Monthly Archives: March 2022

Kolompos Kató legújabb kalandja

Eljött a nagy felszabadulás napja, Kolompos Kató hát elindult szétnézni a városba. A mall ajtaja csalogatóan hívogatta, de ha szabad bemenni, akkor már nem érdekes. Szétnézett a szemközti ruhaturiban, kapott is egy jó strapacipőt, már rég nem hisz a lábgombában sem, amióta a kovidot nyomatták, nagyon megrendült a hite az egészségügyben. Amikor onnan kilépett, mégiscsak lement az aluljáróba és onnan be a mall alatti outtletbe, ahova már egy éve nem tehette be a lábát, pedig még kutyabarát üzletként is számontartotta. Most egy új csaj ült a pultnál, nagyon kedvesen felajánlotta, hogy segít blúzt választani. De Kató nem talált semmi kedvérevalót. Vett végül egy hosszú bő nadrágot, ami túl hosszúnak bizonyult (talán magassarkúval megfelel, de mikor hord ő magassarkút?), s mikor kiért az utcára ismét, el is döntötte: inkább odaajándékozza a lányának! Már két csomagja volt, a cipő meg a nadrág, s a főtéren végigmenve, gondolt egyet, s befordult a régi fodrászüzletébe, ahol több mint két éve nem járt. Mindenki maszk nélkül, a főnöknőt kivéve, egy Zeta-Jones tipusú erélyes nő, éppen nyírta magát az egyik székben. Kató megfigyelte milyen szakszerűen vágja a saját haját hátul is. Egy rózsaszínű orvosi maszkot viselt. Hősünk kérését figyelembe se vette, a másik fodrászszéknél dolgozó fiatal hölgyike viszont igen, átfutotta az időpontokat, és pont volt egy üres órája. Kató előbb megmosatta a haját, közben folyt a duma, hogy az euró már meghaladta az 5 lejt, hogy a benzin 10 lej lesz hamarosan, hogy az iskolában már nem tesztelik a gyerekeket, és nem lesz karantén. Ki fizesse azt a sok betegszabadságot? Nincs is ki dolgozzon már, volt olyan munkahely, hogy a fele karanténban volt! A kovid mától egyszerű influenza járvány! Aztán gyorsan napirendre tértek a rémhírek és újdonságok fölött, és elkezdtek tervezni egy vasárnapi céges bulit. Kató félénken megkérdezte: Itt is kérték a zöld igazolványt? Nem, az csak a nagy bevásárló központokban volt, az ottani fodrászszalonokban! Óh basszus! És nekem ezt csak most kellett megtudnom? Tényleg balga vagyok! – bosszankodott magában Kató, ezért hanyagoltam úgy el magam két éven keresztül?!

Ide most már nyugodtan bemehet a mosdóba, nem kell többé hazáig szorongatnia …

Micsoda boldogság, micsoda szabadságérzet! A frissen nyírt frizurájával Kató felsétált a vársétányra, hogy ott is szívjon egy kis friss levegőt, a szél a lábához sodort egy velencei képeslapot, egy Dalma nevű kislány küldte a nagymamájának kedves szöveggel, a postai bélyegző 2005-ös. A szeretett nagymama valószínűleg nemrég elhunyt, és a házból minden papírfélét kidobtak, a kuka tetejéről repíthette a szél a fák közé. Nagyon szép üdvözlőlap volt, hősünk úgy döntött, megtartja. Ez azt jelenti, ideje elindulni valamerre, ha egyáltalán lesz még pénze rá. Ha az üzemanyag ára így halad felfelé, akkor hamarosan a szüleihez menni is nagy kihívás lesz, árban felér majd egy római kirándulással! 😀De Kató nem fél a szegénységtől, ezt már volt alkalma megtapasztalni egyetemista korában, amikor egy negyed kenyér volt a napi adagja. Semmi több, csak a kenyér, megvették Mimivel 7 lejért, 28 lej volt egy egész kenyér (de annyi pénzük nem volt), elosztották ott a Marasti téri úton, és hazafelé menet ott helyben, a járdán, meg is ették. Akkoriban rengeteget koplalt, volt úgy hogy egy fej hagymát koldultak a kollégáktól egy kölcsönadott tananyagért. Olajban kenyeret pirítottak, és az volt az ebéd hagymával. Most is látja maga előtt, ahogy az olaj csepegett le a “rántott” kenyérszeletről. Micsoda idők, “eram cel mai bogat cand n-aveam nici un ban” – akkor volt ő a leggazdagabb, amikor egy leje se volt! Ha visszagondol, egy mesevilágban élt ott a Marasti téri bentlakásban. Minden koplalás és nélkülözés ellenére. Annyira fellelkesült az emlékektől, hogy a Vársétány közepén feltárcsázta Mimit, nem volt már meg a telefonja névjegyzékében a szám, de valahogy eszébejutott. 5 telefonszám van, amit egy életre megjegyzett, az édesanyjáé, a volt férjéé, a jelenlegi párjáé, egy munkahelyi szám, és a Mimié. Ez utóbbiról azt hitte, rég elfelejtette, de láss csodát, mégse! Volt szobatársnője egyből felvette, tíz perc alatt mindent megbeszéltek, az oltást, a háborút, a benzinárát, és azt, hogy van, amiről nem jó beszélni. 😀

