Egy szabad hét krónikája

Őszi pihenőszabim első napja, hétfő. Csodás nap volt ez a mai, reggel a szokásos időben felkeltem, megetettem-itattam a jószágot, odapakoltam egy mosást, kitisztítottam a kisebbik virágoskertet a száraz levelektől, kioperáltam a sánc széléről egy parányi juharcsemetét, és elültettem egy virágcserépbe. Ha megmarad, bonzáj lesz belőle. 😊Beszéltem anyámmal telefonon, aztán a lányommal messengeren, és kikerestem magamnak a youtube-on egy jó kis videót a kvantumfizika rejtélyes világáról. Közben jegyzeteltem, mint az iskolában. Van, aki örök iskolás marad, egyszóval infantilis. Én már rég rájöttem, hogy suli nélkül nem bírok élni, ezért mesteriztem 2001-ben, nem mintha szükségem lett volna feltétlenül a tanulmányaim kiegészítésére, hanem mert még egy kisideig szívni akartam a kolozsvári műegyetem savanyú, tehnofrig*-es levegőjét. Imádtam azt a szagot, mint ahogy mai napig imádom a kétütemű motorból kipufogó gázt, mert a régi családi csónakos-motoros kirándulásainkra emlékeztet, amikor Kalotaszegre, Petribe utaztunk a fura kis járgányon, és a Meszesen megálltunk piknikezni. Jó lassan haladhattunk, ha szükség volt erre a köztes pihenőre, hisz az út a Szilágyságból, Újlakról össz-vissz nem több, mint száz kilóméter. Nálam az aromaterápia csodákat szokott tenni. Most pl. levendulapálcika füstölög itt mellettem. Ez nem emlékeztet semmire, legfeljebb az 5 éves levendulatövemre, amelyik szépen elterebélyesedett itt a kerítés közelében. Anyúmnak is vásároltam egyet, nem ültette ki, elszáradt. De mérges voltam rá!!

Végre sikerült lencsevégre kapnom a nagybetűs GOMBÁT!

Délben megettem a tegnapi káposztalevesem, kukoricát szórtam a majorságnak, megsétáltattam a cicákat az udvaron, ami úgy történik, hogy a Kicsicica minden lépését követem, ha felmászik az egyik meggyfára, akkor kicsit pihenek, de közben szemmel tartom. Amint leugrik onnan, ismét lesem, mert ha egy másodpercre is szem elől veszítem, azonnal teleportálódik ki tudja hova, és onnan csak nagy későre bújik elő, amit érthető módon, az idegrendszerem védelme érdekében, nagyonis el akarok kerülni. Annak ellenére, hogy majdnem minden búvóhelyét ismerem már, és a levelek is lehullanak lassan, egy macska játszi könnyedséggel láthatatlanná tud válni az udvaron, ezt csak az érti meg, aki keresett már életében rejtőzködő cicát! Viszont a Pici (Pinduri), a rangidős, tényleg szublimálódik, vagy ki tudja, megtanulta a falon való átkelést, mert többször előfordult már, hogy városba induláskor direkt leellenőriztem kétszer is, hogy nem maradt-e véletlenül kinn az előszobában, jól emlékszem, hogy aludt a konyhában, a kosarában, mégis amikor hazaértünk, nemhogy az előszobában nem volt, hanem hátulról, a hátsó udvarról jött elő, és hizelegve a lábamhoz dörgölőzött, amikor próbáltam kifaggatni, hogy ez a performansz megint, hogy sikerült neki? Laci persze ezt sose hiszi el nekem, mindig legyint, hogy kihagy a memóriám! Szerinte egyszerűen kinnfelejtem. Ha kinn hagynám, csak emlékeznék rá, mert ilyet sose tennék!

Pici a teraszon, amikor itthon vagyok, itt szokott üldögélni.

