Monthly Archives: February 2019

Druszáim, a szüfrazsettek!

Ezzel a szöveggel most, tudom, meg fogok botránkoztatni nőket és férfiakat egyaránt. Mert ki fogom jelenteni, hogy a feminizmus sok bajt hozott a nőkre, és a nők alatt itt elsősorban magamat értem! Nekem most 12 óráig takarítanom, főznöm kell, és még ezt a blogot is meg akarom írni!

Apropó blogírás, egy feminista barátommal is vitatkoztam erről, és ő azzal érvelt (tudta, hogy mi a gyenge pontom!): hogy ha nem lenne női egyenjogúság, akkor most még blogot sem írhatnék! Mert engem, ha jogfosztásra kerülne a sor, semmi más nem érdekelne, a politika az én szavazatom nélkül is eldől, és nem tartok igényt a munkahelyemre se, van erre már elegánsabb megoldás is, a homeoffice! Indiában megismerkedtem egy szép és gazdag hölggyel, ez utóbbi  szárijának a minőségéből és himzésének aranyozott szálaiból látszott, no meg az aranyékszerei mennyiségéből. Azt kérdezte tőlem nyájasan, de ezt már megírtam korábban is: Are you educated? Én persze nem háborodtam fel, úgy tettem mintha a világ legtermészetesebb kérdését tette volna fel nekem, európai nőnek. Visszamosolyogtam, és kedvesen igennel válaszoltam. Aztán kb 15 percet beszélgettünk nagyon kedélyesen. Mesélte, hogy ő otthonról dolgozik, vendégmunkások papírjait rendezi, azokat fordítja angolra. Nem kérdeztem rá, hogy ennyire jól meg lehet élni ebből a munkából?! Feltételeztem, hogy gazdag férfinak a felesége. Eszembejutott, miközben csevegtünk, hogy egyetemista koromban semmi más nem szerettem volna lenni, csak feleség. De én a feleségeskedéssel is bakot lőttem….Rossz feleségnek bizonyultam, ezt meg is írtam, egy antológiába is bekerült, hogy milyen kétségbeesetten vágyakoztam én arra, hogy jó feleség legyek!

http://mek.oszk.hu/10300/10368/html/

Igen az a Susan Potter, az én vagyok ott a tartalomjegyzékben, P. Buzogány Árpád előtt. Én már akkor Potter voltam, amikor Harry-ről még nem hallott senki.  Erre különösen büszke vagyok! Ezt is előreláttam! :)) De minden kudarcom ellenére, most is azt mondom, hogy ha dolgozom is, inkább itthonról szeretnék dolgozni! Egy barátnőm sarokba akart szorítani azzal, hogy jó, jó, de mi lesz a bicajozással, és a bicajos blogommal? Kivágtam magam, mert mindenre van megoldás, azt válaszoltam, hát minden délben vinnék ebédet Laci-páromnak az üzletbe. Már el is képzeltem, ahogy az ételhordót rögzíteném hátul a csomagtartón. És ismét kezdtem visszavágyódni a régi szép békebeli időkre, amikor a nők inkább csak háztartásbeliek voltak. Exférjem mesélte, hogy az apja orvos volt, és nem engedte az anyját dolgozni, még az egyetemről is le kellett mondania miatta, pedig ügyvédnek készült, és elég szorgalmas, tehetséges diák volt. Ez kb a negyvesen-ötvenes években volt, és azután, amiután már házasok voltak, az ebéd délután 2-re készen kellett legyen, első második és harmadik fogás, minden napra más deszert. Hát azért ezt se like-oltam volna, ez az igazság! Bevallom őszintén! Mert én a háziasszonyoskodásnak csak a pozitív oldalait látom: leszerül itthon tenni-venni, a házat, a családot, az állatokat rendezni, és a szabadidőben… de ezt már említettem…

