Monthly Archives: April 2016

Nauszika expedició

13120564_10209582946640902_1578523227_o

 

Ez a cím már akkor megszületett bennem, amikor még azt se tudtam ki a Nauszika, az igazi. Hanem Carmen-legjobb-barátnőm (ő sem az operabeli) mesélte, hogy az orvosin évfolyamtársa volt egy Nauszika nevezetű lány, aki elsőre bejútott. Ami nem semmi, orvosiról lévén szó. Nem volt okosabb nála (mármint Carmen-legjobb-barátnőmnél, akinek csak negyedik nekifutásból sikerült ez a performance), de kitartásból tízesre vizsgázott. Tizenkettedik osztályban minden áldott hajnalban három órakor kelt, és iskolábamenésig keményen tanulta az anatómiát. Szúrós tekintete volt, nagyon bízott a képességeiben, és főleg a makacs akaraterejében. Ő volt az egyik példaképem, ismeretlenül is. A másik pedig….újlakiak fogózzatok meg!: Hugi volt!

Ez még liciskoromban történt, amikor még ingáztunk – „navétáztunk”, mondtuk mi akkor, Somlyóról Újlakra, a fél hármas vonattal. Hugi, aki a legjobb táncos volt egész Újlakon, tangótól break dance-ig mindent két perc alatt képes volt megtanulni, ezt is onnan tudom, hogy egyszer Balavásárról jött egy néptánccsoport, rá azonnal felfigyeltek az előadást követő bálon, és a szólótáncossal egyből eljárta a székely táncrendet, mintha mindig azt tanulta volna. A labdajátékokban is, nekem mindig úgy tűnt, hogy ő a legügyesebb. Szóval ezen a számomra emlékezetes délutánon ez a Hugi (aki, annak ellenére, hogy mindenki Huginak szólította, nem a legkisebb testvér volt, sőt még volt egy huga is, az öccse mellett) lekéste a vonatot. Már mozgásban volt a szerelvény, amikor utolsó percben próbált felkapaszkodni az egyik lépcsőre, de véletlenül rosszul fogta meg a korlátot, kicsúszott a kezéből, és az egész lány, amilyen nyúlánk volt, hanyatesett a peron betonjára. Mi, a többiek, akik a folyósó ablakából néztük a jelenetet, megrökönyödve és ijedten bámultunk, hogy most mi lesz. Erre Hugi dühösen felugrott, összeszedte minden erejét, mint a mesében, és elkezdett a robogó vonat után futni. Pedig megvárhatta volna a négyes buszt, vagy kiállhatott volna alkalmira, vagy elindulhatott volna szépen gyalog hazafelé, hiszen Somlyó és Újlak között csak hét kilométeres a táv. Egy darabig néztük ezt a lehetetlen küldetésszerű valamit,  hogy fut ez az elszánt lány, hogy hajtja a dűh meg a kudarcélményének legyőznivágyása, aztán lassan lemaradt, és beleveszett a tájba. A vonatnak egy megállója van, kb félúton, Csehiben. Ott áll valamennyit, amennyit egy vonat állni szokott egy megállóban. Állt s miútán lejártak az állomásozás percei,fütyült, és ismét mozgásba lendült. Akkor láttuk, hogy váratlanul befut Hugi, akár egy rajzfilmbeli szuperwoman, és elkapja ismét a mozgó szerelvény, ezúttal utolsó lépcsőjének korlátját. Most már túl nagy a tét, hogy ismét elbukjon – drukkoltam neki gondolatban, de a következő percben fellélegezhettem, mert Hugi kifulladva, kipirosodva, lélegzet után kapkodva, de diadalittasan ott állt előttünk, a győztesek mámorával a szemében. Arcára rá volt írva, hogy megmutatta! Mindenkinek megmutatta, hogy még ha elesetten látták is egy pillanatig, ő nem az a peronon tehetetlenül heverő, segítségre szoruló gyenge nő. Ezért nem várta meg a négyes buszt, nem állt ki alkalmira, nem indult el gyalog, hanem csak azért is elérte azt a neki ellenszegülő robogó gépszörnyeteget! Csodálattal néztem átszellemült arcát, és miközben senki nem tapsolt, és nem mondta, hogy Bravó, titokban azt kívántam: én is ilyen Hugi legyek!

