Category Archives: Uncategorized

Tegnap jött

a postás! Épp kimentem kicsit levegőzni, két interjú között, megnéztem a virágaimat, általában napjában tízszer leellenőrzöm, hogy mennyit nőttek, hány nárcisz virágzott ki még, a kékibolyák is mennyire kezdenek elszaporodni a fehérek között, mennyit fejlődött a törpeliliomom, amely nemrég bújt csak ki a földből, de gondolom sejtitek, hogy nagy változás nincs, főleg kétóránként nem észlelhető semmi említésreméltó😒 Na épp egy ilyen féligcsalódott állapotomban, arra eszméltem, hogy kinn áll a kerítés előtt a postásnő, akit a Néró tavaly megharapott, de azért nem neheztel túlságosan, és tudatja velem, hogy van egy büntetésem, átveszem? Miféle büntetés!? Én nem tudok semmilyen büntetésről? Hát ő se tudja, miről van szó! Zárt borítékban van! Próbál szabadkozni, de látam rajta az enyhe kárörömöt, vagy csak belemagyarázom a profeszionális távolságtartásába, rezzenetlen arckifejezésébe. Hány kellemetlen percet okozott ő már ebben az utcában, és a következőben is az embereknek! Biztos hozott már bírósági végzést, de még kilakoltatási határozatot is. Egy rendőrségi értesítés kikézbesítése neki meg se kottyan, az talán csak enyhe sokkot generál, enyhébbet, mint egy gyerektartásiról szóló, feltételezem. Akkor átveszem, vagy nem? – kérdi kicsit türelmetlenül. Mondom, hát persze, hogyne venném át, nem lehet nem átvenni! Erre nem válaszol. Nyújtja a zárt borítékot, meg az értesítésről szóló cetlit és az írószert, hogy írjam alá. Nem gondolkodom a szabályokon (hogy 2 méter távolság, meg gumikesztyű kéne, a politia szó mindent felülír), csak veszem a golyóstollát, meg a cetlit, aláírom, visszaadom. És persze a Laci nevére szól, hát mérgesen rohanok be, hogy ez meg mi a fene! Az az első gondolatom, hogy múlt hétfőn kinyitotta a könyvesboltot, ezért büntették meg. De nekem akkor miért nem szólt erről?

Laci jön az üzletből, beköszön a szomszédnak!

Kedves párom épp tusolt, hát kibontottam én reszkető kezekkel, annyira azért nem reszketett már, mint mondjuk a koronavírus előtt, mert most már érzékelem én is, hogy mi a fontosabb az életben, és mi a kevésbé lényeges. Nem is téptem le a szélét, mint máskor tettem volna, hanem vettem az ollót, és gondosan levágtam, hogy a belső papír épségben maradjon. Parkolási bírság! Gondolhattam volna! De azért most nem cirkuszolok, már nem. 200 lej, de ha kifizetjük 15 napon belül, akkor csak 100. Mégse 300 vagy 500! Nem hiányzott, de nézzük a pohár tele felét. Nérónak kellene pénzt elkülöníteni, a heredaganata miatt, de most ez úgysem lehetséges. És örüljek, hogy nem köhögünk, nincs lázunk, és koronavírusra utaló más tünetünk sincs.

Megnéztem Az öreg hölgy látogatását, Tompa Miklós társulat, három kamerás. Kezdtem a fürdőkádban, és befejeztem a hálószobában. Jóttett a lelkemnek!

Úgy tűnik a Salubriserv munkatársai olvassák a blogomat, a képen jól látható a fehér kesztyű, amit most viselnek, hogy ne legyen több okom panaszra!

Ma 11 óra 58 perckor elhúzott fölöttünk egy repülőgép, rég nem láttam repülőt, jó magasan szállt, nem lehetett kivenni olyan messziről, milyen légitársasághoz tartozik, biztos nem Vásárhelyen landolt. Lehet védőfelszereléseket szállított! Minden kis történés olyan nagy esemény az életünkbe. Amikor Lacit elküldöm a közeli boltba, kinn állok a kapu előtt, és várom, úgy képzelem magam, mint ahogy egykor újlaki öregmamám nagymamámat várta haza a pénteki, somlyói hetivásárból. Az ablakból figyelte az utcát: Hogy nem jön mán! Hogy nem jön!? A felsőutca templomfelé kanyarodásáig látott el, kb 150 méterre, de azért leste egyfolytában, két rántáskavarás között. Egyszer csak összecsapta a két kezét: Na jön mán! Itt van mán! Megvolt a boldogság! Én is ugyanígy vagyok mostanában. De ettől függetlenül, van mivel lefoglaljam magam egésznap, a rádiósmunkán kívül is. Ott a kézimosás, például. Említettem korábban, hogy elromlott a mosógépünk. Akármennyit mosok, ahogy befejezem, már vár rám beáztatva a következő adag. Erről meg a kislányom egyik nevezetes gyerekkori mondása jut eszembe, négy vagy öt éves lehetett, amikor játszott kinn az udvaron a homokban. Egy rossz lábosba keverte a vizes homokot, kérdeztem, mit főz. Azt válaszolta: ebből olyan csoki lesz, ami sose fogy el! Ezzel egyben kifejezte leghőbb vágyát is. Mennyit változik az ember élete során! Most a leghőbb vágyunk, hogy kimozduljunk házból! Ki hitte volna!?

Voltunk a tegnap a városban, és esküszöm, kiruccanásunk egy külföldi kirándulással ért fel! Előbb a stúdióba mentem, ahol orvosirendelő szag terjengett a hallban és a folyósókon, a klóros fertőtlenítés miatt, személyesen az igazgatónőtől kaptam maszkot és gumikesztyűt, meg olyan profibb maszkot, amelyet 90 fokon kell mosni. Megjegyezte viccesen: Mintha csak a sebészeten lennénk! Most az a dilemmám, hogy mivel mérhetem meg a víz hőmérsékletét? Megvárom, hogy elkezdjen zubogni, aztán leállítom, valami ilyesmi, s akkor beleteszem a védőmaszkot a forró vízbe, vigyázva, hogy a gumizsinórja el ne olvadjon? 😊

Az utat visszafelé a könyvesboltunkig megint gyalog tettem meg, a Bolyai tetőn két autó szélvédőjén parkolási büntetés, micsoda városban élünk! Itt a világvége a nyakunkon, ők meg még mindig azzal foglalkoznak, hogy vadásszák az illegálisan leparkolt autókat! Gyorsan sietősre fogtam, hátha még időben odaérek Lacihoz, és a törvénytelenül parkoló autónkhoz, hogy elhúzhassunk onnan, a főtér szegletéből a lehető leghamarabb! A Dózsa utcai Kaufland parkolója majdnem teljesen megtelve, az emberek, akárcsak az autók, nemigen tartották be a szociális távolságot. Elköltöttük az összes kajajegyet, hogy ne kelljen többet jövő péntekig kimozdulni. Még jó, hogy van kajabon (étkezési utalvány) , mert már bajban lennénk, a parkolási bírság, a villanyszámla, a gázszámla, a net meg a telefon elvitte majdnem a teljes fizumat. De én nem panaszkodom, annyit ábrándoztam arról, hogy nyugdíjas koromban hogyan fogom okosan beosztani a kevéske pénzemet, hát most itt a főpróba!

