Category Archives: Uncategorized

Csirkék valóságshow-ja

“Az univerzum azt adja neked, amire figyelsz, és amikor figyelsz. Amikor nem figyeled meg, akkor nincs feltétlenül ott!” Rick Terrel, a NASA kutatója mondta ezt az Institute of Technologie 1928-as californiai kísérletét elemezve. És pont ez a kijelentés az, amire vágytam! Végre valami kedvemrevaló!

Március 15-dikén szabadnapot vettem ki! De azért reggel 7-kor már ébren voltam, Talpra magyar! felkiáltással kimentem a kiskertjeimbe, körbenézni. Csodás a tavasz! Imádom a telet is, de az, amikor bújnak a tavasz első virágai, a nárcisz, a jácint, a tulipán (végre van nekem is tulipánom, mégpedig nem kevesebb, mint 5 tő!!), ahhoz fogható nincs a világon! Próbálom már most megelőzni a gyomosodást, és kitépegetni a burijánokat, mert azok fejlődnek a leggyorsabban. De a tudatomba óhatatlanul bekúsznak a napi rémhírek, habár a hétvégén igyekeztem nagyon távol tartani magamat tőlük. És mindenféle eszembejutott, egy film, amelyikben üldözik az időseket, az öregembereknek bújkálniuk kell, ha életben akarnak maradni. Bejöttem a házba, utána próbáltam nézni, hát nem Bradbury, hanem Dino Buzzati novella, és nem is készült róla film, legalábbis a gugli nem dobott ki semmit. Ráébredtem, hogy annakidején Íróerr exférjem mesélt nekem erről a novelláról, és úgy emlékeztem, a filmről is, és neki köszönhetem, hogy elolvastam a Tatárpusztát, meg az Egy szerelem történetét, de az olasz író novelláskötete valahogy kimaradt. Feltétlenül be akarom pótolni, úgy hogy most itt üzenek Lacipáromnak, hogy a Hajtóvadászatot öregekre nekem feltétlenül rendelje meg! S még van egy pár ifjúsági regény is, ugyanis anyám nyolcvanévesen elkezdett gyermekirodalmat olvasni, azt mondja, mivelhogy tanárnő volt, nagyon jól tud azonosulni most a tiniszereplőkkel. Este tízkor fekszik, és hajnali 4-kor kell, amikor apám elalszik, és hogy ne zavarja, vettem neki egy kis könyvre kapcsolható olvasólámpát, azóta szuperül megférnek egymással 😀. Két egymás mellett élő embernek, két külön valósága van, amikor egyik kel, a másik fekszik. Más-más szeletét látják a napszaknak.

A mini Truman show-m szereplői

Laci akaratom ellenére beszerzett nekem 11 kiscsirkét, tízet akart venni eredetileg, de rátukmáltak még egyet, ha netán egy sajnálatos módon elpusztul. De nem pusztult el egy sem, fergeteges növekedésnek indultak, és a terráriumot, amit vettünk nekik, hamarosan nagyobb ketreccel kellett lecserélni. Tegnap, vasárnap félnapot dolgozott rajta kedves párom, a végén irtó elégedett volt az alkotásával, és én is! Habár én két vasszékből és egy hálós függőágyból akartam improvizálni nekik új lakosztályt, gyorsabban ment volna. Úgyhogy most ők egy Truman show szereplői, amelynek én vagyok a rendezője. Nézem őket fentről, beadom a kaját, a vizet, és kitisztítom az almot alattuk. Ők pedig meg vannak győződve, hogy ebből áll a világ: négy polipropilén lemezből, bocs 5-ből, mert egy alattuk van, egy dróthálóból, ami a mennyezetüket képezi, vizesedény, etető, és én, az Atyaistenség, a nagy kezeimmel, aki időnként benyúlok szűkös univerzumukba. Kíváncsiak, van köztük vállalkozó szellemű, amelyik mindenáron fel akarja fedezni a kinti, felsőbb világokat is, felugrik a kis szemtelen egészen a dróthálóig. Van egy pingvinmintás kakas, rendkívüli, sose láttam ilyen majorságot életemben: a háta és a feje teteje fekete, az arca és hasa fehér, vagy inkább krémszínű, kis huncut világos pettyekkel a szeme körül. A kopasznyakúakat ministruccoknak neveztük el, a Laci kedvence egy fürjszerű, kicsi, az biztosan tyúk lesz. Négy vagy öt kakasra lehet számítani, nem tudom mi lesz ebből, mert én a tojások miatt tartanám őket, ha már itt vannak.

A pingvinem pont elbújt, nem kaptam lencsevégre, de majd legközelebb!

Főztem egy brokkoli levest, mert hát ha enni akarok, főznöm kell, már említettem, és közben meghallgattam két összeállítást Christopher Nolan rendezőről. Eldöntöttem, hogy megnézem még egyszer az Eredet című filmjét, amit tíz évig forgatott, tényleg jó munkához idő kell. Tudjátok, abban a filmben, amelyikben meghajlítják a teret, Párizs utcáit. A Matrix is elég sokáig készült, azt nem ő csinálta, ez csak most úgy eszembejutott. Mivelhogy egyes elméletek szerint egy Matrixban élünk, amit hús-vér emberekként, akik érezzük a fájdalmat és a szomorúságot, meg az örömöt is persze, nagyon nehéz elhinnünk. Ezekután megnéztem egy izgalmas beszélgetést Száraz Györggyel és Horváth Zoltánnal, és rátaláltam egy hivatkozásra is, amire utalnak. Azt hiszem, semmi sem érdekel jobban ennél a témánál. 🤩 Ha van még ilyenszerű film, vagy könyv, ajánljátok, lécci!

De tényleg…

El kell olvasni, meg kell hallgatni, hogyan közelítik a tudományt a spiritualitáshoz. Ha csak ha egy picit is változtatnánk a paramétereken, már nem lenne lehetséges az élet a Földön. Azért ez elgondolkodtató! Ezért tevődik fel a kérdés, hogy valaki mégiscsak megalkotta mindezt, ami minket körülvesz. Hát nem csodálatos? És ha vizsgáljuk az atomrészecskéket, akkor rendezetten viselkednek, difrakciós mintázatot mutatnak, rendezett formára törekednek, ha pedig elfordítjuk a fejünket, akkor meg difúz lesz minden a hátunk mögött. És akkor felvetül az a kérdés is, hogy a tudat hozza létre a valóságot? Mint egy számítógépes játékban? Különben hasonlóról olvastam a kvantumfizika kapcsán is, hogy ugyanaz az elektron lehet itt is, meg ott is, egyidőben.

Néró az az érzésem, hogy sajnos elérkezett élete utolsó stádiumába, csak a nedvestápot hajlandó megenni, egész nap kinn ül az udvaron, és szemléli – mivel tudja, hogy már nem sokáig – ezt a szép világot! (A Szép új világot. Nem kell ide “szóma”, megteszi a jó öreg manipulálás is – különben megy a sorozat a Netflixen, megcsinálták Huxley könyve alapján. Megvolt nekem egy régi kiadásban a kötet, de elajándékoztam. Most már bánom, mert az illető barátom, az az érzésem, nem érti a lényegét.) Tegnap az esőben is végig kinn feküdt, alig lehetett este becsalogatni. Érezni akarja az elemeket, amig még lehet. Meg tudom érteni…

Ez pedig az én világom itt benn. Nekem nem is kell több, egy kollegám pénteken megkérdezte (meséltem, hogy csak hétvégén járok be, a hét folyamán itthonról dolgozom), hogy ismét kibújtam a barlangomból? Igen, nehezen bújok ki, és imádom ezt a kis minivilágot, minden adottságával és hiányosságával együtt. Nem vágyom többre. Az állataim, a kiskertjeim, a virágaim, “az én kis mucskos házam”, ahogy Petrimama mondogatta annak idején …Tele bacilussal s porral. És az internetem meg a tévém meg a könyveim. Néha én is úgy érzem, mint ahogy régebben a szektások hajtogatták, hogy a televizió maga a sátán, de amikor ez a rossz érzésem támad, gyorsan átkapcsolok egy filmre, vagy bemegyek a hálószobába, olvasok. Most pedig, ezen a gyönyörű szabadnapon, brokkolilevesem eszem, és újranézem az Eredetet, hátha megértem végre a lényegét. Esett már meg velem, hogy egy alkotást újranézve-olvasva, felfedeztem dolgokat, amelyeket első látásra-olvasásra nem vettem észre. Hallottam, hogy a japánoknál, amikor sugározták, alul egy keretben mindig feliratozták, hogy most éppen hol tartunk, ez álom vagy valóság. A testelhagyás hívei is szoktak erre a kultikus filmre utalni.
Hogy szeretnék én is a tengerparton ébredni, de ha sokat gyakorolom, talán sikerül 😉

Zűrös út

Számomra már a szülőfalum és a szüleim meglátogatása is nagyutazásnak számít. Persze, hogy az, amikor hetente egyszer látogatok el a városba, és kétszer a Maros-partra. Kimozdulni innen a barlangomból óriási nagykaland. Főleg a mi Mondeónkkal az, most már be kell látnom. A gumidefekt emellett szinte szóra sem érdemes! Arrafelé menet megálltunk a MOL-nál tankolni, mint mindig, és mint általában, én a kocsiban várakoztam. Amíg onnan szemléltem a világot, kijött az épületből egy roma család, három férfi és egy asszony. Megálltak beszélgetni, az asszony közben félrehúzódott, összefogta a kezét, illedelmesen hallgatott. Nem említettem Lacinak, mert akkor rákezdi, hogy ti modern nők vagytok a leghangosabbak, amikor véleményt kell nyilvánítani, a cigányasszony bezzeg milyen szófogadó és hallgatag! Visszafelé jövet, mit ad Isten, alkalmam volt megtapasztalni az ellenkezőjét. Vagyis azt, hogy minden kultúrában ugyanez ugyanígy előfordul, csak nincs definiálva, leszabályozva. Ugyanígy működik a férfi-nő kapcsolat, csak észre se vesszük. Később visszatérek 😀

A Meszesen jó kis köd volt, de hát ez nem meglepő. Laci elnevezte Varázshegynek, mert a szilágysági részen hétágra sütött a nap, míg itt, ezen az oldalon, hazafelé visszakerültünk a zimankós télbe.

