Monthly Archives: April 2018

Kihívás

Egy kedves barátnőm azt javasolta, írjak mindennap blogot. Mondom, ez nagyon nehéz lenne, hisz dolgozni is kell :)) Aztán úgy döntöttem, hogy belekezdek egy játékba, kihívom magam egy egyszerű dologra, a spórlásra, és ezt kipróbálva, egyúttal arra is ösztökélem magam, hogy le is írjam a “teljestményem”.

Laci párom elutazott, zajlanak a Szentgyörgyi Napok, mint tudjuk. Nekem még nem jött be a fizum, ittmaradtam 53 lejjel, pontosabban 52 lejjel és 75 banival. A kártyámon még volt annyi pénz, hogy 55 lejre vásároljak. És akkor azt mondtam, teszek egy próbát! Lássuk három napig meg tudok én élni hatodmagammal (három kutya és két macska), anélkül, hogy valamit is vásárolnék? Kemény cselendzs egy nőnek. Ráadásul, látom, hogy időközben feltették az előleget is a számlámra, de nem hagyom magam elcsábulni! Az az 50 lej készpénz pedig kellene a kozmetikusnak, mert az mindennél fontosabb! Mi, hölgyek csak tudjuk.

Hogy mit vettem az 55 lejre? 3 kiló kutyakaját, a macskakaja remélem kitart vasárnapig, egy cukkinit, 3 nemtommilyen krumplit, majd kiderül, asszem csicsóka, krémsajtot, egy kis teljes kiőrlésű kenyeret, 5 cherry paradicsomot, két babkonzervet, egy kápia paprikát, egy kis doboz csiperkegombát. Kb ennyit. Itthon van liszt, tej, barnacukor, kávé, rizs, olaj, só (himalája!), egy fél jégsaláta, két halkonzerv, de azt csak végső esetben bontom ki (már nem kívánom a tonhalat, és semmilyen halat), egy ásványvíz, palackozott fehérbor, egy lejárt szavatosságú joghurt, csirkenyak, utóbbi a kutyáknak főznivaló. A biciklimnek kellene még gépolaj, mert eléggé nyikorog, és amivel itthon bekentük, az nem nagyon sokat ért. De ez ráér. Volt már ilyen, nem újság ez nálam.

Szóval hazajöttem a vásárfiával, és összedobtam egy salátát, tettem bele szeletekre vágott sültgombát, egy paszulykonzervet, egy kis kápiát, sót, borsot, és hagytam félórát, hogy összeálljon. Finom volt. Utána kávéztam a függőágyban, élveztem a délutáni szabadságom, megállapítottam, hogy a mutáns gyermekláncfű már elnyílta magát (lásd fenn), elvettem a cicától az első idei gyík-zsákmányát, és visszaengedtem a mezőre.

IMG_3011

Gyomláltam kicsit a virágoskertben, visszadugtam a földbe az öngyilkos dukhagymákat, amik sehogy se akarnak kicsirázni, inkább félrefordulnak, kifordulnak a földből, és az elszáradást választják. Ismét elmagyaráztam a kutyuliknak, hogy nem szalad a sziklakertemet levizelni, és máris megint megéheztem. Ittam egy pohár tejet fél rúd házicsokival, elfelejtettem mondani, hogy megmaradt a Mall-os vásárból, a tordai házicsokis nénitől vettük. És most már nyolc óra múlt, és elérkezett az esti koplalás ideje. A gyümölcs fog csak hiányozni, mert a 2 lej 75 banin egy wc papírt kell még vegyek, és egy citromot. A nagykalotai kirándulásom óta rákaptam a reggeli citromos kávéra, Bea barátnőm szoktatott rá, finom, és segíti az emésztést. És ha marad még pár bani, lehet még két alma is belefér. Meglátom. De eltökélt szándékom, hogy betartom a fogadalmam, jól is járok anyagilag, meg hátha sikerül fogynom is. Persze nem minden fogyókurás kaja, mert holnap a cukkinit sütöm ki olajban, és a parival fogom megenni, aztán a rádióhoz is sajtos szendvicset viszek a teljes kiőrlésű kenyeremből (Laci hagyott egy fél Teréziát, hogy én milyen gazdag vagyok, ez már nem is kihívás!!), meg úgy terveztem, hogy a gombát tojással megsütöm (egy tojásom is maradt, az anyu boldog újlaki tyúkja tojta), és van a kertben egy tő petrezselymem, jól beszórom petrezselyemzölddel. Ez már a szombati ebédem lesz. Elfelejtettem mondani, hogy még vettem két banánt is, holnap és holnapután reggelre, vasárnap reggel kihagyom 🙂