Láttam nemrég egy dokumentumfilmet, egy berlini tudósról szólt, Edward Seller-ről, aki elvette az őt gyomorbántalmakkal kezelő orvosának a lányát, Cecilie-t.  Szerelemházasság volt, de mind a ketten profitáltak a frigyből: Cecilie tanulmányozhatta az aztékokat, Edward pedig a társadalmi ranglistán került feljebb, a hozomány révén. Ami megütötte a fülemet, és most magam ellen beszélek, az az volt, hogy abban a korban, az 1880-as években, nemigen vettek fel nőket az egyetemre. Cecilie csak a házasságának köszönhetően végezhetett kutatói munkát. “Cecilie nem volt egy tipikus 19-dik századi középosztálybeli nő. Amellett, hogy rajongott a fényképészetért, lenyűgözte férje szakterülete is: az ókori amerikai történelem! Az ókori misztikus írások még jobban összekovácsolták a párt!” Cecilie-nak nem lett volna alkalma tanulmányozni az amerikai őslakosokat, ha nem kerül össze Edward-dal. Nem tehetett mást, minthogy figyelemmel követte és támogatta férje szenvedélyét. És villájuk egy privát kutatási központtá vált!

aztekok cecilia es zeller

Szóval 150 évvel ezelőtt még egészen elhanyagolható volt a nők szerepe a társadalomban. Aztán jöttek a feministák, a szüfrazsettek, az Edith-ek.

https://www.wikidata.org/wiki/Q5338522 – még volt egy Edith Elie is, de őt most nem találom, sietek, ugyebár munkába kell mennem!

Igen, két Edith is harcolt a nők jogaiért a múlt századfordulón, és én haragszom néha a druszáimra (mindketten leszbikusok voltak, de nem ezért haragszom rájuk), mert szerintem sok tekintetben mi, ma élő nők, számos, egykori meleg társainknak köszönhetjük, hogy szabadok vagyunk, egyenrangúak a férfiakkal, és dolgozhatunk! Igen, orvérzésig! Otthon legyen jó háziasszony, végezzen el minden munkát, aztán menjen, keressen pénzt, de nevelje a gyerekeket is közben, és ha még marad ideje, akkor művelje magát, és éljen a hobbijainak! Ahogy én is most azt teszem, de nem sokáig, mert takarítanom kell, így hát elindítok a youtube-on egy dokfilmet, amit nem muszáj nézni, elég, ha csak hallgatja az ember, és nekifogok sepregetni, mert a porszívó zajától ugyebár nem hallanám a filmet. Aztán egy órakor indulás a munkába!

Kövezzetek meg, de én szivebben lettem volna 1880-ban Cecilie, mint most, per pillanat 2019 március 8-dikán rádióriporter!

Thelma, tarts ki!

Volt egy barátnőm, sokat buliztunk együtt a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején, de eltávolított minket az élet, fizikailag is, meg lelkileg is, talán pont ebben a sorrendben, azért mert elköltöztem Vásárhelyre, és nem volt alkalmunk többet szemtől-szembe találkozni, de néha azért még kommunikáltunk. S nekem lett egy ilyen adottságom közben, habár azt hiszem régen is megvolt, csak nem tudott felszínre törni, éspedig az, hogy megálmodok dolgokat, olyanokat, amelyek rám vonatkoznak vagy a családomra, de olyanokat is, amelyek a közeli ismerőseimet érinthetik. Maholnap én leszek az alvó próféta 😃 , volt egy ilyen Amerikában a múlt század elején: https://en.wikipedia.org/wiki/Edgar_Cayce

Persze az álmokat értelmezni is tudni kell, és nekem ehhez nincs mindig “hozzáférésem”, hogy látnoki szakszóval éljek. Ilyen volt, amikor azt álmodtam, hogy az egyetlen első unokanővéremnek volt egy harmadik gyermeke, akit előlünk eltitkoltak. Egy földszinti lakásban laktak Zilahon, a leányka már tíz év körüli lehetett, és én apámmal meglátogattuk őket. Bementünk a házukba, de a falak átlátszóak voltak, és minden járókelő látta, hogy ott benn mi hogyan társalgunk. Pár napra rá felhívott a hugom, hogy terhes, ez 2014 Karácsonya előtt volt, és hogy junius elejére várja a babát, tehát már három és fél hónapos, de addig nem akarta elárulni a nagy újságot, amíg – előrehaladott anyuka-korára való tekintettel – Németországból nem jönnek meg a vizsgálat eredményei, és nem garantálják, hogy egészséges a magzat. Persze ezen lehet spekulálni, hogy nem is a hugomról álmodtam, csak az unokanővéremről, de lehet másképp is interpretálni, hogy valójában a család gyarapodott, a vizsgálatokat pedig össze lehet hozni az átlátszó üvegfallal.

