzal, hogy esetleg mi vár rá a kanyar után, ki jön szembe, ugyanolyan sebességgel, vagy ki parkol úgy, hogy elfoglalja a fél úttestet.
Elrendeztem mindent, etettem, friss vizet hoztam a kútról a négylábúaknak (még nekik sem adok klórosat), sepregettem, mosogattam, főztem egy levest, megírtam három műsorkeretet, és fél kettő felé felpattantam a poros kis bringámra, amely egy jó ideje kihasználatlanul szomorkodik a teraszon, és bekarikáztam a Pallasig. Hogy ott kiderüljön, hogy a biciklizár kulcsnak hitt papagájos kulcstartós akármi egy apartman ajtaját nyithatja legfeljebb, sokkal nagyobb ahhoz, hogy beletaláljon az én biciklizáramba. Nem volt mit tenni, otthagytam a kis járgányomat lekötetlenül, láttam van megfigyelő kamerája az üzletnek, gondoltam, hátha nem tulajdonítja el senki, és áldottam az eszemet, hogy nem törölgettem meg, így álcázhatja magát egy esetleges tolvaj előtt, hogy csak egy rossz tragacs. Ami félig meddig igaz is. És reméltem, hogy az Univerzum majd őrködik és megvédi az én egyetlen, szeretett, de elhanyagolt közlekedési eszközömet.
Mint említettem, három műsorkeretet írtam meg, de négyet kellett volna, a negyediket másnapra hagytam. Mert el kell mondanom, kedveseim, hogy nagy fordulatot vett az életem. Nem, nem váltam el, nem költöztem Máshelyre, nem cseréltem munkahelyet, mint fennebb már kiderült, csak éppen másfélefajta feladatokat kaptam. S ha már szülinapos volnék/voltam, akkor itt megengedem magamnak, hogy egy kis számadást végezzek. Több nagy fordulat volt az életemben, az első, amikor bejutottam az egyetemre és megtudtam, hogy gyerekem lesz, a második, amikor elváltam, a harmadik, amikor a rádiótársasághoz kerültem, Kolozsváron, a negyedik, amikor összejöttem a második férjemmel, az ötödik, amikor Vásárhelyre jöttem (kvázi új munkahely és új kapcsolat), a hatodik, amikor blogot kezdtem írni, és most van a hetedik. Te magad légy!!
Akkor most ez az igazi?? Magam ura vagyok, ha szolgám nincs, de sokkal több a munkám, mert az aktualitás témák vagy összejöttek vagy nem, az nem az én felelősségem volt, de a műsoraim muszáj összejöjjenek, azokért én felelek! Felhívott ezen a nevezetes napon egy barátnőm (többen is hívtak), és elmeséltem neki Arsenie Boca-t, biztos kevesen hallottatok róla, ő is megmosolyogta a történetet, éreztem a vonal másik végén, hogy megmosolyogja… Mert a történet arról szól, hogy egy évfolyamtársnőm, aki szobatársam is volt végig és ortodoxpaplány, elzarándokolt Boca szerzetes sírjához, mert hallotta, hogyha fohászkodsz és őszintén kéred, hogy segítsen, és ha az a kérés tiszta, és nem valami bosszúvágyból fakad, akkor teljesíti a vágyadat. A vágya pedig nemsokára teljesült, csak annyit árult el, hogy nem úgy, ahogy ő kívánta, nem azon az úton-módon, de végül megkapta, amire vágyott. Velem pedig az történt, hogy március végén, valamikor Húsvét előtt szabadságra mentem, és a kisbuszon egy méretes Arsenie portré függött a sofőr feje fölött, én is mosolyogtam, hogy most akkor itt van, nem kell zarándokolnom sehova, kérhetem tőle, hogy szabadítson meg az aktualitás témáktól, mert ez már rég nem az én világom, én egy alternatív világban élek, nem akarok a napi politikával, se gazdasággal, se semmivel, ami mainstream, foglalkozni. Kértem, de nem is biztos, hogy hittem benne. Olyan ez, mint a hagyma esete, ha nem is hiszed, hogy a hagyma megríkat, amikor pucolod, attól még kicsordulnak a könnyeid. Szinte le se járt a szabadságom, és felhívott a főnököm, hogy vegyem át a roma műsort, és akkor nem kell többet aktualitással foglalkoznom. Az első gondolatom a szent szerzetes felé szállt, mondanom sem kell. 😉
