A nemlétező bolt

Azt mondtam magamban, nem is írok többet semmit, ha arról nem írhatok, ami bosszant, akkor miről írjak? A csicsergő madarakról? Szerencsére van itt elég, a múltkor egy sárgarigóféleséget is megfigyeltem, meglátogatta az etetőnket! Aztán ma mégiscsak történt valami különös. A furaságok már tegnap elkezdődtek, ha úgy vesszük, ezzel a fotóval:

Bemutatom a háromszemű cicát! Azzal magyarázzák ezt a jelenséget, hogy aki mozgásban van, annak megcsúszik a képe, de hát, amint látható, Kicsicsica nem is volt mozgásban! Pózol szépen a cserépedény tetején! Az amfora az oka, ezt tegnap kaptam ajándékba, és nagyon megörültem neki, s ő, ez az ősedény utánzat, ezzel hálálta meg, vagy jelezte a maga “tárgyias” módján, hogy ő is örül annak, hogy az enyém lehet. A cicák pedig misztikus lények, azt tudjuk, hát könnyű volt jelezni a Kicsivel a hátán.

Akkor hát térjünk vissza a mába. Ma egy sajtótájékoztatón jártam, nem árulom, hogy hol, de nagyon jó benyomást tett rám az illető személy, rég találkoztam ilyen nyílt és őszinte közéleti személyiséggel. Ha felfedném a kilétét, akkor máris politizálnék, és ezt mindenképpen el akarom kerülni! Maradjunk csak annyiban, hogy egész jó hangulatban jöttem el onnan, a vársétányon megálltam lángost venni, egy lélek sem járt arra, csak a sok bódé, meg az üres asztalok.

Csendélet piros autóval és asztalokkal 😀

Felhívtam Lacit, ő is kért tejfeles, sajtos, foghagymás lángost, megkérdeztem a fiatal hölgytől, aki sütötte, hogy a covid-tájékoztatás miért csak román nyelven van? Azt válaszolta, csak ilyen nyomtatványt kaptak, persze magyarul beszéltünk minderről. S hallottam, hogy az Orange is inkább csak angolul kommunikál, mert most már ez a trendi, és a fiatalokat ez cseppet sem zavarja, sőt. Nyílt egy pláza, a Sepsi Value Center, és a helyiek elnevezték Vályunak. Megyünk a Vályuba! – mondják viccesen, és szerintem jogosan! A folyamat elkezdődött, a lokalitást legyőzi a globalitás, a harmadik generáció már azt sem fogja tudni, mi a népdal, és ha tudja is, nem fogja különösebben érdekelni. Mert hej! már nem Dunáról fúj a szél!

Még készítettem pár képet a Vársétányról, és most jöttem rá, hogy milyen szögből látszik jobban, igaz a kép kicsit homályos, lehet megint elkaptam túl gyorsan a telefont, mielőtt még ideje lett volna rendesen lementeni. Laci mindig kritizál emiatt.

Aztán lementem a Rákóczi lépcsőn, és megintcsak elámultam azon, hogy milyen kihalt a város, az eső miatt is, meg a járványhelyzet miatt is. Vannak kiadó helyiségek (a mi üzletünkről is azt hitték sokan, hogy kiadó! mivelhogy kiadó is … működik benne!), de a fogadóirodák egész jól megvannak, úgy értem sportfogadások, stb. Kettőt is láttam, ki is írták az ajtóra, hogy Nyitva tartunk! Nehogy valaki tévedésbe essen, félreértse a pandémia miatt a helyzetet, s bepánikoljon, hogy nem tudja megkötni a soron következő fogadását!

Rákóczi lépcső! Sose sikerült nekem így önmagában csak a puszta lépcsőfokokat lefotóznom. Sehol egy ember. Még kolozsvári rádiós koromban, annak is a kezdetén, volt egy álmom, hogy egy meredek lépcsőn ülök, valahol Németországban, egy keresztúri volt kolleganőmmel. Ez akkor volt, amikor még nem reméltem, hogy Nyugat-Európába valaha is eljutok, hiszen akkoriban még Budapesten is csak egyszer fordultam meg. Aztán eljutottam Belgiumba, Liege-be, és ott van egy ehhez hasonló lépcső, de sokkal meredekebb és hosszabb. Akkor azt hittem, azt álmodtam meg, utána pedig, jó pár évre rá, ideköltöztem Vásárhelyre, és most meg vagyok győződve, hogy ez volt az az álombeli lépcső!