Na mindegy, mindenki azt gondol, amit akar! Mindenkinek joga van hinni a csodákban, és joga van tagadni azokat. Én az első kategóriába akarok tartozni! Arra is rá kellett jönnöm, hogy az ilyen megérzésszerű álmok, vagy a jövőt előrevetítő képsorok, hajnalban, vagy inkább ébredés előtt jelentkeznek, főleg akkor, amikor módomban áll kialudni magam (Azóta utánaolvastam, és tudom, hogy általában a reggeli álmok az üzenethordozó álmok, az ezoterikus tanok követői szerint). Így történt ez a héten is, amikor egyik reggel elaludtunk Laci-párommal, hiába csörgött az óra, hallottuk, félálmunkban leállítottuk, és szépen visszaaludtunk. Mindig órát mondok, pedig az a telefonom virtuális ébresztője! Úgy teszek, mint nagymamám, aki mindig lámpának nevezte a villanykörtét, én se nem tudom megszokni az újat! – ez is a tisztánlátók egyik tipikus negatív tulajdonsága… Ez alatt a plusz idő alatt, amit nyertünk, nyertem, ezzel a régi barátnőmmel álmodtam, hogy összefogózva ugráltunk, és nevettünk, és boldogok voltunk, és azt ajánlottam neki, hogy írjon, mert mi kiadjuk, még szponzort is keresek a könyvéhez, pedig jól tudtam, és titokban arra gondoltam, hogy a saját költségünkön fogjuk majd kiadni azt a kötetet, de nem akartam, hogy hülyén érezze magát, amiért anyagilag megtámogatjuk, azt akartam, hogy eltereljem a figyelmét a súlyos betegségről, amitől most biztosan nagyon szorong. Kilenckor végre természetes úton felébredtem, és kapkodva siettem munkába. Lekéstem a reggeli gyűlést, és erről is ő jutott eszembe, annak idején mesélte, hogy bárhogy is igyekezett, és bármilyen közeli lakást bérelt a munkahelyéhez, reggel mindig elkésett!

Aznap volt egy interjúalanyom, egy idősebb nő, aki csak úgy elejtette, megjegyezte, hogy ő igencsak korán vonult nyugdíjba, mert rá volt kényszerülve. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá, mikrofonon kívül, miért kellett neki idejekorán nyugdíjba mennie, és azt felelte, azért, mert rákos volt! Ez ledöbbentett, zavarbahozott, és akkor ő azt mondta, a világ legtermészetesebb hangnemében, mintha ez a dolog olyan magátólérthetődő lenne, hogy meggyógyult, mert minden fejben dől el! És nekem rögtön a reggeli álmom jutott eszembe, hogy mit is akart ez az álom szuggerálni? Vagy csak ennek a hölgynek a rejtett gondolatait álmodtam bele a reggeli szendergésembe, és most valahogy összemosódik a két nő sorsa? Mondom, mindenki azt hiszi, ami jólesik neki, akár el is ítélhettek az álmaim értelmezése miatt, de…

