Category Archives: időskor

Egy idős néni panaszai

Csak rövidnek szánom, mert fáj a szemem, és itt ül a macska az ölemben (alig tudok gépelni!)! Már kezdem én is, mint az öregek! Rádiós műszak után elmegyek a mallba a könyvstandunkhoz, hogy váltsam fel a páromat. Amíg ő odavolt kajáért odahúzódik mellém, de a szó szoros értelmében egy idős néni, nagy bevásárló táskával, és megkérdi, hogy a mellettem levő újságos, ahol mindent, cigit is, és kávét is és üdítőt is lehet kapni, rég bezárt? Hát, mondom, pár perce sincs, hogy a csajok kiléptek. Ő itt megvárná, mert nagyon kedveli a lányokat, és őhozzá olyan kedvesek, és nyájasan kiszolgálják mindig. Mondom, nagyon szép tőlük, de mit szokott ott vásárolni? Előbb azt hittem az újságos mellett lévő biopatikába szeretne menni. Hát, ismeri be szégyenkezve, cigit vesz, de azt a drágábbik fajtát, és újságot, általában. Mert ő már nem tud, nincs türelme könyveket olvasni, pedig van neki otthon egy csomó (milyen jó, hogy mindig ilyen emberek szórakoztatnak el – puffogok magamban – akik feltétlenül tudomásomra kell, hogy hozzák, hogy van elég könyvük otthon, és nem szándékoznak a saját könyvtárukat tovább gyarapítani!), inkább ilyen kis könnyű bulvárlapokat szokott unalmában lapozgatni.

Egyedül él a néni? Sajnos igen, a fia külföldön, ő maga tizenvalahány éve özvegy, és biza eléggé szenved a magánytól. De ki se szeret járni, mert egy-egy ismerős az utcán leszólítja, és nem szeret senkivel sem beszélgetni. Elég ellentmondásos, de elfogadom, hogy őt ez zavarja! Ezért is van nála ez a nagy bevásárló kerekestáska, mert legalább egy hétre most mindent megvesz, ilyenkor, amikor kimerészkedik a városba. És arra is panaszkodik, hogy biza a magány miatt a depresszió is pár éve kiütött rajta, de nem akar gyógyszert szedni, mert amikor egy hétig szedte az antidepresszáns pirulákat, úgy érezte, hogy az elhunyt férje ott van vele a lakásban. És elkezdett félni, rettegni otthon egyedül. Még gondolkozott is rajta, hogy nem logikus ez a dolog, hiszen le van betonozva a férjének a sírja, onnan nem jöhetett ki. Erre nem tudtam mit válaszoljak, szemben velem a Carrefour-ból az egyik pirosruhás alkalmazott a szendvicsét majszolta, láttam ért magyarul, mert sokatmondóan pislogott felém, és cinkosan mosolygott. De a néni zavartalanul folytatta betegsége történetét: visszament az orvoshoz, és bejelentette, hogy abbahagyja a gyógyszerszedést! Mert hát most szerinte a búskomorságot felváltotta a paranoja! Tanult nő volt, művelt, látszott a beszédstilusából is. Nem várt véleménynyilvánítást, csak valakinek ki akarta panaszolni magát, és mivel a lányok a szomszédból ebédszüneten voltak, megragadta az alkalmat, hogy nekem öntse ki a lelkét.

Én mégis megkockáztattam néhány tanácsot: ha magányos, miért nem vesz egy macskát! Az szépen üldögélne, dorombolna ott neki esténként a kanapén, és ettől talán kevésbé érezné magát egyedül! Mégiscsak egy élőlény lenne vele a lakásban! Óh, azt nem bírnám elviselni, ugyanis én rend és tisztaságmániás vagyok! Akkor meg egy rendes albérlőt, egy diáklányt kéne keresni! Vele el is tudna beszélgetni a néni délutánonként! – próbálkoztam az újabb mentő javaslattal. Nem, annyi mindenfélét hallani mostanság, nem bízom meg senkiben, és az én lakásomban értékek vannak! De néha megfordul a fejében, meséli, hogy mi lesz, ha meg talál halni, mert olyan biztonsági zár van a bejárati ajtaján, hogy még betörni se könnyű hozzá, és mire észreveszik a szomszédok a hiányát, ki tudja hány nap eltelik majd?

Na szóval itt, ennél a dilemmánál akadtunk el, amikor jött Rab Zoli, és lefotózott. Közben a lányok is megjelentek, és kezdték felhúzni a rácsot a bolt előtt, ezért sietve feltettem a számomra leglényegesebb kérdést: A néni semmiben nem leli örömét? Semmiben! hangzott a határozott és vérfagyasztó válasz, cigizni is csak azért cigizek, hogy teljen az idő….