amely egy pillanat alatt megöregített…

A forgatagon sok jó könyvet vásároltam, illetve elkoboztam a Laci standjáról😁 . Vettem egy számomra nagyon fontos kötetet a sepsiszentgyörgyi antikváriustól: Jill Morris, Álomfejtés a címe. Hallottam róla, és rég kerestem, tehát nagy meglepetés volt, nagy kincsre bukkantam. Vasárnap este neki is fogtam, és a hatás sem maradt el. 😎 Reggelfelé volt egy üzenethordozó álmom (én nevezem így, tévedés ne essék, ez egy tudományos kötet, Jungot, Freudot idézi): Petrimamával ültünk ketten egymás mellett vagy szemben egymással, nem is tudom, vagy egyszerre mindkettő 🙄, mert álomban minden lehetséges!, vonaton vagy buszon vagy a templomban, ez sem világos, és én elárultam neki hő vágyamat, hogy szeretnék lefeküdni, mély álomba szenderülni, mint Csipkerózsika, és idősen felébredni, hogy ne legyen már semmire se gondom, és senki ne rendelkezzen az én időmmel, szabadon eldönthessem, hogy mivel foglalkozom aznap, mit olvasok, milyen filmet nézek, ha akarom, egész nap mozizhassak, vagy misztikus könyveket olvashassak. Mert ez a legjobb az idős korban, hogy korlátlan szabadságod van, ha élni tudsz vele, nem a pénz az, ami nekem fontos, hanem a szabadidő, és az, hogy senki ne mondja meg nekem, hogy éppen mit csináljak! Ne függjek senkitől, mint most, mert a jelenben annyi bajom van, ellopják a virtuális identitásom az instán 😏, kapkodok össze-vissza, tévelygek, lemaradok egy csomó fontos eseményről, gyakorlatilag mindenről, időhiányában hanyagolom a barátaimat, annyit beszélek telefonon idegenekkel, hogy a hozzám közeliekre már egyáltalán nem jut se időm, se energiám!

Ahogy ezt az eszmefuttatásomat befejeztem, ránéztem Petrimamámra, aki nagy darab asszony/amazon volt, nem mint életében, sokkal nagyobb, termetesebb, jóval magasabb nálam, és nem is volt olyan öreg. Szóval fiatalos volt, sima volt az arca, nagy széles kezefeje az ölében pihent, fekete ruhát viselt, mert ő már negyven éves kora óta folyton csak gyászolt, és hiába neheztelnek rá halála után, akik neheztelnek, mert ő soha pajzán történeteket nem mesélt a falubeliekről, csak egy régi, laza erkölcsű fehérnépről regélt, aki mindenkinek tetszett, mindenkivel kifogott, mindenkit az ujja köré csavart, egy cigányprimás szőrszoknyát vett neki, közben lett volna mire költse a pénzét, mert otthon hét éhes gyermek várt rá, és ez a kikapós menyecske egyszer az erdőbe indult sétálni egy fiatal legénnyel, látták őket ketten eltűnni a sűrűben, de a nő soha többet nem tért haza. Amikor megtalálták, már a kukacok lakmároztak a testéből, és az anyja úgy siratta a temetésen, hogy “Drága kedves pompám!” Ezt az egy szomorú kimenetelű történetet mesélte el a kicsapongó cifragúnyás asszonyról, aztán ez lett felfújva egy egész regénnyé, kibővítve az író fantáziája, képzelőereje által, és ez okozta a galibát. De szegény Mama nem tehet róla, ez egy megtörtént eset volt valakiről, aki nagyon régen élt, és kétes körülmények között hunyt el…

Ahogy ránéztem erre a néma, megfontolt tekintetű, bölcs arcra, ledöbbentem, mert egyszeriben felismertem, hogy ha ez bekövetkezik, ez a nagy kívánságom teljesül, akkor mi többet mamával nem találkozunk, mert ha én idős vagyok, akkor az azt jelenti, hogy ő már nem él… E gondolat olyan fájdalmasan és mélyen érintett, hogy egyből felébredtem. Ránéztem a kezeimre, amelyeken ugyanazokat a májfoltokat véltem felfedezni, mint amilyenek az ő kezefejét tarkították nagymama korában, és rájöttem, vágyam teljesült: idős vagyok!

Az egész jelenet egy másodperc alatt lezajlott… Időtorzulás, időutazás a múltba, aztán meg vissza a jövőbe, vagy inkább a jelenbe, a gondolat sebességével.😀 Az álomban sokszor annyi minden történik, és amikor csörög az óra, kiderül, hogy az összes történés az alatt a másodperc alatt, vagy annak töredéke alatt játszódik le, amíg az óracsörgés eljut a tudatunkig.

Ami pedig az elhunytakat illeti, szintén Lacitól koboztam el a Bevezetés a kísértettanba című könyvet, ahol Magyar László András írja, hogy a régi népek, az egyiptomiak, de az ősmagyarok is, a halottakat és az időseket nagyoknak tekintették. Aki elhunyt, az naggyá lett! Ezért van az a kifejezés, hogy a “régi nagy öregek”, meg a nagymama, nagyapa is erre utal. Ki hitte volna? És emlékezzünk a gyerekkorunkban tanult József Attila versünkre, amit csak úgy mantráztunk, de nem értettük a lényegét. “… most látom, milyen óriás ő – szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében” – döbbenetes, nem igaz?

Szóval fennebb írja, hogy a lelkek a másvilágon megfiatalodnak, ezért találkozunk álmunkban fiatal önmagukkal, és ezért meglepően energikusak, mosolygósak, de bölcsek is. Mert ők már mindent tudnak, birtokában vannak a nagy titkoknak. Ami pedig a nagyságot illeti, ide is beszkenneltem egy részletet a Magyar László András ritka kis kötetéből, ami különben egy tanulmánykötet, tényeken alapul, úgyértve, hogy összegyűjtötte a régi írásokat, népi hiedelmeket, és azokból idéz. Nem állítások vannak benne, hanem egy összefoglaló arról, hogy kísértet témában mi mindent “debitált” az emberi agy (ha szkeptikus módon fogalmazok). Hihetünk bennük, vagy kinevethetjük ezen állításokat, a mi döntésünk. Én inkább hajlok arra, hogy elhigyjem, és nem zavar, ha kinevetnek emiatt. 😀 “Mert mi van akkor, ha kiderül, hogy minden, amit eddig tudtál/igaznak hittél, szemenszedett hazugság!” 😂