Ezt hallva, a mai ember azt gondolná, hogy egy kigyúrt színesbőrű pasira gondolok, de nekem inkább most azon jár az eszem, hogy a Petőfi idejében még a fehérkenyér volt a menő, míg most a teljes kiörlésűre szavazunk, és a farkas akkoriban az ember ellensége volt, lásd a Piroska és a farkas meséjét, minden gyereknek bemesélték, hogy az egy gonosz állat, és el kell pusztítani, míg ma már tudjuk mennyire sebezhető, és védeni kell, ha azt akarjuk, hogy ne haljon ki véglegesen. Mindez egy környezetvédelmi téma kapcsán jutott eszembe, imádom ezeket a témákat, végre elindult Romániában is az Agromediu program, ha környezetbarát mezőgazdaságot szeretne művelni egy gazda, életteret biztosítani a békászósasnak, akkor nem kell mást tennie, mint igényelni ezt a csomagot, 200 euró fejében parlagon hagynia termőföldjének tíz százalékát, szalmásgabonáról van szó, és aztán a termés 10 százalékát sem szabad learatnia februáig.  Erre mondták a gazdák valahol egy környékbeli faluban a Milvus Csoport tagjainak: „Maguk itt nyakunkrahozzák ezt a békászót, s aztán úgy járunk vélle, mind a medvével!”

 

A Milvus sajtótájékoztatója, ahol ismertetik az Agromediu csomagot

Rádiós évfordulóról lévén szó, ma ünnepli a Marosvásárhelyi Rádió fennállásának 60-dik évfordulóját, amikor először szólalt meg a Székelyföld. Én kivontam mára magam a szervezési munkából, és elmentem erre a „sajtótájra”, mert az eseményeken mindig ott kell lenni, és eszembejútott, hogy rádiós karrierem asszem legemlékezetesebb bakija pont a békászósashoz kapcsolódik, ugyanis kolozsvári rádiós koromban is imádtam a madaras témákat, elmentem hát egy előadásra, amelyet Kósa Ferenc neves gólyaszakértő tartott a biológia karon, végig figyelmesen jegyzeteltem, a professzor előadását projekcióval, power point-ban illusztrálta, láttuk a madarak vonulását Afrika déli részéig, az útvonalakat, a meggyűrűzött példányokat, a jeladóval ellátott egyedeket, talán már Arlie-ról is szó esett, a leghíresebb békászósasról, mindent láttam és hallottam, nagyon koncentráltam, a végén szokásom szerint, félrehívtam az előadót, hogy akkor most ejtsük meg a rádiósinterjút. Az első kérdésem, hogy ugye a fehérgólya egészen Afrika déli csúcskéig vonul, és hogyan követik az útját, és milyen következtetéseket vonnak le a megfigyelések alapján? Mire Kósa professzor: Én itt most nem a gólyáról, hanem a békászósasról beszéltem másfél órán keresztül!  Nem volt a hangjában felháborodás, de én annyira zavarbajöttem, hogy már nem is tudtam hogyan folytassam ezt a félresikeredett beszélgetést, úgy tűnt mintha akkor csöppentem volna oda, és fogalmam sincs miről volt szó az előadáson. Eszméletlen, hogy az emberi elme mennyire félrevezethető, belekódolják, hogy itt most egy gólyaszakértő beszél, és még a képeken is gólyát lát, és nem sast. Legalábbis én ilyen vagyok. Tudom, hogy nincs valami rendben velem, de ez már nem fog sokat változni, attól tartok.

A Maros-parti takarítási akción talált “plakát”, nem mi tettük oda 🙂

Mi rádiósok szeretünk tenni is valamit a környezetünkért, az élővilágért, nemcsak beszélni róla. Szerveztünk Bözödi tóparti takarítást, Maros-parti takarítást, a megcsonkított fák védelmére keltünk már nem egyszer, és ami engem illet, végre megvalósítottam az álmom, és kerékpárral közlekedem, azonban ez sem zökkenőmentes, főleg ilyenkor télvíz idején. Pedig olyan egyszerű lenne, ha nem ütköznék folyton emberi ellenállásba, ha a környezetem nem próbálna lebeszélni, nem akadna ki minden apróságtól. Amikor most február végén lehullott ismét a hó, és bicajjal mentem munkába, több sofőr is dudált, kimeredt szemekkel néztek rám a visszapillantó tükörből, vagy integettek, és szerintem őrültnek tituláltak. Aztán vannak olyan férfiak, akik azt hiszik, hogy ez valami kihívásszerűség, felhívás keringőre vagy mi, és megengedik maguknak, hogy belémkössenek. Nem tudtam arról, hogy a nő biciklin az a kacérkodás jele lenne?! Ti hallottatok ilyesmiről? Világosítsatok fel engem is akkor!

Egyetlen dologtól borulok ki, amikor életem szerelme (Laci?) azt mondja, hogy nem szabad ilyenkor bringával közlekedni, mert veszélyes, mert én ha nem is csúszok, az autó a hátam mögött megcsúszhat. Ahelyett, hogy biztatna, és hogy értékelné, hogy milyen szépen fejlődök. Mert olyan kevés kell a boldogsághoz: elég a tudat, hogy környezetbarát vagy, az érzés, hogy napról-napra egyre ügyesebben oldasz meg helyzeteket, hogy már a szemedbe eső hópelyheket is elviseled, csak kissé piros lesz a szemedfehérje utána, és fennáll a kockázat, hogy azt feltételezik, sírtál. Az az érzés, hogy megcsináltad, az felér mindenféle kockázattal! Megtapasztalod az extrémet, itt helyben, nem kell elmenned a Himalája lábáig (apropó, holnap a turisztikai magazinban Veress Zsombor mesél nekem nepáli útjáról). Elég, ha elhúz melletted viszonylag nagy sebességgel egy long vehicle teherautó és az összes latyakot rádzubbintja, a kabátod elázik, és mintha a mozgó szörnyeteg szele egy kicsit alrébb is nyomna, ilyenkor nem árt jó erősen szorítani a kormányt. És nem számít már, hogy nem tanultál meg sízni, nem számít, hogy szinte ötvenéves vagy, nem számít hogy nem vagy képes többé 65 kilósra visszafogyni! Környezetvédő vagy, aki épp népszerűsíted az Agromediu csomagot, szelektíven gyűjtöd a háztartási hulladékot, mert már beszerezted a komposztládát, és mindennap megtapasztalod a sikerélményt, hogy ma is megcsináltad, zuhogó esőben is, fagyban is, sárban is, keresztülmentél a tócsákon, az útszéli  hókupacokon (azzal vigyázat, mert azokon lehet csak nagyokat bucskázni!), a jegyes aszfalton, leereszkedtél a hídon (ami nem is olyan veszélyes, mint régebben hitted), no meg a rádió meredek udvarán, közben feldolgoztad agyilag az összes impulzust, ami aznap ért (jót is, rosszat is). Van időd mindenre hazáig az 5 és fél kilóméteren keresztül, miközben az emberek sajnálnak, hogy szegény nő! Te meg boldog vagy (mint a lelki szegények), és azzal a tudattal érsz haza, hogy ma is kicsit, valamit előremozdítottál a környezettudasabb lét terén. A hatvanéves Marosvásárhelyi Rádiónak köszönhetően, mert mi vagyok/lennék én nélküle!

A karikatúra is valamelyik rádiós évfordulóra készült, tisztára olyan vagyok, mint egy albinó békászósas 🙂

Ha a holnapi ünnepségen piros lesz a szemem, ne feltételezzétek rólam, hogy sírtam 🙂