Tudom, semmiség!

(Ezt Berenice mondta Aurelien-nek, amikor eltalálta a golyó a Sziget a Szajna c. regényben)

Két nap leforgása alatt már másodjára hallottam azt a szót, hogy felelőtlen, két hozzám közel álló ember szájából, és teljesen kibuktam. Utóbbi kijelentése pont rólam szólt, és nagyon felbosszantott. Nem részletezem, nem aktuális téma, csak az én minivilágom aktualitása. Kutyaügy!

Néró hónapokkal ezelőtt a végelgyengülés stádiumába került, de ki vagyok én, hogy ezt megállapítom, egy pancser újságíró, legjobb esetben, nem tudok semmit a tudományról, főleg az orvostudományról édeskeveset! Mert egy egyszerű, laikus ember nem érthet meg egy folyamatot, még ha utánaolvas sem, még ha próbálja fejleszteni is magát autódidakta módon, de ne menjünk most ebbe bele! Én egyszerű laikusnak tartom magam, és néha (talán jogosan) megkérdőjelezem azt, hogy a tudomány engem, egyszerű embert szolgál-e, és nem pedig magasabbrendű érdekeket és a pénzt valójában?

Szóval Néró! Elvittük a “háziorvosához” a rendelőbe, ahol egy fiatalabb állatorvos fogadott. Amikor meglátta, egyből el akarta altatni, anélkül, hogy megvizsgálta volna. Aztán mégis elővette a sztetoszkópját, és megállapította, hogy súlyos szívelégtelenségben szenved, rendelt egy vetmedin nevű szívgyógyszert. Ezzel haza is jöttünk, lábon. De Néró csak nem akart enni, és fulladásos tüneteket produkált. Beszélgettem egy állatbarát haverinámmal, ő ajánlott egy másik rendelőt, igen, ahol fel kellett tenni a mérlegre, aztán az asztalra, előkerült a sztetoszkóp is, hát a szíve rendben van! – mondja az ugyancsak fiatal állatorvosnő. Ultrahangvizsgálat, vérvizsgálat, félórán belül eredmény, rákos daganatok diagnózissal, infuzió. Kiestünk 300 lejből, de nem bántam egy percig sem, emberi bánásmódban részesültünk, mi is, a kutyánk is. Diétás konzerv, alufóliás vitaminfolyadék, remény és jókedv.

Ez januárban volt, az első hó akkor esett le. Itt még milyen boldogan játszanak mindhárman! Milyen mulandó is a földi lét….

Hazaértünk, Néró nekiesett a vizesedényének, ott is kértünk neki vizet, de valahogy eleresztették a fülük mellett, biztos megvolt rá a nyomós okuk. A házba belépve meglepi! A fürdő és a konyha elázva. Szegény cicák ijedten bújtak elő, arcukra volt írva a rémület: Itt az özönvíz! Megfulladunk! Én vissza is léptem az udvarra, mondom Lacinak valahogy old meg, írtózom az ilyen helyzetektől. Csak röhögött, azt mondja, ha ezt is megírod, senki nem fogja elhinni, hogy velünk ennyi kalamajka történik. Ca la maica! Leállította a vizet, elzárta a főcsapot, a kagylónál a csaptelep ment ki, két éves volt, na ez aztán megvolt tervezve elavulásra keményen! De minden rosszban van egy kis szerencse, még jó, hogy ez nem Húsvétkor történik, amikorra az elutazást fontolgattuk. Szegény Lackó fel is törölte a vizet, persze utána én még finomítottam egy kicsit a sarkokat, de a parkett így is fel fog gyűrődni. Ennyi baj legyen, már hozzászoktam a “katasztrófákhoz”. A régi újlaki családunkban is elhangzott egy párszor az asztal alatti vizesveder kiömlésekor, s máskor is: ez még nem úgy néz ki, mint egy baj! Csak a Néróka állapota javulna! Azt tanácsolták, ha nem eszik, vigyük vissza második infuzióra. De este eszegetett, belediktáltam a vitaminfolyadékot is, reggel is evett elég jól, saját magához képest, ez megnyugtatott, és ezért szombaton mégiscsak úgy döntöttünk, hogy elutazunk. Ki tudja hány ünnepet érhetünk még együtt a szüleimmel? Rám sokkal súlyosabb következményekkel jár az elszigetelődés, mint másegyéb. Én ebbe a nagy kétszínűsködésbe, álszenteskedésbe fogok beleroppanni, de remélem, hogy azért mégsem. 😀 Beszerveztük a rokonságot, hogy etessék a Nérót, no meg a Macit is, kétszer naponta, bevásároltunk, és elhúztunk!

