Ezzel a szöveggel most, tudom, meg fogok botránkoztatni nőket és férfiakat egyaránt. Mert ki fogom jelenteni, hogy a feminizmus sok bajt hozott a nőkre, és a nők alatt itt elsősorban magamat értem! Nekem most 12 óráig takarítanom, főznöm kell, és még ezt a blogot is meg akarom írni!

Apropó blogírás, egy feminista barátommal is vitatkoztam erről, és ő azzal érvelt (tudta, hogy mi a gyenge pontom!): hogy ha nem lenne női egyenjogúság, akkor most még blogot sem írhatnék! Mert engem, ha jogfosztásra kerülne a sor, semmi más nem érdekelne, a politika az én szavazatom nélkül is eldől, és nem tartok igényt a munkahelyemre se, van erre már elegánsabb megoldás is, a homeoffice!

Indiában megismerkedtem egy szép és gazdag hölggyel, ez utóbbi  szárijának a minőségéből és himzésének aranyozott szálaiból látszott, no meg az aranyékszerei mennyiségéből. Azt kérdezte tőlem nyájasan, de ezt már megírtam korábban is: Are you educated? Én persze nem háborodtam fel, úgy tettem mintha a világ legtermészetesebb kérdését tette volna fel nekem, európai nőnek. Visszamosolyogtam, és kedvesen igennel válaszoltam. Aztán kb 15 percet beszélgettünk nagyon kedélyesen. Mesélte, hogy ő otthonról dolgozik, vendégmunkások papírjait rendezi, azokat fordítja angolra. Nem kérdeztem rá, hogy ennyire jól meg lehet élni ebből a munkából?! Feltételeztem, hogy gazdag férfinak a felesége. Eszembejutott, miközben csevegtünk, hogy egyetemista koromban semmi más nem szerettem volna lenni, csak feleség. De én a feleségeskedéssel is bakot lőttem….Rossz feleségnek bizonyultam, ezt meg is írtam, egy antológiába is bekerült, hogy milyen kétségbeesetten vágyakoztam én arra, hogy jó feleség legyek!

http://mek.oszk.hu/10300/10368/html/

Igen az a Susan Potter, az én vagyok ott a tartalomjegyzékben, P. Buzogány Árpád előtt. Én már akkor Potter voltam, amikor Harry-ről még nem hallott senki.  Erre különösen büszke vagyok! Ezt is előreláttam! :)) De minden kudarcom ellenére, most is azt mondom, hogy ha dolgozom is, inkább itthonról szeretnék dolgozni! Egy barátnőm sarokba akart szorítani azzal, hogy jó, jó, de mi lesz a bicajozással, és a bicajos blogommal? Kivágtam magam, mert mindenre van megoldás, azt válaszoltam, hát minden délben vinnék ebédet Laci-páromnak az üzletbe. Már el is képzeltem, ahogy az ételhordót rögzíteném hátul a csomagtartón. És ismét kezdtem visszavágyódni a régi szép békebeli időkre, amikor a nők inkább csak háztartásbeliek voltak. Exférjem mesélte, hogy az apja orvos volt, és nem engedte az anyját dolgozni, még az egyetemről is le kellett mondania miatta, pedig ügyvédnek készült, és elég szorgalmas, tehetséges diák volt. Ez kb a negyvesen-ötvenes években történt, és amiután már házasok lettek, az ebéd délután 2-re készen kellett legyen, első második és harmadik fogás, minden napra más desszert. Hát azért ezt se like-oltam volna, ez az igazság! Bevallom őszintén! Mert én a háziasszonyoskodásnak csak a pozitív oldalait látom: leszerül itthon tenni-venni, a házat, a családot, az állatokat rendezni, és a szabadidőben… de ezt már említettem…

Láttam nemrég egy dokumentumfilmet, egy berlini tudósról szólt, Edward Seller-ről, aki elvette az őt gyomorbántalmakkal kezelő orvosának a lányát, Cecilie-t.  Szerelemházasság volt, de mind a ketten profitáltak a frigyből: Cecilie tanulmányozhatta az aztékokat, Edward pedig a társadalmi ranglistán került feljebb, a hozomány révén. Ami megütötte a fülemet, és most magam ellen beszélek, az az volt, hogy abban a korban, az 1880-as években, nemigen vettek fel nőket az egyetemre. Cecilie csak a házasságának köszönhetően végezhetett kutatói munkát. “Cecilie nem volt egy tipikus 19-dik századi középosztálybeli nő. Amellett, hogy rajongott a fényképészetért, lenyűgözte férje szakterülete is: az ókori amerikai történelem! Az ókori misztikus írások még jobban összekovácsolták a párt!” Cecilie-nak nem lett volna alkalma tanulmányozni az amerikai őslakosokat, ha nem kerül össze Edward-dal. Nem tehetett mást, minthogy figyelemmel követte és támogatta férje szenvedélyét. És villájuk egy privát kutatási központtá vált!

Szóval 150 évvel ezelőtt még egészen elhanyagolható volt a nők szerepe a társadalomban. Aztán jöttek a feministák, a szüfrazsettek, az Edith-ek …

https://www.wikidata.org/wiki/Q5338522 – még volt egy Edith Elie is, de őt most nem találom, sietek, ugyebár munkába kell mennem!

Igen, két Edith is harcolt a nők jogaiért a múlt századfordulón, és én haragszom néha a druszáimra (mindketten leszbikusok voltak, de nem ezért haragszom rájuk), mert szerintem sok tekintetben mi, ma élő nők, számos, egykori meleg társainknak köszönhetjük, hogy szabadok vagyunk, egyenrangúak a férfiakkal, és dolgozhatunk! Igen, orrvérzésig! Otthon legyen jó háziasszony, végezzen el minden munkát, aztán menjen, keressen pénzt, de nevelje a gyerekeket is közben, és ha még marad ideje, akkor művelje magát, és éljen a hobbijainak! Ahogy én is most azt teszem, de nem sokáig, mert takarítanom kell, így hát elindítok a youtube-on egy dokfilmet, amit nem muszáj nézni, elég, ha csak hallgatja az ember, és nekifogok sepregetni, mert a porszívó zajától ugyebár nem hallanám a filmet. Aztán egy órakor indulás a munkába!

Kövezzetek meg, de én szívebben lettem volna 1880-ban Cecilie, mint most, per pillanat 2019 március 8-dikán rádióriporter! 😀