olvasom az egyik ismerősöm oldalán, hogy milyen borzasztó dolog esett meg vele az egyik nagyáruházban! Hogy kiejtette a kezéből a 200 lejest, amikor éppen fizetni akart, az előtte levő vevő, aki már túlvolt a pénztárnál a kifizetésen, lehajolt a bankjegyért, és felvette. Ismerősöm már éppen elkönyvelte magában, hogy a férfi milyen udvarias, azonban az ahelyett, hogy a pénzt visszaadta volna jogos tulajdonosának, unzsenír zsebrevágta, és kisétált az üzletből. Az én ismerősöm, aki távoli rokonom is egyben, kétségbeesetten szaladt a pasi után (kártya nem lévén nála, és több készpénze sem lévén meg amúgyis, hisz nem egylejesről lévén szó!), a pénzét azonban nem szerezte vissza, de a végén mégis ő járt jól, mert a “tolvaj”, aki szokatlan gesztusát társadalmilag elfogadhatónak találta (ami a földön van, az azé, aki hamarabb utánanyúl!! – alapon), az is elkövetett egy végzetes hibát: letette két szatyornyi vásárfiát a földre, a kocsija mellé, amíg a kocsikulcsát a zsebében keresgélte. Ezt a pillanatot hölgyrokonom kihasználva, felkapta a zsacskókat, és a vetélytárs vagy ellenfél (vagy minek nevezzem, mert bűnözőnek nem lehet, az ő elmélete szerint) által hangoztatott “játékszabály” értelmében, ő is elszaladt a zsákmánnyal.

A végén azt írja facebook ismerősöm: evidens, hogy ez a sztori nem igaz, de ezzel olvasásra ösztökélt most minden kedves követőjét, mert olvasni ugyebár mennyire jó!

Na ettől felment a cukrom, bosszús lettem, hogy ilyen baromságra pazaroltam a drága időmet, mert én nem akarnék olvasásra ösztönözni senkit ilyen rablómesékkel, viszont engem ez a facebook bejegyzés arra késztet most, hogy én is elmeséljem a magam igaz történetét, levezetve ezáltal a sok frusztrációt, ami felgyűlt bennem az utóbbi időben…

És kezdeném egy tegnapi sztorival: Lacipárom online is árusítja a kiadványait, és mindenféle kifizetési lehetőség szóbajöhet nála, paypal-lal, számlára, kifizetési kérelemmel, és még van egy pár modernkori praktika. Egy londoni tiszteletreméltó hölgy igényelte a legutóbbi kiadványunkat, várunk, várunk, de a pénzátutalás nem történik meg, a kifizetés elmarad, semmilyen pénz nem jön be a cég számlájára. A szerzővel egyeztetve, Laci úgy dönt, hogy mégis elküldi a kötetet a kedves vásárlónak Angliába, az “egyszerű” embertársunk iránti bizalomra hagyatkozva. A könyv meg is érkezik szerencsésen annak rendje és módja szerint, mire a nő nemvárt módon reagál: Megkaptam a könyvet, de már nem tartok rá igényt, mert közben kiolvastam! És egy emotikon mosolyt is odabiggyeszt a kijelentése után, mintha ez olyan jó móka volna 🤣

Úgy hogy most Laci fizetsd ki a postaköltséget oda s vissza, és maradj a bosszúsággal, nyeld le a galuskát! Mert igazságot senki nem fog szolgáltatni! Nem nagy összegről van szó, de akkor is bosszúság, és ha azt vesszük, hogy az illető hölgy ott Angliában, ezen az aprópénzen vesz egy kiló almát, mondjuk, vagy mit tudom én mit, valami csekélységet (de egy könyvre semmi esetre sem telik belőle, mert Nyugat Európában drágák ám a könyvek), akkor még felháborítóbb!

Az este mérgemben írni akartam ennek a tiszteletreméltó úrinőnek egy “szép” levelet, amit nem tett volna ki az ablakba (mert megtaláltam, fenn van a közösségi oldalon, ma már nagyon nehéz elbújni, ezzel neki is tisztában kellene lennie), hogy megkérdezzem tőle: Londonban ez a legújabb divat? Ott Nyugaton így szokás eljárni? Ez a legmenőbb átveréses játszma? Vagy hogyan értelmezzük a “bohókás” gesztusát? És valljam be neki, hogy én magam is önérzetemben sérültem, mert az én munkám is bennevan ebben a könyvben, korrektorként egy hetet dolgoztam rajta!? Megfogalmaztam szépen, udvariasan, “illedelmesen”, aztán úgy döntöttem mégsem küldöm el a felhánytorgató levelet, azonban az egerem nem így gondolta, egy véletlen mozdulat kellett csak, és a szöveg sunyi módon átment, átsuhant a túloldalra, mint a gondolat.

Mutatom Lacinak, hogy Na nézd te meg! Átment a levél, pedig nem akartam, akkor most veszekedhetek vele egész este! És ezt szerettem volna elkerülni, ezért mondtam le, mert az esti vitáim (és újabban már a nappaliak is) kíméletlenül álmatlan éjszakát generálnak! Párom gyakorlatias, és azt tanácsolta, ha a címzett még nem látta, töröljem az üzenetet, amit meg is tettem, de a hölgy később észrevette, bár nem vagyunk FB ismerősök, hogy üzenete érkezett egy ismeretlen személytől, azonban érthető módon a szövegét már nem tudta elolvasni, csak azt, hogy utóbb az “üzi” e személy által kitörlésre került. Visszaír egy óra múlva, hogy Igen! Jó estét kívánok! Amire persze én már nem válaszoltam. Mit mondjak, hogy le akartam teremteni magát, meg akartam leckéztetni verbálisan (mert másképpen nem áll módomban!), de meggondoltam magam?! Kicsit el is csodálkoztam, hogy ez a nő nem látja, hogy én kinek a kije vagyok? Hogy a kiadóval ő milyen témában levelezett, és akkor nem találja ki, hogy annak a kiadónak a párja, az élettársa most vajon mit nem akar vele közölni?! Még lezserül párbeszédet kezdeményez velem ezek után?! Én a helyében nem tettem volna, ha “ilyen” vajas a fejem!

Megvádolhatnak azzal, hogy veszekszem, mint egy sátorosné, hogy néha nagyon ingerült tudok lenni, de azzal nem, hogy tisztességtelen vagyok! Vagy valakinek valamikoris hazudtam! Ami ma már, úgy tűnik, annyira természetes dolognak számít! Nemhiába írta meg egy másik ismerősöm, ugyancsak a facebookon, hogy az erkölcstelenség a világban, az utóbbi időben, exponenciálisan növekszik.

Szóval nem írhatom meg, hogy mennyi mindenről nem írhatok most, per pillanat, de legalább ezt a dolgot megírtam! 😋