Vittük a csirkéket is, mert azokat gyakrabban kell etetni. Guruló lakóház 😁 Persze, én szívem szerint Nérót is vittem volna, de Laci nem akarta bevállalni, mert ha történik vele valami az úton… Na, ezért hát megtörtént otthon, hogy ne az úton történjen! 😥

A terráriumot használtuk utazóládának, mert mégiscsak biztonságosabb, hogy ülnek egymás mellett, szépen összetömörülve, mint a heringek, mintha ide-oda dobálóznának a szerpentíneken. S megálltunk pár helyen etetni, itatni. Van egy kedvenc helyem a Kismeszesen, egy kis beugró, de most azt is feltúrták, át kellett ugorjuk a sáncot, hogy lemehessünk a földes úton, gyalog, persze, s onnan be az erdőbe. Laci szerint az éjjeli randikat akarják ezzel a sánccal megszüntetni, de azt hiszem, mégiscsak építkezni fognak, valami csövet akarnak ott átvezetni. Valószínű az orosz gázvezeték fog ott áthaladni 😀😀

Laci megnyírt, mintha tavaly ilyenkor jobban sikerült volna neki. Kezd ő is visszafejlődni. A maszk az oka, nem kap elég oxigént az agya.

Áltudomány ide vagy oda, persze értem az ellenérveket, hogy ezek szövetszálak és “a hőváltozás vagy a statikus elektromosság miatt mozognak, valamint azért, mert a maszk többi részével ellentétben nincsenek rögzítve“, és hogyha a tüdőbe is kerülnek, a szervezet fel tudja velük venni a harcot, mert szokva van ezekkel, minden rendben van, de ekkora mennyiségben, nem lesz kicsit sok azokból a szálakból? Ha naponta 8 órát viseljük a maszkot. És akkor mi a helyzet a kutyaszőrrel, ami ellen annyira kell védekezni? Az is jöhet már orrba-szájba probléma nélkül? (Az egyik közeli rokonom annyira féltette a kisfiát a macskaszőrtől, annak idején. Most már tudom, mit kell mondjak, ha a kutyaszőr kérdés szóba kerül 😀.) Vagy ez utóbbi csak akkor, ha nincs ráragadva a galandféreg tojása? Mert az a veszélyes a tüdőre, ennyit én is megtanultam a 40 éves kutyásmúltam során. Első kutyám Morzsa volt, és kinn lakott. De simogatni őt is simogattam, és a szőre is biztos bekerült legalább a számba, jópárszor. És nem lett semmi következménye, hálistennek!

Most elmesélek valamit, de ne vegyétek úgy, hogy ezzel bármit is meg akarok cáfolni, vagy elültetni a fejekben a kételyeket. És kérlek ne jelentsetek fel, hogy a rendszert akarom aláásni! Mindig de mindig ahányszor a városba megyek, és maszkot viselek, elkezd fájni a torkom. Mondhatjátok azt, hogy frászt, ezt most találtam ki! De én annyira de annyira őszinte vagyok, gondolom ezt már kitapasztaltátok, miért hazudnék most ezzel kapcsolatban? Eddig azt hittem, hogy ez pszichés alapon történik, mert a tudatalattim fél a vírustól, és ezeket a tüneteket produkálom, ahányszor emberek közé megyek. Most pedig a férges konteót olvasva, a torokkaparásom összekapcsoltam a maszkviseléssel, hogy vajon nem emiatt van? Mert én legtöbbször szájon át veszem a levegőt, amikor szaladtam is, mindig ezt műveltem (helytelenül lélegzem na, mert mindent helytelenül csinálok), még a jógaórákon se tudtam erről a rossz beidegződésemről leszokni. Ezekszerint belélegzem a fránya szövetet, és megfájdul a torkom. Le is cseréltem az orvosi maszkot egyszerű bolti, mintásra. De most már, ha csak rágondolok, máris elkezd kaparni a torkom. Ilyen ez! Az agy produkál minden baromságot. 😀

