Van egy csodálatos film egy polipról (The Octopus, my Teacher a címe, ha jól emlékszem), apropó a tengeri gyümölcsök vásárhelyi vására!, ahol egy ember összebarátkozik egy oktopusszal, és általa betekintést nyerhet a vízidzsungel bonyolult világába, sok mindent megtud erről az igen intelligens puhatestűről, aki a végén a saját élete árán költi ki ivadékait. Megható film. És amiután végignéztem, arra gondoltam, hogy akár én is írhatnék egy sorozatot, Jelentés a tyúkudvarból címmel, amelyben elmesélem időről-időre mi minden történik szűk kis baromfivilágunkban. És megosztanám veletek azt is, hogy mi minden villan át az agyamon, tanulmányozva ezt a különleges madárvilágot, amely mások számára annyira banális és megszokott tud lenni. Mi van a fejükben ezeknek a buta tyúkoknak, ugyebár. 🤣 Hiszen tyúkeszűek!

Először is az tudatosult bennem, hogy régen, évekkel ezelőtt láttam egy vega propaganda filmecskét, ahol bemutatják, hogyan darálják le a kiskakasokat, a hasznavehetetlen szárnyasokat. Az egynapos csibék jönnek a futószalagon, elég gyors iramban, és a fürge női kezek szétválasszák a jércéket a kakasoktól, a jércék maradnak, hiszen ők tojják majd a tojásokat egy szűkös ketrecbe tömörítve, a kiskakasokat meg leeresztik egy csövön, mennek a süllyesztőbe, aztán belőlök ki tudja mi lesz? Kutyakaja, macskakaja, vagy mindkettő, vagy éppenséggel virsli? Micsoda kegyetlenség, kommentálja a film, hogy lássuk milyen áldozatokkal jár a csirkehúsfogyasztás, gyilkolászással kezdődik már az elején. Persze, ez senkit nem hat meg, és nem fog rávenni arra, hogy ezután csak a salátát pusztítsa. Legfeljebb nem nézi végig, és aztán soha többet nem nyit meg ilyen videókat. És akkor felötlött bennem, hogy ha a nagyüzemekben meg tudják különböztetni az egynapos csirkéket nemük szerint, egy gyors rápillantással, hogy melyikből lesz a tyúk és melyikből a kakas, akkor ezt az évszázadok óta gazdálkodó ember hogy-hogy még nem tudja??? Hogy amikor elmegy csirkét vásárolni, csak jércéket vegyen, és legfeljebb egyetlenegy kakaskát? Vagy tudja az eladó, de nem árulja el, mert neki minden eladó, és nem akar végül a kakasokkal a nyakán maradni? És amikor Lacinak a haverje eladta neki a 11 kiscsibét, ő is tudta ezt, pont ezért válogatta úgy őket, hogy három jérce legyen és 8 kakas? Mert utóbb voltam náluk otthon, és mintha csak egy csomó tyúkot láttam volna a tyúkudvarában. Sajnálom, hogy nem voltam szemfülesebb, épp a strandról jöttem, és az élmény jobban lekötött, mint az ő baromfiudvara.

Mindenki az én kakasaimba köt belé. A három kutya is gond volt (velük kapcsolatban a vízszerelők tettek megjegyzést, amikor a vízóránkat lecserélték), most hálistennek csak kettő van, a cicák nem mennek ki az udvarról, azért is Hálisten! De mi a baj a kakasokkal?? Hogy kukorékolnak? De hát az is a természet egyik jellegzetes hangja. Egy csomó versikében, irodalmi műben megörökítették! Mikor hallom, hogy valaki panaszkodik a reggeli madárcsicsergésre, frászom van! Még várjanak egy kicsit, hamarosan megszűnik az is, úgyis halóban már a Föld! Anyám szerint, aki nem vágja le a kakasokat, az nem felel meg a társadalmi elvárásnak, az bolond! Nem mondta ki, de kiéreztem a hangjából! Mert mostanában sok mindent megérzek, észreveszek, még ha nem is teszem szóvá. Laci hozta rám ezt a nyomoruságot, hát most ő oldja meg, ahogy tudja, de engem hagyjanak ki ebből a kalamajkából! Mondom anyámnak, elviszem, ott az üres tyúkól, szellős tyúkketrec, majd meglesz ott magában a Strucc, mert ő az, aki bomlasztólag hat kicsiny, békés baromfitársadalmunkra. Majd szépen kukorékol otthon, igaz olyan repedtfazék a hangja egyelőre, de majd idővel csiszolódik, formálódik. Hogy mondhatok ilyet?? Nem lehet egy kakast csak úgy tartani, le kell vágni! Milyen ember az, aki egy haszontalan szárnyast csak úgy kedvtelésből megtart???

