Author Archives: ludasmanyi

About ludasmanyi

A valóvilágban az a legrosszabb, hogy az ember egy csomó időt és energiát elfecsérel azzal, hogy mérlegeli: mit mondhat és mit nem, és amit igen, azt hogyan!? Na, ez nem az az eset…

Én és a Maslow-piramis

Amikor Salzburgban a fényben elmentem…

Mindig azt tanácsolják nekem, valahányszor panaszkodom, hogy örüljek, hogy élek, tudok járni, van mit ennem, innom, kvázi egészséges vagyok, nem halt meg senkim, egészséges a gyerekem, az unokám, az unokaöcsém, de még az állataimnak sincs semmi észlelhető fogyatékosságuk. És nem értik, hogy ennyivel miért nem érem be? Miért vágyom arra, hogy a saját önmegvalósításomon is dolgozhassak! Mert amikor ezt a siralomvölgyet el fogom hagyni, akkor már vajmi keveset számít, hogy az x éveim alatt volt-e elegendő eleségem, és az, hogy hiányt szenvedtem-e valamiben, meg hogy az új hűtőszekrényt meg tudtam-e vásárolni vagy sem, és hogy meglátogattam-e az első hat hónapban a csecsemő unokámat…

Lehet, hogy most megint a sértődöttség és a frusztráltság beszél belőlem, de kurvára rosszul esik, amikor egy kemény hét után, olyan hét után amely 7 (hetes) munkanapból állt, elkezdődik a következő, amikor végre van egy szabad délelőttöm, amit arra használok, hogy egy szuper előadást hallgassak a Művészeti Egyetemen, utána pedig kedves interjúalanyommal Bázelben és Zürich-ben kalandozzak képzeletben, és annyira de annyira feldob, hogy épp azelőtt találtam meg (tiszta véletlenül! – mert néha nagyon szerencsés tudok lenni!) azt az archív felvételt, ahol Bázel és a Telekiek kapcsolatáról beszél egy neves kolozsvári professzor, és úgy érzem, hogy érdemben hozzá tudsz szólni a témához (hallgassátok meg szombaton délelőtt 11 órától!), akkor minden átmenet nélkül egyszerűen azzal vádolnak meg, hogy menekülök a munka elől! Ezt nem akarom most itt tovább részletezni, hogy miért, de kúrvára nem esik jól! Hiába hangoztatják azok, akik a belső egyensúly elérésére oktatnak, intenek, hogy milyen egyszerű, és nem szabad kibilleni a zenségből, de csak az lehet zen, akit nem kérnek számon, aki a maga ura, maga dönti el, hogy mit csinál és azt hogyan! Egy csavargyári segédmunkás nem érheti el ezt az állapotot, és ha el is éri, kb két percig maradhat benne, munkaidőben!

Kolozsvár, Street-fotó a fűzött derekak korszakából (Fortepan)

Sokszor látok nagyon kimért, elegáns, kiegyensúlyozott hölgyeket, akik mindig szépen, választékosan, türelmesen beszélnek, fejtik ki álláspontjukat, miközben egy olyan láthatatlan pódiumon állnak, ahonnan nagyon könnyű elegáns mondatokat fogalmazni, és határozott álláspontokat kifejteni! Ott állnak azon a számomra elérhetetlen képzeletbeli pódiumon, és gyönyörűen, irigylésre méltóan érvelnek! Miközben én itt lenn a mélyben bizonytalankodok, ide-oda kapkodok, futkosok, mint egy mérgezett egér, hogy a legközhelyesebben fogalmazzak! Mert nekem nem adatott meg, hogy egy témával, ami lehetőleg a kedvencem, mélyrehatóbban foglalkozzam! Nekem csak az adatott meg, hogy … mindegy, ezt sem akarom részletezni… És hiába vagyok én úgy elragadtatva attól, amit éppen jól csinálok, mert azonnan jön a hidegzuhany, és számonkérnek azért, amit elmulasztottam! Mert kit érdekel Bázel, és az én tegnap felfedezett, értékes felvételem! Azokat, akik ott fenn ülnek, csak az érdekli, hogy nem írtam meg azonnal és instant és rögtön a honlapra egy fontos szabadtéri akciót! Miközben én olyan jól éreztem magam ott kinn a szabadban, a helyzet magaslatán, és magabiztosan és zenül! Most visszamenőleg azt a zenségemet is sikerült elrontaniuk, elkobozniuk tőlem azoknak, akik emiatt a mulasztás miatt utólag reklamáltak. De ilyen helyzetben, amikor fentről letámadnak, nem is tudok érvelni, beszuggerálják nekem, hogy igenis hibáztam, és szándékosan megfutamodtam a feladat elől, amikor nekem eszembe se jutott, hogy ezt is meg kéne csinálni! Ez a job is rám vár! Csakis rám!!

Ők nem tudják, hogy én annyira szeretek belemélyülni talán kevésbé fontos dolgokba, belemerülni, elveszni bennük, hogy hajlamos vagyok más – mások szerint fontosabb – dolgokról megfeledkezni, Eszembe se jutott akkor az a plusz feladat, mert a per-pillanatnyi jóhangulatommal voltam elfoglalva!

