A jóbarátnő új kollegája

Ludasmanyinak volt egy jóbarátnője, akiben tökéletesen megbízott! (Egy fenét! Nincs egy közeli bizalmas barátnője se, vagy ha mégis lenne, az már rég elköltözött a városából. Vagy pedig maga Lm költözött el egy másik városba, otthagyva a jóbarátnőjét jóbarátnő nélkül! Ugyanitt ebben a zárójelben árulom el nektek, hogy mindez csak a történet keretét képezi, kontextusba helyezem, amit most mesélni fogok, és előrebocsájtom, hogy minden egybeesés csak a véletlen műve, semmi más!!! Így hát légyszi, semmi belemagyarázás, semmi továbbgondolás!!) Ime hát a történet:

Ludasmanyi jóbarátnője felhívta őt egy borongós délutánon és elmesélte (vagy inkább elpanaszolta, és a fenntartásait is megosztotta vele, mintha csak önmagával beszélgetne), hogy van egy új kollegája a Vállalatnál, aki a véletlen folytán pont az ő irodájában kapott helyet. A Jóbarátnő, nevezzük Manyikának, így írta le új munkatársát: Közvetlen meg barátságos, de hallottam róla olyat is belső intézményi körökből, hogy egy nagy hóhányó. És szél fuvatlan nem indul, mint tudjuk! A munkája mellett működtet egy alapítványt, segélyszervezetet, amely exponenciálisan fejlődött az utóbbi időben.

Mostanában ismét elkezdtem meditálni, és valahogy a tisztánlátásom is fejlődött, jobban kitisztult, megvilágosott az agyam! (Nem megmondtam, hogy Manyika és Ludasmanyi rokonlelkek!). Az éjjel például egy ilyen háromnegyed órás meditáció után azt álmodtam, hogy kipróbáltam magam a marketing területén, de ez úgy zajlott, mint egy brókerügylet, mert a fülemen ott volt egy bluetooth, és telefonon adtam el a cég termékeit. Hárman voltunk, de nekem lettek a legjobbak az eredményeim. És akkor a főnököm azt mondta, hogy most már kiszed a termelésből, és ezután marketinges leszek! Ettől olyan boldog lettem, hogy hirtelen felindulásomban megpusziltam. Ő meg csak hagyta, nem ellenkezett. A másik két társamra is vetettem egy futó pillantást, és láttam az arcukon az irigységet meg a nemtetszést, ez egyfajta önbizalomnövekedést jelezlet, ez az álom. Nem gondolod, kedvesem? Nemrégen mondták nekem, hogy kevés az önbizalmam. Most a meditáció révén, úgy tűnik, megnövekedett! -ecsetelte az álmát Manyika, aki mindig ilyen nehezen szokott a tárgyra térni, dehát Ludasmanyi már megszokta ezt, és türelmesen várta a végkifejletet.

De ez csak egy zárójel volt! – pontosított Manyika, mintha Ludasmanyi nem értette volna meg elsőre is, magyarázat nélkül is a kitérő lényegét. Az új kollegámról szeretnék inkább most mesélni.  Mindjárt az első héten, amiután bepakolta a szekrényébe a cuccait, egész komolyan a bizalmába fogadott. Ami engem nagyon meglepett, mert eléggé dörzsöltnek és megfontoltnak tartottam ahhoz, hogy józanul felmérje, mit mondjon el nekem és mit nem. Nem azért, mert hóhányó hírében (is) áll, hanem mert az ösztönöm súgja, hogy minden hájjal megkent fickó, aki az életben elég jól lavírozik, és kényelmesen eléldegél a rászorulóknak gyűjtött feleslegből. Nem rosszindulatból mondom, mert rengeteg segélyszervezet létezik, akik nemes céllal jöttek létre és működnek – magyarázkodik Manyika, nehogy az istenért Ludasmanyi még azt higyje róla, hogy ő kőszívű!! – de itt azért éreztem már az elején, hogy sántít valami, mert egyszer voltam a székhelyükön, és mind csak ugyanazok az emberek fordultak hozzájuk, az volt az érzésem, hogy van egy szűk mag, azokat könnyen el tudják látni, néha vissza is utasítják őket olyan alapon, hogy hát maga múlt héten is itt járt, várjon még egy kicsit, mert sokan vannak rászorulók, sokan vannak még a várakozó listán, begyűjtik a pénzeket, és annak csak egy töredékét használják segélyezésre, a többi meg…– fejti ki az elméletét Manyika, és Ludasmanyi érzi, hogy a telefonvonal végén egészen belepirul a sherlockholmes-kodásba.

