Hunyd be a szemed,

és láss! – ha Ludasmanyi csupán ennyivel maradt az Ulysses elolvasása után, akkor már mindent megkapott ettől a könyvtől, amit megkaphatott! Élete meghatározó felszólítómondatával találta szembe magát, és nem is hitte volna, hogy ez pont ebben a könyvben lesz! Mert amibe beleszületsz, azt nem találod rendkívülinek vagy szokatlannak, és Ludasmanyi igencsak beleszületett a misztikumba. Ott Újlakon, ami nevével ellentétben nagyon is régi település volt, New Yorkról még nem is álmodtak a látnokok, amikor az 1200-as években már írásos dokumentumok születtek Sutakújlakkal kapcsolatban, és az Árpádkori temploma is már rég betöltötte a 700 esztendőt, végülis azért Árpádkori, egyértelmű, szóval ott a kis szilágysági faluban nagyon sok nemmindennapi dolog történt, csak ő azt gyerekfejjel nem tudta megítélni, hogy mi a szokványos és mi súrolja a valóság határát. (Azért ez az összehasonlítás éppen NY-kal, mert Ludasmanyi gyerekként sokszor töprengett azon, hogy vajon Újlak miért nem fejlődött a századok során nagyobb településsé, amikor NY sokkal kevesebb idő alatt világváros, metropolisz lett?! Persze ez buta elmélkedés, de LM életében egy kulcskérdés maradt.)

Előszöris a temető egy kereken száz évet élt asszonynak a sírjával kezdődik. Mindjárt ott van jobb felől, ahogy belépsz a sírkert kétszárnyú vaskapuján, az ő sírfelirata köszönti az érkezőt: Kelemen Zsuzsánna volt a nevem, kerek száz évet éltem, életemben sokat szenvedtem. A szöveget nem sikerült pontosan megjegyeznie, de az évszámokat igen, 1875. május 30. – 1975. május 30. Ludasmanyi már élt akkor, de nem emlékszik erre az öregasszonyra, valahol a Szegvégen lakhatott, egy kicsi szalmásházban, ahogy a nagymamája mesélte, és mivel nyilván nagyon öreg volt, lehet már ki se járt a faluba a kilencvenes éveiben. Mamám sorolta (Folytatom énként, jó? Ez a Ludasmanyi ilyen személyes dolgokról mesélve nemigazán fekszik most nekem!), hogy a végén azt hitte a lányának, hogy a saját anyja, az tért vissza a holtak világából. Maga nekem az idesanyám! Hogy lennék én az idesanyja, hisz maga nekem az idesanyám! – próbálta a lánya jobb belátásra bírni. De már nem lehetett, abban a tudatban hunyta le a szemét örökre, hogy visszatért hozzá az édesanyja a másvilágról. Ezt a jelenséget Ludasmanyi a másik mamája esetében is megfigyelte (na már megint Ludasmanyi!), a Petrimamája is utolsó heteiben, bizalmasan odaintette, – amikor a nagynénje kiment a szobából, akivel közösen gondozták egy ideig – és odasúgta unokája fülébe: Elébb nem ismertem anyámat! Hát most itt van, gondomat viseli! Ebből a két esetből vonta le a következtetést Ludasmanyi, hogy a haláltusában mindenki viszontlátja régi szeretteit, főleg az anyját. De ezt biztosan majd csak akkor mondhatja el, ha vele is ugyanez megesik. És akkor már nem valószínű, hogy ezt le is tudja jegyezni…itt ezen a blogon 🙂