Jó, ezt lenyeltem, aztán jött az állatorvos a harmadik szomszédba, az is hallotta a kakasaim duettjét, ketten, a bariton és a tenor néha egyszerre zendítenek rá. Az is mondta, nem lesz ez így jó, a kakasok tönkreteszik idővel a tyúkokat. Sorba petélik, s ezt nem fogják hosszútávon bírni szegény tojók. Eddig nem vettem észre, hogy szenvednének, ugyanolyan jó bőrben vannak, akárcsak hím társaik, igaz, hogy reggel mindig ott állok, amíg meg nem győződöm affelől, hogy mind hozzáfértek a kukoricadarához. Most éppen csak zabpehely van (mert a búza is elfogyott, ma kell vétessek Lacival), úgyhogy egy koszton vagyok a madaraimmal. 😀 Reggelire főtt zabpelyeg a menü, fagyasztott gyümölccsel, ezt még Amerikában tanultam a vegán barátnőmtől. Ő nyakonöntötte egy kis édes szósszal is, ami nekem per pillanat nincs.

Igaz az is, hogy ez a pár hónap még nem nevezhető hosszú időszaknak, hogy levonhassam a biztos következtetéseket a jércék biztonságát illetően.

Aztán ma reggel volt egy kis rikácsolás a tyúkudvaron, Milo is észlelte, érdekes, hogy felismeri a riadalmat a szárnyasok hangjában, érti ő is, nem kell neki magyarázat. Kiment, én is mentem utána, de nem láttunk semmit. Milo be akart kérezni a tyúkudvarba, de nem engedtem. Aztán ahogy nézelődünk ott, egyszercsak hallom, hogy mondja valaki az utcán: Nincs itthon senki!? Megyek előre, hát engem keresnek az ötödik vagy hatodik vagy nem tudom hányadik szomszédból, hogy menjek, mert a tyúkomat a mezőn megfogta egy kutya. Ellenszenves pillantást vet a Milo felé. Mondom, az enyémet biztos nem, mert most jövök tőlük, és mind megvannak. Elmagyarázom, hogy van egy kis csapat tyúk, asszem csak hárman vannak, mindennap itt sétálnak el a hátsó kerítésem előtt, lehet azokat látta. Na jó, tehát nem a magáé – hagyja rám kissé csalódottan (mert titokban, a zsigerekben jóérzés a bajbajutott, kiszolgáltatott embereket szenvedni látni), s méltóságteljesen visszavonul. Nincs vele semmi bajom, de alig tartok február vége óta csirkét, és máris mindenki az én majorságommal foglalkozik. És ahogy egy régebbi bejegyzésemben is ecseteltem, vannak nők, akik már ifjú koruktól fogva méltóságteljesek, vagy így születtek. A társadalomban magabiztosságot kell mutatni, másképp eltaposnak, és aki kevésbé magabiztos, az még több magabiztosságot kell kivetítsen embertársai felé. Régebben irigyeltem az ilyen embereket, most már nem annyira, mert egy csomó félelmet, görcsöt elfojtanak. Mindig kínosan ragaszkodnak ahhoz, hogy az ünneplő, vasárnapi arcukat mutassák. Egy idő után bele fognak fáradni. Ja és amikor felvilágosítottam, hogy az nem az én tyúkom, nem ment tovább a soron, hogy értesítse azt, akié, mert gondolom, ahogy engem ismer, mint baromfitartót, úgy azokat jobban ismeri, akik régebb óta hódolnak ennek az áldatlan szenvedélynek. Neki csak az volt a fontos, hogy engem kínos helyzetben lásson. A másik tyúktulajdonos már nem érdekelte!