Na ez a többi, a többlet az, amivel valahogy el kell számolni! Érted eddig a gondolatmenetemet? – kérdi gyorsan, egyben leellenőrzi, hogy figyel-e barátnéja eléggé rá. És akkor az újdonsült kollegám úgy gondolta – folytatja a saját teóriáját Manyika – úgy érezte, hogy meg kell indokolnia a javakat, nehogy feltűnjön a jólét. Már első héten elújságolta, hogy van egy idős néni, akivel eltartási szerződést kötöttek, mert hát ők két gyerekkel még mindig albérletben kénytelenek élni, és hogy hát a néni egyik napról a másikra lerobbant, még jó, hogy aláírták a szerződést, mert most már nem lenne képes józanul dönteni. Az öregkori szenilitás vagy az altzheimer kiütközött rajta hirtelen. Hallo! Figyelsz te rám Ludas Mária? Ludasmanyi a tőle telhető meggyőző erővel bólogatott a vonal innenső végén, hogy persze, hogy figyel minden agytekervényével, mert intuíciója azt sugta, megérezte, hogy ez mennyire fontos jóbarátnőjének, ez egy afféle induló detektívmunka, amelybe Manyika sok energiát fektetett, és fog fektetni a következő időszakban. Na eddig értetted? Az izgalmas fejlemények csak most jönnek!! A következő nap újdonsült kollegám azzal a hírrel állított be reggel a munkába, hogy beutalták a nénit a korházba, ugyanis egész nap nem vette fel a telefont, kimentek hozzá, és össze volt esve az ágya mellett. KIvizsgálták, és kiderült róla, hogy agydaganata van, de a szakorvos nem javasolja a műtétet, előrehaladott korára való tekintettel.

Na most figyelj!!! – Figyelek! – szólt közbe félénken Ludasmanyi, mert érezte, barátnője annyira komolyan veszi ezt az esetet és annyira felizgatta magát a mesélés hevében, hogy még közbeszólni is bűnnek minősül! Óh, és elfelejtettem elmondani, kedvesem, hogy közben, amikor a lakásán rendezgették kollegámék a dolgokat, míg a beteg idős nő önkívületben a korházban feküdt, a ruhásszekrényében 60 ezer eurót találtak! De a néninek nincs senkije, nincsenek gyerekei, csak talán testvérei, de azok is idősek. Gondolom azoknak nem szóltak a pénzről. -jegyzi meg epésen a magándetektív szerepében tetszelgő Manyika. És mindezek után csak úgy megemlítette lazán, ez a közlékeny új kollegám, mnt egy mellékes dolgot, hogy tavasszal Egyiptomba mennek a feleségével, és láttam a fb-ján, hogy az ősszel meg Nyugateurópában túrnéztak! Az embereknek jogukban áll utazni Manyika! – merte megkockáztatni Lm a megjegyzést. Óh nem érted a lényeget, légy szíves nézd az összefüggéseket! Szóval, hogy folytassam! Sejtettem, hogy nemcsak erre megy ki a játék, hogy az utazásokat megindokolja, mert állandóan telefonon beszél, már úgy jön be, úgy nyitja az ajtót, hogy hallom panaszkodik mennyibe kerül az alapítvány fenntartása, vagyis a menedékhely költségei milyen nagyok, ahol pár napra a megszorultakat el tudják szállásolni. Ezeket mind részletesen meséli, míg én közben végezném a dolgom, de képtelen vagyok koncentrálni a folytonos szövegelése miatt!

Manyika megszusszan kicsit, Lm a pillanatnyi csendben mire kigondolja, hogy mit is kérdezzen, jóbarátnője folytatja: Először, amikor mesélte a 60 ezer eurót, hazafele menet arra gondoltam, hogy nagy lelkesedésében nem bírta megállni, hogy ne mesélje el az első embernek, akivel összetalálkozott. De aztán ezt az elméletemet elvetettem, mert ő szerintem sokkal de sokkal megfontoltabb ennél! Egy ilyen szervezetet nem lehetne fenntartani és vezetni több éven át (legalább tizenöt éves, ha nem több!) pusztán csak lelkesedésből és naivitással. Ő nagyon is higgadtan és mérlegelve a helyzetet döntötte el, hogy pont nekem mesél erről! És nem is tűnt annyira ittasnak a boldogságtól, mint egy olyan ember, aki megütötte a főnyereményt, és úszik a boldogságban! Azt éreztem, hogy ő engem egy potenciális híresztelőnek, durvábban fogalmazva pletykafészeknek néz, aki most mindenkinek elújságolom a Vállalatnál, hogy Képzeljétek, újdonsült kollegánknak milyen isteni szerencséje van! Meg is érdemli, mert a szegényekre áldozza minden percét!