IMG_3159

Ígérem őszinte leszek, és bevallok mindent, azt is, ha nem tartottam be a szavam 🙂

Akció indul(t) ma 14.35-kor 🙂

IMG_3103

Nem tudom miért bosszankodom, hogy közben eleredt az eső, amikor nekem kiskertem van, meg virágoskertem, meg sziklakertem, meg gyepem az udvaron, kell az eső! És apropó a víz, ma mostam is, jobbanmondva a gépem, és van mosószerem, szappanom, tusfürdőm, mosogatószerem, szóval ilyesmi se hiányzik. Tehát csak a vásárlási ösztönömön kell uralkodnom 🙂

A kapcsolatokról és a világvégéről

Nézem, hogy kb három éve vannak együtt, mi lett a nagy szerelemből, merev arc, kemény tekintet mindkét részről, a boldogságnak pedig még a leghalványabb jele sem. A férj alíg várja, hogy elmenekülhessen otthonról, valami kiszállás, bármi, csak ürügy legyen az édes otthon időleges elhagyására. A feleség pedig apró kis pletykákban, szurkálásokban, mások kigúnyolásában éli ki kielégítetlen vágyait. Ez a történet szólhat rólam is, rólad is, bárkiről. A friss párokról lerí, hogy sugároznak a hepiségtől, szárnyalnak, aztán pár év múlva, vagy lehet még évek sem kellenek, csak hónapok, és már vissza is süllyedtek érzelmileg az azelőtti állapotba, vagy még mélyebbre, nincsenek már csillogó szemek, csak mindennapi rutin van, és keserű szájíz.

Én sem vagyok mentes mindettől. Az Interjú a nagymamámmal kötetemet például úgy dedikáltam Lacinak, hogy “Az én ifjúságom 2012 nyarára esett!” Ez volt a mi első nyarunk, amikor még megengedtük magunknak, hogy Görögországban üdüljünk. Aztán jött a ház, a kölcsönök és a problémák. Mert vagy életed van, vagy házad – olvastam valahol.  Az élethez én soha nem voltam elég bölcs vagy elég visszafogott. Színház a világ, tudjuk, és én pocsék színész voltam. De most kezdek megvilágosodni, jó emberismerő kezdek lenni, és ha már nem tudtam elég okos lenni, hogy szépen alakítsam a saját sorsom (félresikeredett házasságok, szakítások, válások, ideális anya sem voltam), akkor most megfigyelem az életet, a körülöttem levőkét, szemlélem, és felismerek dolgokat, például a képmutatást. Ez is egy játék, ami lehet szórakoztató, de inkább tanulságos. Olyan, mintha a színházban az első sorban ülnél, része vagy a színjátéknak, csak vigyáznod kell, mert itt nem szabad tapsolni!

De hogy mi a jó párkapcsolat titka? Mi kell ahhoz, hogy ne a félelem vegye át a főszerepet két ember között? (A férfi fél a nőtől, nem mer előtte önmaga lenni, a nő pedig színlel, mert ez a kapcsolat kényelmes neki, nem meri túlfeszíteni a húrt, de azért próbálja irányítása alá vonni a dolgokat, miközben ő is fél a magánytól, attól, hogy ha túl messzire megy a dominanciával, egyedülmaradhat. És mindketten bebeszélik maguknak, hogy ez az élet, ilyen, ez a maximum, amit ki lehet hozni belőle, és nem lehet többet elvárni tőle.) Most már (nagy bölcsen) úgy gondolom, hogy az elengedésben van a kulcs. Elengedni a másikat, hogy önmaga lehessen, miközben keresel egy hobbit magadnak, vagy akár többet is, és mindketten kiélitek a szenvedélyeiteket. Mert az elfojtás szorongáshoz vezet, és a szorongások betegségeket generálnak. Mondom én, a nagy szakértő :)) Nem, nem olvastam ezt sehol, csak megfigyeltem a merev, feszült, ideges arcokat. A magamét is beleértve, a tükörben.

