Járványnapló, március 22.

Az este bejelentették a szigorításokat, kijárási tilalom 22 és 6 óra között, nappal is, csak akinek muszáj, az hagyja el a lakását, járőröznek majd, igazolvánnyal lehet menni munkába, mint OLaszországban. És bevásárolni is csak kétszer egy héten, hát nekünk most akkor ez az első alkalom. Elküldtem Lacit, vagyis ő akart menni, volt még a kártyámon 200 lej, és itthon 150. Meg maradt a legutóbbi máltai utunk után 20 euró és 10 dollár. Ennyi az összes tőkénk, de remélhetőleg 28-dikán kapok fizut. Ha nem omlik össze addig a rendszer. De miért omlana össze, Kínában is túlélték! Csak a telefon aplikációm tartson ki, hogy dolgozhassak itthonról. Mert csütörtökön már vacakolt. Nagyon kell imádkoznom ezért is.

Tegnap sokat jegyzeteltem, de csak papír alapon, mert volt energiám leülni a gép elé. Bementem reggel a rádióhoz, a kapura kifüggesztették, hogy csak az alkalmazottak járhatnak be. A második meglepetés a fertőtlenítőszer volt, amit a bejárati ajtó mellé helyeztek ki, azzal a felhívással, hogy aki belép az ajtón, előbb fertőtlenítse a kezét. A kapus a fülkében ült, kivételes módon, és megkérdezte a nevem, ránézett a listára, és plépofával kijelentette: Csütörtökön és pénteken léphetek be az intézménybe! Poftiti acasa! Mondom: Hogy hogy, mikor a főnök tud róla, hogy ma bejöhetek, rajta kell lennem a listán! Hívjam fel akkor a főnököt! Felhívom, persze, hogy rajtavoltam, csak a hétvégi különlistán. Na ezt letudtuk, és mehettem a stúdióba, megkönnyebültem, nem mintha olyan létfontosságú lenne most az a műsor. Mit számít most egy műsor, ha elmarad, s milyen jólenne most ha csak ennyi probléma lenne, meg a globális felmelegedés és a medvekérdés. Ez volt az a kapus, akivel tavaly volt egy kis afférem, amiért nem csuktam be magam után az ajtót, valamiért nagyon nagy lovon ül ez az ember, és hallottam, hogy a főnökkel is tegezőben van. Az ajtót pdig nem szándékosan hagytam nyitva, csak nem csuktam be elég erélyesen, és kinyílt utánam. Akkor nagyon felháborodtam a stílusán, hogy engem felszólít és pontra mer tenni, most meg olyan mellékes volt, hogy nem akar beengedni, egészen pitiáner ügyként kezeltem volna, ha vissza is kell forduljak.

Laci küldte, a sor a Kaufland előtt

Az éjjel elkezdett esni az eső, fuccs a szépidőnek is. De nem baj, csak annyiban érint, hogy a kutyák lábát meg kell töröljem, mielőtt a házba belépnének. A tegnap délután sétálni is voltunk, egy árva lélekkel nem találkoztunk a dombon. Csak a fehér ló legelt békésen, mint mindig. Nem tudom kié, ki csapja ki a mezőre felügyelet nélkül, mert még béklyója sincs, asszem így mondják, amikor az eslő két lábát összekötik, hogy ne tudjon elszaladni. A lovastúrás társaim ezelőtt két évvel csodálkoztak, hogy én ismerem a kifejezést. Hát csak az olvasmányaimból 🙂

