Meg akartam ma írni a fogam történetét, amely kb olyan, mint a Gogol Orra, amely önálló életre kelt, de nem találtam egy jó képet se hozzá, így jutottam megint vissza Indiába. Na nem a valóságban, csak képzeletben! Habár azt mondják, hogy a képzelet olyan erős lehet, hogy néha egyenértékű a valósággal, és az agy úgy is éli meg, nem tud különbséget tenni a valóság és a képzelet között. Na de ne menjünk most ebbe bele, a lényeg, hogy végignéztem a tavalyi decemberi képeimet, és eszembejutott, hogy mennyire megfogott engem az indiai, a kocsíni forgalom, főleg a motorosok, akik között volt fiatal lány, idősebb nő, idős házaspárok, és fiatalok, akikről nem lehetett tudni, hogy testvérek-e vagy házastársak. Mert csak ez a két variáns létezhet, ugyanis ott a fiatal pár nem furikázhat csak úgy magában. Még moziba se mehet, csak kísérettel, kb mint a Jó reggelt, Vietnám c. filmben: nagynénivel, nagybácsival, kishuggal, szomszédasszonnyal, nehogy a fiatalok magukra maradjanak egy percre is!

Akár a bátyjával utazott, akár a férjével, a legtöbb nő teljesen rábízta magát a vezetőre. Volt olyan nő is, hogy messengerezett menet közben, vagy a facebookján a hírfolyamát nézte, miközben féloldalason ült a motron, mint régen a nemes hölgyek a lovon, az oldalnyeregben. Olyan lezserül elvoltak ott hátul, miközben a férjük előzött, bravúrosan cikázott a forgalomban.

Azért voltak modernebb nők is, farmerben, akik már keresztül merték tenni a lábukat az ülésen. Ott délkelet Indiában, Keralában, ahol jártam, sokféle vallású ember él, hinduk, muszlimok, keresztyének. Láttam sok mecsetet, és sok katolikus templomot is, ahol éppen miséztek. Elbűvölt a sokszínűség! Én bámultam őket, ők meg minket, fehéreket.

És itt egy kép egy hagyományos indiai családról: a nő száriban, a férfi is hagyományos viseletben, bár felül ing van rajta, alul nadrág helyett a derekára csavart vászonvalamit visel, megjegyeztem a szót, de most az Istennek se jut eszembe, és a neten se találom.

Itt pedig egy még idősebb pár, éppen a piac előtt hajtanak el:

Nézegetve ezeket a fotókat, ráeszméltem: még a felét se dolgoztam fel agyilag az indiai utamnak! Nem tudom miért vonz annyira ez a világ, talán ezt a teljes odaadást irigylem az ottani nőktől?