Ne mondja most már nekem senki, hogy ilyen nincs, ilyesmi soha nem fordul elő az állatvilágban! Jó ez a kísérleti minifarm! De vegyek szépen sorba mindent! 😀

Előbbi bejegyzésemben említettem, hogy a szemközti szomszéd eladta a házát, és kisutcánknak lett egy vadonatúj lakója. Hozott egy fiatal fekete labradort is, akit szépen odakötött a kocsibeálló egyik oszlopához. Se ól, se árnyék fél napig. Mindegy. Ez már az ő karmája, én nem tehetek semmit. Vagy az enyém is, mert nekem is el kell szenvednem a szerencsétlen állat kínlódását. Ki tudja? Nem akarom bántani, jóban illik ám lenni a szomszédokkal! Még jöhet pálfordulás (vagy a kutyára dér!), mert még nem költözött be véglegesen. A komikus része a dolognak az, hogy szombaton hatkor megérkezett a szorgos ember, a szegény Toto, asszem így hívják az ebet, vadul elkezdett csaholni a szabadulás reményében (persze hetek óta nincs már szó semmiféle szabadulásról, az elején a gyerekek még hébe-hóba sétáltatták, de ráuntak, a blöki nagy pechére), és mi Lacival ettől a lármától azonnal felébredtünk, mivel a hálószobaablak pont az utcafrontra néz. Laci megjegyezte: Basszus, ez felhúzta az óráját 5-re, hogy hatra ideérjen, vajon miről marad le?? – Neked fogalmad sincs, milyen egy szorgalmas ember! – replikáztam, van most már kitől tanulnod! 🤣

A reggeli kutyaugatást úgy ahogy megszoktuk, mert az mégiscsak a természet hangja, ahogy remélem, az én kakasaim korai kukorékolását is megszokták a körülöttünk élők (egy idős néni szerint: aki nem bírja a kukorékolást hallgatni, az menjen pszichiáterhez!), de hétfőn, szintén a korai órákban, úgy fél hét körül, az eszeveszett ugatás után, ami nyilván nem ébresztett volna már fel, elkezdődött a kitartó kopácsolás. Laci is megébredt, de spontánul vissza is aludt (könnyű annak, aki vasárnap este besörözik!), én azonban azt a kis háromnegyed órámat már nem tudtam rekuperálni, ki is keltem az ágyból hamar, és megtapasztaltam (hála dolgos újszomszédunknak!), hogy aki korán kel, valóban aranyat lel! Nyolcig mindent elrendeztem, csirkéket, macskákat, kutyákat megetettem.

Szedtem a szárnyasoknak zöldet csemegének, Kicsicica is jót sétált a kertben, szóval nagyon elégedett voltam magammal. Nem is baj, gondoltam, kezdődjön korábban a nap, nekem se árt! Még hálás is leszek az új lakónak! Életmódváltásra kényszerít, de nem számít! Este lefekszem a tyúkokkal. 11-kor ágyba is bújtam, de nem tudtam elaludni, mivel Laci még a nappaliban tévézéssel egybekötött tik-tok programon volt. Végre nagy nehezen fél 1-re be tudtam csalni a hálóba, és azutánis még forgolódtam egy órácskát, hogy jaj istenem, reggel 6-kor kelés, és én még mindig nem alszom! Hajnalban bejött a Maci a nappaliból ébreszteni, mert ő hamarabb átvette az új programrendet, de nem engedtem ki az udvarra. Csak feküdtem, és próbáltam zen maradni, meditálni. Elmúlt a 6 óra, jött a 7, a szomszéd kutya panaszosan vonított, de nem történt különösebben semmi! Szorgos-szomszéd érkezése ezúttal elmaradt! Eldöntöttem még akkor ott az ágyban, mert reggel az ember a dolgokat tisztábban ítéli meg, hogy megveszem a professzionális hangszigetelő füldugót, mert képtelenség ilyen bizonytalanságban élni! Jobb, ha a saját programomat én magam szabom meg (és nem az újszomszéd!), és akkor ébredek, amikor számomra az ideje eljött!

Akkor most a tyúkfarm viszontagságai! Kiderült sajnos, hogy mégiscsak 3 jérce van és 5 kakas! Tizenegyen voltak korábban, de három kiskakast sikerült elpasszolni. Reméltem, vígan szedegetik a kukacokat és a csupaszcsigákat az új udvarukon, de amikor kérdeztem Lacitól, hogy viselkednek az új helyükön (hisz ő szerzett nekik gazdát), azt válaszolta: nagyon jól, valamennyien a fagyasztóban! Ilyen ez az élet, rákényszerít a kegyetlenségre! Van, aki azért tartja láncon a kutyáját, hogy ne tegye tönkre az udvarán a füvet (három kutyámmal tudom bizonyítani, hogy ez nem történik meg, persze feltéve, ha a négylábúakkal foglalkozunk is néha-néha!), van, aki meg azért áldozza fel a kakasait, hogy ne gyötörjék a kis létszámú jérceállományt. Nincs mit tenni! De azért eléggé megszenvedtem miattuk, és a meditációs készségem is alábbhagyott. 🤨