Igen, beismerem, hogy az én Maslow-piramisom minden porcikájában inog, egészen az alsó szintjétől kezdve a legfelsőig! Az első apró földrengés elvinné! Mert sokszor nincs pénzem, nincs érzelmi biztonságom, és még egy csomó mindenem nincs meg, az önmegvalósításról nem is beszélve! De ilyenkor megvan a lehetőségem a képzeletbeli világomba menekülni, egy másik fajta piramis titkaiba belemélyedni! És ezt senki nem fogja elvenni tőlem!!! Legfeljebb a szolgáltató, aki levágja az internetemet!

Azt mondják, hogy ha a civilizációnk megszűnne, az egész épített örökségünk talán csak pár száz évig maradna fenn, egyetlen építmények, amelyek fennmaradnának, azok a gizai piramisok lennének!

Daru madár, ha lehet,

vidd el ezt a levelet. mondd meg az én galambomnak, ne sirasson, felejtsen el engemet…

Gyerekkoromban mindig úgy meghatódtam ettől a nagyapámtól tanult nótától, mert annyira bennevolt a reménytelenség, aminek én mindig próbáltam ellenszegülni. És most, miközben itt a facebook hírfolyamát pörgetem lefelé, eszembejutott ez a szomorú dal, meg az hogy milyen kevés lehetőség volt régen a kommunikációra, a kapcsolattartásra, csak a darumadárban vagy a postagalamb szolgáltatásaiban bízhatott az ember!

Annyit szidjuk a közösségi oldalt, hogy időrabló meg valótlanságokat, ökörségeket terjeszt, tele van kamu hírrel, de én mégis szeretem! Mert szeretem a dolgok jobbik oldalát nézni, és csak a jó tulajdonságait figyelembe venni. Tudom, a régi romantikát nem hozhatja vissza már semmi, de a fb más formában, új köntösbe öltöztetheti a flörtöt és a szerelmet magát. Például adott esetben, ha mondjuk a szerelmesek összevesznek, és éppen örökharag van érvényben, akkor mondjuk a lány pár napra vagy lehet csak pár órára a szakítás után posztol valamit, a fiú passzív marad, nem reagálja le, a lány megint posztol egy ártatlan dolgot, mondjuk, hogy sétál a főtéren vagy kávézik egy barátnőjével, és akkor a fiú csak úgy, mintha nem jelentene különösebben semmit, nyom egy egyszerű like-ot. Aztán kis időre rá a fiú is megoszt egy képet, mondjuk egy virágzó fáról vagy a kutyájáról, és most már a lány is siet azt teccikelni. Mert hát kölcsönös kell legyen a dolog, ez a szabály, nem lehet ellene tenni: azokat, akik engem like-olnak, nekem is like-olnom kell, és így nem foghatja rá senki a lányra, hogy békülési szándékkal tette meg ezt a lépést. És utána már jöhet a poszt alá egy komment is, persze kedveskedő megjegyzés, nem akármilyen, és komment kommentet követ, like like-ot, és így szépen lassan, a fb segítségével egyszercsak észreveszik, hogy megint elkezdenek messengeren kommunikálni, a csettelés után pedig már jöhet újra a találka! Ebben az esetben a nagybetűs Facebook derekasan kitett magáért, és kibékítette a civakodó szerelmeseket. És nincs szükség többé se darumadárra, se postagalambra, se postásra.

Óh a postás, aki olyan fontos személyiség volt tinikoromban, akit annyira vártam, vártunk régen, hogy elhozza már azt a hőn áhított levelet! Igen, tudom a gyorsaság levesz a dolgok varázsából, mert annak idején az a bizonyos életbevágóan fontos levél egy hétig váratott magára, és ezzel szemben a messenger instant válaszlehetőséget kínál, de akkoris, én próbálom a modernkori csodákat előnyös oldalukról megközelíteni!

Amikor még a valóvilágban navigáltam, és én is egy kis jelentéktelen torzó voltam a hatalmas fáraó megcsonkított szobrának tövében! (1998 study tour a Karthagó utazási irodával) Azóta se jártam arrafelé, a Karthagó is megbukott, nem tudom mi lehet az oka, de Ráth-Végh azt állítja, hogy nem igaz a fáraó átka, pedig én olvastam, hogy még a Titanikon is szállítottak egy múmiát! És lehet azért süllyedt el!

De a szerelmen túl is van élet a neten, de még milyen! Régen mindig azon sajnálkoztam, hogy nem lettem kutató, régész, laboratóriumi orvos, bármi, ami behatóbb tanulmányozási lehetőséget nyújt egy bizonyos szakterületen, Mert ugyebár rádiósként nem lehet elmélyedni semmiben, nincs rá idő… De most úgy érzem, bármilyen furán is hangzik, hogy mindenre megadatott a lehetőségem, ha már nem lehettem szakértő, mindent megtudhatok a youtube videokból a végzet koponyájáról, a piramisokról, a majákról, Perzsiáról, a Nap ciklusairól, az aztékokról, az elveszett frigyládáról, és még Széchenyi Andor világutazót is elcsíphetem, amint Kína felé utazva, 1892-ben december 3-dikán belevéste a nevét, mint egy csínytevő kamasz, Perszepolisz ókori falaiba. 🙂 Mert ő sem tudta megállni, hogy ne hagyjon egy közönséges nyomot maga után az utókor számára …