Lacinál leadtam emailben a “sajtótájon” készített rádiós interjúm, és eldöntöttem, hogy elkutyagolok a Novi 7 negyedbe egy bio fogkrémért, amelyet nemrégiben véletlenül fedeztem fel, amikor szintén sajtótájékoztatóról jöttem, a GoKart-tól gyalog. Átmentem az úton, és haladtam szépen Régen felé, jól emlékeztem, hogy a volt állami fodrászat közelében találtam egy nagyobbacska élelmiszerüzletet, és ott vásároltam a zöld fogkrémet, nemtomhány héttel ezelőtt, és pont most fogyott ki. Utamba esett egy szupermarket, csodálkoztam, hogy milyen hamar meg is találtam, bemegyek, mondom, mit keresek, olyan nekik nincs. Kérdem, van még itt a közelben egy ilyen hasonlóan nagyobb bolt, azt válaszolja az főnöknő, aki az egyik alkalmazottnak mutogatta éppen, hogyan rendezze át a polcokat, hogy igen, menjek csak előre, mindjárt itt lesz! Ráhallgattam, a kijáratnál aztán láttam, hogy egy Profi -ban jártam. Megyek tovább, hamarosan megtaláltam a másik nagyáruházat, csakhogy az is Profi volt, és én jól emlékeztem, hogy amit én keresek, az valami noname bolt. De azért betértem, mondom, hogy mi járatban vagyok, persze, hogy nem volt ott sem, amit kerestem. Nem is hallottak róla. Leforrázva kijöttem onnan is, de nem adtam még fel. Találkoztam egy idősebb nénivel, kérdem tőle: itt lakik, nincs itt errefelé egy élelmiszerüzlet? De van, csak a másik oldalon. Biztosan nem a másik oldalon volt a múltkor, hanem egészen biztosan ezen! Nagyon elbizonytalanodtam, befordultam a piactérre, ott is vannak üzletek, piperecikkek, mosópor, beléptem egy ilyenbe, azt ajánlotta az eladó, egy pasas, hogy a sor végén kell legyen az az én üzletem. Odasiettem, de az elárusítónő nem is hallott a bio fogkrémemről. Már nem tudtam visszafogni magam! Ez tiszta Kafka! Vagy valami szűrreális film, honnan vásároltam én azt az olasz feliratú, több gyógynövényt ábrázoló, tiszta bio fogkrémet? Kérdem, nem szűnt meg közben egy élelmiszerbolt, és nem jött helyébe a Profi? Nem, a Profik már régóta itt vannak! Tényleg Kafka! – jegyezte meg ő is. Végül vettem egy bio fogkrémet, jó drágán, egy utamba eső gyógyszertárból, annak a réginek, ha jól emlékszem, tíz lej körül volt az ára. Ezen viszont azt írja, hogy no fluor! Mit mind rugózom én ezen a fluoridon? Hát mert ezen a drágán az áll, hogy terhes nőknek ajánlott! Ha a terhes nőket védeni kell a fluortól, akkor a közönséges, nem terhes embereket, miért ne kéne? Közben meg itt van ez – most akkor hol az igazság? És mi ez a nagy harc a fluorid ellen? És miért olyan drága a Splat? Mert kevesen veszik, vagy mert minden drága kell legyen, ami bio? És lehet, hogy az a régi fogpaszta kamu volt? Hamisítvány? Azért volt olcsó? 😎

És érdekes, csak olaszul írja rajta az összetevőket, habár a dobozán nem tudom mit írt, mert eldobtam még akkor. Nem gondoltam volna, hogy olyan nehéz másikat találni.

Aztán egy kapualjból felhívtam anyámat, nagyon esett, és én utálok ernyővel járni, de most kénytelen voltam. Az ernyő tényleg csak annak való, akinek három keze van. Lehet majd a jövőben ilyen emberek is lesznek, hála a géntechnológiának! Kérdem, megkapták-e a csomagot a hallókészülékbe való elemmel? Persze, ma jött meg! De jó az elem, mert Laci azt hiszem, nem azt vette, amit kellett volna. Nem, nem, pont jó! Biztos nem azért mondjátok, hogy ne bosszankodjunk? Mert most itt vagyok a városban, veszek más méretet! Nem, nem kell, ez nagyon is jó! S közben én nagyonis jól tudtam, hogy Laci milyen elemet vett, azt a kisebbet, amelyik pont nem talál. Ott milyen az idő? Ott is esik? Igen, esik itt is, ernyővel vagyok, le kell tennem! Na, mennyi furaság! Csak álltam ott a kapualjban hüledezve, egy hipertérben vagyok/voltam ezelőtt pár héttel, amikor abban a nemlétező boltban jártam, vagy mi a csuda történik? De még mindig nem értettem, hova tűnt a régi üzlet, és én tulajdonképpen honnan is szereztem ezt a ritka, sehol nem található fogkrémet? Ha valaki tudja, hol találok ilyet, lécci, nekem is árulja el!

A visszafele úton sikerült lefotóznom egy fás kamiont, csak most látom, az a lány milyen csúnyán, szinte felháborodva néz rám, sehogyse tetszik neki, hogy fényképezem. Pedig én, esküszöm, akkor, abban a pillanatban nem is láttam őt (ha láttam volna, a cipőjét nem vágtam volna le), a kamiont is csak úgy kaptam el, hogy már a telefonom fényképezésre volt állítva. Hát egy biztos: a fakitermelés, az nem állt le! Az teljes gőzzel üzemel a pandémia alatt is!!

Visszamentem bosszúsan a Laci boltjába, elpanaszolni, hogy dolgom végezetlenül kellett visszajönnöm a nagy esőben, ernyővel!!, de Laci rám se figyelt, mással volt elfoglalva. Így hát kutakodtam kicsit a régi könyvek között, és kezembe került egy kínai népről szóló vaskos néprajzi kiadvány, még a múlt rendszerben adták ki, a Román Népköztársaság idején, de nagyon sok értékes illusztrációval. S találtam benne egy fotót, egy népviseletről, amely hasonlít a kalotaszegihez, legalábbis azok a pántlikák olyan kispetriesen csüngenek a két lány hátán. Aztán felfedeztem egy kínai mesekönyvecskét, újrakötötték, ezért nem találtam meg a címét, rövidebb és hosszabb meséket tartalmaz, és van egy mese benne az idő relativitásáról. Honnan tudott erről a régi keleti ember? Szerintem sokkal többet tudtak ők, mint amit mi sejteni merünk! De a lámpások ünnepéről és Wang-Csih szegény parasztember különös történetéről egy következő bejegyzésben! 😊

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s