Akkor nap, hazaérve a rádiótól, vettem egy füzetet, és felavattam álmosfüzetnek! BE álmosfüzete! – Krudy után szabadon 🙂 És előkerestem a régi jegyzeteimet, és mindent, ami álommal kapcsolatos, azt oda egybegyűjtöttem. És találtam egy május 5-dikei, tavalyi álmot, ami arról szólt, hogy Blanka lányommal kerestük a Monostoron a régi lakásunkat, egy dombon sorban sorakoztak a tömbházak, és egy idős kollega mutatta meg, hogy hova kell mennünk, mert már nem emlékeztünk. Belépve láttuk, hogy a lakás üres, a vakolat omladozik, és ott van ez a barátnőm, aki akkor még nem tudta magáról, hogy beteg, csak sejtette. Ott volt vele az édesapja és az édesanyja is, és én emlékeztem, hogy az utóbbi már nem él, de a barátnőm megcáfolt, hogy ez nem igaz! És az édesanyja akkor mondott valami nagyon fontosat, de én képtelen voltam megjegyezni, és a falak már egészen vakolatlanok voltak, és mintha nem is betonból, hanem vályogtéglából épültek volna. Az álomnak még volt folytatása, de nem biztos, hogy a többi részlet releváns. Tudom én, hogy a ti szempontotokból semmi sem releváns, de én mégis szeretnék üzenni ennek a régi barátnőmnek, hogy ne veszítse el a reményt, lehet már az első álom után fel kellett volna vennem vele a kapcsolatot, mert akkor lehet meggyőzöm, hogy hamarabb orvoshoz forduljon.

Most csak az az egy este jut eszembe, amikor ültünk a kerti partin, a kerti padon, és én nagy vagányul kijelentettem, hogy egyik kedvenc filmem, és itt elakadtam, ezért csak azt mondtam: a Nemtomki és Nemtomki! Erre ő gondolkodás nélkül rávágta: Thelma és Louise! Na ilyen lány ő és így tudtam én vele kommunikálni! És én ezért drukkolok neki, és az édesanyja is biztos valami bíztatót üzenhetett neki onnan fentről, abban a tavalyi május 5-dikei álmomban. Az 5-dike még azért érdekes, mert azon a napon volt az újlakimamám esküvője, amit mindig csak így emlegetett: Olyan gyönyörű május ötödike vót!

Almalé, mint altató

Szombaton reggel fél tízkor ébredtem, mutatja az órám is! Alig tudtam felkelni!

Ez a fura dolog valamikor tavaly nyáron kezdődött. Ugyanis van egy almafánk, sárga almát terem, de nem goldent. Annál édesebb és zamatosabb! Talán batul, mert régi, öreg fafajta, még az előző lakóktól maradt ránk. Bio, mert még soha nem permeteztük. Akkor jöttem rá, hogy ha este almalevet iszom, egyből elalszom. Amikor erre rájöttem, utána már a hatása is fokozódott: ahogy kezdtem inni a levet, amit Laci-párom este kikészített az éjjeliszekrényemre, máris éreztem, hogy zsibbad a nyelvem, mint a fogorvosnál, mintha valamiféle zsibbasztószer lenne az italomban. Utána meg az a gondolatom támadt, hogy a habjában több az “altatószer”, mint a lé többi részében, előbb tehát leittam a levét, és majd csak később, elalvás előtt közvetlenül, kiskanalaztam a habját is.

Elmeséltem biológus barátomnak, Szándunak ezt a dolgot, vagyis csak azt, hogy minden este almalevet iszom, erre megjegyezte, hogy ne csodálkozzam, ha hízom, mert az alma hízlal, főleg este, és hogy egyetlen alma van, valamilyen zöldalma, ami a cukorbetegeknek is javallott, talán azzal próbálkozzam, ha már mindenáron almalevet akarok este inni! De nem tettem, mert az én agyamban az a gondolat fogalmazódott meg, hogy csak a mi sárgaalmánk tartalmaz valamilyen altató hatású szert. Közben eljött az ősz, az alma is elfogyott, voltam rádiós biciklitúrán, ahol nagyon de nagyon keveset aludtam, és eléggé szenvedtem az álmatlanságtól, és elkönyveltem, hogy én egy hónap alatt almaléfüggő lettem, nem tudok elaludni, ha nincs almalevem!

