Végre igazi tél! Nem indul az autó, de annyi baj legyen! Kárpótol érte a frissss levegő és a patyolattiszta világ! Lehet mire befejezem ezt a blogot, már el is olvad a hó. Mert kisütött a nap, és csepeg az eresz (január 23. vagy 24. lehetett?, már nem is emlékszem pontosan, mikor kezdtem el írni ezt a bejegyzést…). Gyűjtöttem esővizet a szobanövényeknek. Lehet, hogy most hibernálniuk kellene, de ők ezt nem tudják.😃 Télen is nehezen viselik, ha nem öntözöm őket, lekókadnak, egy csomó levelük leszárad. Biztos nagyon száraz a levegő a házban, és nemigazán tolerálják a gázfűtést sem. Csodás a Maros, be van fagyva, mint a Temze a XVII-dik században. Különleges élmény volt ma járkálni a jégen, felért egy holdbéli sétával! A kutyák már nem élvezték annyira, csúszkáltak, és mindegyre ellógtak a mezőre.

Eddig mindig csak a túloldalról fényképeztem a nádast, most volt alkalmam az innenső oldalról szemlélni. Csak egy órát töltöttünk el a Maroson, de az is elég volt arra, hogy átvegyük a jégvilág hangulatát. Eszembejutott a gyerekkorom. Igaz, a Kraszna sose volt befagyva, vagy nem is tudom, nem emlékszem. Mi télen csak szánkózni jártunk, előbb a szilvásunkba, aztán ahogy nőttünk, a templom melletti kis-sikátorba. Hókirálynő birodalma mindenütt lenyűgöző: az erdőben is, a vízparton, a jégen méginkább. 😊

Lehet jobb volna otthagyni csapot-papot, és élni a kis minivilágom nyújtotta boldog, nyugodt, stresszmentes életét. Azt mondja Valaki, hogy az nem lenne jó (mert talán egy idő után üresnek érezném)! Dehogynem, nagyon is jó lenne, elfordulnék a materiális valóságtól, csak olvasnék, rendezgetném a könyveket, írnék, és rengeteg nekemvaló filmet megnéznék. Sose unatkoznék, annyi megismernivaló arca van a Nagyvilágnak! Nem kommunikálnék senkivel, aki engem kizökkenthet ebből a zen állapotból. Mert nem lennék rákényszerülve! 😉

A madaraim (értsd a majorság), nappal a teraszon melegednek, oda vittem a vizes edényüket is, ott kapnak enni, este pedig megindulnak, migrálnak a tyúkudvar felé, mert csak a házuk tetején tudnak aludni! Ott a hálószobájuk. Akármilyen fagyos az éjszaka, nem tágítanak. A három tyúkanyó pedig felváltva tojik egy-egy tojást. Azért szép teljesítmény tőlük ebben a farkasordító hidegben! Nagyon hálás vagyok nekik, megérdemlik a gondoskodást! Nem hagynak élelem nélkül. Számomra most már a házitojás lételemmé vált. Minden harmadik nap főzök magamnak egy zöldséglevest, és házitojásos galuskát szaggatok belé, de jó sokat. Az konszisztenssé teszi, jóllakom vele, annyira megszoktam, hogy nincs is szükségem más kajára. Most mindjárt kimegyek, rendezzem el őket éjszakára, és majd készítek egy fotót is róluk. Fehérke nem csatlakozik a többiekhez, mert tojótársai bántják (érdekes ellenben, hogy a kakasok egészen jól megférnek egymással!). Inkább az udvar fedett tetején alszik a kis különc, ezért megemeltem a polipropilén fedőt, hogy bújjon be alája, és én, a balga mérnök, csak most a tél közepén jöttem rá, hogyan szigeteljem le a lakosztályát, hogy ne fújjon rajta keresztül a szél! Megmutatom nemsokára. Leírhatatlanul relaxál, amikor etetem őket, s amikor látom, hogy a vizüket is megtalálják, és jóizűen kortyolgatják. Nem tudom megmagyarázni, mi olyan csodás benne, de ha a felnőtteket is képes volt elszórakoztatni egy Tamagotchi kütyü, egy virtuális lény, “akit” gondozni kellett, akkor ha mindez élőben történik, a hatás, higyjétek el, százszoros! Megnéztem, hogyan írják helyesen a japán játék nevét, s kiderült, hogy reneszánszát éli éppen, már van smart verziója is. Köszönöm, nem kérem, maradok a live változatnál!

Jelentés a Fehérke-alagútból: két napja éjszakára minus 18 fokra hűlt a levegő, ezért sötétedés után, amikor összetömörülnek a házuk tetején, szépen, rendre bepakolom őket a lakásukba, és rájukreteszelem az ajtót. Beleértve Fehérkét is! Mégse hagyhatok mindent a kopasz tarajuk után! Hova vezetne ez? 😀

S akkor álljon itt a legújabb (co-)produkció! Bevontam Lacit is! Kicsit tiltakozott, de aztán megeredt a nyelve…