Apropó az állatok világnapja, Assisi Szent Ferenc napja, aki hogy figyelmeztessen 😀, hétfőn a Facebook-ot is leállította és minden programot, ami alatta fut, nem ment estefelé se a messenger, se a wacak, de még az insta se. Úgy jöttem rá, hogy meg akartam osztani a történetemben ezt az óriás őzlábot, a zsákmányomat, amit a kutyákkal való rohangálás közben sikerült “elejtenem”. Nem szoktam minden este sétálni velük, kétszer-háromszor hétközben, egy-egy nap kihagyással (aztán hétvégén, szombaton, vasárnap a szokásos Maros-party), de Ferenc napján, ezen a különleges napon (hiába esett hétfőre, és azelőtt nap nagyséta volt), – amikor visszafogtam magam, és a közösségi oldalon se osztottam meg semmi állatit -, úgy gondoltam, kijár nekik egy hosszabb kirándulás, ha már nem menthetem meg a világ összes kutyáját, macskáját, madarát, legalább az enyéimet tegyem boldoggá, hát nem? 😇

És most már kedd van, és most írok, pedig annyira fáj a hátam, szakadok össze. Ilyenkor tornásztatni szoktam a gerincem meg a karjaim, de most feláldozom magam az “alkotás” oltárán. Kutyaséta közben, lefelé szaladva is nagyon szokott fájni a jobb térdem, de hát mit tehetek? Ennek is van egy története, de Lacipárom nem biztos, hogy örül, ha elmesélem. 😉 Vitatkoztunk, s ő sebtében el akart rohanni itthonról, de az ajtó zárja, ahogy megrántotta, hirtelen leblokált. Így hát a hálószoba ablakon ugrott ki, én meg utána, mint egy kis utánozó majom, aztán ő beült mérgesen a kocsiba, én pedig felcsipaszkodtam a kocsi elejére, a kapotára, ahogy mi itt Erdélyben románosan mondjuk, hogy ne tudjon elmenni, itthagyni örökre, és úgy vitt, vonszolt magával a karossszérián, mint egy akciófilmben, nagyon izgalmas volt! Végül csak leállította a motort, nem volt mit tennie, másnapra kibékültünk, de nem bántam meg ezt a kis heves-megyei jelenetet, mert a saját korlátomat sikerült túllépnem, felért egy könnyebb lovastúrával. 😀 Akkor, az ugrást követően, úgy éreztem, mintha a jobb térdem kalácsa kicsúszott volna a helyéről, de nem mentem orvoshoz, vettem egy térdszorítót, s egy ideig azzal jártam, sántikáltam, még szaladtam is, mert akkoriban minden este úgymond kocogtam. Azóta a tengeren is nagyon érzem, hogy van térdem, mert valószínűleg a sósvíz és a sóslevegő felkavarja a fájós testrészeket, és remélhetőleg ilyenkor fejti ki jótékony hatását.

Találtam a parton egy gazdátlan lábszárat! 😁

Szóval hétfőn nagy eseményszámba ment, hogy kb 7 órára leállt a Facebook, Insta, WatsApp, Messenger, onnan tudom, hogy 7 órára, mert másnap reggelt olvastam, de azelőtt éjjel nem vártam meg, hogy visszadják, mint az áramot, lefeküdtem fél 1 felé, s akkor még nem működött. Azelőtt, az átkosban, a Ceau papa idejében, csak az áramot tudták elvenni, petróleumlámpa mellett még mindig szuperül lehetett römizni, de most – ha akarják – megfosztanak a kedvenc játékainktól is. Most tudatosult bennem, hogy minden képet és videót le kéne tölteni valahova. Jó, a Google Fotók alkalmazás is tárolja őket, az egyelőre ment hétfőn este, de mi van, ha a gugli is leáll egy szép napon?! Lehet ez csak egy főpróba volt a mindenható közösségi oldal részéről. 😏 A konteósok már rebesgetik az internet leállítását, vagy azt, hogy Európában megszűnik a FB. Óh egek, s rajta van az összes képünk, a teljes családi album! Nem ártana kinyomtattatni a kedvenc fotóinkat! Apropó, Lacinak van egy gépe! Ez itt a reklám helye! 😁

Laci látom, jól megszerkesztette ezt a képet (amit most kértem tőle emailben), nehogy valami fontos lemaradjon róla! 😂 Hiába na, el kell adni a saját portékát!