Azonban térjünk vissza a legendák földjére, most már így nevezi szülőfaluját, noha nem is ott született, de reméli nem tagadják ki a falusfelei, ha a falu szülőttének vallja magát. Neki ugyanis több hazája van, Újlak, Kispetri, Kolozsvár, Sarmaság, és most már idestova hét éve Vásárhely. Mindenütt élt egy ideig, Kolozsváron a legtöbbet, ahol tiszta véletlenül látta meg a napvilágot. Aztán elvitték Petribe, négy hónaposan még törtpaszullyal is etették, ezért amikor 7 hónapos korába Újlakra került, a fejét még nem tudta felemelni, olyan gyenge volt a sok hasmenéstől. De újlaki mamája, a MAMA, aki nagy szakértője volt a gyereknevelésnek, hiszen egy életen keresztül ezt csinálta, rá volt kényszerűlve, rizsleves tehéntejjel táplálta, és ettől nagyon hamar megerősödött. Ezt a receptet még a somlyai Mártonffy doktortól hallotta, ő tanácsolta neki, amikor elapadt a teje, és a kisbabája éhes volt (talán éppen LM anyja), az arányokra már nem emlékszik, de volt egy pontos összetétele a keveréknek. Most meg azt hangoztatják a bébiszakmában, hogy a kisgyereknek nem szabad egyáltalán tehéntejet adni, mert az neki nagyon ártalmas (nyilván el kell adni a drága tejporokat), és a borjúeledelt (ahogy a vegák nevezik) még a macska se tudja megemészteni, annak ellenére sem, hogy annyira imádja! Ezt a cicákra vonatkozó tilalmat Ludasmanyi jó ideig be is tartotta, aztán amikor látta, hogy a cirmosai mennyire megvadulnak a tej szagától, hát felforralt és lehűtött nekik egy kicsike edénykével. Pár éve már ennek, és azóta is vìgan lefetyelik a macsekok a tejcsipapát, és még semmi bajuk nem történt. A tej a táltosok eledele. Amióta ezt Ludasmanyi olvasta egy táltosidőkről írt könyvben, azóta rendszeresen fogyaszt tejet (mert ő nem egészen vega, csak laktovega, még akkor is, ha nagyon sajnálja a nagygazdaságban tartott teheneket). De ő is csak olyan tejhez jut hozzá, amit a kereskedelemben árulnak, talán nyomokban az is tartalmaz valamennyit az igaziból. Télen inkább tejporból készül, mert észrevehető módon napokig eltart, még ha a kályhán is felejtjük felforralás után. Ami pedig a táltosokat illeti, lehet ők inkább kumiszt ittak, az is (talán) savanyútejből készül, de erjesztik, s ezért alkoholtartalmú.

És ha már itt tartunk, a tejnél, muszáj térben és időben repülnünk egyet, Újlakról Kalotaszegre, Kispetribe, pár másodperc erejéig, ugyanis ott történt meg, közvetlenül a Petrimama temetése után, hogy a hétvégeket ott töltötték Íróerr második férjével, aki nagyon szeretett ott a felsőházban alkotni a teraszon, az ódon hintaszékben, nyár volt, a dobozos tejet a kamrában felejtették, két hét múlva, amikor ismét ott week-end-eztek, a tejet teljesen frissen találták a spájszban, egyáltalán nem volt megromolva, iható volt. Annyi tartósítószer azért nem lehetett benne, akármennyi turpisággal vádolnánk is meg a fogyasztói társadalmat! 😂

Bocsássátok meg nekem ezt a kis tejes kitérőt, de annyi minden történt Ludasmanyi zaklatott gyerekkorában és eddigi életében úgy általában, hogy nem is tudom mivel folytassam. Zsenge kisgyerekként tisztán emlékszem a táncoló asztallal való első találkozásomra. Az asztaltáncoltatás bevett szokás volt Sutakújlakon, senki nem kapott hidegrázást tőle, inkább amolyan helyi specialitás, szórakozásféle volt, csak az idegenek (nem az ufók 😂, hanem akik másfaluból, városból jöttek), borzadtak egy kicsit el rajta, no meg a legtöbben hitetlenkedtek is. A táncoló asztalt a szomszédban vetették be, úgymond, akkor is vendégek szórakoztatására. Ludasmanyi pedig kislányként valahogy odakeveredett. Meredek volt az udvar, le volt aszfaltozva. Az asztalnak pedig azt a parancsot adták, hogy csússzon felfele a lejtőn, és ő egykönnyen engedelmeskedett, megtette. Csak pár ember tartotta már a felforrósodott tenyerét rajta, és az asztal szépen csicsinkázott felfelé a felső kerítés felé. Aztán egy másik fizikai törvényt meghazudtoló próbatétel következett, a ceremóniamester felültetett a táltosasztalra egy gyereket, olyan négyéves körülit, Ludasmanyi nem tudja miért tartotta azt a kisfiút akkor pont négy évesnek, mert hiszen ő is kicsi volt, és a kormeghatározó képessége nyilván még hadilábon állt, de ez nem is lényeges, hanem az volt a döbbenetes, hogy az Asztal (most már nagybetűvel írhatom a nevét, ugye nem haragusztok meg?) gond nélkül felemelkedett azon a részen, ahol a gyerek ült. Ilyenkor néztek alá a tamáskodók, hogy titkon ki emeli a lábával, vagy a kezével, miféle bűvésztrükk ez megint? De a házigazda pont azért szervezte meg a bemutatót nyílt téren, az udvaron, hogy mindenki kedvére kételkedhessen, és kényelmesen nézegethessen be az asztal lábai közé, és ellenőrizhesse az esetleges csalást. Olvastam, hogy Uri Gellert is később lebuktatták a kanálhajlításával. Azt hiszem, az újlaki asztal az egyetlen számomra ismert “médium”, amelyet senkinek soha nem sikerült lebuktatnia, és csaláson rajtakapnia. Nem hibásan használom most a szót, mert az újlaki asztal médiumként is bevethető volt és nagyonis megállta a helyét! Az a legenda járta róla, hogy a Houdiné szelleme van benne, de hát ő csak 80-ban távozott az élők sorából, azelőtt akkor kinek a szelleme szállhatta meg? Houdiné nem tévesztendő össze Houdini menekülőművésszel, habár ő is eléggé rejtélyes figurája a történelemnek.