Katónak valahogy úgy alakult az élete, hogy soha nem örülhetett felhőtlenül semminek. Amikor az egyetemre bejutott, már a terhesség árnyéka borította be a kilátásokat, az exférje válása pedig a kettőjük boldogságát, mindig volt valami gebasz a boldogság körül. De most ez az apró tény is fel tudta lelkesíteni, hogy egy ilyen mélyen szunnyadó emléket, mint ez a régi szám, elő tudott kaparni elgyötört memóriájából. Elindult lefelé a Rákóczi lépcsőn, az aljban benézett a Petry Bisztróba, most már ide is beülhetnék, gondolta, de nem tette meg, mert miért? Nem éhes, nem szomjas, az az elégtétel, hogy most már megteheti, tökéletesen kielégítette. Kanyarodott balra a főtér felé, benézett a párja üzletébe, de nem mutatta meg neki a vásárfiát, csak egy teát ivott meg vele. Miminek is elújságolta (mert szeret vele dicsekedni!), hogy már nem kávézik, nem cigizik, nem fogyaszt alkoholt, egyszerűen nem kívánja, és nincsenek elvonási tűnetei, nem is álmos reggelente. Ki hitte volna, hogy kávé nélkül is lehet élni? Mimi erre csak nevetett: Mondjad, csak mondjad végig most már! Még mit nem csinálsz, valld be szépen!? Nem mondta végig, most már nevetett ő is! Elindult gyalog hazafelé, de a Kossuth utca elején mégis leintett egy taxit, még maradt 15 leje. Az pont elég a remeteszegi üzletig, úgy tervezte, ott kiszáll. Előtte azonban sor került egy tanulságos párbeszédre, amit a taxisofőrrel folytatott.

Saját magát látta ebben a néniben, úgy kb húsz év múlva… de lehet még annyi idő sem kell 😀

Az autórádióban egy összeállítás kezdődött a covid járvány tanulságairól. Mit tanult az emberiség a világjárvány kapcsán? Jobbak lettünk, empatikusabbak? Szívesen segítünk a bajbajutottakon? Frászt! Az egyik fele ugyanolyan agymosott maradt, mint eddig volt, vagy még jobban hisz a tévének, a másik fele meg ébredezik, rájött, mi a gyógyszermaffia, és hogy az egészségügy inkább az ellenségünk, mint a barátunk! Azok, akik az oltatlanokat ócsárolták, most fordultak 360 fokot, és a békéért harcolnak! 180 fokot akart mondani – javította volna ki Kató a taxist, de inkább elharapta a kiigazítást. Maga beoltatta magát? – kérdezte hirtelen felbátorodva. Én igen! – jött a határozott válasz, ami Kolompos Katót ezek után igencsak meglepte. Hogy mért? Hát azért, mert a főnök szerint veszélyeztetem a kliensek életét! De sose hordtam a maszkot, mindenkinek, aki hozzám bészállt, megmondtam, bé vagyok oltva, s aki akarja, tegye fel! Én nem teszem! A taxióra vészesen közelített a 15 lejhez. Kató a tekintetével kereste a kisüzletet, ahol a kiszállást tervezte, de nem látta sehol a cégért. Itt volt egy kis élelmiszerbolt. – magyarázta – Még macskakaját is árultak, itt szoktam vásárolni, ha valamiből kifogyok! Hova tünt?

Biztos megszünt. A taxi is megszűnik lassan, ezek mellett a benzinárak mellett, ha nem engedik, hogy drágítsunk!

Kató egyetértett a különc taxissal, megállíttatta a kocsit, odaadta a 15 lejt, kiszállt, és egy ideig még kereste a kis boltot, aminek híre hamva sem volt. Végül egy udvaron, egy nagy fehér bejárati ajtón felfedezte a letűnt kor tanuságát, egy nyomtatott plakátot: A maszkot viselni kötelező, benn csak két vásárló tartózkodhat egyszerre! Vállat vont, s elindult gyalog hazafelé, már nem volt messze a lakásától. Elképzelte magát, amint botorkál a hosszú bő nadrágban, magassarkú cipőben… és elfogta a röhögés!