Milyen boldog …

aki mejen az utcán! – mondogatta régen Bözsi béna nagynéném az ablakából a járókelőket nézve, s nem is sejtette, hogy egyszer majd milyen nagy aktualitása lesz ennek! Persze, nem biztos, hogy mindenki boldog, aki most közlekedik!  És nem is vagyok benne olyan biztos, hogy mindenki, aki itt elhaladt tegnap előttünk, teljes legalitásban tette. Délután 5 óra 10 perc és 6 óra között pontosan 50 autót számoltunk össze. Tehát minden percre jutott egy autó. Az volt a játék lényege, hogy a város felé haladó kocsikkal Laci nyer pontot, a Szentkirály felé haladókkal meg én. Szoros volt a mezőny, 24/25-re álltunk, már úgy nézett ki, hogy megnyerem a versenyt, de amikor csak pár másodperc hiányzott, hogy a falióra elüsse a 6-ot, a Laci 25-dik autója is elhúzott a házunk előtt. A játszma döntetlenül végződött. Szombaton délután, teljes karantén idején! 

Pénteken mi is legálisan jártunk a városban, bevittem a műsoraimat, amelyeket most itthon gyártok. Laci elvitt kocsival a stúdióközeli kisállatkereskedésig, onnan visszafordult, és a könyvesboltban várt meg. Olyan hangulata volt a városnak, mint egy álmos (és szomorú) vasárnap  délután. Ritkán jött egy-egy autó, és hébe-hóba egy-egy gyalogos. A Gecse utcában az ismerős nénike a két öreg kutyáját sétáltatta, elment egy maszkos nő mellettem, aztán egy maszk nélküli férfivel találkoztam. Én is viseltem a rádiótól kapott maszkot, úgy éreztem, most ez a trend. Egészségesebb, ha viselem, habár a felhívásban az áll, hogy csak betegség esetén kell feltenni. A rádióban pangás és fásultság. Múlt szombaton a kapus be sem akart engedni, most rám se nézett. Kérdem, nem ellenőrzi, hogy jogom van-e ma belépni az épületbe? Biztos rajta vagyok a listán, másképp nem jöttem volna be! – vágja rá. Ez logikus! – válaszolom, s indulok az irodámba a dolgomra.  Valahogy már nem is esik jól benn dolgozni, annyira megszoktam az itthoni munkát. Itthon megvan a saját munkamódszerem, a telefoninterjús telefonom, a laptopom, amin vágok, a másik teló, amire a what’s up-ot telepítettem, azon kommunikálok a kollegákkal. Ez így tökéletes. És nincs az a stressz, a negatív energia, amit a személyes kontaktussal óhatatlanul egymásfelé sugárzunk, valahogy ezt a chat kiszűri. Olyan leszek lassan, mint anyám, aki egyszer egy hónapban jár(t) bevásárolni a városba, egy hétig készülődik/ött, és előtte való éjszaka az izgalomtól nem tud(ott) aludni. Olyan nagy dolog lesz nekem is lassan ez a városba-munkábamenés egyszer egy héten. 

Laci engem fényképez, ahogy közeledem az üzlet felé. Én vagyok az egyetlen járókelő abban a pillanatban

Közben azon gondolkodom, hogy Müller Cecilia országos tiszti főorvosnak ki rendezi a frizuráját, no meg az összes tévébemondónak, milyen gondjaim vannak nekem! 🤣 Mindjárt megnő a hajunk, és nem mehetünk fodrászhoz! Nem mintha engem ez annyira izgatna, csak úgy feltettem magamban a kérdést. És a manikűr is fontos a közszereplőknek, mármint azoknak, akik a képernyőn megjelennek. Mert nekem eddig se volt az. A tegnap elültettem a dughagymákat, de van egy kis üreglakónk, aki mindent leesz, és fogalmam sincs, hogy ijesszem el. Minden este betömöm a kijáratát, és minden reggel szépen ki van takarítva, már mind leette a tavalyi foghagymáim szárát, amit nagyon sajnálok, mert szegények átvészelték a telet, kibújtak ügyesen, ahhoz hogy most egy pimasz kis rágcsáló elpusztítsa őket. Már a Cicát is rászabadítottam, de semmi eredmény. Igaz, azóta nem történt több pusztítás a kiskertemben. Úgy látszik, a dughagymát nem kedveli!

 

A Cica segít kertészkedni, itt az amarilliszt ültetem át, soha nem virágzik nekem, valami nem tetszik neki!

A Felsőutcán a tegnap az egyik szomszéd, akinek kereszt van a háza előtt, jól összeveszett egy ATV-ssel, hogy miért veri fel a port az utcában, fél órát legalább veszekedtek, szerintem örömmel tették, mint a keleti kereskedők az alkudozást, boldogsággal töltötte el őket, hogy végre van valami akció! Lehet hangoskodni valakivel! Mi meg az Alsóutcából a kerítés mögül néztük, hogy végre! Történik valami izgis! Aztán az ATV-s, miútán jól kiveszekedték magukat, elrobogott, és még jött pár nagy kamion, még nagyobb port verve fel, de azokat a felső szomszéd már nem kérte számon. Ezt a fiút is csak azért, mert egyedül volt, gondolom. Megörült neki, hogy jaj de jó, egy magányos motoros, akit le lehet támadni! Úgy volt vele, mint én a kerti rejtélyes rágcsálóval: bosszant, hogy ott van, de ha egyik napról a másikra eltűnne, sajnálnám, mert akkor megszünne a titokzatosság az életemben.

A Cicának nem nagyon akaródzik foglalkozni az én rejtélyes üreglakómmal, inkább hátat fordít!

A pénteki kimerészkedésem kapcsán azt a következtetést vontam le, hogy van két valóság: az itthonülők valósága, akik a tévéből, rádióból, internetről tájékozódnak, és nem látják, mi van a városban, és van a munkábajárók, valamint császkálók, flangálók valósága, akik azt tapasztalják, hogy azért mégiscsak járkálnak emberek az utcán, még ha ritkán is, és nem állt le az élet! Habár a főtér annyira futurisztikusnak tűnt, mintha az emberiség nagyrésze tényleg kihalt volna, mintha a jövőbe csöppentünk volna, egy apokaliptiszus film kellős közepébe. A virágomat hazahoztam a stúdióból, mert sajnáltam, hogy ott elárvultan, kiszolgáltatottan, nélkülem sínylődik, kinn van hátul most a teraszon, karanténban. Lehet furán hangzik, hogy ennyire aggódom, és a lelkemen viselem egy cserepesvirág sorsát, de ha valaki ezt nem érti, megértem.😊 Én tényleg az apró örömök világában élek/vagyok otthon/itthon!

Laci tegnap elment vásárolni, nem csak ürügy volt, hanem mert elfogyott a cigije, és ez nála vészhelyzet! (mint tudjuk), beírta a nyilatkozatába, hogy Remeteszeg-Csángó utca és retur, aztán hazajött csalódottan, hogy nincs cigi a remeteszegi üzletben, kijavította a nyilatkozatot, hogy Csángó utca-Szentkirály. Szerencsére a szentkirályi üzletben volt piros LM. És bicajjal ment, ez is újdonságnak számít. Még mindig fél kicsit a mellette elhúzó autóktól, pedig három autónál többel nem hiszem, hogy találkozott volna útja során. Habár, ha a szombat esti játékunkat veszem alapul, akkor lehet, hogy nincs igazam! 

Azt ajánlják a pszichológusok, ne nézzünk híreket túl gyakran, vagy egésznap, mert búskomorságba eshetünk, utolér a szorongás, de informálódni csak kell, főleg nekem, aki a sajtóban dolgozom. Olyan tájékoztató promót is láttam már a magyar tévében, hogy “Nem az a kérdés, hogy elkapjuk-e a vírust, hanem az, hogy mikor kapjuk el!” Ennek a lényege magyarán az: ne higyjük, hogy megúszhatjuk, hogy ez csak a másik utcában történhet meg, hogy csak az ismerősünk ismerőse betegedhet meg! Lacipárom ezt azzal magyarázza: azért ilyen félelmetesek a felhívások, hogy vegyék komolyan azok is, akik most jóidőben a barátokkal piknikeznek! 

Tegnap kinyílt az első gyermekláncfű virág!

