Amikor Amerikából hazajöttem, eldöntöttem, hogy én is konditerembe fogok járni, mint Floridában élő barátnőm. Az utazás kiheverése után nagy lendülettel felkerestem a hozzám legközelebb eső monostori, korszerűnek tűnő fitness szalont. Egy fiatal srác fogadott a recepción, aki először nem értette mit akarok, aztán amikor ragaszkodtam hozzá, hogy full bérletet váltani jöttem, próbált meggyőzni, hogy előbb talán fizessek be egy alkalomra, mert nem biztos, hogy ez nekem menni fog. Lógó orral és sebzett önérzettel jöttem el onnan, és amikor barátnémnak elmeséltem hogy jártam, amerikaiasan megjegyezte: „remek costumer service!”. Aztán elköltöztem a Monostorról és a városból is, és  új városomban, az új munkahelyemhez legközelebb eső, kissé ósdi gépekkel rendelkező teremmel próbálkoztam. A bérlet ára is megfelelt a körülményekhez képest, de ott se maradtam soká, pedig ott nem akartak lebeszélni. Ott a gépekkel gyűlt meg a bajom: első nap megállt előttem egy valamikori edzőnek kinéző idősebb kliens, nézett, nézett, megcsóválta a fejét, és csak annyit mondott: maga nem csinálja jól! Mert ezeken a régebbi tipusú erőgépeken meg kell tanulni helyesen dolgozni. Na jó, akkor ő most megmutatja – ajánlkozott. Meg is mutatta, és egy ideig egy időben jártunk, de aztán a munkaprogramom nem engedte meg, hogy mindig ugyanabban az órában menjek, mint az újdonsűlt személyi edzőm, így elmaradt az edzés. Aztán megint csak úgy éreztem nekivágok, gondoltam itt a lakónegyedemben kellene keressek valami jobb helyet. Ki is néztem a neten: Nemtommilyen Gym, matiné bérlet olcsón. Na gondolom ez pont jó lesz nekem, legalább így reggel lekeverem az edzést, motivál az ár is, és nem lesz többé az, hogy estére ellustulok, és nincs kedvem kimozdulni a házból. Első nap odamentem negyed 8-ra, az interneten az állt, hogy reggel 7-től este fél 10-ig. Ki is váltottam a bérletet, a fiatal edző nem mondott semmit a programmal kapcsolatban, és én sem informáltam őt, hogy ezután is ilyen korai időpontban számítson rám. Szerencsémre nem tett megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy nekem való ez vagy sem :). Vígan nekiláttam húzogatni a vasakat, kérésemre készségesen meg is mutatott minden gépet, egy kivételével, amit elfelejtettem megkérdezni. Minden szép és jó. Másnap reggel szintén negyed 8-ra megyek: be van zárva, pedig az ajtón is írta, hogy 7 és 21.30 között van a nyitvatartás. Ott dekkoltam fél 8-ig, és bosszankodtam, amíg nagy derüsen érkezik a fiatalember, és még ő tesz pontra engem, hogy miért nem olvastam el azt is, amit benn a falon ír: hogy a program reggel fél 8-kor kezdődik, a tegnap csak kivételesen jött korábban. Rossz szájízzel öltöztem át, aztán előbb a vizespalackom, aztán a törölközőm, majd a telefonom felejtettem az öltözőben. Arról már szó sem lehetett, hogy ezek után megkérdezzem az a bizonyos gép hogyan működik, amiről azelőtt nap elfelejtettem érdeklődni.

Másnap gondoltam adok neki öt percet, ne stresszeljem, hát fél nyolc után érkeztem, persze az ajtó ismét zárva, megint kénytelen voltam ott toporogni amíg megjött, ezúttal nem ő, hanem a másik, aki inkább teremőr volt, mind edző, és probálta megértetni velem, hogy ebben a csúcsforgalomban fél óra alatt ér csak ide. Mondom én is, erre ő: de ő kocsival, és mindig dugóba keveredik. Hiába érveltem, hogy nekem 9-re munkába kell mennem, és tíz értékes percet vett el most is tőlem, plussz még a vita, amit lefolytattunk. Jobbnak láttam nem vitatkozni tovább vele, úgysincs a környéken más konditerem. Vettem a kulcsom, és bementem az öltözőbe. És hogy mindennek teteje legyen, még a kulcs se zárta a szekrényem. Hát úgy hagytam nyitva, nehogy már emiatt is nevetség tárgya legyek.

Egy ismerősöm mesélte a sztorit az ő konditerméből: egy napon betért oda két angol lány, az egyik fitt volt és csinos, a másikra bizony ráfért volna egy kis testmozgás. Ez utóbbi próbálta elmagyarázni az edzőnek, hogy nem tud ellenállni az édességeknek, és szüksége lenne egy komoly programra, mert nagyon szeretne lefogyni, de az edző mind csak a csinosabbra figyelt, mind csak vele foglalkozott, pedig annak kevesebb szüksége lett volna a biztatásra.

Kicsit elbizonytalanodtam, ami a fitnesst illeti. Egy magamfajta ne akarjon csinos lenni, legyen túlsúlyos, olvassa a recepteskönyveket, üljön otthon, főzzön, takarítson, és esténként kötögessen, miközben a kedvenc sorozatát nézi.  Ez járt végig a fejemben, miközben a gépeket koptattam, hogy biztos ezt gondolja rólam az ifjú alkalmazott. De aztán nem mondtam neki többet semmit, gondoltam majd lejár ez a hónap, ha már befizettem, és esténként ismét kocogok, remélhetőleg az utat nem zárják le esteledés után. Vagy ki tudja? Hiszen Balkánon vagyunk – ahogy Klára tanárnéni mondta volt a forradalom után, amikor elvárásaim támadtak a demokráciával szemben.