Kolompos Kató első kalandja itt olvasható!

Kapható a hazugságárusoknál!

Létre akartam hozni magamnak egy Ludasmanyi FB oldalt! És amikor már minden lépést megtettem egy régi profilom átkeresztelése érdekében, és megnyomtam a módosítás gombot, és már úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, akkor megjelent nagy betűkkel a képernyőmön, hogy A Fiókod zárolva lett! Feloldottam nehézségek árán a zárolást, újból próbálkoztam, de újból csak kudarcot vallottam. Közben ment a youtube-on egy műsor hirdetése, amely úgy végződött:”a lap kapható az újságárusoknál!”, de én – a közben elborult agyammal – úgy hallottam, a hazugságárusoknál, amint azt a címben is feltűntettem. Mondhatnánk, freud-i elhallás…

Segíteni szeretnék egy beteg kisfiún, aki számára gyűjtési kampány indult, s amikor panaszkodom, hogy nem boldogulok a megsegítésére felajánlott tombolavásárlással, akkor azt a választ kapom: “Óh ezt biztos csak egy hülyegyermek működteti, ezt az oldalt, hogy bezsebeljen egy csomó pénzt a naív emberektől!” Ez persze nem igaz, tudom jól, de annyira szkeptikus lett már a világ, hogy mindenütt a csalókat véljük felfedezni. Március nyolcadikára az oltatlan nők is kapnak ajándékot: feloldanak minden korlátozást, és eltörlik a zöldkártyát. Hát ezért kár volt az a sok agitáció és hisztéria! Most már többen is megírták, hogy be kell ismerni, az oltás nem fékezte meg a pandémiát, és nagyon sok oltott embert nem kímélt a vírus. Facebook ismerőseim posztolták, hogy milyen nehéz napokat éltek meg, egy barátom a harmadik után kitartóan és huzamosan köhög. Rafila kijelentette, hogy hatodik hullám már nem várható, egy újságíró adatokat gyűjt az oltáskárosultakról. De kit érdekel ez már? Pont február 23-dikán, a háború kitörése előtti napon posztolta a felhívást, hogy lehet nála emailben jelentkezni. Most már a gazdasági válság fenyeget, a háborús hírek is ellentmodásosak, egyesek szerint itt is folyik a félretájékozatás…

Két éves kép, a maszkos világ előtti világ, holnaputántól már megint ugyanez lesz… Nem hittem volna, hogy ilyen hamar visszatérünk ide, Streinu úr, amikor megkapta az első oltását, és ott tolongtak az újságírók, lesték minden szavát, azt nyilatkozta, a maszkot bizony 2023-ig még viselnünk kell! Vagy ijesztgetni akart – ami bevett szokássá kezd válni – vagy nem is sejtette, nem volt elég beavatott, hogy tudja, 2022 februárjában kirobban az ukrán-orosz háború.

Most már mindent felülírt az a veszedelem, amit a háborús konfliktus hozott a nyakunkra. Én is szerettem volna írni egy blogot arról, hogy egy szakember-kutató szerint a magasfeszültségű tápkábelekkel mi a gond, és a mobiltelefon gyakori használata agydaganatot okozhat, de érdekel ez most már valakit? Hogy 50 Hertz-ben állapodtak meg Európában annak idején, amikor a magasfeszültségű kábelek frekvenciáját meghatározták, ami olyan biokémiai reakciókat vált ki a szervezetben, hogy fehérvérűséget okozhat, főleg gyerekeknél, ha a közelében élnek. Míg Amerikában 60-ra “kalibrálták”, ami pedig, noha nagyobb érték, nem ártalmas. Itt is át kéne tegyék az ipari hálózatot mondjuk 47,5-re vagy 53,5-re, ezekkel a sávokkal nem lenne semmi baj, de senki nem foglalkozik ezzel. Az építkezések pedig egyre csak terjednek, kijjebb és feljebb, fel a mezőkig, az erdők aljáig, ahol a magasfeszültséget vezetik…

