“Arra se tudod rávenni, hogy kiszálljon a kocsiból, nemhogy donor legyen!”

Hétvégén Újlakon jártunk, csak mentünk és jöttünk, mégis 24 óra alatt is képes voltam feltöltődni. Már nagyon rámfért ez a kis kiruccanás: amikor álmatlan éjszakákon attól félsz, hogy a tervezett könyvbemutató miatt úgy megbüntetnek (merthogy véletlenül a 21 -dik személy is betéved a terembe!), hogy a házad is el kell adnod, de még attól is, hogy saját hibádon kívül autóbaleset áldozata leszel, és akkor ki viseli majd gondját a hátrahagyott 5 darab állatodnak, akkor nagyon megérett a helyzet arra, hogy szabadságra menj! Elutazol, ott ülsz a szüleidnél kevesebb mint egy napot, és megkönnyebbülve konstatálod, hogy nem is vagy szorongásos, mert már nem izgat a tervezett könyvbemutató, se pedig a hazai veszélyes útviszonyok, és még amiatt sem izgulsz, hogy anyósodék nem fogják tudni ellátni az állataidat, az eljövendő háromnapos üdülésed alatt.

Sok megható, régi történetet mesélt anyum (e rövidke idő alatt), amiket még soha de soha nem hallottam. Például azt, hogy amikor a hugom megszületett, eljött hozzánk a nagyvárosból látogatóba egy kedves barátjuk, állt a nagyszoba ajtajában, nézte benn a szoba közepén a mózeskosarat, amelyben a kishugom aludt, és megjegyezte: Mit csináltatok, amióta Újlakra költöztetek?? Majd megvetően hozzátette: Gyereket! Mert neki csak egy volt, és azt is soknak tartotta. Aztán elkezdett inni, és az alkoholizmus hamar elvitte.

Aztán a hugom szájpenészt kapott, és csak sírt, fogyott, és nem akart enni. Miközben anyumnak már lejárt a gyes-időszaka, és már az iskolában tanított, a nagyszüleim bevitték a gyerekorvoshoz Somlyóra, aki rózsamézet rendelt. Nagyanyám ezután nem akarta engedni, hogy cumizzon, merthogy ugyebár fertőzött a szájürege, de anyum jól megmártotta a cumit a rózsamézbe, és a bébihugom szájába dugta, hogy né milyen könnyen megy a kezelés! Mamám és nagyapóm nem szóltak semmit, csak elmentek a Külsőhegyre kapálni, és végig sírtak, hogy Gyöngyi most meghal. Egy egyszerű szájpenész miatt? – kérdem én hüledezve. Hát igen, hangzott a válasz, mert az első gyerekük, a nagyobbik nővérem, akit Borinak hívtak, ebbe halt bele!

Mamának viszonylag fiatalon lekapta a tarló a lábaszárán dudorodó visszerét, és lábfekélyes lett a jobblába. Így élt 45 éves korától, pár hónap híján, kb ugyanennyit. Egy éjszaka, amikor anyám még fele-idős terhes volt a hugommal, megindult a lábából a vér. Anyum a nagy kiáltásra ébredt, hogy Végem van! Kiszaladt hozzájuk a konyha- szobába, ahol aludtak, ekkor már egy nagy vértócsa éktelenkedett a mama ágya előtt. Eszébejutott rögtön, mit tanítottak neki annak idején elsősegélyből, lekapott egy háromszögű pelenkámat a kályha fölötti szárítóról, és azzal septében elkötötte a mama lábát, a seb fölött. A körorvos után már apám ment le, az éjszaka közepén, a diszpenszárba, de az nem jött fel, csak valami fehér port küldött, hogy azzal szórják be a vérző fekélyt. Lavorba mosta fel a vért anyum, és a véres vizet kiöntötte a lefolyóba. Reggel a szomszédok a vért látva, azt hitték, hogy elvetélt azon az éjjelen.

A harmadik horror sztorija anyumnak az volt, amikor a sarmasági állomáson, a vonatról leszállva, a fáradtságtól elszédült, és fejjel előre a sínre vágódott, eltörve az orrát. Újév lévén, jöttek-mentek az emberek az állomáson, elsétáltak mellette, senki nem segítette fel, hallotta, ahogy megjegyzik: Na ez aztán jól odaverte magát! Azt gondolták talán, hogy részeg. Ment jegyet váltani a hugomnak a szatmári gyorsra. Nagy nehezen feltápászkodott, és félrehúzódva tanakodott magában, mitévő legyen, közben az orrából ömlött a vér, és még zsebkendője sem volt, amit odafogjon. A semmiből egyszercsak megjelent egy volt tanítványa, aki nem restellt odajönni hozzá, és megkérdezni, hogy segíthet-e valamit. Vigyél el fiam az ártézi kútra, mossam le az arcom! – kérte anyum, a diáklány meg is tette, és még egy zsebkendővel is kisegítette. Aztán együtt bekopogtak az impegát (forgalomirányító) irodájába, ahol ellátták a sebét, be is kötözték. Otthon, amikor megkékült szemmel és ragtapasszal a feldagadt orrán anyum megjelent, a család elképedt. A hugom egész este sírt, hogy ő a hibás, amiért nem ő maga ment a jegyét kiváltani.

Ezek után én is meséltem anyumnak róla, hogy milyen megjegyzést tett nekem egy barátom vele kapcsolatban, amikor említettem, hogy Bukarestbe járt egyetemre. Azt kérdezte, hogy hogy volt képes visszaköltözni a főváros után abba a kis istenhátamögötti faluba? Azért, hogy te is a sárból vakard fel magad, ahogy ő tette? – hangzott a kérdés második fele. Mire anyum: Biztos csak viccelt veled! És felszabadultan nevetett! De aztán szóbahozta, hogy volt egy évfolyamtársa, aki minden udvarlóját képbe tette, hogy neki van egy béna nővére, és milyen szegények, nyomorultak otthon, nehogy komolyan udvaroljon valaki neki! De hogy hagytuk volna őket itt magukra, tengődni 350 lejből? Megszakadt volna a szívem!

Nem, nem is lehetett volna! -hagytam rá. Este, itthon végigbőgtem az egész Marvin filmet, és mindent megértettem…