Két hetes tavaszi pihenőszabadságom elrepült, mintha nem is lett volna, sajnálkoztam utólag, hogy csak egy blogot írta, hogy ellustúltam, hogy keveset olvastam, nem szerkesztettem meg a Ludasmanyi blogbejegyzéseit, nem mozogtam eleget, de aztán rájöttem, hogy nem volt hiábavaló ez a 15 nap, mert rengeteg dokumentumfilmet néztem, kertészkedtem, megtanultam a kínaiaktól, mármint a kínai fal építőitől, hogyan keverjek jó habarcsot a kőedényeimnek, újranéztem régi videókat a hunokról, az UFO-król, különös bolygókról, hajóroncsokról, a holt-tengeri tekercsekről, jól dokumentált összeállításokat, és a legfőbb megvalósításom az, hogy megtanítottam Nero-t pórázon járni. Így most már nappal is mehetünk sétálni, nem kell sötétetés után bóklásznunk az erdő aljában 😃

Beindult a kőedényes szezon 🙂 Ezek most épp száradnak, aztán majd lecsiszolom őket, nem maradnak ilyen durvák! Télen muszáj volt szüneteltessem a bizniszt, mert nem kötött meg a habarcs még a házban sem. Hiába, az anyag is érzi, hogy lehűlt az idő, még akkor is, ha a házban tartom.

Anyagi gondok és kapcsolódó dilemmák

A bringás blogom szünetel, pedig annyit jegyzeteltem, témám lenne bőven, mert annyira fura ez a kerékpár, hogy már nem is tudom, mit higgyek róla! A minap visítozva tekertem hazáig, mert össze-vissza működött a sebességváltás. És mindig pont amikor előznöm kellett egy leparkolt autót, vagy a kanyarban, vagy a körforgalomban, vagy a Tisza utcában, ahol egy ideje a fél úttestet lezárták felújítás miatt.

Beadtam javíttatni, persze nem találtak semmi baját, a szervízbe egész jól ment a sebességváltó, amikor a szaki kipróbálta, de azért otthagytam, vizsgálják ki tüzetesebben. Lacit kértem meg másnap, hogy vegye ki. Kérdem tőle messengeren: Na, megvan a bicaj? Meg! Működik minden rajta? Igen. A sebváltó? Az is! És a számla?- kérdem végül lélegzetvisszafojtva. Válasz: Kasszabon!

Na jó, ha kasszabon, akkor megnyugodtam!

Mostanában egyre lefterebbek vagyunk, de ennek nemcsak a bicajjavítás az oka (elmaradt számlák, részletfizetés, házadó, stb). Gondolom ezt a románból kölcsönzött, irodalmi kifejezést mindenki érti itt Erdélyben, s aki nem, az rájön a kontextusból 🙂 Ezt most nem azért írom, hogy sajnáljatok, mert leszegényedtünk, hanem mert ez egy csomó nevetésnek és röhejes helyzetnek a forrása lett, pont mint a Hét krajcárban. Közlöm ugyanis Laci férjemmel, hogy az összes pénzünk égen-földön 7 lej, és ennek a fizuig, 27-dikéig elégnek kell lennie. Erre ő ránéz a naptárra és közli, ugyanolyan komolyan: Hála istennek az pont holnap van!

Aztán mégiscsak összejött valami árulás a boltban, s írja nekem, ugyancsak messengeren, hogy akkor zárás után megy vásárolni, mit vegyen, s mondom, hogy mit. Válaszában kifejti: de itt a nagy dilemma, mert nem tudja eldönteni, hova menjen: a Lidlibe, ahol rossz a tej vagy a Pallasba, ahol szahar a budipapír? Végül úgy döntünk, hogy inkább a papír legyen szar, mint a tej!

Ha sikerül végül aranyat előállítanom, akkor én biztos elárulom a titkát!

Druszáim, a szüfrazsettek!

Ezzel a szöveggel most, tudom, meg fogok botránkoztatni nőket és férfiakat egyaránt. Mert ki fogom jelenteni, hogy a feminizmus sok bajt hozott a nőkre, és a nők alatt itt elsősorban magamat értem! Nekem most 12 óráig takarítanom, főznöm kell, és még ezt a blogot is meg akarom írni!