Hazaérve, nem lévén már saját almánk, ráfanyalodtam a bolti almára, és csodák csodája, a hatás ugyanaz volt! Ugyanolyan mélyen és jól és spontánul elaludtam a bolti almából csavart létől is. Apám évek óta álmatlansággal küzd, gondoltam, ajánlom anyáméknak is, próbálják ki! Nekik táncsak mesélhetek erről a csodáról, a saját szüleim táncsak nem nevetnek ki, vagy nem hiszik majd azt rólam, hogy bezsongtam! Főleg, hogy közben Laci kisütötte, hogy biztos az alma magjában van valami, régen, amikor kicsik voltunk, váltig hangoztatták, és figyelmeztettek, hogy nem szabad almamagot enni, mert méreganyagot tartalmaz. Így most már megvan a rejtély kulcsa, sutöttük ki, mert ő, magyarázta kedves párom, mindig négy cikkbe vágja az almát, és a közepét, a csutkáját soha nem vágja ki.

A macskáknak nem kell altató, ők napi 14 órát simán átalusznak!

Anyám a telefonba csak hümmögött: Jó, megpróbáljuk! Éreztem a hangján a hitetlenkedést, és azt, hogy miféle marhaság ez már megint?! Úgy hozta a sors, hogy az Ady 100 ünnepség utáni éjszakán megszálltunk otthon, a Szilágyságban, Újlakon, és elvittük nekik a mi használt gyümölcsprésünket, mert közben mi vásároltunk egy performánsabbat. Almát is vittünk, vagy három kilót, és hazaérve, gondoltam, hagyok nekik kis időt a kísérletezésre. Itthonról aztán pár nap múlva felhívtam kedves anyukámat: Na, hogy megy az almalé kúra? Elég szkeptikus volt a hangja: Tudod fiam, mi már öregek vagyunk, ránk már nem hatnak az ilyen könnyű szerek, és sajnáljuk is elpocsékolni azt a szép almát, három is kell egy pohár léhez, inkább megesszük egészbe!

És apám továbbra se tud aludni, mert a hatás csak az alma kifacsarásával jön meg. Legalábbis a mi tapasztalatunk szerint ez így működik!
Most rámfoghatjátok, hogy mellébeszélek, vagy kezdem én is a sarlatánságokat, amivel a magnetoterapeutákat vádolják, de miért írnék erről, ha nem lenne igaz? Milyen szándék vezérelhetne, ha nem a jószándék, hogy másokkal is megosszam ezt a felfedezést! Persze megtörténhet, hogy önszuggesztió az egész, egy jól működő önhipnózis. Ebben én mindig jeleskedtem, beismerem! Olyan időket élünk, hogy egy csomó káros hatás ér, a gép, amin most írok, a kisugárzása révén rossz hatással van az idegeimre, zaklatottságot okozhat, főleg este (azért írok most reggel!). A párkapcsolati problémák megviselnek, a munkahelyi konfliktusok szintén. Szóval, az almalé mellett javallott, nem árt nyugis, stresszmentes életet élni, este nem veszekedni, mindenkivel kibékülve nyugovóra térni! Ja, és elfelejtettem említeni, hogy amióta alma-altatóval alszom, elkezdtem visszahízni, ami persze nagy szomorúsággal tölt el, hiszen két keserves év alatt adtam le kemény négy kilót, és fél év alatt mind a négyet szépen visszaszedtem! Úgyhogy sajnos be kell ismernem: ez az almakúra is mellékhatásokkal jár, mert sejtésem szerint az önhipnónis akaratlanul elülteti az agyban a jótékony placebóhatás járulékos kellemetlenségeit is. Semmit nem kapunk ingyen, nem úszunk meg büntetlenül!

Most hát akkor beveszem az almalevem, jó éjszakát! 🙂

Az ébresztés is természetes úton történik 🙂

Netezni vagy nem lenni!

