Végre utazunk! Olyan nagy előkészület előzte meg a szombati indulást, hogy szinte már képtelen voltam örülni annak, hogy kimozdulunk három hosszú hónap bezártság után.

Megcsodáltam a zöldes-sárgás mezőket (megkérdeztem magamtól, Milyen volt szőkesége? de már nem tudtam megválaszolni 😃), megállapítottuk, hogy máshol is csonkítják a fákat, nemcsak Vásárhelyen, és kifogtunk pár zuhét, de ebben már semmi szokatlan nincs, gondolom, ti is elfogadtátok, hogy Indiában élünk a monszun ideje alatt éppen. Jó kis tapasztalat, lehet soha nem lesz több ilyen, miért ne élveznénk ki? Ilyen még nem volt, az én életemben legalábbis, és nem tudom, hogy Médárd nap-e az oka vagy sem, mert nekem úgy rémlik, hogy azon a napon, junius 8-dikán, itt nálunk pont nem esett.

Kolozsváron meglátogattuk a húgomékat, a kis 5 éves unokaöcsém már legómester, nem akartak az esőben elengedni, főleg amikor megtudták, hogy nincs nálunk a motorház kulcsa. Miért nincs? Mert Laci a napokban megmosta a kocsit, és a kulcsot a mellénye zsebében felejtette. Ja, és a víz kifogyott a tartályból. Csak akkor lett volna baj, ha nem esik az eső, és egy előttünk levő autó felpriccolja a sarat a szélvédőnkre. De hálistennek, ez nem történt meg.

Topán megálltunk lángost venni, ott van a világ legfinomabb lángosa, egy ideje. Minden asztal foglalt, bömbölt a mulatós zene, semmi távolságtartás, da-i sa mearga! Balkánon vagyunk, itt a vírusnak sincs ereje! A maszk viselése különben a benzinkutaknál sem volt feltétel. Vidéken nem számít …

Most pedig jöjjön a képzeletbeli utazás! Elmesélek egy érdekes szubjektív élményt. Ne nevessetek ki, de ha kinevettek is elmesélem! 😊 Laci hamarosan kiad egy különleges kézikönyvet, Testelhagyás a címe, én vagyok az első olvasója, és már napok óta próbálom megtapasztalni, kipróbálni, de eddig sehogysem sikerült. Van még egy másik módszer, a tudatos álmodás, a kettő nagyon hasonló. Habár szombaton későn feküdtünk le, reggel mégis 6 után megébredtem, gondoltam, na itt a pompás alkalom, most nyugis körülmények között, míg az egész ház alszik, újra próbálkozom a testelhagyással, lehet tudatos álom is, nem számít, ami összejön. Nem görcsöltem rá, mint eddig, hanem kezdtem a lazítással, ezt ajánlja a könyv írója is. Minden testrészünket el kell lazítani. És láss csodát, szinte azonnal sikerült felemelkednem, mert elképzeltem (én, a mérnöki agyammal), hogy most nem vízszintesen fekszem, hanem merőlegesen állok, és onnan már könnyű volt elindulni. Kicsit vacilláltam, hogy most merre menjek, mert időben-térben, mindenféle utazás lehetséges. Kolozsvár mellett döntöttem, és máris a főtér egyik mellékutcájában találtam magam, egy régi barátnőmmel, akinek hosszú fekete haja volt. Ebből megállapítottam, hogy a múltban vagyunk, mert rég rövid hajat visel már. Aztán tömegek vonultak az utcán, és megkérdeztem tőle, ez miféle felvonulás? Azt válaszolta, hogy a NU szervezet tüntet, és a válasza által számomra beigazodott másodjára is, hogy a múltban vagyunk, mert eszembejutott egy évfolyamtársam, L. Man, ő alapított egy NU nevű lapot annak idején, legalábbis így emlékeztem álmomban. Nem maradtam a tüntetők között, a Monostor felé vettem az utam, a régi lakásom felé, és bevillant, hogy most ki kell próbálnom feltétlenül a falon való átkelést. A könyvben többször említi a szerző, hogy a testelhagyásban az a legcsodálatosabb. Szinte már ujjongtam az izgalomtól, hogy ez milyen csudajó dolog lesz, de amikor felcihelődtem, hogy na most itt van ez a tűzfal, ezen szépen átvágok, mintha csak egy lepedő lenne, mint ahogy a láthatatlan ember tette, akkor hallom a határozott utasítást: Gyere vissza! Kétszer is. Óh, basszus, kelletlenül állapítom meg, ez nem az álomban van, ez az anyám hangja! Én viszont úgy reagáltam, mint amikor valakit hipnózisból hoznak vissza, visszatértem a testembe, felébredtem bossszúsan, és igazat adtam apámnak, aki mindig elpanaszolja, hogy amikor a legérdekesebb hírről számolnak be a tévében, anyám pont akkor kell belépjen a szobába, hogy Hallod, Pista, én azt gondoltam… és jön valami ötlettel, hogy ezt meg azt kéne csinálni, ami igazán várhatott volna még két percet! Vagy amikor a golt rugják a focimeccsen, odaáll a tévé elé, és ott matat valamit, hogy apám a legfontosabb momentumot elszalassza! Na ennyi volt nekem is a testen kívüli élményem, anyám meghiúsította a tervem, a legérdekesebb pillanatban közbelépett!