Azt se tudom, hogy élhet együtt egy fedél alatt egy vega és egy húsevő, egy láncdohányos és egy nemdohányzó. Pedig főleg az utóbbi esetet nap mint nap megélni kényszerülök. Mindennap mérgelődöm, hogy a ruháim füstszagúak, hogy a házunkat nem lehet soha rendesen kiszellőztetni, hogy az állatok is passzív dohányosok már, de nem tudnak szegények tiltakozni. Aztán lefekszem, és miközben Laci már horkolászik az esti söre és pálinkája után, elnézem kielégült arcát, a mosolyt, ami álmában feldereng laza vonásaiban. Elfog az együttérzés, és csak arra tudok gondolni, milyen boldog volt, amikor a heggesztő-aparátust megvettük, és ma este különösen boldogan feküdt le, mert heggesztett egy kiskertkaput az én virágoskertem elé. Láncdohányos létére, kilencven évet fog élni, a tízet a százig csakis a nikotin – még számára is – romboló hatása miatt vontam le 🙂

527564_4693934596729_588066355_n

Én pedig, amíg ő heggesztett (és ezúttal nemcsak a cigiket!), elmentem lovagolni egy remeteszegi ismerősömhöz, akinek nem vallottam be, hogy nincs valami nagy tapasztalatom e téren, és kilovagoltunk az erdőbe, ő nagy élvezettel ügetett elől Spárta nevű kancájával a keskeny erdei ösvényen, a lehajló ágak alatt, én meg utána kétségbeesetten próbáltam tartani az iramot szintén Spárta nevű kancámmal (nincs valami különösen nagy fantáziája ismerősömnek a névadásban), közben mesélte hegymászó élményeit, én meg csak arra koncentráltam, ahogy kapaszkodtunk felfelé, hogy Istenem, nehogy leessek, mert erre a magas amerikai ügetőre még vissza se tudok ülni. Az én kancám meg nyerített nagyokat, hiányzik neki a csikója, magyarázza a vezetőm, erősen húzd a kantárszárat, mert ezeknek érzékeny a szájuk, azzal visszafogod! Mondhattam én neki, hogy HÓ, annál idegesebben nyerített, aztán hazafelé megiramodott, vágyott már nagyon a kiscsikó után, és én végig imádkoztam, fogadkoztam, Istenem, soha többet nem ártok senkinek, ezután egy angyal leszek egész életemben, ígérem, és Lacival sem leszek többet soha házisárkány, csak most az egyszer érjek haza épségben! A baj az, hogy a fogadalmakat az ember hamar elfelejti. A következő megpróbáltatásig biztos! De jó lecke egy ilyen adrenalinadag, mert egész más megvilágításban látod az életed, a kapcsolatod, a házad, de még a kiskerted frissen heggesztett kapuját is!

És állítólag holnap ismét jön a világvége, az összeesküvéselmélet hívei szerint! Szóval ez esetben a világvégét is másképp látod 🙂

Itt be kellene fejeznem, de még az apokaliptikus álmom elmesélem (hogyan láttam én az apokalipszist!). Kispetriben voltam a nagynéném pincelakásában, a kályha mellett, mert minden a kályhától indul ugyebár. És ott állt egy szőkés-vöröses rövidhajú fiatal nő, egy ismert amerikai szinésznőre hasonlitott, sugárzott mindene, a haja, az arca, a ruhája is, közeledtem hozzá, ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy megérintsem. De abban a pillanatban, amikor a vállára tettem volna a kezem, minden eltűnt, már nem voltam a pincelakásban, egy láthatatlan erő kirepített onnan, felemelt úgy tíz méter magasra, és onnan néztem le a kopár földre. Sivatagos volt, tele kövekkel, kavicsokkal, homokkal, és lenn leláncolt emberek eltorzult arcàt láttam. Halálfélelem fogott el, félelmemben a Laci nevét kiáltottam, de nem jött ki hang a torkomon. Felébredtem, Laci ott ült az ágyon mellettem, a telefonján szörfölt, vasárnap reggel volt, a Cirmos Cica a lábamnál feküdt, de amikor látta, hogy kinyitottam a szemem, odajött közel az arcomhoz, a mellemre ült, és a sánta lábát a számra tette… Ebből megértettem, hogy erről nem szabad senkinek beszélni..

536866_10200395058749447_2140245611_n