Kutakodás a múltban

Egyik anyai dédnagymamám, akit sose tudom, hogy kéne szólítsak, egyszer régen, ezelőtt vagy húsz évvel megjelent nekem álmomban, és azt mondta: Én vagyok a te reinkarnációd! Félelmetes, gondolhatnánk, de én akkor ezen nem csodálkoztam annyira, mert ott volt a régi kolozsvári lakásunk falán a képe, és természetesnek vettem, hogy egy idő után muszáj volt veleálmodnom. Most itt a remeteszegi házunk konyhájában is feltettem a beszkennelt és kicsit felnagyított fotóját, és egy minikőemlékművet is készítettem neki, mint ahogy a keleti emberek teszik az elhunyt szeretteiknek, egy kis oltárszerű sarkot elkülönítenek számukra, és még ételt is felkínálnak nekik a fő étkezésekkor, hogy nehogy megéhezzenek. Eddig mondjuk nem jutottam el, de azóta soha nem álmodom vele, csak hébe-hóba hallok róla. Legutóbb is anyámtól, mert neki a kedvenc nagymamája volt, aki 16 éves koráig nevelte. 1957-ben hunyt el, Húshagyó kedden, ami akkor március 5-dikére esett. Anyám erre is emlékszik, és ezt most tudatta velem, amikor legutóbb otthon jártam, csak úgy mellesleg megemlítette, mert ezt a megrendítő napot nyílván nem bírja elfelejteni.

A szilke, amit tőle örököltünk!

És akkor felmentem a temetőbe, és megtaláltam a sírját, amelyről réges-régen elkorhadt a fejfa. Régen kevés embernek állítottak sírkövet, inkább fából faragtak egy fejfát, amire rávésték az elhunyt személy adatait, esetleg pár soros verset, ha az illető tragikus körülmények között, vagy fiatalon vesztette életét. És a falusi embereket sorba temették el, nem a hitvesük mellé. Ez is egy különleges dolog, ma már elképzelhetetlen lenne. A dédnagyapám 1933-ban halt meg, ő tehát a 33-asok sorában nyugszik, Zsuzsi dédnagymamám pedig jó pár sorral lejjebb, az 57-esek sorába került, és csak annyit tudtam biztosan a sírjáról, hogy előbb egy szilvafa nőtt ki pont a gombfája helyén. Újlakon ezt gomfának ejtették, bennem is így maradt meg, most néztem utána a gombfafaragás hagyományának, és azt olvastam, hogy ezt Székelyföldön is nagy szakértelemmel művelték. Azt írják itt https://eda.eme.ro/xmlui/bitstream/handle/10598/27511/EM_1947_1-4_51_Balassa_Ivan-Gombfa-faragas.pdf?sequence=1&isAllowed=y, az EME adattárában, hogy a cserefa a legidőtállóbb fa, de van ahol szilvafából faragták. Valószínű a kis Nagy Bálintné, Zsuzsi dédimamám gombfája csak szilvafa lehetett, mert nem maradt meg, mint például a nagyanyai dédnagyapámé, akinek még a felirata is, most is elolvasható! Mert a Zsuzsi mamám bátyja, (ő is Zsuzsi volt, a nagymamám, akit meginterjúvoltam) olyan alapos munkát végzett! Ő volt a faluban akkoriban a gombfafaragó mester. Az unokanővéremtől hallottam, hogy írnoknak nevezték, vagy valami ilyesmi, majd ő kijavít!