Aztán még a kukorékolási korszak elején szóltak, hogy milyen szépen kukorékol a főkakaska, Barnika, és hagyjam, hogy sétáljanak az elülső udvaron valamennyien, meg mindenféle okos javaslatokkal jöttek. Nem zavar semmi, csak addig, ameddig megírom, utána megnyugszom, feldolgozom, s lépek tovább, mert általában csak azt szokták bosszantani, akit lehet. Ha én is úgy teszek, mintha nem érdekelne a cikizés, nem fognak többet cikizni, csak legyek elég jó színész, jobb, mint az elegáns, méltóságteljes nők, hogy rajtam ne vegyék észre, hogy mégiscsak zavar, ha beleavatkoznak az életembe!!😀

…”colstokok colstokocskák”…

Ez most csak eszembejutott egy régi vers kapcsán, de nem komposztládára gondoltam (habár az is jóljönne!), hanem igazi konténerházra. S akkor Laci az üzletet bezárná, s a befektetés két éven belül megtérülne. Még ha utána pár évig fizetnénk is a részletet. S akkor itt lenne az irodája az udvaron, a kis konténerházikónkban. Mert az se lenne nagy, csak a verset próbáltam parafrazálni. 😀

Nincs pénz, nincs kocsi, nincs óuutás, nincs semmi. Hát akkor menjünk a dombra kutyát sétáltatni, ha már a Marospartra nem mehetünk. Gondosan bepakoltam 20 lejt, arra számítva, hogy ha a juhász megint elkezd velünk gorombáskodni, odaadom a Macit pórázostul Lacinak, hogy vigyázzon rá ő, amíg én a vademberrel egyezkedek. És szépen odamegyek-merészkedek hozzá, az ugató pásztorkutyáit számba se veszem, amin emberünk jól el fog ámulni, aztán elmagyarázom neki, hogy mi se teszünk több kárt itt a természetben, mint a kocsikázók meg a motorosok, akiket ő szótlanul meg szokott tűrni! És egyezzünk ki, adok egy kis fájdalompénzt a bosszúságát konpenzálandó, hogy ezúttal nem tudott velem egy jót kiabálni! Ez biztos hatásos lesz, és mindenki csak jóljár! 😂

De meglepetésünkre a mező hóttüres volt, még a madarak se csiripeltek, csak a rovarok zümmögtek, kánikula van, hiába na, mindenki elhúzótt az árnyékba, csak az ilyen félnótások, mint mi, indulnak el a tűző napon, déli 12-kor sétálni. De az ilyen jogvesztett polgárok, mint mi, jobb, ha kerülik az embereket, erre a 20 éves kutyás élettapasztalat rég megtanított: négylábút sétáltatni zuhogó esőben és rekkenő hőségben a legalkalmasabb. Akkor nem köt bele senki az emberbe! Tartson ki ez a kánikula egész nyáron! Ha nem mehetünk egzotikus országokba, több ok folytán, akkor a trópusi időjárás jöjjön el hozzánk! És el is jött, hálistennek!

A másodrangú polgár szindrómát minden téren megtapasztalhatjuk, az új szomszéd is kitette már a lobogót. És én nem dacolhatok vele azzal, hogy én meg kiteszem az enyémet! Vagy akkor, mint a szállodák bejárata előtt, legalább 5-öt kellene felárbócolnom, román, magyar, székely, Eu-s és osztrák, mert ott él a lányom. (Hogyne, hogy még azzal vádoljanak, hogy vissza akarom állítani a monarchiát! 🤣) Vagy pedig egyiket sem, hanem mondjuk egy szenegálit, vagy egy olyat, amelyiknek hupikék színei vannak, hogy ne lehessen asszociálni semmire! Így van ez most három szempontból is: a kutyásoknak kuss, vegyenek autót, és kedvenceiket vigyék autóval valamilyen eldugott helyre, ahol nem zavarják a békés júhlegeltetést, az óutatlanoknak is kuss a négyzeten, mert miattuk jön most a várva-várt negyedik hullám, habár nem tudom miért csak a negyedik, hiszen annyi hullámmal fenyegettek már! A felelőtlenek, akik nem akarják kockáztatni a családjuk és a saját egészségüket, a társadalmi elvárás érdekében!! Jogfosztottak a jogállamban, úgy kell nekik, konteós balgáknak!