Apropó blogírás, egy feminista barátommal is vitatkoztam erről, és ő azzal érvelt (tudta, hogy mi a gyenge pontom!): hogy ha nem lenne női egyenjogúság, akkor most még blogot sem írhatnék! Mert engem, ha jogfosztásra kerülne a sor, semmi más nem érdekelne, a politika az én szavazatom nélkül is eldől, és nem tartok igényt a munkahelyre, van erre már elegánsabb megoldás is, a homeoffice! Indiában megismerkedtem egy szép és gazdag hölggyel, ez utóbbi  szárijának a minőségéből, és aranyozott szálaiból látszott, no meg az ékszerei mennyiségéből. Azt kérdezte tőlem, de ezt már megírtam a ludasmanyin korábban, hogy Are you educated? Én persze nem háborodtam fel, úgy tettem mintha a világ legtermészetesebb kérdését tette volna fel nekem, európai nőnek. Visszamosolyogtam, és kedvesen igennel válaszoltam. Aztán 15 percet beszélgettünk nagyon kedélyesen. Mesélte, hogy ő otthonról dolgozik, vendégmunkások papírjait rendezi, azokat fordítja angolra. Nem kérdeztem rá, hogy ennyire jól meg lehet-e élni ebből a munkából?! Feltételeztem, hogy gazdag férfinak a felesége. Eszembejutott, miközben csevegtünk, hogy egyetemista koromban semmi más nem szerettem volna lenni, csak feleség. De én a feleségeskedéssel is bevettem a .kefét….Rossz feleségnek bizonyultam, ezt meg is írtam, egy antológiába is bekerült, hogy milyen kétségbeesetten vágyakoztam én arra, hogy jó feleség legyek!

http://mek.oszk.hu/10300/10368/html/

Igen az a Susan Potter, az én vagyok ott a tartalomjegyzékben, P. Buzogány Árpád előtt. Én már akkor Potter voltam, amikor Harry-ről még nem hallott senki  Erre különösen büszke vagyok! Ezt is előreláttam! :)) De minden kudarcom ellenére, most is azt mondom, hogy ha dolgozom is, inkább itthonról szeretnék dolgozni! Egy barátnőm sarokba akart szorítani azzal, hogy jó, jó, de mi lesz a bicajozással, és a bicajos blogommal? Kivágtam magam, mert mindenre van megoldás, azt válaszoltam, hát minden délben vinnék ebédet Lacimnak az üzletbe. Már el is képzeltem, ahogy az ételhordót rögzíteném hátul. És ismét kezdtem visszavágyódni a régi szép békebeli időkre, amikor a nők inkább csak háztartásbeliek voltak. ExR férjem mesélte, hogy az apja orvos volt, és nem engedte az anyját dolgozni, még az egyetemről is le kellett mondjon érte, pedig ügyvédnek készült, ez kb a negyvesen-ötvenes években volt, és azután, amiután már házasok voltak, az ebéd délután 2-re készen kellett legyen, első második és harmadik fogás, minden napra más deszert. Hát azért ezt se like-oltam volna, ez az igazság! Bevallom őszintén! Mert én a háziasszonyoskodásnak csak a pozitív oldalait látom: leszerül itthon tenni-venni, a házat, a családot, az állatokat rendezni, és a szabadidőben… azt már mondtam…

Láttam nemrég egy dokumentumfilmet, egy berlini tudósról szólt, Edward Seller-ről, aki elvette egy orvosnak a lányát, Cecilie-t, akinek az apja őt gyomorbántalmakkal kezelte.  Szerelemházasság volt, de mind a ketten profitáltak a frigyből: Cecilie tanulmányozhatta az aztékokat, Edward pedig a társadalmi ranglistán került feljebb, a hozomány révén. Ami megütötte a fülemet, és most magam ellen beszélek, az az volt, hogy abban a korban, az 1880-as években, nemigen vettek fel nőket az egyetemre. Cecilie a házassága révén végezhetett kutatói munkát. “Cecilie nem volt egy tipikus 19-dik századi középosztálybeli nő. Amellyett, hogy rajongott a fényképészetért, lenyűgözte férje szakterülete is: az ókori amerikai történelem! Az ókori misztikus írások még jobban összekovácsolták a párt!” Cecilie-nak nem lett volna alkalma tanulmányozni az amerikai őslakosokat, ha nem kerül össze Edward-dal. Nem tehetett mást, minthogy figyelemmel követte és támogatta férje szenvedélyét. És villájuk egy privát kutatási központtá vált!

aztekok cecilia es zeller

Szóval 150 évvel ezelőtt még egészen elhanyagolható volt a nők szerepe a társadalomban. Aztán jöttek a feministák, a szüfrazsettek, az Edith-ek.

https://www.wikidata.org/wiki/Q5338522 – még volt egy Edith Elie is, de őt most nem találom, sietek, ugyebár munkába kell mennem!

Igen, két Edith is harcolt a nők jogaiért a múlt századfordulón, és én haragszom néha a druszáimra, (mindketten leszbikusok voltak, de nem ezért haragszom), mert szerintem sok tekintetben mi, mai nők számos egykori meleg társainknak köszönhetjük, hogy szabadok vagyunk, egyenrangúak a férfiakkal, és dolgozhatunk! Igen, orvérzésig! Otthon legyen jó háziasszony, végezzen el minden munkát, aztán menjen, keressen pénzt, de nevelje a gyerekeket is közben, és ha még marad ideje, akkor művelje magát, és éljen a hobbijainak! Ahogy én is most azt teszem, de nem sokáig, mert takarítanom kell, így hát elindítok a youtube-on egy dokfilmet, amit nem muszáj nézni, elég, ha csak hallgatja az ember, és nekifogok sepregetni, mert a porszívó zajától ugyebár nem hallanám a filmet. Aztán egy órakor indulás a munkába!