Otthon szombat este is, és vasárnap reggel is ellátogattam a temetőbe. Kedvenc helyem (említettem már), sok felfedeznivaló van ott, például meghatott most, hogy élt egy kétszeresen özvegy asszony, aki az első férjét is feliratta a második férjével közös sírkövükre, mert előbbi elesett az első világháborúban, és nem tudni, hol nyugszik. Nagyon tetszett a gesztus, dicséretes, és biztos, hogy nem volt szokványos abban az időben. Különben nem emlékszem az özvegyre, a hetvenes évek elején halt meg. A kereken száz éves néni sírja, aki a temetőkapun belépőt fogadja, mindig elkápráztat, talán nem véletlen, hogy pont a bejárat mellett kapott helyet. Elgondolkoztató, hogy milyen különleges dolgok történtek ebben a faluban, de persze nekünk, akik ott éltünk, fel sem tűnt, mert mindig az a megszokott, amibe éppen beleszületsz. Ha én természetfeletti erővel jövök a világra, azt hiszem, hogy mindenki rendelkezik hasonlóval, és ez a természetes számomra 😁

Jobb oldalon talán kivehető a 100-as szám, s ezen az értendő, hogy pont a századik születésnapján hunyt el! Alul írja, 1875. május 30. – 1975. május 30. Aki nem hiszi, látogasson el Somlyóújlakra, és feltétlenül nézze meg a 700 éves templomot is! Különleges a tornya, a falai, a belső folyósókkal, a története, rejtély övezi, a 2012-es felújítás során pedig előkerült Mária-kép egészen egyedivé teszi, hisz ritkaság egy református templom bejárata fölött egy szentkép.
Mikor ideérünk, már nagyon boldog tudok lenni. Valaki megkérdezte tőlem, mikor folytatom a nagymamás blogot, azt válaszoltam, már gyűjtöm az anyagot, de nem mondtam igazat. Anyukámtól valóban kérdezek időnként ezt-azt, de nem haladok az anyaggyűjtéssel. És azt hiszem, inkább egy sorozatot indítanék előbb, szívem szerint, egy életút ponyvasorozatot (!!), persze, nem az én életutam lenne, dehogyis 😀. Egy fikció, kitaláció lesz, úgymond “fantáziaregény”, de végülis rátok bízom, a kedves olvasó majd eldöntheti, hogy hogyan értelmezi. 😊😉

Szóval, hogy a lényegre térjek, minden szép és jó volt, rendeltünk egy csodálatos tortát, mivel Mama a napokban tölti a 80-at, és annak rendje és módja szerint megünnepeltük. Beszélgettünk arról is, hogy jó lenne egy kedves hölgy, aki elvállalná, hogy hetente kétszer kitakarít nálunk, de ez reménytelen eset, nincs vállalkozó. Így hát addigis én takarítottam, az én felületes stílusomban, vasárnap délelőtt. A hugom ablakot mosott a nyáron, stb. Mert így megy ez most nálunk. Nem számít, a lényeg a belső béke, és ha az megvan, akkor egészség is van, még ha a sarkokban időnként felgyűl is a szemét.

Egy hete szabadságon vagyok, és azon gondolkodtam, hogy amikor az emberben nincs már becsvágy, nem áhitozik szép lakásra, gazdagságra, új autóra, nem szerelmes Isten tudja kibe, nem irigyli a szomszéd vagyonát és a kollegája szakmai sikerét sem, akkor beköszönt az életébe a földi menyország. 😊 Amíg ezt a szintet nem éred el, hidd el, hogy nem lehetsz boldog! Ja és nem nézi meg naponta a facebook hírfolyamát, hogy a cukra felmenjen! Lacipáromnak van egy vadász szerzője, ő említette, hogy régen is bement biza a maci a disznóólba, csak nem írták meg a lapok! Most pedig lehet pont azért van ez a sok medveriogatás, halálos autóbalesetekről, bűncselekményekről részletes tájékoztatás, hogy a figyelmünket eltereljék a lényegesebb dolgokról. Még hidegriadó is van már, olvasom a minap: extrém hideg várható, minusz 10 fok! Spanyolországban napok óta zavargások vannak, valahogy nem tudom elhinni, hogy egy repper ekkora tömegeket mozgósíthat. Láttam egy videón, hullámzik, örvénylik a nép Madrid utcáin. Lehet hogy ő váltotta ki, de most már biztos, hogy nem(csak) róla szól a tüntetés. És a közösségi oldalon a két tábor ócsárolja egymást, vakcinapártiak és vakcinaellenesek vágnak egymás fejéhez borzalmas dolgokat, olvasni is szörnyű! Mindegy, buta vagyok én ehhez! Úgyhogy ha nem like-olok többet semmit, azt jelenti, nem vagyok jelen, és nézzétek el nekem, inkább meditálok és élvezem a csendet, ami olykor hálistennek eláraszt. 🧚‍♀️

A csodaképem, akár az Ébredjetek lap címoldalára is kerülhetne 😀

Apropó, új autó! Azért a mindenről való lemondás mellett elfogadnék, ha nem is egy új autót, de legalább egy használhatót! Röviden szeretném elmesélni, de annyira nehéz összefoglalni … Újlakról visszafelé jövet Laci egy szilágysági falu határában előzött egy hídon, erre én megjegyeztem, hogy tutttommal ez tilos! Erre felment a cukorkája, hogy én neki ne kommentáljak, amikor vezet, mert neki nagyon kell koncentrálnia, főleg előzés közben, egyik tükörbe, másik tükörbe való pillantás, gyors döntés, sebességváltás, gázpedál, és még ki tudja mi! Szóval ez egy megterhelő és kockázatos feladat! Mire én: Persze, érthető, főleg, ha illegális is! Na aztán ebből egy heves szóváltás kerekedett. Egyikünk sem engedett az igazából! Addig-addig veszekedtünk, amíg egyszercsak kigyúlt az akku lámpája, hogy nem kap áramot. De akkor már füstölt a motorház, és égettszag kezdett terjengeni. Sejtettem, hogy negatív hatással vagyok a gépekre, mert minden telóm és laptopom szokatlanul hamar romlott/lik el, de ennyire?🤣 Hogy ha nagyon felmérgelődöm, az alternátor szíjja is képes elszakadni?? Pedig én csak az igazamat akartam bizonyítani (szerencsére mindent próbálok dokumentálni):

Na, ennyire megterhelő valakinek a vezetés! Ez a sofőr nagyon feszült és keményen koncentrál, ez abból is látszik, hogy egyik kezével erősen markolja a kormányt, amint a kép is mutatja 😀

Sietve megálltunk egy beugrónál, Aranyosgerendnél tartottunk már, kiszálltunk valamennyien, mármint mi ketten és Milo, mert ő is velünk volt, válltáskát, pénztárcát, telefonokat, minden fontosabbat kimenekítettünk, és néztük, hogy mit lehet most tenni… Még parkolt egy autó a hátunk mögött, egy fiatalember ült a volánnál, amikor látta, hogy füstöl a motorház, Laci meg szedi elő a tűzoltópalackot, beindította az autóját, és amilyen csak gyorsan tehette, elhajtott a helyszínről. Hogy még tanuja se legyen a katasztrófának, ha netán bekövetkezik! Ilyen a mai, 21-ik századi világ! Az utca másik oldalán két idősebb úr beszélgetett, Laci megkérdezte, nincs-e egy rendes kulcsuk, mert a miénkkel sehogyse tudta felnyitni a motorház tetejét. Mivel ők még 20-dik századiak voltak, odajöttek segíteni. Hoztak egy jó hexagon kulcsot is, és sikerült végre felnyitni a motorháztetőt. A szíj cafatokban állt, s én megjegyeztem, hogy a szerelőknek is olyan nagy a felelősségük, mint a sebészorvosoknak, manapság mégsem lehet leellenőrizni, hogy valóban, értik-e a mesterségüket. Ha most történetesen nincs szaglásunk, nem vesszük észre a füstöt, felgyúlunk, meghalunk? A férfiak rám se hederítettek, mérlegelték a lehetőségeket egymás között. És ezért írtam az elején (vagy már nem is emlékszem pontosan, mit írtam, vissza kell pörgessem a sorokat 😀), hogy a női emancipáció a nyugati civilizációban csak papíron valósult meg, mert amikor helyzet van, a férfiak ugyanúgy viselkednek minden kultúrában, mint ott, ahol ez keményen le van szabályozva: nem vesznek tudomást a nőkről! Úgyhogy nekem kuss volt, hát hallgattam, egy szóval sem említettem, hogy gépészmérnökit végeztem, történetesen 😉

Pedig a nők még sírfeliraton is megemlékeznek róluk, még hatvan év elmúltával is!

Lejárt az eszmecsere, kaptunk egy névjegyet, egy vontató telefonszámával. Felhívtuk, és egy órán belül ott is volt. Vásárhelytől 60 km-re fekszik ez a Gerend. Engem a pasi rögtön beültetett volna a kabinba, de mondtam, hogy ha megengedi, megnézném hogyan pakolja fel az autónkat, kíváncsi természetű vagyok, nő létemre, az ilyen technikai dolgok is érdekelnek, merő véletlenségből. Nylon miatt is aggódtam, mostanában így becézzük, szegény kutyának benn kellett maradnia a Mondeóban, nem is mertem kérdezni, hogy felvihetjük-e az utastérbe. Érdekes mesterség ez, és főleg felelősségteljes, pedig sokan azt hiszik, hogy ha jól jövedelmez, az éppen elég is belevágni a vállalkozásba. Igen, de ahhoz érteni is kell ám hozzá, mert ha útközben elveszíted a rádbízott járművet, és ráadásul még egy kutya is utazik benne, akkor bajba kerültél! Felhajtottunk a vadiúj autópályára, a parkolóban megálltunk 5 percre, Dan (így hívták a vállalkozót) meg akart bizonyosodni afelől, hogy hátul minden rendben van, és a szíjak, kötések nem lazultak meg. Kiestünk 450 lejből (mégsem 1000, ha a Meszesen akadunk el, biztos annyi lett volna!), de az én szempontomból megérte. Jó kis beszélgetés volt, és érdekes műveletnek voltam a szemtanuja. Újságíróként most már tudom, hogy ez a vontatás-dolog miként működik, milyen profizmust feltételez, és ez nekem értékes infó. Hogy bír meg egy 15 centis horog egy több tonnás autót? Fogalmam se volt, hogy ilyen horog minden gépkocsiban megtalálható, még a miénkben is! 😀 Emberünk mindent távirányítással végzett, közben kinyitotta a Laci ajtaját, a kormányt úgy mozgatta, hogy a kerekek a felvonó sínek útján haladjanak, és a horogra akasztott kábel húzta szépen, gombnyomásra a kocsit felfelé a platformra. Aztán a két hátsó és a jobb első kerekeket vastag szíjakkal rögzítette. Azt mesélte, legtöbbet külföldiekkel dolgozik, szerepel egy nemzetközi adatbázisban, ha pl. egy német autóst itt baleset ér, őt hívják, hogy vontassa el a kocsiját, parkolóval is rendelkezik. Százezer eurót fektetett háromféle trailerbe. A telefonja mindig él, éjjel-nappal hívható. Ez aztán a megbízható ember! Pislogtam Laci felé, aki középen ült. Hogy hátha a jó példa ragadós lesz 😀

A jobbik telóm sajnos le volt már merülve ekkor, csak ilyen homályos képpel tudok szolgálni. De a FB-on megtalálható a szaki, sok-sok reprezentatív képpel.