Apropó a konteók! Múlt vasárnap voltunk a strandon, megintcsak felelőtlenül! Dehogyis, csak azért vettem rá Lacit, hogy elmenjünk, hogy tudjak róla nektek beszámolni, csakis az újságírói kötelesség hajtott, hogy lássam hány inkonstient ember nem bír a fenekén ülni a négy fal közt, és tömegbe merészkedik, veszélyeztetve a közegészséget! Hát megsúgom, rengetegen voltak az Apolló strandon is, aminek elég borsos az ára, hétvégén 45 lej a felnőttjegy, de kifizettük, mert a Weekend-telep bejárata előtt úgy kígyózott a sokkal vastagabb sor, hogy azt mondtam, azt már én biztos nem állom ki, még ha ingyen is lenne! Továbbhajtottunk hát, akkor még volt kocsink 😀, milyen gazdagok is voltunk!!! Ha belegondolok! És a földúton haladtunk tovább a Maros folyásával ellentétben. Mondom Lacinak, mégiscsak vissza kéne fordulni, mert itt nem ismerjük az utat, és mi lesz, ha eltévedünk!? Hadd tévedjünk el! – vágta rá adrenalinéhes párom, és ettől úgy éreztem, hogy végre ismét szárnyalok! Isteni, ha ilyen kalandvágyó tud lenni az ember! Akkor, per pillanat imádtam. (Mert úgy általában nem szoktam már ezt az érzést sűrűn táplálni iránta 😀) És a Jóisten megsegített, kikeveredtünk valahogy a földútról, és megtaláltuk a főutat is Marosszentgyörgy és az Apolló felé.

A sósvizű strandon ismét összefutottunk a Laci barátaival, akikkel mindig összefutunk, úgy hogy a végén úgy váltunk el, hogy majd legközelebb itt újra találkozunk! Ők azok, akik sátoroznak két pici gyerekkel, és mindenövé elcipelik őket magukkal, mintha csak felnőttek lennének. Nem érdekli őket a medvekérdés meg a jelenlegi egészségügyi helyzet. Élnek, – amíg mások a tömbházban rettegnek, a gép előtt osszák az észt, és mindenkit, akit csak lehet, le akarnak húzni erre a rezgésszintre, – ők nevelik a jövő egészséges lelkületű nemzedékét. 🤗

De hagyjam ezt a szöveget, amíg a szemfülesek fel nem jelentenek! Kiposztoltam a múltkor a közösségi oldalra egy kisfilmet, Omeleto a címe, biztos csak nagyon kevesen vették a fáradtságot, hogy megnézzék. Egy disztrópia, arról szól, hogy a jövőben élnek az emberek, egy rendőrállamféleségben, ahol mindenki mindenkit feljelent. Akit kihágáson kapnak (még ha akaratán kívül is követte el a “bűncselekmény”), lefotózzák, és a feljelentő pluszpontot szerez minden beküldött inkrimináló fényképért cserébe. Talán ez vár ránk is, vagy reménykedjünk abban, hogy a józan ész mégis felülkerekedik?! Várjuk ki a végét, de én azt látom, hogy a nagy kampány kezd elcsitulni, a fenyegetések is, és a zord jövőt előrevetítő hangok alábbhagytak, vagy ez csak a vihar előtti csend lenne, amíg várjuk a gyilkos Δ megérkezését?

Az Apolló tényleg nagyon jó strand, a kijelölt cigizőhelyhez közel, a mi kis szektorunkat fenntartották nekünk idén is😂, a kerítés mellett. Vittük az összecsukható napágyakat, és egy szenzációs élményben volt részünk. A nagy sietségben még napolajat se pakoltam be, le is égtünk, és most jön a konteós rész!

