Interjú a nagymamámmal az erdőben, I. rész

Máris itt egy UFO, mióta várunk rá 😀

Rádiós évfordulóra rendeztek egy koncertet a Kultúrpalotában. Ott ültünk Lacival a harmadik sorban, és én sóvárogva néztem a zenészeket, Bing Band Radio Romania, egyenesen Bukarestből jöttek, először játszottak maarosvásárhelyi közönségnek. Broadway hangulat, 60-as évek zenéje, Frank Sinatra dalok. Mondom: Milyen jó lett volna zenésznek lenni, semmi stressz, nyugisan játszanék a hangszeremen ott valahol hátul, másodhegedűsként, vagy oldalt a zongoránál 😁 Mire Laci: Azt csak te hiszed, hogy nyugis! Ne félj, ezek is megkapják a magukét a karmestertől, ha félrehegedálnak vagy mellékalimpálnak! Biztos, hogy igen, minden munkának megvan a maga öröme, és (az örömben) az üröme is. A rádiósról is sokan azt feltételezik, hogy csak annyit dolgozik, épp amennyi ideig hallják a hangját a rádióban. Dolgozik pár órát, azután meg töpreng és rágódik, hogy mit hogyan csinált, vagy nem csinált, és miért ő, és miért nem más, vagy miért nem ő, és miért más, és mivel is foglalkozzon másnap vagy jövő héten, és mikor lesz már végre stresszmentes az élete? Magamról beszélek, senki másnak nem tudok a bőrébe bújni. 😀

Laci “védőburokban”. Nem rossz, ugye? 😀 Nemrég a hegyekben jártunk, ezer méter magasan, ott úgy tűnik, ilyen fények vannak, és ilyen “védelem”!

Ahogy öregszem, egyre jobban belelátok az emberek fejébe. 😀 Meséltem már itt a blogon, hogy a filmeket nézve egy-egy színészről mindig valaki eszembejut, olyan személy, akit a való világból jól ismerek, és biztosan tudom, érzem, hogy annak a színésznek pont olyan a karaktere, mint az én ismerősömnek. Már mindent tudok Tom Cruise lelki világáról, Audrey Hepburn természetéről, Leonardo di Caprio szeszélyeiről (dehogyis, csak a capricciosa szóra asszociálok, most néztem meg A Partot, 2-szer🤣) , és még sorolhatnám. De mit érek vele? Semmit, azonkívül, hogy jó kis mulatság, vagy inkább jóérzés ismerni egészen közelről egy híres embert, és biztos lenni abban, hogy ő is ugyanolyan esendő, mint amilyenek mi vagyunk. (Ezt most nem kárörvendően mondom, csak azért, mert a biztos tudat mindig jobb mindenben, mint a bizonytalanság!) Ugyanúgy mérgelődik, szomorkodik, szorong, idegeskedik, vagy ugyanolyan gyermekien tud örülni apró dolgoknak. Mert a boldogság nem a vagyontól függ, se nem a yachtok és villák számától, nagyon boldognak lenni az erdő alatti viskóban élő szegényember is tud, és boldogtalan lehet (de még mennyire!) a legfoglalkoztatottabb és legnagyobb éves jövedelemmel rendelkező filmcsillag. Mennyi sajnálatos eset támasztja ezt az állítást alá! Túladagolás, depresszió, öngyilkosság, gyógyíthatatlan betegségek, nagyon ismerős mindez a hollywoody berkekben is, sajnos.

Ilyen csudadolog, fénynyaláb, kürtő jelent meg a hegyen, de a napokban másoknál is láttam hasonlót, más helyszíneken, úgy hogy valami csak van a levegőben 😀

Nem néztem meg az Oszkár díj átadást, csak olvastam róla, hogy milyen megható pillanat volt, amikor Harrison Ford egykori Indiana Jones-os gyerekszínész társának, Jonathan Wangnak nyújtotta át az aranyszobrocskát. Harrison Ford, akit elkerültek a kitüntetések. Ő volt az én nagy ideálom, mert hasonlított egy valóvilágbeli szerelmemhez, akkor amikor még fogalmam se volt, hogy kell kezelni a romantikus helyzeteket (Nem mintha most tudnám 😀🤣😂)

Az a masni sincs ott jobb oldalt a valóságban, csak a fény játéka, ő is játszik, akárcsak mi 😀! Eljátszadozik a velünk, kicselez, ámít, szédít… s sokszor teljesen elbűvöl!

