Mindenki eldöntheti, hogy meddig kezeli fenntartásokkal Müller Pétert! Én pontosan a tegnap estig bírtam ki, álltam ellen neki, amikor rendezgettem itt a könyveinket a hálószobában, a kalotaszegi petrimamámtól örökölt szuszék tetején (a tulipános láda elődje, 200 évesnél is több, még a fűrészt sem ismerte, tiszta ácsmunka). Ez a szuszék éjjeliszekrényként is szolgál, meg a könyvespolc szerepét is betölti, a belsejében pedig a használaton kívüli matracokat tároljuk. Petrimama annakidején a gabonásban tartotta, és búzát tárolt benne, a helyét a szobában felváltotta az 1887-ből való tulipánosláda, amiben Both Erzsébet nevű nagymamájának vagy az anyósa anyjának volt a stafirungja (írja belül a láda fedelén, de azt csak apám tudná megmondani pontosan ki volt BE, vagy lehet már ő sem).  Hogy értékelték Ausztriában, amikor ezt a szót kiejtettem, milyen mágikus erőként hatott, milyen bő a szókincsem, jegyezték meg! A tulipános ládát a házzal együtt eladtuk, mi az nekünk, csak 150 éves, semmiség, meg az alsóházban az NJ jelzésű zöld, mintáscsempéket is, amelyek a benti kemence homlokzatát diszítik, a bánffyhunyadi Nagy János mester munkája, kb 1850-ből, Kós Károly egyik könyvében meg is rajzolta pont ugyanazt a mintát. Nem sajnálattal mondom mindezt, mert annál jobb kezekbe, mint az irodalom- és művészetpártoló Barabás családhoz, nem is kerülhettek volna. Akik felvirágoztatták nemcsak a Bódizs portát (volt Szalai – a Szalait onnan tudom, hogy a csűrben egy gerendán írja, hogy Ezt a házat építette 1759-ben…de erről mintha már meséltem volna :)), hanem az egész faluba életet és színt vittek.

A szuszékot elhoztuk még jóval azelőtt, hogy a házat eladtuk volna, egy kolozsi mesterember, Toldi-tipus, renoválta, úgy vitte a 20 centiméter széles, három méter hosszú gerendát a hóna alatt, hogy meg voltam győződve, ő is azzal mutatná meg, ha kérdeznék, merre van Buda. Az ősrégi ládát azóta megint kikezdte a szú, és ráférne egy kis védőolajos kezelés, de egyelőre itt nem találok egy megbízható asztalosmester Toldi Miklóst se. A könyveket pedig egész jól elbírja, a szuszék is egy Toldi a maga módján.

Szóval a tegnap estefelé elkezdtem rendezgetni, rendszerezni a könyveinket, lássam mi maradjon kéznél, és mit tegyek fel a polcokra, és miket küldjek vissza a könyvesüzletünkbe, és a kezembeakadt Müller Péter Jóskönyve. Már azelőtt is sokat nézegettem, de annyira töménynek találtam, hogy mindig letettem. Kölcsönkaptam pár éve a Laci nagynénjétől, aki mozgássérült, és sokat olvas, és a férje is vele együtt. Az olvasás tölti ki mindkettőjük idejének legnagyobb részét. Ott voltunk náluk egy szülinapon, de már van annak vagy három éve, megláttam a könyvespolcon a termetes kötetet, felkeltette az érdeklődésemet, kérdeztem milyen, el lehet olvasni? Azt feleli András, a férj, hogy nagy műveltség kell hozzá, hogy megértsd! Erre Manyi (Manyinak hívják a nagynénit ) rávágja: És honnan tudod te, hogy Editnek nincs nagy műveltsége? És megtiszteltetésemre, úgy ítélték meg, hogy ideadják! Elhoztam, de csak rakosgattam innen-oda, onnan-ide, a szuszék jobb oldaláról a bal oldalára tettem, mindig csak belenéztem, belelapoztam, de nem fogott meg. Most meg mintha kicserélték volna közben, mintha nem is az a könyv lett volna, amelyikbe párszor beleolvastam: ahogy elkezdtem olvasni, nem értettem, miért tartottam annyira érthetetlennek és töménynek, hisz minden világos és érthető benne! Olvastam pár oldalt, aztán letettem, mert úgy éreztem, mintha egy csoda érintett volna meg, azonnal elaludtam, és különös álmot láttam.

Ezt már így nem adhatom vissza, kell szereznem egy másik példányt! Mindig azt hiszem, hogy jobban megjegyzem a dolgokat, ha minden fontosat és számomra érdekeset aláhúzok!