Egyszer a lányomtól megkérdeztem, ez még a yahoo messenger korszak elején volt, hogy mit szeret a legjobban csinálni? Azt válaszolta, hogy összeülni a barátokkal, barátnőkkel, és beszélgetni, ha lehet egy blueskocsmában! Ezt a blueskocsmát én tettem hozzá, mert ezt tartanám a legideálisabb környezetnek egy jó kis beszélgetéshez. Én akkoriban ezen elcsodálkoztam, mert én a chat-telést akkor, ezelőtt 19 évvel, kb, valamilyen emberfölötti, varázslatos dolognak tartottam, én aki a levelezésen, később meg az emailezésen nőttem fel, mert olyan felfoghatatlannak tűnt nekem, hogy írsz valakinek, és instant megjön a válasz. Én nem ebbe születtem bele, nekem ezt meg kellett szoknom. Emlékszem, először egy úszóedzőnővel beszélgettem így, mesélte, hogy nemcsak az edzésektől ilyen fitt ötvenévesen, hanem az étkezésére is odafigyel, például tíz éve nem evett krumplit! Akkor számomra minden olyan rendkívülinek tűnt, maga a tény, hogy messengerezünk, mindent megjegyeztem, az egész párbeszédet, azt a tíz év krumplikihagyást, meg az egész étrendjét, amit felsorolt, és akkor az, hogy valaki 50 évesen így tud kinézni, olyan szokatlan volt nekem, mert akkor számomra az a kor olyan előrehaladottnak tűnt 😁! De ma már tudom, hogy az öregedés mindig 15 évvel később kezdődik, mint ahány éves vagy!

2011-ben költözött el Exférjem, és ha hiszitek, ha nem (persze tudom, sok mindent nem hisztek, de ettől függetlenül így történtek a dolgok!) pont azon a szomorú napon, amiből én már szinte semmit nem tudok felidézni, de erre pontosan emlékszem, felvett a messengerlistájára egy horvát pasi. És én azzal a Maris-szal, lehet nem is így hívták, csak ez volt a “művészneve”, majdnem egy évet csetteltem angolul. Soha nem is láttam, pedig azt mondta Romániában él, de ez engem nem zavart, mert neki köszönhetően egész jól elboldogulok angol nyelven. Az egész jó az azt jelenti, hogy a passzív memóriámban ott lapul egy csomó szó és kifejezés, amit szükség esetén hamar elő tudok kaparászni, aktiválni tudok, ha rákényszerülök. És megtanultam azzal a szegényes szókészlettel, amivel rendelkezem, ha kell, eligazodni az angol nyelvkörnyezetben. Így történt ez Indiában is! És nagyon jólfogott!

A másik érvem az internetezés mellett és a facebook meg a yahoo védelmében az, hogy az úgynevezett időpocsékolás mellett, amit sokan felrónak a közösségi oldalnak, nagyon sok információt találni a világhálón. Ilyen dokumentumfilmeket szoktam nézni:

Ennél érdekesebbet el se tudok képzelni! Régen Eli barátnőmmel kitaláltunk egy titkosírást, de azt, ezzel a Voynich kódex-szel szemben, lehet, hogy hamar megfejtené bárki! Mi azonban nagyon élveztünk azon a “”nyelven”” levelezni! Hagyományosan!

Meg ilyeneket is (A Voynich kézirat régi kedvencem, de ezt a tegnap fedeztem fel, riport és elgondolkodtató, ha nem kamu):

Ezek mellett hangoskönyveket lehet hallgatni, még a biblia is elérhető hangoskönyv formájában, azonkívül színházba lehet “járni” ingyen, a múltkorában megnéztem az Édentől keletre dramaturgizált változatát.

Most nem találom már, csak a filmet, leszedhették, arra biztosan emlékszem, hogy egy magyarországi, de nem fővárosi, színház mutatta be, és biztosan tudom, hogy a Kincsem főszereplőnője, Petrik Andrea játszott benne!