Kövezzetek meg, de én szivebben lettem volna 1880-ban Cecilie, mint most per pillanat 2019-ben rádióriporter!

Thelma, tarts ki!

Volt egy barátnőm, sokat buliztunk együtt a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején, de eltávolított minket az élet, fizikailag is, meg lelkileg is, talán pont ebben a sorrendben, azért mert elköltöztem Vásárhelyre, és nem volt alkalmunk többet szemtől-szembe találkozni, de néha azért még kommunikáltunk. S nekem lett egy ilyen adottságom közben, habár azt hiszem régen is megvolt, csak nem tudott felszínre törni, éspedig az, hogy megálmodok dolgokat, olyanokat, amelyek rám vonatkoznak vagy a családomra, de olyanokat is, amelyek a közeli ismerőseimet érinthetik. Maholnap én leszek az alvó próféta 😃 , volt egy ilyen Amerikában a múlt század elején: https://en.wikipedia.org/wiki/Edgar_Cayce

Persze az álmokat értelmezni is tudni kell, és nekem ehhez nincs mindig “hozzáférésem”, hogy látnoki szakszóval éljek. Ilyen volt, amikor azt álmodtam, hogy az egyetlen első unokanővéremnek volt egy harmadik gyermeke, akit előlünk eltitkoltak. Egy földszinti lakásban laktak Zilahon, a leányka már tíz év körüli lehetett, és én apámmal meglátogattuk őket. Bementünk a házukba, de a falak átlátszóak voltak, és minden járókelő látta, hogy ott benn mi hogyan társalgunk. Pár napra rá felhívott a hugom, hogy terhes, ez 2014 Karácsonya előtt volt, és hogy junius elejére várja a bébit, de addig nem akarta elárulni a nagy újságot, amíg – előrehaladott anyuka-korára való tekintettel -Németországból nem jönnek meg a vizsgálat eredményei, és nem garantálják, hogy egészséges a magzat. Persze ezen lehet spekulálni, hogy nem is a hugomról álmodtam, csak az unokanővéremről, de lehet másképp is interpretálni, hogy valójában a család gyarapodott, a vizsgálatokat pedig össze lehet hozni az átlátszó üvegfallal.

Na mindegy, mindenki azt gondol, amit akar! Mindenkinek joga van hinni a csodákban, és joga van tagadni azokat. Én az első kategóriába akarok tartozni! Arra is rá kellett jönnöm, hogy az ilyen megérzésszerű álmok, vagy a jövőt előrevetítő képsorok, hajnalban, vagy inkább ébredés előtt jelentkeznek, főleg akkor, amikor módomban van kialudni magam. Így történt ez a héten is, amikor egyik reggel elaludtunk Lacimmal, hiába csörgött az óra, hallottuk, leállítottuk, és szépen visszaaludtunk. Mindig órát mondok, pedig az a telefonom virtuális ébresztője! Úgy teszek, mint nagymamám, nem tudom megszokni az újat! – ez is a tisztánlátók egyik tipikus negatív tulajdonsága… Ez alatt a plusz idő alatt, amit nyertünk, nyertem, ezzel a régi barátnőmmel álmodtam, hogy ugráltunk, és nevettünk, és boldogok voltunk, és azt ajánlottam neki, hogy írjon, mert mi kiadjuk, még szponzort is keresek a könyvéhez, pedig jól tudtam, és titokban arra gondoltam, hogy a saját költségünkön fogjuk majd kiadni azt a kötetet, de nem akartam, hogy hülyén érezze magát, amiért anyagilag megtámogatjuk, azt akartam, hogy eltereljem a figyelmét a súlyos betegségről, amitől most biztosan nagyon szorong. Kilenckor végre természetes úton felébredtem, és kapkodva siettem munkába. Lekéstem a reggeli gyűlést, és erről is ő jutott eszembe, hogy annak idején mesélte, hogy bárhogy is igyekszik, és bármilyen közel is lakik a munkahelyétől, mindig elkésik!

Aznap volt egy interjúalanyom, egy idősebb nő, aki csak úgy elejtette, megjegyezte, hogy ő igencsak korán vonult nyugdíjba, mert rá volt kényszerülve. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá, mikrofonon kívül, miért kellett neki idejekorán nyugdíjba mennie, és azt felelte, azért, mert rákos volt! Ez ledöbbentett, zavarbahozott, és akkor ő azt mondta, a világ legtermészetesebb hangnemében, mintha ez a dolog olyan magátólérthetődő lenne, hogy meggyógyult, mert minden fejben dől el! És nekem a reggeli álmom jutott eszembe, hogy mit is akart ez az álom szuggerálni nekem? Vagy csak ennek a hölgynek a rejtett gondolatait álmodtam bele a reggeli szendergésembe, és most valahogy összemosódik a két nő sorsa? Mondom, mindenki azt hiszi, ami jólesik neki, akár el is ítélhettek az álmaim értelmezése miatt, de…