Visszafelé olyan köd volt a Meszesen, hogy alig láttunk haladni, és természetesen az eső ismétcsak kitartóan esett.

Sikerült meggyőznöm végre Lacipárom, hogy egy emlékműnél álljunk meg. Évek óta kíváncsi vagyok, mi lehet ott. Egy pásztorkutya is ül az aljban, a turistáktól kéri az alamizsnát, egy szelet kalácsot tőlünk is kapott.

Ez az odavezető út, Milo inkább visszafelé jön, neki még mindig az van a fejében, hogy Gyere vissza! Ami nekem is különben, mert nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lett volna, ha nem hangzik el a kijózanító parancs!

Különben egy Simion Barnutiu idézet van a talapzaton, és ott egy kereszt meg egy szétszakadt trikolór, meg egy ló vagy inkább kecske állkapocs, és egy kút, de le van fedve, és csappal vagy kivezető csővel sincs ellátva. Arra a következtetésre jutottunk, hogy egy pihenőhelyet akartak a turistáknak létesíteni, de aztán ennyivel maradtak. A Kismeszes után van, ha emlékezetem nem csal.

Elég korán visszaindultunk vasárnap, korán ebédeltünk, és különben is végig folyt a zaba, ez az egyetlen dolog, amit nem szeretek otthon. Hogy úgy eszünk, mint a lagziban. A facebook is segít az időutazásban, feldobta ezt a 8 éves képet, ez az első közös képünk Lackóval, nagyon szeretem, pedig a bal felső sarokban a fényképésznek is bennemaradt az ujjbegye. Na, majd valamivel kitakarjuk!

Kúrva nehéz hetem volt, segítettem Lacinak egy könyvet szerkeszteni, mindennap dolgoztam valamit az aktualitás műsornak, kétszer felvettük a gombászszakértővel ugyanazt a beszélgetést a gombaszezon apropóján, mind a kétszer elment a búsba, nem rögzítette a telefonom ACR programja, pedig már a prémiumra is befizettem. Végül a kolleganőm kisegített, és sűrű bocsánatkérések mellett, harmadjára is felhívta az idős bácsit, és sokkal faszább interjút hozott össze nálamnál. A Szentábrahámi csodakert működtetőjével is beszélgettem, hosszan, de abból meg csak másfél percet használhattam, olyan rossz volt a jele ott kinn, alig lehetett érteni, amit mond. A könyv, amit szerkesztettem, vagy inkább a szerzővel közösen átnéztünk és átjavítottunk, teljesen felkavart, képtelen voltam másra koncentrálni, lefoglalta minden gondolatomat.

