elmondom hát mindenkinek…”

Felvállaltam a rádió honlapján egy “hivatalos” blogot, de nagyon megbántam utólag, mert én nem tudok öncenzúrát alkalmazni, nem tudom visszafogni magam, csak a tiszta igazságot tudom leíni, ahogyan én látom a dolgokat, saját megvilágításban, és lehet, hogy ott inkább nyakkendős szövegekre lenne szükség, nem szabad lenne kitárulkoznom, megmutatnom magam minden fogyatékosságommal együtt! Ahogy ezen a képen is teszem 😃 A lyukak a nadrágomon, gondolom nem kerülik el a figyelmeteket!

A Facebook világ elterjedése óta mindenki kényszert érez, vagy nagyon sokan közülünk, hogy mielőtt egy csodálatos pillanatot átélnénk, azt gyorsan lefotózzuk, és fellőjjük a virtuális térbe. És így mindannyian kicsit sztárok lehetünk, megmutathatjuk, hogy milyen különleges élményben volt nekünk részünk! Ennél én valamivel továbbmentem, és hogy tiszta legyen a kép, el is mesélem a viselt dolgaimat, a személyes benyomásaimat! Ma is felkeltem reggel hétkor, nem magamtól, hanem mert elkezdtek a kutyáim a nappaliban ugatni, és ki kellett engedjem őket. Igen, a nappalim már-már kutyaólnak minősíthető, mert csak hétvégén van időm rendesen takarítani, de most tudtam, hogy ha nekifogok a házat rendbetenni, akkor elúszik a blogírás! Tudtam, hogy most szombaton reggel is be kell kapcsolnom a gépet, és valamit írnom kell! Belső kényszert érzek, hogy foglalkozzam ezzel az oldallal! Már-már beteges a dolog :)) Ezen a nem hivatalos blogomon nagyobb szabadságnak örvendek, itt mindenről beszámolhatok. Kikotyoghatom például, amit pár napja egy orvosbarátomtól hallottam, hogy mese, hogy az antibiotikum alkohollal együtt nem hat! Ugyanúgy kifejti hatását, mintha absztinens életet élnénk közben, csak ez így terjedt el, szakmai titokként! Először a vérbajosokat kezelték antibiotikummal sikeresen, és ugyebár a szifiliszt az ifjú dandy-k kapták meg, akikre muszáj volt ráparancsolni, hogy nem szabad inni a kezelés alatt! Mert ha nem parancsolnak rájuk, akkor a kávéházból, ahol az abszintjüket vagy milyüket iszogatták, egyenesen a rossz lányokhoz mentek volna vissza, akik aztán szépen felülfertőzték volna őket! Ott helyben meg is ígértem az orvos barátomnak, hogy ezt nem árulom el senkinek, főleg a páromnak nem, mert így legalább időnként szünetet tart a sörözésben, amikor nagyritkán gyulladásban van a foga! És tessék! Két napig tudtam titkot tartani!

Mint ahogy azt is megígértem egy másik, orvostudományokhoz közel álló barátomnak, hogy nem árulom el senkinek, hogy van egy szer, ami kigyógyít az AIDS-ből, de ez csak a járványkorházbeli orvosoknak van fenntartva, ha netán valami sajnálatos baleset folytán, elkapnák a virust a páciensektől. Persze, csak akkor hat, ha 72 órán belül beveszi az ember. Két példa arra, hogy az orvostudomány jót is meg rosszat is akar nekünk! Végülis, utóbbi esetben, ki sejti magáról egyből, hogy megfertőződött? De lehet csak legenda mindkettő! Az antibiotikumos sztorihoz még hozzátartozik, hogy a gyógyszer keményen ostromolja a májat, ezért, ha még iszik is mellette az ember, akkor a mája eléggé megszenvedi a kezelést! Mondta ugyancsak a doki barátom, akit itt most galád módon lelepleztem.

Mert ilyen esendő az újságíró, mindenkit – barátot és ellenséget – képes elárulni egy jó sztoriért! Hogy magamra és a magánéletemre visszatérjek, azt hiszem, mire megöregszem, ha egyáltálán meg tud öregedni egy újságró, úgy értem megéri azt, hogy nyugdíjba vonulhasson, és időmilliomos lehessen, egyetlen barátom se marad már: vagy azért, mert a bizalmas információikat, közléseiket kiteregettem, megosztottam a nagyvilággal, vagy mert elhanyagoltam őket: nem hívtam fel soha, nem mentem el velük kávézni, találkozni, nem írtam nekik, nem csetteltem velük, mert mindvégig a jó sztorik után futkorásztam!