Csak úgy mellékesen megjegyzem: közben előrevittük az órát, de ennek szinte semmi jelentősége nincs. Csak annyi, hogy át kell állítsam a sportórámat, mert csak félokos-domokos, nem tud magától átállni! Most a legnagyobb gondunk az lett, hogy ha véletlenül korán megébredünk, akkor nem tudunk visszaaludni! Jaj de kár! Az álmaim pedig egyre érdekesebbé válnak. A héten valamelyik reggel azt álmodtam, hogy autót vezettem – én, akinek 13 éve lejárt a jogosítványom, és nincs is szándékomban felújítani – egy nagyon széles kanyarban haladtam felfelé, mintha a Kolozs megyei Pusztatopa előtti kaptatón lettem volna, és a mezőről, balfelőlről, egy csapat barna ló elkezdett szaladni felém. Gyors döntést kellett hoznom, hogy most fékezzek, vagy tapossak bele a gázba, hogy elkerüljem az ütközést. Utóbbit választottam, és egy lovat sikerült elkerülnöm, de már ott is volt a következő a kocsim előtt. Ijedtemben felébredtem. Krúdy álmoskönyve szerint a barna ló jót jelent, de hogy mit jelent a lóval való ütközéses balesetveszély, azt ki tudná nekem megfejteni? 😂 Ez most a nagy dilemmám!

És kézzel mosok, a mosógép beadta a kulcsot, nem bánom, mert terápiás hatása van, de erről majd máskor bővebben!

2020. március 24.

Nem merem like-olni az ismerőseim régi fotóit, mert engem is provokálnak, hogy folytassam a játékot. Nincs időm, és kedvem se ilyen folytatásos játékokra. Egyelőre. Már kaptam egy felkérést, még nem válaszoltam. Nem is fogok már.

Születnek a karanténversek, írások, nagy irodalma lesz ennek, ha túléljük.

Ledöbbentett, hogy milyen kihaltak a városok, a metropoliszok, tényleg olyan apokaliptikus képeket láthattunk a tévében. Ha valaki fentről figyelne minket, tényleg azt hihetné, hogy az emberi faj kipusztult, csak néhány egyed élte túl a kataklizmát, a járőröző rendőrök meg az a néhány személy, aki kimerészkedik, vagy munkábajár.

Tegnap az unokám szülinapja volt, ma a kalotaszegi nagyapámé, most lenne 110 éves, el se hiszem, hogy egy évszázad meg egy évtized eltelt már csak a nagyapám születése óta. Ha Blanka még vár egy napot, akkor Vanessza unokám pont ezen a napon született volna.

A szomszédokhoz jönnek a rendelések, már két háznál is megállt a GLS futárszolgálat kocsija. Most azt figyelem, hogy kinek van pénze ilyenkor rendelni dolgokat. Sokan a szorongás miatt tesznek olyasmit, terveznek mindenfélét, amit amúgy nem tettek/terveztek volna. Ezzel dacolnak a körülmények ellen. Mások most hozakodnak elő nagy horderejű projektekkel. Ismerem ezt a jelenséget, a nagyfokú szorongásban, amikor nagyon magunk alatt vagyunk, az ilyen ábrándok szolgáltatják a menekvés illuzióját. Éltem már át ilyet párszor.

Születtek jó viccek, vírusos lett 2020, installáljuk újra, a hajótörött elbújik a lakatlan szigeten, az egyetlen pálmafája mögé, amikor a luxushajó elhúz mellette, és Shiva panaszkodik, hogy már elege van a kézmosásból, a sok kezét nem győzi mosni. És Mona Lisa végre relaxál, mert üres a Louvre!

Aztán mindenkiből előjön az önzés, a keserűség, sokan lázadoznak, a 65 év fölöttiek nem fogadják el, hogy esetükben miért komolyabbak a megszorítások, pedig sokan közülük voltak katonák, még a nők is, akik egyetemet végeztek! Hol itt a katonai fegyelem? Egy pszichológus mondta ma a tévében, hogy a frusztrációs toleranciánk nagyon alacsony! Szerintem is!

Ma reggel a szemetesek közül az egyik kesztyű nélkül dolgozott, megfogta a kukánkat, hogy kiürítse, aztán Laci kiment, és ugyancsak puszta kézzel behozta az udvarra. Közben olvasom, hogy még a kinti ruháinkat is kinn kellene hagynunk az ajtó előtt. Hát még a cipőt, amelyiknek a talpán minden létező vírust behordozhatunk a házba. Itt halomra dőlnek ki az orvosok. Adrian Paunescu verse mindjárt beigazolódik. “Și ce-ar fi dacă Într-o zi blestemată Ne-am îmbolnăvi cu toții Deodată, Și medici, și pacienți, Și părinți ,și copii…”/Mi lenne, ha egy átkozott napon mind megbetegednénk egyszerre/Orvosok, páciensek, szülők és gyerekek... Rákerestem megint, csak a facebookon van már meg, sok oldalról leszedték, ne riogassák az amúgyis babonás románokat. Fontosnak tartom tisztázni, még mielőtt megvádolnának: a köztisztasági vállalat emberével nincs semmi bajom, ez nem diszkrimináció (mert egy kisebbséghez tartozik), hanem az van, hogy ő végigmegy az egész városon, és hordozza a kezén a fertőzésveszélyt. Mi meg elbagatellizáljuk a problémát, hogy nagyobb a tömeghisztéria! Az amerikai ismerősöm kitette, hogy Hello people, 3%-a a lakosságnak érintett csak, ne túlozzuk el! Közben jár a tengerpartra, s jacht-on szórakozik a haverináival! Valahogy Noé legendája jut eszembe, amely minden vallásban állítólag megjelenik, az özönvíz legendája (azok számára használom a legenda szót, akik mostanában megkérdőjelezik az Isten létezését!). Noét is kiröhögte a környezete, amikor kitartóan építette a bárkáját. Most ezek a veszélytagadók is ilyen Nóé-korabeli hitetleneknek tűnnek nekem.

A szomszéd napszámost fogadott fel, hogy felásassa a kertjét, kávét, sört hozott ki neki. Tán még kezet is fogott vele. Akkor hogy is állunk az óvintézkedésekkel? Még egy újságíró kollegám is letácsolt, hogy ő is kertészt hívott, és pepszivel kínálta meg, de nem ölelkeztek. Nem kell ahhoz ölelkezés, hogy a kór átadódjon, elég a fél méter távolság! Én már nem értek semmit. Várjuk, hogy itt is a katonai teherautók szállítsák a halottakat, és ha az utcánkban is áthalad a konvoly, akkor majd komolyan vessszük! Ha ezt szóváteszem a kedves kollegámnak, akkor rámfogja, hogy pánikolok! Gondolom, mondanom sem kell, hogy a gyorsfutár, aki a szomszédasszonyomnál járt a tegnap, az sem viselt kesztyűt, és ezt csak úgy elvicceljük!

Párom megjött a bevásárlással, vett két sört!

Lacit ma felhívta (már szerda van, március 25-dike) egy kliens, hogy eljönne a könyvért, amiért nem méltóztatott sem hétfőn, sem kedden eljönni, pedig Lackó csak miatta nyitotta meg az üzletet. Emiatt is felment a cukrom, mondom, jó, csinálj, amit akarsz, de ha így viselkedsz, maradj inkább anyádéknál, én itt hatodmagamért felelős vagyok (bármennyire is nevetségesen hangzik a nemállatbarátoknak!), igenis felelős vagyok 5 darab házikedvenc életéért. Ha mind a ketten lebetegszünk vagy neadjisten elpatkolunk, akkor kire marad ez a sok állat???!!!

Közben azt is látom, hogy a politikusok magas szinten paroláznak egymással, Szijjártó Péter a kínai nagykövettel kezetfognak, leülnek tárgyalni. És a bombahír is megjött, hogy Charles herceg tesztje pozitív lett!