A dominanciaharcok viszont csak ezután kezdődtek. Kibővítettem a tyúkudvart, erről is már beszámoltam, és figyeltem a történéseket. Már az elején megmutatkozott a kis domináns szürke kakas, ő kukorékolt először, Barnika vagy Bandika a neve, mert olyan Barnikás, nem tudom miért neveztem így, habár hamuszürke az egész madár (addig mind madaraztam őket, amíg felköltöztek a hársfára!). Nagyon jó terelő, összefogja a nyáját, hívja, ha talál valami ennivalót, vezeti, védi, figyelmezteti a veszélyre. Átveszi az érzelmeket, de teljesen! Egy esős reggelen szedegettem nekik a csigákat, már vagy három volt a tenyeremben, és egyszeriből elkezdtek mocorogni, annyira undorító és ijesztő volt számomra, hogy felvisítottam. Erre Barnika is megijedt, riadót fújt, mint amikor kering a sas a tyúkudvar fölött. Rögtön rájött, hogy én ijedelmemben adtam ki azt az éles hangot. Eszméletlen! Pitagorasz tételére egészen biztosan nem fogjuk tudni megtanítani az állatokat, de hogy az empátiára nem kell oktatni még egy baromfit sem, ezt nagyon csodálatosnak találom! Ők az érzelmeikkel kommunikálnak. Akárcsak mi, meta szinten. És ha azt vesszük, hogy olyan férfiba is szerelmesek tudunk lenni, aki szintén nem érti a mateket, akkor meg miről beszélünk?!

Ha a természet ölén élsz, ez rákényszerít a gyilkosságra! Van egy rózsád, máris ölnöd kell, hiszen megjelennek a bimbón a levéltetvek! De még a szobában is pusztítani kell a hangyákat, a poloskákat, a pókokat. Habár láttam a neten, hogyan költöztetik ki utóbbiakat a lakásból egy speciális beszippantó kis műszerrel. Csirkéid vannak, elkezded gyilkolászni a csigákat, most már a házasok is sorra kerültek (úgy értem, csigák 😀), mert azokat is szívesen megkopácsolják a szárnyasaim, úgy próbálják enni, mint az osztrigát az innyenc franciák. Az is egy delikatesse, s éppen ezért többet kell dolgozni rajta. És mivel rengeteg a csiga, és leették még a sáfrányomat is, a dísznövényekről, büdöskékről nem is beszélve, főellenségek, hát már nem bánom, pusztúljanak! Apropó sáfrány, mindenféle fűszernövénymagot beszereztem a tavaszon (ami májust jelentett idén, mert hideg volt a föld, későn tavaszodott), sose tudom észbentartani, mit hova vetettem, és meg is feledkeztem arról, hogy sáfrányom is van. A csirkeudvart a kiskert mellett alakítottam ki, és egy reggel, amikor megyek kiengedni a szárnyasaimat, egyszeriből megcsap egy keleti illat. Tunéziát juttatta eszembe, ahol hálistennek volt szerencsém párszor megfordulni. Jóleső érzés volt felidézni az emléket, és csak most ismerkedtem meg a sáfránynövénnyel igazából, mert eddig csak az arab szállodákban terjengő illatát, meg az ételekre szórt sárga porát ismertem.

Nem is kell nekem már utaznom sehova, hisz minden itt van a csodakertemben! Laci kiadott egy gyógynövényes könyvet, ezáltal megismertem a fehér ürmöt, van az udvaromon is, és ültettem vérehulló fecskefüvet, tele van vele a Hosszú utca, minden kis szegletben nő, onnan hoztam egy kis zsenge hajtást, de nálam alig akart meghonosodni, pedig mindennap öntöztem, és eső is volt bőven! Van itt minden, esküszöm, az árvacsalánról tudtam, figyeltem rá, próbáltam is gyűjteni a fehér virágait, de hogy a kőfali pintyőm is gyógynövény, arról fogalmam se volt! Kolozsvárról hoztam magammal, odanőtt a balkonom cserepébe, aztán láttam Rómában is, hogyan bújik meg a falak tövében, nemhiába nevezték el Róma romjainak! Minden körülöttünk él, csak fel kell fedezni! Dolgozni kell érte kicsit, de végtére is, ha valami panaszunk van, könnyebb bekapni egy pirulát! Csak az a baj, hogy minden, ami könnyű, annak nagy ára lesz később! A mellékhatásokról most ne beszéljünk!