És hogy a szavahihetőségemet kicsit aláássam, elmesélem azt is, hogy szabadidőmben, amit nem neveznék szabadidőnek – mert csak a kertészkedés és a “kézműveskedés” számomra a kimondott szabadidő – alternatív kutatók előadásait nézem a világhálón, és tőlük hallottam azt, hogy Nimród ott volt a Bábel tornya építésénél (vagy inkább ő maga építtette azt a tornyot), és az emberek azért értették a nyelvét (no meg egymás nyelvét is), mert szavak nélkül, telepatikusan, mentálisan kommunikált velük. És az, hogy az Isten összezavarta a nyelveket, végülis magyarán azt jelenti, hogy az ókori emberek elvesztették ezt a különleges kommunikációs képességüket, amit én most úgy érzem, kezdek visszaszerezni! 🙂

És hogy még nevetségesebbé tegyem magam, azt is elmesélem (ki tudja hányadjára?), hogy van három kutyám, és az utolsó, a legnagyobb, a legfélelmetesebb, két éve van velünk, a szomszéd elhagyatott udvaráról költözött hozzánk. Ezt már többször is leírtam: a baloldali tőszomszédunk eladta a házát, és az új lakó majdnem egy éven keresztül felé se nézett a megvásárolt ingatlanjának, Néró kutya pedig (akit egy másik szomszéd etetett közben) egy idő után fogta magát, átugorta a kerítésünket, és hozzánk szegődött. Mert nálunk olyan jó kutyavilágot sejtett, és sejtése be is igazolódott: a két másik, kisebb termetű – szintén korcs – kutyának aztán ő lett a vezére, most ő a domináns hím. Egy baj volt csak, hogy Néró nem tudott pórázon járni! Mert közben a régi gazdája túl akart adni rajta, a ház után őt is eladta volna jópénzért, hisz végig jó házőrzőnek bizonyult. Csakhogy Néró nem adta olyan könnyen a bundáját, megmakacsolta magát, amiután a láncot nagy nehezen felcsatolták rá, és próbálták a kocsiba betuszkolni, félelmében megharapta az új gazdiramenendőjét, így annak elment a kedve a hatalmas házőrző birtoklásától. És a nagytermetű ebet sorsára hagyták ott az üres udvaron. Én is csak félév után mertem nyakörvet tenni rá!

És most nemrég, egy este, amikor sétálni indultam az enyéimmel, gondoltam, lesz ami lesz, felteszek rá egy pórázt, még azon az áron is, ha engem is megharap, mert ez már tarthatatlan, hogy őt vagy itthon kell hagyni (ami azzal jár, hogy végig kell hallgassam kétségbeesett és csalódott vonítását), vagy póráz nélkül velünk jön, de ezt a kockázatos sétát csakis sötétedés után ejthetjük meg a közeli dombon! Ami a tavasz beálltával eléggé veszélyes vállalkozás, mert a juhász sötétben, éjjel is legelteti a nyáját, és ilyenkor elkerülhetetlen az összetűzés! Szóval, ránéztem a Néróra, mélyen a szemébe, és fogtam egy harmadik, tartalék láncot, és határozott mozdulattal felcsatoltam a nyakörvére! Ahogy próbáltam bűvölni a tekintetemmel, az ő tekintetéből azt olvastam ki, hogy: Megbízhatok benned? Nem viszel a menhelyre? Nem fogsz eladni egy idegennek? Annyira biztos voltam benne, és most is olyan meggyőződéssel hiszem, hogy ez a három kérdés világosan megfogalmazódott ebben a mentális kommunikációban, hogy azóta se térek magamhoz! És azóta is azon álmélkodom, hogy ő az én tekintetemből megértette a választ, ugyancsak gondolatátvitellel, ami természetesen az volt, hogy nyugodtan rámbízhatja magát! Ez abból az egyszerű tényből következik, hogy Néró életében először hagyta magát pórázon sétáltatni!