Egy jóismerősöm hiányolta a blogbejegyzéseket, és rámkérdezett, hogy netán alkotói válsággal küszködöm, hát nem is tudom, … lehet. Ez az esős idő is bekavart itt nekünk, ez a kitakaríthatatlan ház még kitakaríthatatlanabbá vált, a kutyák megint disznóólat csináltak a nappaliból, nagyon lehangoló. Ma egész nap sepregettem, törölgettem, szerencsére nem esett. Este pedig a motor- és bicikliszakértő szomszédunk rendbetette a bicajomat, csak a kerekei voltak kicsit leereszkedve, más baját nem talált, pedig két kört is tett vele itt az utcában, de az általam észlelt “biciklibrekegést” nem hallotta.

Laci harmadjára nézi az Elton John életéről szóló filmet (Rocketman), engem is lekötött, de felénél otthagytam, mert nem akarok egy filmet háromszor megnézni, még akkor sem, ha a szövegírót játszó színész (Bernie) a kedvenc sztárom lett. És azt is vonakodva írom le, hogy megint gondunk van, ezúttal nem a mosógép adta be a kulcsot, az jól mos, amióta a szerelő barátunk megjavította, most a csövek dugultak el, és sajnos a falban lehet a gond, mert Laci már megvette a kidugaszoló spirált (a Mr. Muscolo és társai után), de az sem segít. Nem értjük, hogy lehet az, hogy a konyhából is, és a fürdőszoba kagylójából is lefele mennek, lejtenek a csövek, a fal belsejében V alakban találkoz(hat)nak, és a V alja dugulhatott el. De hogy lehet így egy csőrendszert megtervezni, ez ellentmond a fizikának!? Várható volt tehát, hogy egyszer csak ott az alja megtelik, és eltorlaszolja a víz áramlását. Úgy hogy szégyellem is mondani, de a kád fölött mosogatunk. A mosogatógépet kellene valahova máshova bekötni, hogy ne árassza el a konyhát.

Ma délután, amikor átmentünk a szemközti szomszédhoz, és ránéztem a házunkra, nagyon elszomorodtam, annyira siralmas ez a ház, a cserepei ócskák, sok helyen egy-egy meg is van csúszva, a fal lyukas elől, nem is csoda, hogy lenéznek minket, mert itt a negyedben a házad alapján ítélnek meg. Pedig én a karantén alatt annyira elégedett voltam az életünkkel, hogy van udvarunk, van mit ennünk, a számláinkat is ki tudjuk fizetni, és a többi extráról meg simán le tudtunk mondani, fodrász, kozmetikus, ruhavásárlás, ilyesmi.

Apropó a fodrászat! Amikor még nem sejtettem, hogy Laci ilyen profi módon tud nyírni, rendeltem a neten egy parókát, kínai és műhajból készült, de nagyon jól mutatott a képen, és az ára is csak 18 dollár volt, plusz a postaköltség. Meg is jött a héten, kedves párom egy hosszú sort állt ki, hogy kivehesse. Persze, nem éppen olyan, mint a fotón, nem is úgy áll, nem is olyan a tartása, de azért örültem neki, fel is tettem azon nyomban, és úgy mentünk bevásárolni a Penny-be. Furán néztek rám, de nem érdekelt, annyira feldobott a viselére, és akkor jöttem rá, hogy mennyire sokat számít egy jó frizura! Rengeteget! Egy lédinek éreztem magam 😁 Amikor Blanka lányomnak megdicsértem a haját, megjegyezte, hogy azért a séróért meg is kell ám dolgozni, hajápoló szereket kell használni, stb. Én pedig semmit nem költöttem magamra az utóbbi időben, mondom, csak kajára és számlákra jutott. De hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen életem van. Itthonról akartam dolgozni, ez volt a leghőbb vágyam, és ez megvalósult. És a házamat is rendben tarthatom egy kis plusz erőfeszítéssel. Most a bicajom is megvan. Yuppii! A kiskertjeimben nőnek – a gyomok mellett – a zöldségek és a virágok. Ma vasárnap ellenére, még gyomláltam is az egyikben. Nem kell kapkodni, lassan járj, tovább érsz! Mindig ezt mondogatom magamnak, de nem mindig sikerül betartani!