Laciférj tegnap kétszer rugott be, nézem, amikor kimenni készültünk a kutyákkal: mondom, te piás vagy! Mire ő: hagyjad, most kiszellőzik a fejem a séta alatt, de csak azért szellőztette ki, hogy megint bepiálhasson! a dombon, a szociális távolságtartás állapotában (kb 20 méterre egymástól szoktunk vonulni, én a Macival, ő meg a Néróval, s Milo szabadon), meg mertem jegyezni, hogy ezt abba kéne hagyja, nem vezet jóra. Visszakiabálta nekem, hogy mi van? terrorizálta a családját ittas állapotban? Hagyjam őt békén! Na jól van kisfiam, békén hagylak, de úgy képzeltem, olyan, mint anno Néró első férjem. Ő 25 évesen még a delirium tremens határát is súrolta, mégis él, és kvázi egészséges, most 57 évesen is. Ezek szerint van remény! Így hát elhallgattam, és elfogadtam, hogy nekem kell az ő lelkét is putyukálni, amellett, hogy dolgozom, józan ésszel racionálisan be kell osztanom a féljövedelmet, amiből most kénytelenek leszünk gazdálkodni, Ó végre egy kis fogyasztóvédelem-ellenes időszak! Lehet még a kajaadagomat is le kell csökkentenem, hogy neki jusson pálinkára és dohányra! Nem baj, ez is egy kihívás számomra! Van honnan fogynom. Apropó, amikor tegnap délután a sáncparton gyomláltam, vannak virágok, amelyek kibújtak a kerítés alatt és tobávv terjeszkednek, a harmadik szomszéd kiköszönt az autóból, és láttam, hogy a csomagtartóból egy nagy hűtőt vesznek ki, meeg is jegyeztem magamban, hogy ezekneek ilyen ínséges időkben jut pénzük hűtőre, nekünk mosógépjavításra nem jut! És most esik le, biztos nem a régi jégyszekrényük romlott el, hanem azért vesznek újat, mert azt is meg akarják tömni dugig kajával. Eszméletlen! Tényleg eljöttek a zsigeri idők!

Arra is rájöttem, hogy már képtelen leszek bentről dolgozni, annyira stresszes az a benti világ, szaladj ide, fuss oda, a nyomtató az egyik teremben, a gépeem a másikban, a stúdió megint máshol, sorba kell állni, nem, én ha ez a bolondulás lejár, ha túlélem, fogom kérvényezni, hogy továbbra is itthonról dolgozhassak. És az ottani körülmények annyira leszívják az energiámat, meg a sok negatív határ, ami ér, hogy képtelen vagyok itthon átállni alkotói üzemmódba, még akkor sem, ha próbálok nem gondolni arra, ami ott történt velem. Csak a virágomat sajnálom, haza akartam hozni, de valamiért mégse tettem. Hátha a bejáró kollegák megöntözik, már meg se merem kérni őket. Világégés van, s én a futómmal foglalkozom?!

Lacinak éjfélre megint sikerült berúgnia, meg se lepődtem, nem tudom, hogy magyarázzam. Van neki jó oldala is, szereti az állatokat, legalább tőlük nem fogja félteni a kaját. Hátul a mezőn él egy kis tarkakutya, több szomszéd is eteti, én is adtam neki párszor, ma reggel is itt volt a kerítés mellett, de ma nem adtam, inkább lakjon az öreg Sanyi bácsi kertje mögött, neki nincs kutyája. Nekem van három, végülis csoportosítsuk ez erőforrásokat, nem fösvénységből mondom. Csúnyakutya, de mosolyog, fordított harapással, ez a szakszó arra, amikor a kutyának az alsó állkapcsa van kinnebb, mint a felső. Ha neki vannak más lehetőségei, akkor hagyjam, hogy azokat használja ki elsődlegesen. Aztán majd tőlem is kap, ha bajba kerül.

Említettem a mosógépet, hát nem javult meg magától, hiába reménykedtem, azzal rontottam el, hogy kiszedtem a kicentrifugázatlan ruhákat, és leeresztettem a bennemaradt vizet, aztán visszatettem a kimosott ruhákat, és a programot visszavitteem a centrifugáláshoz. Többet nem indult el, csak kínlódott, de a dob képtelen volt már forogni. Abban reménykedtem, hogy ha kicsit hagyom pihenni, újra elindul, de a tegnapi szennyest már neem tudta kimosni. Hát mosónői üzemmódra váltottam, nem is olyan nehéz! Élveztem, felelevenedett újra a gyerekkorom, és az egyetemi évek. Habár gyerekkoromban nem mostam, de mégis látta magam előtt az udvart, ahogy anyum teríti a ruhákat. Aztán én is csak mentem, és teregettem némán…

Amíg szépidő volt, és a kútban víz van, addig kellemes kinn még a mosás is! A búvárpompa csodával határos módon elindult a téli pihenőszabadsága után, ez most fontosabb volt nekem, mint a mosógép. És a kiskertben felfedeztem a lila ibolyákat is. Én tényleg képes vagyok arra, hogy az apró dolgok örömmel töltsenek el. És addig nincs baj!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s