Online kurzus és egyéb tanulságok az élet iskolájából

Online kurzus, jaj milyen jó, semmi előkészület, pongyolában is végig lehet követni!

Hát ez nem éppen ilyen egyszerű, fejet kell mosni, fel kell öltözni (legalább egy rendes felsőt fel kell venni), a kutyaugatással és kakaskukorékolással nincs mit kezdjek, legfeljebb csak imádkozom, hogy ne történjen meg túl gyakran. 😀Arról nem is beszélve, hogy mindenem viszket egy idő után, főleg a homlokom és a látható részeim. A hátam mögött meg az a sok csecse becse, amit apám is felrótt nekem, hogy mire kell annyi limlom egy házba? Első nap első 5 percében le is halkított a host, mert mind pötyögtem, nem számítottam arra, hogy ez is zavaró lehet, én csak gyanutlanul próbáltam jegyzetelni.😂 Így hát a kukorékolás és az ugatás gondja hamar megoldódott! A macskanyávogást meg se említettem! Aztán megtanultam saját magam lenémítani, és a hátteret is elhomályosítani, sőt kép nélkül is be tudtam már lépni. Úgy hogy a következő online tanfolyamon már egészen profi leszek! 😁

Sok minden történt velem azóta, hogy nem jelentkeztem, voltam úszkálni a delfinekkel (csak itt a városvégén, majd megmutatom), remélem még mehetek 😀! Mert mi lesz ha minden oltatlannak felbontják a munkaszerződését, és minden oltatlan helyett akad egy oltott, aki ugyanolyan jól el tudja látni az előbbi szerepkörét? Vagy lehet, hogy minden jó szakember intelligens, megértette az idők szavát, és már “oltakozott”? Minden orvos, minden mérnök, minden ügyvéd (kivéve Robert Kennedy Jr-t), minden atomfizikus és minden várostervező, sörfőző, főszakács, gyógytornász, terapeuta, állatorvos, géptekercselő, autószerelő (olyan kevés van belőlük, és azok is nagyrészt felületesek!)? Azt mondják, hogy nem is új ez a géntechnológia, mert már sportolóknál alkalmazták a jobb teljesítmény érdekében, és hogy minden oltásellenes konteó 12 személyre vezethető vissza (a Tizenkét dühös emberre 😀 – vajon az 1957-es filmet vették alapul, amikor szerveződtek?). Az első helyen áll Kennedy unokaöccse, a szálak nála futnak össze. Az a reszketős hangú, beteges külsejű jogász akarna rosszat az emberiségnek? Kinyírták a nagybátyját, az apját is, közelről ismeri a háttérhatalmat, valahogy nem nézem ki belőle, hogy velejéig romlott lenne, s ilyen gonosz géneket örökölt volna a Kennedy családból!? Valamikor a szabadságjogodat hallgatással vagy hazudozással vásárolhattad meg, most az egészséged kockáztatása révén. Mégiscsak igazuk lesz a balgáknak, akik harminc éve azt szajkózzák: “Inainte a fost mai bine!” Egy kedves barátom a napokban kifejtette nekem, hogy ha megbetegszik, nem kerül majd korházba, vagy ha igen, megússza lélegeztetőgép nélkül! Mintha úgy emlékeznék, pár hónapja azzal indokolta volna döntését, hogy csak azért teszi, mert ő mindenáron utazni akar!

Bekerült hozzánk egy magánkönyvtárral egy régi Maria Trebens, amit németből fordítottak, és mintha kézzel gépeltek volna le. Ebben a könyvben megtalálható a rák ellenszere, egy banális gyógynövény, a tejoltó galaj. Rákerestem a neten, persze ott egy szó sincs arról, hogy a rákkal is fel tudja venni a harcot. A Laci könyvelője daganatos betegséggel küzd. Ezzel úgy gondolom, nem tárom fel egy ismerősömnek a személyes problémáját, mert blogolvasóim közül senki nem tudja, feltételezem, hogy ki a Laci könyvelője. Amikor megtaláltam a régi kötetben ezt a rákról szóló részt, másnap meg is kértem páromat, vásárolja meg a teát a bioboltban. Megvette, de nem akarja elvinni neki, mert “szed ő mindenfélét, kezelés alatt áll, és van neki teája is elég”, nem lehet ezzel odaállítani, tolakodásnak venné, és lehet nem is hisz benne! – tiltakozott kedves párom az ötlet ellen. Megáll az eszem, ott van egy ember, akinek lehet tudnánk segíteni, de az etikett nem engedi, mert egy városban ez tolakodásnak számít! Úgy hogy semmi mást nem tehetek, minthogy megírom, és hátha valahogy eljut hozzá ez az iromány. Vagy Maria Trebens is csak egy szélhámos lett volna? Azért fordították le annyi nyelvre a könyvét? A kötet mottója: “Isten nem engedett meg egy betegséget sem létrejönni anélkül, hogy annak gyógyszerét a természetben meg nem teremtette volna!” Paracelsus. Voltam a sírjánál Salzburgban, annyira megrendített, hogy magányos barangolásom során, egyszercsak ott találtam magam abban a sírkertben és abban a templomban, hogy még a fényképezés lehetősége se jutott eszembe!