Laci mérgesen elviharzott, azóta sem jelentkezett, az ő baja. Én biztos nem kérek bocsánatot! Azt is tisztáztam vele, hogy ha megbüntetik az utcántartózkodásért, magára vessen, én nem fizetem ki a büntetését, oldja meg!

Az egyetlen hozadéka ennek a helyzetnek, hogy most minden jó darabját a marosvásárhelyi színháznak megnézhetem. (Feltéve, ha lesz időm rá! Mert még idő is kell hozzá, bármennyire is ítéletnapokat élünk, a nap még mindig csak 24 órából áll, még akkor is, ha a munkábajárás időintervallumát ajándékba kaptuk). Miközben a szabadúszó színészek munka nélkül maradtak! Sokan poénkodnak a lisztfelvásárlókkal, egy kollegina kitette, hogy a Kauflandban feltöltötték a tartós élelmiszerek részlegét, ő mindet nekünk hagyja! Az összes lisztet! Mások, hogy a lemezboltban van Liszt, ne aggódjunk! Ez utóbbi poén jobban tetszett. De én látok logikát abban, hogy ha sok tartós élelmiszert veszünk egyszerre, akkor nem kell gyakran boltba járnunk. Ezt miért nem fogadjuk el, mint egy lehetséges biztonsági óvintézkedést, amit a saját magunk védelmében meghozhatunk?

Időközben írtam a kedves páromnak, hogy küldjön egy fotót a városról, hogy csatolhassam a blogomhoz. Látom, jónéven vette, hogy mégis kommunikálok vele. Most mindannyian hiperérzékenyek vagyunk, és vágyunk a megértésre, a szeretetre. Úgy hogy ezennel elkönyveltem, hogy kibékültünk! Szeretném, ha ő is naplót írna, hogy az ő szemszögéből is képet kapjak erről a helyzetről, megígérte, de egyelőre nem fogott neki.

Ezt a fotót küldte, itt nem látszik semmi, semmi járőröző katonaság az első karanténnapon, az autók eddigis így parkoltak, csak a járókelők hiányoznak. Itt Remeteszegen is percenként elhúz a házunk előtt egy autó! Mintha nem történt volna semmi…

Eldöntöttem, hogy többet nem rugózok se azon, hogy moss kezet, se azon, hogy vesd le a cipőd, se azon, hogy a szomszéd miért érintkezik idegenekkel, és a köztisztasági vállalat alkalmazottja miért puszta kézzel dolgozik. Mert még rámfogják, hogy pánikolok, és ez nekem most fontos, hogy ne tartsanak pánikbetegnek! Épp van elég bajom így is! Isten kezében vagyunk! Remélem, kesztyűs kézzel bánik velünk! 😊

Luciférj hazaért, és egyetlen filterrel sem találkozott. Kijelentette, hogy itt nálunk a városban nincs veszély! Megértettem, ahhoz tartom magam! A családi béke kedvéért.

Beszámolt arról is, hogy az egyik homeless ismerősünk ott ül nagy szomorúan a Kossuth utcában a rendőrség előtt, ők hova meneküljenek? Számukra milyen házikarantén van érvénybe, ha nekik nincs is lakásuk? Ez egy másik nagy kérdés!

A tengerentúlon pedig már működik a fake news alert. Végre valami jó is! Kiposztolt egy amerikai ismerősöm egy hírt, hogy az olasz államfő könnyekkel a szemében szól a néphez, és a fotó le volt takarva, amikor pedig rámentem, megmutatta a képet, alatta pedig pirossal írta, hogy ezen a fényképen nem az olasz államelnök látható! Laci kapott olyan üzit, hogy hamarosan leáll a net, és biztos még sok ilyen baromság kering. És megint előjöttek az olyan körüzenetek, hogy ha nem küldöd tovább minden kontaktodnak, leáll a facebook! Hárman is elküldték, mindenkinek szépen türelmesen megválaszoltam, hogy kamu, nem szabad bedőlni! Erre kaptam mindenkitől egy kék like-ot. Imádom, amikor minden körüzire egyénileg válaszolok, s csak like-okat kapok válaszul!

Ne feledjem a felhívást sem, amit most láttam két híradó között a Digi-n, hogy oltassuk be magunkat influenzajárvány ellen! Valahogy olyan cinikusan és nevetségesen hangzik ez most!

Járványnapló márc 23.

Ma van az unokám szülinapja, egy évet tölt, de nem tudják megünnepelni, úgyse érti ő még, mi az. Maradjanak otthon, és legyenek egészségesek, legyenek biztonságban, most ez a fontos. Reggelre jó kis hó hullott le, az udvar átváltozott mesevilággá. A szomszédasszonyom hőbörög, hogy nuku udvar, de ne legyünk egoisták, millió embernek nincs udvara, és ráadásul ez most jóljön, mert megszünteti a kirándulási kedvet. A házba parancsolja az embereket. Talán.

Kilenckor elkezdődött az online munkám, nem tudom, mi lesz, de nagyon nehezemre esik a Laci lelkét is putyukálni, olyan érzékeny, hozzá se lehet szólni, minden sérti, mindent magáravesz, nekem meg közben itt dolgoznom kell, ha kérdek tőle valamit, amikor elakadok, nagyon flegmán válaszol, gúnyorosan, hogy vagyok ilyen balfék, hogy ezt se tudom, nem hittem volna, hogy ennyire “dificil” (nehéz eset) krízishelyzetben. Kértem, vesse le azt a mocskos nadrágot, amivel vásárolni volt, meg dolgozott is itthon a kertben, tegye a szennyesbe, tutti, hogy ugyanazt vette fel ma reggel is. Legalább nagyívben el fogják kerülni az emberek, ha kimegy az utcára. Miközben interjúztam, a Milo a hálószobaágyon rágta szét a macskák aufóliás kajájának csomagolását, aztán kiszedte a szemétből a kutyás nedvestáp dobozt, de kedves párom még azt se vette észre, interjúzás közben nekem kellett kiráncigálnom a kutya szájából az alufóliát meg elvennem tőle a dobozt. De közben vigyáznom is kellett, hogy ne csapjak zajt. Miközben a szerződésemben leszögezték, hogy munkaidőben nem szabad mást csinálnom vagy házimunkát végeznem. Laciférj semmit észre se vett, ő elvolt a saját nyomoruságával. Most nagy drámát él meg, hogy nem megy az üzlete, abban reménykedik, hogy az esküvői meghívórendelések hamarosan folytatódnak. Úgy látom, most ő is ugyanazt produkálja, mint az összes vállalkozó (tisztelet a kivételnek), aki nem érti meg, hogy az egészség és az emberi élet fontosabb a cég túlélésénél. Mint amikor valaki autóbalesetet szenved egy modern luxusautóval, és a bámészkodók a ripityára zúzódott autót sajnálják, és nem az utast, aki benne ül! Eszméletlen, hogy mennyire ragaszkodunk az anyagiakhoz!! Ha a világ helyrejön, akkor a nulláról megint fel lehet építeni azt a nyavalyás céget, de ha megbetegszünk és meghalunk, azt a vállalkozás sem éli túl! Mint ahogy anyám mondta: 38 éves volt, amikor nagyapám öngyilkos lett, és akkor megtanulta, hogy mindent helyre lehet hozni, csak a halált nem! De muszáj hallgassak, mert ha felhergelem, csak nekem lesz rosszabb! És az ő lelkiállapotát is súlyosbítom! Most látom, hogy tényleg igaz, hogy a nők többet bírnak. Azt mesélte egy régi interjúalanyom, a turisztikai műsoromban, anno, hogy Szentpéterváron a nagy éhinség idején a 40-es nők esetében volt a legmagasabb a túlélési arány. Ők bizonyultak a legszívósabbaknak. Most nincs éhinség, habár a vásárlási pánik erre utalna egy ufo számára, aki történetesen felülről figyel minket, de a legnagyobb veszélyt most mégis a lelki összeomlás jelenti, mondom én, a közismerten labilis 🤣 De úgy látszik, hogy eddig sikerült helytállnom, mint a lovastúrán, mégha le is estem a lóról. Kétszer.

