36 fokos lázban égek, és te nem ápolsz! – de mindennap és minden intézménybe való bebocsátáskor! Pontosan 36 Celsius fok a testhőmérsékletem, se több, se kevesebb! Még egy tized egységgel sem tér el! Még véletlenül sem! Nem is tudtam, hogy ilyen stabil vagyok hőmérsékletileg. 😀 Ha mentálisan is ez lenne rám érvényes, de jó lenne! De utóbbi szempontjából inkább az jellemző rám, hogy többször megy fel a cukrom, mint sem! Laci rá a tanum. Elég baj az neki!

Már nálunk is mérik a lázat az intézmény bejáratánál, a kapus méri meg, amiután a kártyarendszer az ajtón beengedett. Szabálytisztelő, szigorú kollegám előbb leellenőrzi a listán, hogy jogom van-e pénteken a rádióban dolgozni. Mondom neki, dehát én belső munkatárs vagyok! Nem számít, csak akkor mehetek be, ha a listán rajta vagyok! Jó, hát legyen! Figyelmesen áttanulmányozza a névjegyzéket, én közben szépen várakozom, s körbenézek, hol a lázkapu? Az nála van, mármint a műszer, világosít fel, oda akarom tartani a homlokom, de szól, hogy elég, ha csak a csuklóm fölé közelíti. 36 fix! Pont mint a Penny-ben, és a fogorvosnál. Átmentem a teszten, mehetek dolgomra! Mindig az az érzésem, hogy ez az ember a velőmig lát, a kapusok olyan jó pszichológusok, akárcsak a vámosok, nemcsak a testhőmérsékletem ismeri (most már) pontosan, hanem azt is tudja, mi jár a fejemben, hogy éppen ideges, stresszes vagyok-e vagy sem! Olyan hivatalos és méltóságteljes, amilyen én soha nem tudok lenni. Hyppolittól tanulhatott. Mert a tisztelet nemcsak a vezérigazgatóknak jár ki, sokszor egyszerű embereket is tekintély övez, és ezt az ő esetükben (az én esetemben!!!) nehezebb kiérdemelni. Akinek ez sikerül, anélkül, hogy vezető pozicióban lenne, az igazán különleges, figyelemreméltó személy.

A postacím kálvária a Laci életében már azelőtt elkezdődött, mielőtt ideköltöztünk volna. Mert van két hasonló nevű utca Vásárhelyen: Mácinului, illetve Macinisului. Az utóbbiban lakott a szüleivel Lacikám, de még akkor is, ha nem tévesztették össze a postások a két utcát, soha nem vitték be a levelet vagy csomagot a házukig. Zsákutcáról lévén szó, mindig az utca eleji szomszédhoz dobták be a küldeményeket, értesítést, mindent. Aztán Lacikám vagy megkapta, vagy nem! 2013 telén még az új hajtásiját is csak nagy viszontagságok árán tudta kézbevenni, mert azt meg a Macinului utcába postázták. A hölgy az illető utcából nagyon ingerülten nyitott ajtót neki, amikor kedves párom nála kopogott, hogy megint már mi van??? Az új személyijével az történt, hogy a hibás címet írták be, és majdnem még büntetést is kellett fizetnie, hogy miért nem nézte meg figyelmesen, amikor átvette az okmányát, mert ez kötelessége! Ezt aztán az újságban is megírta (Valami olyan címmel, hogy Kétbetűs buktató egy személyazonosságiban), de azzal sem segített a helyzeten. És a kis naiv azt hitte, hogy az ideköltözéssel megoldódnak a román postával kapcsolatos gondjai. Hát csak bonyolódtak, és azzal is, hogy a Forradalom utca 4 szám alatt bérelt üzlethelyiséget, mert annak meg két címe van, ugyanis a Posta utcához is tartozik az ingatlan (egy nagyobb bérház része, amely beékelődik a két utca találkozásába), és hol ide küldik a csomagokat, hol meg oda, de inkább sehova. Szóval, a szülei címének használata kizárt, a zsákutcahelyzet miatt, a könyvesbolt címe még bizonytalanabb, így hát a saját itthoni postaládánkat kellett láthatóbb, kutyamentesebb helyre tennünk! Na, reménykedjünk, hogy sikerült ez a manőver 🤣