Otthon az erdei utakon sétáltunk, anyuék öreg Bodrijával, no meg Miloval, és anyám megdöbbentett, amikor megkérdezte: Ha meghal a Néró, elviszitek a Bodrit? Nem értem az idős embereknek miért nincs már türelmük az állatokhoz. Pedig az állat annyi szeretetet tud nyújtani. Lehet anyum féltékeny, mert Bodri jobban imád minket, mert finomságokat hozunk neki, visszük sétálni, ők erre képtelenek már. És megsúgok valamit: nem igaz, hogy a kutya hűséges, és kitart a gazdája mellett minden áron, még akkor is, ha az nem törődik vele! A kutya igenis képes egy másik emberhez jobban ragaszkodni, ha az a másik ember jobban szereti! Lásd Nérót, aki sose sírta vissza a régi gazdáját, aki itthagyta nekünk, lásd most már Bodrit, és láss egy régi példát, igazából kettő volt, de ezeket most nem mesélem el, tér- és időszűke miatt.

Felfedeztem itthon, hogy Milo, az erdei sétáink során, felszedett három kullancsot, szerencsére én nagy kullancseltávolító vagyok! Még sose maradt benne a feje annak, amit én kiszedtem. A lányom mesélte, hogy Ausztriában meghűlyítik az embereket a kullancs elleni oltással!! Mindenkinek azt tanácsolják, hogy ne merjen erdőbe menni, ha azelőtt nem oltatta be magát! Hát üzenem az osztrák háziorvosoknak, hogy minden nyáron legalább három-négy kullancsot találok magamban (is), szakszerűen kiszedem őket, és még semmi bajom nem esett. Igen, tudom, az agyam károsult, mert a kullancs arra is hat, ez jól látszik abból, amiket itt összeírok! 🤣

Laci még a temetőben is internetezik.

És lezárult a Néró korszak …

Nem tudok erről most beszélni, szombaton volt egy utolsó fellángolása, mint minden haldoklónak (azt hiszem, ez azért van az embernél is, hogy illendően tudjon elbúcsúzni a szeretteitől, nagyszüleimnél, ismerősöknél, sok eltávozóban lévő embernél tapasztaltam ezt, hogy mintha hirtelen javulás állna be az állapotába, ő is érzi, fel akar kelni, étvágya, kedve van, s aztán visszahanyatlik kis idő múlva, és belerévül az elmúlásba). Azt hittük, hogy jobban lett, a kezelés segített, de vasárnap délután mégis elment… Megvárt minket, amennyi az erejéből kitelt. Én el akartam vinni Újlakra, de Laci ellenezte, mint említettem, így hát itthon maradt, a Maci társaságában. Mindig abban a tudatban élek, hogy szilágysági nagyapám április 5-dikén halt meg, de nem, mindig kijavítanak, hogy hatodikán. Így hát most megvan az április ötödikei halottam is. Ez volt az ő és az én büntetésem, hogy nem tudtunk rendesen egymástól elbúcsúzni. Még mindig ez nyomaszt, de már elsírtam az összes könnyem. Megnyugodtam, van szép sírja. Nem akartam odajutni, hogy el kelljen altatni, hát ez a vágyam teljesült. 🥰

Csak én látom a sírkövén azt a kendős Madonna arcot? Engem ez a kép annyira megnyugtat. Sötét volt, mire eltemettük, meggyújtottunk egy gyertyát a sírján, és az otthonról hozott cserepes virágot ültettük ki rá, kékibolya van benne amúgyis, odahonosodhat. Most már alulról szagolhatja minden tavasszal. Macinak és Milonak is megmutattam, körbeszaglászták, megértették.