Akkor nap, hazaérve a rádiótól, vettem egy füzetet, és felavattam álmosfüzetnek! BE álmosfüzete! – Krudy után szabadon 🙂 És előkerestem a régi jegyzeteimet, és mindent, ami álommal kapcsolatos, azt oda egybegyűjtöttem. És találtam egy május 5-dikei, tavalyi álmot, ami arról szólt, hogy Blanka lányommal kerestük a Monostoron a régi lakásunkat, egy dombon sorban sorakoztak a tömbházak, és egy idős kollega mutatta meg, hogy hova kell mennünk, mert már nem emlékeztünk. Belépve láttuk, hogy a lakás üres, a vakolat omladozik, és ott van ez a barátnőm, aki akkor még nem tudta magáról, hogy beteg, csak sejtette. Ott volt vele az édesapja és az édesanyja is, és én emlékeztem, hogy az utóbbi már nem él, de a barátnőm megcáfolt, hogy ez nem igaz! És az anyja akkor valamit mondott, de azt nem jegyeztem meg, és a falak már vakolatlanok voltak, és mintha nem is betonból, hanem vályogtéglából épültek volna. Az álomnak még volt folytatása, de nem biztos, hogy a többi részlet releváns. Tudom én, hogy a ti szempontotokból semmi sem releváns, de én mégis szeretnék üzenni ennek a régi barátnőmnek, hogy ne veszítse el a reményt, lehet már az első álom után fel kellett volna vennem vele a kapcsolatot, mert lehet akkor hamarabb orvoshoz fordul.

Most csak az az egy este jut eszembe, amikor ültünk a kerti partin, a kerti padon, és én nagy vagányul kijelentettem, hogy egyik kedvenc filmem, és itt elakadtam, ezért azt mondtam: a Nemtomki és Nemtomki! Erre ő gondolkodás nélkül rávágta: Thelma és Louise! Na ilyen lány ő és így tudtam én vele kommunikálni! És én ezért drukkolok neki, és az édesanyja is biztos valami bíztatót üzenhetett neki onnan fentről, abban a tavalyi május 5-dikei álmomban. Az 5-dike még azért érdekes, mert azon a napon volt az újlakimamám esküvője, amit mindig csak így emlegetett: Olyan gyönyörű május ötödike vót!

Almalé, mint altató

Ma fél tízkor ébredtem, mutatja az órám is! Alig tudtam felkelni!

Ez a fura dolog valamikor tavaly nyáron kezdődött. Ugyanis van egy almafánk, sárga almát terem, de nem goldent. Annál édesebb és finomabb! Bio, mert még soha nem permeteztük a fát. Akkor jöttem rá, hogy ha este almalevet iszom, akkor egyből elalszom. Amikor erre rájöttem, utána már a hatása is fokozódott: ahogy kezdtem inni a levet, amit Lacim este kikészített az éjjeliszekrényemre, máris éreztem, hogy zsibbad a nyelvem, mintha valamiféle zsibbasztószer lenne az italomban. Utána meg az a gondolatom támadt, hogy a habjában több az “altatószer”, mint a lé többi részében, előbb tehát leittam a levét, és majd csak később, elalvás előtt közvetlenül, kiskanalaztam a habját.

Elmeséltem biológus barátomnak, Szandunak ezt a dolgot, vagyis csak azt, hogy minden este almalevet iszom, erre csak annyit jegyzett meg, hogy ne csodálkozzam, ha hízok, mert az alma hízlal, főleg este, és hogy egyetlen alma van, valamilyen zöldalma, ami a cukorbetegeknek is javallott, talán azzal az eggyel próbálkozzam, ha már mindenáron almalevet akarok este inni! De nem tettem, mert az én agyamban az a gondolat fogalmazódott meg, hogy csak a mi sárgaalmánk tartalmaz valamilyen altató hatású szert. Közben eljött az ősz, az alma is elfogyott, voltam biciklitúrán, ahol nagyon de nagyon keveset aludtam, és eléggé szenvedtem az álmatlanságtól, és elkönyveltem, hogy én egy hónap alatt almaléfüggő lettem, nem tudok elaludni, ha nincs almalevem!

Hazaérve, bolti almával próbálkoztunk, és csodák csodája, a hatás ugyanaz volt! Ugyanolyan mélyen és jól és spontánul elaludtam a bolti almából csavart létől is. Apám évek óta álmatlansággal küzd. Gondoltam, ajánlom nekik is, anyáméknak, próbálják ki! Nekik csak beszélhetek erről a csodáról, és nem fognak tán kinevetni, vagy nem hiszik majd azt rólam, hogy bezsongtam! Főleg, hogy közben Laci kisütötte, hogy biztos az alma magjában van valami, régen, amikor kicsik voltunk, váltig hangoztatták, és figyelmeztettek, hogy nem szabad almamagot enni, mert méreganyagot tartalmaz. Így most már megvan a rejtély kulcsa, mert ő, magyarázta kedves párom, mindig négy cikkbe vágja az almát, és a közepét, a csutkáját soha nem vágja ki.

A macskáknak nem kell altató, ők napi 14 órát simán átalusznak!