Vásárhelyre érve, egyenesen a szervízbe mentünk, a kapus már várt, telefonáltunk előre, letettük az autót, Laci hívott egy taxit a csomagoknak és magának (természetesen), én meg szaladtam hazáig a Nylonnal. Mert húzott, érezte, hogy itthoni szelek fújnak már, és mivel kicsit traumatizálódott a vontatón, le kellett vezetnie a frusztrációját. Hát szaladtam utána megadóan, nekem sem árt a mozgás! Szentkirályon van a szervízünk (a régi, amelyhez nem voltunk hűek, ezért történt meg a baj, gondolom én!), kb 25-30 percre a házunktól gyalog, sétálva, de mi, mondom, hogy szaladtunk, mint a veszettek. A szentkirályi kisüzletnél felmentünk a töltésre, hogy rövidítsünk (párhuzamos út az aszfalttal, csak nem kanyarodik akkorát), de ez nagyon rossz ötletnek bizonyult, mert olyan csúszós volt a földút, hogy az volt az érzésem, vizisízek. Milo húzott, én meg a pórázánál fogva, hátrafeszülve csúszkáltam utána. De lejárt ez is, itt vagyok, élek, élünk, megúsztuk a trailerezést (mindhárman, négyen a Mondeoval, ha őt is családtagnak számítjuk, habár nem érdemli meg!), megismertünk egy dolgos, tisztességes embert (itt a reklám helye), anyukám sikeresen indexet váltott, és még van egy hét a szabimból Hurrá!!

A szubjektív valóság(om)

Szombat lévén, Lacipáromat sikerült végre fél 11 körül felébresztenem, hétvégén 8-kor szokott kelni, de most nehéz hete volt, legalábbis szerinte. Én akkorára már az egész házban kisepregettem, csak a hálószoba maradt ki, így hát kis teketóriázás után mégiscsak benyitottam, s mondom: A szállodában ilyenkor már jön a szobalány! Laci nagy álmos szemekkel megnézett, aztán félálmában dörmögve megjegyezte: Leesett volna az ajtóról a Ne zavarjanak! tábla?! Minden rosszat rá lehet fogni, hogy lassú, aluszékony, figyelmetlen, felületes (ez mind a nikotinfüggőség velejárója, állítom én), de hogy nincs fejlett humorérzéke, azt biztos, hogy nem! És ha egy férfi meg tud nevettetni, akkor már mindent elért, amit egyszer az életben elérhet nálad! Így hát seprűvel a kezemben leültem az ágy szélére, s miután kikacagtam magam, elkomorodtam, mert eszembejutott, hogy szegény Lackó (vagy inkább szegény ügyfél) elveszíti még azt az egyetlen szombati kliensét is, aki azzal szokta kezdeni a mai napját, hogy az antikváriumunkban portyázik, és mindig talál magának legalább három kedvére való kötetet! Micsoda kiábrándulás, pofáraesés lesz ma számára, amikor derűsen fütyörészve odaér az üzlet elé, és egy nagy lakatot talál a rácson. Már csak érte érdemes lenne lelkiismeretesnek és pontosnak lenni! Mert ezzel a pontatlansággal máris egy ember napját elrontottuk! Nagyon át tudom érezni a csalódását ennek a hűséges vásárlónak, mert én is ugyanezt szoktam megélni, ha elvárásokkalteli érzéssel indulok a kedvenc bútorturimba, és ott zárt ajtóval várnak! Nem is szólva arról, hogy megbüntethetnek, ha boltosként az órarendet nem tartod be! Vagy csak én tudom így, ez a törvény csak másokra vonatkozik, és Lacit minden szabály alul felmentettek még mielőtt én megismertem volna?! De milyen alapon? Hát idegalapon, mondaná ő. 😄

A fenevadak így vezetik le a feszültséget, miközben én körbe-körbe járok az udvaron, vagy táncolok egy hosszú munkanap után (de csak a sötétben, így is már azt gondolják rólam a járókelők, hogy bezsongtam 🤣)

Én itt egy mesevilágban élek, mint az öregapó édeslánya, aki útja során leszedi a gyümölcstől roskadozó almafáról az almát, kiszedi a kemencéből a kisült cipókat, és nem tudom mit tesz még meg, de mindenki nagyon hálás neki. Én ma is felkeltem reggel fél nyolckor, szokásom szerint (nekem nincs hétvégi különprogramom, ahogy az állataimnak sincs, szeretek mindig ugyanabban az órában kelni, és nem túl későn feküdni, ezért nem kedveltem soha a szilveszteri bulikat sem, mert az ember az évet azzal kezdi, hogy máris elrontotta, másnapos, álmos, ingerlékeny), kimentem megetetni az ég madarait, összeszedni a kutyagumit, és egyúttal megsétáltatni a négylábúakat (csak itt az udvaron, meg néha hátul a mezőn), beleértve Cicát is, mert ő az egyetlen macskánk, aki a zord téli időszakban kimerészkedik a házból. Kivittem magammal a reggeli kávémat, meg az álomnaplómat, hogy lejegyezzem, mit álmodtam. Elég furi volt a ma hajnali álmom, egy temetésen voltam, vagyis kettőn, de a halott nem is volt halott, és tanácstalanok voltunk vele kapcsolatban, mert nem tudtuk, hogyan világosítsuk fel, hogyan adjuk tudtára, hogy ő a főszereplője ennek a gyászos összejövetelnek. És mindenki fehérben volt, de csak azért mert a fehérgyásszal és a fekete menyasszonyi ruhával kapcsolatban olvastam kommenteket a közösségi oldalon. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem egy üzenethordozó álom volt, ahogy az ezotériában nevezik (habár érdekes, hogy az ember miért bizonyos napi témákkal foglalkozik altában), mert visszavezethető arra is, hogy az este belenéztem kicsit egy sorozatba, aminek az volt a címe, hogy Négy esküvő és egy temetés, és azt hittem, hogy az az egyik régebbi, kedvenc filmem remake-je! Hát csalódnom kellett, mert közben kihoztak egy ilyen nevű sorozatot is, és én általában nem kedvelem a sorozatokat. Mindegyik olyan sokatígérően kezdődik, aztán a közepe felé, amikor beleélnéd magad, szépen ellaposodik, mert próbálják nyújtani minél hosszabbra, és ezért, minden logikát mellőzve, csűrik-csavarják az eseményeket. És a végén rájössz, hogy csak az idődet pocsékoltad!

“Ez most komoly? Te tényleg képes vagy ezt a baromságot végignézni?? ” 👎😸

Odapakoltam egy mosást, ez is a hétvégi rutinhoz tartozik, ugyanis két mosásravaló szokott felgyűlni, és az én ócska, rekondicionált gépem alig bírja az iramot. Olyan csúnyán szuszog az elején, amíg beindul, mint Nero kutyánk, akit nehéz légzése miatt, Darth Vadernek neveztünk el. A szerelőnk minden tőle telhetőt megtett, hogy megmentse ezt a masinát, a kikopott csapágyakat autócsapággyal helyettesítette, mert mint tudjuk, a tervezett elavulás törvényének agyafurt továbbfejlesztése óta, a régi gépekbe már nem lehet alkatrészt találni, az újak meg úgy vannak megkoncipiálva, hogy a szavatossági idő lejárta után, azonnal ki is lehessen dobni őket. De nem kell aggódnunk, mert azok ott fenn megoldják ezt a kérdést is, nincs semmi pazarlás, jön az újrahasznosítás! És a kis lelkiismeretes, nyájszellemmel (nemsokára pedig nyájimmunitással) rendelkező, apró emberkék szelektálnak és gyűjtögetnek szorgosan, nehogy valami kárbavesszen ezen a világon! Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy elhigyjem, a világot kormányzó Feketeöltönyösök (netán titkos társaságok 😎 ) a javunkat akarják! De persze, mivel ők nem léteznek, a piacgazdaság és a szabadverseny kénytelen mindent irányítani, még a tervezett elavulást is 😀 A húszéves mosógép (négyszer volt javítva, és ez csak azért volt lehetséges, mert nem újabb generációs) közben fújtat, nyikorog, brüng, mint egy ócska trabant, fáradozik helyettem, a konok autócsapágyak hajtják előre, ösztökélik, nem engedik, hogy feladja. Hála a drága szerelőnek, annak a becsületes, igazszívű embernek! 🤗

