Milyen boldog …

aki mejen az utcán! – mondogatta régen Bözsi béna nagynéném az ablakából a járókelőket nézve, s nem is sejtette, hogy egyszer majd milyen nagy aktualitása lesz ennek! Persze, nem biztos, hogy mindenki boldog, aki most közlekedik!  És nem is vagyok benne olyan biztos, hogy mindenki, aki itt elhaladt tegnap előttünk, teljes legalitásban tette. Délután 5 óra 10 perc és 6 óra között pontosan 50 autót számoltunk össze. Tehát minden percre jutott egy autó. Az volt a játék lényege, hogy a város felé haladó kocsikkal Laci nyer pontot, a Szentkirály felé haladókkal meg én. Szoros volt a mezőny, 24/25-re álltunk, már úgy nézett ki, hogy megnyerem a versenyt, de amikor csak pár másodperc hiányzott, hogy a falióra elüsse a 6-ot, a Laci 25-dik autója is elhúzott a házunk előtt. A játszma döntetlenül végződött. Szombaton délután, teljes karantén idején! 

Pénteken mi is legálisan jártunk a városban, bevittem a műsoraimat, amelyeket most itthon gyártok. Laci elvitt kocsival a stúdióközeli kisállatkereskedésig, onnan visszafordult, és a könyvesboltban várt meg. Olyan hangulata volt a városnak, mint egy álmos (és szomorú) vasárnap  délután. Ritkán jött egy-egy autó, és hébe-hóba egy-egy gyalogos. A Gecse utcában az ismerős nénike a két öreg kutyáját sétáltatta, elment egy maszkos nő mellettem, aztán egy maszk nélküli férfivel találkoztam. Én is viseltem a rádiótól kapott maszkot, úgy éreztem, most ez a trend. Egészségesebb, ha viselem, habár a felhívásban az áll, hogy csak betegség esetén kell feltenni. A rádióban pangás és fásultság. Múlt szombaton a kapus be sem akart engedni, most rám se nézett. Kérdem, nem ellenőrzi, hogy jogom van-e ma belépni az épületbe? Biztos rajta vagyok a listán, másképp nem jöttem volna be! – vágja rá. Ez logikus! – válaszolom, s indulok az irodámba a dolgomra.  Valahogy már nem is esik jól benn dolgozni, annyira megszoktam az itthoni munkát. Itthon megvan a saját munkamódszerem, a telefoninterjús telefonom, a laptopom, amin vágok, a másik teló, amire a what’s up-ot telepítettem, azon kommunikálok a kollegákkal. Ez így tökéletes. És nincs az a stressz, a negatív energia, amit a személyes kontaktussal óhatatlanul egymásfelé sugárzunk, valahogy ezt a chat kiszűri. Olyan leszek lassan, mint anyám, aki egyszer egy hónapban jár(t) bevásárolni a városba, egy hétig készülődik/ött, és előtte való éjszaka az izgalomtól nem tud(ott) aludni. Olyan nagy dolog lesz nekem is lassan ez a városba-munkábamenés egyszer egy héten. 

Laci engem fényképez, ahogy közeledem az üzlet felé. Én vagyok az egyetlen járókelő abban a pillanatban

Közben azon gondolkodom, hogy Müller Cecilia országos tiszti főorvosnak ki rendezi a frizuráját, no meg az összes tévébemondónak, milyen gondjaim vannak nekem! 🤣 Mindjárt megnő a hajunk, és nem mehetünk fodrászhoz! Nem mintha engem ez annyira izgatna, csak úgy feltettem magamban a kérdést. És a manikűr is fontos a közszereplőknek, mármint azoknak, akik a képernyőn megjelennek. Mert nekem eddig se volt az. A tegnap elültettem a dughagymákat, de van egy kis üreglakónk, aki mindent leesz, és fogalmam sincs, hogy ijesszem el. Minden este betömöm a kijáratát, és minden reggel szépen ki van takarítva, már mind leette a tavalyi foghagymáim szárát, amit nagyon sajnálok, mert szegények átvészelték a telet, kibújtak ügyesen, ahhoz hogy most egy pimasz kis rágcsáló elpusztítsa őket. Már a Cicát is rászabadítottam, de semmi eredmény. Igaz, azóta nem történt több pusztítás a kiskertemben. Úgy látszik, a dughagymát nem kedveli!

 

A Cica segít kertészkedni, itt az amarilliszt ültetem át, soha nem virágzik nekem, valami nem tetszik neki!

A Felsőutcán a tegnap az egyik szomszéd, akinek kereszt van a háza előtt, jól összeveszett egy ATV-ssel, hogy miért veri fel a port az utcában, fél órát legalább veszekedtek, szerintem örömmel tették, mint a keleti kereskedők az alkudozást, boldogsággal töltötte el őket, hogy végre van valami akció! Lehet hangoskodni valakivel! Mi meg az Alsóutcából a kerítés mögül néztük, hogy végre! Történik valami izgis! Aztán az ATV-s, miútán jól kiveszekedték magukat, elrobogott, és még jött pár nagy kamion, még nagyobb port verve fel, de azokat a felső szomszéd már nem kérte számon. Ezt a fiút is csak azért, mert egyedül volt, gondolom. Megörült neki, hogy jaj de jó, egy magányos motoros, akit le lehet támadni! Úgy volt vele, mint én a kerti rejtélyes rágcsálóval: bosszant, hogy ott van, de ha egyik napról a másikra eltűnne, sajnálnám, mert akkor megszünne a titokzatosság az életemben.

