Tegnap végül nem folytattam a naplót, remélem megértitek. Egész nap hulla voltam, mintha az energiámat mind elszívták volna, de azért délután felmentünk a kutyákkal a dombra, érezték, hogy hétvége van, és 5 óra felé már nyugtalankodtak, hogy mi lesz már, mikor indulunk?! Olvastam, hogy egy kutyás csoportban már felmerült a dilemma, mi lesz, ha kijárási tilalom lép érvénybe? A tömbházban lakó gazdik hogy fogják a kedvenceiket sétáltatni? Hát ez elég nagy aggodalomra ad okot. Ha most blokkban laknék, biztos falura vonulnék vissza, anyuékhoz. Én kertes házban lakom, de még így is aggódom kicsit a szigorítások miatt. Egy kolleganőm már pénteken megkérdezte, mit csinálok az állatokkal, ha nem lesz szabad kimenni a házból. Kicsit zokon vettem. Kiéreztem a hangjából egy enyhe rosszindulatot, vagy kárörömet, hogy én, a nagy állatbolond, hamarosan bajban leszek. De ne legyek rossz! Lehet, csak engem érint túl érzékenyen ez a téma.

Az éjjel megint három jóganidrával tudtam csak elaludni, és hajnali 5-kor már ki kellett menjek a mosdóba, de szerencsére visszaaludtam, és csak az óracsörgésre ébredtem meg. Nem érzem magam fáradtnak, de ahogy bombáznak a koronavírusos hírek, megint rámtör a szorongás. Ma itthonról dolgozom, de úgy készültem, mintha munkába igyekeznék, letusoltam, felöltöztem félig kimenő ruhába, azért írom, hogy félig, mert felül kimenőben vagyok, alul pedig tréningnadrágban, hogy mégis kényelmesen ülhessek itt a nappali kanapéján, ahol beüzemeltem a homeoffice-t. Mellettem a telefon, az ölemben a laptop, a hátamat az újratervezett ergonomikus széktámla támasztja. Várom, hogy igényeljenek, de még semmi. Jó lenne, ha hatékonyan tudnék itthonról dolgozni, hogy ebből aztán hagyományt tudjak teremteni. Nem nekem való már ez a komandírozás, ide szaladj, oda fuss, ezt csináld, azt csináld, mintha egy taknyos kezdő lennék. De ez most nem lényeges, ez az én kis magánminidrámám. Senkit nem érdekel rajtam kívül.

Laciférjnek már szólt a könyvelője, hogy fizesse ki a februári könyvelést, és az expertízát is, az nem tudom pontosan micsoda, de utóbbi esetében párom haladékot kért. Az autónk is a szervízben van, azt is valamikor ki kéne venni, és ki kéne fizetni a javítási munkálatokat is. Már jönnek a számlák mindenfelől, anyáméknak elhozták az őszire esedékes tűzifát, pedig nem is rendelték meg, mondtam is nekik, ajánlottam, hogy ne mind költekezzenek feleslegesen, mert nem lehet tudni mi jön, nem árt takarékoskodni a pénzzel. Ma megjelent, először a facebookon, hogy adakozzunk a koronavírus elleni erőfeszítésekre, egyelőre Noelnek adakoztam, és adakoznék továbbra is, mert ő is most egy kényes helyzetbe került, ez a vírusválsághelyzet nem biztos, hogy segít összegyűjteni az óriási kezelési összeget a ritka SMA betegségére.

Ma van az első itthonról dolgozós napom, szokatlan, még szokom 🙂 (Közben tartottam egy szünetet, lezajlott whats up-on a reggeli szerkesztőségi megbeszélés, és már le is gyártottam az első interjúm!). Az első interjúm jól sikerült, és viszonylag hamar meg is szerkesztettem, habár a vágóprogramom egy ingyenesen letölthető, elég lassú, nehezen bánok még vele. Remélem, jól tudok teljesíteni, mert abban reménykedem, ha ez lejár, itthonról folytathatom a munkát. (Látom, ezt már írtam fennebb is, bocs!) Nem kell tízórait vinni, ez már egy előny, viszont az utóbbi időben elég sokat zabáltam, alig tudtam tegnap felmenni a dombra a kutyákkal, kész öregnek érzem magam, testileg. Lelkileg visszont abszolút nem, tele vagyok tervekkel.