Az volt az érzésem, amikor a millió állatot rendeztem (mert két kiskutya is került közben a mezőről, akiket egy jóember kidobott, hogy bajlódjon valaki más velük), és a szövegeimet írtam, hogy ez az egy nap az életem, és fél kettő már a délután, de nem ide akartam kilyukadni, hanem inkább a Spielberg-féle érzés volt bennem, az AI című filmből, amikor a kis robotfiúnak az idegenek felélesztik a hús-vér anyukáját, egy hajszálból kinyert DNS minta segítségével, és a kis robotfiú annyira boldog, az anyukája, akinek mindennel a kedvében akar járni, pedig annyira álmos és zavart, mint a mesében, csak épp azt nem mondja: De hosszút aludtam! És megkérdi: Milyen nap van ma? A kisfiú pedig azt feleli magasztos hangulatában: Ma MA van, mama! Na nekem is ez lett volna a válaszom, ha valaki megkérdi, hogy ma … ma van! Úgy éreztem, mintha nem is lenne több nap. A lelkemben ünnepeltem, pedig nem is volt akivel, és mégcsak nem is készítettem díszvacsorát, mivel a bundás társaimon kívül, nem volt akinek. És egy népdal is ott csilingelt az agyamban, “Olyan vagyok, mint a csillagos ég, olyan vagyok, mint az engedelem …” innen már tovább sehogyse jutottam, ez lehet nem is népdal, hanem műdal, sose jutott eszembe, hogy erre gondoljak, most nem tudom miért került bele az egyik agytekervényembe. Biztos nem véletlenül! Rákerestem most, hogy mégis hogyis van az a folytatás. Errefel mit találok (a zeneszöveg.hu-n): “
“A szöveg egy olyan személyről szól, aki pozitív önbizalommal és szeretettel teli szemmel néz a világra, akár a csillagos ég. Az illető olyan, mint az engedély, szabadon hagyja érzelmeit kifejezni. Egy új kalapot vásárolt, melynek szalagját a szél lobogtatja, de ha szükséges, ő maga is lobogtatja azt. Ezzel a gesztussal egy szőke személyt szeretne magához csábítani a sötétben. A szöveg alapvetően a vonzásról, a flörtölésről és a romantikus érzelmek kifejezéséről szól.”
Na fene! Erre nem gondoltam, mik jönnek a felszínre! Pedig én arra következtettem, az a jelentése, hogy olyan szétszórt vagyok, mint a csillagok, olyan elveszett a sok-sok csillag között, és nem tudom pontosan, hol az otthonom: Újlakon, Petriben, Kolozsváron, Vásárhelyen, Remeteszegen, az erdőszélen, vagy inkább az erdő közepében járok? Vagy a kör közepén állok, és körbevesznek jóbarátok?
Szóval miközben a bicajom a nagyáruház előtt árválkodott, és a biztonsága nagy veszélyben forgott, addig én ennek a blogbejegyzésnek a vázlatát írtam a buszon a rádió felé. Majdnem két p-vel írtam azt, hogy papírra vetem soraimat, és a nálamat is két l-el. Szép! Nem számít, csak szíve legyen az embernek… Régen, még az életem első nagy fordulata előtt, azt gondoltam, hogy nekem csak olyan pasi kell, aki nálamnál jobban érti a mateket, most én is megmosolygom magam, hiszen már az sem számít igazán, ha két sz-szel írja a lesz-t, csak szeresse az állatokat, és legyen elfogadó. Különben meg én se értem már a mateket, úgyhogy nálamnál már mindenki jobban érti! 🤣
De mégis van jó matekes barátom: minden évben egyszer felhív egy régi mérnök haverem (az a rongyos régi, mint a cigánynótában), most se maradt el ez a momentum, és ismét számadást végeztünk, mi történt az elmúlt esztendő alatt, aztán egy hét múlva én hívom őt, mert a két szülinap között csupán hét nap az eltérés, és folytatódik az éves beszámoló. A beszélgetés végén arra a következtetésre jutottunk, hogy az egészség fontosabb a pénznél, habár tudtuk eddig is, de jó egyfolytában megerősítést nyerni. Sokan a jólétért meditálnak, van ebben is valami, mert nem élünk sajnos az erdő közepében, fizetni kell a számlákat (még a vizet is!), és mégiscsak jobban érzi az ember magát, ha van a kontóján némi összeg. Mivel pedig a könyvezésből (ez egy szakzsargon) nem lehet megélni, de mégse szeretnék lemondani egy könyvesboltnyi kötetről, hát én is erre meditálok ezután. Erre is! Mert, mint látjuk, minden vágy teljesül, csak kívánni kell…😎