Mindenesetre nem hiszem, hogy rosszat tenne, egy próbát csak megér!😇

S találtam még egy érdekes dolgot, de ez aztán tényleg az! S erre már kézzelfogható bizonyítékkal is tudok szolgálni! Hamarosan, Karácsony előtt közvetlenül, kijön a Matrix negyedik része, a Feltámadások című film. És ennek kapcsán hallgattam egy beszélgetést, és ott említették, hogy az első Matrix-ban, amelyet mérföldkőnek tartanak a filmtechnika forradalmasítása terén, de nemcsak, egy bizonyos ponton a Neo jogosítványa kinn van az asztalon egy dossziéban (amelyet az őt vallató ügynök lapozgat), és amely csak egy pillanatra jelenik meg. Ha azt a pillanatot elkapjuk, leállítjuk a filmet, ha mondjuk neten nézzük, akkor kivehető, hogy Neo személyazonosságija 2001 szeptember 11-dikén jár le! Hihetetlen, ugye? Én ezután a műsor után kétszer néztem meg a filmet, de csak másodjára találtam meg azt a részt, vagy azt, ahol sejtettem, hogy erről lehet szó. Előbb a Videá-n néztem magyarul, de annak a minősége nem tette lehetővé, hogy az írást kiolvashassam, hiába állítottam le a lapozás előtt. Aztán megnyitottam a Netflix-en, ott nagy nehezen harmadik próbálkozásra sikerült megállítanom a filmet, pont annál a kockánál. Tényleg csak egy másodpercig vagy egy másodperc töredékéig látszik! Akkor honnan tudja ezt “az apróságot”, aki tudja? Ki volt az a sasszemű, aki először észrevette, és elterjesztette a hírt? Már nem is az izgatott, hogy micsoda vizionáriusok voltak a Wachowski testvérek, akik a forgatókönyvet írták, no meg a mozifilmet rendezték (hisz az első Matrix-ot 1999 márciusában mutatták be), vagy az, hogy talán tényleg beavatottak voltak, és előre tudtak valamit (megint kibújik belőlem a bunkó konteós! 🤣) vagy fordítva volt, és a terroristák ihletődtek ebből a korszakalkotó filmből, hogy még jobban megijesszék a világot!? De aki ezt az üzenetet elrejtette az alkotásban (ha nem a sors iróniája csupán és teljesen véletlen), az nagyon de nagyon vigyázott arra, hogy szinte észrevehetetlen legyen! Keressetek rá, a 17-dik perc után jön, de ahogy feltűnik az a kocka, irtózatos sebességgel el is illan. Épp csak átlapoz azon az oldalon a fekete szemüveges ügynök, ráadásul a néző lefelé fejjel látja. Én is meg kellett fordítsam utólag a fotót, amit laptoppal rögzítettem. Azóta se tértem magamhoz!

Fura és megmagyarázhatatlan dolgok vannak ezen a világon. Amikor én balga, azzal védekezem, hogy nem akarok bajt magamnak és védettségi igazolvány sem kell, akkor a legtöbb intelligens ember letácsol, hogy azzal kockáztatom az életem, ha elkerülöm az elkerülhetetlent, de annyi mindent hallok, olvasok, a Pfizeres csoportban is, amiről, ha mesélek, megint azzal hurrognak le, hogy azok a csoporttagok feltűnési viszketegben szenvednek, nincs semmi bajuk, csak megjátszák, mert a figyelem középpontjába akarnak kerülni! Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki, az a sok valaki, azzal szórakozik, hogy másokat ijesztget a nemlétező mellékhatásokkal. Utóbb szereztem tudomást arról, hogy létezik a nocebo effektus, amikor a szervezet csak produkálja ezeket a hatásokat, de közben nem történik semmi komoly dolog. Az ember csak képzelődik, mert mindenfélét összeolvas – állítja ezt az egyik oltást fejlesztő cég “titkos ügynöke”, aki Ázsiába szakadt és onnan youtube-erkedik. Egy ismerősömnek tüdőembóliája lett, három ismerősöm meghalt, egyik már az első után lebetegedett, ugyanazon a napon. Ők is mind képzelődtek valószínűleg! Sajnos, mindenki abban hisz, amiben hinni akar! Aki már túlvan az oltáson, annak muszáj elhinnie azt, amit a fősodrásban lát, hall, abba kell kapaszkodnia, másképp mi értelme volt az egésznek? Aki nincs túl rajta, és nem is akar bekerülni a rendszerbe, az meg a másik oldalnak, az oltásellenes kampányolóknak issza minden szavát, mindazt, ami Robert Kennedy Jr ügyvédtől indul.

Kicsit kinagyítottam, hogy jobban lehessen látni: 11sep/sep 01. Útlevél, Thomas A. Anderson névre szól (ez Neo filmbeli becsületes neve), 1971 szeptember 13-dikán született, az okmányt az Amerikai Egyesült Államokban állította ki.