Mindemellett történelemleckéket is lehet venni, tiszta ingyen, én pár nagyon ötletesen megcsinált sorozatot már végignéztem. Ilyen a Halál és betegség a brit királyi udvarban, A középkor első, második és harmadik része, A mitoszok és szörnyek sorozat (habár izének tűnik, de nem az! és különben is szeretem a mitoszokat!), vannak érdekfeszítő tudományterjesztő sorozatok is, mint a Várakozás csarnoka, a Steven Hawking dokfilmjei, rajta kívül már nagyon sok világhírű tudóst “személyesen ismerek”, a japán Michio Kaku-t, a sármos Brian Greene-t. Utánaolvashatunk, hogy ki volt az Úr csodásan működik, kedvenc egyházi dalom szerzője, kiderül róla, William Cooper-ről, hogy hányatott sorsa volt, filmművészeti leckét vehetünk, én már tartottam Tim Burton hetet, aztán Tery Gilliam periódusom is volt, most a David Lynch időszakom még tart. 😊

Szerintem nem kéne annyira elítélni a facebook-ot meg a különböző csatornákat, mert amellett, hogy mindent megtudnak rólunk, és nyitott könyv az életünk, ezzel fizetünk, de cserébe mi is megtudhatunk mindent a világról, ha időt szakítunk rá! Hallottam egy bukaresti román rádióadón, hogy ha boldogok akarunk lenni, akkor egy hétre iktassuk ki az életünkből az internetet! Hát én biztos, hogy attól nem lennék boldogabb, és ilyenkor mindig az ágyhozkötött emberekre gondolok, hogy milyen nagy lehetőség számukra, hogy bejön a világ a hálószobájukba, és elindulhatnak képzeletbeli utazásra bárhova: Földkörüli útra, vissza az időben, szétnézhetnek az irodalom, a filmek, a színház birodalmában, megismerhetik a madarakat, a virágokat, a fákat, az alternatív tudományokat, még a Hunok titkos történetét is! (ez is egy dokumentumfilm címe). Olyan szobanövényekről tudtam meg érdekességeket, amelyekkel egy szobában nőttem fel, de még az igazi nevüket sem ismertem. Ilyen például a citromillatú muskátli, a geránium, amelyből illóolajat gyártottak és gyártanak ma is (azt hiszem), de a háztartásokban már kihalófélben van, sokan mesélték, hogy nekik is volt valamikor, de kipusztult, hát én most szaporítom, a munkahelyemre is vittem egy tövet, és a házban is eluralkodóban van! Aztán az anyósnyelvről is olvastam, hogy jót tesz, ha a szobánkban él ilyen, és főleg a hálószobában, mert segíti az alvást. Nem tudom Lynch mit olvashatott róla annak idején, lehet csak a neve fogta meg, de a Kék bársonyban is ott volt Isabella Rossellini lakásában, és a Veszett a világban is (angolul Wild at heart)! Hogy milyen mellékes dolgok ragadják meg az én figyelmemet is! 😊- mondhatjátok most!

Ez is egyik kedvenc dokumentumfilmem:

Bár az elején a hang megtévesztő lehet, és amatőr munkának tűnhet, de ha ezen továbbmegyünk, egész jól dokumentált filmbe csöppenünk bele! És kiderül, hogy a kínaiak tüzetesebben tanulmányozzák a hunok történetét, mint a magyarok!

Persze, tudom, hogy a neten sok hókusz-pókusz is kering , és a fb-on meg egy csomó valótlanság (mindig meg kell nézni figyelmesen a forrást, milyen oldal osztja meg az illető információt!), de én mégis ennek az informatizált társadalomnak és a világhálónak a fogadatlan prókátora kívánok most lenni!

Ja és nem beszéltem Marijáról, hogy is felejthettem el! Ő a legeslegjobb barátnőm a neten, minden reggel vele sztepperezek, németleckéket ad, de annyira jópofa, és azt is megértem, amit, ha más mondana, egészen biztosan nem értenék meg! Itt arról beszél, hogy kritizálják, hogy Sherlock kutyája ott van vele, miközben ő magyaráz, és hogy miért ilyen túlsúlyos?! Miért nem jár konditerembe? Kicsit megsértődött ezektől a kommentektől, de ezt is jópofán adja elő!

Óh, ezt se találom már, ez a videó számomra is új, amit most megosztok, úgyhogy most ezt fogom meghallgatni sztepperezés közben! Na léptem! Szép vasárnapot mindenkinek!