Már vagy ötödjére ülök le a gép elé, nyitom meg a wordpress oldalt, és nyomom meg az írj!/ write! gombot. Aztán valamiket írogatok, van amikor elég sokat, és utána – nem tudom miért – elvetem az egészet. Ha ezt a bejegyzést se fejezem be, akkor pont feleannyi befejezetlen írásom lesz, mint amennyit publikáltam (214/107 – ha matematikailag is pontos akarok lenni). Egyszer egy fesztiválon a rádiós szövegeket fogalmaztam, illetve posztoltam ki az oldalra, és egy kolléganőm megjegyezte: csodálja, hogy milyen könnyedén írok! Igen, amikor sürget az idő és muszáj csinálni, de amikor úgymond “csak” magamnak, a saját szórakozásomra vetem virtuális papírra gondolataimat, akkor nem mindig megy, és még öncenzúrát is alkalmaznom kell, bármilyen hihetetlen! Mert sokszor felötlik bennem, rágódom dolgokon, és rájövök, hogy ez nem érdekli a kedves olvasóközönséget. Pedig mindig is írni szerettem volna, még akkor is, amikor nem tudtam. Ennyire sem, mint amennyire most tudok😀! Mert nyilván egy műszaki egyetem nem feltétlenül jó felkészítő az újságírói tevékenységre. 87-ben, amikor a kolozsvári politechnikára készültem, magánórákat vettem matekből. És pár hónap után azon ámuldoztam, hogy milyen mélységei vannak ennek a tudománynak! A magántanárom, aki időnként atyai gesztusból a combomon pihentette a jobbkezét, amire persze én, mint kiszolgáltatott diáklány, nem mondhattam semmit (és ez most nem metoo akart lenni, csak úgy eszembe jutott!), kezembe nyomott egy különlegesen nehéz példatárat. És ezt nem kilóra értem. 😀 Amikor azoknak a feladatait már egészen jól oldogattam, akkor döbbentem rá, hogy a függvénytanban milyen hosszú út vezet befelé, az “áritmetika” szövevényes labiritusai kifürkészhetetlenek, akárcsak Isten útjai! És úgy éreztem, szárnyalok! 😇 Mindennel így van ez, ha egyre több tapasztalatot szerez az ember. A főzéssel, a biciklizéssel, úszással, még az esti tornával vagy jógával is. Ha egyre jobban mennek azok a gyakorlatok, egyre szuperebbül (és egyre szabadabbnak) érzed magad…

Aztán még két évet tanultam matematikát, és többet soha. Elfelejtettem, esküszöm, még a szorzótáblát is! Minek az, amikor ott a telefon, és van benne számológép? Újlaki nagymamám élete végéig jó fejben-számoló volt, összeadott, összeszorzott kétjegyű számokat is. Mert ő csak azt tanulta, és az az agytekervénye aktív maradt végig. De nekem még sok mindent el kellett raktároznom a szürkeállományomba negyedikes korom óta! És a stressz meg mindenféle negatív hatás egy csomó – sajnos szükséges -dolgot is dilítelt. Az érdeklődési köröm is megváltozott, persze. Ezért most már közel az 55-höz, el kellett fogadnom, hogy nagyon rigurózus életet kell élnem ahhoz, hogy a testi-lelki egészségemet fenntarthassam.

Először hajnali 6-kor csörög az órám a karomon, de újabban azt is az ágyam melletti éjjeliszekrényen tartom, ne tapogassa nekem a pulzusomat egész éjjel! 🤣 Egy órahosszát próbálok meditálni, ha sikerül, de legtöbbször visszaalszom. Azután 7-kor csörög a telefonom, amelyik kizárólag csak repülő üzemmódban tartózkodhat mellettem, hogy ne sugározzon be… de ez még nem akadályozza meg abban, hogy idegesítően ébresztgessen. Ekkor felkelek, elrendezem az állatokat, lefőzöm a kávét, a feketeteámat, kicserélem a macskahomokot. Ez utóbbi is életbevágóan fontos, mert ha nem teszem, a 15 éves Pici mérgében és bosszúból a kanapéra pisukál. 🤣🤔