Mit ad isten, nem égett a bőrünk este, mintha mi sem történt volna, hiába vártam a nagy csípést, sajgást, semmi! Nem is kentünk be magunkat itthon égés utáni krémmel sem. És akkor elkezdtem gondolkodni, hogy vajon nem a nagy napolajgyártó cégek találták ki ezt is, hogy nem ajánlatos napozni fényvédő nélkül? Te ezt elhiszed, bekened magad, és akkor leégsz, és utána jöhet a következő krém, ami az égést enhíteni hivatott! És lehet, hogy ugyanez van a testápolókkal, arckrémekkel, ránctalanítókkal, szemkrémekkel? Sokat nem használnak, ellenben függőséget okoznak, mert nem érzed jól magad, ha tusolás után nem kenegeted magad egy félórát mindenféle kenceficével!! Ezen még komolyan el kell gondolkodnom! Van egy film, egy másik 😀, amelynek a szereplője egy kisfiú, akit védőruhában, burokban neveltek, mert hogy az immunrendszere olyan gyenge, hitték a szülei, hogy ha normális életet élne és normálisan ruházkodna, akkor az végzetes lenne számára. El is vitték egy intézetbe, ahol ilyen gyerekeket gyógyítottak, és szerencsére a kisfiú, utolsó percben, magától rájön, hogy nincs is autoimmun betegsége, tökéletesen egészséges, csak az intézet hitette el a szüleivel, hogy ő beteg, hogy kísérletezhessenek rajta, és sok más társán. Most akkor vissszatérve a napolajra, lehetséges, hogy ez is a Calgon esete lenne? Meséltem tavaly, a szerelőnk figyelmeztetett, hogy ne használjuk, mert attól hamarabb elromlik a mosógép!?? Ki tudja… De nagy szöget ütött ez az eset is a fejembe, és próbaképpen e hétvégén is védtelenül tettük ki a debella testünket a Nap “kártékony” hatásának! Néztem egy “süket” videót, mint amilyeneket a hülye konteósok szoktak nézni, ahol azt mondták, hogy mi a Nap gyermekei vagyunk, és mint a napelemet, a Nap tölt fel minket energiával. És hogy a bezártság is azért volt, hogy ne juthassunk napfényhez, és hogy minél kevesebb időt tölthessünk a szabadban! Van benne valami! 🤔

A múltkor meséltem a Gyűrűk urabeli sétáló fákról, és hogy találkoztam egy ilyennel, nem sétált, de nagyon hasonlított a filmbeli társaira. Reméltem, hogy ma lefotózhatom, hát ez szerencsére össze is jött. Itt van, kedvesen integet felénk:

Hazafelé jövet, megcsodálhattam a gazdagok házait és az udvarukon az úszómedencéket. Mondom Lacinak, ahogy ő szokta, B@szok én belé, ha nem mehetek a tengerre, egy nagy medencét megveszek… és mindennap úszkálok, ameddig csak a kedvem s a kánikula tart, és a kútunk vize (amely hálistennek kiapadhatatlannak tűnik)! Még parajdi sót is teszek kismedencém vizébe! Úgy bizony! Ha az élet és az utazás között kell választanom, akkor inkább az életet választom!

Ne mondja most már nekem senki, hogy ilyen nincs, ilyesmi soha nem fordul elő az állatvilágban! Jó ez a kísérleti minifarm! De vegyek szépen sorba mindent! 😀

Előbbi bejegyzésemben említettem, hogy a szemközti szomszéd eladta a házát, és kisutcánknak lett egy vadonatúj lakója. Hozott egy fiatal fekete labradort is, akit szépen odakötött a kocsibeálló egyik oszlopához. Se ól, se árnyék fél napig. Mindegy. Ez már az ő karmája, én nem tehetek semmit. Vagy az enyém is, mert nekem is el kell szenvednem a szerencsétlen állat kínlódását. Ki tudja? Nem akarom bántani, jóban illik ám lenni a szomszédokkal! Még jöhet pálfordulás (vagy a kutyára dér!), mert még nem költözött be véglegesen. A komikus része a dolognak az, hogy szombaton hatkor megérkezett a szorgos ember, a szegény Toto, asszem így hívják az ebet, vadul elkezdett csaholni a szabadulás reményében (persze hetek óta nincs már szó semmiféle szabadulásról, az elején a gyerekek még hébe-hóba sétáltatták, de ráuntak, a blöki nagy pechére), és mi Lacival ettől a lármától azonnal felébredtünk, mivel a hálószobaablak pont az utcafrontra néz. Laci megjegyezte: Basszus, ez felhúzta az óráját 5-re, hogy hatra ideérjen, vajon miről marad le?? – Neked fogalmad sincs, milyen egy szorgalmas ember! – replikáztam, van most már kitől tanulnod! 🤣

A reggeli kutyaugatást úgy ahogy megszoktuk, mert az mégiscsak a természet hangja, ahogy remélem, az én kakasaim korai kukorékolását is megszokták a körülöttünk élők (egy idős néni szerint: aki nem bírja a kukorékolást hallgatni, az menjen pszichiáterhez!), de hétfőn, szintén a korai órákban, úgy fél hét körül, az eszeveszett ugatás után, ami nyilván nem ébresztett volna már fel, elkezdődött a kitartó kopácsolás. Laci is megébredt, de spontánul vissza is aludt (könnyű annak, aki vasárnap este besörözik!), én azonban azt a kis háromnegyed órámat már nem tudtam rekuperálni, ki is keltem az ágyból hamar, és megtapasztaltam (hála dolgos újszomszédunknak!), hogy aki korán kel, valóban aranyat lel! Nyolcig mindent elrendeztem, csirkéket, macskákat, kutyákat megetettem.