A Paradicsom, ahol élek 😁

Azt hiszem, amiatt látom ilyen ferdén tökéletes univerzumunkat, mert elzárva élek, és csak ritkán hagyom el a házat, és mint a vakoknak, kiéleződött a szimatom. Apropó szimat! A múltkor említettem, hogy Laci vett egy csodálatos tulajdonsággal rendelkező szappant nekem (akkor amikor még teljes húsz másodpercig mostuk a kezünket), és kellemes meglepetésemre, a csodaszappan Petrimama szagú volt! Most pedig olyat vásárolt, Ciel márka (amit általában szeretek), hogy büdösbogár “illata” van. Vagy már a szaglásom is elvesztettem volna itthoni magányomban? Először nem tudtam, hogy honnan olyan ismerős ez a csípős, átható szag, előbb valami gyomra, bürökfélére tippeltem, aztán pár kézmosás után megvilágosodtam. Hogy lehet ilyen tisztálkodószert forgalomba hozni? Valami fehér virág volt a csomagolásán, kicsomagoláskor eldobtam sajnos a papírját. Lehet a gyártócéget a jószándék vezérelte, ezt nem vitatom, de nagyon mellékfogtak, nagyon rosszul kombinálták össze a szintetikus anyagokat, vagy pedig nekem ferdült a szaglásom. Kettő közül az egyik. De mindenesetre Lacinak a lelkére kötöttem, hogy nehogy mégegyszer ilyet merjen venni! Vagy ha vesz, akkor csakis magának az üzletbe 😀 De mégiscsak velem lehet a baj, mert a drága mosószer is büdösnek tűnik! (Ez már a kovid tünete lenne!?) Állítólag illatosító is van benne, de amikor a kimosott holmikat kiszedegettem a gépből, s kiteregettem, a napokig beáztatva hagyott, állott ruhák orrfacsaró bűzére emlékeztettek. Ez nem lehet más, csakis olfaktív úton keletkezett halucináció! Azért használok idegen szót, hogy bizonyítsam: intelligens vagyok, képes vagyok felfogni az ilyen bonyolult orvosi szakszöveget. A vakcinaháború kitörése óta már sokat tanultam (én, a balga!😎 ), mint például anafilaxiás sokk, amire epinefrin injekciót (adrenalint) kell adni, meg szemiparézis, meg adenovírus, amit állítólag kínai betegekben fedeztek fel még a pandémia kezdetén, ami arra utal, hogy mégiscsak laborból szabadult ki a vírus, hiába tiltotta le a twitter a tudóst, aki már tavaly ősszel ezt merte állítani. Itt van egy hiteles tanulmány is, de beismerem, ez meghaladja értelmi szintemet. Annyira még nem okosodtam ki, hogy ezen a terjedelmes pdf dokumentumon képes legyek átrágni magam, mint a mesehőst üldöző boszorka a sűrű erdőn: https://zenodo.org/record/4477081#.YB-2C-gzZPZ

Amikor kiszabadulok a barlangomból, buszozok egyet a rádióig. 😉

Az itthonülésnek még van egy másik “hátulütője” is, mondaná egy olyan személy, aki munkába jár: hogyha megéhezel, muszáj főzzél magadnak! Erre mondta régebben a főnököm (amikor még napi szinten találkoztunk 🤣): keress annyi pénzt, hogy megengedhesd magadnak, hogy ebédet vásárolj! Sose kerestem annyit (legfeljebb 12 lejes napimenüt rendeltem néha), de most már nem is szeretnék! Mert rájöttem, hogy már képtelen vagyok megenni a vendéglői kaját. Ha egy évig folyamatosan a saját főztödet fogyasztod, akkor valami nagyon szokatlan ízt érzel minden idegen ételen, és már nincs ínyedre. S most nem akarom a vendéglősöket megsérteni, de ez az én szubjektív valóságom. A külvilágot egy materiális, idegen, önző univerzumként fogod fel, a szintetikus illatokban megérzed a poloskaszagot, ennek következtében a vendéglői kosztnak is kezd számodra kellemetlen íze lenni. Egy idős, falusi nénit kínáltam egyszer régen Fantával, és elképedve tiltakozott: ő ezt nem tudja meginni, érzi rajta a vegyszert!

Az érzékelés szintjén sok változáson mentem keresztül. Talán azért, mert folyamatos kontaktusban élek a természettel, és kevésbé érintkezem a civilizációval, kialakult volna a hetedik érzékem?! 😅. Például az emberi természetbe is jobban belelátok. Akikkel a legtöbbször csak telefonon kommunikálok, sokukról megsejtem, észreveszem, ha jópofáskodnak, hogy közben keserűség van a lelkükben, rájövök, ha nem teljesen őszinték, ha megjátszák magukat, ha eltitkolnak valamit, ha keménykednek, de közben bizonytalanok … De ez már egy másik történet!

A szőke nős menet s a dobozolt madarak

Annyi világvégés filmet láttunk az utóbbi időben, a Netflix-nek nem tudom mi a szándéka, vagy mire megy ez ki, mire akarnak rávezetni?! 😀 A legutóbbi, a Madarak a dobozban, arról szól, hogy öngyilkosságra késztető vírus terjed, (ez a második, kimondottan ilyen témájú alkotás, az elsőnek nem emlékszem a címére), amely kinyír mindenkit, aki szemtanuja egy öngyilkos tettnek. Lavinaszerűen terjed kór, és az elhalálozások száma exponenciálisan nő. A túlélők között, az etnikumokra való tekintettel, van egy kínai, egy afro-amerikai, egy idős nő, egy fiatal pár (az apokalipszis hozta őket össze), két terhes asszony, és egy alkoholista John Malkovich. A hősnő természetesen Sandra Bullock, aki még bekötött szemmel is képes evezni a zajló folyón, vízesésben, két kicsi, pokróc alá bújtatott gyerekkel. Három éves, 2018-as produkció, de már pár éve annyira ügyelnek arra, hogy minden kategória reprezentálva legyen, indiai, túlsúlyos személy, csontsovány, piercing-es hippi, transznemű, hogy lehetőleg senkinek a jogai ne sérüljenek. Laci erre helyretesz: Te csupa szőke nős filmet szeretnél látni? Még Malkovich is szőke nő legyen benne!? Nem, dehogy szeretnék én szőke nős menetet, csak mulattat, hogy mennyire kínosan és szigorúan tiszteletben tartják az arányokat. Persze, egy doomsday tematikájú filmben ez érthető. A John Malkovich menet pedig egyik kedvencem 😁

Itt egy szőke nős menet! 😀 Jobb oldalt egy lerobbant postahivatal, annak idején ezt szerette volna Laci kibérelni könyvesboltnak. Hát lett volna mit javítani rajta!

Kaptam egy emailt a héten, felszólítanak benne, hogy harcoljak a szőrmeállatok megmentéséért! Aláírtam a peticiót persze, de nem tudom, mennyit segít ez! Amikor még a Minority Safepack se jött össze! Safeback lett belőle. És most érezzük igazán a bőrünkön, hogy milyen hátrányos kisebbségben élni! Még az ilyen polkorrekt csatornák is, mint a Netflix vagy HBO Go se tiszteli a jogainkat! Hol kell bepanaszolni, hogy számunkra nem elérhető a magyar szinkron? Mert kedves párom már írt nekik, vagyis csettelt az egyik adminnal, a válasz pedig: Az HBO minden országban független vállalkozás, és a Romániában hatályban lévő szabályok szerint román vagy angol feliratozás van érvényben. Elég flegma, arrogáns hozzáállás azért a pénzért, de mit is érdekli őket, ha egy frusztrált kisebbségi ügyféllel több lesz vagy kevesebb!? Kvázi monopolhelyzetben vannak. És mi pedig visszakerültünk pont oda, ahonnan elindultunk a kilencvenes években, amikor harcolni kellett azért, hogy a szolgáltatók betegyék a csomagba a magyar adókat. Mindegy, fejlesszük az angol tudásunkat! Ez is egy előny, ha úgy vesszük, de kár azokért a szellemes poénokért, amiket elsütnek a magyar szinkronos filmekben! Innen azt a konklúziót szűröm le, én feszélyezett rommagyar, hogy az etnikai reprenzentálás csak kirakat, csak a szabályok betartása, no meg a megbírságolás elkerülése végett van, nem pedig azért, mert számítanak a filmiparban az indiánok vagy az eszkimók vagy a maurok, és azoknak jogai! Ilyen ez a mai képmutató világ! 😖

Laci itt elég szerényen teszi fel a kérdést, meg se meri pedzeni, hogy magyar szinkront preferálna. Még folytatta volna a csevegést, de bejött egy kliens az üzletbe, és mire visszatért volna a beszélgetéshez, már el volt tűnve a csettablak és azzal együtt a párbeszéd is. De újra meg lehet kérdezni szerintem, és talán ha sokan kérdezzük meg, és vonjuk őket felelősségre 😀, akkor talán, idővel történik valami. Már azon is gondolkodtunk, hogy nem lehetne-e Magyarországról bejelentkezni a Netflixre is és ide is? De nem hiszem, hogy elfogadnák, mert értelemszerűen a romániai címünk is megjelenik ilyenkor.😄

És valószínű ez van a szőrmékkel is. A kicsi nyuszikák csak írogassák alá szépen a peticiókat, aztán ez az adatbázis majd jó lesz később valamire! De ne legyek ilyen pesszimista és paranójás! Azt már nem bírtam megnézni, hogy hogyan nyúzzák meg a nutriákat, tehát én is menekülök, és dugom a fejem a homokba! Aznap előttem haladt az utcán egy középkorú hölgy, valódi nyércbundában, s megfordult a fejemben, hogy az lenne az igazi, ha odalépnék hozzá, és elmagyaráznám, milyen keserves(en rövid) életet éltek ezek az aranyoskák itt rajta, és milyen kínhalált szenvedtek! Csupán azért, hogy ő végigflangáljon a főtéren, télvíz idején, egyszer, legfeljebb kétszer egy évben, hiszen globális felmelegedés van! De persze ilyen állatvédelmi partizánakcióra én sem vagyok képes! És egy fecske úgysem hozza el a tavaszt, mint tudjuk! Talán majd az éghajlatváltozás menti meg azt az élővilágot, amit a szőrmeipar tönkretett…

Igen, a tél sajnos elment, pedig imádtam azokon a reggeleken az ajtómon, a dimenziókapun kilépni, és egy csodavilágba csöppenni. Olyan volt ez számomra, mint a Széttáncolt cipellők című mesében a királykisasszonyok titkos találkozása, akik éjfélkor hálószobájukból egy rejtett csapóajtón keresztül leereszkedtek, átlopakodtak egy ezüstös, majd egy aranyos birodalomba, hogy ott a hercegeikkel mulassanak.

A csodavilág itt volt az udvaromon, ideköltözött a Hókirálynő birodalma! 🥰 Csupán annyit kellett tennem, hogy kinyitom a bejárati ajtót, kisétálok, és azon nyomban elém tárult egy díszbe, csipkébe öltözött világ! Ahol nincs többé szürkeség, nincs rendetlenség, farakás, cserépkupacok, csak csillogás van, fényesség, tiszta, hegyi levegő, még akkor is, ha csak itt lakunk a domb aljában, és a kerítésen túl sűrű az autóforgalom. A kutyák fürödtek a hóban, játszadoztak, kergetőztek, vidáman szaladgáltak körbe-körbe. És a házunk ajtaja igazi, varászlatos, világok közötti átjáróvá lényegült!