Pár autó azért ma reggel is parkolt a főtér közelében. Laci bement elhozni a felszerelését, hogy berendezkedjen ő is a home office-ra

Reggelre szép havas tájra ébredtünk, meséltem már, csak azóta annyi minden történt, három interjút is lekevertem, egyet a Tündérkertnek magamnak, és kettőt az aktualitás műsornak, mindenki osztogatta a hólepte utakat, házakat, mezőket ábrázoló képeket. És már a poénos versek is megjelentek, számonkérik Sándort és Józsefet, hogy havat hoztak a meleg idő helyett, mások meg karácsonyi ünneplést ajánlottak, ha már úgyis otthon a család. Sokan bosszankodtak, mint mondam, hogy akkor most az udvaron se lehet üldögélni, és akinek amúgyse volt udvara, az most min bosszankodjon? Vagy inkább örüljön, hogy neki most nincs oka bosszankodni!?😂 Talán ez a télies idő meggátolja a felelőtlenül flangálókat, hogy császkáljanak jobbra-balra. Viszont láttam, hogy az idős szomszéd házaspár ma reggel is elment valahova, valószínű vásárolni, ha nem orvoshoz, az öreg kihúzta a kocsit, és mind a ketten beültek. Ezt nem nagyon értem, dacolnak a szabályokkal vagy nem tudják elfogadni, hogy rájuk is érvényesek a korlátozások? Szeretnék belátni a fejükbe, de nem rendelkezem mindig ezzel a képességgel, van amikor sikerül, logika és sok háttérinfó is kell hozzá. Lacipárom esetében sokszor működik a dolog. Ma estére sikerült apámékkal beszélnem messenger videochat-tel, jó volt látni, hogy jólvannak és informáltak. Az a rossz ebben az itthondolgozásban, a sok jó mellett, hogy a munka és a munkahelyi kommunikáció egésznap folyik. De érdekes módon, nem zavar annyira, mint amikor a rádióból hazajöttem a régi szép időkben, amikor még a globális felmelegedés és a medvekérdés volt a legfőbb gondunk, , és utána hívtak fel munkaügyben. És most az állataim mindig, minden percben velem vannak, valósággal csüngenek rajtam, a nappaliban rendeztem be az irodámat, a régi íróasztalon, amelynek felét a virágok foglalják el, szép a kilátás, a mosatlan ablakot leszámítva, de amikor telefoninterjút készítek, akkor bevonulok a hálószobába, ennek az ablaka termopán, és nem szűrődnek be annyira a kinti zajok. Viszont ilyenkor az egész banda, a két macsek és a Milo vonulnak utánam, mint egy kíséret, vagy udvartartás, a Cica még az ölembe is felkérezkedik. Ma is miközben beszélgettem egy politikussal a lehetséges gazdasági intézkedéscsomagról, a Cica úgy dorombolt a mellemen, hogy attól féltem, behallatszik a felvételre. Aztán megmondják benn, hogy milyen alapzaja van az interjúmnak 😂.

Nem tudom a macskák mit éreznek, de Cica nem akar elengedni, feszt az ölemben ül, soha nem csinált még ilyet. És a nővérkéjével, a Picivel is kibékültek, egyre közelebb alszanak, ők a nagy riválosok, a tegnap mind a ketten rajtam: a Cica a felpolcolt lábamon, a Pici meg a hasamon. Így könnyű zen-nek lenni, ha valami jót hozott számomra ez a helyzet, hát ez az itthoni munka biztos, hogy az! Körül vagyok véve állatokkal, a virágaimmal, a ház védelmében vagyok, és a negatív energiák a messengeren nem jönnek át. Vagy ha konfliktushelyzet van, azt könnyebb kezelni, mert az ember tíz másodperc alatt felmérheti, hogy mit válaszoljon a főnökének, hogy a válasz a lehető legdiplomatikusabb legyen.

Olvasom, hogy Húsvét után fog tetőzni a járvány, és juniusig lecseng, aztán nyáron kicsit fellélegezhetünk, és ősszel várhatjuk az újabb hullámot, a szakemberek azzal biztatnak, hogy az valószínűleg enyhébb lesz! A kilátások nem valami rózsásak, ezek szerint, Laci a bizniszét félti az élete helyett. Nem értette meg a hasonlatomat, a balesetet szenvedett luxusautó hasonlatot. Majd ha teljes kijárási tilalom lesz, akkor talán megérti…

Járványnapló, március 22.

Az este bejelentették a szigorításokat, kijárási tilalom 22 és 6 óra között, nappal is, csak akinek muszáj, az hagyja el a lakását, járőröznek majd, igazolvánnyal lehet menni munkába, mint OLaszországban. És bevásárolni is csak kétszer egy héten, hát nekünk most akkor ez az első alkalom. Elküldtem Lacit, vagyis ő akart menni, volt még a kártyámon 200 lej, és itthon 150. Meg maradt a legutóbbi máltai utunk után 20 euró és 10 dollár. Ennyi az összes tőkénk, de remélhetőleg 28-dikán kapok fizut. Ha nem omlik össze addig a rendszer. De miért omlana össze, Kínában is túlélték! Csak a telefon aplikációm tartson ki, hogy dolgozhassak itthonról. Mert csütörtökön már vacakolt. Nagyon kell imádkoznom ezért is.

Tegnap sokat jegyzeteltem, de csak papír alapon, mert volt energiám leülni a gép elé. Bementem reggel a rádióhoz, a kapura kifüggesztették, hogy csak az alkalmazottak járhatnak be. A második meglepetés a fertőtlenítőszer volt, amit a bejárati ajtó mellé helyeztek ki, azzal a felhívással, hogy aki belép az ajtón, előbb fertőtlenítse a kezét. A kapus a fülkében ült, kivételes módon, és megkérdezte a nevem, ránézett a listára, és plépofával kijelentette: Csütörtökön és pénteken léphetek be az intézménybe! Poftiti acasa! Mondom: Hogy hogy, mikor a főnök tud róla, hogy ma bejöhetek, rajta kell lennem a listán! Hívjam fel akkor a főnököt! Felhívom, persze, hogy rajtavoltam, csak a hétvégi különlistán. Na ezt letudtuk, és mehettem a stúdióba, megkönnyebültem, nem mintha olyan létfontosságú lenne most az a műsor. Mit számít most egy műsor, ha elmarad, s milyen jólenne most ha csak ennyi probléma lenne, meg a globális felmelegedés és a medvekérdés. Ez volt az a kapus, akivel tavaly volt egy kis afférem, amiért nem csuktam be magam után az ajtót, valamiért nagyon nagy lovon ül ez az ember, és hallottam, hogy a főnökkel is tegezőben van. Az ajtót pdig nem szándékosan hagytam nyitva, csak nem csuktam be elég erélyesen, és kinyílt utánam. Akkor nagyon felháborodtam a stílusán, hogy engem felszólít és pontra mer tenni, most meg olyan mellékes volt, hogy nem akar beengedni, egészen pitiáner ügyként kezeltem volna, ha vissza is kell forduljak.