Szedtem a szárnyasoknak zöldet csemegének, Kicsicica is jót sétált a kertben, szóval nagyon elégedett voltam magammal. Nem is baj, gondoltam, kezdődjön korábban a nap, nekem se árt! Még hálás is leszek az új lakónak! Életmódváltásra kényszerít, de nem számít! Este lefekszem a tyúkokkal. 11-kor ágyba is bújtam, de nem tudtam elaludni, mivel Laci még a nappaliban tévézéssel egybekötött tik-tok programon volt. Végre nagy nehezen fél 1-re be tudtam csalni a hálóba, és azutánis még forgolódtam egy órácskát, hogy jaj istenem, reggel 6-kor kelés, és én még mindig nem alszom! Hajnalban bejött a Maci a nappaliból ébreszteni, mert ő hamarabb átvette az új programrendet, de nem engedtem ki az udvarra. Csak feküdtem, és próbáltam zen maradni, meditálni. Elmúlt a 6 óra, jött a 7, a szomszéd kutya panaszosan vonított, de nem történt különösebben semmi! Szorgos-szomszéd érkezése ezúttal elmaradt! Eldöntöttem még akkor ott az ágyban, mert reggel az ember a dolgokat tisztábban ítéli meg, hogy megveszem a professzionális hangszigetelő füldugót, mert képtelenség ilyen bizonytalanságban élni! Jobb, ha a saját programomat én magam szabom meg (és nem az újszomszéd!), és akkor ébredek, amikor számomra az ideje eljött!

Akkor most a tyúkfarm viszontagságai! Kiderült sajnos, hogy mégiscsak 3 jérce van és 5 kakas! Tizenegyen voltak korábban, de három kiskakast sikerült elpasszolni. Reméltem, vígan szedegetik a kukacokat és a csupaszcsigákat az új udvarukon, de amikor kérdeztem Lacitól, hogy viselkednek az új helyükön (hisz ő szerzett nekik gazdát), azt válaszolta: nagyon jól, valamennyien a fagyasztóban! Ilyen ez az élet, rákényszerít a kegyetlenségre! Van, aki azért tartja láncon a kutyáját, hogy ne tegye tönkre az udvarán a füvet (három kutyámmal tudom bizonyítani, hogy ez nem történik meg, persze feltéve, ha a négylábúakkal foglalkozunk is néha-néha!), van, aki meg azért áldozza fel a kakasait, hogy ne gyötörjék a kis létszámú jérceállományt. Nincs mit tenni! De azért eléggé megszenvedtem miattuk, és a meditációs készségem is alábbhagyott. 🤨

A dominanciaharcok viszont csak ezután kezdődtek. Kibővítettem a tyúkudvart, erről is már beszámoltam, és figyeltem a történéseket. Már az elején megmutatkozott a kis domináns szürke kakas, ő kukorékolt először, Barnika vagy Bandika a neve, mert olyan Barnikás, nem tudom miért neveztem így, habár hamuszürke az egész madár (addig mind madaraztam őket, amíg felköltöztek a hársfára!). Nagyon jó terelő, összefogja a nyáját, hívja, ha talál valami ennivalót, vezeti, védi, figyelmezteti a veszélyre. Átveszi az érzelmeket, de teljesen! Egy esős reggelen szedegettem nekik a csigákat, már vagy három volt a tenyeremben, és egyszeriből elkezdtek mocorogni, annyira undorító és ijesztő volt számomra, hogy felvisítottam. Erre Barnika is megijedt, riadót fújt, mint amikor kering a sas a tyúkudvar fölött. Rögtön rájött, hogy én ijedelmemben adtam ki azt az éles hangot. Eszméletlen! Pitagorasz tételére egészen biztosan nem fogjuk tudni megtanítani az állatokat, de hogy az empátiára nem kell oktatni még egy baromfit sem, ezt nagyon csodálatosnak találom! Ők az érzelmeikkel kommunikálnak. Akárcsak mi, meta szinten. És ha azt vesszük, hogy olyan férfiba is szerelmesek tudunk lenni, aki szintén nem érti a mateket, akkor meg miről beszélünk?!