Most elmesélem a személyes tapasztalatomat a megfázással, vagy nem is tudom pontosan, mi volt ez… Felmentem egy este a kutyákkal az erdőbe, már alkonyodott, szaladtunk Milo-tempóban felfelé a mezőn, elég meredek a domboldal, már felérve ki voltam fulladva, aztán alig mentünk kicsit benjebb az erdő belseje felé, egy csodás látvány tárult elém, amerre csak néztem, rengeteg őzláb gomba mindenfelé! Elkezdtem nagyiramban szedegetni, Macit szabadon engedtem, Milot vonszoltam magam után, mert féltem, hogy elcsászkál, húztam magammal pórázánál fogva, itt is egy gomba, amott is, fehérlett mindenütt egy-egy kalap, de már nagyon kezdett sötétedni. Rohangáltam ide-oda, nem tudtam otthagyni azt a sok drága “húspótlót”, már elképzeltem, hogy egy részét kisütöm, a másik részét lefagyasztom, de még paprikásra is jusson! Rettenetesen siettem, stresszeltem magam, kapkodtam, Macit ügyeltem fél szemmel, hogy ott van-e a közelünkben. Az egész folyamat félórát tarthatott, nem többet, de annyira kimerültem, hogy már hazafelé jövet éreztem, hogy csorog az orrom, köhécselek, mintha hirtelen allergiás tüneteket produkáltam volna, pedig nem is vagyok allergiás!

Kb Így lehet gombát fotózni Milo-val és a szedés is kb ilyen iramban zajik! Ez már a mezőn készült a héten, és nem őzláb, hanem szegfűgomba (gondolom, jól látszik 😀!)

Otthon aztán már erősebben köhögtem, könnyezett a jobb szemem, és minden bajom volt. És akkor elgondolkoztam, hogy csakis az extrém stressz és extrém megerőtetés tehette ezt velem! Másnap, pénteken délután elutaztunk a szüleimhez, kicsit izgultam, nehogy átadjak nekik valami vírust, távoltartottam magam tőlük egész este. Szombaton jöttünk vissza Vásárhelyre velük együtt, én még mindig köhécseltem kicsit, attól féltem, hogy ha apuval a fülorvosnál leszünk, és rámjön a köhögés, mit fognak gondolni? Még letesztelnek 😀 De mire eljutottunk a magánrendelőbe, szombaton délutánra már teljesen rendbejöttem. És arra a következtetésre jutottam (persze mindez csak rám vonatkozik!), hogy az immunrendszeremet gyengítettem le, és a bennem élő vírusok törtek fel, erőre kaptak, másképp hogyan betegedhettem le olyan gyorsan, egyedül, ott az erdő közepén? Bennünk élnek a vírusok, de csak akkor tudnak hatni, ha a szervezet ellenállóképpessége lecsökken. Ezért eldöntöttem, soha többet nem hajszolom túl magam, se fizikailag, se pszichésen! Amikor 2018-ban utoljára részt vettem egy futóversenyen, utána egy hétig fojtogatott a köhögés, mert akkor is megerőltettem magam. Utána másnap elutaztam Blankáékhoz, és mindenkinek kellett magyarázkodnom, hogy nem vagyok meghűlve, csak a nagy megerőltetés után “visszamaradt” ez a kis kellemetlen köhécselés. Nem kell higyjetek nekem, tudom, nem az számít, hogy mit mond valaki, hanem az, hogy ki mondja, ki állítja a valótlanságot! 😎, és szerencsére én nem vagyok senki, és így nem lesz semmilyen következménye annak, amit mondok! Mert ki olvas engem? Ötven, maximum száz ember, és ez még nem üti meg a kritikus tömeget, hálistennek!

A spanyolnátha idején azok a családok nem betegedtek meg nagy arányban vagy súlyosan, akiknél hagymakoszorú volt a házban a falra akasztva, ezt is most hallottam, így hát megkértem a hugomat is és az anyámat is, hogy feltétlenül legyen a lakásban hagyma, mert az kibocsát valamilyen ellenanyagot, ami megöli a vírusokat. Lehet nevetni a balgákon, de nekünk mindig az asztalon van egy tányérban az alma is és a hagyma is, szükségszerűségből, mert nincs hol tároljuk, a kamrában minden elromlik, és ezeket a kis gyors lefolyású taknyolásokat leszámítva, legalább három éve nem volt semmiyen influenzás tünetünk. Úgyhogy most megveszem a piacon a hagymakoszorút is, azt is kiakasztom! Anyám is ezzel mentegetőzött, hogy nincs neki koszorúba fonott hagymája, aztán megértette, hogy nem kell az feltétlenül felfonva legyen, így hát a minap egy tányérba ő is feltett a konyhaszekrény tetejére három méretes hagymát.

A delfinnel uszkálva 😁 Egy kiterjesztett képzeletbeli világban élünk, ezt már 22 éve, a Matrix óta tudjuk, akkor miért ne lehetne ez az Imperial szálló medencéjének aljára festett delfin akár valódi is? Az élmény mindenesetre – egy kis fantáziával – szinte igazi …

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s