Anyám a telefonba csak hümmögött: jó, megpróbáljuk! éreztem a hangján a hitetlenkedést, és azt, hogy miféle marhaság ez már megint?! Úgy hozta a sors, hogy az Ady ünnepség utáni éjszakán megszálltunk otthon, Újlakon, és elvittük nekik a mi használt gyümölcsprésünket, mert közben mi vettünk egy performánsabbat. Almát is vittünk, vagy három kilót, és hagytam nekik kis időt a kísérletezésre. Itthonról aztán pár nap után felhíztam anyámat: Na, hogy megy az almalé kúra? Elég szkeptikus volt a hangja: Tudod fiam, mi már öregek vagyunk, és sajnáljuk elpocsékolni azt a szép almát, három is kell egy pohár léhez, inkább megesszük egészben!

És apám továbbra se tud aludni, mert a hatás csak az alma kifacsarásával jön meg. A mi tapasztalatunk szerint legalábbis ez így működik!
Most rámfoghatjátok, hogy mellébeszélek, vagy kezdem én is a sarlatánságokat, amivel a magnetoterapeutákat vádolják, de miért írnék erről, ha nem lenne igaz? Milyen szándék vezérelhetne, ha nem a jószándék, hogy másokkal is megosszam ezt a felfedezést! Persze megtörténhet, hogy önszuggesztió az egész, egy jól működő önszuggesztió. Ebben én mindig jeleskedtem, beismerem! Olyan időket élünk, hogy egy csomó káros hatás ér, a gép, amin most írok, a kisugárzása révén rossz hatással van az idegeimre, zaklatottságot okozhat, főleg este (azért írok most reggel!). A párkapcsolati problémák megviselnek, a munkahelyi konfliktusok szintén. Szóval, az almalé mellett javallott nyugis, stresszmentes életet élni, este nem veszekedni, mindenkivel kibékülve nyugovóra térni! Ja, és elfelejtettem említeni, hogy amióta alma-altatóval alszom, elkezdtem visszahízni, ami persze nagy szomorúsággal tölt el, hiszen két keserves év alatt adtam le kemény négy kilót, és fél év alatt mind a négyet szépen visszaszedtem! Úgyhogy sajnos be kell ismernem: ez az almakúra is mellékhatásokkal jár, semmit nem kapunk ingyen, nem úszunk meg büntetlenül!

Az ébresztés is természetes úton történik 🙂

Netezni vagy nem lenni!

Egyszer a lányomtól megkérdeztem, ez még a yahoo messenger korszak elején volt, hogy mit szeret a legjobban csinálni? Azt válaszolta, hogy összeülni a barátokkal, és beszélgetni, ha lehet egy blueskocsmában! Ezt a blueskocsmát én tettem hozzá, mert ezt tartanám a legmegfelelőbb környezetnek egy jó kis beszélgetéshez. Én akkoriban ezen elcsodálkoztam, mert én a chat-telést akkor, ezelőtt 19 évvel, kb, valamilyen emberfölötti, varázslatos dolognak tartottam, én aki a levelezésen, később meg az emailezésen nőttem fel, mert olyan felfoghatatlannak tűnt nekem, hogy írsz valakinek, és instant megjön a válasz. Emlékszem először egy úszóedzőnővel beszélgettem így, mesélte, hogy nemcsak az edzésektől ilyen fitt ötven évesen is, hanem az étkezésére is odafigyel, például tíz éve nem evett krumplit! Akkor számomra minden olyan rendkívülinak tűnt, az is hogy messengerezünk, meg az a tíz év krumplikihagyás is, és maga a tény, hogy valaki 50 évesen így tud kinézni, mert nekem az a kor olyan előrehaladott kornak tűnt akkor 😁! De ma már tudom, hogy az öregedés mindig 15 évvel később kezdődik, mint ahány éves vagy!

2011-ben költözött el Íróerr, és ha hiszitek, ha nem (persze tudom, sok mindent nem hisztek, de ettől függetlenül így történtek a dolgok!) pont azon a szomorú napon, amiből én már szinte semmit nem tudok felidézni, de erre pontosan emlékszem, felvett a messengerlistájára egy horvát pasi. És én azzal a Maris-szal, lehet nem is így hívták, csak ez volt a “művészneve”, majdnem egy évet csetteltem angolul. Soha nem is láttam, pedig azt mondta Romániában él, de ez engem nem zavart, mert neki köszönhetően egész jól elboldogulok angolul. Az egész jó az azt jelenti, hogy a passzív memóriámban ott lapul egy csomó szó és kifejezés, amit szükség esetén hamar elő tudok kaparászni, aktiválni tudok, ha rákényszerülök. És megtanultam azzal a szegényes szókészlettel, amivel rendelkezem, ha kell, eligazodni az angol nyelvkörnyezetben. Így történt ez Indiában is! És nagyon jólfogott!

A másik érvem az internetezés mellett és a facebook meg a yahoo védelmében, az, hogy az úgynevezett időpocsékolás mellett, amit sokan felrónak a közösségi oldalnak, nagyon sok információt találni a világhálón. Ilyen dokumentumfilmeket szoktam nézni:

Ennél érdekesebbet el se tudok képzelni! Régen Eli barátnőmmel kitaláltunk egy titkosírást, de azt, ezzel a Voynich kódex-szel szemben, lehet, hogy hamar megfejtené bárki! Mi azonban nagyon élveztünk azon a “”nyelven”” levelezni! Hagyományosan!