Ha a természet ölén élsz, ez rákényszerít a gyilkosságra! Van egy rózsád, máris ölnöd kell, hiszen megjelennek a bimbón a levéltetvek! De még a szobában is pusztítani kell a hangyákat, a poloskákat, a pókokat. Habár láttam a neten, hogyan költöztetik ki utóbbiakat a lakásból egy speciális beszippantó kis műszerrel. Csirkéid vannak, elkezded gyilkolászni a csigákat, most már a házasok is sorra kerültek (úgy értem, csigák 😀), mert azokat is szívesen megkopácsolják a szárnyasaim, úgy próbálják enni, mint az osztrigát az innyenc franciák. Az is egy delikatesse, s éppen ezért többet kell dolgozni rajta. És mivel rengeteg a csiga, és leették még a sáfrányomat is, a dísznövényekről, büdöskékről nem is beszélve, főellenségek, hát már nem bánom, pusztúljanak! Apropó sáfrány, mindenféle fűszernövénymagot beszereztem a tavaszon (ami májust jelentett idén, mert hideg volt a föld, későn tavaszodott), sose tudom észbentartani, mit hova vetettem, és meg is feledkeztem arról, hogy sáfrányom is van. A csirkeudvart a kiskert mellett alakítottam ki, és egy reggel, amikor megyek kiengedni a szárnyasaimat, egyszeriből megcsap egy keleti illat. Tunéziát juttatta eszembe, ahol hálistennek volt szerencsém párszor megfordulni. Jóleső érzés volt felidézni az emléket, és csak most ismerkedtem meg a sáfránynövénnyel igazából, mert eddig csak az arab szállodákban terjengő illatát, meg az ételekre szórt sárga porát ismertem.

Nem is kell nekem már utaznom sehova, hisz minden itt van a csodakertemben! Laci kiadott egy gyógynövényes könyvet, ezáltal megismertem a fehér ürmöt, van az udvaromon is, és ültettem vérehulló fecskefüvet, tele van vele a Hosszú utca, minden kis szegletben nő, onnan hoztam egy kis zsenge hajtást, de nálam alig akart meghonosodni, pedig mindennap öntöztem, és eső is volt bőven! Van itt minden, esküszöm, az árvacsalánról tudtam, figyeltem rá, próbáltam is gyűjteni a fehér virágait, de hogy a kőfali pintyőm is gyógynövény, arról fogalmam se volt! Kolozsvárról hoztam magammal, odanőtt a balkonom cserepébe, aztán láttam Rómában is, hogyan bújik meg a falak tövében, nemhiába nevezték el Róma romjainak! Minden körülöttünk él, csak fel kell fedezni! Dolgozni kell érte kicsit, de végtére is, ha valami panaszunk van, könnyebb bekapni egy pirulát! Csak az a baj, hogy minden, ami könnyű, annak nagy ára lesz később! A mellékhatásokról most ne beszéljünk!

És akkor most a legújabb sokkoló esetem! Három kakast reggelente külön teszek, elszeparálok, mert azok az agresszívebbek a jércékkel. A vezérkakas a tyúkocskákkal marad, és egy másik kis idétlenkével, akit a vezér nem bánt, sőt mintha védelmezné is, az meg hálásan bújik a csirkék közé, mint egy kis anyámasszonykatonája. Ja már bemutattam, ő Anyámasszonykatonája tulajdonképpen! Az egyik agresszív (elneveztem közben Grande Futadore-nak) nagyon rászállt, elkezdte kergetni, akkor még sejtelmem se volt, hogy miért. A vezér különben békés szándékú, csak az embereket támadja, nekem szokott szökni, de vér még nem folyt ebben a kettőnk csatájában, úgyhogy – bár kissé zavar a dolog – azt a pár karcolást valahogy kibírom. A másik három “tyúkraveszélyes” marad a kisebbik tyúkudvaron, úgy kell nekik, ha nem tudnak viselkedni, be kell érjék korlátolt a mozgástérrel! És akkor így reggel, kisebb bakalódások és a kényszer-szeparálás után, helyreáll az egyensúly, este pedig már mindannyian egyólba tömörülnek(/tek, amíg a hársfára fel nem költöztek! 😂).