Előbb tehát egy fiatal szilvafa vette át a gombfa szerepét az én előző életem sírhantján, aztán ugyanott kihajtott egy diófa is, és a két különböző természetű és méretű fa összefonódott, összekapcsolódott. Hát nem csodálatos? Nekem erről egy mese jut eszembe, amikor a két egymásba szerelmes fiatalt eltiltották egymástól, bánatukban meghaltak, és a szüleik úgy akarták jóvátenni a rosszat, hogy egymásmellé temették őket. A sírjukon pedig kihajtott egy-egy rózsabokor, amelyeknek ágai összeölelkeztek. Ugye milyen megható, mindig fojtogatott a sírás, amikor kicsikoromban ezt a mesét olvasták nekem. Most meg annyira aggódom a diófa miatt, nehogy kivágják! Mert azok a fák biztos két embernek a lelkét szimbolizálják. Dédnagymamám ugyanis nagyon, a végtelenségig szerette és féltette a fiát, a nagyapámat. Egyszer még az a fura gondolat is megfordult a fejemben, hogy lehet a mostani párom meg az ő reinkarnációja, mert ez a páros még nem fejezte be küldetését e világon, hiszen ő (nem írom ide a nevét, mert ettől nagyon ideges lesz, tudom), rá két évre született, hogy a nagyapám eltávozott e siralomvölgyből. Persze, meg vagyok győződve, hogy ez csupán fantáziálás, de miért ne fantáziálhatnék? Jogom van hozzá, a saját blogomon vagyok! 😜 Most utaltam át a wordpress-nek a 22 dollárt, az éves bérletem felújításának a díját.

Jövünk hazafelé a kutyasétáltatásból

Az én kedvenc nagyapámat is nagyon foglalkoztatták az ősei. Lehet, hogy csupán az unokaöccse unszolására tette, aki 46-ban kiszökött Magyarországra, és csak tíz év múlva jött haza látogatóba újdonsült magyar feleségével, mint diplomás bányamérnök, ezt is most tudtam meg anyámtól, hogy ők ketten kezdték el kutatni a családfájukat, és gondolom kikérték az egyházi levéltárból a szüleik, nagyszüleik keresztleveleinek másolatát. Ezeket szintén én őrzöm, ki más? És ezekből sok minden kiderül a falu múltjával kapcsolatban is. Például az, hogy ki volt a lelkész 1887-ben, vagy 1849-ben, ki volt a bábaasszony, kik voltak a keresztszülők, és milyen családnevek voltak akkor elterjedve, amelyek mára már kivesztek. Volt egy üknagymamám, akit Sólyom Erzsébetnek hívtak (szeretném, ha Sólyomnak hívnának engem is, szépek a madárnevek!), és a bábaasszonyok nevét is felsorolhatom: itt hagytam helyet a neveknek, de amilyen könnyű volt megtalálni ezelőtt két hónappal a keresztlevél másolatokat, most kellemetlen meglepetés ért, mert hiába túrtam fel az össze aktát az éjjeliszekrényemben, azokat a régi dokumentumokat sehogyse tudtam előkeríteni. Úgy hogy ezzel a névsorral még várni kell egy kicsit.

A meginterjúvolt nagymamám szerint az elkorhadt fejfákat elvitték a tűzre, de ez nem igaz, ilyet senki nem tenne, a víz, a nedvesség kikezdte a tövét, ettől eldölt, aztán elporladt, a földdé eggyé vált, akárcsak a tulajdonosa…

Most mesélte anyám, olyan mesélős kedvében volt a hétvégén, kivételesen, látszik, hogy már ő is elérte azt a kort, amikor úgy érzi, mindent, amit tud, a leszármazottaival meg kell osztania, mesélte, hogy Pista bácsi, a “magyarországi”, egy kárásztelki barátjával szökött ki 46-ban, amiútán az apja 45-ben meghalt tüdőbajban, és a nagyapja befogja cselédnek a ház körül, kemény kezű ember lévén, egész nap parancsolgatott neki, két fiútestvére volt még, ő volt a legkisebb, 16 éves, és érezte, hogy ő többre érdemes! Így hát kitervezték a barátjával a szökést, az anyja megtudta, szaladt utána a mezőn keresztül, ahogy Pista szaladt Kárásztelek felé, utolérte, lekapta a sapkáját, hogy hátha sapka nélkül nem megy el, de elment. Akinek nagy tervei vannak, azt egy fejfedő nem fog megakadályozni!! Erdőn-mezőn keresztül vándoroltak, szőlőt ettek, dinnyét, meg amit kaptak a mezőkön, és Börvelyben, egy határmenti faluban, segítették őket át a határon, adtak nekik is egy kapát, mintha ők is a falubeliekkel együtt a földekre igyekeznének volna dolgozni. Pista bácsi utána sokszor meglátogatott minket, de magáról semmit nem mesélt, 81-ben a szive elvitte, aztán a fiát is, egy lánya él, de elveszítettük a kapcsolatot velük, pedig most az internet korában milyen könnyen meg lehet találni embereket! Annyit tudok csak, hogy egyik unokáját Petrának hívják. De a vezetéknevét nem tudom, mert ez a lányának a lánya, aki talán egy Kapitány nevezetűhöz ment férjhez, de ez sem biztos. Már felnőtt nő lehet az unoka is. Szóval ennek a történetnek is jó volna utánajárni.