Ezt a képet azért másoltam le a képernyőről, mert mostanában minden áldott este fagyasztott gyümölcsöt eszem narancslével kombinálva, közben az udvaron és a kertben a fák rogyadoznak a meggytől. Hétvégén megyberakás lesz, csak érjek haza holnap a munkából, Lacit is odarakom meggyet szedni, nem ússza meg! Ja és a kép azért van, mert bizonyítja, hogy minden fejben dől el, még az is, hogy megfájul-e a torkunk vagy sem. Ezek a tibeti szerzetesek 5 fokban sem hűlnek meg, sőt képesek megszárítani magukon félóra alatt a hidegvizes lepedőt. Nyugati orvosok tanulmányozták a jelenséget, és tanusíthatják, hogy igaz. Na, és nekem sem lett torokgyulladásom a fagyasztott gyümölcstől, csak kicsit, az első héten, utána, most még jólesik érezni, ahogy a gyomromat betölti a fagyos málna. Licis koromban minden este a kertben egy órát tornásztam, akkor nem tudtam még, hogy közben is kell vizet inni, utána úgy megszomjaztam, hogy alig vártam, felhúzzak a kútból egy veder hidegvizet, és egyenesen a vederből ittam, akár egy ló. Pedig figyelmeztettek a szüleim és nagymamám, hogy nem szabad hideget inni, amiután leizzadtál, de én láttam, és tapasztaltam a saját bőrömön, hogy semmi nem történik, hát nem mondtam le a torna utáni jéghidegvizes szomjúságoltásról. Csak akkor, amikor egyetemre mentem Kolozsvárra, mivelhogy egyúttal sajnos a mozgásról is lemondtam…

Keresd az oda nem illőt! – tartja egy keleti mondás. Hát ez nagyon nem illik oda, milyen példát mutatnak nekünk ezek a drága politikus asszonyok, ott az Európai Parlamentben? Rájuk nem érvényesek a mostani szabályok? Vagy a szerb elnökre, aki most a választásokat megnyerte? A választók az urnák előtt tartsák csak szépen a távolságot, lépjenek be a terembe maszkkal, de ők ott ujjonganak, tömörülnek, ünnepelnek, kiállnak a nép elé a tévében egymásbabújva? Mit higgyen az olyan együgyű ember, mint amilyen én vagyok? Akkor most kinek a példáját kell követni? Vagy kiknek szólnak ezek a korlátozások és szigorú szabályok? A vendéglősöknek, akiknek nálunk továbbra sem szabad nyitniuk! Apropó, voltam a várban, kiültünk egy teraszra egy barátnőmmel, üdítőt ittunk, és nem kellett leadnunk az adatainkat, csak később nekem a fogorvosnál. De ott aztán mindent! Milyen betegségben szenvedek, találkoztam-e kovidossal, voltam-e karanténban, vannak-e tüneteim, ismerek-e olyan személyt, aki karanténban volt, stb. Aztán miután kitöltöttem a tipusnyomtatványt a váróteremben, kiadtak egy fehér köpenyt, nyloncipőt, be kellett öltöznöm, és utána volt csak szabad belépnem a rendelőbe. És a kedvenc fogorvosom is tetőtől-talpig védőruhában fogadott. Maszkot azelőtt is viselt, és kesztyűt is, ebből a szempontból nála semmi nem változott. És röhögtük, hogy most maszkon keresztül kezeli meg a koronámat, úgy értem, azt ami a fogamon van! 😂🤣😂

Ez a kép mindent elárul a mostani erőnlétemről és mozgáskultúrámról. Sajnálom, de az az érzésem, hogy én körforgásban élek. Középiskolás koromban naponta egy órát keményen tornásztam a kertben minden este, igaz amatőr módon, de még kézenjárni is tanulgattam. Aztán következett a sokéves nemmozgás, gyereknevelés, egyetemi évek alatt, utána már rádiós koromban, Kolozsváron, kisebb-nagyobb megszakításokkal, konditerembe jártam meg szaladtam. Amikor ideköltöztem, megint elkezdtem szaladni meg bicajozni, és most tessék, a kerti hajnalka fut fel a kerekemre! Majd megvárom, hogy virágozzon, s ősszel aztán elmozdítom a helyéről a bringát is. Ígérem! Vagy tereljem el most a virágom útját, amíg nem késő?