Erre mifelénk úgy tűnik, a rendőr is kétszer csenget. Írtam a múltkorában, hogy a postás ajánlott levelet hozott, amiben nagy megrőkönyödésemre egy régi ki nem fizetett parkolási bírság volt. Lezajlott a velejáró veszekedés meg cirkusz Lacival, fizetéskor pedig első dolgom volt, hogy interneten keresztül utaljam a pénzt a városháza számlájára. Múlt héten ülünk kinn a teraszon, még jóidő volt, amikor látom, hogy egy sötét kocsi, benne egy kékinges fazonnal megáll a kapunk előtt. Felhívom rá kedves párom figyelmét, éreztem, hogy ez csakis valamilyen hivatalos szerv lehet, és azt is gyanítottam, hogy hozzánk jött, mert ki máshoz? Laci azzal nyugtatgatott, hogy nem, mert a szomszédhoz, és mi van, ha kék az inge? Bárki viselhet kéket! Ott ülünk, és próbálunk naporendre térni a dolog fölött, de a kocsi csak ott áll kitartóan, és nem akar elmenni. Laci nézd már meg! Kiszáll a pasi az autóból, te ez hozzánk jött!, végre ráeszmél, kimegy elé, és kiderül, hogy jött behajtani a büntetést! Miket kell nekem megérnem! Életemben soha nem tartoztam se az államnak, se magánszemélyeknek, most meg csengetnek a behajtók a kapunkban! És a tavalyi házadóval is el vagyunk maradva! Basszus!

Igen, úgy van, eltaláltátok kedveseim, a rendőrségnek nincs világos, egyértemű adatbázisa, nekik nem jelent meg a számítógéprendszerükben, hogy mi azt a bírságot jó pár hete már kifizettük. Küldtek egy ügynököt, hogy még egyszer jól ránk, vagy inkábbcsak rám ijesszen! Szerencsére Lacinak elég okos a telefonja ahhoz, hogy meg tudta neki mutatni virtuálisan, hogy értesítést kapott, visszaigazolást, hogy bement az összeg a néptanács számlájára. Na még ilyet!!

Mert hiába mozdította előre a covid járvány a bürokrácia digitalizációját, és állítólag az ANAF már beéri a profit elektronikus lejelentésével, úgy látszik az a szerv amelyiknek a legprofibb adatbázisa kellene, hogy legyen, annak nincs, vagy lehet, hogy van, de munkát kell adni a beosztottaknak. És azok meg szeretnek házhoz menni, miért is ne szeretnének fölényeskedni egy kicsit a nyomorult polgárokkal. Ha a postás is megteheti, ők miért ne tennék meg?

A világ közben két táborra szakadt, eddig is tátongott egy mély szakadék a szkeptikus materialista ateista emberek és a többiek, a spirituálisak, az alternatív tudományokban hívők között, de most még jobban fokozódott az ellentét. Én csak azt látom, hogy egyre több az ellentmondás, és a bizonytalanság, meg a baklövés az egészségügy és a politikum részéről. Olvasom, hogy a Maros megyei Gyermekvédelmi Hivatal bepereli az államot, mert az alkalmazottaknál vírusfertőzést állapítottak meg, és beutalták őket a valódi fertőzöttek közé, egy szalonban ültek napokig velük, aztán kiderült a második tesztelésnél, hogy mégse betegedtek meg. Aki meg május elsején utazott Magyarországra, megúszta a karantént, aki meg rá tíz napra ugyanott lépte át a magyar határt, annak meg szigorúan karanténba kellett vonulnia. Hol itt a logika? Vírustagadók vagy kovid-hívők ide vagy oda, a lényeg, hogy inkább ne legyen fele se igaz az egész kálváriának, mint hogy az emberiség nagyrésze elpusztuljon, mint a 12 majom (hadserege) című filmben. Most néztem újra, elképesztő, hogy mennyi hasonlóságot találni! A rendezők is gyakran vizionáriusok. A különbség csak az, hogy nem kell a föld alatti bunkerekben élnünk. Egyelőre. Különben Terry Gilliam-nek a Brazil című filmje is ráillik a mai helyzetre. Egyre jobban imádom ezt a rendezőt!

