Van egy csodálatos film egy polipról (The Octopus, my Teacher a címe, ha jól emlékszem), apropó a tengeri gyümölcsök vásárhelyi vására!, ahol egy ember összebarátkozik egy oktopusszal, és általa betekintést nyerhet a vízidzsungel bonyolult világába, sok mindent megtud erről az igen intelligens puhatestűről, aki a végén a saját élete árán költi ki ivadékait. Megható film. És amiután végignéztem, arra gondoltam, hogy akár én is írhatnék egy sorozatot, Jelentés a tyúkudvarból címmel, amelyben elmesélem időről-időre mi minden történik szűk kis baromfivilágunkban. És megosztanám veletek azt is, hogy mi minden villan át az agyamon, tanulmányozva ezt a különleges madárvilágot, amely mások számára annyira banális és megszokott tud lenni. Mi van a fejükben ezeknek a buta tyúkoknak, ugyebár. 🤣 Hiszen tyúkeszűek!

Először is az tudatosult bennem, hogy régen, évekkel ezelőtt láttam egy vega propaganda filmecskét, ahol bemutatják, hogyan darálják le a kiskakasokat, a hasznavehetetlen szárnyasokat. Az egynapos csibék jönnek a futószalagon, elég gyors iramban, és a fürge női kezek szétválasszák a jércéket a kakasoktól, a jércék maradnak, hiszen ők tojják majd a tojásokat egy szűkös ketrecbe tömörítve, a kiskakasokat meg leeresztik egy csövön, mennek a süllyesztőbe, aztán belőlök ki tudja mi lesz? Kutyakaja, macskakaja, vagy mindkettő, vagy éppenséggel virsli? Micsoda kegyetlenség, kommentálja a film, hogy lássuk milyen áldozatokkal jár a csirkehúsfogyasztás, gyilkolászással kezdődik már az elején. Persze, ez senkit nem hat meg, és nem fog rávenni arra, hogy ezután csak a salátát pusztítsa. Legfeljebb nem nézi végig, és aztán soha többet nem nyit meg ilyen videókat. És akkor felötlött bennem, hogy ha a nagyüzemekben meg tudják különböztetni az egynapos csirkéket nemük szerint, egy gyors rápillantással, hogy melyikből lesz a tyúk és melyikből a kakas, akkor ezt az évszázadok óta gazdálkodó ember hogy-hogy még nem tudja??? Hogy amikor elmegy csirkét vásárolni, csak jércéket vegyen, és legfeljebb egyetlenegy kakaskát? Vagy tudja az eladó, de nem árulja el, mert neki minden eladó, és nem akar végül a kakasokkal a nyakán maradni? És amikor Lacinak a haverje eladta neki a 11 kiscsibét, ő is tudta ezt, pont ezért válogatta úgy őket, hogy három jérce legyen és 8 kakas? Mert utóbb voltam náluk otthon, és mintha csak egy csomó tyúkot láttam volna a tyúkudvarában. Sajnálom, hogy nem voltam szemfülesebb, épp a strandról jöttem, és az élmény jobban lekötött, mint az ő baromfiudvara.

Mindenki az én kakasaimba köt belé. A három kutya is gond volt (velük kapcsolatban a vízszerelők tettek megjegyzést, amikor a vízóránkat lecserélték), most hálistennek csak kettő van, a cicák nem mennek ki az udvarról, azért is Hálisten! De mi a baj a kakasokkal?? Hogy kukorékolnak? De hát az is a természet egyik jellegzetes hangja. Egy csomó versikében, irodalmi műben megörökítették! Mikor hallom, hogy valaki panaszkodik a reggeli madárcsicsergésre, frászom van! Még várjanak egy kicsit, hamarosan megszűnik az is, úgyis halóban már a Föld! Anyám szerint, aki nem vágja le a kakasokat, az nem felel meg a társadalmi elvárásnak, az bolond! Nem mondta ki, de kiéreztem a hangjából! Mert mostanában sok mindent megérzek, észreveszek, még ha nem is teszem szóvá. Laci hozta rám ezt a nyomoruságot, hát most ő oldja meg, ahogy tudja, de engem hagyjanak ki ebből a kalamajkából! Mondom anyámnak, elviszem, ott az üres tyúkól, szellős tyúkketrec, majd meglesz ott magában a Strucc, mert ő az, aki bomlasztólag hat kicsiny, békés baromfitársadalmunkra. Majd szépen kukorékol otthon, igaz olyan repedtfazék a hangja egyelőre, de majd idővel csiszolódik, formálódik. Hogy mondhatok ilyet?? Nem lehet egy kakast csak úgy tartani, le kell vágni! Milyen ember az, aki egy haszontalan szárnyast csak úgy kedvtelésből megtart???