Egyszer leestem a lóról (kétszer estem le tulajdonképpen, de csak másodjára akaratomon kívül), és az is ilyen dimenzióugrásnak tűnt: egyik pillanatban még fenn ültem peckesen, magasan a Doina hátán, ügettünk szépen az erdei úton, aztán hallottam a túravezetőt kiáltani, hogy álljunk félre, mert valami történik mögöttünk, s mire hátrafordultam volna, hogy mi van, a másik pillanatban már az oldalamon feküdtem lenn a földön, szépen magzatpózba összegömbölyödve. Semmire nem emlékszem, hogy mikor eresztettem el a kantárt, vagy a lábomat hogy húztam ki a kengyelből, a pillanat töredéke alatt zajlott le az átváltozás. A lovam meg, egy idős tapasztalt kanca (aki, mint utóbb mesélték, nyugis természetét meghazudtolva, hirtelen felágaskodott, és levetett magáról), ott állt mellettem higgadtan, mintha ő semmiről nem tehetne!

Ez egy tíz éves fotó, Didilány kutyámról, akivel a kolozsvári Bükkben sétáltunk a havas erdőben. Ahol még a madár sem járt akkor 😊.

De az utolsó, esős januári napon nem mondhatom, hogy nem vagyok elégedett a sorsommal. Még az eső is elállt délre, a verebek az etetőn csipegetnek, csicseregnek, már a gerlék és a cinegék is idekaptak, változatos a program, a cicák Netflix-je ki van fizetve előre: három zacskó kanári mix magot vásárolt Laci most hétvégén a Kauflandból. A filmbéli madaraknak a dobozból a jelző szerep jutott: amikor közel volt a veszély, nyugtalanul repdesni kezdtek. Vajon milyen szerepük lesz az igazi végítélet során? A galambok hírnökök voltak az özönvíz idején, no meg a Bibliában, a szentlélek galamb formájában ereszkedett le, és Süskind Galambja, meg a Hitchcock madarai, meg Szilágyi Erzsébet, amikor a levelét megírta, meg a Hess madár!, és ne feledjük Edgar Allan Poe Hollóját sem! “Sohamár!” A minap még a kábeltévé is akadozott, megörültem erősen! Végre nincs tévé, beszélgethetünk! Erre Laci: De van wifi! Internetezhetünk!! A mélyreható beszélgetést tehát elhalasztottuk a végítélet napjaira 🤣

De vele is kitolt a Cica (ez a mágikus, diabolikus lény!), amikor végre olvasni akart! A bal oldali szöveget még mindig problémamentesen elolvashatja! 🤣

S most hogy így odamondtam a fizetett filmcsatornáknak, látom, hogy este lesz egy vadonatúj, jó kis madaras “mozgókép” az HBO-n! Valószínű, csak holnap reggel szereznek tudomást a kritikámról (milyen optimista vagyok!), úgy hogy ezt még nyugodt lelkiismerettel megnézhetjük:

Én, a barlanglakó

Ma van nagymamám születésnapja (vagyis volt a tegnapelőtt), pontosan 110 éve született. Gondoltam írok egy kis humoros szösszenetet a Nagymama-interjú kötetem kapcsán, behelyettesítem például a kötényt a szájkosárral valahogy így: “Ides, akinek a maszkja olyan tiszta vót mindig, mind a patyolat!” – elég hihetőnek hangzik, nem? Meg hogy “Ides a kezit a kis rozsdás lavorjába húsz másodpercig csak mosta, mosta… És amikor a bótba ment, szípen illedelmesen megvárta, ameddig kijött egy vevő, s csak azután lípett bé, hogy tarccsa a távolságot!” Annyira hihető, hogy pár év múlva már fel se tűnik, hogy volt kovidkorszak előtti idő is! Hisz Streinu-Cercel atyánk megmondta: oltással is még 2023-ig kell hordanunk a maszkot! S amit ő kijelent, azt nem árt komolyan venni!

Hétvégén kétszer voltunk a Maros-parton sétálni.

A nap tükröződött a híd fölött, aztán meg a híd alatt, a halászok hibernálnak ilyenkor, hát birtokba vehettük az ő területüket is, ott haladtunk közvetlenül a vízpart mellett, annyira felüdítő érzés volt! Főleg számomra, aki csak egyszer egy héten hagyom el a házat. Max kétszer, ha van valami esemény a városban, amelyre pont engem, szerencsétlen fejemet, küldenek el. S ott ülök a sajtótájékoztatón, amelyet nem is az a személy tart, aki meghirdette, és csak egyetlen dologra tudok gondolni: mi a fenét keresek én itt? Olyan idegen ez a világ nekem! Nem is értem, miről van szó! Szerencsére, ettől a ténytől nem rémülök meg már annyira, mint régebben szoktam volt, amikor lázasan jegyzeteltem, és fogalmam se volt, hogy mit. Valahogy bennem a rádiós kezd eltompulni, és kezdek átlényegülni bloggerré. Rádiósként pedig azért imádkozom, hogy lehetőleg csakis olyan interjúk jussanak nekem osztályrészül, amelyeknek indítókérdése megfelel a “Mire lettek figyelmesek?” sémának! Végülis ezzel az új világgal, így vagy úgy mindannyian átváltozunk. Ki ilyenné, ki olyanná, beolvadunk, vagy ellenállunk, és a szakadék köztünk egyre csak mélyül és mélyül… S ki tudja, hol áll meg!? Apropó, mélység! Olvasom, hogy Olaszországban beszakadt egy Covid-kórház parkolója. Csak úgy, minden előjel nélkül! Intő jel! 😀 A norvégmintás esetet meg se merem említeni! Különböző effektusokról vagy jót, vagy semmit!!

Azt hittem a macskás gépelést nem lehet már fokozni! Hát tessék! 😀

És nem igaz, hogy nem járok ki, (majdnem) minden második nap elmegyek Szentkirályra (bicajjal!), a forráshoz vízért, mint a mesében, csak énutánam nem jön el a hercegem, hogy kimenekítsen a Hétfejű sárkány karmai közül. Mert a rutin is lehet egy tűzokádó sárkány, hát nem? Aztán hétvégén próbálunk a Maros-parton sétálni, amint említettem, s amint azt a fenti kép is illusztrálja. Most szombaton történt egy egészen szokatlan esemény is! Alig fordultunk ki az Aladdin bútorturi utcájából jobbra, előttünk feltűnt egy rendőrautó. Mondom Lacinak, ne előzd meg! Erre a rendőrkocsi lelassított, és a Tempo hotel előtt közvetlenül megállt, és elkezdte vadul villogtatni a fényeit, meg szirénázott, olyan csúnyán, ahogy mostanában szokott, fülsüketítően, félreismerhetetlenül. Lehúztunk hát mi is előtte jobbra. Kiszáll egy kékszemű pufi (így hívjuk mi a fiatalokat), odajön az ablakhoz, és elkéri a Laci meg az autó aktáit. Hálistennek, minden megvolt, még a talon is, utolsó percben előkerült a kesztyűtartó aljából, még én se estem pánikba, és a bundás népség se mukkant/vakkant egyet sem! Csodálkoztam ezen, hisz ha néhai Didilány kutyámmal történik ez, ahogy az ablakot lehúztuk volna, azon nyomban a rend emberére vicsorította volna fogait, és rendesen megugatta volna, mi meg csúnyán bevettük volna a kefét! De a rendőrnek tetszettek a négylábúak, megdicsérte őket, erre Laci egyből témába tette: Merem pe malul Muresului la plimbare! Én meg odasúgom: Remélem, nem ittál! Erre kedves párom jó szigorúan megnézett, hogy merek ilyet kérdezni, egy ilyen komoly ellenőrzés alatt!? De a közlekedési rendőr nem hallotta a kérdésem, megvizsgálta az aktákat ott helyben, az ablakunk előtt, nem vitte el a kocsihoz, hogy a rendszerben lefutassa őket, visszaadta, majd udvariasan elköszönt. Azóta se értünk semmit, (“s az orvosok a halált” – Csík Zenekar).

Körforgalom Remeteszegen, ezután még kell egy kicsit menni az Aladdinig!

Mit akarhatott tőlünk a hivatalos “szerv”? Miért váltunk hirtelen gyanussá? Mert nem előztük meg a rendőrkocsit, és lelassítottunk? Mr. Bean amerikai útja óta tudjuk, hogy nem szabad a rendőrök előtt gyanusan viselkedni! Vagy látták, hogy három kutya van hátul, és azt hitték, hogy ki tudja milyen alantos célból szállítjuk őket? A kutyák miatt aggódtak volna, ezt nehezen tudom elhinni! Bár örülnék neki! Laci azt is feltételezi, hogy a maszk miatt őt nagyon fiatalnak nézték (egyfolytában hordja, ha kell, ha nem!). Ki ez a hülyegyerek a volánnál, lehet nincs is hajtásija! S ráadásul, azt írja az álarcán, hogy tikk-tokk! Sok variáns felmerült a fejünkben, de semmi elfogadható magyarázat. 😐

A Maros-part egy csodálatos hely, és jaj! Nem indokoltam még meg a címet. Erről már többször akartam írni, hogy én évtizedek óta érzem azt, amikor az otthonom elhagyom, hogy egy anyafarkas vagyok, aki portyázni indul, kimerészkedik a félelmetes, veszélyekkel teli külvilágba, hogy megpróbáljon élelmet szerezni magának és otthonmaradt kicsinyeinek. Aztán minden délután, hazatértemkor hálás voltam a fennvalónak, hogy sikeresen letudtam ezt a napot is, a portyázás sikerrel jár, az anyaggyűjtésből megélek, ügyes-bajos dolgaimat is elintéztem, hátradőlhetek! Most 2020 tavasza óta méginkább ilyen portyázásnak tűnik a lakáselhagyás, úgy érzem magam, mint egy vad, hisz a legtöbb vadállat is csak vadászni, élelemgyűjtés céljából hagyja el barlangját, búvóhelyét. És minden alkalommal, amikor a forrásról hazafelé tekerek, dülöngélve, próbálva tartani az egyensúlyt a kétliteres palack súlya alatt, miközben szűk kis utcánkban az autók kerülgetnek, akkor is olyan érzésem támad, mintha egy hős lennék, aki sok próbatétel után, végre megszerezte az életvizét!