Ludasmanyi jótündérként varázspálcával… Jónak éppen nem volt mondható 🙂

Az asztallal való kapcsolata Ludasmanyinak nagyon sporadikus volt, gyerekkori első élménye után talán még kétszer találkozott vele, vagy talán háromszor. Egyszer biztosan a 19-dik szülinapján, amikor az Asztal mindenkinek megjósolta, hány gyereke születik, csak neki nem, mert ő már akkor áldott állapotban volt, noha még sejtelme sem volt róla. A kommunikáció úgy működött, hogy kérdeztél valamit, jobbanmondva inkább a felhatalmazott személy, aki mindig hozzátette a kulcsot is: Ha igen, kopogj egyet, ha nem, akkor kettőt! Vagy fordítva, nem számított, csak az asztalnak adja meg a lehetőséget a félreérthetetlen válaszadásra. Természetesen az olyan kérdésekhez, hogy hány testvérem van vagy hányban születtem, azokhoz nem kellett kód. Szóval ezt a könnyű kérdést tettük fel mi is, voltunk heten, mindig minimum hét személyre volt szükség, hogy az Asztal úgymond beinduljon, felmelegedjen a kezünk érintésétől. (Ezt majd a végén elmagyarázom!), aztán kezdődhetett a parti! Mindenkinek válaszolt tisztességesen, egy gyerek, kettő, három, amikor rámkerült a sor, konok hallgatás! Többször is megismételtük a kérdést (megint én vagyok, és nem LM, de most már asszem így folytatom, könnyebb ez nekem első szám egyes személyben), megintcsak néma csend. Végül én, a társaság matekese, jöttem rá a dolog nyitjára: Nem akarsz válaszolni, ugye?! Ha így van, kopogj egyet!, és persze azonnal, mindegy fellélegezve, hogy végre a bunkó emberek rájöttek, kopogott egy jó nagyot! Mert ő már tudta, vagy a médium, aki benne lakott, hogy várandós vagyok. A szellemek minden ilyesmiben tévedhetetlenek. Egyéb dolgokban, mint amilyen a politika vagy a gazdasági stratégia, nagyon is tévednek. 96-ban találkoztam utoljára az Asztallal, és olyan jellegű kérdésekre, hogy meddig marad vezérigazgató a rádió jelenlegi vezetője várhatóan rossz választ adott, de minden másra, ami az ember sorsával függ össze vagy a túlvilági léttel, hiszek benne, hogy verhetetlen volt. Ha egyszer bemelegedett, már nem volt szüksége hétszer két kézre, melegítő tenyérre, már volt elég energiája, még akkor is, ha csak hárman vagy négyen tartottuk rajta a kezünket. Legutóljára is pont így volt: a szomszéd, aki átjött, hogy a létszám teljes legyen, egy idő után hazament, apám is elunta a dolgot, anyám a vacsorakészítés miatt szállt ki a szeanszból, négyen maradtunk, Íróerr, a hugom, Mama és én, forogtunk körbe az Asztallal, aki már mondhatni sánta volt, az idő vasfoga kikezdte az egyik lábát, amely időnként becsuklott alá, de azért pont úgy teljesített, mint hajdanán, képes volt körbe forogni, egylábon is. Amikor elég volt a fizikai tesztekből, eszünkbejutott egy hátborzongató kérdés: Hogy van-e Isten? Ha igen, akkor dobbants egy nagyot, egy iszonyúan hatalmasat! Kértem én, mintegy hergelve, és akkor Ő elkezdett az egyik oldalára emelkedni, emelkedett, emelkedett, vészjóslóan, mintha véget nem akart volna érni az a pillanat, és akkorát dobbantott, hogy még a vér is megfagyott az ereinkben! Ezután abba is hagytuk a játékot.

Másnap a kocsiban, hazafelé, Kolozsvárfelé menet, Íróerr nagyon bánta, hogy nem gondoltuk át előre a dolgokat, egy csomó jó kérdést elmulasztottunk feltenni, és nem kértük meg arra a végén, hogy levitáljon, ha már a földi törvényeket csomó alkalommal képes volt megszegni, erre is képes lett volna, fejtette ki elméletét második férjem. Többet soha nem láttam az asztalt.

De következő alkalommal visszatérek a temetőre, és elmesélem, honnan hallottam vissza az újlaki táncoló asztal hihetetlen történetét.

Akkor is a kisrádiót hallgattam. Tudom is, hogy mit! (“Ez a dal az a dal, amely bárhova futsz, utolér!”)
Petrimama, anyám, hugom, és én, az Almási vár közelében

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s