Az öregedésemet a covid 19 megjelenésétől számolom. Amióta itthon dolgozom mindenem fáj, hiába polcolom fel a hátam, teszem a lehető legkényelmesebbé az ülésem, a munkakörülményeim mondhatni ideálisak, mégis dél körül már annyira fáj a hátam, hogy alig bírok megmozdulni. Így remélem megértitek, miért jelentkezem most, kéthetes kihagyás után. A héten kétszer voltam a városban, meg falun egy kedves kollegámnál, és estére, mire hazaértünk, annyira fáradtnak éreztem magam, hogy ágyba kellett bújnom. Laci még azt is megkérdezte, hogy vajon az 5G az oka, hogy ennyire fáradunk? Ha gyomlálok a veteményeskertben, lehajolok, utána meg felegyenesedek, szédülni kezd a fejem, lehet kellene magnéziumot szednem, de attól még jobban híznék, így hát inkább maradok a szédüléssel. Még a nemrég kapott B12-es rádiós ajándékcsomag is ott melegszik a kocsiajtóban. Most akkor paranójás az, aki fél a gyógyszerektől, a kajákban a tartósítószertől, no meg attól, hogy fb-on keresztül megfigyelik? Az 5G káros hatásától meg a mérges permetektől? Haarp és társai. Beteges rögeszme, téveszme, ugye? Laci azt mondja, neki az üzletben írja a wifi routerjén, hogy 5G technológia. Nemrég tért át az orange-ra, és az már 5G.

Kezdem érezni magamon a hatását annak, hogy ritkán hagyom el a házat, kezdek hasonlítani azokra a nyugdíjas pasasokra, akik nézik a tévét, és sörrel a kezükben a fotelből szidják a rendszert, meg hőbörögnek, de senki nem figyel rájuk. Még a saját feleségük sem. Most ez az Elfújta a szél igenis felhergelt engem is! Pedig aki ismer, az jól tudja, hogy se rasszista nem vagyok, sőt mindig a lehető legnagyobb empátiával viszonyultam a mássághoz. De miért akarják elvenni a tinikori kedvenc könyvemet vagy a gyerekkori dalaimat, mert már nem felelnek meg a mostani normáknak? S egy neves román aktivista még meg is írja, hogy ez lenne most a legnagyobb problémánk? Nem érti ezt a pátoszt? Hát ha nem érzi, azt jelenti, hogy neki nem voltak kedvenc könyvei, kedvenc dalai, filmjei, filmsztárjai soha! És érzelmei sincsenek! Nekem igenis fáj, mert mindenre emlékszem abból a könyvből, arra is, hogy sajnáltam, amikor befejeztem, hogy vége lett, és a filmbeli Butler kapitány volt az egyik nagy szerelmem! Igenis, érzékenyen érint. Remélem, nem jutnak oda, hogy bezuzzák és elégessék a meglévő példányokat!

Amikor 2011-ben Amerikában jártam, annyira meghatott, hogy a Miami reptéren kétnyelven üdvözlik az érkezőt, spanyolul és angolul, és büszke voltam az engem vendégül látó barátnőmre, aki megtanult spanyolul, csak azért, mert a barna bőre miatt mindig mexikóinak hittek, és spanyolul szólítottak meg az üzletekben, és bárhol, ahol megjelent. És az volt az első lecke, amit meg kellett tanulnom tőle, hogy azt a szót, hogy néger nem szabad kiejteni, magyarul sem! És ez is teljesen normálisnak tűnt, és örültem, hogy a klubokba, ahova magával cipelt, mindig vegyes volt a társaság. És örültem, hogy íme, megszűnt a szegregáció és a faji megkülönböztetés. Nagyon drukkoltam tiszta szívemből a színesbőrüeknek, hogy a társadalom minden területén képviseltessék magukat, legyenek ügyvédek, bírák, orvosok, rendőrfőnökök, úgy mint a mostani filmekben, és ne csak házvezetőnők, elárusítók, és teremőrök.

Én továbbra is szeretem a Cifra palotát, amelynek zöld az ablaka, és minden gyerekmondókát, amelyeket életem első éveiben tanultam, amelyekről most kiderítik, hogy nem polkorrektek, és Katát is szeretem, még akkor is, ha elveszik, és este megverik!