Disztópikus történet 2030-ból

Kolompos Kató azon a héten egymásután kétszer ment be a városba, gyalog tette meg a hat kilóméteres utat a központig, mert a buszon CO2 igazolványt kértek, és ő olyannal nem rendelkezett. A főtérre érve meglepte, hogy mennyi minden megváltozott utolsó városlátogatása óta. Minden élelem látványosan megdrágult, a 30 lejes lepény immár 35 lej 50 bani lett, viszont most sokkal kisebb volt az átmérője. Senki nem állt sorban az ablaknál, és csak három túróslepény volt kitéve a vitrinbe, onnan emelték ki neki az egyiket. Kató bizalmatlanul nézte a mikróban felmelegített pékárut, és muszáj volt feltennie a kérdést: Ez biztos mai? Mert eléggé fúj itt a szél! A kiszolgáló nem értette a poént, egy középkorú, őszhajú nő volt, csak bólogatott, helyeselve, amit Kolompos Kató mondott: Persze persze, mind mai, csak nem tettünk ki többet, mert igen, kissé fúj a szél itt az ablak iránt, és hamar kihűlne! Na jó, hősnőnk annyiba hagyta! Továbbment, belépett a szomszédos tejtermék kirendeltségbe, ott is nagy volt a pangás. Vett egy jófajta vajat, nagyon kell vigyázni ám, mert manapság minden hamisítvány, ez viszont saját termék, ezért tudta, hogy csak onnan érdemes vásárolni, de így sem olcsó. Ezúttal 90 lej volt. Tessék mondani, ez most mennyit dárgult? Ő (az eladó) nem is tudja, úgy rémlik, 72 lej 30 bani volt még tegnap. Na akkor legalább nem kell már banizni! – megint poénnak szánta a megjegyzést, de ez a sokkal fiatalabb hölgy se vette a lapot. Amikor már a humorérzék is kiveszett, akkor nagy baj lehet. Hova vezet ez? – jutott eszébe egy régi komikus sorozat szállóigéje, és megsajnálta a még mindig üde, leányosan naiv arcú, enyhén zömök kiszolgálót. Valószínű a megélhetésén töprengett ez a cég “jelmezébe” öltöztetett, valamikor derűs asszony. Lehet van két iskolás gyereke, és a férje se keres túl sokat. Kilépett az üzletből, kissé lelombozódva, pedig olyan poénos kedvében volt aznap…

A széles járdán egy hajléktalan kitartóan próbálgatta a bérelhető elektromos rollert, amely sehogysem akart megszűnni pittyegni, Kató fel akarta hívni a figyelmét, hogy ahhoz szükséges egy telefonos applikáció, meg pénz is, de inkább nem szólt, mert kíváncsi volt, mi lesz a vége. Az lett, hogy a járgány meglepő módon hirtelen elhallgatott, és az utca embere vígan elindult vele a Fényes jövő nevű utcán felfelé. Ettől hősnőnk ismét jókedvre derült, az Isten megsegítette, milyen leleményes egy ember! Nincs minden veszve, ha egy homeless is így képes feltalálni magát!

Kolompos Kató sétája során belógott egy turiba, csak úgy körülnézni, mert a napokban érkezett a friss áru, ilyenkor még minden méregdrága, ő pedig évek óta csak akkor engedheti meg magának, hogy vásároljon, amikor kiárusítás van, és mindent kétlejért kínálnak, és általában mázlija szokott lenni, mert mindig kifog egy-két jó cuccot. Azért a kétlejért még felpróbálni sem érdemes, így hát keveset időzik ilyenkor a turkálóban, amely most már kicsit alrébb csúsztatta az ajtóra ragasztott, régebbi felhívást, hogy csak CO2-es igazolvánnyal lehet belépni, és nagyobb, messziről jól látható betükkel kiírta középre, hogy maximum 20 személy tartózkodhat egyidőben az üzletben. Izgalmas érzés volt a tilosban járni, hősnőnk úgy érezte magát, mintha a kulisszák mögé settenkedett volna, ahol a nagy titkokról lehull a lepel…

De öröme nem tartott sokáig, mert ráeszmélt, hogy mosdóba kell mennie, és a gyorsétkezde, amely a közelben van, és ahol a régi szép időkben napimenüt evett, szigorúan veszi a CO2-őt, annyira szigorúan, hogy már szinte egyetlen vendége sincsen. Bekukucskált a hatalmas, plafonig érő ablakon, és valóban csupán egy asztalnál ebédelt egy magányos férfi, a felszolgáló személyzet pedig, aki a hőskorban csúcsidőben azt se tudta hova kapjon, most lezserül beszélgetett a pultnál. Sebaj, még mindig ott a cukrászda, ott a múltkor is volt forgalom, látta amint jöttek-mentek ki-be az emberek, nem hiszi, hogy mindenki CO2-es lett volna. Kató hát arra vette az irányt. Habár mostanában nem szokott süteményt vásárolni, megszokta, hogy keveset egyen, és csak a szükségeset. Az alapélelem racionalizálva volt, mivel a lakosság hajlamos a halmozásra, tartják a hatóságok, de bizalmasan azt pletykálják, hogy kevés a tartalék a kereslethez képest. A gazdagoknak se könnyű, ha valaki új autót szándékszik venni, több mint 5 évet kell várnia, amíg legyártják, mert nincs nyersanyag, fogytán a magnézium. Fura, erről Kató annak idején azt tanulta, hogy a Föld 13 százalékát teszi ki. Akkor most hova tűnhetett?