Maci kemény iramot diktál néha. A vadkacsák is portyáznak, csapatokba verődve, most fedeztem fel, hogy vannak láthatatlan szigetecskék a folyón (legalábbis most, gondolom alacsonyabb a víz szintje), ahol lábon állva pihenhetnek.

A jó dolgokról

Szerencsére vannak jó dolgok is az életben. Még az enyémben is! Az egyik az, hogy ma reggel tündérmesevilágra ébredtünk. A család apraja-nagyja, a cicák kivételével, nagyon élvezték. Szeplőtelen Cicamicát* különben azzal szoktuk ijesztgetni, hogy Teszlek ki a hóra! S ettől a fenyegetéstől nagyon meg szokott ám ijedni, képzelhetitek! A kutyák hancuroztak, a verebek az etetőben tömörültek, verték le egymást, a szemközti szomszéd öreg fáján egy macskabagoly “nyávogott”, hátul a mezőn egy termetes, szürke macskaféle lopakodott végig, a nagy hóban alig bírt haladni, olyan vadmacskaszerűnek tűnt, de biztos nem volt az!

A verebek megszállták az etetőt, cinegék is szoktak jönni, és egy vörösbegy is, később. De a verebek az elsők. A cinegék dél körül jönnek, a vörösbegy (egyedül van mindig) fél 3 és fél 4 között. Beosztották egymás közt!

Ilyenkor mindig azt érzem, igazolást nyer számomra, hogy igenis vannak csodák! A tél beköszönte mellett, a másik csoda a naptár. Egy régebbi blogomban említettem, hogy gyűjtöm a régi naptárakat, és amikor ráeszméltem, hogy a lányom szülinapja ismét vasárnapra esik, akkor döbbentem rá, hogy elő kell keresnem egy 88-as naptárt, mert az egyezni fog az idei évvel. Mégiscsak van gyakorlati haszna az ilyen ízlésficamos hobbiknak. Eddig ez sose tudatosult bennem, hogy időnként az évek ismétlődnek. 2021 pedig megegyezik a 71-es évvel is, amikor a hugom született, és a 93-assal is, amikor a rádióhoz kerültem. 93-as naptáram is került, gyorsan beragasztottam egy 2019-2020-as határidőnaplóba, nekem ilyet vett idénre Laci, mert ő mindig mindent elnéz. Ha nála adnám ki a könyvem, eléggé gondban lennék! Vicc volt!🤣 Könyvet se tervezek kiadni a közeljövőben, és ha mégis, kiadóként csakis ő jöhetne szóba! Amíg le nem ordítja a fejem! 😀

Ez a hugom régi határidőnaplója, ő pedig az apánktól kobozta el, mert eredetileg az ő neve szerepelt rajta. Akkor is voltak agendák, eszméletlen. S beírom a keresőbe, hogy lássam, használható-e az agenda szó magyarul, s mit dob ki? Atyaisten! Agenda 21: terv az emberiség 95%-nak kiirtására 2030-ig 😀 Még jó, hogy nincs 2021-es agendám! A cikket különben 2017 március 11-dikén írták! Mindig is tudtam, hogy a 11-es egy félelmetes szám! 211-es volt a sorszámom, amikor nem jutottam be az egyetemre 🤣 Különben innen az a tévhit, hogy az emberiség létszámát le akarják csökkenteni 500 millióra, vagy valami ilyesmi, be van vésve a Georgia Guidestones-nak nevezett emlékmű falába.

De tényleg nincs, még egy kis kézi naptáram se! Semmi. Idén nem vettünk, nem volt rá alkalom, nem voltak rendezvények, könyvvásár, ahol ilyen kis reklámnaptárakat osztogattak volna. Még a rádió sem csináltatott, feltételezem, mert nem volt hol szórni! Ez az első év, azt hiszem, amikor totál naptár nélkül kezdtem el az új esztendőt. És mit ad Isten! Három naptáram is van, a 71-es, a 88-as és a 93-as! És a neten, ahol minden megtalálható, most bukkantam rá, hogy van “Azonos naptári évek” oldal, ahol megtudhatod, hogy a 2021-es év a 2027-essel is azonos lesz, ha még megérjük! Tehát, aki már megvette, tegye félre, 6 év múlva újrahasznosíthatja! Sajnos, a táblázat csak 1900-tól számítja ki az egyezést, ezért nem tudom, hogy az én 1895-ös építész naptáram vajon melyik évben lesz megint érvényes? Majd kell figyeljem, mikor kezdődik az újév kedden, Boldogasszony havában. Azt hiszem, nemsokára! Ebben az egyházi ünnepek is szépen fel vannak tüntetve, felekezetekre lebontva! Ha jól számolok, akkor ez az azonosság 2024-ben következik be. Vagy közben lesz egy szökőév is? Semmit nem tudok, olyan együgyű vagyok!

Laci hazajött a szupermarketből ámuldozva, hogy nézzem meg, milyen plakátot tettek ki! Hogy ő még sose látta, hogy ezt kiírták volna valahova is, s főleg ilyen nagyban, és persze, a kétnyelvűség mellőzésével, mert miért is ne? A magyarok nyugodtan megehetik a citrom héját is!

Az agyam egyből beindult: “Nyavalyások, féltek az oltástól, né mi van a citrom hajában!! Ha eddig nem tudtátok volna! Ezt emésszétek meg!” – most a menedzser fejével próbáltam gondolkodni, vagy a felettese felettesének a fejével, aki ezt elrendelte. S egy kis kétnyelvűség is fellelhető a plakáton, mert az infót szándékosan beszakították, hogy ékezet is legyen, meg nem is az ó betün. Milyen ötletes! Vagy talán Laci szakította volna be, vagy inkább le akarta tépni, hogy hazahozza, hogy a saját szememmel lássam, s rajtakapták?! Milyen hülye vagyok, még elültetem itt a gyanakvást a rend őreiben! Aztán nézhetjük magunkat!

Mind csak jó dolgokról számoltam be, nem igaz? Jó dolog újrahasznosítani, jó dolog informálódni a citromfélék természetéről, az amerikai Stonehenge-ről … Szegény nagymamám, ha élne, mit reszelne most le, s tenne el cukorral befőttes üvegben, hogy majd a süteményre rászórja vagy a tésztájába belekeverje?

By Dina Eric – https://www.flickr.com/photos/viryakala/15396415432/in/album-72157647773659459/, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=68014417 Felhívja a figyelmemet a wikipédia, hogy így kell feltűntessem a fotó szerzőjét. Tiszteletben tartom, Isten ments, hogy még ebbe is belekössön valaki! Valahogy a másik Stonehenge, az angliai nekem sokkal jobban tetszik! Bár még nem jártam ott, s lehet nem is lesz már rá alkalmam! Ez olyan hátborzongató, olyan, mint a monolit, ami a 2001-es Űrodüsszeia filmben lepottyan az égből (2001 – hol van az már! s a tavalyi hó!), csak ebből kettő s fél van. Hát még, ha figyelembe vesszük a rávésett, enyhén nyugtalanító apokaliptikus üzenetet! Azt a hülye konteót! 😀

Megjött a tél!

Már éppen arról készültem újabb blogot írni, hogy milyen cudar a világ, hogy megkörnyékeztek messengeren, hogy nem akarok-e több pénzt keresni és gazdagabb lenni (innen üzenem, hogy NEM, én elégedett vagyok azzal, amim van, nem vágyom többre, csak harmóniára és egészségre! Persze, kéne szép új fürdőszobabútor (és nem csak), meg rendezett udvar, mindennel együtt, ami ezzel jár, és rendes előszoba, stb, mi minden nem kéne még, de ezt nem kötöttem az orrára a kedves tolakodónak! 😀 és ezek nem is olyan lényeges dolgok, hogy ezek miatt eladjam a lelkem!), aztán nem kevesebb mint 80!!! komment érkezett a spam szekcióba itt a blogon, amely mind jóváhagyásra várt, és már majdnem megörültem, hogy milyen sokan szóltak hozzá az én kis írásaimhoz, amikor azt látom, hogy minden idegen kommentelő ugyanazt akarja, mégpedig… megáll az ész! ampicilint akar nekem eladni! Mi a csuda történik a világban, amiről én még nem szereztem tudomást!? Azt persze tudom, hogy az ampicilin antibiotikum, és csak receptre írják fel, de miért rendelne valaki online antibiotikumot? A vírus ellen netán? Azok, akik otthon, titokban kezelik magukat? Vagy talán az is egyfajta drog, és el tudjuk magunkat vele kábítani, ha bizonyos mennyiséget belövünk magunknak? Vagy tényleg drogot kínálnak ezek a fura site-ok, csak ez a fedőneve valami újfajta kábítószernek? Nem értem, és azt sem, hogy miért nyomulnak a blogoszférában (is)? Mert minden létező teret ki kell használni, nem árt terjeszkedni?

A nyolcvan komment között volt olyan is, amely dícsérte a bejegyzésem, mintha értené! 😀 Volt olyan is, amelyben megkérdezte, hogy a sajátom-e a design, vagy fizetek valakinek a weboldal szerkesztéséért. Szinte elröhögtem magam, mert pont ez az, amit nem lehet megdícsérni, mert egyáltalán nem vagyok profi ebben, nem néztem utána, hogy kell szebbé, dízájnosabbá tenni az oldalt. De az ilyen kereskedők, mindig is nagyon agyafurtak voltak, jól tudják, mivel lehet az embert tőrbecsalni, csabdába ejteni, olyasmivel, ami hízeleg az egójuknak. Ezután következett volna a kérdés, hogy nincs-e szükségem egy adag ampicilinre?

Aztán megörültem, mert reggel tél volt az udvaron, de amikor e sorokat írom, már rég túlvagyunk a reggeli talajmenti fagyon, sajnos! Pedig annyira boldog voltam, sokan nem szeretik a telet, nem értem miért? A hó megváltoztatja teljesen a környezetet, a kutyáknál is nyilvánvaló, hogy úgy örülnek a hónak, mint a kisgyerekek, fetrengőznek, szaglásznak, ez ám az igazi környezetgazdagítás a számukra! Lőttem pár képet, s mire bemásoltam a gépbe, már nem is voltak érvényesek!

