Karácsony előttre

vagy ahogy sikeredik. 🤗

Egy magamfajta rádiós Karácsonya vagy az azt megelőző adventi időszak kötelező módon a kapkodásról, a sietségről, a feladatok torlódásáról szól. Stressz, idegesség, zavarodottság. Ehhez még hozzáadódik a túlérzékenység, és ennek következményeként egy kis sértődöttség is. Voltam egy összejövetelen, ahol számomra egyetlenegy nagyon jó dolog történt, hogy elmesélhettem, hogyan hagytam el a rádiós telefonom, és erre egy kedves kolléga megjegyezte: Na most akkor már meg is írhatod! Tudta, hogy épp feloldozást nyertem, felmentettem magam a zárlat alól. 😁

Hát akkor most elmesélem:

Még lehetett kinn dolgozni a kertben, szóval elég rég volt, őszidőben, szóval elég rég a begyemben van már a sztori. Egy szombaton reggel történt, felkeltem, mint szokásosan, negyed 8-kor, elrendeztem a csirkéket, kiengedtem a kutyákat, aztán beléptem a virágoskertbe gyomlálni kicsit. A két telefonom meg a kocsi tetejére tettem, hogy ne kelljen visszamennem a házba. Laci aznap hivatalos volt a várba egy kirakodó vásárra. Én még a kiskertben szorgoskodtam, amikor ő sebtében távozott, mert akkor is késésben volt, de nemsokára felhívott, hogy van egy kis gond! Houston, we have a problem! Már kezdtem sejteni, hogy mi, mert tulajdonképpen nem mobilon hívott (el is feledkeztem a készülékekről, amikor a kertben dolgozom, mindenről megfeledkezem!), hanem a kinti kamerán szólt hozzám, mint az Atyaisten az égből, az Úr dörgedelmes hangja úgy szállt alá, úgy hatott rám, mintha fejbe kólintottak volna. Azt mondja, véletlenül elment a telefonokkal együtt, és csak az egyik tapadt meg a kocsi tetején, a másik, a rádiós, biztos az első kanyarban lerepült. A sajátomnak olyan tapadósabb tokja lehetett. Próbáljak bicajjal végigmenni az útvonalán, tanácsolta kedves párom, a Penny irányába. Hát én el is indultam, néztem a sáncot mindenfelé, és persze pásztáztam az utat is. A rádiósmobil még kicsengett kb. délig, utána elnémult. Lehet délfelé valaki keresztülment rajta a kocsijával, vagy egyszerűen csak megtalálta. Ezt onnan tudom, mert Laci többször is felhívta a számom. Én nem volt miről hívjam magam útközben, mivel a másik teló, a gondviselésnek hála, estig Lacinál volt biztonságban a várban. Még a nagyáruházba is beléptem, megkértem az egyik őrt, hogy ha valaki esetleg bevinné, értesítsenek. Naiv, hiú reménység! A várig már nem mentem fel, a Penny-nél visszafordultam, addig bárhogy is meghazudtolta volna a fizika törvényét, annyi kanyar meg talán fékezés után biztos nem maradt meg a kocsi tetején. Szombaton a temető (és a Penny) felé vezető úton elég kevesen járnak, akárki észrevehette, egy sofőr is, és ha nem restellte, kiszállt az autóból és magáhozvette. Nem volt egy drága cucc, de új volt, és ez gondolom sokat emelt az értékén.

Így szoktam én esős napokon fotókat készíteni a kocsi anyósüléséről. Ez történtesen a LIDL, esőcseppek homályában.  “Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját” – ez a József Attila sor csak úgy eszembejutott, a közelgő Szenteste váltotta ki, gondolom 😊

Nem volt mit tenni, bele kellett nyugodni, hogy elveszett. Még tettem egy kört a kihalt utcán, ahol egy udvarból egy nő érdeklődött, rámkérdezett, hogy mit keresek. Elpanaszoltam neki is, ő is nekem, hogy az övét is nemrég lopták el, a google meg a GPS megmutatta, hol volt utoljára a teló, hol vették ki belőle a kártyát. Mi is próbáltuk megtalálni az enyémet ilyen internetes keresővel, helyazonosító programmal, Laci le is töltött egy aplikációt potom 60 lejért, amely hosszas keresgélés után sikeresen kiderítette, hogy a telefon Romániában van! Megérte azt a 60 lejt, mondhatom! Jó kis poén itt a blogomon 🤣 Minden viccet félretéve, eléggé rossz szájízzel maradtam, mert ki lehet az a gazember a mai modern világban, aki a más telefonját megtartja, kikódoltatja, és lelkiismeret nélkül használja, mintha a sajátja lenne? Manapság, amikor minden fiatal (és idősebb ember is) felhalmozott magának egy csomó kütyüt! Ilyen aljas világban élnénk? Bárcsak ennyi lenne a baj, hogy én elhagyom a fejem… De szerencsére nemsokára jött megint az isteni gondviselés, és takarítás közben megtaláltam a lányomtól örökölt régi Samsungot, csak éppen meg kellett javíttassuk, mert annak meg a képernyője égett ki még a rádiós telós korszakom előtt, azért volt félretéve. Most tehát újra van “vadiúj” telefonom, ezzel készítem a vlogokat is. Tiszta boldogság. 😀

Van egy visszatérő vásárlónk, aki Babits köteteket gyűjt, nemrég rábukkantam egy 57-es kiadású verseskötetre (Móra Ferenc kiadvány), Laci félre akarja tenni neki, de én azt hiszem, megtartom magamnak. Mert annyira találóak a versei a mai zűrös időszakra.

Most kimondottan a jobb oldali versre utalok, de a baloldali se kutya, annak a címe Kakasviadal.

Főleg az erdőben szoktam ezt érezni, hogy az Isten egy hatalmas nagy csend és nyugalom, szétárad mindenfelé, pont az a csend, ami a téli erdőben honol… Az ő békéjét a mi harcunk nem zavarja meg, ezt már Babits is megmondta. És ezt a békét mi emberek is elérhetjük, megteremthetjük magunknak, ha nem mindig a negatív dolgokkal foglalkozunk. Az nem képmutatás, ha az ember kizárja az életéből a számára romboló hatású elemeket. Tudomást se vesz róluk. Ez személyes opció, jogunk van hozzá! Viszont az erdő felé vészesen közeledik a zajos civilizáció:

Nem tudok, sajnos, ünnepélyes hangvételű blogot jegyezni. Számomra minden reggel ünnepélyes, ha feljutok az erdőig. És ez a ma reggeli sétánk egy kis töredéke:

A kedvenc “karmesteremmel”, de lehet hajcsár is a foglalkozása, itt éppen vállon vereget. Vagy inkább barátságosan, védelmezően átölel. 😉

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s