A bringás blogom szünetel, pedig annyit jegyzeteltem, témám lenne bőven, mert annyira fura ez a kerékpár, hogy már nem is tudom, mit higgyek róla! A minap visítozva tekertem hazáig, mert össze-vissza működött a sebességváltás. És mindig pont amikor előznöm kellett egy leparkolt autót, vagy a kanyarban, vagy a körforgalomban, vagy a Tisza utcában, ahol egy ideje a fél úttestet lezárták felújítás miatt.

Beadtam javíttatni, persze nem találtak semmi baját, a szervízbe egész jól ment a sebességváltó, amikor a szaki kipróbálta, de azért otthagytam, vizsgálják ki tüzetesebben. Lacit kértem meg másnap, hogy vegye ki. Kérdem tőle messengeren: Na, megvan a bicaj? Meg! Működik minden rajta? Igen. A sebváltó? Az is! És a számla?- kérdem végül lélegzetvisszafojtva. Válasz: Kasszabon!

Na jó, ha kasszabon, akkor megnyugodtam! 🙂

Mostanában egyre lefterebbek vagyunk, de ennek nemcsak a bicajjavítás az oka (elmaradt számlák, részletfizetés, házadó, stb). Gondolom ezt a románból kölcsönzött, irodalmi kifejezést mindenki érti itt Erdélyben, s aki nem, az rájön a kontextusból 🙂 Ezt most nem azért írom, hogy sajnáljatok, mert leszegényedtünk, hanem mert ez egy csomó nevetésnek és röhejes helyzetnek a forrása lett, pont mint a Hét krajcárban. Közlöm ugyanis Laci férjemmel, hogy az összes pénzünk égen-földön 7 lej, és ennek a fizuig, 27-dikéig elégnek kell lennie. Erre ő ránéz a naptárra és közli, ugyanolyan komolyan: Hála istennek az pont holnap van!

Aztán mégiscsak összejött valami árulás a boltban, s írja nekem, ugyancsak messengeren, hogy akkor zárás után megy vásárolni, mit vegyen, s mondom, hogy mit. Válaszában kifejti: de itt a nagy dilemma, mert nem tudja eldönteni, hova menjen: a Lidlibe, ahol rossz a tej vagy a Pallasba, ahol szahar a budipapír? Végül úgy döntünk, hogy inkább a papír legyen szar, mint a tej!