De én nem mondtam senkinek, kinek is mondanám, senkivel nem vagyok annyira jóban, senkiben nem bízom meg annyira, és nem is akartam, hogy visszakerüljön valamilyen módon hozzá ez az információ. Habár neki biztosan ez volt a célja, másképp miért mesélné el nekem, számára egy ezeridegennek? -itt ennél a kijelentésnél Manyika tényleg szünetet tart, hatásszünetet, talán várja jóbarátnője véleményét, várja, hogy az egyetértsen vele, elmondja, nyugtázza, hogy ő is éppen így látja a dolgokat. De Ludasmanyit olyannyira elgondolkodtatta az eset, hogy a szünetet átadta a csendnek. Manyika nagyot sóhajtva belekezdett a folytatásba:

Tegnap jött, látta, hogy dolgozom, de “megzavart”, mint akinek nagyon fontos közölnivalója van, elmondta, hogy most temették el a nénit, megműttették az orvosi szakvélemény ellenére, mert a lelkiismeretük úgy diktálta, még Ausztriába is el akarták vitetni, de lehet nem bírta volna ki az utat, és szerinte itt is, a megyeközpontban, vannak jó szakemberek, agysebészek! Ezt is feltétlenül hozzá kellett, hogy tegye! Azért ez már kicsit túlzásnak tűnt! Tudod Ludasmanyika szívem, ilyen túlzásokon buknak le a hazugok, amikor nem elégszenek meg a minimálissal, még egy kicsit megtoldják egy-két részlettel, hogy meggyőzőbbek legyenek! Aztán emiatt pont fordítva sül el a dolog: leleplezik magukat! Ludasmanyit kicsit mulattatta ez a lélektani megszakértés. Mióta ilyen pszichológus ez a Manyika?

Ott állt az iroda ajtajában, nagyon sietett, azt mondta, most jön a temetésről. Hát nem úgy nézett ki, egyáltalán nem úgy volt öltözve, ő, aki egy segélyszervezetet képvisel, tisztes úriember, hagyományőrző, konzervatív elveket vall, nem szereti a balliberálisokat, még kevésbé a melegjogi aktivistákat, képzeld el ezt az embert Ludasmanyikám, ott állt előttem farmerben, szürkés-zöldes kabátban, akármilyen pulóverben és kék sállal, így ment volna ő el a temetésére annak, akinek az egész jövőjét, hátralevő életét köszönheti? Kicsit fura volt, nem vártam volna el tőle, hogy elmenjen egy temetésre, és ne legyen alkalomhoz illően öltözve! Azt szerintem útban a Vállalat felé találta ki, vagy akkor ott helyben, amikor meglátott, hogy most van itt a perc, most kell beetetni ezt a kolleginát, elhinteni a tudatában ennek a naiv, hiszékeny, bárgyú nőszemélynek ezt a “szomorúhírt”. Utána egyből témát váltott, és felvidult az arca is hirtelen, és elújságolta boldogan, hogy Budapestre utaznak még ma este, mert ott is megnyitnak egy szegényszállót.

Gratuláltam, és kicsit lesújtva éreztem magam, tudod L.Manyikám, nem azért, hogy ők milyen gazdagok, mert nem szeretnék gazdag vagy gazdagabb lenni, nem élek mélyszegénységben sem, csak mindig időkrizissel küszködöm, hát inkább csak a szabadidő szempontjából szeretnék “módosabb” lenni úgymond egy kicsit, mert több időre lenne szükségem, amit magamra fordíthatok. Azért is nem jelentkeztem mostanában, mert egyszerűen nem volt fizikai időm, hogy hívjalak, de ezt a fura esetet feltétlenül el szerettem volna neked mesélni, mert te olyan tisztán átlátod a dolgokat! Tudod kedvesem, nem is olyan nagy baj, ha az emberek naivnak és hiszékenynek és félénknek tartanak, engem ez nem bánt már egyáltalán, mert ilyen esetben ők se tudnak rólad egy fontos, lényeges apróságot: hogy nem vagy az!!

Mindezt Ludasmanyi egy új sarki cukrászdában jegyezte le, emlékezetből, miközben rettegett attól, hogy a főnöke hívja, azért, hogy egy számára fölöttébb kellemetlen eseményre elküldje. Egy pont olyan kirakatrendezvényre, mint amilyeneket valószínűleg jóbarátnője újdonsült kollegája szokott rendezni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s