Laci küldte, a sor a Kaufland előtt

Az éjjel elkezdett esni az eső, fuccs a szépidőnek is. De nem baj, csak annyiban érint, hogy a kutyák lábát meg kell töröljem, mielőtt a házba belépnének. A tegnap délután sétálni is voltunk, egy árva lélekkel nem találkoztunk a dombon. Csak a fehér ló legelt békésen, mint mindig. Nem tudom kié, ki csapja ki a mezőre felügyelet nélkül, mert még béklyója sincs, asszem így mondják, amikor az eslő két lábát összekötik, hogy ne tudjon elszaladni. A lovastúrás társaim ezelőtt két évvel csodálkoztak, hogy én ismerem a kifejezést. Hát csak az olvasmányaimból 🙂

Laciférj tegnap kétszer rugott be, nézem, amikor kimenni készültünk a kutyákkal: mondom, te piás vagy! Mire ő: hagyjad, most kiszellőzik a fejem a séta alatt, de csak azért szellőztette ki, hogy megint bepiálhasson! a dombon, a szociális távolságtartás állapotában (kb 20 méterre egymástól szoktunk vonulni, én a Macival, ő meg a Néróval, s Milo szabadon), meg mertem jegyezni, hogy ezt abba kéne hagyja, nem vezet jóra. Visszakiabálta nekem, hogy mi van? terrorizálta a családját ittas állapotban? Hagyjam őt békén! Na jól van kisfiam, békén hagylak, de úgy képzeltem, olyan, mint anno Néró első férjem. Ő 25 évesen még a delirium tremens határát is súrolta, mégis él, és kvázi egészséges, most 57 évesen is. Ezek szerint van remény! Így hát elhallgattam, és elfogadtam, hogy nekem kell az ő lelkét is putyukálni, amellett, hogy dolgozom, józan ésszel racionálisan be kell osztanom a féljövedelmet, amiből most kénytelenek leszünk gazdálkodni, Ó végre egy kis fogyasztóvédelem-ellenes időszak! Lehet még a kajaadagomat is le kell csökkentenem, hogy neki jusson pálinkára és dohányra! Nem baj, ez is egy kihívás számomra! Van honnan fogynom. Apropó, amikor tegnap délután a sáncparton gyomláltam, vannak virágok, amelyek kibújtak a kerítés alatt és tobávv terjeszkednek, a harmadik szomszéd kiköszönt az autóból, és láttam, hogy a csomagtartóból egy nagy hűtőt vesznek ki, meeg is jegyeztem magamban, hogy ezekneek ilyen ínséges időkben jut pénzük hűtőre, nekünk mosógépjavításra nem jut! És most esik le, biztos nem a régi jégyszekrényük romlott el, hanem azért vesznek újat, mert azt is meg akarják tömni dugig kajával. Eszméletlen! Tényleg eljöttek a zsigeri idők!

Arra is rájöttem, hogy már képtelen leszek bentről dolgozni, annyira stresszes az a benti világ, szaladj ide, fuss oda, a nyomtató az egyik teremben, a gépeem a másikban, a stúdió megint máshol, sorba kell állni, nem, én ha ez a bolondulás lejár, ha túlélem, fogom kérvényezni, hogy továbbra is itthonról dolgozhassak. És az ottani körülmények annyira leszívják az energiámat, meg a sok negatív határ, ami ér, hogy képtelen vagyok itthon átállni alkotói üzemmódba, még akkor sem, ha próbálok nem gondolni arra, ami ott történt velem. Csak a virágomat sajnálom, haza akartam hozni, de valamiért mégse tettem. Hátha a bejáró kollegák megöntözik, már meg se merem kérni őket. Világégés van, s én a futómmal foglalkozom?!

Lacinak éjfélre megint sikerült berúgnia, meg se lepődtem, nem tudom, hogy magyarázzam. Van neki jó oldala is, szereti az állatokat, legalább tőlük nem fogja félteni a kaját. Hátul a mezőn él egy kis tarkakutya, több szomszéd is eteti, én is adtam neki párszor, ma reggel is itt volt a kerítés mellett, de ma nem adtam, inkább lakjon az öreg Sanyi bácsi kertje mögött, neki nincs kutyája. Nekem van három, végülis csoportosítsuk ez erőforrásokat, nem fösvénységből mondom. Csúnyakutya, de mosolyog, fordított harapással, ez a szakszó arra, amikor a kutyának az alsó állkapcsa van kinnebb, mint a felső. Ha neki vannak más lehetőségei, akkor hagyjam, hogy azokat használja ki elsődlegesen. Aztán majd tőlem is kap, ha bajba kerül.

Említettem a mosógépet, hát nem javult meg magától, hiába reménykedtem, azzal rontottam el, hogy kiszedtem a kicentrifugázatlan ruhákat, és leeresztettem a bennemaradt vizet, aztán visszatettem a kimosott ruhákat, és a programot visszavitteem a centrifugáláshoz. Többet nem indult el, csak kínlódott, de a dob képtelen volt már forogni. Abban reménykedtem, hogy ha kicsit hagyom pihenni, újra elindul, de a tegnapi szennyest már neem tudta kimosni. Hát mosónői üzemmódra váltottam, nem is olyan nehéz! Élveztem, felelevenedett újra a gyerekkorom, és az egyetemi évek. Habár gyerekkoromban nem mostam, de mégis látta magam előtt az udvart, ahogy anyum teríti a ruhákat. Aztán én is csak mentem, és teregettem némán…

Amíg szépidő volt, és a kútban víz van, addig kellemes kinn még a mosás is! A búvárpompa csodával határos módon elindult a téli pihenőszabadsága után, ez most fontosabb volt nekem, mint a mosógép. És a kiskertben felfedeztem a lila ibolyákat is. Én tényleg képes vagyok arra, hogy az apró dolgok örömmel töltsenek el. És addig nincs baj!

Járványnapló márc.17.-18.

Már megint írok, nem bírok magammal, pedig a hátam alig szünetelt valamit, bevettem egy gyulladáscsökkentőt, és Diclofenac-kal is megmaszírozott Laci. A patikus azt kérdezte Lacitól, amikor a gyógyszereket megvette nekem, hogy a hasam nem megy? Ha nem, akkor az jó! Ezt nem nagyon értem, de ki tudja milyen tünetek ezek, ha társulnak, milyen betegséget jelentenek.

A legjobban engem viszont az szomorít el, hogy ma este is kedves párom a pápás sorozatot nézi inkább, mint velem együtt, mondjuk egy élő színházi közvetítést.

……………………………………..

Reggelre elmúlt a hátfájásom, nem tudom miből vagyok én gyúrva, de nagyon sok ilyen csodálatos gyógyulásom volt már életem során. Soha eddig nem tapasztalt égő hátfájás kínzott még késő este, ami egy éjszaka alatt teljesen megszűnt. Most viszont ismét vacakol a gyomrom, de estére ez is elmúlni látszik. És már holnap van, ugyanis tegnap, szerdán, amikor ezeket a sorokat írtam, közben annyit dolgoztam, hogy nem volt erőm még a naplót is folytatni, viszont este írtam egy másik blogbejegyzést a hivatalos munkahelyi oldalamon. Azt is kell frissítenem néhanapján. Lacipáromnak egy Olaszországba-szakadt unokabátyja hívott fel, és jól elbeszélgettünk, kedélyes, jókedvű beszélgetés volt, most nem részletezem, ő is egy egyszerű ember, aki a maga módján dolgozza fel az eseményeket. Mert mindenkinek muszáj valahogy feldolgoznia. Engem például a legjobban az zavar, hogy anyám olyan távolságtartó lett velem szemben, mintha nem tudom, mit vétettem volna neki. Csak azért, mert figyelmeztettem és kértem, hogy ne menjen még bevásárolni sem, inkább főzzön abból, amije van, és süssön kenyeret. És az istenért, ne fogjanak neki a házfelújításnak! De az amúgyis csak két hét múlva esedékes, addig ki tudja, mi történik még. Lehet itt is bevezetik a kijárási tilalmat.