S most, hogy ma folytatom a blogírást megint tél van, csak minusz két fok, de épp elég ahhoz, hogy fagyos legyen a föld az udvarunkon, és én erre vártam, ezt áhítoztam már hetek óta. Próbálom kerülni a témát, de nem hallgathatom el, hogy nyugtalanít, ami a világban folyik, nem az, hogy a vandálok – a történelem során első ízben – behatoltak a Kapitóliumba, az az ő dolguk, hanem, mivel én is rohadtul önző tudok lenni, csak azok a dolgok foglalkoztatnak valójában, amelyek közvetlenül érintenek. Nem, nem arról van szó, hogy egy konstancai ápoló meghalt, amiután beadták neki az életmentő oltást. Alkoholista volt, magára vessen, mert az oltás után ellenjavalt az alkoholfogyasztás! Ezt is most hallom először! És nem is biztos, hogy szavahihetőek ezek a lapok, a magyar online újságok egyike sem hozta le (egy kivételével), és csak egyik népszerű román hírtelevizió csinált belőle hírt. A magyar ember pedig csak a magyar lapoknak hisz! Viszont a Gandul oldalán a cikk végén olvashatjuk, hogy noha a beoltott aláírta a saját felelősségre kitöltendő tipusnyomtatvány, mégis elrendelték a hatóságok a nyomozást, gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával.

És tudom, hogy ez már paranója, de a csíksomlyói tűzkárosultakat tesztelték, és csak egyetlen személynél állapították meg a vírusfertőzést! Ha itt van, velünk van, és mindannyiunkban benne van, akkor egy 20 háznyi roma közösségben (biztos nem ketten laktak egy házban), hogy lehet az, hogy csak ilyen csekély a vírus jelenléte? Nekik erősebb az immunrendszerük, amikor egészségtelenül élnek, táplálkoznak, minden higiéniai szabályt mellőzve?! Magas ez nekem, ki se posztolom ezt az írást, mert ki fognak oktatni! S már a kioktatást is nehezen viselem! Inkább meghúzom magam itt a Matrix, a blogoszféra egy kis sarkában, de látom a kellemetlenkedő, törvénytelen árusok még itt is megtalálnak!

“Houston, van itt egy kis gond!”

Nem is egy, több is van! Rengeteg problémám van mostanában, nagyon sok feltevés kavarog az agyamban, és van egy problémakategória, amiről nem beszélhetek, és egy másik, amiről meg igen. Kezdem hát az utóbbival, logikus 😀!

Itt a nagy pandémia és kétségbeesés időszakában, unalmamban és esendő, naiv mivoltomban, – vagy nem is tudom hogyan jellemezhetném hűen magam s a helyzetem -, feliratkoztam egy Stockholm diétára, amiről azt hittem, hogy megoldja helyettem az elhízási hajlamomat. Csak egyszeri alkalommal fizetek be, aztán küldik egy hónapig a jobbnál jobb diétás recepteket, és ha meghosszabítom a bérletet, jó, ha nem, akkor maradok az egyhavi menümmel. Errefel már az első héten elegem lett belőle, és szédültem és gyenge voltam, és undorodtam az ajánlott napi étlaptól. Lehet azért, mert a vega menüt választottam, és ugyanazt a salátát variálták nekem minden áldott nap. Hát abba is hagytam, a negyedik napon már ki is töröltem az emailt, amiben a diétás kosztot ajánlották. Tudhattam volna előre, hogy nem tudom tartani, azért is, mert egyszerűen lusta vagyok magamnak külön főzni, és a hozzávalókat is külön be kell szerezni. De csak én hittem azt, hogy csodálatos felhőtlen kapcsolatom a stockholmiakkal ezzel barátságos módon végetért. Következő hónap elején azt tapasztaltam, hogy ismét levették a pénzt a kártyámról, nem nagy összegről van szó, 27 lej csupán, de akkor is felháborítónak találom, mert azt a 27 lejt másra is el tudnám költeni, mennyi mindent össze tudnék belőle vásárolni például egy turkálóban. 😀

Úgy látszik, a gépem szerkeszti helyettem a blogot, ezt a képet nem szántam ide, egy véletlen copy-paste következtében került a szövegbe, de azt hiszem mégis találó, mert Bálint gazda ennek a vadon termő növénynek a gyökerét ajánlja, ha rákényszerülünk, és nem jutunk más élelemhez a természetben, jó ha felismerjük, állítólag finom. Ez szerintem hasznosabb tudnivaló, mint a stockholmi nutricionisták tudománya. Ismerősnek tűnik nekem, mintha gyerekkoromban találkoztam volna vele, mezei virágszedés közben, de itt az udvarunkon és a mögöttünk lévő mezőn meg a közeli dombon nem hiszem, hogy láttam volna egyetlen példányát sem. Úgy hogy, ha ilyen szorongatott helyzetbe kerülök, akkor némi szerencsére is szükségem lesz a botanikai ismeretek mellett😊

És itt még nem ér véget a történet! Akkor a második hónap elején, felmentem az oldalukra, és leiratkoztam a levelükről. Megkérdezték, hogy biztos, hogy ezt akarom, hogy ne kapjam többet tőlük, a szakemberek által összeállított finom recepteket! Igen, határozottan ezt akartam! Akkor sajnálják, jött a robotválasz, ezután többet nem kapok napi menüt! Szuper, ezzel meg is lennénk, és ezzel a lépéssel én le is tudtam a dolgot. És nem figyeltem túlságosan az ING által olyan lelkiismeretesen és pontosan nyilvántartott kiadásaimra. És mit ad Isten! Ma véletlenül ismét tüzetesebben megvizsgáltam, mire is ment el az ünnepek alatt az összes pénzem, errefel mit találok? Na mit? Hát a kiadások között megint ott lapul a friss stockholmi befizetésem! Ezek továbbra is havi rendszerességgel szívják le az összeget, amire egyszer feljogosítottam őket! Az anyátok mindenit!! Most mi az ördögöt csináljak? Valaki oktasson ki, lécci!!! Hogy lehet erről a baromságról leiratkozni? Biztos sok embernek, nőnek nagyon hasznos tanácsokat adnak, és nagyon sokat segítenek a fogyásban és az egészséges életmódvitelben, de ha én nem igénylem többé a szolgáltatásukat, és a napi hírlevelüket sem küldik már, akkor mégis mire veszik le a havi 27 lejt?

Kismajom is volt az ajánlatok között! Türelem, mindjárt kiderül, miről beszélek!

Lassan már kezdem azt hinni, hogy minden internetes árucikk, legyen az kézzelfogható vagy virtuális információ, egy nagy kamu! Mert én eddig inkább csak ilyesmivel találkoztam. A realisztikus cicákat nem is akarom elmesélni! Ezek a karácsonyi ünnepek közeledtével kezdtek szembejönni velem a Facebookon, “realisztikus” husky, corgi, juhászkutya és minden lehetséges népszerű kutyafaj, aztán a cicák, no meg a kismalacok és a bocik. Élethű nagyságban! Egyetlen egy ajánlat esetében láttam, hogy a leírásban szerepel a battery not included vagy arra utaló megjegyzés, hogy elemmel működik, a többinél említést sem tettek róla, csak hogy handmade, és ilyen meg olyan színű, és lehet hogy a szín nem fog találni a leírással pontosan, ilyen és ehhez hasonló megtévesztő, figyelemelterelő szövegekkel. Kínában bejegyzett cégről van szó természetesen, hol is lenne máshol, és azt csak utólag néztem meg, hogy a cím elég gyanus, és a telefonszám sincs mindig megadva. Szóval minderre csak akkor jöttem rá, amikor megérkezett a várva várt csomagom a távolkeletről a realisztikus kiscicával, amit anyámnak rendeltem, mert pont egy ilyen fehér cicója volt valamikor, és amiután az elpusztult, többet nem akart macskát tartani. És az, amit a csomagban kaptam, egy egyszerű plüssállatka volt, amelyik semmit sem csinált, azonkívül, hogy szépen, bájosan alukált egy kispárnán. Most is ott alszik a párnáján (amihez odarögzítették), az anyám vetett ágya tetején. Pedig milyen szép reményeket fűztem hozzá, hogy majd, ha öreg leszek, és nem engedhetem meg maganak az élő állatot, akkor majd ilyen realisztikus cicát és kuszut fogok venni magamnak. Amelyik pont úgy viselkedik, mint egy élőlény, húsvér kiskedvenc, dorombol, ugat, csóválja a farkát, hozzám bújik, szalad utánam a házban. Csak meg kell nézni ezeket a site-okat, és az ember lelke megtelik reménységgel a “szép új világot” illetően. 🤣

Potterségek és kártyakódex

A temetőbejárás lett az új hobbim. De sajnos csak nagyon ritkán adódik alkalmam adózni ennek a kripi szenvedélynek. Laci sosem akarja, hogy a Remeteszegi (Városi!) Temetőbe zarándokoljunk, pedig ott nyugszanak az apai nagyszülei, és e házban elhunytak is, mindahányan. Egyszer, egy november elsejei világításkor meg is találtam az öreg Dani sírját, aki állítólag gyógyító, táltos volt, és aki talán e ház potterségeit produkálja jókedvében. Azt már elmeséltem egyszer nektek, kedves blogolvasók, hogy a Poltergeist jelenséget rövidítettük le potterségnek mi ketten Lacipárommal, mert hát a Potter név is a mágiához, bűbájhoz köthető. 1962-ben halt meg ez a Dani, jó régen volt már, mindjárt hatvan éve. És hogy miben is állt szokatlan tudománya, azt nem tudni, és arra is csak halványan emlékszem, hogy a szomszédok említették a dolgot pár évvel ezelőtt, amikor ideköltöztünk. Van egy vélt fényképe is, amit az ittmaradt padládában találtam egy fényképes dobozban. Lehet nem is róla készült, ezt csak én fogtam rá, mert én is szeretek az ösztöneimre hagyatkozni. Sokszor ráhibázok a dolgokra, de néha csúful lejáratom magam. Bennevan a pakliban. Apropó pakli, nemrég bekerült hozzánk egy régi, százhúszéves kártyakódex, sokat nem értek belőle, de mivelhogy antiknak számít, félretettem magamnak, majd ha megszorulunk, eladom, de akad ilyesmire vevő egyáltalán? Kevés az esély, ezt már most megjósolhatom. Az ilyen régiségeket, a könyveket is, célközönségnek kell felkínálni, de hol találom a célközönséget?

Ez az üknagyapám sírköve az újlaki temetőben, 1934-ből, csak egy sírkő van még, amely fennmaradt abból az időből.