A Cicának nem nagyon akaródzik foglalkozni az én rejtélyes üreglakómmal, inkább hátat fordít!

A pénteki kimerészkedésem kapcsán azt a következtetést vontam le, hogy van két valóság: az itthonülők valósága, akik a tévéből, rádióból, internetről tájékozódnak, és nem látják, mi van a városban, és van a munkábajárók, valamint császkálók, flangálók valósága, akik azt tapasztalják, hogy azért mégiscsak járkálnak emberek az utcán, még ha ritkán is, és nem állt le az élet! Habár a főtér annyira futurisztikusnak tűnt, mintha az emberiség nagyrésze tényleg kihalt volna, mintha a jövőbe csöppentünk volna, egy apokaliptiszus film kellős közepébe. A virágomat hazahoztam a stúdióból, mert sajnáltam, hogy ott elárvultan, kiszolgáltatottan, nélkülem sínylődik, kinn van hátul most a teraszon, karanténban. Lehet furán hangzik, hogy ennyire aggódom, és a lelkemen viselem egy cserepesvirág sorsát, de ha valaki ezt nem érti, megértem.😊 Én tényleg az apró örömök világában élek/vagyok otthon/itthon!

Laci tegnap elment vásárolni, nem csak ürügy volt, hanem mert elfogyott a cigije, és ez nála vészhelyzet! (mint tudjuk), beírta a nyilatkozatába, hogy Remeteszeg-Csángó utca és retur, aztán hazajött csalódottan, hogy nincs cigi a remeteszegi üzletben, kijavította a nyilatkozatot, hogy Csángó utca-Szentkirály. Szerencsére a szentkirályi üzletben volt piros LM. És bicajjal ment, ez is újdonságnak számít. Még mindig fél kicsit a mellette elhúzó autóktól, pedig három autónál többel nem hiszem, hogy találkozott volna útja során. Habár, ha a szombat esti játékunkat veszem alapul, akkor lehet, hogy nincs igazam! 

Azt ajánlják a pszichológusok, ne nézzünk híreket túl gyakran, vagy egésznap, mert búskomorságba eshetünk, utolér a szorongás, de informálódni csak kell, főleg nekem, aki a sajtóban dolgozom. Olyan tájékoztató promót is láttam már a magyar tévében, hogy “Nem az a kérdés, hogy elkapjuk-e a vírust, hanem az, hogy mikor kapjuk el!” Ennek a lényege magyarán az: ne higyjük, hogy megúszhatjuk, hogy ez csak a másik utcában történhet meg, hogy csak az ismerősünk ismerőse betegedhet meg! Lacipárom ezt azzal magyarázza: azért ilyen félelmetesek a felhívások, hogy vegyék komolyan azok is, akik most jóidőben a barátokkal piknikeznek! 

Tegnap kinyílt az első gyermekláncfű virág!

Csak úgy mellékesen megjegyzem: közben előrevittük az órát, de ennek szinte semmi jelentősége nincs. Csak annyi, hogy át kell állítsam a sportórámat, mert csak félokos-domokos, nem tud magától átállni! Most a legnagyobb gondunk az lett, hogy ha véletlenül korán megébredünk, akkor nem tudunk visszaaludni! Jaj de kár! Az álmaim pedig egyre érdekesebbé válnak. A héten valamelyik reggel azt álmodtam, hogy autót vezettem – én, akinek 13 éve lejárt a jogosítványom, és nincs is szándékomban felújítani – egy nagyon széles kanyarban haladtam felfelé, mintha a Kolozs megyei Pusztatopa előtti kaptatón lettem volna, és a mezőről, balfelőlről, egy csapat barna ló elkezdett szaladni felém. Gyors döntést kellett hoznom, hogy most fékezzek, vagy tapossak bele a gázba, hogy elkerüljem az ütközést. Utóbbit választottam, és egy lovat sikerült elkerülnöm, de már ott is volt a következő a kocsim előtt. Ijedtemben felébredtem. Krúdy álmoskönyve szerint a barna ló jót jelent, de hogy mit jelent a lóval való ütközéses balesetveszély, azt ki tudná nekem megfejteni? 😂 Ez most a nagy dilemmám!

És kézzel mosok, a mosógép beadta a kulcsot, nem bánom, mert terápiás hatása van, de erről majd máskor bővebben!

2 thoughts on “Milyen boldog …

  1. elindulni

    Meggyőződhettünk, hogy minden mennyire relatív és mindig történhetnek olyan dolgok, amire nem számítunk, amiről nem hisszük, hogy velünk, a mi világunkban megtörténhetnek.

    Like

    Reply
  2. ludasmanyi Post author

    Igen, most már tényleg kipróbálhattuk élesben a relativitás törvényét. Tudod, mint ahoyg volt egy régebbi videóban, a kerekesszékes fiú nézi az ablakból a buszt váró fiút, a buszváró nézi a bringást irigykedve, a bringás nézi az autóval mellette elhúzót, és így tovább…

    Like

    Reply

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s