Laci vett magának két liter pálinkát, feltankolt, minden este sörözik most már, és hozzá páleszt iszik, és nincs tudatában annak, hogy csak az alkoholizmus hiányzik most, nincs elég bajunk a nikotinfüggőségével, adjunk hozzá még egy kis alkoholizmust is! Szerencsére mostanában nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, amiket írok, hát kihasználom a lehetőséget, hogy jól lefessem itt nektek. Ahogy itt írok benn a szobában (mert “Írj a szobában!” volt a rejtélyes utasítás, lásd A Ház fogságában c. bejegyzésemet), hallom, amint összegyűri a következő sörösdobozt is, ez már a harmadik ezek szerint, én dobtam el a másodikat. Azt tartja a népi mondás, hogy rossz a rosszal élni, de a rossz nélkül még rosszabb. Hát nem is tudom, hogy nyilatkozzak e témában, azt hiszem igazat adok, nem szeretnék egyedül lenni, még akkor sem, ha nem a legideálisabb a kapcsolatunk. Jó, ha van az embernek egy társa, akivel két szót tud váltani, még akkor is, ha sose talál a szó. A saját ellentmondásomba fogok belebonyolodni. 😜

Mindenki ötleteket ad most, hogy mivel foglaljuk le magunkat, nekem meg annyi a dolgom, hogy azt se tudom, hogy relaxáljak egy kicsit, csak úgy özönlenek what.s up-on a rádiós témák, amelyeket itthonról készítek el. Exférjem mondogatta mindig, hogy aki nem tudja a négy fal között lefoglalni magát, az nagyon boldogtalan ember! Valami ilyesmi, és asszem Pascal-t idézte, de ennek utána kell néznem, nagyon aktuális most. Ilyenkor derül ki, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni magukkal, csak ha utasítást kapnak, sok robotember él ezen a világon, ahelyett, hogy örülnénk, hogy végre itthon ülhetünk! És még azzal se vádolhatnak meg, hogy naplopó vagy!

“A hátunk mögött lévő évszázadok Isten kegyelméről beszélnek. Nem érdemelte az emberiség, Isten mégis megtartotta, hordozta, védte. Mi sem èrdemeljük, Jézus Krisztus által azonban ma sem hagy magunkra bennünket.” Azon gondolkozom, hogy lehet ezt leírni es elhinni, miközben Olaszországban katonai járművekkel hordják a halottakat. Hol van az Isten, aki nem hagy magunkra? Hol hordoz? Hol véd? – ezt az üzenetet kaptam most. Mit válaszoljak erre? Hogy kedves barátnőm nézze meg A Mester és Margarita film változatát? Két olyan ember, aki teljesen ellentétes elveket vall, soha nem fogja megérteni egymást. Egyszer, amikor otthon voltam 2007-ben, az évre biztosan emlékszem, elmentem a szomszédba anyuval, és az anyu barátnője kijelentette ápertén, hogy a halál után nincs semmi, semmi de semmi, meghalunk, és megsemmisülünk, mintha sose lettünk volna! És emlékszem, hogy ez nekem annyira rosszul esett, annyira fájt, mintha fizikai fájdalmat éreztem volna. Miért mondja ezt? Én hinni akarok az élet utáni életben! Most meg az én barátnőm vitatkozik velem a messengeren, hogy vagy nincs Isten vagy ha van, akkor egy bosszúálló, gonosz Isten. Na tessék, erre tényleg csak azt kell mondanom, hogy Igazad van, mindenre csak azt, bármit is mond, ahogy a keleti bölcs vallja. Miért akarja most a hitemet elvenni tőlem ez a nő? Jogom van hozzá, hogy higyjek! Igen, krízishelyzetekben jön elő az emberekből az igazi énük, mint a részegek esetében, ha jó és jámbor ember, akkor részegen is jámbor, ha meg rossz és agresszív, akkor agresszív ittason is. Ahogy T.B. honatya, akit gyorshajtásért megállítottak, dacolt a rendőrökkel, kijelentette, hogy siet, mert elkapta a vírust! Hogy lehet ilyet mondani, hogy mert ilyet mondani? Mert ő fölötte áll a törvénynek, valószínűleg … vagy azt hiszi, hogy fölötte áll. Egy egyszerű polgárt ezért megbüntettek volna, ez a hatóságok félrevezetése!

Ez a barátnőm meg csak folytatja a fröcskölődést, nem akar leállni az istenkáromlással, ontja magából a vádaskodást, kéri számon a Fennvalót, meg az álszent papokat, de már nagyon agresszív módon, és attól félek, hogy megint nem fogok tudni elaludni, mert ő is az a tipusú ember, akivel, ha este beszélgetek, utána nem jön álom a szememre. És most már tisztán látom a barátságunk lényegét, hogy mindig kritikusan viszonyult a világhoz, meg hozzám is, mindig ilyen negatív ember volt, soha nem várt semmi jót az emberek részéről, mindent önerőből próbált elérni, mert senkire nem lehet számítani ugyebár, és Isten sincs, akitől a segítséget várhatnánk, és amikor a fura, apokaliptikus álmaim próbáltam elmesélni neki, letácsolt, hogy bolond lyukból bolond szél fúj! Ezt képtelen vagyok elfelejteni! Elnyomott, ledominált, ahol és amikor csak tehette. És a filmet se akarja megnézni, azzal mentegetőzik, nincs ideje, pedig megtalálná a válaszokat, főleg, ami a túlvilágot illeti. Woland, a Sátán mondja, az ateista Berlioz főszerkesztő fejét a kezében tartva: Mindenki azt kapja, amiben hisz! De ezt most hogy magyarázzam el neki? Olyan istenkáromló érveket sorakoztatott fel, nem vagyok bigott, de megbotránkoztatott! Hova süllyed az ember, ha elveszíti a hatalmát, a biztonságát, és az igazgatói székét, főleg. Mert a kisember szerintem nem háborog ennyire, a kisember megszokta, hogy irányítják és parancsolgatnak neki. Belenyugszik könnyebben a sorsába. De ő igazgató, akinek az a természetes, hogy mindig, minden úgy van, ahogy ő elképzeli!

Elmeséltem neki Kelemen pápa orvosának esetét, a pestisjárvány idején, és azzal is letácsolt. Mondom: Én elmesélem neked, hogy mennyire elérzékenyültem ezen a csodálatos gyógyuláson, és te kigúnyolsz? Erre ő: Én azon érzékenyülök el, hogy annyi ember most meghal! Olyan övönalúli volt, még akkor is, ha most talán tényleg nincs jogom elérzékenyülni a pestisjárvány hős doktorán! Aki megbetegedett, de annyira akart gyógyítani, hogy az Isten erőt adott neki, és megtartotta a pokol bugyraiban is. Igenis az Isten! Nem tudok érvelni, olyan emberrel nem lehet azonos szinten párbeszédet folytatni, aki csak a maga szempontját hajlandó elfogadni. Mára született meg bennem a válasz (mert én ilyen lassú vagyok), hogy ha nincs Isten, akkor nincs miről beszélni, nincs kit számonkérni, legfeljebb az embereket, amiért ilyen nehézkesen fejlődik a tudomány, és még mindig nincs meg rá a logisztika, hogy egy ilyen kaliberű járványt megfékezzenek. Pedig csak “egyszerű” vírusról van szó, nem olyan súlyos kór ez, mint a pestis vagy a kolera. Tegyük azért egyelőre az egyszerű szót idézőjelbe!

De nem akarom többet mérgezni magam ilyen párbeszéddel, már bánom, hogy egyáltalán válaszoltam neki. Nem vagyok én ebben jó vitapartner. A nagyemberekkel az a helyzet, ami a dinókkal volt a meteor becsapódásakor, a nagyok nem birták ki, kipusztultak, a nagyemberek is hamarabb összeomlanak, mert nem tudják elviselni, hogy ilyenkor mindenki egyenlő, és tudjuk: a kisemlősök egészen jól átvészelték a 65 millió évvel ezelőtti kataklizmát. És mi, emberek vagyunk, állítólag, az ő leszármazottaik.