Így elnézve a sztárokat és beleélve magamat a filmekbe, sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne, ha ez az egész élet csak egy abszurd dráma lenne, amit közösen játszunk, családtagok, rokonok, barátok, ismerősök, FB ismerősök, szomszédok, falusfelek, orvosok, páciensek, főnökök, beosztottak, és minden este, amiután lejár a sok feszkó, idegesség, ármány, fondorlat, képmutatás és színjátszás, összeborulnánk, és együtt ünnepelnénk meg, hogy megint milyen jól sikerült a darab! Mint egy jól összekovácsolódott színtársulatban szokott történni, gondolom 😊 És mindenki kedves lenne és jószívű és odaadó és önzetlen, és csak a szerep kedvéért válna másnap megint hárpiává, fenevaddá, dühössé és ingerültté és feszültté és kiállhatatlanná és önzővé, vagy súlyos (olykor színlelt) beteggé és árványkodóvá és csökönyössé és zsarnokká és kapzsivá, és nem akarom tovább sorolni a sok negatív tulajdonságot. A világ szép lenne és bohókás és szórakoztató és felüdítő, harmonikus, mert minden rossz csak a darab kedvéért történne… Bár azt mondja a Nagymester, William Shakespeare, már-már közhelyszerűen, hogy: “Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében…”

Akkor hát ezek szerint mégiscsak az én feltételezésem az igaz? Hogy mindenki jótétlélek, csak muszáj játszania a ráosztott, legtöbbször hálátlan szerepet… Ezt nekem miért nem mondtátok eddig? Hogy ne stresszeljem magam! 🤣😂😅

Hirtelen támadt ötletem, hogy beolvasom az erdőben a Nagymama-interjút, mert Újlakimama mindig fel tud engem vidítani 🥰!

Felébredsz reggel és belédcsap az élet! Napok óta ez történik velem. Pihentető álmom után, alfáról átváltok beta agyhullámokra, és az élet pillanatok alatt visszaránt a valóságba, és minden bajom fenyegetően mered rám, mint egy damoklészi kard. Úristen, nincs pénzünk, nem megy a cég, Laci nem mond le a dohányzásról, és vissza akarnak hívni bentről dolgozni! Csak azt ne!! Hagyjanak engem békén, futtassák, sztárolják a fiatalokat, én öreg vagyok, és csak öreges üzemmódban vagyok képes dolgozni. Ezt az 5 évet bírják még ki!

Soha nem volt még ilyen nagyszerű nőnapi ajándékom: szabad voltam, olyan értelemben, hogy nyugodtan gyárthattom a műsoraimat (itthon!), egy egész napom volt erre. És senki nem kérte számon, hogy mit csinálok, mint amikor az aktualitásnak kell dolgoznom. Annyira jó volt ez, hogy inkább blogot írtam, mintsem a rádiós teendőimmel foglalkoztam volna. A Facebookon köszöntések özöne, akárcsak a nagy keresztény ünnepek alkalmával. Ez is lendít az ünnepi hangulaton. Mert én szeretem ezt az emelkedett állapotot, bármilyen ünnepről is legyen szó, Karácsony, Bálint nap, Függetlenség napja, Szent András, akármi, én szeretek ünnepelni és átérezni ezt a magasztos érzést. 🤩

Páromnak megjött egy bookline rendelése, elkértem tőle, és belenéztem Müller Péter Szeretetkönyvébe. Már az első oldalon írtakkal sem értettem egyet, miért baj az, ha az ember nagyapja a magányt kedvelte jobban, mint az emberi társaságot? Én is így vagyok ezzel. Lehet, egyeseknek büntetés az egyedüllét, de nekem öröm! Csendben lenni, az állatok társaságában, akik nem vetnek fel problémákat, nem beszélnek pénzről, jövöről, rossz kilátásokról, egyszerűen csak élvezik a jelent, a jelenben élnek, a jelen történéseit élik meg. Én is ilyen “állatiassá” váltam, csak ülök a nappaliban, és gyönyörködöm a virágokban, meg abban, ahogy Kicsicica anyukájának tekinti Nagycicát, és összebújva önfeledten alszanak a tévé mellett egy cicapárnán. Ennél csodásabb látványt el se tudok képzelni! Tévedés ne essék, a spiritista írókat nagyon kedvelem, de inkább a spiritista regényeket, vagy novellákat, nem a kimondottan tanító jellegű könyveket. Mindenki másképp tanul, hagyják meg nekem a lehetőséget, hogy a magam módján tanuljak!

