Nauszika expedició

13120564_10209582946640902_1578523227_o

 

Ez a cím már akkor megszületett bennem, amikor még azt se tudtam ki a Nauszika, az igazi. Hanem Carmen-legjobb-barátnőm (ő sem az operabeli) mesélte, hogy az orvosin évfolyamtársa volt egy Nauszika nevezetű lány, aki elsőre bejútott. Ami nem semmi, orvosiról lévén szó. Nem volt okosabb nála (mármint Carmen-legjobb-barátnőmnél, akinek csak negyedik nekifutásból sikerült ez a performance), de kitartásból tízesre vizsgázott. Tizenkettedik osztályban minden áldott hajnalban három órakor kelt, és iskolábamenésig keményen tanulta az anatómiát. Szúrós tekintete volt, nagyon bízott a képességeiben, és főleg a makacs akaraterejében. Ő volt az egyik példaképem, ismeretlenül is. A másik pedig….újlakiak fogózzatok meg!: Hugi volt!

Ez még liciskoromban történt, amikor még ingáztunk – „navétáztunk”, mondtuk mi akkor, Somlyóról Újlakra, a fél hármas vonattal. Hugi, aki a legjobb táncos volt egész Újlakon, tangótól break dance-ig mindent két perc alatt képes volt megtanulni, ezt is onnan tudom, hogy egyszer Balavásárról jött egy néptánccsoport, rá azonnal felfigyeltek az előadást követő bálon, és a szólótáncossal egyből eljárta a székely táncrendet, mintha mindig azt tanulta volna. A labdajátékokban is, nekem mindig úgy tűnt, hogy ő a legügyesebb. Szóval ezen a számomra emlékezetes délutánon ez a Hugi (aki, annak ellenére, hogy mindenki Huginak szólította, nem a legkisebb testvér volt, sőt még volt egy huga is, az öccse mellett) lekéste a vonatot. Már mozgásban volt a szerelvény, amikor utolsó percben próbált felkapaszkodni az egyik lépcsőre, de véletlenül rosszul fogta meg a korlátot, kicsúszott a kezéből, és az egész lány, amilyen nyúlánk volt, hanyatesett a peron betonjára. Mi, a többiek, akik a folyósó ablakából néztük a jelenetet, megrökönyödve és ijedten bámultunk, hogy most mi lesz. Erre Hugi dühösen felugrott, összeszedte minden erejét, mint a mesében, és elkezdett a robogó vonat után futni. Pedig megvárhatta volna a négyes buszt, vagy kiállhatott volna alkalmira, vagy elindulhatott volna szépen gyalog hazafelé, hiszen Somlyó és Újlak között csak hét kilométeres a táv. Egy darabig néztük ezt a lehetetlen küldetésszerű valamit,  hogy fut ez az elszánt lány, hogy hajtja a dűh meg a kudarcélményének legyőznivágyása, aztán lassan lemaradt, és beleveszett a tájba. A vonatnak egy megállója van, kb félúton, Csehiben. Ott áll valamennyit, amennyit egy vonat állni szokott egy megállóban. Állt s miútán lejártak az állomásozás percei,fütyült, és ismét mozgásba lendült. Akkor láttuk, hogy váratlanul befut Hugi, akár egy rajzfilmbeli szuperwoman, és elkapja ismét a mozgó szerelvény, ezúttal utolsó lépcsőjének korlátját. Most már túl nagy a tét, hogy ismét elbukjon – drukkoltam neki gondolatban, de a következő percben fellélegezhettem, mert Hugi kifulladva, kipirosodva, lélegzet után kapkodva, de diadalittasan ott állt előttünk, a győztesek mámorával a szemében. Arcára rá volt írva, hogy megmutatta! Mindenkinek megmutatta, hogy még ha elesetten látták is egy pillanatig, ő nem az a peronon tehetetlenül heverő, segítségre szoruló gyenge nő. Ezért nem várta meg a négyes buszt, nem állt ki alkalmira, nem indult el gyalog, hanem csak azért is elérte azt a neki ellenszegülő robogó gépszörnyeteget! Csodálattal néztem átszellemült arcát, és miközben senki nem tapsolt, és nem mondta, hogy Bravó, titokban azt kívántam: én is ilyen Hugi legyek!

 

2 thoughts on “Nauszika expedició

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s