Nyolckor hívom telefonon anyukámat, akivel a kovid korszak beköszönte óta naponta háromszor beszélek, hogy lássam, minden rendben van-e velük. Keltem Lacit, neki is főzök egy gyógyteát, és indulok a kutyákkal a dombra. Mert 9-re otthon kellene lennem. Ez nem mindig sikerül, bevallom töredelmesen. Ekkor jönnek meg a témák a wats up csoportban, és próbálok dokumentálódni, aztán meg interjúkat készíteni. Közben ott a két hétvégi műsorom, ezeket is kellene lassanként gyártani, de sajnos az egyetemen felvett rossz szokásomtól nem tudok szabadulni, így legtöbbször csak péntek délre áll össze a kép, amikor a rádióhoz bemegyek finalizálni és leadni (a turisztikai magazint meg az Aranyszalagtárat). Utóbbit szeretem a legjobban, mert olyan, mint a régészet vagy búvárkodás, van amikor nagyon értékes archív hanganyagok kerülnek elő. Nem akarok untatni senkit, bocsánat, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy mennyire fontos a pontos program az ember egészsége szempontjából. Akárcsak az állatvilágban, mi is szeretjük a rutint, bármennyire is tiltakozunk néha ellene. És az állatoknak sosincs hétvégéjük, úgyhogy Ludasmanyi szombaton is hétkor kel 😂🤣😂

A munkaadóm, a Rádió a legjobb óráimat “rabolja el”, mert délután már nem vagyok annyira jó formában, mint reggel. Ma kivételesen este kell eseményre mennem, rádiósként dolgoznom, most hát próbálom ezt a pár órát kihasználni. De nemcsak azért ejtek témákat itt a blogon, mert nem tetszik, hogy mit és hogyan írok meg, hanem azért is, mert mire kiposztolnám, elavulnak… Nemrég a téli kertészkedésről és az enyhe időjárásról meséltem, de másnapra lehullott a hó, így aztán értelemszerűen érvényét vesztette a dolog… De folytatva, délben-délután kicsit takarítok, főzök, eszem, próbálom tartani az intermitent fasting-et vagy németesen fastung-ot, ami azt jelenti, hogy egy nap leforgása alatt csak 8 órás intervallum keretén belül szabad étkezni, mondjuk délelőtt 11 és este 7 között, én legalábbis így szoktam meg. De lehet tetszés szerint reggel 8 és délután 4 között is, például, csak ezzel az a gond, hogy az ember nehezebben bírja ki, hogy ne vacsorázzon. 🤔S négytől lefekvésig azért elég sok idő telik el…

Este megint kinn ülök a kutyákkal vagy egy félórát, és tornászom, amit talán nem lehet ennek nevezni, mert csak ugrálok és táncikálok. Ha valaki látna, azt hinné, elment az eszem! De nekem nagyon jólesik, és nagyon szükséges is, mert ha kihagyom, másnap már fáj a nyakam és a hátam. Pontosan a pandémia beállta után, vagyis amióta itthonról dolgozom, kezdtem ilyen hátfájós lenni, és ez az esti mozgás nekem komoly fizioterápiával ér fel. Néha tévézek kicsit Lacival a nappaliban, de nem sokáig bírom, mert felmegy a cukrom attól, hogy a filmipar teljesen kiszolgálja a háttérhatalmat, minden olyan polkorrekt, hogy az már idegesítő!😤 És annyira kommersz! Úgy hogy inkább a laptopon nézek régi filmeket, amelyek akkor készültek, amikor a forgatókönyveket igazi művészek írták, és nem szabták meg nekik, hogy mi a trend, és mit kell követni, és hányféle kisebbség képviselője kell szerepeljen a szereposztásban. És ezek a vintage filmek sokkal jobban tükrözik a valóságot, mint a mostani csapnivaló sorozatok, még akkor is, ha történetesen az abszurd kategóriába sorolhatóak. Mivelhogy az élet olykor nagyonis abszurd szokott lenni! Az Édentől keletre nevet viselő filmklub ajánlatait érdemes követni! Ha nem is tudok elmenni szerdánként a vetítésekre, legalább felfigyelek a filmre, feljegyzem, annak reményében, hogy utóbb megtalálom a videán. Most nem mondom, hogy nagyon sokat megtaláltam, mert akkor rossz szolgálatot teszek a szervezőknek. 😀 De nyilván moziban sokkal jobb egy művészi alkotást megnézni, mint itthon gépről!

