Egyetlen reggel hagytam ki a kutyasétáltatást, és egész nap olyan üresnek éreztem az életem. Pont Karácsony másodnapján volt. A nap is gyorsan eltelt, mintha felgyorsult volna, ez volt a büntetésem, ha nem engedtem be aznap az életembe a természetet! Aztán másnap kárpótoltam magam. Felmentünk a dombra, a kökénybokron ott találtam az elveszettnek hitt gyógynövényes zacskóm. Olyan csodálatos volt, különös, hogy nem vettem észre, hogy ottmaradt, pedig mindig vissza szoktam nézni, amikor azt a terepet, szent helyet elhagyjuk.

Ki szoktam ott kötni a kutyákat, amig csemegézek, nehogy elkószáljanak, főleg most petárdázás idején. Ezt is elkönyveltem kiscsodának, és örültem neki, hogy mágiával kezdődött a napom. Lacitól Varázslókönyvet kaptam ajándékba, egy éjszaka alatt el is olvastam. Nem örültem neki, ja nem a könyvnek, annak nagyonis, hanem az éjszakázásnak, mert ilyenkor hulla szoktam lenni, de úgy látszik, ennek ez volt a forgatókönyve. Ha hiszel a csodában, lépten-nyomon megtörténik veled. Ki lehet próbálni! 😎

Kiültünk az erdő szélére, csodálni a tájat, és akkor a sűrűből előtűnt egy rókakoma, átszaladt a kis tisztáson, észre se vett minket, aztán meg jött ez a lovasszekér. A ló fehér, de barnának látszik a képen, mert ellenfényben fotóztam. Azt tartják, a fehérló valójában szürke, és szürkén születik, aztán kifehéredik idővel, csak a Fehérló fia meséjében fehér a fehérló! 😀

Akkor éjjel mások is munkálkodtak rajtam kívül! Nem olvastak, hanem sajnos kivágtak egy szép, egészséges, felnőttkorban lévő fát az erdő széléről. Látszik, hogy az ember nem láncfűrésszel dolgozott, hanem baltával, nem kevés idejébe telhetett, amíg a vastag törzset teljesen átvágta, a vékonyabb ágak ott hevertek a csonk mellett. Láttunk vérnyomokat is. Vajon mi történhetett? Megsebesült egy állat, vagy meg is ette valami egészen? Csupán pár nagyobb vércsepp maradt a tragédia színhelyén. Vagy talán sikerült elmenekülnie az áldozatnak? Ki tudja, mindig érdekeltek a láthatatlan részletek…

Továbbmentünk, be egészen az erdő mélyébe, be kellett pótolnom az előző napi mulasztást. Már majdnem a két erdő közti tisztásra értünk, amikor rádióból vagy telefonkészülékből erős, recsegős zenére figyeltem fel. Suttogóra fogtam a mondandómat, mert közben videófelvételt is készítettem, és akkor vettem észre az erdő szélével párhuzamosan haladó feketeruhás embert, ő mintha nem látott volna minket, csak haladt rendületlenül a zenéjével, ellentétes irányba. Két kutya volt vele. Örültem, hogy útjaink nem kereszteződtek, nem szerettem volna, ha kedvenceink összemarakodnak. Kiértünk a rég nem látott tisztásra, málna vagy szeder már nem nagyon akadt a bokrokon, csak csipkebogyó, körülnéztünk, szimatoltunk, s hamar visszafordultunk. Kicsit megzavarta a lelki nyugalmamat az a zajos zenével közlekedő feketeruhás.

Ott van, a kezében tartja a zene forrását, ezt most látom, csak deréktól felfelé látszik a törzse, mert az erdő sávját követő völgyben halad. Majd a videóban jobban észre lehet venni, visszafogtam magam kicsit a filmezéssel, nehogy megorroljon rám. 😀

Amikor visszafordultunk a tisztásról, alig mentünk pár száz métert, megint elkezdtem hallani a zenéjét, akárhogy erőltetem a memóriám, ha megöltök, se tudom megmondani, milyen zene volt, nem tudom felidézni, még a stílusát sem, vagy műfaját, hogy rock, pop, manele, miféle. Csak azt, hogy hangos volt és zavaró. És fura. Kb ez történhet valakivel, amikor tanuskodnia kell egy ügyben, nehezére eshet felidézni a részleteket.

Sose jött még senki velem szembe az erdőben zenével. Habár azt mondják, a medvék miatt jobb hangosan, zajosan közlekedni, hogy észrevegyen messziről, és kikerüljön. Nem jó meglepni a vadállatokat, ahogy a kígyót sem, mert ijedtségében mar meg, ha rátaposol vagy mellélépsz. Engem most ez az idegen lepett meg “a nyugalmam megzavarására alkalmas” muzsikájával😀🤣. Szóval ott volt megint előttünk, és újból sikerült rámijesztenie, mert nem két, hanem három nagytestű kutyája volt, a harmadik egy óriási fehér komondor, utóbbi elég agresszív hírében áll. És ott cikáztak előttünk, sehogy se akartak haladni. Csak ment a háromkutyás fekete gazdi, hol jobbra, hol balra fordult, és nekem tartanom kellett teljes erőmből a Macit meg a Milot, nehogy kitépjék magukat és odaszaladjanak. Nagy sokára aztán letértek balra, én meg gyorsan jobbra iramodtam a magam kutyáival, és reméltem, hogy nem vesznek észre, és végre hazaérhetünk. Na ennyi volt a kis kaland és izgalom… Visszafelé már nem videóztam, ahhoz még kellett volna egy ember, vagy legalább egy harmadik kéz. Most ideposztolom végül a videómat. És ezzel kívánok Nektek nagyon boldog Újévet! 🤗🎆🎇