A Feketét sajnálom, mert az olyan mágikus, rémlik valami régi sztori is, hogy mit kell tenni a fekete kakassal egy bizonyos probléma orvoslása ügyében. Ezt nagyon régen, a 90-es években, egy újlaki öregasszony, Érzsók mama sorolta nekem, akit akkor órákig elhallgattam volna, de csak három rövid különös történetig jutottunk el, és az egyik volt ezek közül a fekete kakasos (de sajnos a másik kettőt tudom csak felidézni). Volt benne valami szemétdomb, hogy ott kapirgál, s aztán a háztetőn kukorékol, és valami rontásféle is rémlik, aki emlékszik a sztorira, az mesélje el nekem is! A másik két történetben nem szerepeltek állatok. Az egyik arról szólt, hogy a bálból, sötétben kihívattak egy legényt, és jól elverték, de nem látta, ki üti, mert nem volt ott senki, csak agyonpüfölték, mintha három markos fiatalember tette volna, miközben végig egy fehér lepedő lebegett fölötte. A másikat egy korábbi blogbejegyzésben már említettem, hogy ment egy ember réges-régen éjszaka, az erdőn keresztül, mert csak a régiekkel történtek ilyen bizarr esetek (néha azért hasonló megesett velem is 😀, lásd korábbi írásomat a Maszkurásmadarakról), és észrevette, hogy előtte az ösvényen halad valaki. Emberünk sietősre fogta lépteit, hogy utolérje az idegent, osszák meg magányukat, haladjanak együtt, hamarabb eltelik az út, és amikor odaért mellé, köszöntötte volna, ahogy illik, Jó estét!, hüledezve konstatálta, hogy az idegen eltűnt, mintha soha ott sem lett volna! Akkor hihetetlennek tűntek ezek a mesék, most lehetségeseknek tartom őket, milyen fura az emberi természet! 🤔 De jó volna emlékezni a kakasosra is! Mindegy, biztos a neten is találni hasonló régi falusi sztorikat, majd utánanézek!

De most nem ez a lényeg, hanem hogy a három kakas közül Kendermagosban túlteng a tesztoszteron, a legyet is röptében elkapná, ezt már többször is láttam, ő kergeti a legkitartóbban, a legvadabbul a jércéket. Amiután lejárt az etetés, és az elkülönítés, kiengedtem a cicákat, mert azokat is ügyelni kell, főleg a kicsit, a nagyokat már nem, azok nem mennek sehova, de a Kicsi alig várja, hogy félrenézzek, úgy eltűnik, mint a mesében a vasorrú bába három csikója, akit a szegénylegény őrzött reménytelenül, a feje árán. De most minden elővigyázatosságom és konok elhatározásom ellenére, hogy a szemem a Kicsiről le nem veszem, muszáj volt félrefordítanom a fejem, mert akkora ricsaj jött a tyúkudvar felől, hogy beleremegtem, és mit látnak szemeim! El se hittem! Kendermagos Futadore kergette, kergette mágikus kiskakasom, sarokba szorította, és egyszerűen meghágta, pont mint a tyúkot szokta, még a fejét is megbóbitázta. Eszméletlen! Szegény kis Fekete meg mit tehetett, eltűrte, Kendermagos volt az erősebb! Tanuja voltam egy afféle börtönjelenetnek, hisz három hím összezárva, ilyesmi megesik. Harmadik hím a Strucc, arról azt hittem eddig, hogy hatalmas amazon tyúk, mert a kakasok is féltek tőle, de az is elkezdett ma reggel kukorékolni, lehet hogy csak meglepetésében, hogy ilyen felfoghatatlan eseménynek volt a szemtanuja! Ez volt a nap másik nagy meglepetése! Kukorékolt egyet rekedtesen és bizonytalanul, hogy eloszlassa a vele kapcsolatos kételyeimet. 😀

Ha másra nem jó ez a minityúkfarm, arra biztosan, hogy megfigyeljem a baromfitársadalmat. Hallottam régebben, hogy létezik az állatvilágban homoszexualitás, de nem hittem volna, hogy saját magam fogom megtapasztalni. Aki nem hiszi, szívesen látom “szárnyasmegfigyelésre”. Amíg nem kerülnek a levesbe, mert anyám nagyon forszírozza a dolgokat, pedig most ezzel a szeparálással a gondok kvázi megoldódtak(forma). Habár a mágikus kiskakas biztos nem így gondolja…