Meg ilyeneket is (A Voynich kézirat régi kedvencem, de ezt a tegnap fedeztem fel, riport és elgondolkodtató, ha nem kamu):

Ezek mellett hangoskönyveket lehet hallgatni, még a biblia is elérhető hangoskönyv formájában, azonkívül színházba lehet “járni” ingyen, a múltkorában megnéztem az Édentől keletre dramaturgizált változatát.

Most nem találom már, csak a filmet, leszedhették, arra biztosan emlékszem, hogy egy magyarországi, de nem fővárosi, színház mutatta be, és biztosan tudom, hogy a Kincsem főszereplőnője, Petrik Andrea játszott benne!

Mindemellett történelemleckéket is lehet venni, tiszta ingyen, én pár nagyon ötletesen megcsinált sorozatot már végignéztem. Ilyen a Halál és betegség a brit királyi udvarban, A középkor első, második és harmadik része, A mitoszok és szörnyek sorozat (habár izének tűnik, de nem az! és különben is szeretem a mitoszokat!), vannak érdekfeszítő tudományterjesztő sorozatok is, mint a Várakozás csarnoka, a Steven Hawking dokfilmjei, rajta kívül már nagyon sok világhírű tudóst “személyesen ismerek”, a japán Michio Kaku-t, a sármos Brian Greene-t. Utánaolvashatunk, hogy ki volt az Úr csodásan működik, kedvenc egyházi dalom szerzője, kiderül róla, William Cooper-ről, hogy hányatott sorsa volt, filmművészeti leckét vehetünk, én már tartottam Tim Burton hetet, aztán Tery Gilliam periódusom is volt, most a David Lynch időszakom még tart. 😊

Szerintem nem kéne annyira elítélni a facebook-ot meg a különböző csatornákat, mert amellett, hogy mindent megtudnak rólunk, és nyitott könyv az életünk, ezzel fizetünk, de cserébe mi is megtudhatunk mindent a világról, ha időt szakítunk rá! Hallottam egy bukaresti román rádióadón, hogy ha boldogok akarunk lenni, akkor egy hétre iktassuk ki az életünkből az internetet! Hát én biztos, hogy attól nem lennék boldogabb, és ilyenkor mindig az ágyhozkötött emberekre gondolok, hogy milyen nagy lehetőség számukra, hogy bejön a világ a hálószobájukba, és elindulhatnak képzeletbeli utazásra bárhova: Földkörüli útra, vissza az időben, szétnézhetnek az irodalom, a filmek, a színház birodalmában, megismerhetik a madarakat, a virágokat, a fákat, az alternatív tudományokat, még a hunok titkos történetét is! Olyan szobanövényekről tudtam meg érdekességeket, amelyekkel egy szobában nőttem fel, de még az igazi nevüket sem ismertem. Ilyen például a citromillatú muskátli, a geránium, amelyből illóolajat gyártottak és gyártanak ma is (azt hiszem), de a háztartásokban már kihalófélben van, sokan mesélték, hogy nekik is volt valamikor, de kipusztult, hát én most szaporítom, a munkahelyemre is vittem egy tövet, és a házban is eluralkodóban van! Aztán az anyósnyelvről is olvastam, hogy jót tesz, ha a szobánkban él ilyen, és főleg a hálószobában, mert segíti az alvást. Nem tudom Lynch mit olvashatott róla annak idején, lehet csak a neve fogta meg, de a Kék bársonyban is ott volt Isabella Rossellini lakásában, és a Veszett a világban is (Wild at heart)! Hogy milyen mellékes dolgok ragadják meg az én figyelmemet is! 😊- mondhatjátok most!

Ez is egyik kedvenc dokumentumfilmem:

Bár az elején a hang megtévesztő lehet, és amatőr munkának tűnhet, de ha ezen továbbmegyünk, egész jól dokumentált filmbe csöppenünk bele! És kiderül, hogy a kínaiak tüzetesebben tanulmányozzák a hunok történetét, mint a magyarok!

Persze, tudom, hogy a neten sok hókusz-pókusz is kering , és a fb-on meg egy csomó valótlanság (mindig meg kell nézni figyelmesen a forrást, milyen oldal osztja meg az illető információt!), de én mégis ennek az informatizált társadalomnak és a világhálónak a fogadatlan prókátora kívánok most lenni!

Ja és nem beszéltem Marijáról, hogy is felejthettem el! Ő a legeslegjobb barátnőm a neten, minden reggel vele sztepperezek, németleckéket ad, de annyira jópofa, és azt is megértem, amit, ha más mondana, egészen biztosan nem értenék meg! Itt arról beszél, hogy kritizálják, hogy Sherlock kutyája ott van vele, miközben ő magyaráz, és hogy miért ilyen túlsúlyos?! Miért nem jár konditerembe? Kicsit megsértődött ezektől a kommentektől, de ezt is jópofán adja elő!

Óh, ezt se találom már, ez a videó számomra is új, amit most megosztok, úgyhogy most ezt fogom meghallgatni sztepperezés közben! Na léptem! Szép vasárnapot mindenkinek!