A temetőnél maradtam, és a két ölelkező gyümölcsfánál. A baloldali fejfa még mindig áll, szerencsére, biztosan cserfa, és a felirata is olvasható, nem az egész, de annyit ki tudtam venni a bevésett szövegből, hogy elhunyt 1957 február 25-dikén. Mintha azt írná még, hogy élt 2 hónapot, de ebben nem vagyok biztos, mert régen talán nem állítottak külön gombfát az olyan pici gyerekeknek. De ennek is még utána kell néznem, vagy valaki írja meg kommentben, ha tudja, hogyan temették régen a csecsemőket, mintha az rémlene, hogy egy rokonuk, nagymamájuk sírjának lábához, de lehet ezt is csak álmodtam. A lényeg, hogy ez a felirat nyújtotta nekem a bizonyosságot, hogy a következő sír csakis az én ősömé lehet, mert február 25-dike és március 5-dike között kicsi a valószínűsége, hogy valaki meghalt volna.

Az üknagymamám jelöletlen sírját is megtalálni véltem ezen a hétvégén, vagy legalábbis közel járok hozzá, hogy felfedezzem! Említettem, hogy az anyai unokabátyám milyen szépen faragott, Ferenc vagy Petyu papó, ahogy hívtuk, és az ő édesapjának (a dédnagyapámnak) a sírját is lefényképeztem, és a feliratot figyelmesen elolvastam. Tudtam, hogy Karácsonykor temették, mert Zsuzsi mamám, a lánya, elmesélte a halála körülményeit, hogy jött az erdőről fával, és összeesett, talán egy hetet élt még, megütötte a szél, és a mamám által elmesélteket alátámasztani látszik a gombfa is, amelyen az áll, hogy halálának napja1954 december 22-dike. Milyen ismerős dátum! Ezt olvasva eszembejutott, hogy hiszen a nagyapám matuzsálemkorú nagymamája, Bőti Erzsébet is 54-ben halt meg, az aki 82 évesen kiosztotta a földjét, és elmenni készült valamerre. Amire nagyapó azt felelte: “Jöjjön nálunk lakni mamám, eltartom én panasztalan kényírrel!” Ugye milyen szép, emlékeztek/emlékeznek, ha olvastá(to)k az Interjút a nagymamámmal-t 😊 Aztán ezen a panasztalan kenyeren még élt kb 13 évet, és pont a nevenapján, november 19-dikén halt meg. Most csak azt kéne kiderítsem, hogy november 19-dike és december 22-dike között abban az évben halt-e még meg valaki, mert ha nem, akkor a két rokonom pont egymás mellett nyugszik. Említettem, hogy nem temették a házastársakat abban az időben egymás mellé, csak ha véletlenül nem haltak meg egymás után. A másik dédnagymamámnak van erre esélye, mert ő fél évet bírt csak ki az ura után, úgy látszik, nagyon szerették egymást, mert fél évre rá ő is elment. És ha fél év alatt nem halt meg senki a faluban, akkor a jobb oldali sír az övé a dédnagyapám sírja mellett.

Na ez most egy ilyen temetős bejegyzés. Inkább csak magamnak írtam, ha már sikeresen kifizettem az ezévi járulékomat a wordpress-nek. Megengedtem magamnak. És jólesett kicsit kutakodni a múltban!

Az erdő szélén, a dombon áll két telefonszolgáltató jelerősítő antennája, az egyik annyira zúg, az embernek az az érzése, hogy egy Stephen King filmbe csöppent.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s