Azt álmodtam, hogy egy göröngyös úton megyek a biciklivel, és sötét van, éjszaka, és nem égnek a lámpáim. Megállok, tudom, hogy ez egy mellékvágány, amin járok, egy kerülőút, a városnak a körgyűrűje, vagy mindenesetre egy olyan út, amely a város peremén halad, de azt is tudom, hogy nem ezekkel a gondolatokkal gondoltam mindezt, csak ez volt a jelentése az álombeli érzéseimnek. Megálltam, kicsit mintha féltem volna, és láttam, hogy elől nincs is lámpám, csak hátul a kis piros led, azt bekapcsoltam. Abban a percben elkezdtek ugatni a nappaliban a kutyák, és megébredtem. Ha nem ébredek meg, nem emlékszem az álmomra se, reggelig egészen biztosan elfelejtem. Ma hajnalban pedig 5-kor szintén ugattak, mintha csak ébresztettek volna, és én frissen ébredtem, és azóta olvasom a könyvet. Hihetetlen! Úgyis mindig érdekelt engem a jövőbelátás, a tudományos jövőkutatás mellett, ha most elolvasom, lehet jósnő vagy látnok leszek :)) Mert aki ezt olvassa, azt a könyv segíti jó vagy rossz döntéseket hozni, inkább jókat. Mert Müller Péter szerint a jóslásban is bennevan: jós-lás, csak értelmezni kell a kifejezést: rávezetni a jóra, a bölcs  döntésre.

Most gondolhattok rólam, amit akartok, de modern szóhasznasználattal: nekem ez most bejött! Aztán majd kiderül, ezt a “kézikönyvet” hogy fogom tudni használni, és a magam javára fordítani azt a kínai bölcsességet, ami bennevan. De annyira szép dolgok vannak benne, szép gondolatok az életről, a mai világunkról, arról hogy már háromezer éve sötétségben élünk (lehet olvasható valamennyire a fenti fotón is)! Ki is nevethettek, de mindenkinek jogában áll, hogy eldöntse: a világon minden csoda vagy semmisem csoda. Ez már szinte közhelyes, ez az einstein-i mondás. Lehet akkor folyamodik az ember, vagy egészen biztos, hogy csak akkor, az alternatív tudományhoz, amikor már a hagyományos nem segít. Nagyon kétségbeesett lehetek – mondanátok most, lehet igen, lehet nem, én se tudom, de számomra néha biztonságosabb belekapaszkodni valami transzcedentálisba (is). Én ebből az álomból, amit ennek a könyvnek az első két oldala idézett elő, megértettem, hogy a parton vergődöm, vagy a sötétben tapogatózom, és hogy elől nincs fényem, ami az utamat megvilágítsa. Mert talán túl sokat szeretnék, és ahhoz nem vagyok elég instruált. Nemegyszer voltak nekem szimbolikus álmaim, olyan álmok, amelyek a tudatalattimból törtek fel, és megvilágosították vagy “felhomályosították” az elmém, és ennek a könyvnek a hatására ez a tulajdonságom most ismét felszínre tör, vagy máris felszínre tört, mint láthattuk.

Apropó a képzettség és az önbizalom, egyszer például azt álmodtam, hogy minden volt osztálytársam cégvezető, igazgató, és ugyanabban a gyárban dolgozik, ami egy nagy hangárban található, és az irodájuk pedig a padláson van, de annyira kockázatos oda felmászni, hogy alig mertem megkockáztatni, és csodálkoztam, hogy ők minden áldott nap képesek ezeken a veszélyes, imbolygó létrákon felkapaszkodni. Úgy tűnik nemcsak nekem volt hasonló álmom: egy nagy színésznőről olvastam, hogy amiután nyugdíjba vonult, az ő álmaiban is a színház úgy jelent meg, hogy a lépcsői nagyon, de nagyon meredekek voltak, és már félt felmenni rajtuk. Persze ebből könnyen ki lehet következtetni az önbizalomhiányt, nem kell ehhez Müller Péter, de a könyv lehet segít az önbizalom fejlesztésében, még akkor is, ha Ji King ősi, keleti tanításai kellenek hozzá. Úgy beszélek most, mintha reklámoznám a könyvet :))

A stafirunggal kapcsolatban: Ausztriában, a lányom esküvőjén egyszercsak azon kaptam magam, hogy folyékonyan beszélek németül, és Blankának a barátnői el vannak képedve, hogy hol volt nekem alkalmam ilyen jól megtanulni a nyelvet. A bizalom is egyből megnőtt irántam az anyatárs és apatárs meg az osztrák rokonság részéről, és akkor ott, ahogy meséltem a Hollé anyót, a Frau Holle-t, hogy ez pont olyan ez a táj itt lenn a völgyben, mint az én meséskönyvemben, a Grimm mesékben, amikor Hollé anyó megrázta a házának teraszáról a párnáit, és lenn a városban elkezdett hullani a hó, és közben néztem le a golfpályás völgybe, onnan a kastély magas kilátójáról, ahol az esküvőt tartottuk, és akkor ott, abban a gyönyörű nyárias időben, mintha belémvillant volna a felismerés, hogy ez nem is én vagyok,  hanem mintha az egykori Osztrák-Magyar Monarchiából kelt volna életre bennem egy régi, XIX századbéli polgárasszony, és nem is én szólok most, én csak egy médium vagyok, és  ő beszél most itt olyan folyékonyan és magabiztosan helyettem…Lehet két pohárnál többet kell meginni a magabiztossághoz 🙂

Ez biztos egy Griffmadár, Salzburgban fényképeztem, a japánok si tanakodtak ott mellettem, és próbáltak rákeresni a telefon alakfelismerő programjával, hogy milyen szerzet lehet ez, olyan szfinksz-szerűen ül, és a karmaival, olyan nagymacskásan kapaszkodik.