Sietett a cukrászda felé, már nagyon kellett pipilnie, gondolta vesz egy fél literes vizet, úgyis elfelejtett hozni magával, és akkor jogosan használhatja a mosdót. De meglepetésére, az ajtón itt is az állt, hogy csak CO2-es igazolvánnyal lehet benn fogyasztani. S logikus, ha nem fogyaszt az asztalnál, nincs joga a mosdót igénybe venni! Nem akart kockáztatni, nagyon zokon vette volna, ha rászóltak volna, netán ki is kergetik, mint egy kéregetőt! Esett hát a B terv is. Tudni kell, hogy a kisvárosban nincs közvécé, volt ugyan egy, de az már évek óta lerobbant állapotban leledzik (nehogy a CO2-es igazolvánnyal nem rendelkezők ott felzsúfolódjanak, s abból ki tudja milyen bonyodalom származna!). Nem maradt más megoldás, mint a Nagy Bevásárlóközpont. Valahogy be kell lógnia, ha nem akarja hazáig szorongatni. Ahogy közeledett a stoplámpa felé, amely átvezet a Nagyáruház főbejáratához, messziről látta már, hogy az ajtó mögött ott áll a fekete egyenruhás őr, és mindenkinek beszkenneli a telefonjáról a QR kódját. Na, az ördög vigye el, meg kell próbálnia a hátsó bejáratot, hátha ott nem annyira éberek az ellenőrök! Átment az átjárón, és megkerülte az épületet. Amikor odaért, látta, isteni szerencséje van, a biztonságiak a bejárat előtti cigizőpontnál épp cigiszünetet tartanak, voltak vagy öten, az utolsó épp akkor lépett ki, és gyújtott rá, amikor Kató a hozzá legközelebb eső ajtón besírült. Próbált nem feltűnést kelteni, és észrevétlen maradni. Gondolta: csak nem futnak tán utánam, koldusnak még nem nézek ki, nem vagyok ugyan elegáns, de rendes öltözetem van, tiszta csizmám, válltáskám, ki se nézik belőlem, hogy törvényen kívül állnék! 😀

Felment az emeleti mosdóba, megkönnyebült, és most már tényleg úgy érezte, az övé a világ! Mintha egy privát klubba lógott volna be, klubtagság nélkül! Mielőtt távozott, szétnézett kicsit az emeleteken, sok üzlet, amely azelőtt virágzott, lesötétített redőnnyel fogadta, a könyvesüzlet volt nyitva, az ékszerész, a pénzváltó, a pénzküldő szolgáltatás (ráeszmélt, fel se tudná venni, ha most küldenének neki külföldről pénzt!), a kínai, az élelmiszerüzlet, a gyereküzlet, a harisnyás cég, s még egy páran, nem sokan maradtak meg. Végigment minden soron, aztán leereszkedett a mozgólépcsővel a földszintre. S amikor menne kifelé, ott az ellenőr előtte, épp két fiatal srácnak szkenneli le a telefonját. Basszus, most mitévő legyen? Rájött közben, hogy azok a fiatalok az aluljáróból jöttek fel, az is egy checkpoint a beérkezőknek, de későn kapcsolt, így hát gyorsan leereszkedett a mozgólépcsővel az alagsorba. Ott is voltak üzletek, valamikor a kedvenc outlet-je, most nagy betükkel figyelmeztette a vásárlókat, hogy csak a kiváltságosokat fogadhatja. Jó, hát úgyis számára drágák már ott a göncök, nem engedhetné meg magának, régen még a jólnevelt kutyákat is fogadták, barátságos tábla jelezte, hogy animal friendly, az is eltűnt a bejárati ajtóról. Mindegy, legalább cseppet sem fogja bánni, hogy nem térhet oda be többé! De még nem volt vége a kálváriájának, mert az egyenruhás őrök az alagsorban is felbukkantak. Te jó ég, valahogy ki kéne már keveredni innen ebből az alvilágból, mielőtt még megaláznak! Felgyorsította lépteit a kijárat felé, nem nézett már se jobbra-se balra, vissza se próbált fordulni, a lépcsőn már valósággal rohant felfelé, nyílt az ajtó, és vééégre! Friss levegő és újra szabadság! Megsegített a Jóisten! Itt már senki nem fogja leigazoltatni, egyelőre….

Útban hazafelé összefutott egy ismerősével, kiderült, hogy egy csónapban eveznek. Te is fiam, Brutus? Hát te szakmabeli vagy, mégse vállalod be a CO2-őt? Pont azért nem, mert az vagyok! – válaszolta sokat sejtetően az ismerőse. Mindketten sóhajtottak, de miután elváltak, Kolompos Kató mégis megnyugodott, azt érezte, új erőre kapott, kimért léptekkel elindult, és hazáig meg sem állt!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s