Most látom a tévében, ami itt a háttérben megy nekem némán, hogy már 158 megbetegedés van Romániában. Tegnap még “csak” 130 volt. Napi hússzal nőne a fertőzöttek száma? Ők fertőzöttek voltak eddig is, gondolom, csak most derült ki róluk, most kerültek be a rendszerbe. Nagyon kell vigyázni a megfázással, mert mindenki gyanus. Én is tegnap este elszopogattam egy trachisant, amit torokfájásra ajánlanak, ez az én csodagyógyszerem, kicsit reszelt a torkom, a hűtőből hidegen ittam a tejet, ennek a következménye. Ilyet többet nem teszek, szerencsére mára elmúlt a torokfájás. Délután 4-től interjút adok a Kolozsvári Rádiónak, a Ludasmanyiról, arra is fel kell készülnöm, mert szinte már el is felejtettem, hogy mit is írtam, s mit is akartam. Elmondom majd, hogy nehéz beszélni közönség előtt, ezt a könyvbemutatók során megtapasztalhattam, de kezdem meegszokni. Mire megszoknám, már nem lesz rá szükség, mert nem lesznek rendezvények, se könyvbemutatók. 😢

Luciférjnek látom, mindent meg kell magyarázni, mint egy kisgyereknek, hogy ha lehet, ne a legdrágább olajbogyót vásárolja, ha valami nincs, akkor improvizáljon, ne jöjjön haza azzal, hogy nem volt olyan kenyér, amilyet én szeretnék, mesélhetnék erről órákat, de látom előre, hogy meg fog rám haragudni. Ajánlottam is neki, hogy kezdjen ő is naplótírni, és írja meg az ő szempontjából a mi kis közös vesztegzárunkat, ami egyelőre csak pénzügyi vesztegzár, hogy úgy mondjam, mert az üzlet természetszerűen most nem megy, milyen hülye kifejezést használok! Habár ma is már reggel rátelefonáltak, érdeklődtek, hogy megvannak-e a meghívók, amiket nála rendeltek, mert a fiatal pár a lagzit márbizony megtartja május elején. Hát kíváncsi vagyok, mi lesz addig. Mert az iskolákat húsvétig nem nyitják meg. Van egy ilyen könyv, hogy Mary és John, és egyik fejezetben felváltva Mary mesél a szerelmi kalandjukról, másik fejezetben pedig John. Érdekes, hogy a két nem mennyire másképp gondolkodik, és ítéli meg a viszonyukat. Az Olcsó könyvtár sorozatban jelent meg Magyarországon, természetesen az antikváriumunkból való. De már nem eladó 😜

Laci tegnap a bevásárlást hamar megoldotta, erről el is felejtettem referálni, az Auchanba ment, ahol kevés ember lézengett dél körül, nem is voltak óvintézkedések, mint máshol, távolságot nem kellett tartani, stb. De az elárusítók kesztyűvel dolgoztak, és talán maszkkal, utóbbiban nem vagyok biztos, és a tartós élelmiszereken kívül, liszt, cukor, kukoricaliszt, minden volt, mondjuk a jó minőségű wc papírt leszámítva, és a kékszeszt. (Tegnap én Lacinak: Vegyél egy kékszeszt is! Kicsit gondolkodom: De mire nekünk az? Ezen akkorát röhögtünk, jólesett. Ma reggel pedig egy orvosnő arról beszélt a tévében, hogy azt az egészségügyben fertőtlenítésre nem használják, csak injekvióadáskor. Az csak olyan harmadosztályúféle – mondom én. Különben a takarítónők nálunk profi szert kaptak, amilyet nem árulnak a kereskedelemben). Laci arról is mesélt, hogy a sofőrök napok óta nagyon előzékenyek, már senki sem ingerült a volánnál, ahogy az nálunk megszokott, mintha mindenki átértékelte volna az életet. Ma meg, hogy hétfő van, és dolgozom, noha itthonról, és megváltozott munkarend szerint, már én sem látom olyan sötétnek a jövőt, úgy tűnik a hétvége nem tesz jót ilyen esetekben az embernek. Hát akkor mit mondjanak azok, akik karanténban vannak, vagy ideiglenesen leállt a vállalat, ahol dolgoznak! Még megvágok egy hanganyagot, aztán odateszek egy mosást, lássam, a mosógép milyen hangulatban van, és a ház szellemei lehetővé teszik-e nekem a centrifugálást, megkegyelmeznek-e rajtam? Laci most messengeren arról tudósított, mármint engem, hogy a központban zajlik az élet, az üzletek nyitva vannak, még a parkolóőr is büntet!

Egy Olaszországban élő falumbeli nő nagyon szomorú és megható bejegyzést tett közzé ma reggel, hogy milyen lelkiterrorban élnek ők ott most, min mennek keresztül, csak a nagy csend veszi körül őket, amit gyakran tör meg a mentőautó szirénája, hozzátartozók, akiket elvisznek, korházba szállítanak, és ott úgy kell meghalniuk, hogy nincs lehetőségük elbúcsúzni szeretteiktől. Nagyon megrendített, meg is akartam osztani, de aztán meggondoltam magam, ne keltsek pánikot itthon. Viszont az a bejegyzés inkább azoknak szólt, akik itt poénkodnak, és dacolnak a világgal.