 

Május 10,

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

anno, születésnapomon. Huszonötéves voltam. Na jó, annyinak éreztem magam 🙂

Ültünk négyen egy főtéri teraszon: két férfi, két nő. Az egyik férfi szépfiú volt, a másik kevésbé. A jóképűbe mindketten kicsit szerelmesek voltunk, én egy kicsivel jobban, mint barátném, aki velem ellentétben, egészen jól tudta palástolni az érzelmeit. A másik férfi, a csúnyább, meg belémzúgott már jó pár hónapja. Akkor volt egy rövid kis viszonyunk, ami úgy kezdődött, hogy engem elragadott a hév, a sok sör, és az ő lexikális tudása. A tudás hatalom, és a nőket mindig is vonzotta a hatalom, legyen annak fedezete akár pénzben, akár műveltségben. Lacrima lui Ovidiut rendeltem, kedvenc borom volt, mert aszu és mert jó édes. Ahogy ott a teraszon ettünk meg ittunk (és közben én extázisban voltam, hogy a nagy Ő-vel ünnepelhetem a szülinapom, még ha csak így “édes négyesben” is), azt találtam mondani, hogy a világon mindent a pénz és a szerelem irányít. Az ilyenek csak úgy minden bevezető nélkül, váratlanul kibuknak belőlem, egy óvatlan pillanatban, mintha valaki a számba adná, belső vagy felső szuggesztióra. És akkor barátném, aki szótlanul nézte, hogyan költöm el a fél fizetésem a kocsmában a fiúkra, kajánul elmosolyodott, és megjegyezte: „Ezér’ a pénzér’ akár egy márkás cuccot is vehettél volna magadnak a Luxorból!”

Azóta kicsit „finomítottam” a kijelentésemen, ma azt mondom, hogy mindent a pénz és a szex(vágy) irányít. Erre most is kiröhögnek. A vesztem az, hogy nem tudok hirtelen érvelni, a jó érvek mindig otthon, takarítás és gyomlálás közben jútnak eszembe. Hogy van azzal, hogy öl, butít és nyomorba dönt, stb. Ha egy befolyásos férfit ki akarnak csinálni, elég hozzá egy minden hájjal megkent Mónika, vagy a legendás Mata Hari. Csak James Bond nem hagyja magát elcsábítani, a fondorlatos nőknek csak ő képes ellenállni, és ő sajnos csak kitalált figura.

Azt mondják Németországban már rég kiment divatból, hogy a professzor elveszi a diáklányt, és a doktor úr az asszisztensznőt. Ott már a kaszt kemény törvényei uralkodnak, vagyis a pénz házasodik a pénzzel, a vagyon a vagyonnal, a rang a ranggal. Hát, nem is tudom…

A nőkről, akik történelmet írtak, dokumentumfilm is készült, dr. Amanda Foreman: Nők a történelemben című sorozatát egy magyar tévécsatorna is közvetítette. A professzorasszony Kr.e 10.000-től napjainkig járta végig a történelem rögös útjait, és kutatta fel a kulcsszerepet játszó hölgyeket.  Mi ez, ha nem a pénz és a szex (vagy a szerelem) összefonódása a világ dolgainak alakítása érdekében? – kérdezném, én naiv, de megint röhögnének rajtam.

Annak a szépfiúnak aznap, azon az emlékezetes szülinapomon, még azt találtam mondani, hogy a szépség (vagy jóképűség, az ő esetében) nem véletlenül adatik meg egyeseknek, azzal sok mindent lehet kezdeni… Sőt, van amikor még fegyverként is bevethető…