Próbáljuk meg ilyenkor is a szépet meglátni, az apró örömök időszaka ez!

Legújabb “művem” 🙂 Érdekes, hogy amióta karantén van, ha horgoltbabákról beszélgetek, eszembejut a gyerekkorom, ha meg kézműveskedem, a régi templomunk jelenik meg lelki szemeim előtt, mert ez volt az első műemlék kőépület, amivel életemben találkoztam. Jönnek elő az első emlékek, vajon mit jelent? 🙂

Járványnapló márc 16-17

Laci ma árult 35 lejt, olyan hepi, gyorsan elújságolta. Mert ilyen az emberi természet, ha semmire nem számítasz, akkor milyen jólesik, ha mégis kapsz valamit.

Elküldték az itthoni munkára vonatkozó szerződésemet, vagyis a kiegészítő cikkelyt, ami lehetővé teszi, hogy legálisan dolgozhassak a hálószobából. Kicsit nevetséges dolgok voltak benne, ami a munkavédelmi szabályokat illeti, például, hogy ne üljek mozgó, instabil tárgyak alá, amelyek a fejemre eshetnek. A “drobul de sare” esete jutott eszembe, a sótömb, van erről egy román mondás, ha tehetetlenül nézed, hogy megtörténhet egy tragédia, de nem teszel semmit ellene, mint amikor a gyermek bölcsője fölött ott lóg a sótömb, amely bármikor ráeshet, és a szülők karbatett kézzel sopánkodnak mellette.

Mondd meg minek örülsz, és megmondom ki vagy! – ezen az aranymondáson egy jót vitatkoztam Lacival az este. Mert himnuszokat zengett arról, hogy csak a pénz boldogít! Ő most már megbizonyosodott efelől, és úgy kezdi érezni magát, mint egy volt munkanélküli szomszédunk, aki naphosszat csak sétált le s fel az utcában. Elmeséltem neki a cigisnénit, akivel a Maros Mallban megismerkedtem, és akiről itt a blogon is írtam, aki elmondta, hogy van nagy lakása, jó nyugdíja, értékei, de magányos, és szorong és depressziós, ajánlottam neki egy kedves doromboló macskát, nem lehet, mert tisztaságmániás, vegyen fel albérlőt, egy kedves kis diáklányt, jaj nem, mert félti tőle az értékeit, nem bíz senkiben, de fél attól is, hogy meghal, és csak hetek múlva veszik észre a szomszédok a hiányát. Akkor hát ezek után meg lehet a boldogságot vásárolni? Szerintem nem! És van, aki pénz nélkül is boldog, az elvadult virágoskertjében gyönyörködve!

Mondom neki elalvás előtt, a barátaimra, ismerőseimre gondolok, akik lehet elvesztik a munkahelyüket. Mire ő: és ránk nem gondolsz? Mi is egy fizetésből fogunk élni? Igen, de nekünk legalább lesz egy fizetésünk, mivelhogy zsurnalistákra egyelőre szükség van. De mi lesz a kolozsvári Lumival, akinek egy szerény kis mindenes üzlete van, és az nem élelmiszerüzlet, hanem papírbolt, fénymásolóval és spirálozógéppel. Ki fog most spiráloztatni? Ilyenkor kezdték a dolgozataikat kinyomtattatni a diákok. És mi lesz a londoni barátnőmmel, akinek a munkája a vendéglőkhöz, cukrászdákhoz kötött? Mi lesz a határmenti barátnőmmel, aki építkezési vállalatnál dolgozik? Ki fog most lakást venni? Minden leáll. A hugom átment a rendőrséghez, úgy értem ezt, hogy az osztályt, ahol dolgozik a városházán, áthelyezték a rendőrség fennhatósága alá, a polgárőröket pedig a katonaság fennhatósága alá helyezték. Kikérdezték, hogy nem szenved-e krónikus betegségben. Tehát ő nem mehet el szabadságra, kényszerszabadságra sem, ami a kisgyerekes szülőknek jár, amíg le nem jár a válság. Elmesélte ezt, aztán hozzátette, ő nem pánikol. Nagyon büszke vagyok rá. Én sem pánikolok, még a tavaszi, szokásos gyomorégésem is elmúlt, valószínű azért, mert itthonról dolgozom. Mindig a rádiónál vesz elő. Csak a hátfájásom súlyosbodott. Ma el is küldtem Lacit a gyógyszertárba, hogy vegyen Diclofenac kenőcsöt és gyulladáscsökkentő gyógyszert is. Még hogy feleslegesnek érzi magát!! Ma reggel megjavította a laptopom, nem akart beindulni, eléggé megijedtem, mert most nekem a laptop és a telefon lényeges munkaeszköz! A wavosaur-t, a hangvágó programot nem zártam le az este, úgy kapcsoltam ki, és ez nem tetszett a gépnek. Ezután odafigyelek erre is. A hátfájásom miatt lehet, hogy kevesebbet írok, vagy rövidebben foglalom össze az eseményeket, de nagyon remélem, hogy ez a gyógyszer, amit most Laci hamarosan hozni fog, segít majd. Egyelőre egy Antinevralgic-ot vettem be, de nem érzek javulást. Ilyen erős izom vagy csont vagy izületi vagy milyen fájdalmat még nem éreztem.

Aki nekem a legkedvesebb azt mondta, addig nincs baj, amíg meccseket szerveznek, de mintha azt láttam volna, hogy hamarosan azokat is leállítják. Remélem azért eligazodik az életben, ahogy ezelőtt is mindig eligazodott. Isten segítse! Tirolban most teljes zárlat van. Istenem, ott is több kedves ismerősöm dolgozik. Mi meg itt viccelődünk a budipapírral meg a szobabiciklivel. Apropó, végre az este a sztepperen sikerült 33 percet edzenem, közben az egykilós súlyokkal is tornásztattam a karom, mert éreztem, hogy már nagyon hiányzik a mozgás, lehet ezért fáj annyira a hátam, annyira fáj, mintha égne, tutti, hogy gyulladásban van az egész nyakrész. Pedig azt tanácsolják, a mozgás minden bajra jó. Errefel begyulladt a megmozgatott, megtornásztatott testrészem.

Az este Laci megint sörözött, megivott eegy két és félliteres silány minőségű palackos sört, szégyellem is bevallani itt a virtuális térben, hiába egyeztünk meg abban, hogy csak hétvégén “iszunk”. Magamat is beveszem a buliba, pedig én egy ideje képtelen vagyok inni, ahogy iszom egy kicsit, főleg töményre értem ezt, azonnal elkezd fájni a fejem, és ezt kapcsolatba hozom a jógával, a szervezetem érzékenyebbé vált, és tiltakozik a méreg ellen. Már az ágyban voltam, láttam rajta, hogy kicsit spiccesen jön be a hálóba, szóvá is tettem: Te ittál! Részeg vagy! És ahogy kimondtam, rájöttem, hogy ha ráerősítek (használom most ezt a nem egészen idevaló szót), ráhúzom a vizeslepedőt, vádolom, akkor még részegebbnek mutatja magát. El is hallgattam, és visszaváltottam nemrészeggel beszélő módba, és akkor azt tapasztaltam, hogy ő is ilyen józan üzemmódban kommunikál tovább velem.

Mert szerinte, igaz, hogy nincs hétvége, de világvége van! Még ha ez a tény nem is korelál a maja naptárral. Poénnak megjárós… Laciban ez az egyetlen jódolog, hogy a humora eszméletlenül fejlett! És olyan jóízűeket tud kacagni, még a nemzetközi könyvvásáron is erről ismerik meg.

Még a cicáim is kibékültek, érzik, hogy most egy nem mindennapi időszakot élünk meg