A hugom meg van győződve, hogy a neten csak baromságok vannak, no meg összeesküvés elméletek, amelyek mind a világjárvány legyőzésén fáradozóknak tesznek keresztbe. Hogy a világhálón csakis áltudósok, hamis orvosok, hamis szakemberek ténykednek, garázdálkodnak 😀. Pedig a youtube-ról annyi mindent lehet tanulni, csak szelektálni és disztingválni kell tudni.És főleg keresgélni! Az este (szerdán) például megnéztem egy filmet, They live a címe, magyarul Elpusztíthatatlanok. Disztrópikus sci fi, Laci szerint primitív, mert még a 80-as évek elavult technikájával készült. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy aki ezt a regényt írta, amely alapján aztán John Carpenter a filmet rendezte, megintcsak egy vizionárius volt. Mert ez a világ most jött el igazán, eddig is itt volt, csak most teljesedett ki. A filmben az ellenállás mozgalom hívei kifejlesztenek egy szemüveget, amelyen keresztül látható az igazi világ, a reklámtáblákon az igazi üzenetek, és lelepleződnek az emberiség ellenségei. A könyv, amely alapján a forgatókönyvet írták, Ray Nelson 1963-ban megjelent Eight O’Clock in the morning című regénye, jó lenne beszerezni! A művet természetesen hozzáadtam a toplistámhoz: Aldous Huxley Szép új világához, meg Orwell 1984-éhez. A film zenéje pedig isteni jó blues, végigkíséri a történetet, erőteljesen jelen van, növeli a feszültséget, van egy plusz suggallata. A wiki felhívja a figyelmet pár érdekességre és pár bakira, amit a rendező a forgatás során elkövetett (aki különben zeneszerző is, és még verekedett is egy meccsen a főhőssel, aki profi pankrátor volt, Roddy Piper a neve, sajnos már nem él), ami számomra méginkább növeli a játékfilm körüli rejtélyt. Szóval a világhálón tanulni is lehet, nemcsak butúlni. Nézzetek rám, tisztára kétlábon sántikáló enciklopédia vagyok már 🤣😂🤣

Ilyennek mutatja a világot a csodaszemüveg: Nézd a tévét, ne ébredj fel! Vásárolj, engedelmeskedj! They live, we sleep…

Az esti sétáimnak a héten volt egy kis komikus vetülete is. Laci szokott minket felvinni kocsival a felső utcára, hogy ne kelljen átverekednünk magunkat a két házsor közötti parlagon hagyott szúrós, gazos mezőn, és elkerüljük, hogy a magvak a Maci bundájába ragadjanak (Milo drótszőrű-féleség, őt ez a veszély nem fenyegeti), és néha meg is vár, amíg mi sétálunk, ott üldögél a kormány mögött, és közben internetezik (fejleszti magát ugyebár!). Ahelyett, hogy mozogna ő is egy kicsit. 😀 S mit ad Isten? Járőröznek a szentkirályiak! Meg is áll a helyirendőrkocsi Laci mellett, s megkérdi a járőr: Maga itt mit csinál? Kedves párom gyanutlanul válaszol: Várom a feleségemet! Mire a rend őre gúnyosan elhúzza a száját: Aha, ezt mondja valaki másnak! Aki el is hiszi! A helyzet annyira röhelyes volt, hogy Laci is felfogta, s elkacagta magát. (Van a dombon egy elhagyatott ház, ott szoktak találkát adni egymásnak a szeretők, s a mi kocsink pont a domb alatt parkolt.) Végül csak sikerült megértetnie a járőrrel, tényleg engem vár, és bármilyen hihetetlen, én mentem, és nem ő, a félhomályban, aztán meg a sötétben kutyát sétáltatni az erdőszélre. Azóta már többször találkoztak, és sokmindenben egyet értettek, elpanaszolták egymásnak például, hogy milyen szemetes a mező. Mert suttyomba ide dobják az építkezési törmeléket, amit én, bevallom, időnként össze szoktam szedni, mármint onnan válogatok használható tégla- meg betondarabokat a kiskertjeim szegélyezésére. Mi van? Ez csak újrahasznosítás, és a természet mentesítése a szeméttől. Az szégyellje magát, aki odadobja! 😒

Ez volt hát a hetem, meg a blogom. Ezzel is meglennék! Ki van pipálva a blogírás!

* Egy kedves blogolvasóm rávezetett, s ráébredtem, hogy a Terápia gyártól jött az a savanyú szag, a Tehnofrig kissé messzebb volt a műegyetemtől. Úgy látszik tudatalatt, ösztönösen kerülöm a gyógyszeriparral kapcsolatos bármiféle témát 😀 A Tehnofrig közben megszűnt, hűtőberendezéseket gyártott, ha jól emlékszem, a Terápia viszont ma is megvan, és az ott készült gyógyszerek forgalomban vannak.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s