Jó, ezt lenyeltem, aztán jött az állatorvos a harmadik szomszédba, az is hallotta a kakasaim duettjét, ketten, a bariton és a tenor néha egyszerre zendítenek rá. Az is mondta, nem lesz ez így jó, a kakasok tönkreteszik idővel a tyúkokat. Sorba petélik, s ezt nem fogják hosszútávon bírni szegény tojók. Eddig nem vettem észre, hogy szenvednének, ugyanolyan jó bőrben vannak, akárcsak hím társaik, igaz, hogy reggel mindig ott állok, amíg meg nem győződöm affelől, hogy mind hozzáfértek a kukoricadarához. Most éppen csak zabpehely van (mert a búza is elfogyott, ma kell vétessek Lacival), úgyhogy egy koszton vagyok a madaraimmal. 😀 Reggelire főtt zabpelyeg a menü, fagyasztott gyümölccsel, ezt még Amerikában tanultam a vegán barátnőmtől. Ő nyakonöntötte egy kis édes szósszal is, ami nekem per pillanat nincs.

Igaz az is, hogy ez a pár hónap még nem nevezhető hosszú időszaknak, hogy levonhassam a biztos következtetéseket a jércék biztonságát illetően.

Aztán ma reggel volt egy kis rikácsolás a tyúkudvaron, Milo is észlelte, érdekes, hogy felismeri a riadalmat a szárnyasok hangjában, érti ő is, nem kell neki magyarázat. Kiment, én is mentem utána, de nem láttunk semmit. Milo be akart kérezni a tyúkudvarba, de nem engedtem. Aztán ahogy nézelődünk ott, egyszercsak hallom, hogy mondja valaki az utcán: Nincs itthon senki!? Megyek előre, hát engem keresnek az ötödik vagy hatodik vagy nem tudom hányadik szomszédból, hogy menjek, mert a tyúkomat a mezőn megfogta egy kutya. Ellenszenves pillantást vet a Milo felé. Mondom, az enyémet biztos nem, mert most jövök tőlük, és mind megvannak. Elmagyarázom, hogy van egy kis csapat tyúk, asszem csak hárman vannak, mindennap itt sétálnak el a hátsó kerítésem előtt, lehet azokat látta. Na jó, tehát nem a magáé – hagyja rám kissé csalódottan (mert titokban, a zsigerekben jóérzés a bajbajutott, kiszolgáltatott embereket szenvedni látni), s méltóságteljesen visszavonul. Nincs vele semmi bajom, de alig tartok február vége óta csirkét, és máris mindenki az én majorságommal foglalkozik. És ahogy egy régebbi bejegyzésemben is ecseteltem, vannak nők, akik már ifjú koruktól fogva méltóságteljesek, vagy így születtek. A társadalomban magabiztosságot kell mutatni, másképp eltaposnak, és aki kevésbé magabiztos, az még több magabiztosságot kell kivetítsen embertársai felé. Régebben irigyeltem az ilyen embereket, most már nem annyira, mert egy csomó félelmet, görcsöt elfojtanak. Mindig kínosan ragaszkodnak ahhoz, hogy az ünneplő, vasárnapi arcukat mutassák. Egy idő után bele fognak fáradni. Ja és amikor felvilágosítottam, hogy az nem az én tyúkom, nem ment tovább a soron, hogy értesítse azt, akié, mert gondolom, ahogy engem ismer, mint baromfitartót, úgy azokat jobban ismeri, akik régebb óta hódolnak ennek az áldatlan szenvedélynek. Neki csak az volt a fontos, hogy engem kínos helyzetben lásson. A másik tyúktulajdonos már nem érdekelte!

Aztán még a kukorékolási korszak elején szóltak, hogy milyen szépen kukorékol a főkakaska, Barnika, és hagyjam, hogy sétáljanak az elülső udvaron valamennyien, meg mindenféle okos javaslatokkal jöttek. Nem zavar semmi, csak addig, ameddig megírom, utána megnyugszom, feldolgozom, s lépek tovább, mert általában csak azt szokták bosszantani, akit lehet. Ha én is úgy teszek, mintha nem érdekelne a cikizés, nem fognak többet cikizni, csak legyek elég jó színész, jobb, mint az elegáns, méltóságteljes nők, hogy rajtam ne vegyék észre, hogy mégiscsak zavar, ha beleavatkoznak az életembe!!😀