És akkor most a legújabb sokkoló esetem! Három kakast reggelente külön teszek, elszeparálok, mert azok az agresszívebbek a jércékkel. A vezérkakas a tyúkocskákkal marad, és egy másik kis idétlenkével, akit a vezér nem bánt, sőt mintha védelmezné is, az meg hálásan bújik a csirkék közé, mint egy kis anyámasszonykatonája. Ja már bemutattam, ő Anyámasszonykatonája tulajdonképpen! Az egyik agresszív (elneveztem közben Grande Futadore-nak) nagyon rászállt, elkezdte kergetni, akkor még sejtelmem se volt, hogy miért. A vezér különben békés szándékú, csak az embereket támadja, nekem szokott szökni, de vér még nem folyt ebben a kettőnk csatájában, úgyhogy – bár kissé zavar a dolog – azt a pár karcolást valahogy kibírom. A másik három “tyúkraveszélyes” marad a kisebbik tyúkudvaron, úgy kell nekik, ha nem tudnak viselkedni, be kell érjék korlátolt a mozgástérrel! És akkor így reggel, kisebb bakalódások és a kényszer-szeparálás után, helyreáll az egyensúly, este pedig már mindannyian egyólba tömörülnek(/tek, amíg a hársfára fel nem költöztek! 😂).

A Feketét sajnálom, mert az olyan mágikus, rémlik valami régi sztori is, hogy mit kell tenni a fekete kakassal egy bizonyos probléma orvoslása ügyében. Ezt nagyon régen, a 90-es években, egy újlaki öregasszony, Érzsók mama sorolta nekem, akit akkor órákig elhallgattam volna, de csak három rövid különös történetig jutottunk el, és az egyik volt ezek közül a fekete kakasos (de sajnos a másik kettőt tudom csak felidézni). Volt benne valami szemétdomb, hogy ott kapirgál, s aztán a háztetőn kukorékol, és valami rontásféle is rémlik, aki emlékszik a sztorira, az mesélje el nekem is! A másik két történetben nem szerepeltek állatok. Az egyik arról szólt, hogy a bálból, sötétben kihívattak egy legényt, és jól elverték, de nem látta, ki üti, mert nem volt ott senki, csak agyonpüfölték, mintha három markos fiatalember tette volna, miközben végig egy fehér lepedő lebegett fölötte. A másikat egy korábbi blogbejegyzésben már említettem, hogy ment egy ember réges-régen éjszaka, az erdőn keresztül, mert csak a régiekkel történtek ilyen bizarr esetek (néha azért hasonló megesett velem is 😀, lásd korábbi írásomat a Maszkurásmadarakról), és észrevette, hogy előtte az ösvényen halad valaki. Emberünk sietősre fogta lépteit, hogy utolérje az idegent, osszák meg magányukat, haladjanak együtt, hamarabb eltelik az út, és amikor odaért mellé, köszöntötte volna, ahogy illik, Jó estét!, hüledezve konstatálta, hogy az idegen eltűnt, mintha soha ott sem lett volna! Akkor hihetetlennek tűntek ezek a mesék, most lehetségeseknek tartom őket, milyen fura az emberi természet! 🤔 De jó volna emlékezni a kakasosra is! Mindegy, biztos a neten is találni hasonló régi falusi sztorikat, majd utánanézek!

De most nem ez a lényeg, hanem hogy a három kakas közül Kendermagosban túlteng a tesztoszteron, a legyet is röptében elkapná, ezt már többször is láttam, ő kergeti a legkitartóbban, a legvadabbul a jércéket. Amiután lejárt az etetés, és az elkülönítés, kiengedtem a cicákat, mert azokat is ügyelni kell, főleg a kicsit, a nagyokat már nem, azok nem mennek sehova, de a Kicsi alig várja, hogy félrenézzek, úgy eltűnik, mint a mesében a vasorrú bába három csikója, akit a szegénylegény őrzött reménytelenül, a feje árán. De most minden elővigyázatosságom és konok elhatározásom ellenére, hogy a szemem a Kicsiről le nem veszem, muszáj volt félrefordítanom a fejem, mert akkora ricsaj jött a tyúkudvar felől, hogy beleremegtem, és mit látnak szemeim! El se hittem! Kendermagos Futadore kergette, kergette mágikus kiskakasom, sarokba szorította, és egyszerűen meghágta, pont mint a tyúkot szokta, még a fejét is megbóbitázta. Eszméletlen! Szegény kis Fekete meg mit tehetett, eltűrte, Kendermagos volt az erősebb! Tanuja voltam egy afféle börtönjelenetnek, hisz három hím összezárva, ilyesmi megesik. Harmadik hím a Strucc, arról azt hittem eddig, hogy hatalmas amazon tyúk, mert a kakasok is féltek tőle, de az is elkezdett ma reggel kukorékolni, lehet hogy csak meglepetésében, hogy ilyen felfoghatatlan eseménynek volt a szemtanuja! Ez volt a nap másik nagy meglepetése! Kukorékolt egyet rekedtesen és bizonytalanul, hogy eloszlassa a vele kapcsolatos kételyeimet. 😀

Ha másra nem jó ez a minityúkfarm, arra biztosan, hogy megfigyeljem a baromfitársadalmat. Hallottam régebben, hogy létezik az állatvilágban homoszexualitás, de nem hittem volna, hogy saját magam fogom megtapasztalni. Aki nem hiszi, szívesen látom “szárnyasmegfigyelésre”. Amíg nem kerülnek a levesbe, mert anyám nagyon forszírozza a dolgokat, pedig most ezzel a szeparálással a gondok kvázi megoldódtak(forma). Habár a mágikus kiskakas biztos nem így gondolja…