Sose használom a laptopot este 10 után, mert felturbózza az agyamat, és utána nem tudok elaludni. Így hát, aki tíz után ír messenger üzenetet, nézze el nekem, hogy csak reggel fogok rá válaszolni. Ilyenkor már olvasni szoktam és “cicázni”. A Pici és a Cica versengeni szoktak a puha meleg helyért az ölemben, de van amikor kiegyeznek úgy, hogy a kis soványság Pici bebújik a paplan alá, és a dundi Cica marad a fenszínen, mert nem nagyon bírják egymás közelségét. Kicsicica közben meg szaladgál, cikázik ide-oda, mert ő még fiatal, ha igaz az állatorvosi korfelmérés, akkor kb idén májusban lesz 3 éves.

11 után térek nyugovóra, de sose később mint fél 12. Mert ha többet ülök fenn, képtelen vagyok elaludni, és csak forgolódom hajnalig. De ez is ilyen hülye berögződés: Jaj istenem, elmúlt fél 12! Most biztos nem fogok tudni elaludni! És az agyam addig mantrázza ezt, hogy meg is valósítja. És mindehhez még hozzá kell tennem, hogy 6 éve elmúlt már, hogy almalevet használok altatóként. És nem tudok tőle szabadulni, mert ez is egyfajta agyprogramozás része, önhipnózis, ami alól nem tudom magam feloldani. De csak ennyi bajom legyen, sose több! Alma tán csak kerül még az új világrend bevezetése után is…

Pár éve, talán inkább 2020 tavasza óta, nagyon foglalkoztatnak a konteók, rejtélyek, misztikum, ezotéria, utóbbi korábban is érdekelt már, amióta elkezdtem jógázni, és amióta rájöttem, hogy a világunknak sokkal nagyobb mélységei vannak, mint ahogy azt elképzeltem. Kb mint a matematikának… És hogy a semmi sem az, aminek látszik szlogen értendő minden területre. Hogy igenis vannak láthatatlan dimenziók, és Isaac Newton sem csak a gravitációval és a földre hulló alma esetével bajlódott. (Apropó almalé!) Na szóval amikor idáig eljutottam, eldöntöttem, hogy csak ebben a témában kutakodom és olvasok, és mindent beszerzek, amiről tudomást szerzek. 😀 Főleg régebbi könyveket, mert amit egyszer kinyomtattak, azt már nem lehet visszaszívni, eltüntetni, az valahol megvan, csak meg kell keresni! Nem lehet törölni, mint a kényelmetlen videókat a youtube-ról…

Tegnap az állatkertben jártam, szuper volt (február másodika, kijött a mackó a barlangjából), de ott is a táltos nótákról folytattam egy számomra nagyon hasznos kis eszmecserét. Ha Rousseau kijelentette: Vissza a természethez!, én most kikiáltom a magam számára, hogy Vissza a gyökerekhez! Van a páromnak egy szerény kis lapja, amivel kapcsolatban most győzködöm, hogy alakítsuk át ezoterikus magazinná, legyen benne néprajz is, szimbólumok magyarázata, régizenével foglalkozó együttesek bemutatása, virágénekek értelmezése, misztikus írások, stb. Persze, ez nagy munka, nagy fába való vágása a fejszének, de megéri, ha pontoson azt csinálsz, amit nagyon is szeretsz! Ha ismertek ilyen szerzőket, vagy ti magatok is ezoterikus témákkal foglalkoztok, akkor jelentkezzetek bátran! Na, tessék, kezdtem a napi programommal, és eljutottam a Garabontziás laphoz! Ahogy a matektanárom diadalmasan szokta volt mondani (a táblánál egy-egy komplikált bizonyítás után): “De unde am pornit, si unde am ajuns!” Ha már Garabontziás, akkor legyen méltő a nevéhez!😀