A mobiltelefonok ártalmasságával kapcsolatban is hiába figyelmeztetnek a tudósok, mert már mindannyian függők vagyunk. Dr. Lingvay József, a bukaresti székhelyű Villamosmérnöki Tudományok Nemzeti Kutatóintézetének tudományos főtitkára hiába ajánlja egy interjúban, hogy rövidre fogjuk a beszélgetéseinket, használat után minél messzebbre helyezzük a mobilt a házban, vagy kapcsoljuk is ki, mert ez már számunkra lehetetlen. Amikor mozgásban vagyunk, a zsebünkben van vagy a táskánkban, amikor alszunk, a párnánk alatt. Arra nem kaptunk választ, hogy ha repülő üzemmódra állítjuk, akkor érhetnek-e elektromágneses hatások. Az elektromágneses szennyezés nem látszik, mégis állandóan jelen van az életterünkben. A szemetet el tudjuk távolítani, a hanghatások ellen is védekezhetünk többé-kevésbé, de ezt a láthatatlan gyilkost nem tudjuk kikerülni. Csak ha felmegyünk a hegy tetejére, ott meg ott vár sunyi módon az 5G erősítő. Basszus!

Ezt a képkockát egy filmből vágtam, amit nemrég láttam, Monica Vitti főszereplésével, aki nemrég halt meg. Képtelen vagyok visszaemlékezni a címére, mert három díjnyertes filmet néztem meg vele, azóta a gépem megtelt, és fél napot töltöttem a törölgetéssel. Mert ez is arra jó, hogy az embert lekössék mindenféle pitiáner apró cselekvéssel. A telefon memóriáját úgy méretezik, hogy nehogy elég legyen pár száz képre, vásárolnod kelljen egy SD kártyát, aztán meg ne tudd beállítani a fotózás műveletét úgy, hogy a kártyára mentse az új képeket… És még ha sikerül is utóbbira menteni, még akkor is kétnaponként jelzi a hülye kütyü, hogy a tárhelyed megtelt!

Gondolom kiérződik a szavaimból, hogy elgurult a gyógyszerem. 😀 Azt mondtam Lacinak, kijelentkezem a FB-ról, mindenről, és egy ideig rá se nézek semmilyen eszközre. Pénteken szépen megvágtam egy rádiós interjút, az is elúszott, tárhely hiányában. Nem elég, hogy a média stresszel, még a gépek se hagynak nyugton. Mondom én, aki kvázi újságíró volnék. Dédanyámnak tegnap volt halálának kerek 165-dik évfordulója, ennek tiszteletére egy folyami lapos kőre (amit Kőrispatakról szereztem) felvéstem az adatait. A fejfája nagyon rég elkorhadt, kidőlt, de a helyére nőtt egy diófa és egy szilvafa békés ölelkezésben, pont a gomfa helyére, ezt nagyanyám megjegyezte, megmutatta nekem, tudom, hova kell tennem a követ. Nem ismertem, de ismeretlenül is szeretem. Mert ebben a bizonytalan világban csak a múltunk és a Jóisten az egyetlen bizonyosság – nem én mondtam, de tökéletesen egyetértek. Nagyon jó kis délutáni foglalkozás volt megírni. Végre valami nyugis tevékenység! Laci mind ígérgette nekem, hogy vesz gravírozó gépet, aztán rendelt valami szahart a netről, ami félórán belül leégett. Olcsó húsnak híg a leve című visszatérő történet. Már apám is megtanulta, hogy a világhálóról rendelni rizikós! A csalók nagyrésze digitalizálódott és szofisztikálódott.

Szóval, ha majd Fb őméltósága megengedi, akkor lesz egy Ludasmanyi oldalam, de egyhamar nem ígérem, hogy próbálkodom ezzel a rizikós vállalkozással, és aztán csak ott osztom meg a bejegyzéseimet. Legyen rend az életemben 😀 Addig is idecsatolom az egyik békeidőbeli vlogomat (ezt a fiókomat még nem sikerült zárolnom 🤣):

Hogy mégse zárjam ilyen negatív hangnemben ezt az írást, elmesélem, hogy minden reggel találkozom az őzekkel. Ugyanazon a helyen szoktak megjelenni, mint a Maszkurásmadarak, csak türelemmel kell várakoznom. Pénteken reggel is ott álltunk lesben a kutyukkal, már-már elvesztettem a reményt, és mindenféle szomorú dologra gondoltam, az atomháborútól kezdve a menekültekig, amikor hirtelen lepillantottam a völgybe, és ott állt egy fiatal őzike, és engem figyelt! Olyan tüneményes volt, olyan légies, mintha önmagának lenne a kivetített hologramja. Az volt az érzésem, hogy áttetsző, csak a kontúrjait látom, és a testén át kivehetőek az erdő fái. Ahogy gyanutlanul szemlélődött-szimatolt, mintha egy másik, párhuzamos térből érkezett volna. Aztán kirajzolódtak a háttérben a társai is … A világ megmutatta rejtett szépségeit!