Feltünősködő, kényeskedő, ellenszenves teremtéseknek tűntek nekem régebben azok az asszonyok, akik a vonatfülkében megkérik a szomszédjukat, vagy felszólítják, hogy húzza már fel az ablakot, mert bántja őket a huzat. Most én is odajutottam, hogy még az ajtórepedésen beszivárgó szellőt is megérzem. De másfél órát valahogy csak kibír az ember, főleg ha falura utazik, friss levegőt szívni. Elégedetten nyugtázom, hogy legalább a derekamból kiállt a reuma.

Kinézem magamnak a középső szerelvényt, hogy a peronon szállhassak le, felkapaszkodom a lépcsőn, és keresek egy töküres kupét. Most a felesleges ismerkedéseket kihagynám. A csendet részesítem előnyben, nézem a tájat, és örülök a derékfájás szünetelésének. Örömöm nem tart sokáig, a fülkébe félénken belép egy 35 év körüli fiatalember, és elhaló hangon megkérdezi: Foglalt? Intek, hogy nem. Leül velem szemben, elhelyezi maga körül a csomagjait, három megrakott szatyrot, kettőt a lába elé, egyet maga mellé vesz az ülésre, az egyik tasakból előkotor egy újságot, és nézegetni kezdi, láthatóan érdektelenül. Az újság egy bulvárlap, tele van filmsztárfotókkal, a színes fényképek alatt egérfaroknyi szövegek. Én magam is olvasok, közben kezd alkonyodni. Szemközti szomszédom egyszercsak megszólal:

-A vízöntő havában tetszett születni? – Rögtön látja az arcomon, hogy bakot lőtt, de nem jön zavarba, nyugodtan leengedi az ölébe a szétnyitott lapot, próbálok elzárkózni a párbeszédtől, de tisztába vagyok vele, hogy ez most lehetetlen.

-Biztos voltam benne pedig! Én ismerem az embereket a kezefejükről. Maga jószívű nő, de gyakran van gyomoridege. Nézzen csak rám erősebben! Magát csalódás érte! Én foglalkozok fehér mágiával is. Tudja, hogy jó fekete macskát tartani a háznál? Van, aki kikerüli még az úton is! Pedig a fekete macska elűzi a rossz szellemet a házbul! Érzi, amikor jönnek a szellemek, apró kis gömbök formájába, odamegy az ajtóhoz, és sziszeg nekik! Azok meg azt se tudják, merre meneküljenek! Mert hiába állítják a doktorok, hogy az vérrák, ezekbül a kis kerek higanycseppekbül kerül a kórság a vérbe! Sorvad, sorvad az ember, oszt nem tudja senki, hogy miért. Miután meghal, és eltemetik, ha nyolc év múlva kiássák, megkapják a csontjába az ezüstszínű gömböt, csak egyetlen egyet, mert az egy helyre gyűl össze az emberi testbe.

Feszengek, lassan kezdem érezni, hogy visszatér, beáll megint a reuma az oldalamba, kisugárzik a derekamba, onnan le a jobb lábamba, s a fájdalom lehuzódik a sarkamig. Meleg van! – jegyzem meg, erre ő előzékenyen előkap az egyik lenti szatyorból egy rózsaszínű üdítőitalt. Kínál vele, nem fogadom el, a világért se innék belőle, és nemcsak a fura színe miatt. Elhúzza a száját: –Látom, nem bízik bennem! Adja csak ide a bal kezét! Mit tehetnék, odaadom. Merev arccal, figyelmesen, hosszan nézi a tenyeremet. Nyugtalan pillantást vetek a gyűrűmre. Jócskán szürkülődik. Már félhomály van kinn is és a fülkében is. Személyvonatunk megállt egy nagyobb állomáson, és úgy tűnik, egy ideig itt fog vesztegelni.

-Azt hiszem a nagyváradi gyorsot fogjuk itt bevárni! – próbálom elterelni a témát, de útitársam hajthatatlan:

-Hosszú élete lesz, de sok bajjal, szerencsétlenséggel fűszerezve! Vigyázzon, hogyan közlekedik! Nehogy valami baleset érje! Gondolja meg, mit mondtam most, és vigyázzon az utcán magára! – és jóstehetséggel megáldott, újdonsült barátomat ismét megszállja az adakozó szellem. Ezúttal egy tábla csokit szed elő, megbontja, elém tartja. Nem merem visszautasítani. Lecsípek egy kis kockát, a szemem előtt bontotta ki, tán csak nem kábulok el tőle!? A csoki olvad a melegben, tiszta maszatos lesz tőle a tenyerem. Leplezetlenül mulat rajtam. Elkezdi megint:

-Én megismerem az embert az ábrázatjáról. Magának problémája van az apjával! Fogjuk rá, így vagy úgy mindenkinek gondjai vannak a szüleivel! De magának ez rá van írva az arcára! Keressen egy 66-os férfit, meglátja, minden rendbejön! És jó lesz fekete macskát is beszerezni! – aztán témát vált, az arcáról eltűnik a magabiztosság: Ne haragudjon, nem tudom, hol kell leszálljak, még csak fél éve élek a faluban.

Nyugtalanul kipillant az ablakon, kisiet a folyósóra, visszajön a szatyrokért, búcsút int felém, az ő megállója következik. Aztán hamarosan az enyém. Megkönnyebülve hagyom el a sötét fülkét, leszállok a vonatról, és élvezettel szívom be a falu széna- és tehénillatú levegőjét. Az utcákon csak imitt-amott ég egy-egy lámpa. Igyekszem a szülői ház felé.

A jobb oldalamon és a derekamban apró, ezüstös higanycseppek gyülekeznek.