És apropó nőnap! Nőnép. Sose voltam valami jó női munkák terén. Mindamellett most már nagyon szeretek főzni, nagyon ki tud kapcsolni. Csak ne siettesenek, és ne teszteljenek! Egyszer egy rokonomnál odatettek kávét főzni, a kávém kifutott, és még a törlőruhát is sikerült elégetnem. A majonézem mindig elvágódott, de csak akkor, ha vendégeket vártam. Ebből már kinőttem, de azért most is sokszor megjárom a konyhában. Mint például ma, pedig nincs is itthon senki, hogy tesztelje a rátermettségem. Odatettem a babot/a paszulyt főzni, és mellette meg a zuzzát rizzsel a kutyáknak, errefel a zuzza kifutott, rápriccolt a paszulyomra, na nem baj, úgyse tudja az a fuszulyka, mert nem intelligens (egyelőre), hogy a másik étel a kutyáknak készült. Mielőtt még a kosztosom elrettene, elárulom, hogy csak a poén kedvéért írtam, hogy összevegyült a zuzzaleve a paszulyommal, mert természetesen a törtpaszulynak valón ott volt a fazék fedele (félre volt húzva, és pár csepp csak bejutott!).😀 De az tény és való, hogy az én babom órákig fő, pedig mindig azelőtt való nap beáztatom, asszem ez is csak velem történik meg! Nem számít, honnan vásárolom, üzletből, piacról, ugyanolyan lassan puhul meg…

Na, ha ezt tisztáztuk, akkor foghatok neki teázni, azt legalább nem rontom el, habár az első exférjem mindig azon lovagolt, hogy én még egy teát se tudok megfőzni! Ja és a kutyakaját előrevettem a gázkályhán, hogy ne ott hátul, a hátsó tűzhelyen kavargassam, és előrevétel közben sikeresen kilöttyintettem egy jó adagot belőle a kávéfőzőre, azt is törölgethettem azután… Az idétlenkedésben jeleskedem, de a dolgok “jó helyre való eltevésében” is! Ma például előkerült egy szárított medvehagymás üveg, amit tavaly vásároltam a Forgatagon, egy kedves sarmasági árustól, nagyon megörültem neki, mármint annak, hogy előkerült (természetesen annak is, amikor megvettem), mert amikor eltűnt, hetekig nem nyugodtam bele, hogy hova is rakhattam. Még ma reggel is, kutyasétáltatás közben arra tippeltem, hogy leverték a macskák az asztalról, és begurulhatott a szekrény alá, ott kellene megnéznem! Errefel főzés közben felpillantok a polcra, ahol a poharakat szoktam tartani, hát nem ott volt, jól benyomva hátra?! Most azért vált láthatóvá, mert a poharakat használtam, és még nem tettem a helyükre. Ez volt a kellemes meglepi nőnapi ajándék! Mert sajnos bármennyire hihetetlen, én még életemben nem találtam medvehagymát az erdőben, biztos rossz helyen kerestem, de itt sem a dombon túl, a remeteszegi temető felett sem (pedig az a megérzésem, hogy ott rengeteg van!), és a kolozsvári Bükkben sem, de még az újlaki erdőkben sem. Pedig az átlaghoz képest, elég gyakran fordulok meg erdős helyeken. Na de legalább előkerült a szárított! Kedves párom is fog neki örülni, ha ezt elolvassa. Nem nagyon szokta már olvasni, amiket irogatok, az az érzésem, hogy rámunt. 🤣 De nem is kap medvehagymát a törtpaszulyra, csak ha innen tudomást szerez a nagy felfedezésről. Ennyi elégtétel nekem is jár, így nőnapi utórezgésként!

És hogy mindennek legyen teteje, amig én itt irkafirkáltam, a paszulom szép  lassan odaégett, csak a felét tudom már megtörni, van hozzá illusztráció is, de nem teszem ki, mert ronda.🤣

Az üzlet bjárata előtt két gyógynövény is kisarjadt: tyúkhúr és gyermekláncfű… Olyan rossz nem lehet a jövő!