Van egy idősnéni ismerősöm, ő is jósnő és gyógyítással is foglalkozik. Bármennyire hihetetlen, de sokan felkeresik. Hogy röhögnek most rajtam a szkeptikusok, mi az hogy egy laikus, iskolázatlan ember gyógyít? hókuszpókusszal? Nem számít, mindenki abban hisz, ami neki a legkézenfekvőbb, és az a világ veszi körül, amibe beágyazódik lelkileg. Neki van egy királyi relikviája, és el szeretné adni. Engem kért meg, hogy ebben neki segítsek. Csakhogy én sem tudom, hol az ő vevői köre. Aztán kisütötte, hogy a legalkalmasabb vevő ki más lehetne, mint Károly herceg, aki évente ellátogat a Székelyföldre. Idén azonban az ő látogatása is elmaradt. Előbb bevallom, nyűg volt számomra ez a küldetés, elkísérni őt erre a talákozásra, de most már szeretnék a herceggel találkozni, még ha sikertelen lesz is az akció, nem baj, megéri két szót váltani ezzel a történelmi személyiséggel. Mert továbbra is követem a Korona című filmet, amely nem erről a mostani 19-es jelzésű koronáról szól, hanem arról a valódiról, és nemrég lépett a képbe Károly (a tisztességtudó, szerény, illedelmes, aggódóképű Josh O’Connor alakításában), és nagyon megkedveltem, meg az is szimpatikus nekem, hogy a nagy szerelme mégiscsak Kamilla maradt, és úgy jöttek össze végül, mint a Szerelem a kolera idejében, csak nem nyolcvan évesen, hanem valamivel fiatalabban.

Na szóval, mindig van remény! Még 2020 végén és 2021 elején is! Most pedig hogy a potterségnél maradjak, megnéztem a Poltergeist (Kopogó szellem) mind a három részét, és a szereplőkre is rákerestem, és döbbenettel olvastam, hogy Heather O Rourke a szőke, tündéri kislány, akit a szellemek egyfolytában beszippantanak a másik valóságba, 12 évesen elhunyt. Csodálkoztam is, hogy egyetlen felnőtt színésznőben sem fedeztem fel eddig még az arcvonásait. A túlvilági nyugtalan lelkek végül végérvényesen átszívták a párhuzamos dimenzióba, hogy őket a fénybe vezesse, amire a film képkockáin annyira vágyakoztak. Most lenne szegény 45 éves. December 27-dikén született. És ott a tinilány szereplő, Dominique Dunne, őt az exbarátja gyilkolta meg, 22 évet élt csupán. Őt mintha láttam volna még más filmekben is, de a filmográfiája szerint inkább tévésorozatokban játszott. És akkor végül a filmbéli, meghurcolt család kisfiú szereplőjéről, Oliver Robinsról azt írja a wikipédia, jogosan, hogy ő az egyetlen gyerekszínész túlélője a filmtrilógiának. Ő író lett (nem is csodálom) meg rendező. A kicsi törpenéni, Zelda Rubinstein, aki szintén nem él már, de legalább 76 évesen hunyt el, és nem fiatalon, engem nagyon emlékeztet az én jósnéni ismerősömre, aki olyan kitartóan vágyik arra, hogy a brit királyi család örökösével találkozhasson. Aranymálna díjra is jelölték Tangina alakításáért, pedig nekem tetszett, ahogy játszott, valószínűleg a megdöbbentő hasonlóság miatt.

Igaz milyen ígéző kis teremtés volt? Igazi angyalarc, annak született, és valószínűleg azért ment el olyan gyorsan egy téves diagnózis és félrekezelés következtében, hogy minél hamarabb beléphessen angyali szerepébe.

A kopogó szellemek pedig itt is jelen vannak a házunkban és a házunk körül, csak hinni kell bennük. Van amikor a kövek formáznak magukról tarajos sárkánysfinx-et (lásd az előző bejegyzést), van amikor egy masszív pohár csak úgy magától eltörik, van amikor lecsúsznak a borogatóban a felmosott edények, nyikorog a szekrényajtó, leesik egy könyv a polcról, de Laci szerint ezeket a dolgokat nem szabad bolygatni. A Poltergeist szereplőinek esete ezt erősítette meg benne, és most már egyáltalán nem akar részt venni az általam rég áhított asztaltáncoltatásban, amelyhez hét személy szükségeltetik, és egyelőre, röhejes, de csak magam vagyok 🤣 Nem marad más hátra, mint megtartani a Kártyakódexet (azt valószínűleg Károly herceg úgysem vásárolná meg!), és jobb híján megtanulni a kártyavetést.

Ugye milyen izgalmas kis kötet? Athenaeum R. Társulat kiadása, Budapest 1898. Némi bolygó lelkek ebbe is beleakadhattak 120 év során. 😀 Főkeg, hogy a kártyavetés is benne van …

A tarajos Sárkány-Szfinx az udvarunkon

Előző blogbejegyzésemben említettem, hogy kínomban, hogy az udvarunk sáros és csúszós, és a legtöbb helyen kiszáradt a fű, eldöntöttem, hogy ezeket a csupasz részeket kavics-“művészetre” fogom használni. E célból hoztam is egy hátizsáknyi laposkövet a Maros-partról legutóbbi kutyasétánk alkalmából. És csak úgy hanyakul kiborítottam a járda mellé, aztán kezdetnek, egy kis egyszerű, rajzfilmbeli kutyaformát raktam ki:

És mit ad Isten másnap? Pont a december 21-diki megemlékezés után, hazajöttem, elég későn, már sötét volt, és akkor mit fedezek fel? A köveim egy ülő sárkánymadárrá rendeződtek. Előbb madárfejű Szfinx-nek neveztem el, meg a Salsburg-ban látott babiloni vagy milyen Szfinx-szel véltem felfedezni hasonlóságot, utána Tarajos sárkánymadárnak neveztem, a fejdísze, a lelőgő orra, az impozáns tartása miatt! A piros szemét én helyeztem oda, ennyi az én hozzájárulásom a “műhöz”. Rég őrizgetem, tartogatom valamire ezt a piros tégladarabkát, amit a víz csiszolt le ilyen szemformájúra, a tengerről hurcoltam haza, sok más vízmosta fehéres és sárgás mészkőtársával együtt, és most megtalálta végső rendeltetését! Úgy örülök neki!

Ez a salzburgi szobor, nem is tudom, hol fotóztam, milyen múzeumban, csak arra emlékszem, hogy egy boltíves csarnokban van kiállítva.

A sphinx oroszlántesttel és emberfejjel ábrázolt lény – olvasom a pontos meghatározást a wikipédián, de ha oroszlánra vagy kutyára emlékeztet a teste és ősmadárra a feje, akkor az mi? Hát akkor csak sárkánymadár lehet vagy griffmadárféle, de utóbbinak azt hiszem, mégiscsak madárteste volt, mert a mesében tudott repülni. Sosemlátott, és mégis olyan ismerős volt nekem ez a szokatlan (születésű), engem sokkoló kavicsfigura, és Isten látja a lelkem, nem én követtem el! Én csak ledobtam a köveket, és kicsit elegyengettem őket, hogy ne egymáson legyenek, és fedjék le a járda melletti csúszós területet. Ez az a bizonyos párhuzamos dimenzióból érkező üzenet, ami csak arra vár, hogy az ember dekódolja. Mint a diákkorombeli agyagfaraó, habár azt a saját kezemmel gyúrtam, csak éppen nem értettem, hogy miért. Kedei Zoltán most elhunyt vásárhelyi festő mondja egy legutólsó felvételén, hogy sose tudja előre, mit fest. Van egy terve, hogy mit szeretne, de amikor munkához lát, mindent elfelejt, és majd azt az ösztönök mondják meg, mi lesz a végén az elkezdett műből. Mert minden festmény ösztönből kéne, hogy szülessen! – teszi hozzá. Bocsánat a hasonlatért, és hogy őt mertem idézni egy ilyen (mindenki más számára) banális ügy kapcsán. De mi is az alkotás, ha nem egy cselekvés a magunk gyönyörűségére és vígasztalására? Talán pótcselekvés, mit számít az? A lényeg, hogy minket boldoggá tegyen, hogy beékelődhessünk a pillanat varázsába, elfeledjük a gondjainkat, bánatunkat, és főleg azt, amin nem tudunk változtatni … Nem számít már az sem, hogy valaki értékeli, elismeri, valahova besorolja, vagy sem. Persze, igenis számít, ha tetszik valakinek, és az is számít nagyon, ha valaki örömmel olvassa, nézi, szemléli. Ha egy ember akad, akit egy írással sikerül felvidítanom, nekem már az is elégtétel. Mint a pap, aki egy embernek is jószívvel prédikál. Megint elmentem rossz irányba ezzel a hasonlattal is, tudom 😀 Pedig semmit sem akarok, csak megosztani veletek ezt a csodát, ha elhiszitek! De miért ne hinnétek el, hiszen ti is beláthatjátok, hogy én magamtól nem lennék képes ilyen alkotásra 😊 Mert én egész jó kis Szfinxformának látom 🙂

Mégiscsak oroszlánteste van neki, mert a farka is úgy kunkorodik felfelé, mint egy magabiztos, büszke állatkirályé, és a mellső mancsai is olyan tiszteletreméltóak, mint az egyiptomi Szfinx óriási, előrenyújtott lábai (most hallottam egy dokumentumfilmben, hogy kb 20 méter hosszúak), csak az a nagy, lekonyuló csőre, az olyan szokatlan nekem, és valahogy olyan félelmetesen fenyegető a maga groteszkségében. Én értek a jelekből, csak éppen nem tudom értelmezni őket, nem tudom megfejteni, mit üzennek 😂 Hát ha a gízai Szfinx a piramisok őrzője, akkor reménykedjünk abban (mi ketten Lacipárommal és hat védtelen állatunkkal egyetemben), hogy az én madár-kutya-sárkényfejű kőfigurám a mi kis szerény házikónk őrzésére jött létre a zűrzavar spontán összerendeződéséből.

Azt hiszem, Milo is ezen a véleményen van!

Vagy talán értelmezzem úgy, hogy amikor az ember életében nem történik semmi jelentős, akkor minden apróságnak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít! – mondaná egy nagytudású lélekkurkász 😀

Amikor még nagy dolgok történtek az én életemben is!