Sokszor gondoltam arra régebben, hogy Macilány kutyát feláldoztam azért, hogy a Nérónak társa legyen, ha elutazunk, ők ketten kinn aludtak a nappaliban, mert a hálóban nem fértünk volna el mind a három kedvenccel. Na most ez az áldozati időszak végetért. És a Milot is sokszor rekcumozta, ő lévén a nagyobb, a domináns hím. Milo is most visszanyerte szabadságát, autoritását. De nem hiszem, hogy ettől ők most boldogabbak. Tegnap, és végig Húsvét hétfőjén is, nagyon zaklatott voltam, de most sikerült visszanyernem a nyugalmamat. Volt egy szép álmom az éjjel, néhai Didilány kutyámmal, megjelent, hogy vigasztaljon. Egy nagy vendéglőben ültünk az összes régi kollegával, és a mostaniak közül is egy párral, és ő fiatalka volt, a lábamnál feküdt, az asztal alatt. És el kellett menjek interjúzni, de mindenövé magammal vittem. Kinn a városban szembejött velem egy román kollegám lóháton, szőrén ülte meg a lovat. Kifejeztem elismerésemet, hogy milyen bravúros! Még fel is ágaskodott a ló vele előttünk. Le a kalappal, kiáltottam oda neki, és vidám voltam, mert egy másik összejövetelre igyekeztem, Didivel. Jóérzés volt, hogy újra együtt lehettünk.

Mondhatni extázisban voltam, és az is jó, hogy fejlődök a tudatos álmok terén, mert az este úgy feküdtem le, hogy szeretném, ha álmomban Néró megjelenne nekem, hogy rendesen elbúcsúzhassak tőle. Nem jelent meg, de helyette megjelent a drága Didkó, és egy elhunyt kolleganőm is derüsen jött felém az úton, és én tudatában voltam annak, hogy ez nem a valóság, mert ő már tudjuk, hogy nem él.

Szóval nagy változások voltak az életemben pár nap leforgása alatt, és ebben nagy szerepet játszott a felelőtlen kifejezés is. Összefügg Néróval is, és másegyébbel is, a mai aktuális trendekkel. De inkább maradok az éber álmaimnál, itt a minivilágomban, a csirkéimmel, akiknek meg se kottyant a 450 km oda s vissza, kertészkedem, ha végre kitavaszodik, és folytatom a kisded játékaimat: Netflix sorozatok, youtube filmek, videók, németlecke, olvasás, és csettelés a családdal. Apropó az elszigetelődés, 2016 augusztusában volt egy ugyancsak nagyon éber, intő álmom Blankucival, hogy örökre elválasztottak minket, sírtam, hogy soha többé nem láthatjuk egymást, csak telefonon beszélhetünk, és a lányom a falon függő fotójáról szólt hozzám, vígasztalt, hogy az is valami, ha legalább tudunk egymásról, hát nem megvalósult?! A mindenit neki!

Azt nem is említettem, hogy ő volt az, aki elsőre megértette, hogy madárkát nem szabad bántani (mert azt, hogy a cicákat nem, az magától érthetődő volt), ő volt az a kutya, akivel telepatikusan tudtam kommunikálni (lásd https://ludasmanyi.blog/2019/05/04/nem-mondhatom-el-senkinek/ ), aki felfogta belső antennáival minden rezdülésemet. Tisztában volt vele, hogy jövevény, ezért próbált alkalmazkodni a házirendhez. És otthonról is hozott szabályokat: egy teljes évig nem merészkedett be a házba, éjjel csak a küszöbön volt hajlandó feküdni. Amikor hazaértem, felugrott a kapura, és finoman harabdálta a kezem, amíg a kaput nyitottam, ez olyan kézcsókféle volt nála, a szeretet jele, és még sorolhatnám, de azt hiszem, nem lenne vége a felsorolásnak! Hát itt most leállok … Azt kívánom, hogy ti is tapasztaljatok meg egy ilyenfajta kutyaszeretetet!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s