Három találkozás

Mihail Bulgakov ma 80 éve hunyt el. egyik kedvenc íróm. Mintha megszólítana, ahogy olvasom, mintha csak nekem mesélne. Most ezzel a bejegyzéssel tisztelgek az emléke előtt.

Ludasmanyi tudta, hogy ha a főzés után még a közösségi oldalra is bekukkant, akkor végképp elúszott a Bulgakov regény hatása. Női sors: ott van háromnapja a hűtőben a brokkolli, valamit kéne már kezdeni vele, ott a konyhaszekrényben a csomagolt aszaltszilva, ami arra vár, hogy újlakimama-féle rakottszilvává lényegüljön. Laciférje, akit már nem nevezhet Luciférjnek, mert kvázi kiverte a hisztit e poénos név hallatára (hiába na, katolikus!), vasárnapi habitusa ellenére, bement az üzletbe, hogy végre összeeszkabálja azokat a fránya könyvespolcokat, amelyekhez már egy hónapja megvette a hozzávaló deszkát, addig neki pedig ki kéne préselnie magából valami minőségit A Mester és Margarita hatására. Nem mintha valaki kötelezné rá, hanem mert úgy érezte “megszállta az ihlet” 😜!

Kétszer olvasta a könyvet, először az unokanővére unszolására, aki egy kispetrii nyaralása alkalmával hozta át neki a szomszédból, azzal az ellentmondást nem tűrő felszólítással, hogy ezt muszáj kiolvasnod még idén nyáron! Mindig ellenszenves volt neki ez az egyetlen elsőunokatestvére, az apai nagynénje egyetlen gyermeke, mert mindig oktatni/nevelni akarta őt, lévén hogy ő már 27 éves elmúlt akkor, amikor Ludasmanyi még csak nemrég lépett a tinikorba. Magávalcipelte a szomszédos Almásra, ahol könyvelőként dolgozott, és még arra is rá próbálta venni, hogy a kajákat illetően ne legyen annyira válogatós. A csirkebőrt szinte kihányta ott a vasárnapi díszebédnél, Mihókéknál, ahol Annabell unokanővére albérletben lakott, de igazából családtagnak számított. A cipelést pedig szószerint is érthetjük, mert az almási erdőn keresztül biza voltak olyan pillanatok, amikor az életerős unokanővér kénytelen volt a hátára venni csámpás kis rokonát, ha azt akarta, hogy időben megérkezzenek szállásadóikhoz. Aztán volt ott egy fiatal családorvosbarátnő, akit akkoriban körorvosnak hívtak, akinek a nevére LM már nem emlékszik pontosan, vagy Anita vagy Aletta, de a lényeg, hogy unokanővére legjobb barátnője volt, és aki alátámasztotta Annabell gyanúját, hogy a 11 éves Ludasmanyika eléggé vérszegényke. Ezek után szabad volt neki is vörösbort innia, de csak a reggeli teával vegyítve. Volt még egy Mihók-kislánybarinő, akinek a nevére hősünk egyáltalán nem emlékszik már, talán azért mert nem volt szinpatikus neki, inkább olyan kényszerbarátkozás volt ez, hogy nehogy a háziak megsértődjenek, így hát LM kénytelen volt együttjátszani egy olyan játszótárssal, akihez az égvilágon semmi köze nem volt. Egyszóval egy borzalmas hetet töltött ott abban a vadidegen környezetben, amely nagyon nem hasonlított a mesebeli Kispetri világához, és még egy könyvet is kapott ajándékba (Caragiale Goe urát magyar fordításban), pedig inkább egy hajasbabára szavazott volna, ha már a Mitvegyekneked fejezetnél tartottak.

Másodjára az exférje késztetésére olvasta újra a regényt, mert az dicshimnuszokat zengett róla, de ezúttal a Jézusos és Pilátusos részeket átugorta, nem volt hozzájuk türelme, és annak ellenére, hogy ekkor már kedvenc könyvei közé sorolta, még mindig nem maradt gyakorlatilag semmivel, csak valamilyen jóleső érzéssel, a filmsorozatból pedig, – amit a 2000-es években az oroszok gyártottak, mivel csak román fordítással nézte, egy kukkot sem értett. Kizáródott tehát a megfilmesített változat élményéből, és exférje is, aki hétvégeken izgalommal várt minden újabb részt, végül csalódottan jegyezte meg, hogy a sorozat nem emelkedik a könyv szintjére.

Most pedig, harmadjára, amikor egészen véletlenül rátalált a youtube-on a hangoskönyv változatra, lázasan kezdte el hallgatni, egész hétvégéjét erre szánta, hallgatta takarítás közben, este fülhallgatóval, gyógytornagyakorlatok végzése közben, és minél tovább hallgatta, annál inkább kezdett meggyőződni afelől, hogy első két alkalommal semmit nem értett meg, semmi nem jutott el a tudatáig, a lényege ennek a könyvnek rejtve maradt előtte. Persze, akkor még nem történt meg vele az a dimenzióáttörés (vagy a dimenziók közötti átjárás hihetetlen élménye), amit egyesek, a családja és az orvosai betegségnek neveztek. Előbb ő is annak vélte, lábadozása során, habár akkor biztosan tudta és érezte, hogy nem az! Mivel nincs jobb szava erre, dimenzióáttörésnek nevezi, és ez alatt azt érti, hogy lehetőséget kapott egy másik, párhuzamos világba való betekintésre. Istenem, hiszen a regénybeli költő, Iván és a Mester is ugyanarra a sorsra jutottak, ugyanazzal a dilemmával küszködtek, ami őt is egy jóideig meggáncsolta abban (legalább kemény tíz esztendeig), hogy magárataláljon és megértse az összefüggéseket! Micsoda felismerés! És most ez a remek regény hozzásegíti ahhoz, hogy felfogja: minden igaz volt, és az a fantasztikus dolog, amiben része volt, nem mindenkinek adatik meg!

A kép a pinterest-ről másolva

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s